Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-21 / 16. szám
SZMKJmÉKQKl CSÁKY PÁL Aznap meglepően könnyen ébredt. Csodálkozott Is rajta, hiszen a hajnali ébredéseket soha nem szerette. Későn járt aludni, későnke- 16 típus volt, a korai ébredések után általában elveszettnek érezte az egész napot. Persze, ezt az utóbbi időben már nem tudatosította annyira, már beletörődött, talán valamelyest meg is szokta; a borzongás jó tíz éve rögzült reflex volt benne. Tíz éve az utált korán kelés és az elkerülhetetlen késői lefekvés korlátái közt vergődött, általában az éjfél előtti csendesebb időszakot tudta kihasználni valamelyest gondolkodásra, alkotásra. Tegnap este ráadásul ittak is. Elég sokat. Ilyenkor, másnap általában tíz kicsi néger szokott a fejében randalírozni - most ez elmaradt. Természetesen örült neki, úgy látszik, mégiscsak igaza volt az este Hansnak, drezdai mérnök kollégájának, aki éjfél után váltig hajtogatta, igyanak meg egy liter bort, nem fog megártani, ,,én ismerem az italt, ne félj - mondta -, ez jó bor, ettől csak szárnyaink nőnek, más baj nem lesz“. Ami azt illeti, Hansnak szüksége is lett volna azokra a szárnyakra, rendes srác, szó se róla, csak épp némely só-bors hiányzik belőle. Humorérzék, például, vagy az a képesség, mellyel az ember rá tud érezni a pillanat szépségére. Szakembernek elsőrangú, egyébként - a létezés iparosa. Az eset is,' a témák: munka-kis politika-munka- család-munka-nők(igazán csak ke- veset)-munka..szóval, ami egy Hansból kitelik. Tizenegy felé odasomforgott hozzá, hogy táncra kérje, egy hölgy. Szegény kis Hans, azok a nevetségesen kitágult szemek, az a csodál- kozó-hihetetlen arc... Természetesen kosarat adott a nőnek, aki ezt sokáig nem akarta megérteni. Időbe tellett, míg le tudták rázni őt.- Ez nálatok így megy? - kérdezte szinte kétségbeesve.- Fenét. Hallotta, hogy németül beszélsz.- Mire legközelebb jövök, megtanulok inkább szlovákul, jó? Vagy magyarul?- Ahogy tetszik. Menni kellene, gondolta. Odakint éppen virradhatott, inkább sejtette, mint látta, nem sokat érzékelt a kinti világból a sűrűn besötétített ablakon át. Néhány bátortalan fénysugár tört csak be a szobába, feje fölött, a mennyezeten, játszadozó csíkokat font. Az ébredés utáni másodpercek a tudatéi, a magához térésé, egymás után regisztrálta a reggel új információit: itthon van, menni kell, mellette a felesége még alszik, a kocsit vinni kell, sietnie kell, a szoftverokkal még nem készült el, a gyere- / kék a szomszéd szobában szuszognak, Hans számára is el kell készíteni a megígért anyagot, menni kell... Ez is erős napnak néz ki. Felkelt, nesztelenül próbált meg kiosonni a fürdőszobába. Mint általában, most sem sikerült, a felesége felneszeit:- Már kelsz? » - Igen, legkésőbb hatra be kell érnem.- Már megint egyedül kell a gyerekeket vinnem?- El kell vinnem a kocsit is...- Bravó, én meg kutyagoljak velük a fél városon keresztül. Fogadjunk, hogy már azt sem tudod, hol az óvoda.- Sietnem kell, ma nehéz napom lesz...