Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-21 / 16. szám
■ ■ ■ ■ ■ ■ | A sündisznócska Grigorij Gorin meséje nyomán A kilencéves Szlavik egy sündisznócskát hozott haza a sapkájában. A papája a heverőn feküdt - Szlavik odaszaladt hozzá, és lelkendezve igy kiáltott:- Papa, ide nézz! A papája félretette az újságot, és jól megnézte a sündisznócskát. Kedves kis állatka volt.- Szép sün! - mondta a papa. - Hol szerezted?- Egy fiú adta az udvaron, cseréltünk - válaszolta Szlavik. - Ő odaadta a sünit, én meg cserébe érte a jegyet.- Milyen jegyet?- A sorsjegyet - mondta Szlavik, és óvatosan a szőnyegre helyezte a sündisznócskát.- Várj csak azzal a sünivel! - szólt szigorúan a papa. - Honnan volt neked sorsjegyed?- Az utcán vettem egy bácsitól... Harminc kopejkáért...- Nem értem, hogyhogy odaadtad annak a fiúnak a sorsjegyedet?... És ha nyertél volna vele?- Nyertem is - mondta Szlavik, egyfolytában a sündisznócskát figyelve.- Hogyhogy nyertél? - kérdezte halkan a papa. - Mit nyertél?- Hűtőszekrényt! - felelte Szlavik, és elmosolyodott.- Midcsoda?!... Honnan veszed?- Hogyhogy honnan? Hát megnéztem az újságban. Már utána tudok nézni. En már felnőtt vagyok!- Felnőtt?! És elcseréled a hűtőszekrényt egy sündisznóra?!- Azt gondoltam - mondta Szlavik -, úgy gondoltam, hogy hűtőszekrényünk már van, sünink meg nincs...- Ki az a fiú? Honnan ismered?- A szomszéd házban lakik. Szenyának hívják.- Indulás, siessünk! - mondta a papa. - Ha visszaszerezzük a sorsjegyet, száz sünt is veszek neked... Hát, a sorsjegy már nem volt Szenykánál. Repülőt hajtogatott belőle, elröpitette, az meg fennrekedt a második emelet párkányán. A papa levetette a felöltőjét és felmászott az esőcsatornán a kis sárga papirrepülöért.- Mikor vetted te ezt? - kérdezte a papa, amikor földet ért.- Még másodikos koromban - felelte a fia.- És mikor ellenőrizted?- Tegnap - válaszolta Szlavik.- Hát, szóval ez egy ősrégi sorsjegy - mondta fáradtan az apja.- Hát aztán? Azért a számok egyeznek - mondta Szlavik. A papa szótlanul arrébb sétált, és leült egy padra. Lehajtotta a fejét.- Papa - szólította meg halkan Szlavik -, ne izgulj! Szenyka azt mondta, igy is odaadja nekünk a sünit...- Köszönöm! Köszönöm, Szenya - szólt a papa szomorúan. Majd felállt és elindult hazafelé. Egyszer csak elfogta a szégyen és a szomorúság. Megértette, hogy az a boldog idő sose tér vissza, amelyikben könnyű szívvel lehet hűtőszekrényt sünre cserélni. HARASZTI MÁRIA fordítása KESZELI FERENC BOLYONGÓ Megy egy ember Lekenyéről, messzi, Kelenyére, meg egy másik, Keienyérői, messzi, Lekenyére. A félúton találkoznak. Kell-e kenyér? - kérdik. Kicserélik kenyerüket, s meg sem állnak Érdig. Érdre érnek, csodálkoznak: mit keresünk Érden?! ők sem értik, én sem értem, tőletek se kérdem. MESE Gyalupadon deszkaszál,- szárnya nő s a deszka száll. Nem lesz asztal belőle, de madár se- lelőve. Néhány évvel ezelőtt, hetvenesztendós korában Adnan Saygun, világhírű zeneszerző, néprajztudós így emlékezett vissza a török népzenekutatás kezdetére: „Köztársaságunk első éveiben népzenénket sem a Nyugat, sem jómagunk nem ismertük. Csupán azt tudtuk, hogy a parasztok dalokat énekelnek." 1925 és 1926 táján kezdték el a török népzene kutatását, gyűjtését: ebben a szép és eredményes munkában jelentős részt vállalat Bartók Béla is. 1936 őszén indult törökországi gyújtő- útra. Adnan Saygun akkortájt Isztambulban tanított, a konzervatóriumban; addig csak műveiből ismerte Bartókot - ó fogadta a magyar zeneszerzőt, és másnap már a konzervatóriumban együtt hallgatták a török népzene ott föllelhetó felvételeit. Gyújtőútjuk során bajosan sikerült éneklésre bírniuk az embereket. A török nők - sajnos - egyáltalán nem akartak kötélnek állni, de nemegyszer a férfiakkal is nehezen boldogultak; általában igen tartózkodóan viselkedtek az idegen előtt. Ezért Adnan Saygun előbb elmondta honfitársainak, hogy magyar vendégük milyen közel áll hozzájuk, ezután megkérte Bartókot, beszéljen törökül. Bartók rövid tanulás után tudott egyszerű török mondatokat alkotni. Az egyik így hangzik: Pamuk tarlaszinda csők arpa, alma, deve, csa- dir, balta, csizme, kücsök kecsi var. Magyarul: Pamut (gyapot) tarlón sok árpa, alma, teve, sátor, balta, csizma, kicsi kecske van. A gyűjtőút végén Bartók beszámolt következtetéseiről török barátainak. Adnan Saygun így emlékezik erre: „Tanulmányutunk meggyőzte ót a török és a magyar népzene közeli rokonságáról." A két barát ezután elköszönt egymástól, és soha többé nem találkozhatott. Adnan Saygun készült Budapestre, de váratlan akadályok tornyosultak útja elé. Az Anatóliában gyűjtött népdalokról leveleztek; elhatározták, hogy közösen dolgozzák fel, és együtt adják ki őket. Hosszú lenne elbeszélni, mi minden történt ezzel a páratlan értékű gyújtemény- nyel. A kötet végül 1976-ban megjelent Magyarországon és Amerikában. Adnan Saygun tizenhét levelet kapott Bartók Bélától; ezek nagy része - sajnos elveszett. Bartók nem sokkal Ausztria német megszállása után, 1938-ban írta török barátjának utolsó levelét: ..... Miu tán látom, hogy Ausztria a nácik kezébe került, hazámban nem élhetek tovább. Kénytelen vagyok szülőföldemet elhagyni, és egy másik helyen letelepedni, ezért mint legmegfelelőbb helyre, Törökországra gondolok, mert oly közeliek vagyunk egymáshoz." A török népdal kutatásával szeretett volna foglalkozni. Remélte, hogy majd barátjával együtt tud dolgozni. A terv nem valósulttneg. TUSNÁDY LÁSZLÓ SZÁMOLJ! Nem nehéz a feladat. írd egymás mellé a képen látható arab és római számokat, aztán add össze őket! Mennyi lesz az eredmény? • Ha meghúzzuk a kötél két végét, vajon keletkezik-e rajta csomó vagy sem? Madárcsalád a szoba sarkában Sok-sok éve vannak otthon sárgarigóim. Ezek a hosszú farkú, fekete, fehér és rozsdavörös színekkel ékes, gyönyörűen éneklő madarak hazája Délke- let-Ázsia, de az enyémek már Európában bújtak ki a tojásból, egy német tenyésztő barátomtól kaptam őket. Sokáig csak hímeket tartottam, gyönyörködtem változatos, sok utánzást tartalmazó énekükben, de az elmúlt tavasszal sikerült egy tojót szereznem. A szoba egyik sarkában nagy röpdét építettem. A voliert (röp- dét) az erdőből hozott száraz ágakkal rendeztem be, alulra egy műanyag lepedőre friss erdei avar került. A fedő sarokba költőládikát erősítettem tág bejárónyílással, mert a sárgarigók indiai hazájukban is tág szájú üregekben fészkelnek. Ezek után minden készen állt a madárpár fogadására. Először a tojót engedtem a volierbe, de két nappal később, amikor már minden zegét-zugát megismerte, a hím is követte. Nyomban hevesen udvarolni kezdett, és olyan énekstrófákat szedett elő a „raktárból", amelyeket korábban soha nem hallottam. Párja nem is kérette magát soká, alaposan megvizsgálta az odút, aztán a földre szállt, és hordani kezdte a fészekanyagot. Néhány nap alatt kész volt a fészek, és nemsokára már öt kis foltos tojás lapult benne. Ettől kezdve a tojó szorgalmasan kot- lott, melengette a tojásokat, a hím pedig énekelve