Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-17 / 11. szám

AUTÓSOK MOTOROSOK A nyugatnémet Autó Motor und Sport szerkesztősége a közelmúltban tesztelte a Lada Szamarát. A kocsival tizennégy hónap alatt 56 283 kilométert tettek meg, és Európa több országában, különböző útviszo­nyok között tartott a nyúzópróba. A szakemberek elsősorban arra voltak kiváncsiak, hogy valóban olcsón lehet-e közlekedni a szokatlanul olcsó autóval. A kocsi megbízhatóságában kételkedők pedig arra vártak választ, hogy vajon a Szamara hányszor hagyja ott a tesztelőket az úton. Nos, az 56 ezer kilométer alatt csak kétszer fordult elő, hogy a kocsit a szerelőműhelybe kellett vontatni. Az első eset 28 890 kilométernél történt, amikor az autópályán 140 km/ó tempóban a teljesítmény hirtelen lecsökkent, majd a motor leállt. A vizsgálatok során kiderült, hogy az elosztópipa ment tönkre. Az ilyesmi más autóknál is előfordul - volt a válasz a műhelyben. A másik defekt 50 851 kilométer után következett be. Mínusz 12 fokos hidegben a motor nem indult be. Kiderült, hogy a gyertyák mondták fel a szolgálatot. E két nagyobb hibától eltekintve a Szamarával semmivel sem volt több gond, mint más nyugati típusokkal. A motor olajfogyasztása - a csereperiódusok között - nem egészen egy liter, ami elhanyagolhatóan csekély mennyiség. A tesztelés során az átlagos fogyasztás 10 liter ólommentes normálbenzin volt. A sebesség- váltóra a- tesztelő pilóták megjegyzése: a kocsi új korában a váltás kissé szorosnak tűnt, és helytelenítették az egymástól rosszul elválasztott első és hátramenti fokozatot, ha már lendületben volt a kocsi, akkor különö­sebb panaszt a futásteljesítményére nem lehetett mondani. Igaz, hogy indulás után lehetett volna fürgébb is. Ettől függetlenül a tesztelők véleménye szerint a Szamara „felnőtt autó". Az 56 ezer kilométer során a karosszéria viszont szembetűnően megöregedett. Ez különösen érvényesült az utastérben. A kifogásolható minőségű műanyag borítók kidolgozása is kívánnivalót hagy maga után. Az első szélvédő gumikerete 5 ezer kilométer után az esővizet átengedte. A kocsi zárjai is precízebben működhettek volna. A jobb oldali ajtóét például 47 ezer kilométer után cserélni kellett. "Érdekes és tanulságos az ülések története. A vezetőülés 30 ezer kilométer után tönkrement. Újat nehéz volt beszerezni, mivel az hiány­cikknek számított. Majd egy fél év után sikerült csak másikat beszerelni úgy, hogy a kereskedő - a szerkesztőségre való tekintettel - egy új autóból vette ki. Különben az alkatrészpótlás az NSZK-ban is okozott problémákat. Nyolc hétig vártak a keréktárcsákra - amelyekre téli gumit szerettek volna felszerelni - amíg azok megérkeztek. Ennyi ideig tartott a várakozás a hibás ablaktörlő-kapcsolóra is. A Szamara zajosságáról a tesztelők a következőket mondták: a karosszéria öregedésével a zajszint emelkedett. Mindenekelőtt' a műszerfal közeléből és a csomagtartó mélyéből hangzott éktelen ciripelés és rossz úton erős kopogó hang. A belső térben a műanyag idomok eltávolodtak egymástól, színük pedig idő előtt megfakult. Bosszú­ságot okozott a szélvédómosó tömlője, amely mindig kicsúszott a szi­vattyúból. Ápoljuk kocsinkat Szinte hihetetlen - pedig így igaz -, hogy a tonnányi tömeget megtestesítő autónkat tulajdonképpen csak a levegő tartja az út fölött. És ugyanez a „semmi" teszi lehetővé - a gumiabroncsokba zárva -, hogy autónk gördülni, adott esetben dinamikusan száguldani tudjon. Valójában sokkal nagyobb a gumiabroncsok jelentő­sége, az autó biztonságos és kényelmes üzemeltetése szempontjából, mint sokan hinnék és gondot fordítaná­nak rá. Közvetítik a vezetőnek a gáz-, és fékpedál lenyomásával vagy a kormány elfordításával kifejezett akaratát. Összekötik az autót az úttal, de el is választják tőle, amikor a káros hatásokat, ütéseket, rázásokat rugózzák-csillapítják. Hiába húz jól a motor, ha a gumi­abroncs kipörög, hiába jó a kormány és a fék, ha az abroncs csúszik vagy „úszik", hiába jó a rugózás és a lengéscsillapító, ha nincsen összehangolva az úton gördülő gumiabronccsal. Alapvető fizikai törvényszerűségre vezethető vissza, hogy amikor megfelelő mintázatú, jó gumikkal érdes és tökéletesen száraz úton haladunk (s a kerekekre jutó tömeg elosztása is kedvező), viszonylag könnyen és biztonságosan vezethetjük autónkat. Bármely tényező­nél bomlik meg azonban a szóban forgó egyensúly (az út csúszós, a gumik mintázata nem megfelelő, futófelületük kopott), ez a körülmény az autó irányítása közben is érezhető lesz. Nem kevés közlekedési baleset történt csupán azért, mert a gépjárművezető a váratlan veszélyt a megszokott módon igyekezett ugyan kivédeni, de nem vette figye­lembe a sajátos helyzetben uralkodó fizikai törvénysze­rűségeket. Ezek azok a körülmények, amelyek áthidalá­sához az egyébként kulturált, udvarias, de a csak normális utazási viszonyokhoz alkalmazkodó vezetői magatartás önmagában kevés. Mégpedig azért, mert a sok egyében kívül pontosan ismerni kell a súrlódás mibenlétét, a különböző felépítésű és állapotú gumiab­roncsok viselkedését, kanyarban a kocsira ható centrifu­gális erőt, a gravitációs hatást és a különféle ütközések várható következményeit. Nos, e tényezők segítségét vagy éppen veszélyhatá­sait csak akkor lehet igazán megérteni, ha ismerjük az őket kísérő törvényszerűségeket. Nem ok nélkül javasolják a szakemberek azt, hogy amikor autónkat körbejárjuk, mindig vessünk egy pillan­tást a kerekekre is. Persze, csupán rátekintésre aligha tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani (hacsak nem szembetűnően lapos a gumiabroncs), hogy a kerék levegőnyomása megfelelö-e. Éppen ezért, a kétheten­kénti műszeres ellenőrzést (még a pótkeréken is!) a biz­tonságos utazásunk érdekében nem nélkülözhetjük. Ha azt tapasztaljuk, hogy járművünk a kanyarvételkor valamelyik irányba szokatlanul „húz", a módszeres hibakeresést szem előtt tartva, az ellenörzést'légnyo- másméréssel kezdjük. Érdemes számításba vennünk azt is, hogy nagyobb terheléskor (a terheléstől függően egy-két tizeddel) a le­vegőnyomást is növelni kell. Éppen ezért, minden autós számára jó szolgálatot tehet a nyomásmérővel is egybe­épített lábpumpa, az otthoni, menet közbeni ellenőrzé­sekhez és a levegőpótláshoz. Arról sem szabad megfe­ledkeznünk, hogy a levegőnyomás mérése után a tűz- szelep megfelelően illeszkedjen a fészkébe és légmen­tesen zárjon. (Megnedvesített ujjal vagy szappanosvizes ecsettel a buborékképződés révén érzékeljük, ha a sze­lepet nem csavartuk rendesen a helyére és ereszt.) Ugyanakkor a gumiabroncs megfelelő levegőnyomá­sának és a hermetikus zárás megőrzése érdekében, a szelepsapka visszacsavarásakor figyeljünk arra, hogy a tömítőgyűrű is a helyére kerüljön. Ha a gumiabronccsal akadálynak ütközünk, vagy nagyobb tempóval az útfelületen levő mély kátyúkon hajtottunk keresztül, ajánlatos a köpenyt tüzetesen szem­ügyre venni. Amennyiben azt látjuk, hogy a kerékpán­ton sérülés keletkezett, a javítást nem odázhatjuk el. Az is előfordulhat, hogy a kíméletlenül rossz utazási körül­ményeket diktáló menet után a gumiabroncson kívülről első rátekintésre nem látszik semmi, de számítani lehet rá, hogy a vázszerkezet (karkasz) szálai megsérültek, esetleg a köpeny elválása éppen emiatt elkezdődött. Ha tehát ilyen gyanú merül fel, a gumiabroncsot mintegy 3 bar nyomásúra fel kell fújni, s a futófelületen vagy az oldalfalakon a kidudorodások elárulják a hibát. Még körültekintőbben lehet a veszélyes pontokat felkutatni akkor, ha a kereket az autóról leszereljük. A vizsgálat végén a levegőnyomást természetesen az előírt értékre kell visszaállítani. Hosszabb út megtétele után az üzemmeleg gumiab­roncsból soha ne engedjük ki a „többletlevegöt". A