Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-03 / 5. szám

V a jólét elérésével összefüggő gon­dokat, ezek szükségszerűen jelent­keznek. Nem szükségszerű azon­ban extenzív módszereket alkal­mazni. Vizsgáljuk meg például az energiaellátás kérdését. Egyre több új hő- és atomerőművet építünk, növeljük ezek teljesítményét. De mi­re utalnak a nemzetközi tapasztala­tok? Az 1973-1974-es években be­következett energiaválság arra kényszerített minket, hogy új utakon keressük a probléma megoldását. TUDOMÁNY A Szovjetunió tudományos /» dolgozóit 'mostanában fő­leg az a kérdés foglalkoztatja, hogy az átalakítás milyen hatással lesz a munkájukra. Közülük egyelőre még kevesen fogalmazták meg a leg­közelebbi tennivalókat, hogy az első nekibuzdulás energiája ne vesszen kárba, önnek, akadémikus elvtárs, mi erről a véleménye?- Meg kell változtatni a káderpoli­tikát és másképp kell elosztani a pénzt. Magas színvonalon gondol­kozó emberek nélkül a tudomány sem hozhat eredményeket, s ha már vannak ilyenek, ezek hasznosítását ésszerűen kell finanszírozni. Ezért a tudományos kutatás szervezésé­ben első helyre tenném a káderek és a pénzügyi ellátás kérdését, a ku­tatási irányzatok közül pedig az élel­miszerprogramnak és a környezet- védelemnek tulajdonítanék elsőbb­séget. • Úgy gondolja, hogy meg lehet állítani a természet pusztulásának a folyamatát?- Nagymértékben. Hiszek a tudo­mányban és a természet öngyógyító erejében. Nézzék, a csernobili ka­tasztrófa után a kijevi terület mada­rai gyorsan visszatértek, pedig még a verebek is eltávoztak a kör­nyékről... Örömmel tapasztalom, hogy sokan sürgetik az ökológiai problémák megoldását. Különböző hivatásé emberek vitatkoznak ezekről a kér­désekről, saját észjárása szerint mindenkinek van valamilyen javas­lata. Az írók, a művészek és a tudó­sok közül sokan úgy vélik, hogy a természetet csak bizonyos üze­mek bezárásával lehet megmenteni. Nem hisznek a tisztító állomások hatékonyságában, s az élő termé­szethez való viszonyulásunkat „kannibalizmusnak11 tartják. Valami van benne... De az ellentábornak is vannak érvei: ma már senki sem akar nyomorban élni, ezért az anya­gi gyarapodás érdekében szorgal­mazni kell az ipari termelés növe­lését. Én mind az egyik, mind a másik hozzáállást elavultnak, egyoldalú­nak tartom. A világ nem kerülheti el TECHNIKA szükség, felmerült a Dunát és a Dnyepert összekötő csatorna megépítésének a gondolata. Ez az elgondolás még a 19. pártkonferen­cián is vita tárgyát képezte. Én ezt a tervet egyáltalán nem tekinthetem ésszerűnek. Ezzel összefügésben egy erőmű építése is szerepel a ter­vekben, a Dnyeper és a Búg közös folyótorkolatában, aminek belátha­tatlan következményei lennének a Fekete-tenger élővilágára. A Szovjetunió és az Ukrán SZSZK dásmódnak a nemzetközi tapaszta­latok operatív hasznosításában is meg kell nyilvánulnia. A döntéseket objektív és pontos információkra kell alapozni, nem pedig a „vélemé­nyem szerint" alapelvéhez iga­zodva. • A káderkérdést a tehetséges emberek keresésével lehet megol­dani?- Ideális feltételek között igen. A tehetséges kutatók keresésében azonban nagyon bonyolult a helyzet. Éppen ezért ezt a kérdést fonto­sabbnak tartom, mint a tudományos kutatási irányzatok meghatározását. Ismerünk olyan embereket, akik mindmáig magas tudományos tiszt­ségeket töltenek be, bizonyos pozi­tív emberi tulajdonságaik is vannak, de tudósokként nem jelentenek Régi problémák - az új gondolkodás tükrében Nyilatkozik BORISZ JEVGENYIJEVICS PATON, az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiájának elnöke A tudományos kutatás eredményei alapján a nyugati országokban a legfontosabb termékekre fordított fajlagos energiafogyasztás a mi fo­gyasztásunkhoz