Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-21 / 300. szám, csütörtök
Kell-e nekünk Csehszlovák Mezőgazdasági Párt? ÜZENET A PÁRT SZERVEZŐIHEZ, ÉS A TÖBBI KOLLÉGÁHOZ, MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓHOZ, FALUN ÉLŐKHÖZ Az elmúlt napokban meglepetéssel értesültünk róla, hogy valakik a parasztság, a mezőgazdasági dolgozók állítólagos érdekeire hivatkozva, agrárpárt megalakításán fáradoznak. E sorok írója demokratának vallja magát, és így a pártalapítást a világ legtermészetesebb dolgának tartja. De: a pártalapítók a sajtóban közreadták, hogy nekünk, mezőgazdászoknak miért kéne ide belépnünk. Gyanúnkat igazolta az alapszabályzat-tervezet és a programnyilatkozat megjelenése, hogy itt egy nagyüzemi elit vezetőrétegnek a hatalomátmentési kísérletéről van szó. Ez a kísérlet azon alapul, hogy állítólag továbbra is fenn kell tartani a 40 éves nagyüzemi struktúrát, mert beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és mert ez valami modern dolog. A programnyilatkozatban van néhány olyan kitétel, melyet csak manipulációnak lehet minősíteni. Idézem: „A fejlett világban ma már döntő szerepet játszanak a nagy agráripari vállalatok, ezért mi is ezek fejlődését fogjuk támogatni." Miért is támogatják a szervezők a nagyvállalatot, már az előbb jeleztem. Aki e fejlett világ mezőgazdaságát valamelyest is ismeri, az tudja, hogy a családi farm dominál minden koncentráció ellenére is, jórészt száz hektár alatti területtel. Szövetkezetek ott is vannak, de ott az szabad gazdák önkéntes szövetkezése áruértékesítés - beszerzés - feldolgozás, és közös gép- használat céljából. Nem is hasonlít a parasztság kisemmizésére nálunk létrehozott sztálini típusú, terrorral kikényszerített „szövetkezetekre". Ennek az erőszakos kollektivizálásnak romboló hatását tovább fokozták a brezsnyevi gigantománia jegyében nálunk is lefolytatott szövetkezeti összevonások. A kollektivizálás és az összevonások, amit az elmúlt évtizedekben mint jelentős előrehaladást szoktak jellemezni, a sztálinizmus legégbekiáltóbb bűnei voltak a parasztság és a falu ellen. A kollektivizálás tönkretette és kisem- mizte a parasztságot, a legrégibb történelmi osztályt. Az önállóan gondolkodó, igazi gazdaszemlélettel megáldott szabad parasztságot cselédsorba vetette vissza. Mezőgazdasági vállalkozókból a saját elorzott földjén robotoló bérmunkássá alacsonyodott. A kisebb szövetkezetek összevonásának az áldozata a falu lett, a földművesek élettere. Első lépés volt ez abban a sorban, mely a kisfalvak módszeres elsorvasztásához vezetett. A következő lépés a kisiskolák körzetesítése, aztán kisebb falvak városokhoz vagy községekhez való csatolása volt. Ma a kisfalvak nagyrésze nem önálló, nincs községháza, iskola, önálló szövetkezet, sokszor posta, rendes üzleti ellátás sem. Sokan gondolhatják, hogy ez talán mind igaz, de mi, falusiak, mégiscsak jobban élünk és a mezőgazdaság is fejlődött. A pártalapítók is ebben spekulálnak. Idézem: ,,A mezőgazdászok, mint egyetemes egész, igen tekintélyes társadalmikulturális színvonalat értek el... Mindenképpen jobban élnek, mint a fejlett államok mezőgazdasági lakosságának többsége." Mindkét idézet harsány derültséget váltott ki kollégáim körében is. Elemezzük a másodikat is. A társadalmi színvonal állítólagos emelkedéséről már kifejtettem a véleményemet a bérmunkássorba való lecsúszás kapcsán. A kulturális színvonal emelkedéséről is nehéz beszélni. Állandóan csökkenő a falusi könyvtárak forgalma és maga az Hol lehet érdeklődni? Falvainkon napjainkban sokakat foglalkoztat a leendő Csehszlovák Mezőgazdasági Párt megalakításának gondolata. Erről tanúskodik, hogy olvasóink közül többen érdeklődnek szerkesztőségünkben, hol kérhetnek a szervezkedő párt programjával, alapszabály-tervezetével, az alapszervezetek megalakításával, illetve a járási konferenciák előkészítésével kapcsolatos, bővebb információt. A párt előkészítő bizottságának tegnapi sajtótájékoztatóján hallottak alapján tudatjuk az érdeklődőkkel, hogy megnyílt az előkészítő bizottság elsó szlovákiai információs központja. Címe: 824 94 Bratislava, Priemy- selná 6., telefonszám: 211 504 (222-es és 223-as mellék). A közeli napokban a Közép- és Kelet-szlovákiai kerületben hasonló információs központok létrehozását tervezik, (ká) olvasottság. Csökkent a falujáró színházak látogatottsága, a falusi amatőr színjátszó és népművészeti csoportok száma. A népi kultúra pusztulása sem úgy ment végbe, mint egy természetes folyamat. Kulturális fejlődésről ilyen értelemben nem beszélhetünk. Csak a lakáskultúrában, munkakörülményekben, életmódban bekövetkezett fejlődést említhetjük. Ettől jóval nagyobb fejlődés ment végbe olyan országokban is (pl. Ausztria), melyeket- megkímélt a történelem ettől a sokak által „szocializmusnak" nyilvánított korszaktól. Ugyanez érvényes a kétségtelen anyagi gyarapodásra is. A falusiak anyagi gyarapodása alapvetően nem a mezőgazdasági nagyüzemben kapott fizetésből származik, hanem a munka utáni, második gazdaságban, háztájiban végzett munkából. A falusi lakosság önkizsákmányolásra kényszerült, hogy napi 12-14 órai munkával életszínvonalát biztosítani tudja! Azt ugye a programnyilatkozat szerkesztői sem gondolják komolyan, hogy a fejlett országok földműves lakosságától mi magasabb színvonalon élünk? Létezik-e a nagyüzemek monopolhelyzetét elvető más útja is a fejlődésnek? Kell, hogy létezzen. Csak a régi nagyüzemi struktúrára alapozva nem lehet ezt a mezőgazdaságot Európába integrálni. Csak az igénytelen agrotechnikával beérő, kalászos gabonából értük el a nyu- gat-európai szintet. Minden más összehasonlítás csak hátrányos a számunkra. Az ilyen agyonbürokratizált szervezet csak drágábban termelhet, mint egy farmergazdaság, ott ugyanis nincs nemter- meló munkaág. Itt ez a postásoktól kezdve egész a vezetőségig a foglalkoztatottak egynegyede körül van. Egy nemzetközi szabadversenyben ez a mostani mező- gazdaság könnyen összeroppanhat. Mielőtt megvádolnának, hogy szét akarom verni a „szövetkezeteket", kijelentem, hogy a tulajdonformák szabad versenyének a híve vagyok. Döntsön a piac, melyik az életképesebb. Ehhez tulajdonreformra van szükség. A parasztságot történelmileg is rehabilitálni kell. A történelmi igazságtalanságot meg kell szüntetni, jóvá kell tenni. Mert kié is a mai ún. szövetkezetek földje?! A mostani törvényektől elvonatkoztatva (melyek nem lehetnek hosszú életűek), a föld azé, aki bevitte, vagy ha már nem él, akkor az örökösöké. Kevesen lesznek azok, akik majd visszaigénylik földjüket. De a föld értékét a tulajdonos