Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-13 / 293. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Szerda, 1989. december 13. Ára 50 fillér XLII. évfolyam, 293. szám Személycserék a Szövetségi Gyűlésben A két kamara önálló ülése • A Népi Kamara új elnöke: Josef Bartoncík • A Nemzetek Kamarájának elnöke: Anton Blazej • A Szövetségi Gyűlés kamaráinak 17. együttes ülése (Munkatársunktól) - Kedden délután a Szövetségi Gyűlés épületében önálló ülést tartott a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája, majd sor került a két kamara együttes ülésére. A kamarák és az együttes ülés tanácskozásának középpontjában a Népi Kamara, a Nemzetek Kama­rája, valamint a Szövetségi Gyűlés vezető tisztségviselőinek megvá­lasztása, illetve a köztársaságielnök-választás módjának megvitatása szerepelt. A Népi Kamara 4. önálló ülését Alois Hűla elnökhelyettes vezette. A napirend és a választási bizottság jóváhagyása után bejelentette, hogy Vladimír Vedra egészségi okokból lemondott a Népi Ka­mara elnöki, a Szövetségi Gyűlés elnök- helyettesi, illetve elnökségi tagsági tiszt­ségéről. A képviselők nevében köszöne­tét mondott a Népi Kamara távozó elnö­kének a törvényhozó testületben végzett munkájáért. Ezután bejelentette, hogy a képviselői klubok a Népi Kamara elnöki tisztségébe dr. Josef Bartoncík képvise­lőt, a Csehszlovák Néppárt elnökét java­solják. Az ülésen jelenlevő 182 képviselő ezután titkos szavazással (128 szavazat­tal, 52 ellenében) megválasztotta Josef Bartoncikot a Népi Kamara elnökévé. Az új elnök rövid beszédében megköszönte az iránta kifejezett bizalmat. Ezután Alois Hüla bejelentette, hogy a Szövetségi Gyűlés elnökségi tagsági tisztségéről lemondott Alois Indra, Karéi Hoffmann, Jozef Lenárt, Vasil Bil’ak, Milos Jakes, Zbynék Zalman, Fekete József és Vladimír Vedra. A választási eredmények kihirdetése­kor derült ki: Fekete József képviselő nem kérte, hogy mentsék fel őt parlamenti elnökségi tagsága alól. Ezért a tanácsko­zást megszakították. A szünet után Josef Bartoncík. a Népi Kamara elnöke bocsánatot kért Fekete Józseftől, és nagyra értékelte, hogy a szünetben egyetértett a Szövetségi Gyűlés Elnökségéből való távozásává!. A képviselő kifejezte meggyőződését. hogy lemondásával erősödik a demokrati­kus képviselet ebben a szervben. Ezt követően a Népi Kamara tagjai titkos szavazással a Szövetségi Gyűlés elnökségébe beválasztották Jana Molta- sová, Pavol Bagin, Frantisek Axmann, Jirí Novy, Jirí Ládr, Ruzena Gdovinová és Elena Olahová képviselőket. A napi­rendnek megfelelően a képviselők ezután létrehozták a Népi Kamara környezetvé­delmi bizottságát. Az új bizottság elnöke Josef Löbl képviselő. Ezután a képvise­lők jóváhagyták a honvédelmi és bizton­sági bizottság kiegészítését Lubomír Fan- ta és Jan Hlavacka képviselőkkel. A Nemzetek Kamarája 6. önálló ülését Eduard Vicék, az elnökség tagja nyitotta meg. Közölte, hogy Ján Janik, a kamara elnöke egészségi okokból felmentését kérte a Szövetségi Gyűlés vezető testüle­teden betöltött tisztségei alól. Ezután a képviselői klubokkal és a pártonkívüli- ekkel egyetértésben a Nemzetek Kama­rája elnöki tisztségében Anton Blazej akadémikust, a Szövetségi Gyűlés Elnök­ségének tagját választották meg, titkos szavazással. A jelenlevő 132 képviselő közül egy tartózkodott, 129 a javaslat mellett, kettő pedig ellene szavazott. A Nemzetek Kamarájának új elnöke a képviselőkhöz intézett beszédében azt hangoztatta, hogy e testületnek a politikai pluralizmus feltételei közt a demokrácia és a humanizmus szellemében meg kell szereznie a választók bizalmát, s ennek az alapja egyedül a konkrét munka. (Folytatás a 2. oldalon) A CSKP KB Elnökségének állásfoglalása a rendkívüli pártkonferenciákról (CSTK) - A CSKP KB Elnöksé­ge tegnapi ülésén áttekintette a CSKP és az SZLKP december 9-10-én tartott rendkívüli járási és városkerületi konferenciáin szü­letett eredményeket. Megállapí­totta, hogy a tanácskozáson részt vevő küldöttek nyíltan bírálták a párt volt vezetőségének hibáit, utalva arra, hogy tagjai okozták a jelenlegi válságot. Követelték, hogy meg kell válni azoktól, akik ezért felelősséget viselnek. Bizal­matlanságukat kifejezték a köz­ponti bizottságnak, amely össze­tételét és eljárását tekintve elve­szítette a párt támogatását. Szor­galmazták, hogy a rendkívüli Miből gazdálkodik az SZLKP Jelentés a bevételekről és a kiadásokról (CSTK) - Az SZLKP sajtóközpontjában tegnap az illetékesek Szlová­kia Kommunista Pártjának költségvetéséről, a pártélet időszerű kérdé­seiről, valamint arról tájékoztatták az újságírókat, hogy a párt és az állam között milyen kapcsolatok alakultak ki az épületeknek és intézmé­nyeknek a pártszervek általi használata során. Az SZLKP bevételeiről és kiadásairól téséből térítik vissza. Azok az objektu­mok, amelyek esetében erre sor került, az állam tulajdonává válnak, és hasonlóan, mint néhány egyéb szervezet esetében ezeket a létesítményeket tartós haszná­latra átadják a CSKP-nak. A visszatérítés terjedelme eléri az évi 300 millió koronát, A létesítményekben levő felszerelést ki­zárólag a párt pénzeszközeiből finanszí­rozzák. Szlovákia Kommunista Pártja semmi­lyen külön üzletekkel nem rendelkezik tisztségviselői és az apparátus munkatár­sai számára. Gépkocsiparkját Tatra 613- as és Lada személyautók alkotják. Tatra 613-as az SZLKP KB első titkárának, titkárainak és az SZLKP KERB elnökének áll rendelkezésére. Az apparátus többi dolgozója hosszabb utakra veti igenybe 613-asokat. Az SZLKP Központi Bizottságának s a kerületi és járási pártbizottságoknak az apparátusában, valamint a Marxiz- mus-Leninizmus Intézetben 3 104 alkal­mazott tevékenykedik, beleértve az admi­nisztratív munkaerőt, a szakmunkásokat és a műszakiakat is. A járási pártbizottsá­gok apparátusában 2 197-en. a kerületi bizottságokéban 554-en. az SZLKP Köz­ponti Bizottságáéban 263-an, az SZLKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetében pedig 90-en dolgoznak. A létszámcsök­kentés már az idén megkezdődött, és folytatódni fog tovább. (Folytatás a 2. oldalon) szóló jelentés egyebek között megálla­pítja: Szlovákia. Kommunista Pártjának és minden szervezeti struktúrájának kiadá­sait túlnyomórészt pártforrásokból fedez­ték és fedezik Megközelítőleg 88 száza­lékát - évi 304 millió koronát - a tagdíjak alkotják. A többi bevétel a párt gazdasági tevékenységéből származik. Az idén 344 millió korona bevétellel és 382 millió koro­na kiadással számolnak. A különbséget a CSKP Központi Bizottsága dotáció for­májában egyenlíti ki. A Szlovák Szocialis­ta Köztársaság kormánya az SZLKP-nak nem folyósított pénzeszközöket. A beruházások kivitelezését a CSKP finanszírozza. A létesítmények átadását követően a kivitelezési költségeket a csehszlovák államszövetség költségve­Népszavazással (ÖSTK) - Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Prágai Városi Bizottsá­gának Elnöksége számos prágai kommunista és munkahelyi közös­ség véleményével s a Kommunisták Demokratikus Fórumának követelé­seivel összhangban kijelenti: .. Bi­zalmunkat csak a nép által megvá­lasztott köztársasági elnök élvezhe­ti. Ezért kérjük, hogy azonnal kez­dődjenek meg a jövőbeli köztársa­sági elnökről való népszavazás elő­készületei." kongresszus előkészületeit a mostani elnökség irányítsa. A küldöttek azt is hangsúlyozták, hogy a pártot energikusan meg kell tisztítani azoktól, akik tisztsé­gükkel visszaélve törvénytelenül gazdagodtak meg. A konferenciák résztvevői kife­jezték eltökéltségüket: Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a párt megszabaduljon a múltbeli deformációk, a dogma- tizmus és a konzervatizmus ter­hétől, s új alapokon újuljon meg. Teljes támogatásukat fejezték ki a CSKP KB Elnökségének azon állásfoglalásával összefüggés­ben, amely az 1968-as katonai beavatkozásra, a Tanulságok cí­mű dokumentum érvényteleníté­sére, valamint azoknak a kommu­nistáknak a rehabilitálására vo­natkozik, akiknek jogtalanul kel­lett távozniuk a pártból. A tanács­kozások vitájában a felszólalók támogatásukról biztosították az akcióprogram-tervezetet. Azon­ban általános volt az a követelé­sük, hogy dolgozzák át érthető, és ütőképes formára. A konferenciák résztvevői síkraszálltak az új párt­alapszabály kidolgozása mellett, amelyben rögzítik a pártélet de­mokratikus szabályozóit. Teljes (Folytatás a 2 oldalon) NÉPI KÉPVISELŐK KONGRESSZUSA MOSZKVÁBAN----­Me gnyílt a második ülésszak Heves vita a párt vezető szerepét rögzítő alkotmánycikkelyről (CSTK) - A Kremlben, a Kongresszusi Palotában tegnap délelőtt megkezdődött a Szovjetunió legfelsőbb államhatalmi szervének, a népi képviselők kongresszu­sának második ülésszaka. Fő feladata a szovjet gazdaság radikális javítását előmozdító hatékony intézkedések kidolgozása és jóváhagyása, továbbá a gazda­sági reform távlatainak a meghatározása. A tíznaposra tervezett ülésszakon a képviselők megvitatják a minisztertanács beszámolóját a gazdasági reform távlatairól, a választási rendszerről szóló alkotmánymódosítást, valamint a legfel­sőbb törvényhozó szervek tevékenységét érintő néhány törvény tervezetét. Élénk vita várható az alkotmánybíróságra vonatkozó törvény tervezetéről és az alkot­mánybíróság megválasztása körül. sát Mihail Gorbacsov, a Legfelsőbb Ta­nács elnöke nyitotta meg. Rövid beszédé­ben elemezte az első kongresszus óta eltelt hat hónapot, és vázolta a mostani fordulatot jelentő időszak fő feladatait. Úgy vélekedett,, az elmúlt fél év rendkívül gyümölcsöző volt az ország jövője szem­pontjából, fordulatot jelentett az emberek tudatában, a forradalmi változásokba be­kapcsolódtak a széles tömegek. Az átala­kítás. a társadalom életének megújítása visszafordíthatatlanná vált. A Legfelsőbb A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége kinevezte az SZSZK új kormányát Miniszterelnök: MILÁN ŐIÖ akadémikus (ÖSTK) - Rudolf Schusternek, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének vezetésével tegnap ülést tartott az SZNT Elnöksége. A testület Dusán Janotának, a Szlovák Nemzeti Front KB elnökének javaslatára Milán Óic akadémikust nevezte ki a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnö­kévé. Az új kormányfő az SZNT következő ülésén terjeszti elő kormánya programját, s kéri a képviselőket, hogy szavazzanak bizalmat az új kabi­netnek. A továbbiakban Milán Öic javasla­tára - amelyet előzőleg a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságá­nak Elnöksége megvitatott - a cseh­szlovák államszövetségről szóló 143/1968-as számú alkotmánytör­vény 122. cikkelye első bekezdésé­nek a) pontja értelmében kinevezte az SZSZK kormányának tagjait: Jozef Márkust első miniszterel­nök-helyettessé, s átmenetileg meg­bízta az Egészség- és Szociális Ügyi Minisztérium irányításával. Vladimír Ondrust miniszter­elnök-helyettessé, Varga Sándort miniszterelnök­helyettessé, Viadimír Lexát első miniszterel­nök-helyettessé, a Szlovák Terv- és Tudományos-Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökévé, Michal Kováéot pénz, ár- és bér­ügyi miniszterré, Ladislav Chudikot kulturális mi­niszterré, Iván Veselyt erdőgazdasági, víz­gazdálkodási és faipari miniszterré, Matej Rol’kót kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterré, Miroslav Belanskyt mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszterré, Ján Duckyt ipari miniszterré, Ladislav Kostáit igazságügyi miniszterré, Ladislav Kovácot oktatási, ifjú­sági és testnevelési miniszterré, 17-e után is Vízum nélkül Ausztriába (ÖSTK) - A csehszlovák turisták december 17-e után is osztrák belé­pési vízum nélkül utazhatnak Auszt­riába. Az AFP hírügynökség jelenté­se szerint Franz Vranitzky kancellár tegnap Bécsben közölte: Alois Mock külügyminiszter az elkövetke­ző napokban tárgyalni fog az illeté­kes csehszlovák szervekkel a ví­zumkötelezettség kölcsönös eltörlé­séről a két állam között. Vranitzky hozzáfűzte, Ausztria akkor is meg­hosszabbítja a csehszlovákok szá­mára a vízummentes beutazási le­hetőséget, ha az említett tanácsko­zásokon a feleknek nem sikerül megállapodásra jutniuk. Iván Steiset fejlesztési és építő­ipari miniszterré, Mária Kolaríkovát tárca nélküli miniszterré, s átmenetileg megbízta a Szlovák Népi Ellenőrzési Bizottság irányításával. A Belügy- és Környezetvédelmi Minisztériumot a miniszterelnök és két helyettese fogja irányítani. A nem kommunista politikai partok javaslatai alapján utólag töltik be az egészség- és szociális ügyi minisz­ternek, illetve annak a miniszternek a helyét, aki egyben a Szlovák Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének te­endőit látja majd el. Az SZNT Elnöksége a továbbiak­ban hatályon kívül helyezte azt az állásfoglalást, amelyet az SZNT volt elnöksége hagyott jóvá a belpolitikai helyzetről november 21-én. A testület a Szövetségi Gyűlés­nek a demokrácia garanciáját jelen­tő Alexander Dubceket javasolja köztársaságielnök-jelöltnek. A testü­let szerint Alexander Dubcek a leg- (Folytatás a 2. oldalon) Üdvözlő levél Marián Calfának (ÖSTK) - Marián Őalfa szövetsé­gi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Viktor Lomakint, a Szovjet­unió csehszlovákiai nagykövetét. A szovjet diplomata átadta a kor­mányfőnek azt az üdvözlő levelet, amelyet a Szovjetunió Miniszterta­nácsa küldött a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság miniszterelnö­kévé történt kinevezése alkalmából. A levélben egyebek között ez áll: „Fogadja szívélyes üdvözletün­ket a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökévé történt kinevezése alkalmából. Kifejezzük meggyőződésünket, hogy a Szovjetunió és a Csehszlo­vákia közötti hagyományos testvéri, baráti kapcsolatok, valamint sok­oldalú szövetségest együttműködés továbbra is gyümölcsözően fog fej­lődni, s hozzájárul a szocializmus megújításához, a béke és a nemzet­közi biztonság megszilárdításához mindkét országban. Sok sikert kívánunk önnek fele­lősségteljes tisztsége ellátásához." A kongresszusnak hatékony intézke­déseket kell kidolgoznia a szervezett bű­nözés elleni harcra és foglalkozni fog az első ülésszakon létrehozott három külön­bizottság jelentésével is. Az első a szov- jet-német meg nem támadási szerződés politikai és jogi vonatkozásaival, a máso­dik bizottság a Telman Gdljan vezette ügyészségi vizsgálócsoport tevékenysé­gével foglalkozott, a harmadik pedig az áprilisi tbiliszi tragikus eseményekkel. A képviselőkongresszus tanácskozá­Tanács ülésszaka teljes mértékben meg­erősítette a szocialista jogállam reális megteremtését A Legfelsőbb Tanács tevékenységé­ben tapasztalható hiányosságok ellenére látni kell, hogy erős képviselői testület jött létre, az ország számos jól felkészült eredeti módon gondolkodó politikai sze­mélyiséggel ismerkedhetett meg. A parla­ment számos új fontos törvényt és tör­vénytervezetet vitatott meg és hagyott jóvá. feltételezhető, hogy ezek közül a legfontosabbakat már tavasszal jóvá lehet hagyni. Ebben a folyamatban nem szabad hibákat elkövetni, ismerni kell a nép érdekeit és akaratát A reális nép­hatalom az átalakítás egyik radikalis célja - mondotta Mihail Gorbacsov. Úgy vélekedett, a jelenlegi szakasz nagyon nehéz, a problémákat azonban le lehet küzdeni a széles körű demokratizá­lással. a nyilvános tajékoztatás támogatá­sával. Az országnak szervezettségre, fe­lelősségre. fegyelemre van szükségé, a kongresszusnak világosan ki kell mon- (Folytatás a 7. oldalún)

Next

/
Thumbnails
Contents