Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 1. szám
vízcsapot. Meg sem ivoli fortyogás hallat- opolis ölében szülein a föld mélyében, i után abbamaradt i szobára egy kripta Alig látható megsár- a figyelmemet: Nem zik a baljós sárga s légy hiábavaló me- egy apró helikopter, özík az ablaknak, in a la fémmé de ró, látszik, hogy szett sok vihart - edzett, 'ízben, frissben mo- lyéből árad az udvae? szí csodákozva, ppiszkálni vele a vizádul a víz. Van szó, egyszerúb- Nézze... adja az árva papu- kezdi vele a csövet, ijesztő korgás, aztán ik, és egyszer csak vörös vízsugár. ra! artania! r a lefolyót, másként gmosakodnia. Itt az állunk víz dolgában, 'iszont kedvére mo- :et talál. in csak bort iszom. i. ilva már az asztalo- teres korsó és két theur, peut-etre, ceté Lolotte. Un mon- s trouve un peu de : Werther, moin les t plus de mode.6 7 tök, jobb lesz, ha azt k, „viszlát", és be- íba. :ezem vissza a szálösszefutok Lolotte- látszó ruhában van, >újt víziló társaságát 3 a villanyt, egyszer <et hallok. Újra fel- irgás fényben meg- 3pedéseiből özönlő tha offenzívához so- érük persze takaro- slhalasztják, a táma- ak lövészárkaikba, újságot, de egy sort olvasni. Úgy döntök, Hányt, s bóbiskolok vertségben. adezem egy szent izó, mocskos fal da- oortréját: mély kivá- nosolya. szobában egy spa- a markol, és bele- rosier blanc la béllé Blanche comme la i la jour. / Au jardin irise / Le plus jeune r sa main blanche: fessous mon cheval vágtat Senlis felé il. Mikor megérkez- né végigméri őket, trez, entrez, la béllé 3 burit. / Avec trois serez la nuit!* 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 meggondolatlansá- aztán holtnak tetteti ag dönt: t, vigyük vissza apja élő folytatja az éne- ! trois jours la béllé , ouvrez, mon pere, dér, / Trois jours j’ai on honneur garder!9 10 11 karokkal fogadja őt, férjhez adja ......fórt 1 d ragonyoshoz. A párizsi hajnal szétszórja a sötétséget. A zajok, visszhangok ugyanazok, mint amelyeket annyi filmben hallottam, a régi és új hullám filmjeiben, amelyek elborítanak bennünket, de lenyelni nem tudnak, olyan mentőövvel rendelkezünk, amely bármily viharnak ellenáll. Panaszra megyek a kapushoz, aki ebben az órában zöld, akár egy gyík.- Az isten szerelmére - mondom -, miért nem permetezik be rovarirtóval a repedéseket? A szobák tele vannak svábbogarakkal... egész hadsereg fekete csótány...- Ne mondja, kedves uram!... Azért a néhány nyomorult frankért, amit a szobáért fizet, mit akar találni a repedésekben, aranyrögöket?!!... Negyed óra múlva távozom nehéz bőröndömmel. Meggyőződésem, hogy este hiányozni fog az ismeretlen romantikus, a menekült spanyol republikánus éneke. Elmegyek? így is mondhatnám. Alig tettem néhány lépést - tulajdonképpen még a sötét szálloda küszöbén voltam -, amikor leomlik hozzám az ismereten trubadúr hangja. „Sírja, sírj, ö bika, bús folyódnak partján, mely egy nyári éjszakán elvitte szeretett gondozódat. Talán jobb lett volna, hatalmas bika, ha téged vitt volna el az ár, jeges észak komor zöld szívéből a tavasz titkai felé... Ó, te szomorúság bús megtestesítője! Ó, te fájdalomtól bőgő bika, minden örömtől megfosztott! Hallod a szívét dobogni az arénában? Ó, te siralmas szürke bika! A szél fénylő magányában, meghallod-e parancsait?" Néhány percig gondolkozom. Aztán visszafordulok. A kapustól, aki végigmér és nem ismer meg, ugyanazt az ötödik emeleti szobát kérem, a spanyol gitáros szomszédságában.