Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-31 / 13. szám

öntözés - trágyázás gégecsővel

Az istálló- és műtrágyáknak hagyományos módon a talajfelszínre történő juttatása és sekély bedolgozása nagy tápanyag-veszteséggel jár, ugyanis a tápanyagoknak csak kis hányada jut el a gyümölcsfák és a szóló gyökérzetéhez. Ha az alaptrágyázást felületesen végeztük, később a tápanyagokat igen nehéz és körülményes a talaj alsóbb rétegeibe, a gyökerek közelébe juttatni. Bár van már talajinjektor, de fáradságos a működtetése. Ha azonban előrelátók vagyunk, a telepítéskor könnyen hosszé évekre megoldhatjuk a tápanyagok megfelelő kijuttatását, jobb hasznosulását.

Figyelemreméltó módszert ajánlanak a csehszlovák kutatók a kiskertek tulajdonosainak. Azt javasolják, hogy a gyümölcs- és a szólóoltványok számára ásott 60-70 cm mély gödör aljára 40-50 cm-es magasságban helyezzünk kellő hosszúságú (például 80 cm átmérőjű gödör esetében körülbelül 2,5 méteres), 45 mm átmérőjű, perforált (egy-egy borda között öt 5 x 1 mm-es lyuk van) műanyag gégecsöFajtatisztát vagy keresztezettet?

A tenyésztők népes táborának egyik csoportja a keresztezett, esetleg bizonytalan származású nyulak tartása, nevelése mellett kardoskodik, a másik egy-egy fajta jellegének megőrzésével, az adott fajta általános tenyésztulajdonságainak ismeretében, tisztavérű nyulakat tenyészt. Minden állat - így a nyúl is - adott genotípussal: örökölhető tulajdonságok összességével, és fenotípussal: külső megjelenési formával rendelkezik. Mivel az egyes fajták e tulajdonságai viszonylag állandók, a fajtiszta állatoknál sokkal könnyebben ellenőrizhető a termelőképesség és a testfelépítés. Az árutermelő húsnyúltenyésztésben a keresztezés azonban igen nagy jelentőségű, egyrészt az újszerű külső, másrészt a hibridivadék szervezeti szilárdsága, kedvező növekedési erélye következtében.

A két külön fajtához tartozó, az önmagában fajtiszta apa- és anyaállat ivadékai tehát igen jó minőségű vágóállatok lehetnek. A tenyésztőnek azonban a törzsanyag kiválogatásakor tisztában kell lennie a szülők fajtatulajdonságaival. Ugyanis a hibridnyulakban a szülőktől származó előnyös tulajdonságok kombinációja kedvezően érvényesül az első generációban, szerencsés esetben felülmúlhatja mindkét szülő adottságait. Ezeket a keresztezett nyulakat azonban a másik nemzedékben tenyésztésbe venni már nem érdemes, mert az előző generációban még háttérben lappangó, kedvezőtlen tulajdonságok felszínre kerülhetnek.

Keresztezéskor a következőkre szükséges ügyelni. A fajtatiszta szülök első nemzedékét értékesítsük húsra. A törzsállatok kiválasztásakor a nagyobb fülhosszúságú, nyúltabb testű állatokhoz (nagy csincsilla, buszkáti, magyar vadas stb.) rövid fülű és hengeres testalkatú, telt gerincű keresztezési partnert válassszunk (ilyen az új- zélandi fehér és vörös, bécsi kék, kaliforniai stb.). így olyan utódokat nyerhetünk, amelyeket a feldolgozóipar is szívesen fogad.

Minden színvonalas tenyésztőmunka alapja, kiindulópontja tehát a fajtatiszta tenyésztés. Ilyen módon van ugyanis lehetőség egyöntetű állomány kialakítására, a gazdaságilag értékes tulajdonságok átörökítésének fokozására. A szülőpárok kiválasztásakor jóval nagyobb gondot kell fordítani a szigorú szelekcióra, mert a megelőző generációkban rejtetten lappangó, káros tulajdonságok ilyenkor hamarabb felbukkanhatnak. Az adott fajtára jellemző tulajdonságokkal rendelkező, fajtatiszta szülök utódainak hústermelése, teljesítőképessége semmiben sem marad el a keresztezett nyulakétól. Emellett a sűrített fialtatást a fajtatiszta nyulak szervezetileg jobban elviselik.

Ne törekedjünk túlzottan látványos súlygyarapodásra, ez nem továbbtenyésztésre beállított növendékek esetében egyáltalán nem előnyös: a szervezet ellazul, az állat hamarabb kiesik a termelésből. A továbbtenyésztésre kiszemelt növendéknyulakat már 2 hónapos korban célszerű a hízónyulak közül kiemelni, s okszerű takarmányozással fölkészíteni a termelő évekre. A fajtatiszta szülök tejtermelése, nevelökészsége lényegesen jobb, mint bizonytalan származású társaiké, amelyek őseinek termelőképességét nem ismerhetjük. K. L.

vet. A cső egyik végét zárjuk le, a másikat pedig vezessük a felszínre, s erősítsük karóhoz. Ügyeljünk arra, hogy a gégecső szabad vége a fa, a töke törzsének közvetlen közelében 10-15 cm-rel a talaj felszíne felett legyen. A cső felszíni nyílását ne zárjuk el, mert ez nemcsak a folyékony trágya beöntési helye, de segíti a talaj szellőzését is, s ez kedvező hatással van a talajéletre, a hasznos talajbaktériumok és más mikroorganizmusok szaporodására.

A felszín alatti gyökérzónatrágyázás nagy előnye, hogy a tápanyagokból csak a fal, a szóló gyökérzete részesül. A gyümölcsös, a szóló gyomnövényeit így feleslegesen nem trágyázzuk, illetve ezek nem vehetik el a gyümölcsnek, a szőlőnek szánt tápanyagokat. A füvesített területen azonban nagyon ügyeljük majd, hogy a talajból kiálló cső ne sérüljön meg, ne vágjuk el.

A gégecsö segítségével tavasztól őszig zavartalanul trágyázhatunk. Egyaránt jó eredménnyel használhatunk vízben oldott műtrágyát és trágyaleveket. A tapasztalatok azt igazolják, hogy évi háromszori beöntözés elegendő. A virágzás előtt s utána 3-5, ősszel pedig 7-10 százalékos folyékony trágyát használjunk. A beöntésre öntözőkannát használhatunk. Nagyon ügyeljünk, hogy a csőbe ne kerüljenek szilárd anyagok, ezért a kanna csövére kössünk zsákvásznat, műanyag szitát, hogy az oldatot megszűrje. A beöntés még köny- nyebb, ha a kannára hajlékony műanyag csövet erősítünk, s nem folyhat mellé a trágyalé sem.

Megfigyelések szerint a gégecső használatának további előnyei is vannak. Azokat a fákat, szőlőtőkéket, amelyek törzsének tövében műanyag cső volt, nem rágták a pockok. A gyümölcsfákat károsító kószapocok, amely előszeretettel telepszik meg a gyökérnyak alatt, nem szereti, ha járatában légmozgás van, márpedig a pedorált gégecsö mindezt előidézi. Ezért előnyös, ha a csövet a gyökérnyak alatt átbújtatva közvetlenül a fa törzsénél vezetjük a szabadba (ábra).

Az ajánlott módszer nemeseik az almatermésúeknél és a csonthéjasoknál, de a bogyósgyümölcsűeknél, a szamócánál, a málnánál és a nagy mennyiségű termést adó lugasparadicsomnál is hasznosítható. Sőt, még a korábbi ültetésé gyümölcsfáknál és szőlőnél is alkalmazhatjuk, ha a törzstől a korona, a termőfelület sugarának megfelelő távolságban kellő mélységű árkot ásunk, nagyon ügyelve arra, hogy a gyökereket meg ne sértsük, s a gégecsövet itt helyezzük el.

A gyökérzóna trágyázása azért is előnyös, mert a szükséges tápanyagok, mikroelemek bármikor, az időjárástól függetlenül (főként nagyon előnyös ez szárazság idején) hatékonyan kijuttathatok. Aszály esetén pedig a csövön keresztül kellő mennyiségű vizet adhatunk növényeinknek, hogy átvészeljék a kritikus időszakot.

Sz. F.

AKVARISZTIKA

Tavasz a sziklakertben

A kora tavaszi felmelegedés hatására a sziklakertek és az árnyéki évelóágyak számos növénye felébred téli álmából. Amikor a talaj már kellően felszáradt, fogjunk hozzá a tavaszi nagytakarításhoz.

Először valamennyiről vágjuk le metszóollóval a múlt évi, elpusztult hajtásokat. Jó néhány évelő, így az ágas homokliliom (Anthericum ra- mosum), a koloncos legyezőfű (Fili- pendula vulgáris) és a piros gólyaorr (Geránium sanguineum) elpusztult részei kézzel kihúzhatok. Az évelők többsége zöld hajtásokkal telel át; ezek közül is gyomláljuk ki az elsárgult, elszáradt részeket.

A sziklakért esztétikus formáinak megőrzésére évente fontos teendő a kívánt növényarányok helyreállítása. Sok faj ugyanis meglepő gyorsa- sággarterjeszkedik. Bizonyos határig ez helyénvaló. Itt azonban a szép formájú sziklarészleteket is hagyjuk érvényesülni, és a növények is úgy mutatnak a legszebben, ha nem záródnak egymásra, köztük szabad tér marad. A sziklakért igen előnytelenül megváltozik, ha a vegetáció túlsúlyban van, ha pedig a növényzet a kövek felületét is elborítja, már meg is szűnt a jellege. Ne sajnáljunk tehát erőteljesen beavatkozni az el- burjánzó növényzetbe. Metszéssel, a fölösleges részek vagy egész gyökeres növények eltávolításával szorítsuk vissza őket a kedvező határok közé. A harmonikus színhatás fenntartása érdekében is szükség van erre. Például, ha az örökzöld tatárvirág erősen elszaporodik, akkor virágzáskor túl sok lesz a fehér szín, hiszen a sziklakertet is többnyire fehér mészkósziklából építjük. A fehér szín uralma - még átmenetileg is - egyhangúvá teszi a sziklakertet.

A tavaszi nagytakarításhoz a gyomtalanítás is hozzátartozik. A talajt a jó vízvezetés érdekében általában murvával keverjük?, ezért a gyomokat csak speciális, mintegy 3-4 cm szélességű, egyenes vonalzóra emlékeztető szúróvassal lehet irtani.

Gyakran borítjuk a sziklakért talaját vékony kolomitmurva réteggel. Erről a felületről a kigyomlált részeket, a tavalyi korhadt növénymaradványokat, esetleg a közeli fákról lehullott és odasodródott leveleket gerelyével lehetetlen eltávolítani, mert az a kavicsokat is magával húzza, sőt a növények is megsérülhetnek. Kiváló eszköz viszont a könnyű, rugalmas fogú, állítható szélességű pázsitseprö, amellyel még az erősebb hajtású növényeket is megtisztíthatjuk a rájuk hullott szeméttől.

A sziklakerti talaj alatt gyakran zúzott kőből drénréteg készül a fölösleges víz elvezetésére. Emiatt a talajrészecskék viszonylag gyorsan lemosódnak a mélyebb szintbe, így az eredeti talajréteg összetétele

Akvárium a lakásban

A házgyári lakások szaporodásával mindinkább elszakadunk a természettől. Ezt azok érzik leginkább, akik faluról költöznek a városi lakótelepekre, akik a zöldségeskerttel, virágágyásokkal és baromfiudvarral körülvett családi házat voltak kénytelenek házgyári lakásra cserélni. Szerencsére van rá mód, hogy legalább részben pótoljuk a hiányzó természetet. Ennek egyik módja a díszhaltenyésztés, az akvarisztika, amihez induló sorozatunkban szeretnénk hasznos tanácsokat adni főleg a kezdőknek.

Mielőtt munkához látunk, vagy sorra járjuk a szakboltokat, hogy elkészítsük vagy beszerezzük a szükséges kellékeket, gondoljuk végig alaposan a dolgokat. Lesz időnk a halak, az akvárium gondozására? Tudjuk biztosítani az akvarisztikához elengedhetetlenül szükséges helyet és állandó hőmérsékletet?

Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszoltunk, megkezdhetjük a tervezgetést. Ha szobai díszakváriumról beszélünk, akkor rendszerint 70-100 literes víztartályra gondolunk. Személy szerint a 70 cm hosszú, 30 cm széles és 50 cm magas akváriumot tudom ajánlani az érdeklődőknek. Pesze a tartály méreteit a rendelkezésre álló helynek (asztalka, polc, szekrénysor szabad része stb.) megfelelően módosítani lehet. Arra azonban gondolni kell, hogy a világítótest elhelyezéséhez az akvárium fölött legalább 20 cm-es szabad területre lesz szükségünk.

Az akváriumok ma már túlsúlyban ragasztással készülnek. Az általam javasolt tartályhoz legalább 6 mm vastag üveglapokra van szükség, hogy megelőzzük a lakás, esetleg a szomszéd beáztatását. A méretre vágott üveglapok élét csiszoljuk vagy csiszoltassuk le, majd lehetőség szerint az akváriumkészítésben jártas személy segítségével ragasszuk össze a víztartályt. A szakboltokban sokféle ragasztó kapható, de a hazai gyártmányú Lukopren is tökéletesen

megfelel a célnak. Az egyes ragasztók száradási ideje eltérő, de ezzel nem muszáj foglalkoznunk, hisz alapelv, hogy a kész tartályt csak 48 óra elteltével töltjük fel vízzel. A próbatöltéshez a száraz fürdőkádba terítsünk újságpapírt, helyezzük rá az akváriumot, s úgy töltsük fel, hogy alatta az újságpapír száraz maradjon (ezen ellenőrizhetjük, nem szivárog-e valahol a tartály).

Ha ennyire jutottunk, hozzáláthatunk az akvárium helyének kiválasztásához. Ha a szekrénysorba szántuk, akkor nincs sok választási lehetőség, de arra azért ügyelni kell, hogy ne kerüljön túl közel az ablakhoz. Nem célszerű az ablak elé állítani az akváriumot, mert itt nincs háttér, ráadásul a sok fény hatására gyorsan elszaporodnak a zöld algák, nem fogjuk győzni tisztítani a tartályt. Az akvárium hátterének kiképzése akkor a legmegfelelőbb, ha olyan benyomást kelt, mintha a tényleges üvegfalon túl is folytatódna az akvárium talaja és növényvilága. Ehhez ma már könnyen beszerezhetjük a legmegfelelőbb posztereket, melyeket kevés vízüveg, vagy színtelen ragasztó segítségével ragaszthatunk az üvegedény hátsó falára. CHVÍLA FERENC

az évek során előnytelenül megváltozik.

A felső szintben főként a murva marad. A talajt tehát feltétlenül pótolnunk kell. Egy-két ujjnyi vastagságban terítsünk szét érett kom- posztot. Ez rövid időre ugyan elcsúfítja a felületet, de a csapadékkal vagy az öntözővízzel hamarosan bemosódik a kövek közé és a sziklakért visszanyeri eredeti képét.

A nagytakarítás után tavasszal újabb növényeket ültethetünk, az elöregedett, hiányossá vált növény- csoportokat felújíthatjuk. (Keszó)

A szobanövények átültetéséről

Tavasz elejére cserepes növényeink a leggondosabb ápolás mellett is egyre lassabban fejlődnek. Előfordul, hogy az alsóbb levelek rohamosan sárgulnak és a növény esetleg kisebb leveleket hoz a kelleténél. Ilyenkor elérkezett az átültetés ideje.

Az átültetéshez csak egy-két centiméterrel nagyobb cserepet használjunk, mert túl nagy cserépben a növény nem tudja gyökereivel behálózni a földlabdát, így a föld sava- nyodik, a gyökér elrothad. Az ültetést zárt helyen végezzük, mert a gyökérnek árt a napfény és a szél. Az új cserepet először áztassuk tiszta vízben mindaddig, amíg a légbuborékok eltávoznak. Ha régi cserepet használunk, azt is mossuk tisztára, hogy az esetleges fertőzéseknek elejét vegyük.

Ezután gondosan kiemeljük a növényt a régi cserépből úgy, hogy lefelé fordítva a cserepet óvatosan az asztalhoz ütögetjük. Ha kicsúszott a földlabda, azt hegyes pálcikával kissé meglazítjuk, egy-két centimétert leszedünk belőle, s ha túl nagy a gyökérkoszorú, abból is levágunk egy keveset.

Az új cserép aljára egy cserépdarabot helyezünk, hogy a föld ne tudjon a vízzel együtt kimosódni a nyíláson. Erre vízelvezető réteget - kavicsot, homokot - és annyi földet szórunk, hogy a növény ugyanolyan magasságba kerüljön, mint volt. (mkú)