Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-03 / 9. szám

JSZÚ

89. III. 3.

TUDOMÁNY

TECHNIKA

G

alileo Galilei (1564-1642) alakja, hányatott élete, s különösen a katolikus egyház politikai- rendőri intézményével, az inkvizícióval folytatott egyre kilátástalanabb küzdelme még évszázadokkal halála után is erősen foglalkoztatta az írók képzeletét. Elég talán csak Brecht vagy Németh László kiváló drámájára utalni. Nyilván ezzel (is) magyarázható, hogy a köztudatban Galilei felfedezéseiről és tudományos munkásságáról egy meglehetősen leegyszerűsített, majdhogynem sematikus kép él, mintha mindez csak kelléke volna annak a nagy drámának, amelynek a középpontjában a maradi hatalom és az új igazságokat hirdető tudomány harca áll.

Egy rövid ismertetés aligha teszi lehetővé a nagy olasz matematikus

és fizikus portréjának árnyaltabb megrajzolását, még kevésbé a személyét körüllengő legendák eloszlatását. De ha mód is lenne rá, ez akkor is nehéz vállalkozás lenne, hiszen az igazat megvallva a tudö- mánytörténelem még nem zárta le a ,,Galilei-ügyet“, szinte évtizedenként kiegészítik-módosítják a róla festett kép vonásait. Azt természetesen soha senki sem vitatta, hogy nagy tudós volt. De hogy ez a nagyság miben is rejlett valójában, az már korántsem volt olyan egyértelmű.

Hírnevét csillagászati felfedezéseivel alapozta meg. Afféle vásári csecsebecseként került először a kezébe egy messzelátó, amellyel a madarak röptét, a távoli vitorláshajók mozgását követte, s aztán váratlanul arra gondolt, hogy talán a csillagos eget is szemügyre lehetne venni véle. Igen meglepődött, amikor megpillantotta a Hold krátereit, a Jupiter bolygó négy holdját.

Egyre tökéletesítette a műszert, amelynek segítségével aztán felismerte a Vénusz fázisait és azt is, hogy a Tejút csillagok millióiból áll. Boldog évek voltak ezek Galilei életében; akkor már tizenhárom esztendeje (1592-től) állt a Velencei Köztársaság szolgálatában, függetlenséget élvezett, s ha vitatkoztak is vele (például azért, mert egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy nem Ptotemaiosznak, hanem Ko- pernikusznak van igaza a Nap és a Föld mozgásával kapcsolatban), ez nem veszélyeztette személyi szabadságát. Mégis elvágyott innen, talán azért is, mert csábító ajánlatokkal bombázták Firenzéből, II. Co- simo Medici toszkán nagyherceg udvarából.

Barátai hasztalan figyelmeztették a rá leselkedő veszélyre, arra a tényre például, hogy Toscana már a római pápa érdekszférája, s ha a tudós összetűzésbe kerülne az egyházzal (ezt néhány heves reagálás és pamflet már sejtetni engedte), akkor a nagylelkű Cosimo Medici sem lesz képes őt megvédelmezni. 1610-ben útra kelt Firenzébe, ahol berendezte dolgozószobáját és megpróbálta ott folytatni a munkát, ahol Padovában és Velencében abbahagyta. Az előrejelzések azonban a vártnál is hamarább bekövetkeztek. Galileit mindenféle egyházi személyek zaklatták, s néhányan közülük legszívesebben máglyára küldték volna, akárcsak másfél évtizede Giordarto Brúnót.

Erre ugyan nem került sor, de a hetven éve meghalt Kopernikusz egyszeriben nemkívánatos személy lett Az égi pályák körforgásai című könyvével egyetemben, amelyet indexre is helyeztek. (Csak 1822-ben engedélyezték ismét az emlegetését és a kiadását.) Ezzel tulajdonképpen Galileit is korlátozták, hiszen így nem hivatkozhatott sem Kopernikusz tanítására, sem azokra a tényekre, amelyeket a távcsöve feltárt előtte. Igaz, akadtak jó barátai is az egyházi körben, például Maffeo Bar- berini bíboros, akit 1623-ben Vili. Orbán néven pápává választottak,

s mindez némi reményre adott okot. Ezért is fogott bele 1624-ben a Párbeszédek a két legnagyobb világ- rendszerről című munkájába, amelyben kifejti meggyőződését a kopernikuszi tanítás helyességéről, s hogy mások számára is nyilvánvalóvá tegye ezt, három személyt: egy Kopernikusz-hívőt, egy maradi gondolkodású tudóst és egy kíváncsi laikust ültet a vitaasztal mellé, hogy beszélgetésükből kibontakozzon a lényeg. Az egy percig sem kétséges, hogy a Kopernikusz- hívö Salviati Galilei alteregója, a korlátolt Simplicio modelljét azonban nem sikerült azonosítani, valószínűleg azért sem, mert efféle alakok tucatszám akadtak a vatikáni udvarban.