viszonyítva kétsze­res-négyszeres mértékben csök­kent. Japánban gyors ütemben nö­velték az árutermelést, miközben az energiafogyasztás változatlan szin­ten maradt. Mindezt az új technoló­giai eljárások tették lehetővé. Éppen ezek a forradalmi technológiai újítá­sok segítik elő a természet megkí- mélését. A másik legfontosabb alapelvnek a gazdasági szerkezet gyökeres átalakítását, a termelési kapacitások ésszerű elhelyezését tartom. Ezzel kapcsolatban Ukrajnából említhetek példákat. Ez a köztársaság évtize­deken át a fém, a szén, az érc és a vegyipar hazájaként fejlődött. Ez pontosan így van, de arra is gondol­ni kell, hogy ezek a termelési ágaza­tok a legnagyobb mértékben szeny- nyezik a környezetet, s hatalmas mennyiségű tiszta vizet használnak fel. Ukrajna vízkészletei azonban rendkívül csekélyek. Az egy lakosra jutó víz mennyisége szempontjából köztársaságunk az utolsó helyek egyikét foglalja el a Szovjetunióban. Amikor kiderült, hogy a kohászat és a vegyipar további fejlesztéséhez legalább még egy Dnyeperre lenne JSZÚ )89. II. 3 A CKD Kompresszorgyár, a ÖKD Praha állami vállalat üzeme a KGST-országok viszonylatában is az élenjáró gépipari üzemek közé tartozik. Termelési programjában elsősorban dugattyús, csavaros, radiális és axiális kompresszorok, valamint hűtőbe­rendezések szerepelnek. Annak ellenére, hogy az üzem terme­lési értéke évente 3,5 százalékkal növekszik, mindeddig sem a belföldi, sem a külföldi megrendelők igényeit nem sikerült teljes mértékben kielégíteni. A termékek 75 százalékát a Szovjet­unió vásárolja, ahová főleg technológiai gázkompresszorokat, valamint földgáz továbbítására szolgáló kompresszorokat szállí­tanak. Az előbbieket főleg az etilénüzemekben, a karbamidgyár- tásnál, valamint az élelmiszeriparban használják. A CKD turbókompresszorai jól érvényesülnek a kohóiparban is, például a nagyolvasztók levegőztetésénél, az oxigéngyártó üzemekben, a gázturbinák légsűrítő berendezéseiként, valamint az aerodinamikus alagutak működtetésénél a közlekedési eszkö­zök légellenálló tulajdonságainak vizsgálata céljából. A felvételen a gyár egyik termékújdonsága látható, a 11 AVA 98-as tengelyes turbókompresszor. Ez annak az új kompresszor­családnak a tagja, melynek teljesitményskálája óránként 40 ezertől 410 ezer köbméter levegőig terjed. A sorozat legkisebb tagja hat, a legnagyobb tizenkét fokozatú. Az eddig gyártott típusokhoz viszonyítva az egyes fokozatok nagyobb szívóhatást és nyomóerőt fejtenek ki, ami lehetővé tette a fokozatok számá­nak, valamint a gép méreteinek a csökkentését, magas hatásfok és megbízható üzembiztonság mellett. A 11 AVA 98-as típus tizenegy fokozatú, meghajtása villany- motorral történik. Óránként 280 ezer mi3 levegőt szív be, beme­neti nyomása 98 kPa, kimeneti nyomása 300 kPa. - J. S. ­Borisz Jevgenyijevics Paton Tudományos Akadémiájának tudó­sai egyértelműen felléptek ezzel a tervezettel szemben. Vélemé­nyünk szerint a Duna-Dnyeper csa­torna megépítése súlyos ökológiai és gazdasági károkat okoznak. A tervek szerint ugyanis a Duna piszkos vize (nem hiába nevezik ezt a folyót Európa szennyvízcsatorná­jának) Dél-Ukrajna körzeteibe is el­jutnak, s tönkretehetné az itteni ter­mékeny földeket. De még ilyen áron sem oldhatnánk meg az iparfejlesz­tés problémáit, ha továbbra is az eddigihez hasonló extenzív fejlesz­tési irányzatok érvényesülnének, s újabb kohászati, vegyipari és ener­getikai üzemek építésére kerülne sor. A természet már nem tud ellenáll­ni az iparosítás növekvő nyomásá­nak. Fel kell számolni a régi gondol­kodásmódot, s a gazdasági fejlesz­tésben a tudományigényes ágazato­kat, az elektronikát, a műszertechni­kát, a precíziós gépgyártást kell elő­térbe helyezni, ezek ugyanis nem okoznak ökológiai feszültségeket. De nézzük meg a harmadik cse­lekvési irányt is a természet védel­mében. Az ipari hulladékok szintén szennyezik a környezetet, ezért el kell sajátítanunk ezek másodlagos nyersanyagokként való felhasználá­sát. Nálunk a másodlagos nyers­anyagok részaránya a feldolgozásra kerülő anyagok között még az egy százalékot sem éri el. Ugyanakkor például Svájcban az ipari termelés­nek körülbelül a fele a másodlagos nyersanyagok hasznosítására épül, amihez korszerű technológiai eljárá­sokat alkalmaznak. Az új gondolko­semmit. Az ilyen vezető dolgozók valamikor nagyon alkalmasak voltak a „hatóságok" számára, de a tudo­mány szempontjából nagyon veszé­lyesek voltak, főleg azzal, hogy a tő­lük még alacsonyabb szintű, utasítá­sokat végrehajtó emberek egész hadseregével vették körül magukat. A tudományban döntő szerepe van a személyiségnek, főleg a veze­tők esetében. Ez rendkívül megter­helő, gyakran hálátlan munka, ezért az „igazgató problémája" mindig fenn fog állni. De ez megoldható kérdés, főleg napjainkban, a nyilvá­nos tájékoztatás és a demokratizá­lás felételei között, amikor a tudo­mányos kollektíváknak létfontossá­gú érdekük, hogy megfelelő vezetőt válasszanak. Hangsúlyozni kell, hogy a vezetők kiválasztására sehol a világon nem találtak ki még jobb módszert az „alulról" történő szabad választás­nál. A „felülről" való kinevezések a vezető káderek problémáját nem oldhatják meg. Demokráciára van szükségünk, beleértve a titkos szava­zás lehetőségét. Szerintem a választói jogokat a mi akadémiai intézményeinkben is ki kellene szélesíteni. A kollektívák munkáját nem szabad terhelni az igazgatók állandó cseréjével. Vajon miből indul ki az a javaslat, hogy az akadémiai kutatókollektívák vezetőit egymás után legfeljebb csak két idő­szakra lehessen megválasztani? Talán csak azért, mert ilyen rend­szer fog érvényesülni a választott párt- és állami szervekben? A tudományos kutatók kollektívái­ban nem fenyeget a „vezető kultu­szának a veszélye. A tudományos tevékenység irányításához gondo­lattermelő és gondolatébresztő ké­pességekre van szükség. Csak az ilyen képességekkel rendelkező tu­dós építheti ki saját iskoláját, s állhat a kutatási irányzat élére. Egy ilyen irányzat kibontakoztatásához azon­ban tíz év sem elegendő. Most azokról az új igazgatókról beszélek, akik 35-40 éves korukban kezdik viselni ezt a tisztséget. Két választá­si időszak után még erejük teljében lesznek. A most javasolt előírások azonban megkövetelik, majd, hogy félreálljanak. Az ilyen eljárás szépen fejlődő tudományos iskolákat tehet tönkre. • Elmondaná a véleményét a tu­dományos kutatás finanszírozásá­nak új alapelveiről is? Főleg a beve­zetésre kerülő grant-rendszerról...- Ezt a tehetségtelenek kiszűrési rendszerének is nevezhetnénk. De csak akkor, ha nem korlátozzuk és nem zavarjuk össze, s úgy érvénye­sítjük, ahogy az világszerte mű­ködik. De mi is az a grant? A grant egy nagyobb pénzösszeg, amit valami­lyen jelentős és nagyon igényes ku­tatási feladat elvégzéséért fizetnek ki, s nagyságát előre meghatároz­zák. A feladat teljesítésével azt a ku­tatót bízzák meg (függetlenül attól, hogy melyik országban dolgozik), akinek a többi jelentkezőhöz viszo­nyítva a legjobb feltételei vannak hozzá. Mindez versenytárgyalás ke­retében valósul meg, melynek dön­tőbizottsága figyelembe veszi a ku­tató nemzetközi viszonylatában is ismert korábbi munkaeredményeit. Az érdeklődőnek egyéni felkészült­ségén és képességein kívül jól fel­szerelt laboratóriummal is rendel­keznie kell. A grant-rendszer tehát a teheségesek keresésére és ösz­tönzésére szolgál, ahogy arról az előbbiekben már beszéltünk. Nagyon örülök annak, hogy ezt a rendszert mi is átvesszük, hiszen teljes