Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-07 / 14. szám
Á tmeneti időszakban élünk. A mindenre kiterjedő átalakítás megkezdése előtti utolsó esztendőben. Előhírnökei már jelen vannak mindennapi gazdasági életünkben is. Sőt, éppen ezek teszik sajátossá, megismételhetetlenné az idei évet. Egyszerre háromféle vállalat próbál érvényesülni a meglehetősen ellentmondásos, sok bizonytalansággal teli ‘gazdasági környezetben. Az állami vállalatok az új gazdasági mechanizmus alapelveihez igazodva a jövőből merítenek a mindennapok gyakorlatához, sokszor még az előző függőségek korlátjaiba ütközve. A kísérletezők a kivételek burkában várják ugyanerre a sorsra kerülésüket. És szép számban vannak olyan vállalatok is, amelyek változatlan játékszabályok szerint, a felszámolóban levő irányítási hierarchiába beépülve termelnek, gazdálkodnak ma is. Miközben szinte menetrendszerűen történik az átállításuk az új gazdasági feltételekre. Törvényhozásunk eddig Az állami vállalatról szóló törvényt és a Munka Törvény- könyve novellizált változatát dolgozta ki, készülőben van a népgazdasági tervezésről szóló törvénytervezet. S ezek csak a legmarkánsabb megnyilvánulásai a gazdasági mechanizmus küszöbönálló átalakításának. A mostani időszak ellentmondásossága a szállítói-megrendelői kapcsolatokban is hatványozottan jelentkezik. Átalakítási törekvéseink ugyan a megrendelők helyzetének megerősítése felé vezetnek, ám manapság inkább további pozícióveszteségük- röl beszélhetünk. Mindez pedig az új és régi előírások együtthatásának következménye, amikor a vállalatok többet töröd(het)nek a számukra kedvező lehetőségek kihasználásával, mint kötelességeik teljesítésével. Szállítóként élvezik a törvényadta jogokat (maguk belátása szerint választják meg partnereiket, leépítik a számukra gazdaságtalan termelést), megrendelőként viszont hamarább szerződésbe kényszerítenék szállítóikat, csakhogy már számon kérhessék tőlük az alap- és nyersanyagot, a félkésztermékeket, vagy behajthassák rajtuk az esetleges szerződésszegési bírságot. Legtöbbször aztán mégis úgy alakult, hogy a megrendelő kerül kényszerpályára. Vegyük csak a Horná Bríza-i Kaolin és a bratislavai Matador esetét. Az északÁllami vállalat a partizánskei Augusztus 29. Cipőgyár is. Hármas számú üzeme a piaci ellátás javítása érdekében tett intézkedéseket: az idén terven felül 25 ezer pár lábbelit akar szállítani a piacra. Az üzem egyik műhelyében készült képünkön Mária Hriadelová (az előtérben) látható. (CSTK - felvétele csehországi gyár állami vállalat lévén úgy döntött, ezentúl nem szállít kaolint a gumigyáriaknak. Elhatározását az új törvényadta lehetőségekkel indokolta. Igenám, csakhogy a Matadorban nélkülözhetetlen a szállítószalagok előállításához szükséges nyersanyag. Mivel külföldi szerződéses kötelezettségeit teljesítenie kell a bratislavai vállalatnak is, nem maradhat más választás, minthogy a hazai megrendelőknek szánt kész szállítószalagokból terven felül vigyen ki külföldre, s a belőle származó devizát kaolin vásárlására használja fel. Ezzel megőrzi ugyan a termelés folyamatosságát, ám egyben megrövidíti az itthoni szállítószalag-igénylőket. S könnyen előfordulhat: éppen a Horná Bríza-iak közelében fekvő bányákból hiányzik majd az exportált szállítmány, ami egy újabb megrendelőt vezet(het) kényszerpályára. A szállítói-megrendelői kapcsolatokban uralkodó felemás helyzet jelenleg a belpiacot sújtja a leginkább. Ezt naponta tapasztaljuk az üzletekben. De a kereskedelmi tárca visszajelzései is erre figyelmeztetnek. Gyakorlattá vált, hogy a termelők a kért árumennyiséget még a korábbi év szintjén sem jelzik vissza a kereskedelemnek, holott az előző időszakban ez megszokott volt. Például a Banská Bystrica-i Prior ebben az évben jóval kevesebb automata mosógépet kap a poprádi Tatramatból, mint amennyit igényel. De ugyanez a helyzet a Zlaté Moravce-i Calex mélyhűtőivel vagy számos bútoripari termékkel is. Mind erőteljesebben jelentkezik a termelők arra irányuló törekvése, hogy saját üzleteiken keresztül értékesítsék gyártmányaikat. Ez legszembetűnőbb a Tesla és a Strojsmalt esetében. Monopolgyártókról lévén szó, még pótlásukra sincs alkalma az . üzlethálózatnak, mert nem lehet megrendelni ugyanazt az árut mástól, ha itthon többen nem gyártják, s a behozatal feltételei sem adottak hozzá. A kereskedelem teljesen kiszolgáltatottá válik és nincs módja ennek megakadályozására. Saját üzletükben kívánják árusítani termékeiket például a Zlaté Moravce-i Calex és a niznái Orava. Oda várják a vásárlókat. Nem az áru utazik tehát a vevőhöz, hanem neki kell érte mennie. Holott a belkereskedelem háztartási- bolt-hálózata arra és úgy épült ki, hogy az ország területén a szükségleteknek megfelelően osztja szét a hűtőszekrényeket, mélyhűtőket, vagy éppen a színestévéket. Csakhát akkor a kereskedelem nyereségéből aligha jut a termelőnek. Vagy mégis? Van erre is példa nálunk, bár a világ gyakorlatával szögesen ellentétes. Gyártóink újabban nemcsak a termékek árát kérik el a kereskedelemtől, hanem szívesen részesülnének a kereskedelmi különbözetből is. Amelyik megrendelő felkínál belőle néhány százalékot a gyártónak, könnyebben hozzájut az áruhoz. A termelők másféle nyomást is gyakorolnak a kereskedelemre. Pénzt kérnek tőle műszaki nehézségeik megoldására, az új berendezések vásárlására. Itthoni áruértékesítőink elvben nincsenek ellene ennek a devizaszerzési módnak, ám való helyzetük ezt nem mindig teszi lehetővé. Előre megszabott pénzforrásaikból amúgy is kevés jut erre, alig elég saját szükségleteik fedezésére. Előfordul az is, hogy a termelők lemondanak az olyan termékek előállításáról, amelyek nem jövedelmezőek számukra. Még akkor is megteszik ezt, amikor a kereskedelem saját nyereségéből kíván hozzáfizetni az árhoz. Ilyen döntés után tűnhet el üzleteinkből a fehérnemű néhány fajtája, a szilárd tüzelőanyagú kályha, a paradi- csom-passzírozó... És az újdonsült hiánycikkek sora még korántsem teljes. Lehet-e ezt így folytatni? Aligha. Mert különben összeomlik a szállítók és megrendelők közti kapcsolatrendszer. Az átmeneti időszakban átmeneti intézkedésekre van szükség. Ameddig az átalakítás eszköztára nem lesz teljes és működőképes, mindenképpen szükséges a vállalatok közti szállítások folyamatosságának biztosítása. Mind mennyiségben, mind szerkezeti összetételben. És erre a megrendelői s végső soron vásárlói védelemre a központnak kell vállalkoznia. Készülőben van egy kormányintézkedés, amely a termékek felhasználásának szerkezeti összetételét szabályozza majd. Elsősorban a belpiac védelmét kell szolgálnia. Feltehetően átmenetileg újra központilag megszabott mutatók segítségével biztosítják az alapvető ellátáshoz szükséges árumennyiség legyártását. Hogy legyen elég élelmiszer, ruházati cikk és lábbeli az üzletekben, s a termelők gazdaságossági törekvései nyomán egyik választéka se szűküljön tovább. Ebben egyezik az érdekeltek véleménye. Megoszlanak viszont az elképzelések arról, hogy a szén, a cement, a személygépkocsi, vagy más hasonló termék - hiánycikkek lévén - szállítása a megrendelőknek központilag megszabott mutatók szerint történjen, avagy sem. Mindenesetre nem ez az elsődleges kérdés. Mert amilyen gyorsan fogynak a hiánycikkek, úgy lehet megszabadítani a termelőket a kötelező tételes feladatok terhétől, nagyobb teret biztosítva nekik az önálló vállalkozáshoz, az állami vállalatról szóló törvényadta lehetőségek kihasználásához. Tehát az egyensúlyhiány, s azon belül a kínálat .és kereslet mai viszonyának felszámolása megszüntet(het)i azokat a zavarokat, amelyek a szállítóimegrendelői kapcsolatokban manapság jelentkeznek, s legtöbbször éppen a megrendelőt terelik sokunkat érintő kényszerpályára. J. MÉSZÁROS KÁROLY Megrendelői kényszerpályák
