Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-03 / 5. szám
ílhetem és az )l ben- itnyilag át. ám, mit igodtan feledd, sn. ik azért :ik. )szkvá>náltam majd hívjon vissza fél óra múlva. S letettem a kagylót. Miután hazaérkeztem, levetettem a felöltőmet és a telefon elé ültem. Szünet nélkül a készüléket bámultam. Vártam. Vártam a beszélgetést Igorral. Végül felhívott. Az első dolog, amin kissé elcsodálkoztam, ám meg is ijedtem tőle - Igor lelkendező hangja volt:- Szervusz, Viktor! Már rriegjöttél? Minden rendben?- Nálam igen - feleltem. - S veled mi van? Megborotválkoztál? Igor felnevetett.- Miért nevetsz?-Tudod, most nagyon sietek, de beszélnem kellene veled. Közölni szeretnék veled valamit.- Hallgatlak. időjárást illeti, a tévéhíradóból jók az- értesüléseim.- Viktor, tudod-e, miért jöttem?- Talán azért, hogy megigyunk együtt egy csésze teát. Meg voltam elégedve az önuralmammal.- Eltaláltad. Azért jöttem, hogy igyunk egy csésze teát, és hogy egyúttal köszönetét mondjak neked.- Miért, ha szabad tudnom?- Hát azért, hogy meghívtál a színházba.- Tetszett?- Persze, de nem erről van szó.- Gondolom.- Tényleg? Lehet, hogy el sem tudod képzelni, milyen szerepe volt a magánéletemben annak az estének! Most már hallgattam. tagylót. ija Iva- tkezett, ;n túrién boton bo- inleges nevette tor, azt nondta, lan agleztem. anyerni ikosko- - akkor n Igor jismer- e ült... hagyni. Igor- Most nem, sietek. Csak egyet mondhatok - meglepetésben lesz részed. Ha nem fárasztott ki az utazás annyira, hogy mindjárt lefekszel, akkor később felszaladok hozzád.- Mikor később?- Úgy látom, felidegesítettelek - mondta Igor némi iróniával a hangjában. - Várj. Viszlát! S ezzel beszélgetésünk véget is ért. Ezen az estén egész változatos volt a tévéműsor. Megnéztem a mesét, aztán a politikai kommentárt. Az est folyamán kétszer is felhívtam Larisszát, de foglaltat jelzett a készülék. Visszaültem a tévé elé, megnéztem a híradót, de Igor csak az ezt követő játékfilm végén érkezett meg. Miután ránéztem, már az előszobában észleltem, hogy vagy kitűnő hangulatban van, vagy pedig a kihangsúlyozott jókedvével valamit takargatni akar. Sikerült türtőztetnem magamat. Igor cigarettára gyújtott, s megjegyezte:- Szó ami szó, ma szép az idő.- Tetszik nekem - mondtam -, hogy ilyen könnyedén, ilyen jelentéktelen témával kezded a beszélgetést. De ami az- Mondd - folytatta Igor, miközben a mennyezetet bámulta előfordult-e már veled olyasmi, mintha egy váratlan találkozás megmozgatott volna benned valamit, s mintha az életed egyszeriben újrakezdődött volna? Veled is előfordult már ez? Én csak tovább hallgattam, de Igor, láthatóan, nem is várt választ.- Amikor megláttam a lányt, egyszeriben rád gondoltam, és őszintén szólva, nagyon irigyeltelek. A lány pedig elmosolyodott, s hosszasan nézett rám, úgy, mintha már régi ismerősök lennénk... Ám akkor megértettem, hogy - sajnos - fényt kell deríteni a valóságra, előhúztam hát a zsebemből a te üzenetedet és átadtam neki... Szembenéztem Igorral. Ünneplő öltönye, kikeményített inge és a nyakkendője valahogy megmosolyogtatott, de ö ezt nem vette észre, s folytatta:-A lány elolvasta, amit írtál neki, ismét elmosolyodott és... ne haragudj, de... de nekem úgy tűnt, hogy egyáltalán nem bánkódott a távolléted miatt. Eltette a levélkédet a táskájába, kivett belőle egy másikat, átadta nekem és így szólt: „Köszönöm. Ezt pedig, adja át, kérem, Viktor Alekszejevicsnek". Vagyis hogy ezt a levélkét adjam át személyesen neked...-Szóval nem szóbeli, hanem írásbeli üzenetről van szó?- Igen. Nekem az a dolgom, hogy átadjam. Tessék... Elvettem Igortól a levélkét. Nem tudom miért, de valahogy nem volt sürgős nekem, hogy elolvassam. Hallgattam Igort, aki szenvedélyesen, izgatottan folytatta:- Ültünk egymás mellett, és óvatosan pislogtam rá, mert eszembejutott az utasításod, de - ne haragudj -, a lány percről-percre jobban tetszett nekem. Az egy rendkívüli lány... rendkívüli. Hidd el!- Készségesen elhiszem - feleltem fagyosan. De Igor már nem tudta abbahagyni.- Nem akarom eltitkolni előtted, hogy hazakisértem őt. Szombaton ismét találkoztunk, aztán vasárnap is...- Aztán hétfőn is - egészítettem ki őt szigorú hangon. S ekkor elkezdtem olvasni Larissza levélkéjét. Azonnal felismertem az írását: „Vityusa! Baj van. Anyu fivére, Jura bácsi megbetegedett. El kell mennem hozzájuk, vigyázni rá!. A színházjegyet odaadtam a barátnőmnek, Tamara Kosztrovájának. Ö imádja a színházat. De aztán nehogy udvarolni kezdj neki! Csókollak L.“- De hiszen... de hiszen te nem is figyelsz rám - mondta sértődötten Igor. Igaza volt. Miután látta, hogy mosolygok. Igor széttárta a két kezét.-Tudod-e, hogy csak ámulok? Miért vagy olyan nyugodt? Miért nem kiabálsz velem? Nem is ítéled el, amit tettem? Én, amennyire csak képes voltam rá, igyekeztem „érzelmi vihart" színlelni.- Látja-e Kolcov elvtárs - kérdeztem nyomatékkai -, látod-e, Igor? Miután megértettem a helyzet valódi értelmét, elhatároztam, hogy úgy teszek, ahogy a dal is mondja: „a harmadiknak távoznia kell". Igor hallgatta, amit mondok, s lesütötte a szemét.- Tudni akarod, mi a lány neve. Megtudtad?- Megtudtam. Tamarának hívják. Én már együtt akartam örülni Igorral, amikor hamiskás mosolyából rájöttem, hogy ő már régóta, péntek óta tudta, mi is a helyzet.- Nos - mondtam -, kardpárbaj helyett megkínállak egy csésze citromos teával és tekintettel a lelkiállapotodra, egy pohárka konyakkal is. Igor vállon veregetett.- Köszönöm! Az jó lesz!- Akkor hát foglalj helyet - mondtam - ülj asztalhoz, helyettesem! SÁGI TÓTH TIBOR fordítása BARAK LÁSZLÓ ennek az éjszakának egyetlen reménye mi áthull a befüggönyözött ablakon egy utcai lámpa sárga fénye a szobában ismeretlen földrészek lopóznak a falra az esőt hallgatod vágyódva óceán-morajra így megy ez naponta ez elvágyódás szövögeti hálóját a plafonra... s valami bévül- mellkas vagy koponya nem mindegy mégse - fájdalmasan formára vágyik - megtestesülésre... Az emlékezet tanulságai hazamennék talán de nincs merszem néhai otthonom asztalán más már a teríték * miként a mindennapi szertartások is maga az asztal sem ugyanaz az álmokról nem is beszélve mintha már nem élne ki képtelen volt felnőni évek sorát emésztve el no és a zajos háborúk? nem is voltak csak képzelet-koholtak a kertek alatt félelmetes (az események főszereplőjének létezik egy másik énje kívülről véled látni amit megéltél) hazamennél pedig nincs hova Nagy László felvétele CSICSAY KÁROLY Egyenként és csoportokban szállingóztak el a vendégek, ki hogyan érkezett. Fárasztó volt a vacsora. Többen eljöttek, mint gondolta volna. A néhány közeli baráton kívül akadt olyan is, aki csak kötelességből jött el.- Úgy látszik, rám szánták ezt az estét, gondolván, úgyse látnak jó ideig. Ha pedig visszajövök, még a beosztottjaim is lehetnek, ami biztos megfordult némelyikük fejében. - öt évre szóló szerződés lapul a zsebében.-...ha a feltételek megfelelnek, maradhat tovább is - közölték vele bizalmasan. Már vagy félórája, hogy elment az utolsó vendég <s, amikor rászánta magát, hogy aludni tér.- Holnap frissnek kell lennem - hajtogatta magában, oda sem figyelve erre az üres mondatra, s míg az alváshoz készülődött, már az utazás körül forogtak a gondolatai. Néhány bőröndjével fásultan beállt a sorba. Szerencsére mind kevesebben álltak előtte. Nehezen lépdelt, de ebben nem volt semmi szokatlan, sokszor ébredt fáradtabban, mint ahogy nyugovóra tért. Gondolatainak sorát rutinos hang törte meg:- Van valami elvámolni valója? Miután választ rögtön nem kapott, már sürgetőbb hangnemben tette föl a kérdést:- Uram, van valami elvámolni valója?- Talán. Talán van.- Tessék? - nézeti rá furcsán az egyenruhás férfi. - Ne vicceljen, uram! Van elvámolni valója, vagy nincs?- Azt hiszem, akad.- Mi az?! - csattant fel a türelmét egyre inkább elvesztő férfi hangja.- Az életem.-Aha! Ilyesmire ugyan nincs nyomtatványunk, de ez nem akadály. Majd felbontjuk az életét kisebb szakaszokra, s úgy már nyilvántartásba vehetjük. Vegyük az első tíz évét. Életének ebben a szakaszában semmit sem mondhat magáénak az ember, ha csak az álmait nem. Voltak önnek álmai?- Voltak, de nem különösebbek. Csak úgy, mint minden tíz év körüli fiú, űrhajós, futballista, katona stb. szerettem volna lenni.- Szabványálmok, ezek még vámmentesek. De lássuk a második tíz évet! Ekkor tanult. Már készült valaminek?- Igen, érdekelt minden, ami új, modern, ismeretlen.- Ennél akkor meg is állhatunk, itt az űrlap, tessék szépen sorjában, semmit sem elhallgatva, kitölteni. Elkészült? Mehetünk tovább. Milyen volt a harmadik tíz éve?- Dolgozni kezdtem, ekkor értek az első sikerek. Barátokat szereztem. Főleg a munkám révén. Számíthattam rájuk. Igaz, volt, akiben csalódnom kellett.- Sajnálom, erre magas vámot fizet. A barátokért különösen. De adnék egy tanácsot: az elveszített barátait ne írja be. Tetszik tudni: nincs áru, nincs vám! De nézzük csak a negyedik tízest.- Ez életem legeredményesebb szakasza. Ennek köszönhetem mostani utamat is. Keményen megdolgoztam érte. Sokan szerettek volna a helyemre kerülni, de a felszínen tudtam maradni.- Nem lett ezzel felszínes a munkája is? No, nem kell mindjárt megharagudni! Ha úgy gondolja, jól végzett munka áll ön mögött, írja be nyugodtan. Saját bevallására bízom. Hány éves is ön, uram?- Most léptem életem ötödik évtizedébe. Erre még nem kérhetnek vámot!- Nem is akarunk! Ezt hitelbe átengedjük önnek, sőt, ha eredményesen tér haza, még engedményt is kaphat. Lassan végigkúszott arcán a redőnyök közt betűző napsugár. A szeméhez érve felébresztette az alvó férfit. Az ágy szélén ülve, tisztázta magában a határt álom és ébrenlét között. Később frissen borotválkozva, gondolataiba merülve állt be a repülőtéren a hosszan kígyózó sorba. Szerencsére mind kevesebben álltak előtte. Nehezen lépdelt, de ebben nem volt semmi szokatlan, sokszor ébredt fáradtabban, mint ahogy nyugovóra tért. Gondolatainak sorát egy rutinos hang törte meg:- Van valami elvámolni valója, uram? Ennek az éjszakának...