jogán, vagy pénzben, de még inkább tulajdonosi részvény formájában meg kell kapniuk. Még akkor is, ha nem dolgoznak a mezőgazdaságban. A szövetkezetek részvénytársasággá alakítását tartom az egyetlen tisztességes megoldásnak, mert a föld megváltására nem lesz pénz. Ha a gazdasági vezetést irányító állami bürokráciát felváltja egy érdekelt tulajdonosi réteg, csak akkor lesz itt igazi nyereségorientált termelés. Adódik a feltételezés, hogy igazságtalanság éri azokat a mostani szövetkezeti dolgozókat, akiknek nincs bevitt vagy örökölt földtulajdonuk. Ez minden bizonnyal a kisebbség. Részvényt nekik is kapniuk kell. Legyen földtulajdonosi részvény és munkavállalói részvény. Az első legyen adható-vehetó a részvénypiacon, a másik csak a munkaviszony végéig tartson. A két részvénynek egyenrangúnak kell lennie. Egy hektár lehetne egy részvény, melynek értékét a mi hozamainkból és a nemzetközi gabonaárakból lehetne kiszámítani. Utána már a piacnak kell szabályoznia a részvény, tehát a föld árát. Földpiac nélkül szabad vállalkozásokat nem lehet elképzelni, még ha a földbérlet, mint lehetőség szintjén létezik is. Mindent összevetve a most születő agrárpárt törekvései ellentétesek a földművesek és a falu érdekeivel. Jogos tulajdonukat vissza nem kapják és konzerválódik csak a nagyüzemi struktúra. Mezőgazdászok, falusiak! Ismerjük fel igazi érdekünket és csak azt támogassuk! KONOZSI LÁSZLÓ agrármérnök, a Muzslai Efsz fóagronómusa Remények és aggályok Nem az a kérdés lesz-e, hanem hogy milyen legyen az új párt Mennyit változik a világ néhány nap alatt. A múlt hét elején még azt kérdezgettük a mezőgazdasági vállalatok dolgozóitól és a falvak lakóitól, mit szólnának hozzá, ha megalakulna a mezőgazdasági dolgozók és a vidéken élők független politikai pártja, néhány napja pedig arról értesültünk az előkészítő bizottság ülésén, hogy több községben munkához látott a szervezőbizottság, sőt az első alapszervezetek is létrejöttek. Ma már nem úgy áll a kérdés, hogy legyen-e mezőgazdasági párt, hanem hogy milyen legyen, mit várnak tőle az emberek?- A múlt tapasztalatai arra figyelmeztetnek, hogy a politikai pluralizmus feltételei között a mezőgazdaság, s vele együtt a lakoság élelmiszer-ellátásáért felelős egész népgazdasági ágazat fölöttébb nehéz helyzetbe kerülne, ha nem tudná politikai szinten megfelelően képviselni- képviseltetni sajátos érdekeit - fejtegette a nézetét Brányik Károly mérnök, az Alsópéteri (Dolny Peter) Efsz elnöke.- Ezt végiggondolva, az elöljáróságban egy percig sem haboztunk, lehetővé te- gyük-e az új párttal szimpatizálóknak, hogy a szövetkezet műszaki kellékeit kihasználva sokszorosítsák a Csehszlovák Mezőgazdasági Párt programnyilatkozatát, alapszabály-tervezetét és a belépési nyilatkozatot, illetve munkaidő után- akárcsak a pártalapszervezet - a szövetkezet székházában tanácskozzanak. Azt szeretnénk, hogy erős és ütőképes párt legyen a mezőgazdasági dolgozók pártja, mert önállóan vagy más pártokkal szövetségben csak így fogja tudni eredményesen képviselni és védeni a földművesek, az éielmiszer-ipari dolgozók és valamennyi falun élő állampolgár érdekeit. A Szlovákiai Kertbarátok Szövetségének albári (Dolny Bár) Kertészeti Szolgáltató Vállalatánál Kostra Dalimír mérnök igazgatóhelyettessel beszélgettünk. Egyebek között a következőket mondta:- Egyelőre fenntartásokkal fogadjuk az új párt szervezkedését, mert a programnyilatkozat csupán futólag említi a kertbarátok és a háztáji árutermelők érdekeit s nem mondja ki konkrétan, hogy a mi érdekszövetségünk céljaiért szintén hajlandó kiállni. Ezt azért is fájlaljuk, mert a Nemzeti Frontban szövetségünk nem tud beleszólni a mezőgazdasági politika alakításába. A szervezkedő párt valószínűleg nagy segítségünkre lehetne az évtizedek óta ismétlődő értékesítési gondok megoldásában, az árképzéssel kapcsolatos észrevételeink tolmácsolásában. Eddig föntről mindig úgy szóltak hozzánk, ahogy éppen az uralkodó szelek fújdogál- tak. Egyszer biztattak, máskor olyan adót sóztak a nyakunkba, hogy elment a kedvünk a kezdeményezéstől. Az idén például 52 millió korona forgalmat bonyolítottunk le, holott 75-80 millió korona értékben is szállíthattunk volna zöldséget és gyümölcsöt a háztájiból, ha nincsenek az értékesítési gondok, és nem fogja vissza a kezdeményezést a meghirdetett adóztatás. Ha ezen a területen a mezőgazdasági párt rendet tud tenni, állítom, hogy a kertbarátok összefogásával rövid időn belül a minimumra csökkenthetjük, sót több zöldségféle esetében teljesen kiválthatjuk a behozatalt. Czibor Mária mérnök, a lakszakállasi (Sokolce) Csehszlovák-Mongol Barátság Efsz gyümölcsésze főleg az aggályairól beszólt:- A nálunk is működő Független Magyar Kezdeményezés szervezésében megtartott falugyűlés több résztvevőjéhez hasonlóan, én is úgy gondolom, a Csehszlovák Mezőgazdasági Párt csak hasznára lehet a falunak. Ugyanakkor nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a hatalommal visszaélt vezetők némelyike feltűnő buzgalommal bábáskodik a formálódó párt bölcsőjénél. Lesz-e elég erőnk és főleg bátorságunk fellépni ellenük? A szemükbe merjük-e mondani, hogy nem akarunk együttműködni velük? Mert látjuk, kik nyitnak, kik hajlandók a párbeszédre, az önkritikára. A falugyűlésen csak a község vezetői jöttek el közénk, a pártszervezet és a szövetkezet vezetői felénk se néztek. S ne feledjük, egyfajta idegenkedés, hú- zódozás is van az emberekben. Az ötletet jónak tartják, de sokakat gondolkodásra késztet, hogy megint pártról beszélünk s nem mozgalomról, fórumról. Majd ismét jönnek a taggyűlések, jegyzőkönyvek, semmitmondó beszámolók és kimutatások... no és tagdíjat is szednek. Nem kezdünk mindent elölről, csak a forma kedvéért más cégér alatt? (kádek) A demokrácia ábécéje - az iskolában Reform, demokrácia. Nem új keletű fogalmak ezek, hiszen reformról és demokráciáról már korábban is írtunk és beszéltünk (nem is keveset), de tettünk-e érte? Egyáltalán: cselekedhettünk-e a demokrácia nevében és szellemében? Iskolákkal, pedagógusokkal foglalkozva is sokat beszéltünk demokráciáról, kiváltképp sokat a CSKP KB márciusi ülése után, amely határozatban is rögzítette az iskolák nyitottságát, nagyobb önállóságát, demokratizmusát. Az irányító és felügyelő szervek kényszerűen, de elfogadták - legalábbis jelszó szinten - a demokráciát. S közben tovább éltek és élhettek diktatórikus eszközeikkel. Utasítani és számon kérni ugyanis kényelmesebb és áttekinthetőbb, mint megbeszélni a dolgokat. Az az iskola viszont, amely ragaszkodott a véleményformálás jogához, amely nem dróton rángatott bábuként kívánta élni az életét, amely ki akart törni a szolgalelküség bénító szorításából - a hatóságok sűrűsödő nemtetszésével, netán szankcióival volt kénytelen számolni. így az iskolai önállóság sajnos még ma is csak álom. Pedig a nevelőtestületnek papíron igen sok joga van; ő az iskola legfelsőbb fóruma. Valójában ennek a diplomásokból álló testületnek azonban annyi joga sem volt, mint egy munkahelyi brigádnak, hogy tudniillik maga válassza meg a vezetőjét. A pedagógusoknak éppen a szorító korlátok és a múlt gyakorlata miatt semmiféle tapasztalatuk sincs e téren. Minthogy a gyakorlat eddig nem tette lehetővé, most kell megtanulniuk a demokrácia ábécéjét. . De nem elég csak a pedagógusok közötti demokrácia kialakítása. Legalább ennyire fontos a tanár-diák fórum megteremtése. Az oktatás és a nevelés gyakorlatában ugyanis hozzászoktattuk a diákokat ahhoz, hogy ellentmondás nélkül fogadják el tanáraik nézeteit, ízlését, életfelfogását. Ezt a nevelési-oktatási módot sürgősen fel kell számolni, s pedagógusainknak mielőbb, meg kell tanulniuk a sajátjuktól eltérő nézetek kezelését. De még ez is kevés lehet, ha nem készítik fel tanítványaikat demokratikus jogaik és kötelességeik gyakorlására. Ennek legfontosabb színtere a tanítási óra, ahol a tudás, illetve a tanulás demokratizmusának kell megvalósulnia. Erre azonban csak a jól felkészült, szakmailag és pedagógiailag friss tanár képes. Elöiskolája lehet a jogok és kötelességek gyakorlásának az ifjúsági szervezet is. Eddigi formájában ez viszont nem alkalmas erre, hiszen a mozgalomban sok volt a formalizmus, a látszateredményekre törekvés. Az ifjúsági szervezetet segítő tanárok legtöbbször nem az önállóságot, az önszervezést segítették, hanem az önkényes beavatkozást választották, amely pillanatnyi eredményt hozhatott, de hosszabb távon éppen nevelési céljaink megvalósítását akadályozta. Úgy vélem, még a tévedés is jobb, mint az ilyen beavatkozás, a látszateredmény kierőszakolása, mert a sikertelenség, a tévedés önkorrekcióra késztet, a látszat viszont képmutatóvá, felelőtlenné teheti az ifjakat. S e tulajdonságok újratermelődésére most a legkevésbé van szükség. Mindenki előtt világos, hogy alapvető reform, a tanítás-tanulás tartalmának, szervezeti formájának, módszereinek megváltoztatása csak a gazdasági lehetőségek radikális javításával érhető el. Van azonban sok olyan gond is, amelynek megszüntetéséhez elsősorban nem pénz, hanem szakértelem, szabad, sablonoktól mentes gondolkodás, hivatástudat, esetleg „csak" - az egyéni vagy baráti érdeken felülemelkedő - jóindulat kellene. Elértük-e már, hogy a nemzeti bizottság fenntartója és ne szakismeret nélküli felettese legyen az iskolának? (Következésképp: az iskola ellenőrzésekor ne a pedagógus módszereit, hanem a gyerekek tudását, a nevelés feltételeit vegye számba.) Egyértelművé tettük-e már a tanácsok felelősségét az iskola eredményes munkájában? Gondoskodnak-e a tanácsok az iskola hatékonyabb működésének feltételeiről? Nem mond-e ellent a tanácsi irányítás a szervezetileg, igazgatásilag, szakmailag önálló iskolavezetésnek ahelyett, hogy erősítené azt? (Persze, ez más munkastílust kíván, elsősorban annak tisztázását: kié is az iskola. A pedagógusoké? A társadalomé? Az iskola a gyerekeké, s csak akkor teljesíti feladatát, ha