Amikor a Párbeszédek 1632-ben megjelent, annak rendje és módja

szerint kitört a botrány, s hiába bizonygatta Galilei, hogy nem Kopernikusz tanítását akarta rehabilitálni, senki sem hitte el neki, s még egy jóakarója, Vili. Orbán pápa sem tudott (vagy akart?) neki segíteni. Újabban feltételezik, hogy a Galilei ellen folytatott megalázó eljárás hátterében talán külpolitikai okok is állhatták, a vádak között utalás is esik Galileinek a protestáns Keplerrel folytatott levelezésére, de nem valószínű, hogy ennek olyan nagy súlya lett volna. Elvégre Kepler akkor már halott volt. Galilei pedig egy beteg és megtört hetvenéves öregember, akitől mindenfajta konspiráció távol állt.

A port és a megaláztatásokat nem kívánom részletezni. A papok végül elérték, amit akartak, Galilei visszavonta a tanítását és bizony még csak azt sem mondta, hogy ,,Eppur si muove" - vagyis: ,,Es mégis mozog". Ez csak amolyan legenda, mint ahogy az is, hogy Galilei huszonvalahány éves korában, szülővárosában, Pisában, a ferde torony legfelső szintjéről köveket és ólomgolyókat dobálgatott volna le, hogy felfedezze a szabadesés törvényét. Persze, gondolatban eljátszott ezzel a kísérlettel, de végül is másik két olasz: Giorgio Coresio (1612-ben) és Vincenzo Renieri (1641-ben) végezte el.

A testileg és lelkileg meggyötört Galileit nem zárták ugyan börtönbe, de minden lépését figyelték, s megtiltották neki, hogy Itáliában bármit is publikáljon. Így főműve, a Matematikai érvelések és bizonyítások (röviden csak 0/scorsí-ként emlegetik) Hollandiában jelent meg 1638-ban. Ez az a munka, amely valójában naggyá tette Galileit, ebben a könyvben fektette le a modern fizika és mechanika alapjait, s ez volt az a mű, amelyre Descartes, Newton, Huygens és a többiek bátran támaszkodhattak - nem omolhatott össze a súlyuk alatt.

A Discorsiban ismét a három vitatkozó lép színre. A téma látszólag kevésbé veszélyes: ide-oda mozgó testek, amelyek hol egyenletesen, hol meg gyorsulva haladtak; különbözőképpen alátámasztott ácsgerendák és rudak, amelyek egyensúlyi helyzetét kell kiszámítani; hosszú vékony fonálra függesztett ólomgolyócskák, amelyek inga módjára ide- oda lengenek stb. Vajon milyen egyházi tanítást fenyegettek ezek, hogy Galilei nem közölhette olasz földön a fejtegetéseit? Azt hiszem, maguk az inkvizitorok sem tudták volna megmondani. De ma már mindez nem érdekes. Galilei, ha meg is hunyászkodott az inkvizíció előtt, nyert még kilenc esztendőt, hogy betetőzhesse a mechanika terén folytatott kutatásait. Mondják, ő készített először hőmérőt, ő figyelte meg először a napfoltokat (egy Scheiner nevű páterrel egyidőben), ö sejtette meg először, hogy a levegőnek nyomása van. Ezek sem lebecsülendő dolgok, de csupán szemrevaló díszítmények egy hatalmas épületen. Galilei nemcsak törvényszerűségeket fedezett fel, hanem fogalmakat is teremtett. Korábban nem beszéltek szabadesésről, egyenletes és gyorsuló mozgásról stb. S külön kellene szólni a vizsgálati módszereiről, amelyek egyszerre szemléltették és bizonyították állításának igazát. A golyók Galilei óta gurulnak a lejtőn az iskolai fizikaórákon, s amikor a tanár a feldobott kő parabolapályáját rajzolja a táblára, akkor is Galilei utasítását követi, aki először mondta ki, hogy ez a pálya pedig valóban parabola.