összhangbein van az akadé­miai kutatások új költségvetési rend­szerével: a pénzt csak konkrét célra, meghatározott témára szabad fel­használni. Az eszközök szervezetek közti elosztását is szakemberekből álló döntőbizottságok fogják megha­tározni, figyelembe véve a kutatási irányzatok népgazdasági jelentő­ségét. Ma már az is világos, hogy az akadémiai és főiskolai tudományos kutatást nem lehet kizárólagosan az önálló elszámolás alapelveire építe­ni, mert ez tönkretenné annak alfáját és ómegáját, az alapkutatást. Ez a régi költségvetési rendszer által egyébként is korlátozva volt, mert a reszortok az azonnali eredménye­ket hozó alkalmazott kutatást szor­galmazták. Az új rendszerben az intézetek önállósága is növekszik. Az intéze­tek saját maguk határozzák meg témáik terjedelmét, amiben a gazda­sági szerződésekből és költségveté­si keretekből indulnak ki, s önállóan formálják intézetük arculatát. Az igazgatók jogköre rendkívül megnö­vekedett, éppen ezért bátran kell cselekedniük, nem szabad meghát­rálniuk. • Ez azt jelenti, hogy egy optimá­lis rendszer van kialakulóban?- Legalább is abban az értelem­ben, hogy tudjuk, milyen irányban kell haladnunk. A múltbein olyan rendszerünk volt, amely büntette a kezdeményezést. Most ösztönzi. Nekünk azonban egy harmadikra lenne szükségünk, mégpedig egy olyan rendszerre, amely a kezdemé­nyezés hiányát is bünteti. Ennek a kialakításáról még el kell gondol­k0ZnUnk J. MANUCSAROVOVA, S. CIKORA (APN, Moszkva) Mi legyen a szennyvíziszappal? A szennyvíztisztítás során keletkező szennyvíziszap kelle­metlen melléktermék, mivel különböző anyagok, nehézfémek (kadmium, higany, nikkel, ólom, króm, réz, ón), karciogén szerves anyagok, veszélyes baktériumok, féregpeték maradnak az iszapban. Többek között ez is korlátozza, hogy az értékes szerves anyagokat tartalmazó iszapok közvetlenül hasznosulja­nak a mezőgazdaságban a termőtalaj trágyázásánál. Az NSZK- ban kiadott 1987-es járványügyi rendelkezés szerint egész évben tilos szennyvíziszapot kijuttatni a legelőkre és a takar­mánytermesztésre szánt szántóföldekre. Az NSZK-ban évente 45 millió m3 szennyvíziszap keletkezik. Ennek több mint kétharmadát szárítás útján hasznosítják. Az iszapok 60 százalékát korábban a mezőgazdaság hasznosította, jelenleg ez az arány 20 százalékra csökkent. Újabban az iszapok tengerbe öntése sem jelenthet megoldást, mivel az oslói és a londoni nemzetközi megállapodások értelmében 1983 óta a hulladékokat tilos tengerbe önteni. Hamburg városa sem viszi már a tengerre szennyvíziszapját. Biztatónak mutatkozik az a technológia, amelyet az alsó- szászországi Alfeldben alkalmaznak. A Hannover közeli kisvá­rosban kétlépcsős iszapkezelést fejlesztettek ki az illetékes hivatalok és minisztériumok jelentős anyagi támogatásával. Az iszapból granulátumot készítenek, s azt egy közeli aszfaltmúben égetik el, miközben jelentős mennyiségű tüzelőanyagot takaríta­nak meg. A keletkező nehézfémtartalmú hamut útépítési aszfalt­ba keverik. Mivel az iszap keletkezése és szárítása egész évben folyamatos, aszfaltot viszont csak nyáron készítenek, ezért a granulátumot az aszfaltmúben tető alatt tárolják. A szárított iszapot porrá őrölve szállítják az égőbe. Az íszapfxxból keletke­ző hamu (körülbelül 50 százalék) nem rontja az aszfalt minősé­gét, s az iszapban levő káros anyagok így nem veszélyeztetik a környezetet. A megoldás gazdaságosságát bizonyítja, hogy a granulátum fútóértéke 2600 kcal/kg, így 11 aszfalt előállításá­hoz átlagosan 22,5 kg granulátum, valamint támasztólángként 0,6 kg fűtőolaj szükséges. Tiszta olajtüzelés esetén 1 tonna aszfalt előállításához 6,4 tonna olajat kellene elégetni. (D.L)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents