Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-19 / 298. szám, kedd

ÚJ szú 7 1989. XII. 19. A nyugatnémet államfő Potsdamban visszafogottan szólt az újraegyesítésről (ŐSTK) - Richard von Weizsacker, az NSZK államfője vasárnap váratlanul Potsdamba érkezett. Fogadta őt Manfred Gerlach, az NDK parlamentjének megbí­zott elnöke, Hans Modrow kormányfő, valamint Lothar de Maizére, a keletné­met CDU elnöke. Weizsacker egyébként az NDK-beli egyházi körök meghívására tett rövid magánlátogatást Potsdamban. Az államfő sajtóértekezletén hangsú­lyozta, a németeknek - az NDK-belieknek és az NSZK-belieknek egyaránt - érde­kük, hogy megőrizzék szövetségeseik bi­zalmát. Elmondta, a szomszédos orszá­goknak, beleértve Lengyelországot is, nem kell attól tartaniuk, hogy a két német állam közeledése veszélyeztetné a jelen­legi európai határokat. Weizsacker szor­galmazta, hogy az NSZK nyújtson erköl­csi és gazdasági támogatást a keletnémet reformoknak. Egyben hangsúlyozta, egy szabad államnak nem lehet előírni, hogy milyen lépéseket tegyen, illetve ne te­gyen. Kizárólag az NDK állampolgárainak kell dönteniük országuk további sorsáról. Szövetségeseink egy stabil NDK lété­ben bíznak, mondotta az államfő James Baker amerikai külügyminiszterrel folyta­tott megbeszéléseire hivatkozva. Ugyan­akkor emlékeztetett rá, a szovjet fél elvár­ja, hogy az NDK teljesíti a Varsói Szerző­déssel szembeni kötelezettségeit. Hans Modrow, a találkozón hangsú­lyozta, megvannak a feltételek az NDK és az NSZK közötti együttműködés elmélyí­téséhez, bővítéséhez. Mint mondotta, a problémák felelősségteljes és átgondolt tetteket követelnek. Berlinben tegnap a gazdasági refor­mokkal kapcsolatos problémák megvita­tásával folytatódtak az NDK különböző társadalmi erőinek képviselői közötti ke- rekasztal-megbeszélések. Több mint 150 személy követelte, hogy a tárgyalásokhoz további 12 csoport is csatlakozhasson, beleértve a hivatalos nőszövetséget és az ifjúsági szervezetet. A tárgyalások első fordulóját december 7-én tartották meg. A résztvevők akkor megállapodtak abban, hogy május 6-án szabad választásokat rendeznek, feloszlatják az állambiztonsá­gi hivatalt és megteremtik a lehetősége­ket az új politikai pártok legalizálásához. A luzsicai szorbok - az NDK-ban élő nemzetiségi kisebbség - új nemzetiségi törvényt követelnek - közölte az ADN hírügynökség. A szorbok követelik az egyenlőséget, valamint nemzetiségi nyel­Ismét Ljubimov a Taganka élén (ÖSTK) - öt évig tartó kényszerű száműzetése után vasárnap Jurij Ljubi- movot, az ismert szovjet rendezőt ismét kinevezték korábbi tisztségébe, vagyis új­ra ő a Taganka Színház igazgatója. A TASZSZ hírügynökség beszámolt róla, hogy Ljubimov a következő másfél évben egyszerre fog dolgozni a Tagankán és külföldön, ahová számos szerződése köti. A világhírű rendezőt Konsztantyin Csernyenko idején, 1984-ben „a szovjet állammal szemben ellenséges1' tevé­kenységgel vádolták, s miközben Nagy- Britanniában tartózkodott, megfosztották szovjet állampolgárságától, amelyet idén májusban helyreállítottak. Zsivkov unokáját nemi erőszak elkövetésével 'I !