Utolsó évei voltak a leggyötrelme- sebbek. Elveszítette szeme világát, így tanítványainak diktálta gondolatait. Egy hónappal 78. születésnapja előtt halt meg, 1642. január 8-án.

LACZA TIHAMÉR

A Plzeö közelében gazdálkodó Komornói Efsz dolgozói a melléküzemági termelés keretében mikroszkópok készítésével is foglalkoznak. A könnyen kezelhető, korszerű kivitelezésű mikroszkópot a Károly Egyetem plzeöi orvostudományi karának előadói, Dr. Mojmír Petrán kandidátus és Dr. Milán Hadravsky kandidátus fejlesztették ki. A készülék főleg állati és növényi sejtszövetek vizsgálatára alkalmas, s nagy segítséget nyújt az állatorvosok és a növényvédelmi szakemberek munkájához. A felvételen Stanis- lav Kaprát és Milán Tichy, az efsz dolgozói a mikroszkóp szerelését végzik. (A ŐSTK felvétele)

Galileiről, születésének 425. évfordulóján

A szocialista országok közös plazmafizikai kutatása keretében fontos kísérleteket végeznek a Csehszlovák Tudományos Akadémia Plazmafizikai Intézetének a dolgozói a csehszlovák Castor tokamakkal, amelyet 1984-ben a szovjet TM-1-es tokainak rekonstrukciója útján hoztak létre. A szovjet szakemberekkel folytatott szoros együttműködésben ez a kutatás olyan energiaforrás kifejlesztésére irányul, amely a jövőben helyettesítheti majd a jelenleg épülő atomerőmüveket Az intézet bekapcsolódott a bécsi Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által szervezett kutatási munkákba is, az új magas hőmérsékletű plazmafizikai diagnosztikai módszerek közös kutatása területén. A felvételen Dr. La- dislav Kryéka, a természettudományok kandidátusa a Castor tokainak vezérlő rendszerében a plazma hullámzását figyeli. (A ÖSTK felvétele)

Ismerkedés a szmoggal

A szmog idegen szó, az angol „smoke" (füst) és a „fog“ (köd) kifejezések összevonásából keletkezett. Jelentése: füstsapka, ipari szennyeződéssel összefüggő ködösödés. A levegő rendkívüli mértékű szennyeződésének a problémái a túliparosodott városokban és azok környékén - a rádió, a televízió és a sajtó jóvoltából - sokak számára nálunk is ismeretesek, ám ennek ez idáig nem tulajdonítottunk komolyabb jelentőséget. Sokszor úgy gondoltuk, hogy minket közvetlen veszély nem is fenyeget, s a kívülállók nyugalmával szemlélhetjük az eseményeket. Az 1989-es esztendő első hetei azonban alaposan megtépázták túlzott derűlátásunkat, s a szóban forgó légköri jelenség egy csapásra a közvélemény érdeklődésének a középpontjába került.

Ennek legfőbb oka az volt, hogy az idei tél meteorológiai szempontból fölöttébb egyhangúnak bizonyult. Elmaradoztak a látványos frontbetörések, hóviharok és légmozgások. A műholdkép pedig estéről estére a már megszokott időjárási helyzetet mutatta: egy hatalmas magas nyomású légköri képződményt Európa felett, melynek áramlási rendszerében a meleg, nedves levegő Észak-Európa fölé sodródik, messzire elkerülve ezáltal kontinensünk középső és déli vidékeit. Adva voltak tehát a feltételek egy 400-700 méter vastag páraréteg kialakulásához, melynek mozdulatlansága a földfelszín közelében hosszú hetekre ,,lekonzerválta" a levegőt. E réteg fölött viszont ragyogóan szép, tiszta és meleg idő fogadta a hegyekbe kiránduló turistákat, sportolókat. Jellemző, hogy még 1500 méteres magasságokon túl is gyakorta mértek Olvadáspont fölötti hőmérsékleteket. Ezzel egyidőben egyre aggasztóbbá vált a csapadékhiány, melynek mértéke február közepére már elérte az 50-60 millimétert.

Térjünk azonban vissza abba a hideg ködfelhöbe, melyben a napok múlásával egyre több füst, por, korom, szennyezőanyag gyülemlett föl. A légkör egyre jobban telítődött egészségre ártalmas anyagokkal, többek között nitrogén-oxidokkal, kén-dioxiddal, szén-dioxiddal, szén-monoxiddal és ólommal.

