Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-12 / 292. szám, kedd
Négyhatalmi konferencia Nyugat-Berlinben Románia Bush nemzetbiztonsági tanácsadója Pekingben ÚJ SZÚ 3 1989. Xil. 12. íí Napirenden Reagan „berlini kezdeményezése Sevardnadze és Baker a német újraegyesítés lehetőségéről Gondok Kísérlet a kétoldalú viszony az energiatermelésben további romlásának megakadályozására (ŐSTK) - Négyhatalmi konferencia kezdődött tegnap Nyugat- Berlinben. 1971 óta ez az első eset, hogy a háborúban győztes négy hatalom nagykövetei tárgyalóasztalhoz ülnek. Az értekezlet összehívását vasárnap este jelentették a hírügynökségek azzal, hogy a szovjet diplomáciai képviseletről kapott tájékoztatás szerint akkor még nem született végleges megállapodás. Nyugati források információi szerint Ronald Reagan egykori amerikai elnök „berlini kezdeményezése" szerepel napirenden. Reagan 1987-ben javasolta: Berlin (tehát mind a két része) legyen az európai légiközlekedés, különböző nemzetközi konferenciák, ifjúsági csereakciók központja, távlatilag pedig az olimpiai játékok helyszíne. A tanácskozáson az USA, francia- ország és Nagy-Britannia NSZK- beli, valamint Szovjetunió NDK-beli nagykövete vesz részt. xxx Eduard Sevardnadze szovjet és James Baker amerikai külügyminiszter vasárnap egymástól függetlenül mondta el az amerikai televízióban véleményét Németország újraegyesítésének kérdéséről és más nemzetközi problémákról. A szovjet diplomácia vezetője a CBS tévétársaságnak adott nyilatkozatában kijelentette, az újraegyesítés logikus lépés lesz akkor, ha Európát demilita- rizálják, s gazdasági és jogi szempontból egységes lesz. Addig azonban a két német állam léte a kontinens biztonságának fontos tényezője. Sevardnadze szerint minden bizonnyal sor kerül az NSZK és az NDK szerződések és megállapodások alapján történő közeledésére. A gazdasági és politikai integráció ilyen fajtájára Európa-szerte van példa, s azt nem lenne szabad lassítani. A külügyminiszter tagadta, hogy az NDK-ban állomásozó szovjet egységeket fokozott harckészültségbe helyezték volna. James Baker, aki vasárnap nyugat-európai körútra indult - tegnap Londonban tárgyalt, ma pedig Bonn- ba érkezik -, az ABC tévétársaságnak nyilatkozva leszögezte, az NDK-ban tapasztalható legújabb fejlemények a helyzet destabilizálásá- hoz vezethetnek. Mint mondotta, az USA világosan értésre adta: nem akar egyoldalú előnyökhöz jutni azáltal, hogy kihasználja az NDK- beli eseményeket. Washingtonnak érdeke, hogy ebben az országban stabil legyen 15 fejlődés. Baker Németország fokozatos egyesítésével értett egyet hozzáfűzve, hogy e folyamatnál tekintettel kell lenni a szövetségesek véleményére is. Tehát az újraegyesítés csak lépésről-lé- pésre és békés úton történhet, a túlzott sietség ezt a békés utat veszélyeztetné. Baker tagadta, hogy fel akarnák számolni a COCOM-listát. Még egy mondat erejéig térjünk vissza Sevardnadze nyilatkozatához. Megkérdezték tőle, tiszteletben tartja-e Moszkva Litvániának a többpártrendszer legalizálásáról szóló döntését, vagy pedig katonai erőt fog alkalmazni? A külügyminiszter válasza: az átalakítás és a demokratizálás kizárja a katonai erő bevetésének lehetőségét. Gorbacsov telefonbeszélgetése az NSZEP új elnökével (ŐSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára vasárnap este telefon- beszélgetést folytatott Gregor Gysival, az NSZEP elnökével, aki biztosította őt arról, mindent megtesz pártja fennmaradásáért és megszilárdításáért, a Német Demokratikus Köztársaság szuverenitásának biztosításáért. Közölte GorbacsovGregor Gysi, az NSZEP új elnöke val, ezt szerinte kizárólag a párt radikális megújításával és a társadalom mélyreható demokratizálásával lehet elérni. Mihail Gorbacsov biztosította az NSZEP vezetőjét arról, az SZKP vezetése megkülönböztetett figyelmet szentel kapcsolatai továbbfejlesztésének az NDK-val. Elismeréssel szólt az NSZEP- nek a szocializmus alapvető megújítására a két ország közti viszony további megszilárdítására irányuló törekvéseiről. Elutasította a próbálkozásokat az NDK szuverenitásának korlátozására, és ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra; nagymértékben az NDK stabilitásától függ az európai kontinens stabilitása. A két politikus megállapodott abban, hogy rövidesen személyesen is találkoznak. Gregor Gysi az ARD nyugatnémet televíziós társaságnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, nagyon következetesen folyik a párt és az állam szétválasztása. A ZDF televíziós állomásnak nyilatkozva megállapította, a május 6-i választások után valamennyi demokratikus erő képes lesz arra, hogy részt vegyen egy koalíciós kormányban. Úgy vélekedett, a szavazatok 20 százalékának megszerzése egy egészen jó eredmény lesz pártja számára. Sajnálkozással szólt arról, hogy az NSZEP nem használta ki azt az esélyt, amelyet 1985-ben a szovjetunióbeli forradalmi változások szolgáltattak. Az NDK több városában vasárnap este tüntetések voltak. Több résztvevő kifejezésre juttatta aggódását egy jobboldali fejlődés veszélye miatt, mások hangot adtak bizalmatlanságuknak az NSZEP iránt. Több jelszó erősen antikommunista volt. Ezzel szemben Berlinben a tüntetők Németország újraegyesítését és a nácizmust elutasító jelszavakat hangoztattak, s hasonlóak voltak a rostocki megmozdulás központi jelszavai is. (ŐSTK) - A Romania Libera bukaresti napilap tegnapi vezércikkében bírálja, hogy az új kapacitások üzembe helyezése ellenére az energiatermelés több mint öt százalékkal elmarad a tervezettnél. A vezércikk rámutat, hogy tavaly és tavalyelőtt a villanyáram termelés szintje nem érte el az 1986-os évit, pedig az állami terv jelentős növekedést irányzott elő. 1986-ban egyébként 75,5 milliárd kilowattóra áramot állítottak elő. A lap szerint az okokat a rossz szervezésben, munkafegyelemben, a szállítóvállalatok rugalmatlanságában, s a határozatok nem teljesítésében látja. (ŐSTK) - Brent Scowcroft, Bush elnök különmegbízottja, aki egyébként nemzetbiztonsági tanácsadója, szombaton Pekingbe érkezett, látogatását azonban egészen az utolsó pillanatig teljes titokban tartották. A kínai hírügynökség rendkívül szűkszavú volt, viszont a központi pártlap, a Zsenmin Zsipao címoldalának elrendezése, a fényképanyag is egyértelműen jelezte: Peking rendkívül nagyra tartja a látogatás tényét. Az egyik fénykép Scowcroft és Teng Hsziao-ping találkozóján készült. Mint ismeretes, a veterán kínai politikus a múlt hónapban lemondott utolsó párttisztségéről is, de mint látható, Mongólia figyel a kelet-európai változásokra Tüntetés Ulánbátorban az emberi jogok napján (ŐSTK) - Ulánbátorban tegnap megkezdődött a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának ülése. Dzsambin Batmönh főtitkár beszámolójában főleg a párt gazdaságpolitikájával, a szocialista országokban tapasztalható eseményekkel és a nemzetközi helyzettel foglalkozott. Kijelentette, több szocialista országban dinamikusak az átalakítási folyamatok, s érthető az is, hogy a peresztrojka nehézségekbe ütközik. Ezek leküzdése során minden ország a saját feltételeinek megfelelő utat választja. Hangsúlyozta, a mongol párt és nép nagy figyelemmel kíséri a változásokat, sikert kívánt az említett országoknak. Az emberi jogok napja alkalmából vasárnap mintegy 350 fiatal tüntetett Ulánbátorban, követelve a bürokratikus apparátus eltávolítását, az emberi jogok tiszteletben tartását. A mongol fiatalok hangoztatták, hogy céljuk a demokrácia, s bírálták az országban folyó átalakítás lassú ütemét, a gazdasági megújulás következetlenségét, a szociális kérdések megoldásához való hozzáállást. továbbra is hatalmas tekintéllyel bír. A júniusi diákmegmozdulások leverése óta nem járt Kínában ilyen magas rangú amerikai küldöttség. A meglepetésnek számító látogatás célja egyébként az, hogy Washington tájékoztatni akarja Pekinget a máltai csúcstalálkozóról, viszont az sem lehet kétséges, hogy az USA meg akarja akadályozni a kínai-amerikai viszony további romlását. Scowcroft egynapos látogatása során tárgyalt Csien Csi-csen külügyminiszterrel, Li Peng kormányfővel és Csiang Cö-min pártfőtitkárral is. Az amerikai politikus nem titkolta, hogy a Tienanmen téren történtekkel, valamint a Kelet-Európában zajló változásokkal kapcsolatban nagyok voltak a véleménykülönbségek. A kínai vezetők viszont azt hangsúlyozták, hogy a nézeteltérések ellenére fel kell újítani Peking és Washington formális kapcsolatait. Mazowiecki, Walesa és Geremek közös felhívása Egységre van szükség a válság leküzdéséhez (ŐSTK) - Szombaton és vasárnap tartották Varsóban a Szolidaritás állampolgári bizottságainak konferenciáját, amelynek határozata hangsúlyozza: a jövő év első felében kellene megrendezni a helyhatósági választásokat. Tekintettel a kormány várható radikális gazdasági intézkedéseire, a résztvevők hangsúlyozták, hogy a bizottságoknak együtt kell működniük Mazowiecki kabinetjével. Mazowiecki kormányfő, Lech Walesa, valamint Bronislaw Geremek, a Szolidaritás parlamenti frakciójának vezetője közös nyilatkozatban szólította fel a lengyeleket, tanúsítsanak egységet a jelenlegi súlyos helyzetben a válság leküzdése érdekében. Hármuk szerint Lengyelország jó úton halad, megvalósul az állami reform, kialakulóban van az ésszerű gazdasági rendszer és a demokratikus alkotmány. Geremek sajtóértekezletet tartott, amelyen nem titkolta hogy nagyon nehézidőkvárnakalen- gyelekre. Kijelentette, a lengyel állam és a demokrácia sorsa a gazdaság állapotától függ. Tizenhét lengyel börtönben kezdtek az elítéltek vasárnap éhség- sztrájkot azért, mert a legutóbbi amnesztiarendelet nem vonatkozott a visszaeső bűnözőkre. Közép-amerikai csúcs (ŐSTK) - A Costa Rica-i fővárosban vasárnap kezdődött meg az öt középamerikai ország államfőinek csúcsértekezlete. Annak ellenére, hogy az első napon a tárgyalások zárt ajtók mögött folytak, megfigyelők rámutattak, a külügyminiszterek a nehézségek ellenére már a kétnapos tanácskozás záródokumentumait készítették elő. Miguel d’Escoto, a nicaraguai diplomácia vezetője közölte, a csúcson a nicaraguai kontrák leszereléséről, a salvadori helyzetről, az ENSZ békefenntartó erőinek kihasználásáról valamint a Salvador és Nicaragua közötti megromlott kapcsolatokról van szó. San José-i jelentések szerint Mana- gua indítványozta, hogy több ENSZ-meg- figyelőt küldjenek a térségbe, a kontrák leszerelésének megkezdése érdekében. Cserébe Nicaragua fontolóra veszi az egyoldalú tűzszünet kihirdetését és a tárgyalásokat az ellenforradalmi vezetőkkel. A salvadori kormány vasárnap elutasította a felkelők javaslatát a tűzszünetre, melynek feltétele a salvadori hadsereg parancsnokainak eltávolítása és a közelmúltban jóváhagyott „terroristaellenes" törvények eltörlése. Turistaözön Ausztriában (ŐSTK) - Több mint 250 ezer csehszlovák turista látogatott el a hét végén Ausztriába. Vasárnap mintegy 200 ezer személy vett részt a szlovákiai Dévényben, illetve az ausztriai Hamburgban megtartott baráti találkozón. A két ország közötti határátkelő- helyeken a várakozási idő kb. 4 óra volt. Ennek ellenére a leglátogatottabb városokban - Bécs, Linz, Salzburg - nem voltak fennakadások a közlekedésben, elmaradt a várt káosz. A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársa, aki ezekben a napokban szintén Bécsben tartózkodott, sok fontos információt gyűjtött: A Berg, Drosenhofe, Laa és más határátkelőhelyeken a bécsi városi közigazgatási szervek munkatársai pénteken 14 órától 19 óráig, szombaton pedig 13 órától 19 óráig az Ausztriába látogatóknak tájékoztatási lapokat fognak osztogatni. Ezek a pénzbeváltóhelyek nyitva- tartásáról, a bécsi városi tömeg- közlekedéssel, a bevásárlási és parkolási lehetőségekkel, feltételekkel kapcsolatos tudnivalókat tartalmazzák. Az Ausztriába vezető utakon irányítótáblák szerint juthatnak el a csehszlovák látogatók a személygépkocsik és az autóbuszok számára előre kijelölt három speciális parkolóhelyre. Az első számú parkolóhely az Arbeiter- strandbadstrassén, a második Do- nauinsel-Parkplatz Floridsdorfer Brückén van, a harmadik a Stadion elnevezésű parkolóközpont. Ezeken a kijelölt helyeken toaletthelyiségek, pénzbeváltők és tájékoztatási központok vannak, az érdeklődők itt vásárolhatják meg a bécsi tömegközlekedési eszközökön használatos jegyeket. A Bécsbe látogatók naponta 8 órától 18 óráig a 482 521 telefonszámon cseh nyelvű információkat kaphatnak. KOMMENTÁRUNK Még tréfának is rossz Az NDK hírügynöksége visszavonta azt a pénteki tudósítást, - egyébként a Csehszlovák Sajtóiroda is átvette - s amelyben arról volt szó, hogy Bernburg községben (Hallei kerület) újfasiszták egy csoportja megkínzott három gyereket. A bűnügyi rendőrség megállapította, hogy a három 11- éves fiú hazudott, csupán kitalálták azt, hogy újfasiszta suhancok összeverték őket és az egyiküknek megégették a kezét. Az igazság: a három fiú így akarta elkerülni a szülői fenyítést, amiért késő este mentek haza, ráadásul egy üveg gyúlékony folyadékkal játszottak, s egyikük összeégette magát. (CSTK) F rancois Mitterrand, a Közös Piac Miniszteri Tanácsának most leköszönő soros elnöke megmutatta, miként lehet eredményesen lezárni egy féléves elnökséget. Olyan javaslatokat tett le a tizenkét tagország állam- és kormányfőinek strasbourgi találkozóján az asztalra, amelyek ellen ezúttal még a máskor harcias Margaret Thatcher brit kormányfő sem kelt ki erélyesebben. Igaz, két egészen halk nemet most is hallhattunk tőle. Nem lelkesedett az úgynevezett szociális chartáért, amely az 1992 után létrejövő egységes nyugat-európai piac feltételei közepette szavatolja a dolgozók jogait. Egyedül ő ellenezte - de nem látványosan - azt a többi tizenegy résztvevő által támogatott indítványt, hogy jövőre tartsanak kormányközi értekezletet arról, milyen lépéseket tesznek a tagországok a közös gazdasági és pénzügyi unió megteremtése felé. 1993 viharos gyorsasággal közeleg, s a brit miniszterelnök is tisztában volt azzal, hogy a közös lépések elhatározása tovább nem odázható el. Ezért szinte „kezes bárányként" úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia teljes jogú tagként kíván a Közös Piacban tevékenykedni, s ez a visszafogottsága is arra utal, hogy jövőre várhatóan áldását adja a gazdasági és pénzügyi unió kialakításához, pedig korábban ettől kategorikusan elzárkózott. Egyébként épp Mitterrand féléves elnöksége alatt rendkívül sokat léptek előre a tagországok az integráció útján. Tavasszal az ún. Fehér Könyv 279 olyan intézkedést irányzott elő, amelyek megvalósítása szavatolja, hogy 1993 január elsejétől a határoktól függetlenül a tőke, az áru, a munkaerő és a pénz szabad áramlását semmi sem fogja gátolni. A brüsszeli bizottság eddig már 274 intézkedés javaslatát kidolgozta, tehát mindössze öt tervezet kimunkálása van hátra. A minisztertanács 128-at már el is fogadott, tehát a rendeletek több mint a felét. Most azon a sor, hogy a tagországok saját törvényhozásukban is Mitterrand sikercsúcsa elfogadhassák és jogrendjük szerves részévé tegyék ezeket a fontos döntéseket. Visszatérve a strasbourgi csúcshoz: a napirendre került német kérdés megítélésében is meglehetős összhang uralkodott, s azt senki sem helyeselte, hogy elsietve szorgalmazzák az újraegyesítést. Salamoni megfogalmazású nyilatkozatukban egyelőre csak annyit szögeztek le, hogy „a német nép a szabad önrendelkezés alapján eljuthat az egységes állam megteremtéséhez". Van, aki semmitmondónak tartja ezt a félmondatot, de ezúttal inkább óvatosságról van szó. A ,,tizenkettek“ valószínűleg nem akarják felbosszantani Berlint ennél egyértelműbb megfogalmazással azt megelőzően, hogy Mitterrand francia elnök még e hónapban az NDK fővárosába látogat. A Közös Piac illetékesei úgy találták jónak, hogy sokkal szerencsésebb dolog ma egy visszafogottabb nyilatkozat, mint egy elsietett, s a francia politikus később inkább a helyszínen tájékozódjon-tudakozódjon majd az új NDK-beli vezetésnél arról, hogyan is vélekedik az ország jövőjéről és Helmut Kohl kancellár nemrég ismertetett javaslatairól. Szinte teljesen vitamentesen szavazták meg a csúcs résztvevői azt a javaslatot, hogy egy bankot hoznak létre a kelet-európai országok támogatására. A francia államfő kitért arra, hogy ezt a döntést nem saját szakállukra hozták meg, hanem Mihail Gorbacsovval megtartott múltheti találkozóján már felvetette ezt a lehetőséget, s szovjet részről nem volt semmilyen ellenvetés. A Közös Piac máris felszólította a többi vezető tőkés országot, hogy szánjanak be ebbe a pénzügyi vállalkozásba, s akkor a most felajánlott mintegy 10 milliárd dolláros induló tőke is gyarapodhatna. Korábban egyes tagországok inkább amellett voltak, hogy a közösség meglévő pénzügyi intézménye, az Európai Beruházási Bank folyósítson hiteleket, s ehhez csak a hatáskörét kellene kibővíteni. Tehát nem az volt a vita, segíteni vagy nem, hanem csak az, hogy a régi vagy egy új bank tegye-e ezt. Végül a csúcs elé már az utóbbi javaslat került és ezt el is fogadták. Egyelőre nem tudni, milyen elvek szerint nyújtanak majd kölcsönöket a kelet-európai országoknak a gazdasági szerkezetváltáshoz, a menedzser- és szakemberképzéshez. Csehszlovák részről az az elvárás - amit tegnap párizsi tárgyalásain tolmácsolt Jiri Némec külügyminisz- ter-helyettes-, hogy a Nyugat egyforma bánásmódban részesítse a szocialista országokat, vagyis egyféle mércével mérjenek a hitelek odaítélésekor. Bíztató előjel e tekintetben az, hogy Jacques Delors, az Európai Közösségek Bizottságának elnöke megerősítette: nézete szerint sürgős esetben a közösség nem fog habozni a támogatással. P. VONYIK ERZSÉBET