Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-17 / 7. szám
A csemegeszőlő metszéséről Az utóbbi években a mezőgazdasági vállalatokon kívül a kertbarátok körében is nőtt a csemegeszőlő termesztése iránti érdeklődés. Ez örvendetes, hisz a csemegeszőlő az egészséges táplálkozás szempontjából nélkülözhetetlen összetevőket, cukrokat, savakat, vitaminokat, ásványi és egyéb hasznos anyagokat tartalmaz. Említést érdemel továbbá, hogy a csemegeszőlő közvetlen fogyasztáson kívül kompót, gyümölcsíz, valamint alkoholmentes üdítők készítésére alkalmas, tehát változatosabbá tehető vele az étrend. , Az uralkodó termőhelyi feltételek nálunk elsősorban a Csaba-gyön- gye, Favorit, Glória Hungáriáé, Julski biser, Kossuth-szölő, Szólőskertek királynője, Pannónia kincse, Irsay Olivér és egyéb szőlőfajták, illetve a mag nélküli hibridek házikerti termesztésének kedveznek. A tőkék egészséges fejlődésének, a nagy terméshozamoknak és a kifogástalan minőségnek egyik legfontosabb alapfeltétele a szakszerű metszés. A házikertben és a kerttélepen leggyakrabban termesztett fajták specifikus igényeit is figyelembe véve, a metszéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban lehet összefoglalni. Csabagyöngye. Szakkörökben, közismert, hogy rövidcsapra vágva nagyon keveset terem. Egészében véve aránylag gyenge növekedésű, fürtjei csak középnagyok. Éppen ezért magasvezetéken és hosszúra metszve célszerű termeszteni. Természtéséhez azok a múvelésmódok a legmegfelelőbbek, amelyeknél a fürtök a legkevésbé károsodnak (például Amrella). Kordonművelés esetén (Kniffin, Thomery, Moser) hosszabb szálvesszóket hagyunk, tartalék rügyekkel. Az ésszerű terhelés 10-12 rügy négyzetméterenként. Favorit. Erőteljes növekedésű, bőtermő csemegeszőlő. A művelésmód megválasztásánál és a metszésnél figyelembe kell venni azt, hogy hatalmas fürtöket nevel, és a meleg éghajlatú körzetekben igen nagy hozamokat ad. Legmegfelelőbb a magasmúvelés, a félszálvesszős kordonalakok, vagy a hosszú metszést lehetővé tevő Amrella tókealak. Egy négyzetméter átlagában 8-10 rügyre célszerű terhelni. Glória Hungáriáé. Középerős növekedésű, nagyobb laza fürtöket nevelő bőven termő fajta. Közép- és magasvezetéken termesztik, s olyan tókealakokat részesítenek előnyben, amelyeknél nem kell tartani a fürtök károsodásától. Megfelelnek például a félszálvesszős metszést és négyzetméterenkénti 8-10 termőrügyes terhelést lehetővé tevő kordonalakok, vagy a három törzsre nevelt Amrella. illetve 4. és későbbi években (b) (A szerző rajza) a Julski biser. Az erőteljesen növekedő tőkéken közepesen zárt, nagyobb fürtök fejlődnek, a hozam közepes. E fajta termesztésénél a magasmúvelést, a T vagy Y alakzatokat, illetve a vízszintes kordonalakokat részesítik előnyben. Ennél a fajtánál hosszabb metszést alkalmaznak, s egy négyzetméter átlagában 8-10 rügyre terhelik a tőkéket. Kossuth-szőlő. Középerős növekedésű, közepes vagy nagy fürtöket nevelő, aránylag jó termőképességú fajta. Az említett tulajdonságai azonban csak megfelelő múvelésmód alkalmazásakor érvényesülnek. E fajta számára a legmegfelelőbb a Moser-féle kordonművelés, középhosszú szálvesszókkel, vagy középmagas művelésnél a rajnai-hesszeni tókealak. A terhelés kicsi, négyzetméterenként 6-8 rügy legyen. Szólőskertek királynője. Középerős növekedésű, nagy fürtöket nevelő, bötermő fajta. Kedvező fejlődéséhez sok napfényt igényel, ezért csak középhosszú metszést kell alkalmazni, 8-10 rügyes terheléssel. Legmegfelelőbb tókealak az Amrella vagy Moser, mindkettő középhosz- szúra metszve. Pannónia kincse. Erőteljes növekedésű, nagy és közepes tömött fürtöket nevel, bőven terem. Négyzetméterenként csupán 6-8 rügyet hagyjunk meg, hogy megóvjuk a tőkét a kimerüléstől. Középmagas művelésre alkalmatlan, mert a fürtök közelében rendszerint megsérülnek. Számára a legmegfelelőbb a magasmúvelés, a félszálvesszős kétkaros kordon. Irsay Olivér. Közepesen erőteljes növekedésű, középnagy fürtöket nevelő, de kisebb hozamot nyújtó fajta. Fölöttébb érzékenyen reagál a túlterhelésre. Kiskertben elsősorban pergolán vagy kordon-alakban célszerű termeszteni. A legmegfelelőbb terhelés 8-10 rügy egy négyzet- méterre. Mag nélküli hibridek. Erőteljes növekedésű, nagy és tömött fürtöt nevelő, közepes hozamokat nyújtó tőkék. Mivel aránylag későn érnek, olyan tókealakokat kell számukra választani, amelyek lehetővé teszik, hogy a fürtöket sok napfény érje. Legmegfelelőbb a magasvezetékes Moser-féle kordon, középhosszú metszéssel. Az ésszerű terhelés 10-12 rügy egy négyzetméterre. Metszéskor mindig abból kell kiindulni, hogy minden egyes tőke speciális elbírálást és bánásmódot igényel, tehát az egyes fajtáknál említett alapelvek nem alkalmazhatók sablonosán. Mielőtt kézbe vennénk a metszóollót, mindig fel kell mérni a töke fejlettségét, növekedési erélyét, valamint az esetleges fagykár nagyságát, s ezeknek megfelelően eldönteni, milyen metszést fogunk alkalmazni, hány rügyre terheljük be a tökét. Magától értetődő, hogy a terhelés szabályozza a tőke termőképességét. A bótermó fajtákat vagy hibrideket 6-8, a közepes termőké- pességúeket 10, a gyengébben termő csemegeszőlőket pedig 12 rügyre célszerű beterhelni négyzetméterenként. ÉVA JAMBOROVÁ mérnök Jobb megelőzni Csaknem minden kiskertben megtalálható közkedvelt gyümölcsünk a málna. Ezért is elszomorító, hogy a kistermelők döntő többségénél a málna didimellás pusztulása (Didymella aplanata) évről évre jelentős károkat okoz. Némi gondoskodással, figyelemmel a kártételt megelőzhetjük, vagy legalábbis nagymértékben csökkenthetjük. Nyár folyamán a levéllemez bámulása az erezet között, vagy a hajtások héján kialakuló kékes és pirosas foltok biztos jelei a gomba támadásának. A fertőzött héj rétegekben hámlik, a megtámadott vesszők lassan elszáradnak, a beteg tövek elpusztulnak. Említést érdemel az ismert „seprű" alap, amikor a fertőzött növények ugyan még kihajtanak a következő évben, de szinte kizárólag csak a tartalék rügyekből. A vékony, rövid, értéktelen hajtások a növény utolsó erőfeszítését jelzik. A betegség terjedéséhez hozzájárul a tápanyagokkal és vízzel rosszul, egyenetlenül ellátott, lúgos kémhatású talaj. A gomba tavasszal aszkospórákkal terjed, majd konídiumokkal szaporodik. Jelentős különbség mutatkozik egyes fajták érzékenysége között, amit telepítésnél ajánlatos szem előtt tartani. Az idős, elszáradt vesszőket évről évre rendszeresen vágjuk ki és égessük el. Ezzel elejét vehetjük a fertőzés terjedésének. A talajlazítás hozzájárul a vízháztartás egyensúlyának megtartásához. Előnyös a szalmával, trágyával, fűvel stb. végzett talajtakarás. Vegyszeres védekezésre az Euparen 0,25 százalékos töménységű oldatát ajánlják, de külföldi, és részben hazai tapasztalatokból tudjuk, hogy a rezet tartalmazó