A nitrogén-oxidok a levegőt legvészesebben szennyező anyagok közé tartoznak. Minden égési folyamatnak kellemetlen kísérői: a hőerőművek füstgázában vagy a gépkocsik kipufogógázában egyaránt rontják a levegőnket. A legtöbb kén-dioxid az erőművek és távfűtőművek kéményeiből származik. A kisgyermekekre különösen veszélyes ez a vegyület, mert gégegyulladást okozhat. A betegség tünetei: a rekedt hang, hangtalan sírás, köhögés, nehéz légzés, esetleg légszomj. Szinte minden iparág juttat a környezetbe egy-két fémet, melyek a táplálékláncba való beépülésük után fejtik ki mérgező hatásukat. Már csak ezért sem ajánlatos a forgalmas utcákon való táplálkozás, no meg azért sem, mert a gépkocsik szén-monoxid és ólom tekintetében is a legnagyobb szennyezők.

Minthogy a levegő apró részecskékkel telítődik, az élőlények tulajdonképpen nem levegőt, hanem aeroszolt lélegeznek be. Az aeroszolrészecskék a tüdő keskeny járatain átáramlanak, s nagyrészük a légutak falán lerakódik. Ez a lerakódás függ a részecskék fizikai jellemzőitől és a belélegzés körülményeitől. Ebben az időszakban tehát nem ajánlatos a szabadtéri sportolás, mivel eközben a belélegzett levegő mennyisége akár az átlagos érték tízszeresére is nőhet.

Vajon szellóztethetünk-e ilyen időben, vagy talán zárkózzunk be hónapokra a lakásunkba? Nos, ez sem a legjobb megoldás, mert a szoba levegője is idővel szennyezetté válik, különböző mikrorészecskék (dohányfüst, por, pollen, szőrzet- és szövettörmelék), továbbá gázok (szén-monoxid, nitrogén- oxidok, szerves oldószerek gőzei) és végül mikroorganizmusok (baktériumok, gombák és vírusok) által. Szólni kell még egyes radioaktív anyagok felhalmozódásáról is. Ennek fő oka az, hogy az építkezési anyagok csekély mennyiségben rádiumot és tóriumot is tartalmaznak. Ezek bomlásánál radioaktív nemesgázok (radon és toron) keletkeznek, amelyek könnyűszerrel kiszivárognak a falakból. Rátapadnak a levegőben lebegő porszemekre, mikroszkopikus vízcseppekre, s így aeroszolként jutnak be a tüdőnkbe.

Erre a problémára is akadhat azonban megoldás - tartják a NASA szakemberei, s ajánlják, termesszünk levegőméregtelenítő szobanövényeket otthonunkban! Azt állítják ugyanis, hogy a liliom, a százszorszép, a fikusz a krizantém és a gerbera képesek magukba szívni egyes rákkeltő anyagokat, valamint szén-monoxidot, benzolt és más mérgező vegyi szeny- nyezódéseket.

Ma még nem tudjuk előre kiszámítani, hogy milyen veszélyek rejlenek a levegő különböző mértékű szennyeződésében, s hogy milyen mértékű lesz a munkaerő-kiesés egy-egy influenzajárvány alkalmával. Ennek ellenére érdemes lenne elgondolkodni azon az egyszerű matematikai feladványon, hogy mi jelent nagyobb megterhelést az egyes vállalatok és országok számára, a légszennyezés káros következménye, vagy pedig annak megelőzése. Mert tévedés lenne azt hinni, hogy a történtekért mindig az időjárás hibáztatható. A szennyezőanyagok így is, úgy is a levegőbe kerülnek, s ha csapadékosra fordul az idő, savas eső formájában érkeznek a fötdre.

Ennek ismeretében reménykeltő lehet az a nemzetközi egyezmény, amelyet 1988 októberében Szófiában huszonöt ország irt alá, vállalva a nitrogén-oxidok kibocsátásának további csökkentését. Ezen beiül 12 nyugat-európai ország arra kötelezte magát, hogy 1998-ra területükről 30 százalékkal kevesebb ilyen anyag jut majd a levegőbe, mint jelenleg.

Bízhatunk tehát abban, hogy nemzetközi erőfeszítéssel megakadályozható környezetünk túlszennyezése. A szakemberek azonban óvnak a túlzott derűlátástól, mert sok szennyezőről ma még csak nagyon hiányos adataink vannak Dr. GOMORY IMRE