- Chez le refugié?* 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11- Igen.- Allons-y. Vous le connaissez! II est basque... ETA!1 2 3 4 5'- Igen... Ezek a svábbogarak tulajdonképpen nem is olyan ijesztöek... Kis falu az Appeninekben. Nyár. Vihar. Egy lépésre sem látni. Az eső arcomat marcangolja. Kegyetlenül sza- pul. Egy kis szállodához érek. Bekopogok, azzal a szándékkal, hogy ott töltöm az éjszakát. A tulajdonosnő, egy száraz vénasszony, a szobámba vezet, és egy kiöregedett káplár hangján így szól:- Minden rendben, úgy ahogy kell és ahogy illik... Úgy tűnik nekem is. A tulajdonosnő lábát húzva totyog a lépcsőkön, tity-toty. Este, lefekvéshez készülődve, döbbenten veszem észre, hogy nem cseréltek lepedőt. Lemegyek érdeklődni - a tulajdonosnő ezúttal egy porosz ezredes hangján üvölt rám:- Mit akar még, kedves uram!?! Talán paplanhuzatot is cseréljek egyetlen éjszakáért? Csak három napig aludt a maga ágyában az ismert író és filozófus, Pistacchi professzor, Rómából! Mit akar maga, egyszerű újságíró létére!?! Nem érti, milyen nagy tisztesség magának az, hogy nem cseréltem ágyneműt? Igen, uram, több mint megtisztelve kellene éreznie magát! Fülemben visszhangzik ez a három szó:- Maga egyszerű újságíró!... A másik professzor, Író és filozófus. Valóban, volt miért szégyenkeznem... így aztán jobbnak láttam ha nem erős- ködöm tovább. Befészkelódöm ágyamba - ez az egyetlen éjszaka nagy filozófialeckét ad majd számomra!... BALÁZS F. ATTILA fordítása ’ Gazember, rohadt disznó! 2 Részeges, iszákos. 3 Parancsol, uram? 4 Add a harminckilences szobát. 5 Kövessen! 6 Ebben van talán a boldogság, de... Lolotte-nak hívnak. Egy zürichi úr azt mondta, hogy hasonlítok kissé Wer- therhez, természetesen pisztoly nélkül, az már nem divat. 7 „Fehér rózsák alatt sétál a kedves... / Fehér, mint a frissen hullt hó, szép, mint a nap./Apja kertjéből rabolták el / Fehér kezét megfogván szólt a fiatalabb: / - Jer, kedves, ülj fel szürke lovamra... 8 „Tessék, tessék, szép szűz, a küszöböt csendben lépd át. / S meglásd, három kapitánnyal töltőd az éjszakát!" 9 ,,S három nap múlva felébred a szűz: / Nyisd ki, apám, ajtót nyiss nekem. / Három napig halott voltam, megőrizve becsületem!" 10 Az emigráns mellé? 11 Menjünk hát. Ismeri öt? Baszk... ETA! Reggeli után, amikor az egész család együtt volt, megszólalt az anyukám: Aztán el ne felejtsünk gratulálni Lidocskának és Olegnak házasságkötésük harmadik évfordulója alkalmából. Hiszen, ha jól emlékszem, novemberben volt az esküvőjük...- Dehogy - mondta a papa -, júniusban esküdtek. Rögtön azután, amikor én megkaptam a hajtási engedélyt.- Nem igaz - szólalt meg a nagymama -, áprilisban volt az esküvőjük. Pontosan emlékszem, mert az esküvőjük utáni napon jelentkezett először a reumám.- Mindnyájan tévedtek - mondta elkomorodva az anyu -, én kitűnően emlékszem, esküvőjük első évfordulójának előestjén határoztam el, hogy szőkére festetem a hajamat. Lidocska még csodálkozott is, hogy barnából egyszerre szőkévé változtam. Ez pedig novemberben volt...- Tudjátok mit, kedveseim - emelte fel a hangját a papa -, ha baj van az emlékezőtehetségetekkel, ismerjétek be szépen, de ne akarjatok belőlem hülyét csinálni. Hiszen éppen az esküvőjük első évfordulójának napján döntöttem ki a Moszkvicsommal azt a telefonfülkét. Az pedig júniusban volt.- Igen - állt a papa mellé az öcsikém -, a papának igaza van. Ti mindnyájan elmentetek gratulálni Lidocskának és Olegnak, és a gyerekekkel fociztam és akkor rúgtuk a labdát Guszakovék ablakába. De ez augusztusban volt.- Butaság! - horkant fel anyu. - Guszakovék ablakát nem futballal, hanem jégkoronggal törted ki, amikor hokiztatok. Az meg novemberben történt. Augusztusban te a Globiasviliék ablakát törted ki...- Gyermekeim, ne vitatkozzatok - szólalt meg ismét a nagymama. - Amikor ő a Globiasviliék ablakát törte ki, én akkor kezdtem el orvoshoz járni a reumámmal. Az pedig tavasszal volt, áprilisban...- Butaságokat beszél, mama - horkant fel a papa. - Maga akkor kezdett el orvoshoz járni, amikor nekem másodszor lyukasztották ki a kuponomat azért, mert az egyirányú alagútba az ellenkező oldalról hajtottam be. Az pedig júniusban volt.- Nevetséges vagy! - Anyu hangja gúnyosan csengett. - Te akkor hajtottál be az alagútba ellenkező irányból, amikor a fodrásztól jöttünk hazafelé* ahol az a hanyag Dzsek Afanaszjevics a divatos ószes színárnyalat helyett zöldre festette a hajamat. Az pedig novemberben volt.- Olenyka - suttogta a nagymama -, egy kicsit tévedsz. Amikor a fodrászod téged zöldre festett, én akkor már nem az orvoshoz jártam a reumámmal, hanem Szerafina Nyikolajevnához, aki tojáshéjjal és iratkapcsokkal kezelt engem. Az pedig áprilisban volt.- Ha-ha-ha! - kacagott fel bosszúsan a papa. - Akkor hát engedjétek meg nekem, hogy kijelentsem: ti mindnyájan agyérelmeszesedésben szenvedtek! Amikor magát, mama, iratkapcsokkal kezelték, nekem a harmadik lyukasztás után elvették a hajtásimat és akkor fizettem ki annak a zöldségesbódénak a megjavítását, melyet véletlenül elütöttem.- Úgy van! - kiáltott fel az öcsikém. - A papának megint igaza van! Aznap, amikor ő elütötte a kioszkot, én kivertem a Vaszjukovék lakásának egyik ablakát. Még csodálkozott is mindenki, mert nekem a harmadik emeletre sikerült feldobnom az ütőt.- Hallgassatok valamennyien! - kiáltotta anyu. - Ti az égvilágon mindent összekevertek. Vaszjukovék ablakát te akkor törted ki, amikor én elhatároztam, hogy ismét barna leszek. Emlékeztek, mennyit kacagtunk, amikor a házmester alig ismert rám?- Olenyka - mondta békéltető hangon a nagymama. - Egy icipicit tévedsz. Te másodszor akkor lettél barna, amikor én Polina Nyikolajevna tanácsára a reumámat terpentinnel elkevert oltatlan mésszel kezdtem gyógykezelni. Az pedig tavasszal volt, áprilisban.- Jóságos ég! - csapott az öklével az asztalra a papa. - Ezek az emberek megőrjítenek engem! Hiszen az oltatlan meszet én hoztam magának egy építkezésről, mama, s akkor zuhantam be a kocsival egy árokba, ahonnan csak emelódaru tudott kiemelni. Az nyáron volt, júniusban...