- Hát persze, mint mindig... Tegnap Hans is: napközben, bárhogyan igyekezett is, nem sikerült leülni vele és megbeszélni a dolgokat. - Ti még őrültebben rohangáltok, mint mi - nézett rá nevetve Hans. - A mi nagy csapdánk. Minél többet rohanunk, azt hisszük, annál többet teszünk, pedig...- Most filozofálni fogsz? - kérdezte vissza.- Hogyan? - Hans nagyon meg- kapóan tudott bárgyú szemekkel értetlenkedni.- Hogy vigyázzba álljak-e.- Nem értem - nézett gyanakodva Hans.- Ha nagy igazságokat akarsz megfogalmazni, kellő tisztelettel fogadjam. .. - Hans szeplős arcán sokára ült el a csodálkozás. Gyorsan megmosdott, bevágta magát az autóba. Már az intézet kapujában rászállt az egyik kollégája.- Dokikám, fontos dolog kellene... Utálta ezt a megszólítást. Annak idején ö volt az első, tudományos fokozattal rendelkező alkalmazott az újonnan alapított intézetben, azóta is rajta maradt a megszólítás. Minél inkább próbálta levakarni, annál erősebben tapadt hozzá. Beletörődött végül, mint annyi másba. üzletfelünk van itt, felvetődött néhány nagyon fontos probléma, szükség van rád. Rendben. Közben az igazgatóhelyettes hivatja. Rendben, húsz perc múlva. Fél egykor megissza a harmadik kávéját. Egy pillanatra bekapcsolja a rádiót, zenét keres. Bekap egy fél szendvicset, nevetve mondja, reggeli és ebéd is egyben. Az csak átvillan az agyán, hányszor hallotta már, ez a legbiztosabb út a gyors gyomorfekély felé. De az embert mindez nem érdekli, míg a saját bőrén nem tapasztalja... Amíg egészséges. Közbevágnak: telefon kintről.- Mondd, hogy nem vagyok itt.- Nem lehet.- Mi az, hogy nem lehet. Nem vagyok itt!- Lujza hív.-Ki?- Lujza.- Nyolckor megfelel?- Rendben, de el ne felejtsd.- Légy nyugodt, meglesz.- Dokikám, mikorra jön a németed? - a karbantartók főnöke nyitott be az irodájába. - Zűr van a géppel? legalább háromórás munka.- Nyomjátok meg, ha lehet. Legkésőbb kilenckor kezdenünk kell.- Megpróbálom, de nem ígérem...- Főnök - Marika, a kis analitikus jött be. - Főnök, most hívtak az igazgató titkárságáról, azonnal a dirihez kell mennie. Nagyszerű. Hetente legalább háromszor ismétlődik ez a pillanat: a tervek dugába dőlésének nagy pillanata. Értekezlet az igazgatónál, ez az esetek többségében legalább három óra, de nem ritka a hatórás csámcsogás sem. S közben: kartársak, fölül kell vizsgálnunk a múltkori döntésünket, aztán: hogyan kell tovább ebben a nehéz helyzetben, aztán: javaslatokat kérek, hogyan lehetne idő előtt és százhúsz százalékra. .. Közben jelentkezők: a géppark egy része elavult - csönd. Nincs pénz pótalkatrészekre- csönd. A nyersanyag selejtes, be sem szabadna engedni az intézetbe- süket fülek. Mint mindig, nem merünk végiggondolni dolgokat. Mint mindig, nem vagyunk képesek különbséget tenni fontos és kevésbé fontos között. Elromlott az egyik targonca - húszperces téma. Nem záródik a raktárajtó - tizenöt perc... Ma: koncepció. Pre-, re-, kontra- és antikoncepció. Koncepció a négyzeten. Havonta négy koncepció. Koncepcióhalom. Hegy. Zöld, sárga és lila koncepció. Ma spéciéi háromnegyed kilencig. Utána egy gyors kávé. Telefon a kapuból: megjött Hans. Telefon a karbantartóktól: tíz Dere múlva kész a gép. Legalább ez összejött. A nap kezd felgyorsulni. Munka, Hans tizenkettőkor ebédelni megy. Telefon a gazdasági osztályról:- Gyere át, légy szíves, az egyik Szabó Ottó rajza-Na jó, tartsd egy pillanatig... Lujza? Igen, én vagyok...- Lujza, nagyon sajnálom, ma nem érek rá. Ma igazán nem.- Hogyne érzékelném, a hangod. .. Elutazott? Nem, Lujza, ma akkor sem megy. Ez örült nap ma.- Nem mindig: ma.- Nem beszélem ki magamat, értsd meg, ma nem megy.- Ne most, Lujza, ezt majd megbeszéljük, nem vagyok egyedül és különben sem lehet telefonban... Majd felhívlak.- Hogyhogy, mint a többi? Lujza, halló!- Most mit üvöltözöl? - Ezt már Péter mondta, a kollégája. - Ráadásul a telefonba.- Valahogy nagyon okos vagy ma...-Csak mondtam...- Tedd jégre magad.- De doki...- Doki, keresnek! - A szomszéd helyiségből szólnak át.- Nem vagyok itt.- Késő. Már bevallottam. —Ki az?-Valaki a műszakiaktól. Azt mondja, reggel beszéltetek. Nyolcra ígértél neki valamit.- A fene... Jól van, mondd meg neki, tíz perc múlva ott vagyok.- Mielőtt elszelelnél, nézd meg ezt. - Péter nyom elé egy táviratot.- Mi ez?- A prágai kooperáció. Sürgetik.- Csináljátok meg.- Tudod, hogy se nyersanyag, se kapacitás.- Főnök - megint a kis Marika jön. - Éppen ők vannak a vonalban, kapcsoljam? ^"Nem bánom... Halló? Dárdai. Igen, én, személyesen.- Sajnos, még nem. Anyaghiány. Nem tudom, mikorra.- Igazán nem. Talán, ha segíthetnének az alapanyagot beszerezni.- Nem viccelek. Mihelyt lesz anyag, három héten belül. Most igazán nem tudom...-Jó, holnap ne, holnapután. Tizenkét milliméteres, igen. Viszhall. Odakint talán nappal van. Talán szép idő van. Évek óta meglepődik, ha lehull a hó. Ha kikeveredik a sok betonház közül tavasszal és meglátja az első rügyeket. Még egy-két alkalommal meglepődik (évvége előtt, hogy rohan az idő, istenem!), így, menet közben, alig érzékel valamit. Az igazság az, hogy fáradt. Bár talán nem is ez a legmegfelelőbb kifejezés, inkább: megfáradt. Túlhajszolt. Fásult.- Főnök, a Csemadoktól hívnak- megint a kis analitikus. - Azt mondják, el ne feledkezzen az ülésről.- Mondja meg nekik, hogy háromra ott vagyok.- Nem értik? O tretej bude tam! Háromkor kis pihenés, az ülés öreguras tempója éppen jól jön. Bár ilyenkor sem tud érdemlegesre gondolni, gondolat- és feladattöredékkel van tele. Picit odafigyel: itt is száznegyven százalék és jó úton haladunk. Felszólalt maga is, szétszórt volt, zilált, amit mondott, éles akart lenni, félrecsúszott a mondandója, többen reagáltak rá, megtámadták, nem voltak képesek szót érteni. Megpró- Pálta megmagyarázni, mit hogyan gondolt, ez sem nagyon sikerült.- Ugyan, doktor úr - a szomszédja kételkedve nézett rá -, mit akar maga végül is. Nincs nekünk energiánk a másságra, nem jut időnk a nü- anszokra. Maga okos ember (a szeme valahogy rosszul csillogott, mintha kételkedne), látnia kell, a világ a leegyszerűsítések felé halad. Nem arra kellene nekünk is? Nézzen körül, az idők nagyon megváltoztak- az emberek ezt mondják és felhúzzák a vállukat. - Akkor minek vagyunk itt, kérdezte volna tőle, de akkor egy héttel korábbi kép jutott eszébe: a barátjánál ültek, beszélgettek, kis társaság, ittak is jócskán már, az egyikük feléje fordult és azt mondta: - Megöl minket ez az ezredvég, meglátod, megöl, a mi generációnk már nem képes alkalmazkodni hozzá... Én már csak a fiatalokban bízok. Valaki egy cetlit csúsztatott elé: „Riki vár a Fehér Akácban". Most akkor szép sorjában: Riki fővárosi vagány és költőnek mondja magát (egy kötete már valóban meg is jelent), ha erre jár, mindig felkeresi őt. Honnan a nagy szimpátia, az ég tudja, már arra sem emlékszik, hol ismerkedtek meg. Még csak azt sem mondhatja, különösebben megértenék egymást, a találkozás a legtöbbször vitával végződik, volt már úgy is, hogy komolyabb összekoccanással, mégis: Riki továbbra is kereste a társaságát. A rendszeres összekoccaná- sokkkal együtt; ki tudja, lehet, Riki- nek éppen ez hiányzik otthon. Másodszor: a Fehér Akác a város legnagyobb köpködője, ahová maga soha nem térne be, ahányszor csak megfordult benne - mindig büntetésnek érezte az ottlétet - mások, a legtöbbször éppen Riki unszolására, aki szinte lubickol ebben a közegben. Harmadszor, és ez a legmegma- gyarázhatatlanabb: bármennyire utálta ezt a helyet és bármennyire gyakran összekaptak Rikivel, olyan még nem volt, hogy ne ment volna el a találkozóra. Riki már sokat ivott, mire odaért.- Szevasz, dokikám - fogadta most is némiképp ellenszenves mosollyal.- Késtél.- Dolgom volt - mondta eléggé rosszkedvűen.- Van itt néhány új barátom, helybeliek - mutatott az asztalnál vele együtt gunnyasztó három kétes alakra. - Jó srácok, fizettek nekem.- Egyébként érdeklődtem tőlük, nem ismernek - nézett fel rá Riki.- Ennek őszintén örülök - mondta eléggé durván. - Na gyere, menjünk innen.-Hová mennénk? - nézett rá őszinte csodálkozással Riki. - Meg vagy te őrülve? Ennél jobb helyet a városban nem találsz.- Rendben, akkor maradj. Én megyek. Szevasz.- Ne hülyéskedj, dokikám - kapott utána Riki. - Éppen te hagynál cserben és éppen most? Ne játsszd meg magad, mi mindig is megértettük egymást. Fizess inkább egy kört.- Szevasz - indult meg a kijárat felé.- Te egy... egy... vagy... - loholt utána Riki. Nem is tudom, mit eszek rajtad. Rohadt tucatember vagy, tudd meg, Kispolgár! Gyorsan haladtak a sáros utcákon, ő elöl, Riki utána. Az eső szemerkélt, kellemetlen szél fújt. Riki- nek be nem állt a szája.- Ide - állt meg egy ajtó előtt.- Egy senki vagy - állt meg vele szemben Riki, dohogott. - Nem is tudom, miért állok szóba veled.- Ez értelmes mondat volt - válaszolta neki. - Egyébként én is így vagyok veled. Odabent borozgattak, a szomszéd helyiségben amatőr színjátszók próbáltak. - írtam néhány fantasztikus verset - csapott rá Riki az asztalnál. Hangnemet váltott. - Elolvasod őket?- Majd.- Nem majd! - Riki szinte teljes lényében energiává változott át.- Nem majd, most! Minek ír az ember, ha...- Sokat ittál.- Ha ilyen fafejekkel kerülök állandóan kapcsolatba, csoda?- Majd elolvassák az olvasóid.- Hát éppen ez az, te szerencsétlen. Hogy nincsenek. Csak áltatom magam, hogy kellek valakinek... Csak hazudunk itt magunknak...- Ezt nem kellett volna - Rikire nézett.