Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-05 / 18. szám
Idén csak hat napig tartott, rövidebb ideig, mint az előző esztendők tavaszi vásárai Brnóban. És szombaton nyitott, ami szintén szokatlan a hétközi kezdések után. Ám a közszükségleti cikkek nemzetközi bemutatója volt ezúttal is. A korábbiaknál intenzívebb kereskedelmi tárgyalásokkal és kevesebb érdeklődővel. Meg aztán kerek évfordulójához érkezett: huszadszor várta látogatóit. Közöttük szerzett élményeimből válogatok. Júliustól már sorozatban hagyja el a vrchlabii üzem szerelőszalagjait ELIS ELŐSZÖR. A négybetüs mozaikszó az elektronikus információs rendszer cseh megfelelőjének rövidítéséből származik. Közreműködésével a vásár területén húsz helyen tájékozódhatott az érdeklődő. Arról, hogy ki hol és mit állít ki, milyen szórakozási lehetőségek vannak a városban, hogyan lehet innen továbbutazni... Segítőtárs volt számunkra, nem kiállított újdonság. Termináljait főiskolai hallgatók kezelték. A billentyűrendszeren lepötyögték a feltett kérdést, s a számítógép rövidesen már a képernyőre írta a választ. Például azt, hogy a Juta Dvűr Králové nincs jelen a vásáron, bár a Centrotex külkereskedelmi vállalat bemutatott termékeiből. De a könnyű kérdésekre kapásból válaszoltak a gépkezelő fiatalok. Meggyőződhettem róla, amikor a Skoda Favorit legújabb változatának kiállítási helyéről érdeklődtem. Arra viszont már a számítógéptől kértek feleletet, hogy mivel jutok el Bratislavába, ha a feltételezettnél korábban indulnék haza. Az Elis rendszer máris közkedvelt a brnói vásári szolgáltatásokban, bár tavasszal csak most találkozhattunk először. MIT TUD A COLOR 4428 LUX FS? Nincs szó semmilyen rejtjelekről, ez a legújabb csehszlovák színes tévé pontos elnevezése. Aranyérmet kapott Brnóban. Egy tucatnyian ülünk a vásárigazgatóság egyik termében, amikor a Tesla Orava szakembere a készülék bemutatásába kezd. A fogyasztási elektronika szakmai napjának nyitóeseményeként. Elénk kerül a tévé vázlata, a róla szóló szórólap. Utána közel negyven perces szóbeli magyarázat, majd kérdések mindenfelől. Az új készülék luxustermék, mikroszámítógép- vezérlésú, tizenhat új funkciója közül csak néhány ízelítőül: automatikus sávkeresövel egyszerre huszonkilenc műsor állítható be rajta, távvezérlővel felszerelt, műsorzárás után öt percen belül fnagától kikapcsolódik, sztereovételre és -sugárzásra alkalmas, képújságja bármely közép-európai nyelv ábécéjében írt szöveg vételére készült. Eddig nyolcvan mintapéldányt szereltek össze belőle. Tesztelt paraméterei alapján ma összehasonlítható Nyugat-Európa hasonló luxustermékeivel... Csak... Mire sorozatgyártásba kerül - csupán jövőre - nem biztos, hogy megőrzi ezt a rangját, mert ugye a fejlődés lassúságunktól független. Ára előreláthatólag 20 ezer korona lesz. Bárcsak lenne. Mármint a készülék, akár holnap vagy holnapután az üzletekben. DIVATBEMUTATÓ KARCSÚAKNAK? Naponta többször is divatbemutatót tartanak a Kongresszusi Palota színpadán. Karcsú, törékeny lányokon libbennek a legújabb ruhaköltemények. „Véletlenül se akadna legalább egy a túltápláltak közül" - jegyzi meg NDK- beli kolléganőm a ki tudja hányadik modell láttán. „Pedig nálunk mind többen vannak, s gondolom, itt sincs ez másképp. Ruhaiparunk nagyon tapintatosan csak második csoportnak nevezi őket. Rájuk miért nem gondolnak ilyenkor? Vagy divatosan csupán a fiatalok és a karcsúak öltözhetnek?" Rögvest itthoni szakemberhez fordultam, mit szól a hallottakhoz. Nem ragadtatott el válaszával. Csak azt bizonygatta, a mai szépségideáit láthatom a dobogón, gyönyörködjenek hát benne. S tegyék ezt a túltápláltak is, van legalább mire törekedniük. Aztán elárulta, részükre is készülnek modellek, melyeket igényenként felkínálnak a kereskedelemnek. Az Intermóda azonban nem számol ezzel a kategóriával. AZ ÖTVENEZREDIK KISMOTOR. A megadott időpontra megtelik vendégekkel az NDK-beli Transportmaschinen külkereskedelmi vállalat standja. Ideszorulunk mindnyájan a sűrű eső elöl. összejövetelünkön ünnepélyesen adják át az NDK-ból behozott 50 ezredik kismotort Csehszlovákiának. Eljöttek a gyártó, az IFA Kombinát suhli képviselői, a Mototechna és Motokov vezetői. Beszéd beszédet követ. Mindenki dicsér és bizakodik a folytatásban. Derűs arcok, kölcsönösen tisztelgő szövegek. Gondokkal teli világunkban szinte úgy érzi az ember, mintha a fellegekben járna. Először mindenki, akinek valamilyen köze is van a kismotorok behozatalához, csehszlovákiai szervizszolgáltatásához. Nem bírunk végére érni az ünneplő szóáradatnak. Már-már úgy érzem, legközelebb rám kerül a sor. Aztán mégiscsak kimegyünk az ominózus kismotorhoz. Simson Roller 50 SC a pontos neve. 1983 óta az ötvenezredik hazánkban. Gazdát cserél az oklevél, kézfogások, kattanó fényképezőgépek. Egy nappal később a vásári magazinból beszélgetésfoszlányok jutnak a fülembe. Az NDK-beli kismotorok itthoni forgalmazójának képviselője azt állítja, többet is vásárolnának belőle, de a gyártó kapacitásgondokkal küszködik. Még jó, hogy elmondta. TUZEX-TERVEK. A sajtótájékoztatók közül tán a legnagyobb érdeklődés a Tuzex vezetőivel tartott beszélgetést kísérte. Legalább annyira vonzotta a kollégákat, mint a szóban forgó külkereskedelmi vállalat pavilonja a vásárlátogatókat. Ismert és korábban nem szellőztetett információk kerültek jegyzetfüzetünkbe. Jelenleg 11 ország hetven cégétől vásárolnak árut, négy hazai gyártó is szerepel szállítólistájukon. Ezek kínálatából válogathatunk a Tuzex bolthálózatában, országunk területén 170 helyen. Túlnyomórészt elektronikai és kozmetikai cikkekből, személygépkocsikból áll össze a választék. Ám nem torpannak meg ezen a ponton. Áruházat építenek Brnóban, ugyanilyen elképzelés megvalósításával számolnak Kasdán (Kosi- ce), Bratislavában, Karlovy Varyban és Prágában. Boltokat nyitottak az osztrák és NSZK-beli határátkelőhelyeken, ugyanerre készülnek a Prága-Bratislava autópálya mentén Sekule térségében. Arra törekednek, hogy minél közelebb kerüljenek a vásárlóhoz. A vezérigazgatói monológ után kérdésekre kaptunk választ. Felvetődött a csehszlovák koronáért vásárlás lehetősége is. Szeptember óta van mód erre az áruszerzésre a Tu- zex-boltokban. Kezdetben csupán a számítógépekre terjedt ki, később az audio-vizuális technikára, s manapság a műholdműsorok vételére alkalmas antennák is így vásárolhatók. Eddig huszonöt árufajtát érint ez az intézkedés, ám számuk fokozatosan bővül majd. Sokunk örömére. KÖZSZEMLÉN A PRAKTIK. Először került nyilvánosság elé a Skoda Favorit módosított változata. A Tuzex pavilon közelében sokan megálltak mellette. Ám tolongásnak nyoma sem volt, nem úgy, mint belül a pavilonban. Hallgatva a megjegyzéseket, volt köztük dicsérő is, elmarasztaló is. Szinte mindenki a nagy raktér előnyeit mérlegelte, ám többen hiányolták, hogy a hátsó részbe nem szerelhetők be az ülések. Főként azért, mert a feltételezett áránál fogva (38 ezer tuzexkorona) nemigen lesz mód arra, hogy a közeljövőben családonként két személyautóra teljen. Ha meg gyerekek is vannak, jó, ha hátul is van ülőhely, hallottam többektől. Kistermelőknek viszont szinte ideális ez a változat, melynek sorozatgyártásával júliustól számolnak. ÁZSIA SZÉPE A DOBOGÓN. Manökenként láthattuk az Intermóda bemutatóin. Szovjet divattervezők munkáiba öltözve. Karcsú, barnaszemű 