- Nyáron?! - kiáltott anyu. - Halljátok, mit mond ez az ember, akinek odaadtam a legszebb éveimet? Te gyalázatos! Az árokból téged akkor húztak ki, amikor Valecska, a Csarogyejka fodrász-szalonban a homlokomba fésülte a hajamat, s egy pulikutyához lettem hasonlatos. Pulikutya pedig novemberben voltam.- Úgy van! - örvendezett az öcsikém. - Anyunak teljesen igaza van! Aznap, amikor ót pulivá változtatták, én kivertem a vendéglő kirakatüvegét. Csakhogy az augusztusban volt.- Elhallgass, szélhámos! - csiripelte a nagymama.- Te a vendéglő kirakatüvegét akkor verted ki, amikor én a reumámat dörzspapírral kezdtem kezelni. Az pedig áprilisban volt...-Mélyen tisztelt anyósom, önnek nincs igaza- mondta túlzott udvariassággal a papa. - Smirglipapírt én akkor hoztam magának, amikor már másodszor vették el a hajtásimat, mert a járdán autó- káztam és ismét le kellett vizsgáznom a forgalmi szabályokból. A vizsgát pedig nyáron kezdtem el...-... És télen fejezted be - figyelmeztette a papát anyu -, amikor én először vettem fel a kékes színben játszó parókámat...-Anyunak teljesen igaza van! - üvöltözte az öcsikém. - Ó akkor lett kék, amikor én Razumnye- vics professzorék ablakát vertem ki. Csakhogy az nyáron volt... Hallgattam ezt a fegyelmezetlen vitát és elgondolkodtam. . Arra gondoltam, milyen hétköznapi, intellektuális szempontból nyomorúságos hozzátartozókkal vert meg engem a sors. Milyen primitív az emlékezőtehetségük! Milyen egyoldalúan orientáltak a visszaemlékezéseik! Az egyiknél minden csak a gépkocsijához kapcsolódik, a másiknál a frizurákhoz, a harmadiknál a reumához, az öcskösnél pedig a kivert ablakokhoz... Bizony nem nagyon dicse- kedhetem velük... Én viszont pontosan emlékszem arra, hogy Lidocska és Oleg akkor keltek egybe, amikor én elváltam a második feleségemtől, Klávától és Kátyát készültem elvenni, de nem vettem el Natasa miatt, akivel a szerelmünk csak azért szakadt meg, mert éppen azokban a napokban végzést kaptam Valen- tyina Mihajlovnával kapcsolatban, akinek sikerült engem megtalálnia. És ez februárban volt. Igen, pontosan emlékszem... SÁGI TÓTH TIBOR fordítása Szembenézve „Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja" (J. A.) az már iszonyú terhet vállal ki szembenézett a halállal s elkerülte mégis a végzet annak már ráadás az élet míg nem suhintja hűvös szárnya nem gondol addig a halálra csak ha váratlan egy kanyarban ront reá visszatarthatatlan csak amikor a döbbenetben megadja magát tehetetlen minden gond álarc lehull róla,. nincs már elszámolnivalója ott marad csontjáig lehántva pőrén egyedül egymagába a jelen múlt jövő összecsattan a következő pillanatban kit elkerült egyszer a végzet annak ráadás már az élet KULCSÁR TIBOR Őszi táj, önmagámmal Jaj, más ez az ősz, mint azok a régik! Ilyenkor rég, ha vetkőztek a kertek, mustérlelő, gondűzó kék ködökben színek tobzódó pompáját kerested. Lombtalanul állsz most az őszben. Kristályos dér hull fűre, virágra. Átfut rajtad - borzongva belereszketsz - az elmúlás bizonyossága. Kegyetlen ősz ez, s jaj, egyre őszebb, próbára tett s velődig érve vallat: új tavaszra vársz, vagy elzúgtak már benned végleg a régi, csendes forradalmak? November dermedt lehelete rád fagy. S kíméletlenül jön már a tél is. Lelked letarolt, kopár mezőin hollóhad feketéink. Dúdor István: A Moldva mentén VI TALIJ ALJONYIN