készítmények szintén hatásosak, főleg a tenyészidő kezdeti szakaszában. Szalai László A felturkált veteményes, a helyükből kiforgatott palánták láttán a kertészkedők gyakran megfogalmazzák a kérdést: minek jön a kertbe a vakond, ha csak kárt csinál? Egy bizonyos: nem azért, hogy a kert tulajdonosát bosz- szantsa, kiforgassa a legszebb paradicsom- és paprikapalántákat, pusztulásra ítélje a kedvenc rózsatöveket. A sokak által hangoztatott tévhittel ellentétben, nem rágja meg a növények gyökereit, viszont amíg a járatait készíti, közben néha valóban kifordít egy-egy palántát a földből. A vakond nem fogyaszt növényi táplálékot! Egész nap giliszták, pajorok, lótücskök után kutat, ezeket tizedeli a földben. Persze megfogja a járataiba tévedt egeret és pocikfiókát is. A vakond a kertekben gyé- ríthetó, mégsem célszerű elpusztítani az ásóval-kapával kifordított, bársonybundás állatkát. Inkább tegyük vödörbe és vigyük ki a rétre, erdei tisztásra vagy félreeső parlagra, ahol nyomban újra beássa maMiért foltosodik? S okak kedvelt növénye a fokföldi, vagy ahogy újabban a botanikusok nevezik, az afrikai ibolya (Saintpau- lia lonantha). Levelein sajnos szinte egyik napról a másikra - kedvelői legnagyobb bánatára - sárga gyűrűk vagy szabálytalan alakú, kisebb-nagyobb sárga foltok jelennek meg. Ez annál is szembetűnőbb, mivel szinte egész évben bőségesen virágzik. A tóalak ibolyalila, illetve fehér, rózsaszín, tarka, sót teltvirágú alakjait, a szépen díszeid levélrózsákat, a zöld, lilás vagy barnás színű leveleket rendkívül elcsúfíthatják a különböző alakú, sokszor sajátosan kanyargós, fehér foltok, melyek a szakembereket az eláö pillanatban „aknázó rovarok" kártételére emlékeztetik. E foltok idővel visszataszító barna színt ölt- hetnek. Ha e tünetek kiváltó okait gondosan elemezzük, egyértelműn megállapíthatjuk, hogy elsősorban a gondatlan öntözés, a levelekre locsolt öntóvíz a ludas a dologban. Tapasztalt dísznövénykertészek szerint, ha az öntözővíz nem közvetlenül a levelekre kerül - tehát a „töveket öntözzük" -, úgy eleve nem következhetnek be ezek a kellemetlen elváltozások. Ezért a fokföldi ibolya öntözésére mindig hosszú „csórú" öntözőkannákat használunk. Az is megállapítható, hogy az öntözővíz hőmérséklete nem közömbös a növények egészséges fejlődése, illetve károsodása szempontjából. Ha az öntözővíz hőmérséklete 25 fok körüli, így a levelek elkerülik a kellemetlen „sokkhatást". Nemcsak a levelek, hanem a levélnyelek is érzékenyek a hómérsékleti hatásokra, ezért ha a levélnyelek a porózus cserép - a vízpárologtatás miatt - alacsonyabb hőmérsékletű szélével érintkeznek, könnyen elhalhatnak. Éppen ezért érdemes a cserép szélét pa- rafinnal befújni, hogy a károsodást meg tudjuk előzni. (Szabad Föld) Díszfák törpítése (I.) A mesés kelet, a távoli Ázsia kertmúvészetének egyik ágazata a bonsai-nevelés, ami lényegében a cserépben, esetleg más alkalmas edényben tartott cserjék és fák törpítése úgy, hogy a fajukra jellemző formájukat megtartva, a természetben nőtt nagy példányok minél arányosabban kicsinyített másaiként hassanak. A bonsai nevelésében a hazai adottságokhoz kell igazodniuk. Ez a növény kiválasztásával kezdődik, majd a hely és a földkeverék összetételének helyes megválasztása következik. Lehetőleg gömb alakú földlabdát alakítsunk ki. Fontos a tápanyagadagolás, az öntözés, az alakítómetszés, de