21 éves lány Alma-Atából. Szaltamat Kamajeleva. Tavalytól Ázsia szépe. Egyetemista létére Londonból vitte haza ezt a címet. „Felbolydult családunkban minden" - szakít egy-két mondatra időt a fellépések közti szünetben. - „Leginkább persze azután, amikor megnyertem a szépségversenyt. Rengeteg ajánlatot kaptam, többnyire tévéreklámosok kerestek fel. És annyi srác nyüzsög körülöttem , mint még soha." Szaltamat végül is úgy döntött: manöken lesz. Így jutott el a brnói vásárra, ahol találkozhattunk vele, Ázsia legfrissebb szépével. KARIKATÚRÁK A BÚTOROK KÖZÖTT. Ritka látványban volt részünk a belgrádi Sim- po cég standján. A jugoszláv bútorgyártó elhozta bemutatni azokat a karikatúrákat, amelyek a Jez humorlap versenyéből kerültek ki győztesen.',.Minek látom a világot" címmel küldték be rajzaikat különböző országok karikaturistái. Mivel a jugoszláv cég szponzora a versenynek, úgy látta jónak, hogy brnói bemutatkozása keretében adja át a legjobbaknak járó díjakat, öt karikatúrát láthattunk a panelon. A maga nemében mindegyik mai félelmeinkről árulkodik. Arról, hogy civilizációs ártalmainkat hogyan próbáljuk szemünk elöl eltüntetni, milyen veszélyek leselkednek ránk, ha az utcára lépünk... Megrázó rajzok hétköznapjaink valóságáról. Mégis felüdülés volt megnézni a masszív bútordarabok között. TV-MÜSOR MŰHOLDRÓL. Több helyen is parabolaantenna jelezte: műholdműsorok vételére alkalmas berendezéseket állítanak ki. Általuk lehet(ne) felvenni a kapcsolatot azokkal a mesterséges bolygókkal, amelyek Nyugat-Európából és Amerikából közel három tucatnyi tévéműsort sugároznak, felénk is. Jelenleg öt műhold legalább 20 programja fogható nálunk, megfelelő berendezéssel. A 90-es évek elején a KGST-tagállamok szintén egy mesterséges műsorszóró bolygó felbocsátására készülnek. Hogyan vesszük fel a kapcsolatot vele, velük? A vásár kínálata már magával hozta a műholdas televíziózás előszelét. Külföldi berendezéseket, parabola- antennákat a Tuzex mutatott be, s ami örvendetes, idén már koronáért is árusítja őket. És az itthoni gyártók? Megragadta az alkalmat a Náchodi Fémipari Szövetkezet, vállalkozott az antenna gyártására. A Tesla Orava pedig ígéri: piacra dobja saját készülékét, szintén náchodi antennával. De csak jövőre, s a ná- chodiak sem adhatnak itthoni megrendelőiknek a második félévnél korábban. Egyik berendezés ára sem kevesebb 25 ezer koronánál, még a külföldről behozottaké sem. Nem olcsó szórakozás, s ily módon ma még kevesen jut(hat)nak hozzá. De már itt van, betörni készül életünkbe. Mint annak idején a számítógép, a színestévé, a videó... SPORT ÉS SZABADIDŐ. Már évek óta a brnói tavaszi vásár része az Insport nemzetközi sport- és turisztikai cikkek kiállítása. Az idén sem volt ez másképp. Megannyi érdekesség, újdonság sorakozott a vitrinekben, sokszor már azt is nehéz volt megállapítani, mely sportág űzését segíti elő. Mert az élsportolók sporteszközei és -felszerelése mellett a szabadidősport rajongóira is bőséges kínálat várt. Amikor a tömeges testmozgás minél szélesebb körű elterjedését szorgalmazzuk, nem mindegy, milyen a sportpályák, tornatermek felszereltsége, mibe öltözhetünk futás, tornászás közben. Az Insporton látott termékek többsége üzleteinkben, egy részük csak ajánlat az érdeklődőknek, s megfelelő igény esetén sorozatgyártásuk is megkezdődhet. Jó lenne, ha erre minél hamarabb sor kerülne. Ez igencsak sürgető kívánalom valameny- nyi vásári újdonsággal szemben. J. MÉSZÁROS KÁROLY Ha ez meglenne otthon, vagy legalább az üzletekben... Jövőévianyagelőzetes-fantáziadústálalásban (Rudolf Stursa felvételei) újsa 6 1989. V.: HIMGUUIM iá HiuinnuitL ‘