■ 'I vádolják (ÓSTK) - A húszéves Todor Szlavko- vot, Todor Zsivkovnak, Bulgária egykori legfelsőbb vezetőjének unokáját vasár­nap a Rabotnicseszko Delo című központi pártnapilap nemi erőszakkal vádolta meg. Jankó Dimov, a szófiai városi rendőrség nyomozója közölte, hogy Todor Szlavkov és két társa a múlt év július 9-én meg­erőszakolt egy 18 éves lányt. A bizonyíté­kokat azonban elkobozták, az iratokat „felsőbb helyekre" továbbították. vük és kultúrájuk megőrzésének biztosí­tékait. Hans Modrow és Gregor Gysi, a Né­met Szocialista Egységpárt - a Demokra­tikus Szocializmus Pártjának elnöke va­sárnap interjút adott a Haarez című izraeli napilapnak. Közölték, az NDK fel akarja venni a diplomáciai kapcsolatokat Izra­ellel. A Corriere della Sera című konzervatív milánói napilapban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményei szerint az olaszok 70 százaléka támogatja Né­metország újraegyesítését. A megkérde­zettek 16,6 százaléka ellenzi ezt. A vá­laszadók mintegy 60 százalékának az a véleménye, hogy a közeljövőben meg­történik az újraegyesítés. Szovjet-japán tárgyalások (ÖSTK) - Tokióban tegnap megkezdő­dött a szovjet-japán tárgyalások 4. fordu­lója a békeszerződésről, amely formáli­san is véget vetne a két ország között a második világháború óta tartó hadiálla­potnak. A szovjet delegációt Igor Roga- csov külügyminiszter-helyettes, a japánt pedig Ovada Hiszasi vezeti. A szerződés kidolgozásának legnagyobb akadálya mindeddig annak a négy szigetnek a ho­vatartozása feletti vita, amelyeket a Szov­jetunió a második világháborúban foglalt el. A Kurilli-szigetekre Japán igényt tart. Kambodzsai konfliktus Szihanuk új javaslata (ÖSTK) - Norodom Szihanuk herceg, a kormányellenes koalíció egyik vezetője nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszö­gezi: a kambodzsai ellenzék csak abban az esetben teszi üressé az ENSZ-ben elfoglalt helyét, ha egyben feloszlatják a phnompenhi kormányt. Ezt az álláspon­tot támogatta Són Sann, az egyik ellen­zéki frakció vezetője is. Az utóbbi néhány nap folyamán több­ször változott a kambodzsai ellenzék ál­láspontja a sok éve húzódó fegyveres konfliktus megoldását illetően. A múlt hét elején Szihanuk herceg és a vörös khme­rek még határozottan visszautasították az ENSZ-képviselet jogáról való lemondást, s ugyancsak kizárták a kambodzsai kor­mánnyal folytatott bármiféle további tár­gyalások lehetőségét. Hun Sen kambodzsai kormányfő az ENSZ-képviselet problémájának rende­zését szabta feltételként ahhoz, hogy kor­mánya elfogadja az ausztrál javaslatot, miszerint Kambodzsát a szabad választá­sok megrendezéséig helyezzék a világ- szervezet gyámsága alá. Ezt a tervet elvben elfogadta Szihanuk herceg is, a vörös khmerek azonban elutasították és továbbra is a négyes koalíció kormányá­nak megalakítását szorgalmazzák. A konfliktusban érdekelt felek a jövő év februárjában az indonéz fővárosban is­mét tárgyalóasztalhoz ülnek. Mandela rövidesen szabadul? (CSTK) - A Dél-afrikai Köztársaság­ban vasárnap este több mint ezren indul­tak békés tiltakozó menetben ahhoz a fokvárosi börtönhöz, ahol Nelson Man­dela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetője tölti életfogytiglani börtönbünte­tését. A menet résztvevői között volt a legismertebb dél-afrikai politikai fogoly felesége, Vinnie Mandela is. A rendőrség egy kilométerre a börtön kapuitól megállította a menetet. Mandela felesége bemehetett volna a börtönbe, hogy meglátogassa a férjét, de a többi tüntető nélkül ezt az ajánlatot nem fogad­ta el. Nelson Mandela, aki 27 éve van bör­tönben, múlt szerdán találkozott Frederik de Klerk államfővel. Pretoriában általá­nos a vélemény, miszerint