Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 17. szám
Forog, forog a napok fáradhatatlan körhintája. Benne ül ö is, s teszi a dolgát- hol sóhajos hittel, hogy villámos daccal. Akik ismerik, tudják róla, hogy hatalmas mélységek és magasságok bejárására képes. Talán ezért is lehetséges, hogy néha a virágnál is könnyebb, máskor meg a kőnél is nehezebb •tud lenni. Jövőre lesz ötvenéves. Tíz éve elnöke a Kelet-szlovákiai kerület legnagyobb gazdaságának, a Bodolói (Budulov) Efsz-nek. Hogy fogalmunk legyen a Bódva menti gazdaság méreteiről, el kell mondanom, hogy a szántóterületük nagysága a Bardejovi, Humennéi és Poprádi járások szántóterületének egynegyedével, a Rozsnyói (Rozna- va), Svidníki és Stará Lubovna-i járások szántóterületének pedig az egyharmadával egyenlő. Annyi gabonát termelnek, mint a Stará Lubovna-i járás állami gazdaságai és szövetkezetei együtt. A 6400 hektár mezőgazdasági területen gazdálkodó 800 szövetkezeti tag teljesítményének értéke tavaly meghaladta a 137 millió koronát, a tiszta nyereségük pedig 7 millió 520 ezer korona volt. Nem akarom felsorolni a termelési eredményeiket, ezt megtettük már máskor, és ismerjük be: leginkább csak ezt tettük. Azt nemigen kutattuk, hogy milyen tudás, milyen munka és emberi helytállás van a számok mögött, mint ahogy azt sem vettük számba, hogy kik is alkotják agrárértelmiségünket, milyen gondolkodású emberek ezek, honnan jöttek és mi a céljuk. Köteles Ágostont most ezekről szeretném faggatni, de ahogy leülök vele szemben, először is az az egyszerű kérdés tolakszik a számra: hogy érzi magát 1989 tavaszán? Nem válaszol azonnal. Cigarettára gyújt, mélyen a szemembe néz, csak ezután mondja:- Nézd, ha a mindennapok legalább részben értelmes dolgokkal telítettek, akkor az ember joggal érezheti úgy, hogy érdemes élni. Az én életemet eddig a munka és a folytonos tanulás töltötte ki. Negyvenöt éves koromig diák voltam, mindig készülnöm kellett, és mindig mindent számonkér- tek. És így volt jó, így alakult ki bennem az igényesség, ami arra sarkallt és arra ösztönöz ma is, hogy fáradhatatlanul kutassam az újat, a jobbat. Nemcsak én vagyok ilyen, ez jellemző az egész vezetőségünkre. Tudásunk, törekvéseink eredményei már tavaly megmutatkoztak. Hát ezért érzem jól magam, és nem utolsósorban azért, hogy végre már csöpörészik a bádogeresz...- Ezt hogy értsem?- Hát úgy: az illetékesek is megértették, eljutottak ahhoz a felismeréshez, hogy a vállalati önállóságot meg kell adni a földműves-szövetkezeteknek is. Tudod, mi volt eddig? Szinte hetente annyi rendelkezést, meg utasítást kaptunk, hogy a felszólító, a parancsoló, a szabályozó, a felelősségre vonó - és még nem tudom, hogy milyen- leveleket nyilvántartani is gond volt, nem még azok szerint cselekedni. Most, hogy a felelősség a jogkörrel kezd azonosulni, én nagyon is bizakodó vagyok. Hiszem, hogy most már a tehetséges, az értelmes szakemberek munkájának megbecsülése következik.- Eddig nem így volt?- Nem mindig. Hazudnék, ha elhallgatnám, hogy a butaságért, az alattomosságért, az igazságtalanságért nem kis árat kellett fizetnünk. És az sem titok, hogy olyan feletteseink is voltak, akik szerettek hatalmaskodni.- Volt velük konfliktusod?- Nézd, a bölcsek arra tanítanak, hogy a hatalommal nem ajánlatos ujját húzni. Nos, bevallom - én is inkább okos szóval, szívós alkudozással, diplomáciai manőverezéssel igyekeztem hatni rájuk.- Soha nem érezted úgy, hogy bepiszkolódtál?-A napsugár is megfürdik a pocsolyában és mégsem lesz sáros.- Tévedhetetlennek tartod magad?- Ezt nem mondtam.- Mennyire természetes az, hogy te a mezőgazdaságnál maradtál?- Ez a világ legtermészetesebb dolga. Gyanítom, hogy talán az istállóban is születtem, de ha esetleg nem így volt, az biztos, hogy kétéves koromtól anyám minden reggel négy órakor vitt magával az ólba. Betett a pelyvás kosárba és hol egy kisnyulat, hol egy kismalacot vagy kismacskát adott az ölembe, hogy eljátszadozzam, míg ö ellátja az állatokat. Nekem most is a fülemben van a tehénnek az a sóhajtása, ami mindig akkor szakad fel belőle, amikor jóllakott és lefeküdt. Nem kellett nekem nagyobb boldogság, mint ha egy kocát a tíz-tizenkét malaccal kihajthattam az erdőbe. Azt sem felejtem el, hogy az egyik vasárnap apám felültetett a biciklire, kivitt magával megnézni, kél-e már a vetés. Egy életre szóló élmény volt, amikor látva a szépen zöldellő sorokat, levette fejéről a sapkát, és a szeméből kicsordultak a könnyek. A huszadik század legnagyobb tévedésének tartom, hogy ezek az érzések kipusztulóban vannak az emberekből.- Minden ilyen szép és jó volt?- Korántsem. Négyen voltunk testvérek, és 1945-ben apa nélkül maradtunk. Két Dr. Köteles Ágoston mérnök bizakodással gondol a holnapra-Te viszont az érettségi után nem jöttél vissza Tornaújfaluba? Miért?- Mert a Kassai Állatkereskedelmi Vállalatnál kaptam állást. 1959-tól 1966-ig dolgoztam ott. Versenybiciklin jártam a járást, úgy vásároltam fel az állatokat. Mindig a helyszínen fizettem, húszévesen nap nap után 100-200 ezer koronát hordtam a táskában Ha rágondolok, most is borsódzik a hátam. Szerencsére soha semmi baj nem történt. Amikor megnősültem, otthagytam a vállalatot, mert egy valamirevaló családi fészek kialakításához az az ezerhuszonhat korona, amit fizetésként kaptam, kevés lett volna. Hívtak a somodi (Drienovec) szövetkezetbe (ma a mi efsz-ünkhöz tartozik) zootechnikusnak, amit szívesen elfogadtam.- Tehát vezető lettél...- Igen, de akkor még fogalmam sem volt arról, mit vállalok. Megértettem, ahhoz, hogy az állattenyésztésben eredményeket érhessek el, a dolgozókat legalább annyira kell ismernem, mint a szakmát. Mai tapasztalataim is azt mutatják: iskoláink erre igazán nem is készítik fel az embereket. A Kassai Állatorvosi Főiskola például rendkívül jó szakembereket nevel, de közülük sokan összeroppanak, almikor szervezniük kell a munkát, amikor az emberekkel kell megvalósíttatniuk azt, amit ók tudnak.- Neked végül is sikerült.- Sikerült megtalálnom az emberek értelméhez, érzelméhez vezető hangot. Végül is sikerült egy kulturált állattenyésztést kialakítanunk, de ehhez az is kellett, hogy éjszakánként én a könyveket bújtam. Az agrártudományi egyetem tankönyvei ott voltak a polcomon, és nem csak azok. Arra is kíváncsi voltam, hogy a témáról Európa legjobb szakemberei mit mondanak.- Mikor döntötted el, hogy munka mellett elvégzed az egyetemet?- Fülöp Rezső bácsi, az osztályfőnökünk a mezőgazdasági technikumban még az érettségin, 1959-ben figyelmeztetett bennünket, hogy világunkban igen gyors változások fognak bekövetkezni, tanuljunk tovább, ne elégedjünk meg az érettségivel. Apáczai Csere Jánosra hivatkozva azt is kifejtette, hogy ha falvaink nem fogják felnevelni a saját értelmiségüket, akkor majd mások jönnek vezetni minket. Lehet, hogy olyanok, akiknek a nyelvüket sem fogjuk érteni, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Nos, ezeket az intéseket én nem felejtettem el, és amikor 1971-ben lehetőség nyílott levelezői tagozaton továbbtanulni, azonnal jelentkeztem a Debreceni Agrártudományi Egyetemre, ahol 1977-ben avattak mérnökké.- Közben azért még sok minden történt.- Hát igen. Nemcsak tanulnom, dolgoznom is kellett, ráadásul ekkor építkeztem, már családom - két gyermekem - is volt. A tetejébe ekkor egyesítették a szövetkezeteket, s engem is áthelyeztek Bodolóba, hogy ott is teremtsek olyan színvonalas állattenyésztést, mint Somodiban. Megijedtem, vajon nem valami gáncsoskodás akar ez lenni? A nehéz helyzetekben mindig Ady sorai, ordításai és káromkodásai adtak fogódzókat, ezek rázták fel és tartották bennem ébren az öntudatot, az önérzetet. Az ő sorai erősítették bennem az emberséget, s hitemet az emberségben. Szerencsémre Bodolóban is dolgos, becsületes emberekre találtam. Megnyertem bizalmukat, és így az eredmények sem maradtak el. Katercsák Mihály bácsi és felesége, Ilon néni hetven- kettöben-hetvenháromban a malacelválasztási eredményeikalapján havi nyolcezerötszáz koronát kerestek. Igaz, huszonöt malacot választottak el egy-egy kocától.- Hogyan lettél elnök?- Az egyesítés után a hat kisebb szövetkezetből kialakított nagygazdaság elég nehezen rázódott egybe, ami végül is természetes. Ez a földműves-szövetkezet minden volt, csak egységes nem. Az elődöm kiváló szakember volt, de a vezetésben kialakult frakciók harca felmorzsolta az erejét. Eljött hozzám, mondván, nyugdíjba menne, de csak akkor, ha én veszem át tőle a stafétát, mert tudja, hogy ennek a népnek a valós érdekeit fogom szolgálni. Nem akartam, de rábeszélt. Végül is csak azzal a kikötéssel vállaltam el, ha én választhatom meg, hogy kinek szavazok bizalmat a jövőben. Belementek, így fokozatosan sikerült egységes vezetőséget kialakítanunk. A legnagyobb fegyverténynek ezt tartom, no meg azt, hogy viszonylag igazságos ösztönzési és javadalmazási rendszert tudtunk bevezetni. Továbbá, hogy elvégeztünk néhány átgondolt beruházást. Persze, nekünk sem ment minden úgy, ahogy szerettük volna, de erről az elején már beszéltünk.- Amikor szóba került az elnökké választásod, a bátyád, Köteles János már a szomszédos Újbodvai Efsz elnöke volt?- Igen, már tizenkét éve. Tóle sok jó tanácsot, bátorítást kaptam. János utánam kezdett tanulni, de a főiskolát hamarabb befejezte, mint én. Amikor doktoráltam, ó akkor kapta meg a Munka Érdemrendet.- Milyennek tartod a világot, amelyben felnőttél?- Egy karrieréhes világban nőttem fel, ahol a kísértés csaknem mindenkit megszédített. Ezért is volt olyan nehéz elválasztani a búzát az ocsútól.- Mondd, milyen ember nem szeretnél lenni? •-Amikor mérnökké avattak, azt mondták: a langyosokat az emberek kiköpik, a törtetőket kinevetik a temetésükön, s akinek minden vélt nagyság előtt a gerince görbül, az halálos ágyán zokog szégyenében. Aki hízelegve akar nagyra nőni, azt törpévé nyomja az idő, aki elhallgatjaaz igazságot, annak homlokán ég a nyomorultak bélyege. Ebből kikövetkeztetheted a választ. SZASZÁK GYÖRGY m efsz Négyszemközt KÖTELES ÁGOSTONNAL, a Bodolói Efsz elnökével lány és két fiú. Alig múltam nyolcéves, amikor két ökörrel, mezítláb szántottam. Nagy hőstett volt számomra, ha úgy végig tudtam menni a földön, hogy nem ugrott ki az eke a barázdából. Kilencéves koromban aztán az egész életem megpecsételődött. Egy aknagyutacsot kezdtem babrálni, ami felrobbant. A jobb kezem csuklóját amputálni kellett. A bátyám lett a családfenntartó, engem tanulni küldtek. Felvettem édesapám bricsesz-nadrágját, csizmáját, kalapját úgy mentem a Komáromi (Komárno) Mezőgazdasági Technikumba. Azt hittem: soha nem érek oda. Számunkra a negyvenöt kilométerre lévő Kassa (Kosice) is messze volt, hát még Komárom. Karácsonynál hamarabb nem is jöttem haza, noha azt hittem, két napig sem bírom a távollétet. Nehéz volt megszokni, honvágyam is volt, de maradnom kellett.- Közelebb akkor nem volt iskola?- Mezőgazdasági nem, én meg máshová nem akartam menni, bár igaz, hogy a „jól informált jövőbelátók", kezdték hangoztatni faluszerte: hagyjátok a földet, menjetek Csehországba, vagy az iparba. Tornaújfaluban (Turnianska Nová Vés) hatan voltunk negyvenes születésűek, de ebből csak egy ment el buszsofőrnek. Szilágyi József ma a kerület egyik legelismertebb kertésze, az Újbodvai (Nová Bodva) Efsz-ben dolgozik. Ugyancsak ennek a szövetkezetnek a főag- ronómusa Papp Sándor, Erdélyi Imre a tornaújfalui részlegnek lett a vezetője, Domonkos József pedig a gép- és traktorállomás elismert dolgozója. Az új tavasz nem csupán új feltételeket és tennivalókat, de új reményeket is hozott, így a földművesek országszerte fokozott lelkesedései dolgoznak a jövő örömeinek megalapozásán. (A szerző és Peter Lenhart felvétele)