a tanulók jól érzik ott magukat, és eredményesen tanulnak.) Megvalósult-e már, hogy az igazgató minősítése döntő módon iskolájának értékelt eredményétől függjön? A minőségi munka, az elért eredmény megkapja-e már- legalább - az erkölcsi elismerést? A társadalomban, a politikában felgyorsuló folyamatok, az utóbbi hetekben lezajlott változások reményre adnak okot, hogy az irányítás minden szintjén meghonosodott „pöffeszkedő dilettantizmust", a bürokratikus hatósági irányítási rendszert igazi demokrácia, nagyobb önállóság, irányítási szabadság váltja fel, s az oktatás és a. művelődés ügyét a pedagógusok és az általuk életre hívott, sajátjuknak tekintett szervezeteik - a pedagógusfórumok- mozdíthatják elő. S ha újrafogalmazzuk feladatainkat, nevelési módszereinket, embereszményeinket, s ha van, lesz erőnk szembenézni önmagunkkal, akkor könnyebben megtalálhatjuk a közös nyelvet, a közös akaratot: a változtatásra, a megújulásra. Csakis így érhetjük el, hogy az oly sokat hangoztatott önállóság, pedagógiai szabadság végre ne csak írott malaszt maradjon. TÖLGYESSY MÁRIA Könyv a pályaválasztásról Az ifjúság megfelelő pályaválasztása fontos feltétele a sikeres önmegvalósításnak, amely tömeges méretekben a társadalmi fejlődés egyik kulcskérdése lehet. A pályaválasztásra nevelés elsődleges feladata, hogy elősegítse az egyén adottságainak képességgé fejlesztését olyan módon, hogy azok a társadalmi szükségletekkel is összhangban legyenek. A pályatájékoztatás, az önismeretre alapozó pályaválasztást elősegítő nevelés az idevágó szociálpszichológiai kutatások legújabb eredményeinek ismeretét feltételezi. Zakar András Pályaválasztási elméletek című könyve igen jó segítséget jelent a pályaválasztási tanácsadással foglalkozó szakembereknek, mert első ízben foglalja össze az eddig többnyire csak szétszórt helyeken hozzáférhető alapvető elméleteket. A könyv első része a pályaválasztási tanácsadás elméleti irányainak történeti-kritikai áttekintését adja. A pszichodinamikus, a döntéselméleti, a tipológiai és a fejlódéslélektani elméleteken túl a szerző figyelemmel kíséri a siker- és a kudarcélményen alapuló megközelítési irányokat, a rendszerszemléletből kiinduló pályaválasztási elméleteket, amelyek a döntés folyamatát az interakciók komplex és dinamikus kölcsönhatásában szemlélik. A kiadvány második részében a pályaválasztási elméletek gyakorlatban betöltött szerepére, helyére és jelentőségére mutat rá a szerző. Az elméletek általános tendenciái adják a szerző kiindulási alapját, a tanácsadást probléma-, illetve feladatmegoldási folyamatnak tekinti, amely jól elhatároló szakaszokra tagolható. Kitér a pályaválasztás tipikus eseteire, az általános kérdésektől kezdve eljut a testileg és értelmileg károsodottak pályaválasztási lehetőségeinek az elemzéséhez is. Véleménye szerint a leggyakoribb pályaválasztási probléma a tanácstalanság, ami többnyire a magatartás személyiségi tényezőinek fejletlenségéből adódik. Megszívlelendő- en elemzi a pályaválasztási tanácsadó személyével kapcsolatos elvárásokat is. A pályaválasztási szakemberek, a pedagógusok és a szülők egyaránt nagy haszonnal forgathatják a tudós szerző tanulmányát, amely Budapesten, a Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg. -sz-t ÚJ SZÚ 6 1989. XII. 21.