őrködött felette. Még a galambokra is féltékeny volt, ha az ablak előtt repültek. Aztán, pontosan 12 nap múlva, a tojó reggel tojáshéjjal a csőrében szállt az etetőtál mellé. A fiókák megérkeztek. Az első napokban még velük maradt, melengette őket, de aztán már párjával együtt regeitől estig szorgalmasan hordták számukra a jobbnál jobb falatokat. Ahogy múltak a napok, egyre erősebben lehetett hallani a kicsinyek kérő hangjait. HihetetleELSŐ OLVASMÁNYÉLMÉNYEM Csehszlovákiai magyar írók vallomásai Varga Erzsébet Egy lépés az orosz irodalom felé A távolban egy fehér vitorla, kék tenger ködén átragyog: miért indult messzi országokba, s otthonában mit hagyott? A szél süvít, hullám dobálja, az árboc recsegve meghajol, nem vár sehol szerencse rája, s nem is volt boldog még sehol. Nem véletlen, hogy ezt a két versszakot nem tettem idézőjelbe, nem vagyok ugyanis egészen biztos abban, hogy minden sort, minden szót pontosan idéztem: így és ennyi maradt meg bennem első igazi olvasmány- élményemből, Valentyin Katajev A távolban egy fehér vitorla című ifjúsági regényéből, amely egy életre meghatározta irodalmi érdeklődésemet, a szovjet - s elsősorban a végtelenül gazdag orosz - irodalom iránti szeretetemet. Olvasni, persze, korábban is ovlastam, hiszen a nyomtatott betűket már hároméves koromban ismertem (írni is tudtam: ügyetlenül, csupa nyomtatott nagybetűvel), a mesék azonban nem hagytak különösebb nyomot bennem, azokat csak jóval később, tulajdonképpen már felnőtt koromban kezdtem méltóképpen értékelni. Kisgyermekként úgy gondoltam, a meséket kimondottan az én bosszantásomra talál1 ták ki rafinált felnőttek, akik úgy vélik, hogy elhiszek mindent, s megpróbálnak becsapni, megpróbálják elhitetni velem a valószerűtlent. Szóval kis hülyének néznek. Az akkor olvasott mesék hatására kezdtem magam is „csalni", vagyis kitalált történeteimmel két öcsémet „bolonddá tenni". A mesék hatalmát rajtuk tapasztaltam: ámulva hallgatták, mi mindenen ment keresztül két-szelíd macskánk (Fekete és Fehér), milyen hőstetteket hajtottak végre, hogyan jártak túl hétfejű sárkányok, gonosz óriások, vasorrú babák eszén. Suttyomban persze kinevettem őket, öcséimet, kik hittek a meséknek, így utólag irigykedem rájuk hiszen ők lehettek- s voltak - gyerekek. Mert el tudták hinni a valószerűtlent. De mit is akartam mondani? Első igazi - máig ható - olvasmányélményem Valentyin Katajev könyve volt. Nyolc verssorra emlékszem - úgy-ahogy - belőle. Ezeket a sorokat - Mihail Lermontov sorait- próbáltam az imént felidézni. Nem biztos,' hogy pontosan sikerült... • A tojó, csőrében sáskával (A szerző felvételei) nül jó étvágyuk volt. A lisztkukac és a friss hangyatojás mellett rengeteg sáskát is ettek. A jó táplálás következtében a fiókák gyorsan nőttek, tollasodtak, és rövidesen már egymás mellett kukucskáltak ki az odúból. Aztán egyikük gondolt egy merészet, és kiugrott. Eleinte kicsit ügyetlenül verdesett a szárnyaival, de baj nélkül földet ért. Rövidesen négy testvére is követte. Néhány nap múlva már jól röpültek, szinte mozogni látszott az egész vo- lier. SCHMIDT EGON MEGFEJTÉS Az ápr lis 7-i számunkban közölt feladatok megfejtése 1-C, 2-A, 3-B, 4-D 3-1x7+6:2-9+4=5. Nyertesek Sörös Katalin, Nagymegyeri (Calovo); Gondos Lívia,, Alsószeli (Dőlné Saliby); Himpán Angelika, Bátorkeszi (Vojnice); Nagy Viola, Ágcsernyő (Cierna nad Tisou); Fejes Mária, Rima- szécs (Rimavská Sec). ■ ■ ■ I. I k I fi ÚJ szil 18 1989. IV. 2 Bartók Béla törökországi emlékezete
