Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-24 / 303. szám, vasarnap

Ha azt mondják: karácsony - mi rávágjuk: a szeretet ünnepe. De tud­juk-e valóban, miért és mióta ünnep? Keresztény ünnep a karácsony, Jézus születésének napja. A IV. századból származnak az első ada­tok arról, hogy december 25-én megünnepelték Krisztus születésé­ben. Mert olyan hivatal ez, ahol mindig van esemény. Annyi csoda történik ott, hogy a legedzettebb té­vériporter is kapkodja a fejét, ha követni akarja. Vágyálma persze a svéd gyerekeknek is sok van. Jültomtéhoz végnélkül érkeznek a kívánságlisták. De épp Jültomtétól azt is tudják a gyerekek, hogy akit az ember igazán szeret, annak maga készít karácsonyi ajándékot. A bar­kácsolás meg azoknak megy a leg­jobban, akik Jültomte-sapkát vesz­nek fel. Szerencsére minden sarkon kapható és nem is drága. Aki ilyet húz a fejére, annak az agyából csak úgy pattognak ki a jobbnál jobb öt­letek. Hollandiában karácsonykor az asztalra száll az angyal. Ott ugyanis az a divat, hogy angyalt ábrázoló alátétet tesznek a karácsonyi vacso­rához terített ünnepi asztalra. Ezek Karácsonyi titkok nek napját. Rómában I. Gyula pápa (337-352) alatt kezdték megtartani, majd az V. században az állam is elismerte karácsony ünnepét, s ez­zel lezárultak a viták Jézus születé­sének dátuma körül. A századok során változott az ünnep jellege, a hozzá kapcsolódó szokások is átalakultak - valljuk be: szegénye­sebbek lettek. S miért lett a karácsony a szeretet ünnepe? Talán az ajándékozási szokás miatt, hiszen ajándékot an­nak adunk, akit szeretünk, tiszte­lünk. Ez sem egy újkeletű szokás, eredete az ókorba nyúlik vissza. A rómaiak az új év, január elseje alkalmával ajándékokat küldözget­tek egymásnak, céljuk a sikeres év­kezdet biztosítása volt. A XVII. szá­zadtól, mióta családi ünnep a kará­csony, elsősorban a szülők ajándé­kozzák meg gyermekeiket. Elterjedt azonban a gyermekhiedelem, hogy az ajándék hozója földöntúli lény. Nézzük, a különböző országokban, kik osztanak ajándékot. Svédországban egy Jültomte nevű karácsonyi manóhoz futnak be a gyerekek ajándékkérő levelei. E derék manó minden év december 1-én postahivatalt nyit Stockholm­ban. Hivatalából a tévé is naponta ad közvetítést, természetesen -élő­• A nápolyi üzletek a karácsony előtt lenyűgöző ünnepi díszben pompáztak. Nem a kereskedők vol­tak költekezőek, egyszerűen csak alárendelték magukat a nápolyi ca- morra diktátumának. A bűnszerve­zet ugyanis készült az ünnepre, „vil­lanyszerelői" sorra felkeresték a vá­ros kereskedőit, s az üzletek színes, világítólámpa-füzérekkel való díszí­tését ajánlották. Ismerve a comorra hatalmát, a kereskedőknek nem na­gyon volt választásuk. A dekoráció általában 800 és 1000 dollár körüli összegbe került. S ha ezt a tulajdo­nos nem vállalta, az üzlet valamilyen módon lángra kapott... • Tudjuk, a karácsonyi ajándékot illik szépen becsomagolni. Coco Chanel, a világhírű divattervező azt vallotta, a nőket azért csomagolják szép ruhákba, hogy a férfiaknak kedvük legyen kicsomagolni őket. • Az amerikaiak - állítólag - hí­vei a hóbortos hétvégi programok­nak. Lehet, hogy néhányan az ünne­pek idejére is úgy döntenek, börtön­ben töltenek egy éjszakát. Ezt meg­tehetik Billings városka börtönében, ha a börtönirodában kifizetik a meg­felelő taksát. A szállóvendéget le­fényképezik, ujjlenyomatot vesznek tőle, majd bekísérik a cellába, ahol rázárják az ajtót. Az árban szerény vacsora is benne foglaltatik, továbbá egy pótkávéból és szeletnyi kenyér­ből álló reggeli. A börtön egyetlen igénye a, falai között hálóval szem­ben, hogy ne legyen büntetett elő­életű. • Végül egy édes hír: A némi jóakarattal külsejében is dobra em­lékeztető dobostortát egy Dobos. C. József nevű pesti cukrász kreál­ta, akinek csemegeboltja és ven­déglője is volt az egykori Pest-Bu- dán. Az 1855-ös országos kiállítá­son mutatta be először a tortáját, s nyomban fergeteges sikert aratott vele. A tortafeltaláló Dobosnak egyébként már az ősei is értettek a sütés-főzéshez. Nagyapja például a Rákócziak szerencsi kastélyában volt szakácsmester, akadt tehát kitől örökölnie tehetséget és képzelőerőt. tájú, éjszínű ponyvával letakarva. A jó öreg már nem is puttonnyal jár a gyerekekhez. Csillagot tart a kezé­ben, úgy lép be. Aztán, ha elmormol egy varázsigét, a csillag szétnyílik és benne van az ajándék. Pére Noéit különben bármelyik francia család meginvitálhatja. A ne­ki szóló aranyszélű meghívók min­den áruházban kaphatók, és az áru­házi irodák az égi címre való kézbe­sítését is készséggel vállalják. Noéi apó valóban személyesen megjele­nik a megbeszélt időben, s így léte­zésében egy lurkó sem kételkedik. az alátétek vászonhatású, lemosha­tó műanyagból készülnek, neves grafikusok által jegyzett rajzokkal. Angyalfejes szalvéta is kapható hoz­zájuk, sőt, aki híve az angyali terí­téknek, az asztal közepére is an- gyalfigurájú gyertyatartót tesz. Kará­csonyi angyalokban nincs hiány, árulnak tündérien bumfordi gyerek­angyalkákat, de fennségesen légi­es felnőtt angyalokat is. Van kará­csonyi csomagolópapír egész an­gyalsereggel, fenyőág és fagyöngy mintájú asztalterítő. Franciaországban Pére Noéi az ajándékosztó karácsonyapó. Az utóbbi időben sokat változtatott a szokásain. Mint köztudott, ő az égi nagyerdőben lakik, és eddig rén­szarvasok vonta szánon közleke­dett. Mostanában azonban helikop­teren vagy léghajón érkezik, sőt au­tója is van, amely két karácsony között - úgy mesélik - egy Párizs széli garázsban pihen, holdas min­Olaszországban a karácsonyi vásár a legnagyobb atrakció. Púpo- zottan áll a kirakatokban a cukrozott alma, az égetett cukorból és mandu­lából készülő grilázsszerű pandoro, s a torone nevű kedvelt olasz cse­mege. A fenyőfákra viszont csak színes, csillogó díszek kerülnek, és gyertyák vagy apró gyöngyizzókból összekapcsolt lámpafüzérek. Dániában karácsonykor korona illeti a családfőt. A papa a karácso­nyi szárnyas feltálalásakor teszi a fejére a papírból készült koronát. A vacsora után pedig a többi család­tagot is megkoronázzák. A feleség meg a gyerekek koronája terítéskor a szaloncukorkához hasonló cso­magolásban kerül az asztalra. A roj­tos papírt akkor szabad csak felbon­tani, ha az utolsó fogás, a lángoló puding is elfogyott. Vacsora közben mindenki izgulhat, milyen korona rejlik vajon a szalvétájára helyezett csomagban. A koronázás pezsgő­bontással jár, melynek öröméből az aprónép sem maradhat ki. Nekik azonban alkoholmentes gyerek­pezsgő dukál. A finnek karácsonyapóját Joulu- pukkinak hívják, piros a sapkája, fehér a szakálla, és olyan szemüve­ge van, amellyel a világ végéig is ellát. Az északi sarkkörön, a finn Lappföld fővárosától, Rovaniemitől pár kilométerre lakik. Aki akarja, meg is látogathatja. A Finnair és több külföldi légitársaság is szervez oda társasutakat. De busszal is el lehet jutni a falujába, ahol gazdag programok, jellegzetes lappföldi játé­kokkal teli áruházak várják a mindig szívesen látott vendégeket. A gyere­keknek be is mutatják, hogyan ké­szülnek a híressé vált, ezerfélekép­pen mozgatható itteni játékok, és ha kedvük van, beülhetnek Joulupukki ölébe, akár le is fényképeztethetik magukat vele. A színpadokon karácsonyi nép­szokásokat elevenítenek fel, a szám­állomásról óránként indul a mese­szán, a forró kakaót az utak mentén ingyen mérik. Persze, nem csupán meglátogatni lehet a finn karácsony­apót, írni is lehet neki. A címe: Joulupukki, Rovaniemi, SF-96 100. Pontos címe van az osztrák ka­rácsonyapónak is, ő Jézuska falu­ban lakik. Neve és címe: Weih- nachtsmann, Christkindl, 4411. Lámpást tartok a múltnak A Latorca, Ung és Ondava folyók, valamint a csehszlovák-szovjet or­szághatár között elhelyezkedő terü­let az Ung vidéke. Közigazgatásilag a Tőketerebesi (Trebisov) járás északkeleti részét foglalja magába. Évszázadokon át - a folyamrende­zésig - a folyók állandóan változtat­ták medrüket. Ezt bizonyítják a máig fennmaradt és elhagyott folyómed­rek, morotvák is. De a mai kor em­bere már keveset lát ebből a képből, ami az Ung vidékét egykor jellemez­te. Az ősi táj - nyílt vizek, mocsarak, nádasok közötti mezők, erdők - ha­tározta meg az itt élő emberek éle­tét, munkáját, kultúráját is. Ezt próbálja átmenteni a mába, a jövőbe e vidék szülötte és élő krónikása a mátyócvajkóci (Mat’ov- ské Vojkovce) Bodnár Lajos, akinek saját tájházában vagy inkább tájmú­zeumában számos tárgyi és írásos emlék őrzi e vidék egykori arculatát, az itt élők elődeinek kultúráját. Vendéglátóm, a tájmúzeum tulaj­donosa, aki egy személyben tárlat­vezető is, végigkísér lakása melletti egykori parasztkúriából megmaradt épületszárny szúk helyiségein, ame­lyek zsúfolásig megtelten őrzik a múlt emlékeit, s közben minden egyes gyűjteményhez, írásos doku­mentumhoz fűződő történetet mesél.- Mi késztetett arra, hogy tájmú­zeumot létesíts, hogy néprajzi kuta­tással, gyűjtéssel foglalkozz? - te­szem fel a kérdést a már határunkon túl is ismert amatőr néprajzgyújtő- nek, miközben a helyiségeket járjuk.- Szüleim tanyán élő és dolgozó emberek voltak, a kárpát-ukrajnai Kincsesi pusztán - meséli élettörté­netét. - Mindketten nagyon szeret­ték a könyvet és bölcsőmet az ajku­kon felcsendült dal ringatta. Közben munkával teli hétköznapok voltak a nevelőim, tanítóim, későbbi pro­fesszoraim. Szüleimnek köszönhe­tően korán megtanultam becsülni, szeretni, értékelni az emberek mun­káját és szellemi kincseit. A nép között éltem, élek, egy voltam, va­gyok közülük. Megismertem életé­- Egyfelől igen, de szüleimtől, a nagyszülőktől kapott útravaló biza­kodással töltötte meg tarsolyomat, amellyel az akkori világgal szembeni harcra indultam.- Mégis arra szántad el magad, hogy az egykor számodra oly sok keserűséget okozó múlt emlékét át­mented az utókornak, a mának, a jö­vőnek. Miért?- Amint már említettem, a legböl- csebb professzoraim a számos vi­hart megélt szűk hazámban élő em­berek voltak, örömeikkel, bánatuk­kal, gondjaikkal, munkájukkal egye­temben. Paraszti bölcselkedésük ma is a fülemben cseng: A jövő a múltban gyökerezik. Ezért köteles­ségemnek tartom megőrizni mind­azt, ami a múltat idézi. Szavait hűen igazolja a tájmú­zeum bejárata felett függő mottó: „Tiszteld a múltat, őseink verítékét, szokásait, munkáját őrzi itt az em­lék!" Olyan tárgyi emlékek találha­tók itt, amelyeket más múzeumok­ban hiába keresnénk. Sok lenne felsorolni mindazt, amit a négy helyi­ség őriz, az egyszerű, földmegmun­káló és háztartási használati eszkö­zöktől, kegytárgyaktól kezdve csak­nem minden megtalálható. Ezenkí­vül sorsokat meghatározó írásos do­kumentumok és fényképanyagok.- Számodra melyik a legkedve­sebb e dokumentumok közül?- Valamennyi a szívemhez nőtt. Egy darabtól sem tudnék megválni, mert azok a múltat mesélik s a tőlük kapott mozaikkockákból állt össze lelki szemeim előtt a letűnt világ képe, elődeink élete, és küzdelme az életért.- Hogy állt össze ez a felbecsül­hetetlen értékű gyűjtemény?- Újra a bölcs elődeimet idézem: ahol faragnak, ott forgács is van. A modern idők, rohamosan fejlődő világunk könyörtelenül félredobta mindazt, ami útjában állt. Hogy hányszor kellett még egy kidobott tárgyért is könyörögnöm, talpalnom, nem számít, megérte.- Úgy tudom, szépszámú magne- tofonszalag-gyűjteményed is van. Bodnár Lajos tájmúzeumában nek, munkájának nehézségeit, együtt örültem és együtt bánkódtam az Ung vidéki emberrel. A márszuny- nyadozó egykori elhatározásomat - nem éppen fiatal koromban - ifjú barátom, Mihályi Molnár László tanár keltette bennem életre, aki évekig Ung vidék és Bodrogköz kulturális életének egyik meghatározó egyéni­sége volt. O és dr. Barna Gábor, debreceni egyetemi tanár, néprajztu­dós biztattak, bátorítgattak, hogy foly­tassam azt, amit már egykor elkezd­tem. Utalva egy-egy bátortalanul fa­ragott versemre krónikaként induló egy-két írásomra, mely utóbiakhoz tárgyi bizonyítékként használati ér­tékét vesztett tárgyakat gyűjtöttem. Ebben pedig a szintén nyugdíjas Kondor József barátom nyújtott nagy segítséget.- Ha jól értettem, az elhatározá­sod nem a közelmúltban fogalmazó­dott ...- Semmi esetre. Már gyerekko­romban voltak hasonló elképzelése­im, hogy egykor lámpást tartsak a múltnak. Petőfihez hasonlóan megfogadtam, hogy többre fogom vinni, mert lekicsinyeltek, mert a hét­köznapok letegezettje voltam. Talán azért, mert szátvaszőttes kelengyé­ben nevelkedtem.- Ezt hogy érted?- Szegényesen, de annál na­gyobb lelki gazdagsággal táplálva.- Úgy értsem, hogy gyermekko­rod társadalmában kiszorítottnak érezted magad? (Bagoly Gábor felvétele) Milyen anyagot tartalmaznak ezek a szalagok?- Neves személyiségek, pász­toremberek, krónikások, egy-egy község idős polgárának visszaemlé­kezéseit, amelyeket részben népraj­zi munkámhoz használtam, haszná­lok. Jelenleg 3540 magnószalagon rögzített hanganyaggal rendel­kezem.- Köztudott, hogy néhány népraj­zi jellegű írásod Magyarországon pályadíjat nyert, mint például Az amerikai kivándorlók, A népi kultúra terjesztése Nagykapos környékén, Nagyanyám elátkozott tanyája... Jelenleg min dolgozol?- Huszonnegyedik munkámat írom, a Nagykapos környéki koldus­járással foglalkozó gyűjteményem feldolgozása köti le az időmet, a mé­hészkedésen kívül, mert azzal is szívesen foglalatoskodom, persze nemcsak gyakorlatban. Az Ung vidéken medret hasított Laborc egyenlítőként vonul végig a területen. A jobb és bal partjának múltját, kultúráját a mátyócvajkóci Bodnár-tájmúzeum és annak nyug­díjas tulajdonosa őrzi ereklyeként az utókor számára.-Tudod mi a legértékesebb, ami megfizethetetlen, mindebben? - kér­dezi búcsúzáskor.- ???...- Azok a szellemi értékek, ame­lyek munkám során gazdaggá tettek és az, hogy van mit hátrahagynom jövendő népemnek. KATÓCS GYULA ÚJ szú 6 198!*. XII. 24

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents