Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-17 / 11. szám
szú . III. 17. 4 Az elhanyagolt kertek kártevője A levélpirosító almalevéltetű (Dysaphis devecta) rendszerint az almafákon telel át tojás alakban, de a birsen is megtalálható. Szívogatása nyomán a hajtások csúcslevelei eltorzulnak, besodródnak a főér hosszában, a fonák felé. Színük előbb sárgára majd pirosra vált, s ezt követően néhány héten belül lehullanak (még nyár közepén). A kártevő 2-2,5 mm nagyságú, ólomszürke színű. Éghajlati viszonyaink között április közepén vagy végén veszi kezdetét a szárnyatlan nőstények kelése. Ezek még nem okoznak komolyabb kárt, viszont utódaik már kolóniákat alkotnak, s ezzel egyidőben az első besodródó, károsult levelek is megjelennek. A szárnyas egyedek májusban jelentkeznek, átvándorolnak a lándzsás útifűre, ahol tovább szaporodnak. A kártevő szeptemberben tér vissza az almafákra, ahol a megtermékenyített nőstények megkezdik az áttelelő tojások lerakását, zömmel a kéregrepedésekbe. A szakemberektől gyakran halljuk, hogy a levélpirosító almalevéltetű az elhanyagolt kertek tipikus kártevője. Ebben van egy jó adag igazság, ugyanis a kártevő telelő tojásainak nagy része elpusztítható az alapos téli lemosó permetezéssel. Később, tehát a tenyészidóben a Pirimor 0,05-0,075 százalékos, a Metation 0,2 százalékos, a Bi 58 EC 0,1-0,125 százalékos, vagy a Decemtion 0,25 százalékos töménységű oldatát használhatjuk. A nevezett szerek a leírt kártevővel egyidőben károsító zöld almalevéltetű (Aphis pomi) és szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea) ellen is hatásosak (ezek kártétele nem annyira feltűnő, mert szívogatásuk nyomán nem színezödnek el a levelek). A kertbarátoknak figyelmébe ajánljuk, hogy a Pirimornál 7, a Metation és Decemtion esetében 21, a Bi 58 EC-nél pedig 28 nap a kötelező élelmezés-egészségügyi várakozási idő. SZALAI LÁSZLÓ A nyúlketrecek fertőtlenítése M int ismeretes, az almáster- mésűek a két-három éves gallyakon, viszont a csonthéjasok többnyire már az éves vesszőkön teremnek. A két fajnál a rügyek is másként, és más összetételben helyezkednek el. A csonthéjasoknál sűrűbben állnak, és nagyobb a kettős és hármas rügyek aránya, ahol a három rügy közül a két szélső a termő-, a középső pedig a hajtásrügy. A vékony, gyenge vesszőkön a termörügyek egyesével helyezkednek el. A csonthéjasoknál gyakori, hogy a fejletlen hajtások elszáradnak, a fa felkopaszodik. Azok a hajtásrügyek, amelyek az év folyamán nem hajtanak ki, egyszerűen elszáradnak. Ezért is kell tágas, szellős koronaformákat alkalmazni, hogy a korona minden része „éljen“, fejlődjön és teremjen. Az őszibarack a legigényesebb a metszésre. Aki már az őszibarackot is jól tudja metszeni, mesternek mondhatja magát. A kertekbe általában katlankoronát javasolunk, de ha egy kertben egyébként minden gyümölcsfélét támrendszeren (sövényként) termelnek, akkor ezt a fajt is lehet gyümölcssövénynek nevelni. A telepítéskor meghagyott 5 rügyből 4-5 oldalágat nevelünk; ezekből lesznek a vázágak, ezeken kell majd kinevelni a termövesszőket. Az utóbbiakat azután úgy metszik, hogy mindig elegendő termőfelületet adjon a fa. A valamikor a szőlőtermesztésből átvett, váltócsapos metszést már nem használják. Júniusban-július- ban zöldmetszést végeznek, eltávolítva valamennyi fölösleges hajtást, beleértve a túl erőseket és túl gyengéket is. Egy 8-10 éves őszibarack- fán 80-100 darabot hagyunk meg a hozzávetőlegesen ceruzavastagságú hajtásokból. Ezeket augusztus végén, szeptember elején hosszúra visszavágjuk, majd tavasszal - rügyfakadás után - igazítómet- szést végzünk. Tehát nem metsszük újra a vesszőket, csupán kiigazítjuk az esetleges hibákat. Például eltávolítjuk a gyenge, vagy függőleges helyzetű, termörügyeket nem tartalmazó vesszőket, s a meghagyott hosszú termóvesszőkön termelünk. Ezzel szemben a kajszibarack metszése sokkal egyszerűbb. A fák annyira igénytelenek a metszésre, hogy tulajdonképpen azt sem bosz- szulják meg, ha ilyen szempontból teljesen elhanyagoljuk őket. Sok kertészkedő (és nagyüzem!) éppen azért áll át a kajszitermesztésre, mert mellőzni lehet a munkaigényes - és költséges - metszést, sőt bizonyos mértékig a vegyszeres növényápolást is. A kajszinál leggyakrabban suda- ras vagy természetes koronát nevelünk, amolyan emeletes-ágcsopor- tosat. A koronaalakítással egyidőben ritkító metszést is végzünk, hogy a fölösleges vesszöket-ágakat ne neveljük tovább. Gyakran előfordul, hogy nem megfelelő a vázágak elágazódása, s nem kívánatos, hosszú hajtásokat nevel a fa. Ilyenkor, a növekedés szabályozása érdekében feltétlenül kézbe kell venni a metszöollót, s a metszési tudnivalókkal kapcsolatos, általános részben leírtak szerint kell a fát megfelelő fejlődésre kényszerítenünk. Az auxin-szint az egész vesszőben olyan magas, hogy néha csak a végálló rügy hajt ki. Júniusban hosszú vagy félhosszú metszést végzünk, a vázágakat megkurtítjuk, a korona- sürítő hajtásokat néhány levél után visszacsípjük. A kajszi metszésére ezenkívül a szüret végétől a lombhullásig terjedő időszak alkalmas. A cseresznyefák természetes, ritka koronát nevelnek, amely beavatkozás nélkül is rendszerint megfelelően formálódnak. Ha a koronát netán ritkának tartjuk, a telepítést követő 2-5. évben a vázágakon félhosszú metszést végezhetünk. Az optimális magasság - három vagy négy ágcsoport - elérése után a su- darat eltávolíthatjuk, hisz a túl magas fáról nehéz leszedni a termést. A cseresznyefa ifjító metszést nem igényel, ezért csak a termés súlya alatt letört, vagy a szüretkor károsodott ágakat kell eltávolítani. A meggyfák aránylag sűrű koronát nevelnek, amire már az alakító metszésnél gondolni kell. A fölösleges hajtásokat feltétlenül és könyörtelenül el kell távolítani. Ugyancsak jellemző, hogy a meggyfa korán termőre fordul, s már az első öt évben szerény az évi hajtásnövekedés. Ezért a vázágakat évi rendszereséggel félhosszúra kell metszeni. Később, a fajtától függően, ritkító metszést végzünk, melynek során a fás részek negyedét-hatodát távolijuk el. Például a Moreiiát évente, viszont a Körösi meggyet csak 2-3 évenként szükséges metszeni. A szilvafákat természetes alakokban neveljük. A hagyományos fajtákat (pl. Besztercei) a meggyhez hasonlóan kezeljük: kiválasztjuk és megfelelő kezeléssel kineveljük a vázágnak leginkább megfelelő Ihajtásokat. Az újabb fajtáknál (pl. Stanley) gyakori jelenség a vázágak gyenge elágazási hajlama, ezért ezeknél a vázágakat évente vissza kell vágni. Mindehhez végezetül még annyit: érdemes rendszeresen figyelemmel kísérni a gyümölcsfák fejlődését, hisz ez mindennél többet mond az alkalmazott metszés és kezelés helyességéről. A „visszajelzések" alapján nem nehéz kialakítani a fák igényeinek legmegfelelőbb metszési módszert, csak éppen tudni kell, hogy milyen beavatkozásnak m'üesz a következménye. BELUCZ JÁNOS mérnök, kandidátus Fertőtlenítésen a kórokozó csirák különféle eszközökkel történő pusztításál értjük. A kórokozók elpusztíthatok például napfénnyel, benzinlámpával (rácspadozat, jászol, fémrészek leégetése) vagy vegyi anyagokkal, például mésztej, klórmész, kloramin, formaiin, lizol, fenol stb. segítségével. Az egészséges állatok ketrecét évente legalább kétszer fertőtlenítjük, a betegekét vagy a beteggyanúsakét rögtön áthelyezésük, vagy elhullásuk után. Azokat az üres ketreceket is fertőtlenítjük, amelyeket hosszabb ideig nem fogunk használni. A ketreceket alaposan kitisztítjuk, késsel vagy drótkefével alaposan kikaparjuk a sarkokból a trágyamaradványt, és lekaparjuk a padozatról a száraz ürüléket. Aztán a ketreceket kisúroljuk forró vízzel, és kiszárítjuk. Ha olyan ketrecet tisztítunk, amelyben fertőző betegségre gyanús állat volt, vigyázzunk, hogy túlságosan ne poroljunk, ne szórjuk szét a trágyát és az almot, és ne locsoljuk szét a vizet. Ezzel ugyanis elősegítenénk a betegség terjedését. A tisztításhoz használt eszközöket forró vízben kifőzzük (legalább 15 percig), kezünket munka után alaposan megmossuk és fertőtlenítő oldattal leöblítjük. Ha a tisztításkor nem használtunk kötényt, a munka befejeztével ruhát és lábbelit cserélünk (legjobb gumicsizmát viselni), s mindent leöblítünk fertőtlenítő oldattal. A ketreceket fertőtlenítés után hagyjuk jól kiszáradni, hogy az oldat jól beszívódhasson a falakba és tökéletesebb legyen a hatása. Hogy a ketreceket szakszerűen és időben fertőtleníthessük, kéznél kell tartani a legszükségesebb kellékeket. Fontos, hogy a vegyi készítményeket helyesen tároljuk, ismerjük a hatásukat, és tudjunk belőlük megfelelő oldatot készíteni. A vegyi anyagok javasolt mennyiségét ne növeljük önkényesen, mert úgysem érnénk el nagyobb hatást. Valamennyi fertőtlenítő oldat méreg, és nagyobb töménység esetén égési sebeket okozhat. Óvatosan bánjunk a készítményekkel, nehogy befröcsköljük a szomszédos ketrecekben elhelyezett állatokat, vagy a szer a ruhánkra, esetleg az állatok szemébe kerüljön. A fertőtlenítő oldatot meszelővei hordjuk fel a tárgyakra, nem pedig ruhával. Kezünket munka közben gumikesztyűvel védjük. Bizonyos fertőtlenítő anyagok, mint például a klórmész, a kloramin és a fenol (karbolsav) erősen kellemetlen szagúak, ezért a ketreceket néhány napig szellőztetni kell, csak azután telepíthetők be az állatok. Természetesen szokványos fertőtlenítés esetén is, amikor nem fordult elő az állományban betegség, a ketreceket alaposan kiszárítjuk és ki- szellóztetjük. Fertőtlenítésre leggyakrabban az oltott mész 20 százalékos töménységű oldatát (mésztej) használjuk. Az oldatot frissen kell felhordani, mert hat óra elteltével elveszíti hatását. öt liter oldat elkészítéséhez mintegy 3/4 kilogramm oltatlan mészre van szükségünk. A meszet előbb 0,6-0,75 liter vízben megoltjuk, azután ráöntjük a többi vizet úgy, hogy öt liter oldatot kapjunk. A mésztejet legjobb még melegen felhasználni. Kívül-belül jól kimeszeljük vele a ketreceket. A mésztej használata igen elterjedt, bár friss állapotban is csak korlátozott mértékben hat. Ezért, ha beteg állatok ketrecét kell fertőtleníteni, a mész- tejhez erősebb hatású vegyi készítményt tanácsos keverni. Például 5 liter 20 százalékos töménységű mésztejhez 100 gramm klórmeszet vagy kloramint adhatunk, de tehetünk a mésztejbe 0,5 liter formaldehidet (40 százalékos oldat) is. A klórmész igen hatásos fertőtlenítő szer. Rendszerint hozzávetőleg 5-10 százalékos töménységű oldatát használjuk, vagyis egy liter vízbe 50-100 gramm klórmeszet teszünk. A klórmész gyorsan bomlásnak indul, ezért száraz helyen és jól becsomagolva tároljuk. A fenolt (karbonsavat) és a lizolt 3 százalékos oldat formájában alkalmazzuk, tehát oldatukat a víz litereként 30 grammból készítjük. A nátriumhidroxid (lúgkö) 2 százalékos töménységű oldat formájában használatos, ami annyit jelent, hogy egy liter vízhez 20 gramm lúgkövet adagolnak. A nátriumkarbonát (mosószóda) körülbelül 10 százalékos oldatként használható; egy liter vízbe a porszerű szódából 100 grammot, a kristályos szódából pedig 200 grammot kell adni. S még egy fontos tudnivaló: a fertőtlenítő oldatot mindig 50-60 fokos vízből készítsük, mégpedig kizárólag fa- vagy zománcozott edényben, hogy teljes értékű oldatot nyerjünk. Sz. F. A házikertbe is ajánlható A szőlőtermesztésben néhány új művelésmód is terjedőben van. Ezek egyike az Amrella magasművelés. Van egy- két- és háromtörzses változata. A kinevelt törzsek a támberendezés 1,2 méter magasságban kifeszített tartóhuzaljára támaszkodnak. Mindegyik törzs tetején meghagyunk egy 10-14 rügyes termókart és egy 2 rügyes tartalékcsapot. A termökarokat - akárcsak a Sylvoz-múvelésmódnál szokás - lehajlítjuk és rögzítjük, hogy a karok és hajtások a tenyészidóben a megfelelőbb irányban fejlődjenek. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az Amrella típusú művelés előnyösebb, mint a már említett Sylvoz, mivel nem gyengíti le annyira a tőkét. Főleg azoknál a szőlőfajtáknál célszerű előnyben részesíteni, amelyeknél a bő hozamhoz több idős fás rész kialakítására van szükség. Irodalmi adatok szerint, mindenekelőtt a rizlingszilváni (Müller-Thurgau) és Irsai Olivér fajtáknál értek el jó eredményeket ezzel a művelés-, illetve metszésmóddal. Az Amrella esetében a törzset (törzseket) hasonlóképpen kell kialakítani, mint más magasmúvelésú tőkéknél. Leginkább az a megoldás vált be, amelynél a három törzset egyenesen felvezetik a tartóhuzalig. Közülük kettő itt véget ér, a harmadikat azonban csupasz karral elvezetjük mintegy 40 cm-rel oldalra, s csak a kar végén neveljük ki a következő évben a termőkart és tartalékcsapot. Mindezt a mellékelt ábrák jól szemléltetik. Szöveg és ábra: VASAS FERENC / AKVARISZTIKA: . A sűrű növényzetű akváriumot kedveli A vörös fantomlazac (Megalomphodus sweglesi) Dél-Amerikában, Brazíliában őshonos. Néhány évvel ezelőtt importálták először Európába. Igen tetszetős. Teste kissé áttetsző többnyire barnásvörös. Valamennyi úszója élénk vörös. Oldalán jól szembetűnő fekete foltot visel. A hímnél a megnyúlt hátúszón fekete szegélyt, a nősténynél fehér foltot találunk. A 4 cm-re megnövő hal csoportosan tartható. Szereti a lágy (5-6 nk°), enyhén savanyú (pH 6,5) és a 24-26 °C hőmérsékletű vizet. Akváriumába sűrűn telepítsünk növényeket, mert időnként szeret elbújni, visszavonulni, de azért hagyjunk szabad részeket is, ahol kedvére úszkálhat. Mindenféle élő eleséget - de főleg planktont - szívesen eszik. Szaporítása nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé. Ha összeáll egy jó tenyészpár, úgy azt rakjuk ki egy 10-12 literes medencébe, ahol a víz magassága 14-15 cm. A víz legyen lágy és kissé savanyú, 28 °C hőmérsékletű. 48-72 óra elteltével teívik, leginkább alkonyat után. Másfél nap múlva kikel az ikrából, majd újabb négy nap után elúszik, megkezdi önálló életét. A fiatal hal élő kerekesféreg (Rotatoria), majd kandicsrák lárvája (Cyclops naupilus) adható. Egy-egy ívásból 100-120 utódra lehet számítani. (Állatvilág) A szellős koronaalakok a legjobbak Röviden a csonthéjasok metszéséről 4