- Mit? - Az szinte ijedten hőkölt vissza.- Ezeket a mondatokat...- De ha egyszer...- Már épp azon voltam, hogy rendélek egy üveg bort. Az ilyen szöveggel viszont csak azt bizonyítod, hogy részeg vagy. Következésképp az üveg fölösleges...-Tudod, mi vagy te? - Riki felpattant az asztaltól. Aztán csendben visszaült. - Azért megrendelheted. Néhányan odaültek hozzájuk, Riki rájuk szállt. - Nem tárgyalok veled - szólt még oda neki. - Játszod itt a nagyvilági pofát, mintha te tudnád, mit akarsz. Egy frászt tudod. Ne nézz ilyen t ged, a mát biztos bet- Megsserr dett. - Miér a feleséged nem rohan mint az es2 ismerlek én tája azt sót- húzta fel a sen. - A bo még maga ( Koccintót többé. Néztí helyiséget é tényleg hazt be a szoms; tét tartottaki ült.- Megint zett rá. (Mii a lánynak f- Muszáj ez- Mit? -1.- Ma est kérdezni? - természetes hogy Rikineí- Ne bán vagytok csal- Amatőr lógja - próbt Máriát, de a;-Te büs: szét a haját, még nem lát az amatőrök halhatatlana vélt mását, d- Aztán, vála váltott. - Mi sérsz? Éjfél is elr Csendben f nem nagyon bából a jól lotta. Gyorsan l< bábán óvatos pót. Törülkö/ meglátta a ci „Holnap s ötkor kelek, Reggeli a hű szükségem v „Rendben jössz meg? mennem." Fáradtan r mielőtt, mint zuhant volna négy fala in< megindul job is, kavarog , hullámzásbar vet a nagy ny közepéből e nagy fehér h Kimeresztette tekintetét látt; cot, a két kéri pillanatra méi dolog történik is ivott, gyó hogy hallucin meglepetten, a jól kivehető- Látod, íc hiszen tudod.- Mit monc Iáit meg félálc- Ugyan, már a való s; Azután álc zése a féleler hogy reggel, fehér hattyú lette. H azafelé utaztunk a feleségemmel a fürdőhelyről. Az egyik állomáson az asszony kinézett a vonat ablakán és meglátott egy nagy halom görögdinnyét.- Nézd csak! - kiáltott fel. Kinéztem. Pompás görögdinnyék voltak.- Nálunk már biztosan nem lehet kapni!- Hogy is lehetne? - sóhajtott fel a feleségem.-Vegyek egyet? - kérdeztem élénken.- Nincs rá pénzünk.- Van még tizenöt rubelünk. Legfeljebb az étkezőkocsiba már nem megyünk be...- És mi lesz a taxival?- Majd otthon kifizetjük, összeszedtük az összes szatyrunkat.- Mibe kerül a dinnye? - kérdezte az asszony az árustól.- Tíz kopejka kilója.- Miért ilyen olcsó? - kérdezte a feleségem.- Mert nem lékeljük.- Miért nem lékelik? - kérdezte az asszony.-A kereskedelmi hálózat dolgozóinak kényelme miatt.- Mérjen nekünk tizenöt rubelért, de gyorsan! - mondtam, miközben aggódva nézegettem a vonatszerelvény felé. Az árus mérni kezdett. A feleségem a szatyrokba gyömöszölte a dinnyéket. Én meg felhordtam a kupéba.- Hánykor érkezünk meg? - kérdezte a feleségem a kalauzt.- Nulla órakor.- Miért olyan későn?- A menetrend készítőinek a kényelme miatt. Vonatunk hajnali három órakor érkezett meg. „A hordárok kényelme miatt" - találgattam a folytatást... Igazam lett. Hordár nem volt sehol. Az utasok maguk cipelték pogy- gyászukat. A taxiállomás vagy hétszáz méternyire volt.- Miért ' - kérdezte ;- A taxis gyarázta a Magam a bőröndjeir NAUM I két. Kétszá gém ide-od non, hol a a holmikra. Hat órakc A házbar nó. Még al< amikor a für