mindvégig a gondos táplálás és a növekedésszabályozás a legfontosabb. A tartó- edényt a lassú öregedésnek megfelelően növelhetjük, ezáltal a gyökérgyarapodást, a tápanyagfelvételt is szabályozhatjuk. A gyökér és a lombfelület alapvető fontosságú összhangját metszéssel is befolyásolhatjuk. A növények megválasztása Elsősorban a lassú növekedésű fás növények vehetők számításba, ezeknek is különösen a törpe növésű alakjai ígérkeznek jónak. Belőlük is a minél kisebb, kis cserepes, esetleg konténeres példányokat, illetve a még csupán egy-két éves magcsemetéket, vagy gyökeres zölddugványokat válasszuk. A kis növényekből csak lassan fejlődnek szép példányok, de a törpefa-, -cserje-nevelést korosabb, nagyobb növényekkel is kezdhetjük. Ilyen törpefák és törpecserjék a természetben, szabadon is fellelhetők, különösen a napos, sziklás hegyoldalakon és a széljárta hegyormokon. A sziklarepedésekben, a vékony és ezért hamar kiszáradó talajban élő cserjék a rossz körülmények miatt csökevényesek, évente legfeljebb néhány centiméterrel növekednek. Ilyen termőhelyeken mindenekelőtt törpén fejlődő molyhos- és csertölgy, virágos kőris, fanyarka, csepleszmenny, galagonya található. Ha ezekből nyugalmi időszakokban, vagyis késő ősztől a rügyfaka- dásig - a természetvédelmi előírások megszegése nélkül - sikerül kiemelnünk mutatós és egyebekben is éppen megfelelő növénykéket, majd szakszerűen, helyesen neveljük tovább, akkor később is megőrizhetik a kis termetüket. Edény és föld Az edény lehet fa, kerámia, fajansz és porcelán is, de legmegfelelőbb a máz nélküli, égetett agyag. Összhangban kell lennie a növény várható méretével, törzsvastagodá- sával és lombszínével, valamint még a környezetének a színeivel is. Megfelelő edények szonban nemigen kaphatók, csináltatásukra nincs mindig mód, még kevésbé adódik lehetőség a saját kezű formázásukra. Legegyszerűbb tehát, ha nagyméretű cseréptálat vagy középmagas azáleacserepet, esetleg lábas növénytartót veszünk (1. ábra). A fölösleges víz elvezetésére az aljukon a megszokottól nagyobb méretű, egy vagy több lyukat fúrjunk. Ezek fölé tegyünk műanyag szövetdarabot, ragasszuk is oda, hogy a rákerülő szemcsés földet megtartsa. Nagyon fontos, hogy a föld csak igen kis mértékben eressze át a vizet. Ezért a tűlevelű növények talaja mintegy fele részben agyagot tartalmazzon, a lomblevelűeké, különösen a lombhullatóké még többet is. A fönnmaradó rész apró kaviccsal, kőtörmelékkel kevert homokos talaj lehet. Az enyhén savanyú kémhatású föld általában a legtöbb növénynek megfelel. A fiatal növényeket helyes tápanyagbein gazdag talajban nevelni, az időseknél ez már szükségtelen, sót hátrányos is lehet. Betelepítés A beültetés előtt a földből vagy a cserépből, esetleg más edényből kiemelt növény gyökérzetének alsó harmadát metszöollóval vágjuk le (2. ábra). Ehhez a gyökérszövedék bontása, fellazítása és a feleslegesnek látszó föld óvatos lefejtése is szükséges, fa kötőtű segítségével. Ezután a növényt - ráállítva az edény aljába elterített durva szemcséjű földrétegre - a két lefolyónyíláson áthúzott rézhuzallal rögzítsük (3. ábra). A gyökerek közét közepes szemcséjű földdel töltsük ki, s a tömörítéshez fapálcikát használjunk. A gyökérzet felső, 1-2 cm-es rétegét a legfinomabb szemcséjű földdel takarjuk. Ezt a földet 1,0-2,5 mm lyukbőségű szitán rázogassuk át. (Folytatjuk) 1.17. Örök gond - a vakond
