Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-13 / 293. szám, szerda

ÚJ szú 5 1989. XII. 13. Ez a párt már nem az a párt Töprengés néhány időszerű kérdésen A Csemadok KB levele a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomhoz Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy a Csemadok a közmege­gyezést keresi és a jelenlegi politikai élet meghatározó erőivel kezdett tárgyalásokat. Ebben közöltük azt is, hogy a Csemadok KB levélben fordult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom ügyvivőjéhez. Az alábbiakban ezt a levelet közöljük: Immár évtizedek óta kísérem fi­gyelemmel a sztálinista államszo­cializmussal foglalkozó szakirodai­mat, a témában megjelent tanulmá­nyokat, cikkeket. S egyre nagyobb megdöbbenéssel olvasom azokat a szörnyű bűnöket, amelyeket Sztá­lin a szocializmus, a demokrácia, a humanizmus, a proletár nemzet­köziség, az igazság, egyenlőség harsány hangoztatásának fedezé­kében követett el. Ártatlan emberek millióit, köztük elvhű kommunistákat gyilkoltatott meg, nemzetiségi nép­csoportokat irtatott ki hidegvérrel, vagy hurcoltatott el szülőföldjéről. „Egyetlen szava" - írja Vaszilij Grosszman a Totalitárius rendszer című regényében - ..emberek ezre­it, tízezreit semmisített meg. Marsall, népbiztos, KB-tag, kerületi párttitkár, emberek, akik tegnap még hadse­regnek parancsoltak, kerületek, köz­társaságok. hatalmas gyárak urai voltak, másnap egyetlen szavára semmivé váltak, eltűnhettek a láger poklában, csajkájukkal csörömpölve várakozhattak híg levesre a tábori konyha előtt." Amikor e sorokat olvasom, arra gondolok, hogy ez a szörnyűség még akkor is folyt, amikor tanítókép­zőnk falán a „jóságos" Sztálin képe függött, s nézett mosolyogva ránk, a naiv, világot megváltani akaró kék inges, lelkes, hiszékeny fiatalokra. Micsoda hazug korban kellett él­nünk! Az SZKP XX. kongresszusán Hruscsov titkos beszéde, mely fel­tárta a sztálini önkényuralom borzal­mait, abszurditását, már akkor kivál­totta a világ becsületes embereinek, az Írók. művészek, tudósok felhábo­rodását. ellenszenvét a sztálini típu­sú államszocializmus ellen. Most, hogy újra felidézem ma­gamban ezt az időszakot, megval­lom. ekkor még a lelkem mélyén próbáltam hinni, pontosabban elhin­ni, hogy még minden jóvátehetö. s holnap, holnapután minden más­képp lesz. Eltelt egy pár év, jött az 1956-os magyarországi népfelkelés, és is­mert következményei. A kérdés drá­maivá fokozódott bennem, mint any- nyi kortársamban. A kétely erősen befészkelte magát lelkernbe. Kezd­tem a saját fejemmel gondolkodni, de gondolataimat, véleményemet hangosan kimondani csak meghitt barátok előtt mertem. Mégis bekö­pött valaki, később a nevét is meg­tudtam, még él. így eshetett meg. hogy 1962-ben megindult ellenem a hajsza, elvesztettem tanítói álláso­mat. Hónapokig szilvát szedtem a bacskai (Backa) szövetkezetben, majd Kassán (Kosice) vakoltam a panelházakat. Hogy mit élt át köz­ben a családom? És miből élt? Sen­kit sem érdekelt. Azaz egy embert: Dobos Lászlót, aki Ctibor Stítnicky segítségével - a Szlovákiai írószö­vetség akkori elnökével - mindent megtett, hogy néhány hónapra alko­tószabadságot kapjak, közben a ha­talom a pártból is ki akart zárni, de ezt már szülőfalum öreg kommunis­tái nem engedték. S amikor már Abarán (Oborín) tanítottam, 1965- ben fölkeresett az SZLKP Központi Bizottságából egy idősebb párttag- a nevére sajnos nem emlékszem- jóindulatúan azt tanácsolta: lega­lább tíz évig hallgass, s vigyázz, hogy kik előtt mit mondasz, mert az aktákat újra elővehetik. Aztán eltelt megint egy jó pár év, s beköszöntött a prágai tavasz. Újra írhattam az Új Szóba, ahonnét eddig ki voltam