Mandelát a kö­zeli hetekben szabadon engedik. Thürmer Gyula lett az MSZMP elnöke (CSTK) - Az új szervek és az új veze­tők megválasztásával hétfőre virradóan ért véget Budapesten a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt XIV. kongresszusának el­ső része. A párt elnöke a 36 éves Thür­mer Gyula lett, aki Grósz Károly egykori főtitkár külpolitikai tanácsadója volt. Maga Grósz Károly, továbbá Berecz János és Púja Frigyes is tagja a központi bizott­ságnak. A küldöttek jóváhagyták a párt új alapszabályát, s mivel időzavar miatt nem tudták megvitatni a pártban és a társada­lomban kialakult helyzetről szóló politikai nyilatkozatot, úgy döntöttek, a kongresz- szust jövő év elején folytatják. Az új alapszabály leszögezi, hogy az MSZMP marxista párt, amelynek célja a szocializmus felépítése. A dokumen­tumban a küldöttek elutasították a bürok­ratikus centralizmust, de pártjukat tovább­ra is a demokratikus centralizmus elvei alapján kívánják működtetni. Az alapsza­bály szerint megváltozik a párt szervezeti felépítése, miközben a főszerep az alap­szervezetekre hárul. A kongresszus rend­kívül időszerű feladatnak nevezte a párt­tagság fiatalítását, ugyanis jelenleg a ta­gok 43 százaléka nyugdíjas. Az SZKP KB táviratban üdvözölte az MSZMP XIV. kongresszusát. Milyen volt az I. labdarúgóliga? A szlovákiai csapatok gyenge idényé Nem sok jót mondhatunk el a vasárnap befejeződött bajnokság őszi idényéről. A Sparta a várakozásnak megfelelően első lett, bár bőven akadt gondja. A szlová­kiai labdarúgás megtartotta a nem éppen hízelgő pozícióját. Akárcsak az elmúlt tizenöt év során (utoljára az 1974/75-ös bajnokságban volt első a Slovan), most is több csapat van a táblázat második felében, mint az elsőben: 16. Pov. Bystrica, 15. Trnava, 13. DAC, 11. B. Bystrica... Ez nem ígér semmi jót. A múltban sosem menekült meg az az együttes, amely 10 pontnál kevesebbet szerzett. Nincs tehát sok reménye a Pov. három meghatározó játékosa (Micinec, minden tagjára. Hogy miért? Arról majd legközelebb. Az alábbi két táblázat sok mindenről tanúskodik. Az elsőt a hazai, a másodi­kat az idegenbeli meccsek alapján állí­tottuk össze. OTTHON Bystricának. A bajnokság első felében nem játszott optimális összeállításban, kulcsemberei sérültek voltak. Egy-egy meccsen bizony nagyon gyenge benyo­mást keltett, és úgy tűnt, játékosai nem érik el az I. liga színvonalát. De hát ez elmondható a mezőny számos tagjáról. Nem volt könnyű helyzetben Ján Bodnár edző, aki az idény előtt derűlátóan azt nyilatkozta: a feljebbjutást kivívott labda­rúgók az I. ligában is megállják a helyü­ket. Tévedett. A hajrában a klubvezetés útilaput kötött a szakvezető talpa alá... Az elmúlt huszonöt év során a Trnava nem volt olyan nehéz helyzetben, mint most. 1984-ben ugyancsak 11 ponttal rendelkezett, de a kiesési zónán kívül tanyázott. A liga történetéből tudjuk, tizenegy őszi ponttal eddig csupán az Ostravának és a Slaviának sikerült meg­menekülnie. Képes erre a Trnava? Ehhez produktívabb futballistákra lenne szüksé­ge. Főleg hazai pályán nem tud mit kez­deni a zártan védekező ellenféllel. Gond­ban van tehát a 42 éves, kevésbé tapasz­talt Ladislav Kuna edző. Anton Dragún eléggé rozoga állapot­ban vette át a DAC irányítását. A csapat CDflBYUÍDAIlA dr UH I ÍIIIbMUU • AZ OSZTRÁK Petra Kronberger nyerte a Panoramaban rendezett női le- sikló VK-versenyt az NSZK-beli Guten- sohn és az ugyancsak nyugatnémet Gerg előtt. A VK-ban Gerg (133) vezet az osztrák Wachter (103) és Kronberger (98) előtt. • PETER MESIARIK (Lokomotíva Trnava) és Alena Damitáová (ZVL Pre­áov) lett Szlovákiában az 1989-es év kézilabdázója. • MEGTÖRT a Stanley Kupa-győztes Calgary Flames rossz sorozata. A leg­utóbbi fordulóban a bajnokcsapat végre ismét győzött, Szergej Makarov vezérle­tével 8:2-re lelépte a Quebec Nordiques együttesét. Makarov két gólt eredménye­ző átadás mellett egy találattal járult hoz­zá a ,,lángok“ győzelméhez. Liba, Hodúr) külföldre távozott, Kapko és Lieskovsky (sérülés) alig-alig vett részt a nyári felkészülésen. Nem csoda hát, hogy a csapat repülőzuhanást végzett a táblázaton. Csak amikor a fiatal játéko­sok némi ligatapasztalatra tettek szert, konszolidálódott a kollektíva. Ennek ered­ménye volt a legutóbbi három hazai győ­zelem (Slavia 5:0, Brno 5:0, Vítkovice 2:0). Úgy tűnik, több van ebben a gár­dában, mint amennyit sejtetni látszik a he­lyezése. Egy-két rutinos labdarúgó azon­ban elkelne az együttesben... Az állandósult koncepció és a prog­resszív csatárjáték eredményezte, hogy a Nitra tartja tavalyi formáját és nagyjából helyét a táblázaton. A nagy kérdés, mi lesz, ha Moravőík bevonul tényleges ka­tonai szolgálatra? A Slovan a biztonsá­gos védekezésre épít. Játékosságban sok csapat megelőzi. A táblázaton viszont csak kettő. Jozef Adamec igényes edző. Némileg sikerült megváltoztatnia az Inter arculatát, a játékosok hozzáállását, de a csapat még mindig nem képes kiegyen­súlyozott teljesítményre. Néha még egy mérkőzésen belül sem. Ez vonatkozik a tizenhatos mezőny • A VASCO DE GAMA csapata 1:0-ra nyert a Sao Paulo együttese ellen, s ezzel elhódította a brazil labdarúgó bajnoki cí­met. A népszerű Rio de Janeiro-i gárda 1974 után másodszor lett aranyérmes. • VITRAY TAMÁS, a Magyar Televí­zió sportszerkesztőségének vezetője lett a Magyar Úszó Szövetség új elnöke. A legutóbbi közgyűlés közfelkiáltással vá­lasztotta meg a neves sportembert. 1. Bohemians 2. Nitra 3. Sparta 4. Olomouc 5. Slovan 6. Ostrava 7. Vítkovice 8. Slovan 9. DAC 10. Dukla 11. Cheb 12. Inter 13. Brno 14. B. Bystrica 15. Trnava 16. Pov. Bystrica 19:6 15 22:6 14 25:10 14 20:7 13 0 1 4 0 17:5 13:5 16:9 9:3 18:6 11:2 12:5 11:4 14:10 9:7 6:6 9:10 IDEGENBEN 1. Sparta 7 4 1 2 9:6 9 2. Slovan 7 2 3 2 4:5 7 3. Inter 8 2 2 4 11:17 6 4. B. Bystrica 7 2 1 4 7:11 5 5. Dukla 8 1 3 4 7:12 5 6. Bohemians 7 2 1 4 8:13 5 7. Ostrava 7 1 2 4 9:13 4 8. Nitra 7 1 2 4 4:12 4 9. Trnava 8 1 2 5 7:16 4 10. Brno 8 116 6:15 3 11. Vítkovice 8 116 5:16 3 12. Olomouc 7 0 2 5 5:14 2 13. Slavia 8 0 2 6 4:19 2 14. Cheb 8 0 1 7 6:16 1 15. DAC 7 0 1 6 3:19 1 16. Pov. Bystrica 8 0 0 8 5:27 0 A góllista állása -10 gólos: Moravőík (Nitra), 9 gólos: Hyravy (Ostrava), 8 gó­los: Siva (Bohemians), Kukleta (Sparta), Kafka, (Brno), 7 gólos: Király (DAC), Kadlec (Vítkovice), Zelníőek (Brno), Bílek (Sparta), Maróéi (Olomouc). (T. V.) Bílek az év labdarúgója (ÖSTK) - Huszonötödik alkalommal rendezték meg az év labdarúgója ankétot, amelyet a Stadion sporthetilap, a Cseh­szlovák Labdarúgó Szövetség és a Sazka vállalat írt ki. Ebben az évben Michal Bílek, a Sparta Praha játékosa végzett az élen. A 24 éves futballista klubtársát, Iván Haáekot váltotta fel az első helyen. A má­sodik helyre Lubomír Moravőík (Nitra), Hétfőn szünnap volt a jégkorong Izvesztyija Kupán Bríza a csehszlovákok erőssége (sr) - Szombaton az első, vasárnap a második forduló mérkőzéseit rendezték a 23. jégkorong Izvesztyija Kupán. Teg­nap szünnap volt a moszkvai nemzetközi tornán. Mint ahogy az várható volt, a házi­gazda szovjet válogatott százszázalékos teljesítménnyel, 4 ponttal várja a mai folytatást. Közvetlenül a szbornaja után egy pont hátránnyal a csehszlovák és a kanadai együttes következik. Nagy csa­ta várható tehát ma délután 16.30-tól, amikor is a Wohl-legénység a tengerentú­liakkal mérkőzik. Ez előtt a találkozó előtt 13.00 órakor kezdődik az NSZK - Finnor­szág összecsapás. Az Olimpijszkij-csar- nokban 17.00 órakor indul útjára a korong a Szovjetunió - Svédország találkozón. A csehszlovák csapat ugyan győze­lemmel kezdte az idei küzdelemsoro­zatot, ám teljesítménye messze elma­radt a várakozástól. A finnek már 3:1 -re elhúztak, és ezt követően több ziccerük volt, Bríza kapus azonban mindent hárí­tani tudott. Főleg neki köszönhető, hogy Vodiláék fordítani tudtak a nyitómérkőzé­sen A folytatás még halványabbra si­került, hiszen válogatottunk a 60 perc tiszta játékidő alatt egy gólt sem tudott ütni, mindössze két helyzete adódott. A gól nélküli összecsapás hőse a cseh­szlovák kapus, Bríza volt, aki fél tucat gólnak látszó lövést hárított. A szakem­berek véleménye megegyezett abban: Spartakiád ’90 Igen vagy nem? (CSTK) - Az utóbbi időben egyre több szó esik az 1990-es csehszlovák sparta- kiádról. A napokban is jó néhányan hallat­ták hangjukat megrendezésével kapcso­latban. Miloslav Tempír, az alapozó testne­velési szövetség elnöke: „A gyakorlato- zóknak kellene dönteniük a spartakiád sorsáról." Dana Marková, ritmikus sportgimnasztika: „Egyértelműen a spartakiádra voksolok, azért, mert hagyományai vannak ennek a sportün­nepnek". Václav Skoumal, torna. „Szö­vetségünk a spartakiád ellen van. A múltban rossz hatással volt szövet­ségünk munkájára". Frantiáek Haraá- ta, az ifjúsági labdarúgó-válogatott edzője: „Csak járási és körzeti szinten rendezzék meg, nincs értelme a nagy­zásnak". jobb volt a Tre Kronor, sokkal közelebb állt a győzelemhez. Hétfőn, hasonlóan a többi csapathoz, a csehszlovákok is rövid átmozgató edzé­sen vettek részt a Luzsnyiki Sportpalotá­ban Stanislav Nevesely edző a követke­zőket nyilatkozta a CSTK munkatársának: „Nehéz dolgunk lesz a tengerentúliak ellen, éppen ezért ezúttal is a védeke­zésre helyezzük a fő hangsúlyt. De nemcsak ezt gyakoroltuk, hanem a tá­voli lövéseket és az emberelőnyös helyzeteket is. Elégedett vagyok csa­patunk eddigi szereplésével. Figye­lembe kell vennünk azt is, hogy ez a gárda most játszik először ilyen összetételben. Közvetlenül a mérkőzés előtt döntünk arról, Bríza őrzi a kaput vagy Hartmann". A Csehszlovákia - Kanada mérkő­zést természetesen közvetíti a televízió a harmadikra Miroslav Kadlec (Vítkovi­ce) került. A szakemberek szerint azért diadal­maskodott Bílek, mert sorsdöntő gólokat lőtt szabadrúgásból a válogatott tétmecs- csein. Többen Antonín Panenka utódjá­nak tekintik. Eddig 17 alkalommal szere­pelt a válogatottban, Skuhravyval együtt lett az együttes legeredményesebb játé­kosa. A Sparta balhátvédje a vb-selejte- zőkön négy alkalommal talált a hálóba, s ez figyelemre méltó teljesítmény. Bílek két évvel ezelőtt a 29. helyen végzett, tavaly pedig a 6.-on. Az 50 szavazó közül 36-an az első helyre tették őt. Moravőík tizenegyszer, Kadlec, Haáek és Kocian pedig egyszer­egyszer volt a legjobb a szavazócédulán. Az év tizenegyében négy Sparta-játékos található. Érdekesség, hogy a St. Pauli- ban futballozó Kocian hatodik lett, Straka (Mönchengladbach) pedig nyolcadik. Ko­cian és Hyravy első ízben került a legjob­bak közé, viszont Chovanec, Griga, Da- nék, Némeőek és Vlk kiestek. A SORREND: 1 Michal Bílek (Sparta Praha) 532, 2. Lubomír Moravőík (Plasti­ka Nitra) 491, 3. Miroslav Kadlec (Vítkovi­ce) 380, 4. Iván Haáek 336, 5. Tomáá Skuhravy (mii/idkettő Sparta) 323, 6. Ján Kocian (St. Pauli) 286, 7. Jan Stejskal (Sparta) 150, 8. Frantiáek Straka (Mön­chengladbach) 139, 9. Viliam Hyravy (Bá­nik Ostrava) 98, 10. Milán Luhovy (Dukla Praha) 78, 11. Ludék Mikloáko (Ostrava) 77 pont. Becker nagy szólója A wimbledoni győztes érdeme, hogy az NSZK megvédte a Davis Kupát Becker egyszerűen felülmúlhatatlan volt a stuttgarti Hans-Martin Schleyer csarnokban! Minden úgy történt, ahogy ö akarta, az általa írt forgatókönyv sze­rint zajlott a 78. Davis Kupa fináléja. De lehet-e egyáltalán a sportban előre megírt forgatókönyvről beszélni? Ebben az eset­ben igen. Mén Boris Becker ismét igazol­ta, ha a hétvégihez hasonló formában játszik, ha nem mond csődöt bombaerős első adogatása (ez okozott neki épp nagy problémát két hete New Yorkban a Mesterek Tornáján), akkor izekre szedi ellenfeleit. Ez történt a svédek elleni dön­tőbon, s tegyük hozzá: Becker nemcsak adogatásával vált a torna főszereplőjévé, a három napon át mutatott játéka csodá­latot váltott ki minden teniszrajongóban. Nagyszerű formában volt a salátástálért vívott fináléban, azt mutatta, ami joggal teszi öt a világ egyik legjobbjává, sokak szerint a legjobbjává, még akkor is, ha a New York-i vereséggel a második hely­re szorult Lendl mögé az idei ranglistán. Jelen és Steeb is részese ugyan a si­kernek, de valamennyi külföldi lap szak­írója kivétel nélkül azon a véleményen van, hogy Beckernek oroszlánrész jutott. Nemcsak a két egyesben, de a második pont megszerzésével párosban is. Az, amit pénteken művelt Edberggel, az egy­szerűen megsemmisítő volt a mesterek mesterének, aki jóformán szóhoz sem jutott. Vasárnap a Davis Kupa sorsát eldöntő csatában még elsöpróbb volt a háromszoros wimbledoni győztes Becker fölénye. A Wilander elleni találko­zón úgy játszott ellenfelével, mint macska az egérrel. Pedig Mats Wilander nem akármilyen teniszező! Tavaly három Grand Slam-tornát nyert és ó volt az ATP- világranglista éwégi éllovasa. A svéd fiú az idén nem volt formában. Egyetlen Grand Prix-viadalon sem győzött, ennek ellenére is nem várt óriási különbség volt közte és Becker között. Ezt maga Wilan­der is beismerte: ,,Nem volt esélyünk, Boris mindenkit lesöpört. Nem vitás, szá­momra ő a világ legjobbja. Talán minden idők legjobbja is“. Sportszerű nyilatkozat egy legyőzött versenyzőtől. Nemcsak ö, mások is szuperlatívuszokban nyilatkoz­tak Becker játékáról, s a vélemények általában megegyeztek abban, hogy amit a Wilander elleni összecsapáson nyújtott, az a Davis Kupa eddigi történetének leg­jobb teljesítménye volt. Maga a nyugatné­met teniszező is megerősítette, hogy va­sárnap élete nagy formájában játszott, de nem felejtette el hozzáfűzni azt sem, a győzelem mindenképpen kollektív mun­ka eredménye: ,, Azért nyerhettünk, mert nekünk van a világon a legjobb csapa­tunk". (urbán)

Next

/
Thumbnails
Contents