gu­miabroncsgyártók ugyanis mindig az abroncs hideg állapotához (!!!) mérten adják meg a levegönyomásérté- keket. Tehát számítanak arra, hogy a gumi hosszabb távú folyamatos gördülés közben melegszik, s ennek következményeként a belső nyomás 0,2..0,3 barral növekszik. Ebből következik az is, hogy mindig az utazás megkezdésekor vagy még az elején - hidegen - ellen­őrizzük vagy ellenőriztessük, és adott esetben korrigáltas­suk á gumiabroncsok nyomásértékeit. Éspedig rendsze­resen, kéthetenként. Még akkor is, ha közben a kocsival csak rövid távú utakon mozgunk! Legalább.ilyen időközönként - tehát rendszeresen - kísérjük figyelemmel, hogy nincs-e valamilyen rendel­lenes elváltozás az abroncsok felületén, vagyis a kerék körül. A mintaárokba esetleg beragadt, oda nem való dolgokat (üvegcserepet, éles kavicsot) távolítsuk el, mert később nagyobb bajt okozhatnak. Csupán vázlatosan érintve, néhány tipikusan szabály­talan gumikopás feltehetően rejtett okairól:- Nagyobb mértékű kopás a futófelület két szélén: túl kicsi a belső nyomás.- nagyobb mértékű kopás a futófelület közepén: túl nagy a belső nyomás.- a futófelület közepén szakaszosan mutatkozó kagy­lós kopás: hibás lengéscsillapító vagy radiálabroncsnál hibás övfelhelyezés, ill. a felújított gumiabroncsnál hibás vulkanizálás:,-erős kopás a futófelület kerületén, egy helyen: blokkoló fékezés, sugárirányú vagy tengelyirányú ütés, esetleg kezdődő elválás;-a futófelület féloldalas kopása, rosszul beállított futómű, esetleg a radiálabroncs hibás övfelhelyezése;-féloldalas, fürészfogas kopás: túlzott tempójú ka­nyarvételek. Íme, csupán néhány példa a szakemberek által vi­szonylag gyakorinak ismert rendellenes gumiabroncs­elváltozást előidéző okok közül. Az elöírásszerűen kezelt és üzemeltetett gumiabroncs ép futófelülete ugyanis gyakorlatilag egyenletesen kopik. Éppen ezért, olykor megfontolandó az is, hogy a kezelési utasításokhoz általában mellékelt ábra szerint cserélgessük őket. Hogy miért? Nos, a gumiabroncsok felületén kialakuló kopá­sok felettébb beszédesek. S ha jó nyomolvasók vagyunk (és miért ne is lehetnénk azok?), igen gyakran a gépko­csi felépítésében, szerkezeti elemeinek működésében rejlő, ill. kialakult hibák, rendellenességek eredő okára tudunk következtetni. Megdöbbentő, hogy még napjainkban is milyen sok autós merészel nekivágni hosszú utaknak a tűréshatá­ron túl lefutott köpenyekkel. Pedig az erre vonatkozó előírást mindenki ismeri: „A futófelület rovátkájának minden ponton legalább 1 mm magasságúnak kell lennie". A rendelkezést az autósok jól ismerik és az 1 mm az utóbbi időben szinte fogalommá vált. Már annyiban, hogy a legtöbb autós eddig az értékig - a legszélső értékig! - fut a köpenyeivel és csak később vásárol újat. Sokan még ennél is „takarékosabban" autóznak: még egy pár tizedmillimétert sajtolnak ki a gyakorlatilag teljesen megbízhatatlan, elkopott köpenyekből. Pedig ez roppant veszélyes dolog.-di­A kadmium a gépkocsigyártás viszony­lag kis mennyiségben felhasznált, de azért fontos és mindeddig nélkülözhetetlen­nek tartott alapanyagai közé tartozik. Kiváló rozsdavezető tulajdonságai vannak, ezért alkatrészek korrózió elleni bevonására lehet használni, a festékhez keverve ragyogó sárga és piros színt ad. Kadmium nélkül a PVC (polivinilklorid) rövid idő alatt használ­hatatlanná válna a környezeti hatások kö­vetkeztében: a napsütés és a meleg jelen­tős mértékben rontaná tulajdonságait és megszüntetné tetszetősségét. Mivel a mű­anyag járműipari felhasználásaállandóan fo­kozódik, a kadmium is mind nagyobb jelen­tőségre tett szert. Csakhogy ez az anyag korántsem ártalmatlan. „Hidegen" nem hat a szervezetre, nagy hő hatására azonban a levegő oxigénjével reakcióra lépve köd­szerű kadmiumoxidot képez, amely a lég­körbe, majd az emberi szervezetbe jut. Előnytelen esetben a veseműködés károso­dása lehet az eredmény. A kadmium a nö­vényekben is felhalmozódik, és főzelékek, saláták fogyasztásakor ismét csak a szer­vezetbe kerül. Az egész kérdés kissé mondvacsináltnak •tűnhet, hiszen a gépkocsi üzeme során a kadmium és vegyületei sohasem kerülnek oxidációt előidéző hő hatása alá. Az üzem során csakugyan nem, utána viszont annál inkább, hiszen kiselejtezett jármüvek mind nagyobb részét viszik vissza nyersanyag­ként az iparba, és az újrahasznosítás tech­nológiája, hevítéssel jár. És éppen ez az a pont, ahol a kadmium felszabadul. Reális fenyegetésről van tehát szó, amely arra indította az Opel vezetőségét, hogy határo­zatot hozzanak ja kadmiummentes autó­gyártás bevezetésére anélkül, hogy erre őket bármely törvény vagy előírás köte­lezné. Az első kadmiummentes autótípus, az Opel Kadett. Az autó összesen körülbelül 7000 alkatrésze a mentesítés után 0,7-1,5 g-ot tartalmaz a nehézfémből, míg a korábban általános vélemény szerint kép­telenség 500 g alá menni. És a maradék, elenyésző mennyiség? Ez az autórádiók forraszanyagában és a csapágyfémben for­dul elő ötvözőként - egyelőre. A tervek szerint a későbbiekben a kadmiumnak ezek az utolsó védőbástyái is leomlanak majd. Nem könnyű fogalmat alkotni arról, hogy már az eddigi eredmény eléréséhez is mek­kora munkára és költségre volt szükség. A 7000 alkatrésznek körülbelül a felét kellett precíz anyagelemzésnek alávetni, a pontos kadmiumtartalmat megállapítani, majd a helyettesítő megoldások kidolgozása kö­vetkezett, és az egészet a konstrukciós rajzok valamint az anyagspecifikációk apró­lékos módosítása zárta le. Mivel a kocsiban sehol sincs kadmium, a sok kicsi sokra megy elv alapján jelentéketelen részered­mények sokaságát kellett elérni olyan alkat­részeken, mint például a gyújtóberendezés kondenzátora. A Kadett után a többi típus következett, úgyhogy összeségében több mint 30 000 szerkezeti elemet tettek vizsgálat tárgyává. A kutatómunka adatait és eredményeit kö­zölték a számos beszállító céggel is, akik­nek vállalniuk kellett az új Opel-szabvány betartását. Termékeiket az Opel átvételi ellenőrzése e szempontból is szigorú kont­rollnak veti alá, így nem fordulhat elő, hogy egy alvállalkozó a megengedettnél nagyobb kadmiumtartalmú alkatrészeket szolgáltas­son. A felső határ 75 ppm, éppen annyi, amennyi a kadmium természetes előfordu­lásának felső határa szennyezőként. Ez a mennyiség tökéletesen veszélytelen.-KK­1989-re vonatkozó lengyel-NDK kétoldalú szállításokban fontos helyet foglalnak el a különféle járművek. A nemrégen aláírt árucsere-forgalmi jegyző­könyv szerint az NDK 6000 Golf-motorral szerelt Wartburgot, 4000 Trabantot, vala­mint 12 ezer motorkerékpárt szállít. Ez utób­biak az MZ-250-esek. A Toyota, évente 100 ezres sorozatban Franciaországban is megkezdené az autó­gyártást. A hírek szerint a felek márcusban fogják aláírni az erről szóló megállapodást. A japán cég attól teszi függővé egy későbbi saját termelőhely felállítását, hogy miként alakul az egyik Renault gyárban megindítan­dó összeszerelés üzleti eredménye. A két cég közös vállalkozásban gyártandó Toyo­ta-modellek leghamarabb 1993-ban kerül­hetnek le a szerelőszalagról. A szóban forgó ügylet kezelése a francia kormány álláspontjának megváltozására utal. Párizs eddig határozottan ellenezte, hogy más közös piaci országokban készülő japán kocsik vámmentesen legyenek forgal­mazhatók, a közösség 1992 után teljesebbé váló integrációjának keretében. Az EK-n be­lül a szigetországi gyártók közül a Nissan és a Honda kötött megállapodást közös össze­szerelésről (a brit Rover Group Plc.-vel, illetve a nyugatnémet Volkswagennel), mö­göttük a Toyota lépéshátrányba került. A je­lek szerint a franciák most már szívesen látják a japán autógyárat határaikon belül. ÚJSZ( 16 1989. III. 1 w ' A! i fi j í %érA ^ í ^VJ

Next

/
Thumbnails
Contents