tiltva. Reményvirágainkat idegen tankok tiporták el. Megint csak vártam és vártunk, immár két forradalmi kísérlet keserű vérbefoj- tásának emlékével. Majd követke­zett a lengyel kísérlet - a végkifejlet ismert. S ha most megpróbálom össze­fogni. eggyé gyúrni mindazt, ami az emberi tudat számára a legkegyetle­nebb. a legborzalmasabb volt ezek­ben az évtizedekben, azt kell mond­jam: minden Sztálin nevéhez kötő­dik Még Szimonov is (!) így ír róla a Nemzedékem nevében című me­moárjában: „Szörnyű volt olvasni azokat a dokumentumokat, amelyek Sztálin- személyiségének kezdődő felbomlásáról, a Sztálin kegyetlen­ségéről. a téboly határát súroló gya­nakvásairól tanúskodik... jobb lett volna, ha előbb veszítjük el, akkor talán nem kerül sor a sok szörnyű­ségre..." Sztálin 1953 márciusában meg­halt ugyan, de szelleme, sajnos, tovább élt és hatott. Erről cinikus, haszonleső tanítványai máig gon­doskodtak, s a világot továbbra is szabad vadászmezőnek tekintették. Az adminisztratív, parancsuralmi rendszerben a Sztálin idején kiépült struktúra is szinte változatlanul tovább működött. Kialakult az embe­rekben a túléléshez szükséges al­kalmazkodó, tudathasadásos álla­pot: mást gondoltunk, mást mond­tunk és mást csináltunk. Ebben a kaszárnyarendszerű po­litikai légkörben a vezetők többsége valósággal lubickolt a ködösítésben, meg a semmitmondásban. csak a félrevezetésben sikerült eljutniuk a kifogástalan szabatosságig. Tör­vénnyé tették a képmutatást. Elgondolkodom a százmilliókat foglalkoztató kérdésen, jelesül azon: ha a sztálini diktatórikus rendszer ké­pes volt arra, hogy negyven éven át megbénítsa a szellemi életet, van-e remény e rendszer gyökeres felszá­molására? Grosszman - említett könyvében - így teszi fel és válaszolja meg a legfontosabb kérdést: „Megválto­zik-e az emberi természet a totalitá­rius erőszak poklában? Kiveszhet-e az emberből a szabadság utáni vágy, amely az emberi természet sajátja? Ha az emberi természet megváltozhat, ez az állam diktatúrá­jának világraszóló, örök diadala, ha az ember szabadságvágya elpusz­títhatatlan, ez a totalitárius rendszer halálos ítélete. „És tovább" ...az ember természeténél fogva szabad­ságra törekszik, ez a törekvés kiirt- hatatlan, el lehet fojtani, de nem lehet megsemmisíteni. A totalitárius rendszer nem mondhat le az erő­szakról. Ha lemond az erőszakról, összeomlik... Az ember önként nem mond le a szabadságról. Ez adja a reményt most is, s a jövőben is." A szabadság vágya, belső fénye hatja át a Kelet-Közép-Európában tüntető milliók szívét is. Hiszen lé­nyegileg azonos képződmények: a sztálini önkényuralmon alapuló ál­lamszocializmusnak vagyunk a kü­lönböző megnyilvánulási formái. Ar­ra kényszerültünk, hogy valóra vált­suk a mesét. Pedig minden felnőtt ember tudja: a mese nem váltható valóra, mert a mese mese marad mindörökre. Az évek múlásával - kivált, amió­ta a Szovjetunióban következetesen feltárják a múlt bűneit - sok minden megvilágosodott előttem. Nevezete­sen az is, hogy ki volt voltaképpen Sztálin, aki egyes szovjet történé­szek szerint húszmilliónál több em­bert, s a lenini bolsevikok 90 száza­lékát gyilkoltatta meg. Huszonéve­sen - amikor végtelen naiv őszinte­séggel verset is írtam hozzá - ál­modni sem mertem volna ilyesmiről, hiszen ő volt a kommunizmus építé­sének szimbóluma. Még a tőlem Prága és Pozsony (Bratislava) koordinációs bizottságai gyakran tesznek olyan kijelentéseket, misze­rint a vidékiek nem kapcsolódnak be kellőképpen a demokratizálódási fo­lyamatba. Ezt cáfolja többek között a múlt hét végén, pénteken Duna- szerdahelyen (Dunajská Streda), á késő délutáni órákban megrende­zett tüntetés. A városi művelődési központ előtt mintegy 7-8 ezres tö­meg - magyarok és szlovákok - olyan kormány létrehozását köve­telte. melyben az ellenzék megfelelő képviseletet kap. A felszólalók közt Sugár And­rás is szót kapott, aki abbéli örömé­nek adott hangot, hogy a Szlovák Televízió egyre nagyobb konkuren­ciát jelent a Panorámának. Szólt arról is. hogy alig egy hónapja még a külpolitikai szerkesztőség műsorát a csehszlovák vezetők uszítónak tartották, sőt a kikényszerített olva­sói levelek is ezt támasztották alá, azonban most már sokkal békésebb a fogadtatás. A SZISZ vezetőjét óriási füttykon­cert, majd a „már késő" skandálás idősebb, tapasztaltabb, képzettebb, olvasottabb, tájékozottabb, művel­tebb emberek is kritikátlanul elfo­gadták, hogy ő a népek atyja, bölcs vezére - a generalisszimusz. Véres keze átnyúlt a határokon is. Szülőfalumból, Leleszről több mint ötvenen - s a környék más falvaiból szintén sokan - haltak meg hírhedt lágereiben, olyanok, akiket a falu felszabadulása után három nappal vittek el otthonról azzal a hazug ürüggyel, hogy a Tisza hídját men­nek újjáépíteni. Ment mindenki örömmel, az illegális pártszervezet elnöke is, aki többé soha nem látta viszont hét kicsi gyerekét. Erről máig beszélni sem volt szabad, közös sírjuk sincs a leleszi temetőben - re­méljük, hogy rövidesen lesz. Erről meg más dolgokról beszél­gettem nemrég a 84 éves apámmal. O mondta keserűen: fiam. én 1930- ban egészen más pártba léptem, mint a mai. Hová jutott azóta ez a párt és az eszméje! Hát ide, ahol van. S ezért nem ő és a többi sorkommunista a fele­lős. Az ő véleményükre sosem vol­tak kíváncsiak az adminisztratív párt­állam vezetői, a munkásokéra még kevésbé, bár a nevükben uralkodtak. A tegnapi és a mai állapot főleg két irányba vádol: a Sztálin, idején elkövetett bűnök, torzulások hazai elhallgatása és a hatalommal való durva visszaélés irányába. Azt minden józanul gondolkodó' ember tudta és ki is mondta, ki hangosabban, ki halkabban, hogy a mélyreható struktúraváltás, az ál­lami és pártbürokrácia felszámolása elkerülhetetlen: hogy a bajok, hibák elhallgatása csak növeli a társadal­mi feszültséget. A november 17-i brutális rendőri fellépéssel pedig végleg betelt a pohár. Ám a sztáli­nista pártelit, mely egyre jobban el­szakadt a tagságtól és a néptől - ezt követően is inkább vádolt, alibit ke­resett, az ellenforradalom rémképé­vel ijesztgetett. Nem tudta, nem is akarta felismerni a valóságot. Befejezésül még egy nem kevés­bé fontos kérdés feltétlenül ide kí­vánkozik. Lengyel József, aki 15 évet töltött szibériai száműzetésben ezt írja többi között naplójegyzeté­ben: „... én csak úgy lehetek kom­munista, ha elismerik nyíltan és a vi­lág színe előtt, hogy azok, akik ve- ” lünk ezt csinálták, nem kommu­nisták!" Apropó, kommunisták. Kínoz a kérdés: lehetek én is kommunista, ha a falurombolás koncepciójának kiagyalója és végighajszolója, a ho­mogén nemzetállam apostola, a Mennyei béke terén szabadságot, demokráciát követelő fiatalok tünte­tésnek vérbefojtói. a külön falvak és luxusvillák lakói is kommunistának vallják magukat?! Úgy vélem, ezen a kérdésen nem csak én, mások is töprengenek. De mintha már itthon is kezdenék - bár még csak halkan - kimondani: ők nem azok TÖRÖK ELEMÉR fogadta. Ez a beszéd csak a toleran­cia jegyében hangzott el. nem volt foganatja. Az említetteken kívül szót kért még a bősi római katolikus plébá­nos, a járási környezetvédők, taní­tók, a járási újság, a Csallóköz és a népművelési intézet képviselője - valamint a koordinációs bizottság nevében Bödők Zsigmond csilla­gász. A tüntetés végén őt faggattam.- Van rá magyarázat, hogy éppen mára szervezték a tüntetést?- Igen, ugyanis egy héttel ezelőtt pénteken is volt tüntetés, melyen kijelentettük, hogy összeállítottuk azoknak a névsorát, akiknek a levál­tását követeljük. Akkor még csak a já­rási pártbizottság volt vezető titkárá- Dudás Kálmánt neveztük meg, most pedig mindazokat, akik az elmúlt egy hét alatt nem nyújtották be le­mondási kérelmüket. A tüntetésnek persze informáló jellege is volt - tá­jékoztattuk az embereket a koordi­nációs bizottság munkájáról, s arra biztattuk őket, hogy élve a törvény adta lehetőségekkel, hívják vissza Tisztelt Budaj úr! A Csehszlovákiai Magyar Dolgo­zók Kulturális Szövetségének Köz­ponti Bizottsága 1989. december 6- án tartotta rendkívüli ülését. Az ütés lényeges változásokat eszközölt, a demokrácia jegyében újrafogal­mazta a Csemadok-tevékenység lé­nyegét, átértékelte a szövetség ed­digi munkáját, elsősorban az elmúlt húsz év tevékenységét. A Csema­dok központi választott szerveiből az 1968-71 -ben kizárt tisztségviselők rehabilitálása után a Központi Bi­zottság kooptálta őket, és további Csemadok-tagokat választott sorai­ba. A Csemadok azonosult a Nyilvá­nosság az Erőszak Ellen politikai programjával. Elhatárolta magát a sztálinista és neosztálinista for­máktól és struktúráktól, szakított a demokratikus centralizmus elvével és a Csemadokot szabad, független, nyitott szervezetté nyilvánította. El­fogadott programnyilatkozatának fő céljául a demokrácia és a humanitás elvén alapuló jogállam megteremté­sében való aktív részvételét jelölte meg. Csak ezen feltételek között A tegnap sugárzott beszélgetésben a Csehszlovákia előtt álló legfontosabb feladatnak az új köztársasági elnök meg­választását mondta.- Ha ez a választás valamennyi politi­kai erő és mindenekelőtt a csehszlovák nyilvánosság megelégedésére történik, reális a remény arra, hogy Csehszlovákia békés úton haladhat a szabad választá­sok felé. A Szovjetunióhoz fűződő viszonnyal kapcsolatban a következőket mondotta:-Én, a magam és a Polgári Fórum nevében, amely engem a köztársasági elnöki tisztségre jelölt, mondom, hogy valamennyi országgal és természetesen azokkal, amelyek meghatározó szerepet játszanak a jelenlegi világban; azaz a Szovjetunióval és az Egyesült Államok­kal, baráti kapcsolatot kívánunk. A prágai sportcsarnokban diákokkal és dolgozókkal tartott találkozón Valtr Komárek mélyrehatóan elemezte a CSSZSZK politikai és gazdasági hely­zetét. Az 1990. január elsején életbe lépő gazdasági reformról elmondotta, hogy az tükrözi azokat a reményeket, amelyeket a CSKP akkori vezetői tápláltak. Előké­születeit manipulálták, számtalan komp­romisszum árán jött létre. Ami előkészü­letben van, olyan egyirányú utca, amely teret nyit a monopolhelyzetben lévő válla­latoknak, amelyek a kereslet és nem a kínálat túlsúlyával számolnak Nem lé­azokat a képviselőket, akik nem él­vezik a szavazók bizalmát.- Jelenleg melyek a koordinációs bizottság legfontosabb feladatai?-December 16-án, szombaton 10 órára Bősön (Gabcíkovo) tünte­tést szervezünk a vízlépcső építése ellen. Követeljük egy független szakértői bizottság létrehozását, mely a jelenlegi állapot részletes kivizsgálásával, pro és kontra érvek összevetésével dönt az erőmű to­vábbi sorsáról. Továbbá korrupciós ügyek kivizsgálásával is foglalko­zunk, melyekből enyhén szólva mi sem szenvedtünk hiányt.- Mi a helyzet a falvakban?- A járás másik két városában, Somorján (Samorín) és Nagyme­gyeren (Calovo) is alakult koordiná­ciós bizottság. Mindkettővel szoros kapcsolatban állunk, bár a somorjai jobban is működhetne. A falvakban változó a helyzet. A községek dolgá­ba nem kívánunk részletesen bele­szólni, csupán felhívjük figyelmüket arra, hogy éljenek alkotmányos jo­gaikkal. Demokratikus szervezet va­gyunk - alulról építkezünk. KOSÁR DEZSŐ tartjuk elképzelhetőnek a nemzetek és nemzeti kisebbségek együttélé­sének valós és teljes egyenlőségen alapuló megoldását. A Csemadok KB programnyilat­kozatában kifejezésre juttatta, hogy együtt kíván működni a Nyilvános­ság az Erőszak Ellen mozgalommal és erre ösztönzi tagságát is. Támogatva az önök mozgalmá­nak alapelveit - az erőszakellenes­séget, toleranciát, humanizrr ,st, de­mokráciát, az emberi jogok védel­mét - erkölcsi kötelességünknek érezzük, hogy tiltakozzunk ezen ér­tékek megtiprása ellen Románi­ában. A Csemadok Központi Bizottsága határozatában elítélte az emberi jo­gok védelmezőinek - Tőkés László. Sütő András. Doina Cornea és tár­saik - üldözését, továbbá a magyar, szlovák, német nemzeti kisebbség egyéni és kollektív jogainak megtip- rását Romániában. A Csemadok Központi Bizottsá­gának vezetésé nevében kérem önöket, hogy támogassák állásfog­lalásunkat. SIDÓ ZOL TA N Eszményünk az egyenrangú békesze­rető nemzetek közösségének Európája. Ebbe beletartozik a katonai tömbök föl­számolása. Ugyanakkor realisták va­gyunk, és tudjuk, ezt az ideált nem lehet elérni a Varsói Szerződésből való azon­nali kiszakadással, azonnali semleges­séggel. A Csehszlovákiában állomásozó szov­jet csapatokat érintő kérdésre válaszolva elmondotta, hogy a nép általános óhaja, hogy ezek a csapatok távozzanak ha­zánkból. Azonban minden józanul gon­dolkodó ember - és szerencsére ők van­nak többségben - megérti, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen kikergetni őket. Ez kétoldalú csehszlovák-szoviet tárgyalások és a Varsói Szerződés terén folytatott tárgyalások eredményeképpen , mehet végbe. tezik konkurencia, mivel azt a párt nem akarta megengedni, és kizárja a külső konkurenciát is, nincs nyílt gazdaság, li­beralizált külkereskedelem. Belemenni ebbe az egyirányú utcába, amely csupán a vállalatok jogkörét bővíti, de nem fokoz­za a rájuk nehezedő, a működésüket, konkurenciaképességüket serkentő gaz­dasági nyomást, zsákutcát jelent. Olyan reformra van szükségünk, amely a fejlett országokéhoz hasonló gazdaságot bon­takoztat ki, ez pedig a piacgazdasag. amely a történelemben bizonyította élet- képességét. Ilyent a vállalatok konkuren­ciaképességét serkentő nyomással lehet létrehozni. A CSKP gazdálkodásáról Jozef Gáfrik, a CSKP sajtóközpontjá­nak helyettes vezetője a minap kiegészí­tette a CSKP gazdálkodásáról szóló tájé^ koztatóját. Ismertette, hogy a csehszlovák föde­ráció állami költségvetéséből térítik az össztársadalmi működéssel összefüggő kiadásokat. melyek összefüggnek a CSKP KB-val. Az agitációra. a reklámra a tömegpolitikai munkára 50 százalékot, a pártiskolákra szintén 50 százalékot, a pártmúzeumokra száz százalékot, a né­pi miliciákra 75 százalékot, a párt- és állami szervek saját telefonrendszerére száz százalékot. Ez évi 70 millió koronát jelent. Az állam a CSKP KB-nak azon kiadá­sokat téríti, melyek beruházásokkal, párt- oktatással, múzeumokkal, rekreációs építményekkel (például a CSKP külföldi vendégeinek gyógyításával), a nemzetkö­zi kommunista mozgalom szükségleteivel kapcsolatosak, illetve kiadóvállalatokat, nyomdákat fizet. Az épületek átadása után a kiadásokat az állami költségvetés­ből fedezik. Azon épületek, ahol megvaló­sult az ilyen refundáció. az állam tulajdo­nába kerülnek, vagy a CSKP tartós hasz­nálatába. Az említett épületekbe fektetett évi refundáció 300 millió korona körül mozog. Tüntetés lesz a vízlépcső ellen A Csallóköz sem alszik NYILATKOZATOK - VÉLEMÉNYEK Václav Havel a szovjet televízióban Dolgozók és diákok találkozója Valtr Komárekkel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents