Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-18 / 297. szám, hétfő
A küldöttek a fejlődés harmadik útjára szavaztak (Folytatás az 1. oldalról) a mindenki képességei szerint - mindenkinek munkája szerint alapelv. Harmadik útról van szó. amely nem azonos sem a kapitalista fejlődéssel, sem az adminisztratív szocializmussal Ötvözi a termelőeszközök társadalmi, szövetkezeti és magántulajdonát, ezeket a formákat olyan politikai és gazdasági demokráciában kapcsolja össze, amely a dolgozók érdekeiből indul ki Az NDK-ban a válságból kivezető útnak a jövőben szükségszerűen el kell jutni a demilitarizált és demokratikus Európa építéséhez Ebben a két német államnak szerződéses közösségként kell részt vennie A másik, a válság okait elemző dokumentum hangsúlyozza: a Honecker-féle vezetés tagjai teljes mértékben felelősek a párt és a társadalom jelenlegi helyzetéért. Az NSZEP apparátusának egykori struktúrái, s az ezeket szolgáló ideológia lehetővé tették a pártfunkcionáriusok számára a hatalommal való visszaélést, a korrupciót, a törvénytelen úton történő meggazdagodást. Rendkívül súlyos tehertételt jelentenek a párt számára a sztálinizmus időszakának bűntettei, az akkori áldozatok jelentős részét mindmáig nem rehabilitálták. Az NSZEP 1971-es VIII. kongresszusa reményeket keltett azáltal, hogy a gazdasági és a szociális politika szorosabb összefonódása felé orientálódott. Később ezt az irányvonalat aránytalanul túlértékelték, ami a Honek- ker személye körüli kultusz kialakulásához vezetett. Honecker és környezete mindjobban eltávolodott a párttagságtól, a néptől. A ,.szocializmus az NDK színeiben“ jelszó jegyében elutasították az átalakítást és a nyilvános tájékoztatást. Ma ezt az időszakot , .sztálinizmus az NDK színeiben" ]elzővel kell ellátni. A küldöttek meghallgatták az NSZEP KB volt Központi Pártellenőrzési Bizottságának tájékoztatóját, amely Erich Honecker álláspontját is tartalmazza. A volt vezető vállalja a kialakult helyzetért a felelősséget, hiszen hosszú időn keresztül ő töltötte be a legfelsőbb párt és állami tisztséget. Hibás döntéseinek okát abban látja, hogy az utóbbi időben ,,nem tartotta tiszteletben az ország életének realitásait“. Azt viszont Honecker tagadja, hogy visszaélt volna hatalmával, s elutasította a korrupció vádját is. A párt elnöksége javasolta a kongresz- szusnak, hogy hozzák létre a párt elnökét segítő tanácsot, ez a testület hozzávetőleg húsz ismert reformpolitikust tömörí- tene. A nyílt vitában a kongresszusi küldöttek hangsúlyozták, hogy az NDK-ban a helyzet stabilizálására van szükség, s elutasították Németország újraegyesítését. Szombaton a késő esti órákban döntöttek arról, hogy megváltoztatják a párt nevét. A párt új neve: Német Szocialista Egységpárt - a Demokratikus Szocializmus Pártja. Vasárnap a rendkívüli kongresszus zárónapján Gregor Gysi, a párt elnöke bevezető beszédében hangsúlyozta: az NDK-ban megkezdődött a választási kampány, s a májusi választásokat már most befolyásolják a különböző pártok és mozgalmak tanácskozásai. Gysi szerint a választási küzdelemnek az összes társadalmi erő egyetértéséhez kell vezetnie. A párt új nevével kapcsolatban elmondta, hogy az kifejezi: a párttagok nem tagadják meg a múltat, nem akarják magukról elhárítani a felelősséget, viszont határozottan elvetik a sztálinizmust, és támogatják a demokratikus szocializmus új programját. A rendkívüli kongresszus tegnap lapzártánk után ért véget. Még két NDK-beli pártkongresszusról kaptunk tegnap jelentést. A hajnali órákban ért véget a keletnémet Kereszténydemokrata Unió rendkívüli kongresszusa, amelyen megválasztották az új vezetőséget és jóváhagyták a párt programdokumentumát, Megerősítették elnöki tisztségében a 49 éves Lothar de Maizieret, a főtitkár pedig a 40 éves Martin Kirch- ner, az evangélikus-luteránus egyház tanácsadója lett. A programdokumentum szerint a párt „keresztény jellegű néppárttá" kíván válni, s fő céljának a ,,szociális piacgazdaság" kiépítését tekinti. Szombaton kezdte meg alakuló kongresszusát az új keletnémet politikai párt, a Demokratikus Mozgalom is. Volfgang Schnur elnök kijelentette, e kongresszussal a mozgalom bekapcsolódott a parlamenti helyekért vívott küzdelembe. A program szerint szociális és környezet- védő pártról van szó, amely arra törekszik, hogy szétválasszák az állami és a pártpolitikát, felszámolják az információs monopóliumot, s az állam pedig társadalmi ellenőrzés alá kerüljön. Fő jelszavai közé tartozik a gazdasági hatékonyság, a szociális igazságosság és az ipar ökológiai szempontból történő átalakítása. Az európai békés elrendezés keretében sík- raszáll a német konföderáció mellett. E párt tagjainak számát jelenleg 16 ezerre becsülik. xxx A Bild am Sonntag hetilap tegnapi számában azt írja, Kohl nyugatnémet kancellár keddi találkozóján Hans Modrow keletnémet kormányfővel több milliárd dolláros hitelekről és beruházásokról esik majd szó. A lap szerint a bonni kormány hitelek és állami garanciák útján hajlandó megkönnyíteni a vegyesvállalatok létesítését A nyugatnémet gazdaság állítólag évi 5,6 milliárd dollárral segíti elő az NDK gazdaságának megújítását. A hamburgi Dér Spiegel értesülései szerint szép karácsonyi ajándék, hogy december 23-tól a nyugatnémetek és a nyugat-berliniek vízummentesen és kötelező pénzbeváltás nélkül utazhatnak az NDK-ba. Az intézkedés életbeléptetését eredetileg január 1-től tervezték. Az NDK tévétársasága és a Dér Spiegel folyóirat közös felmérést végzett, s eszerint az NDK lakosságának 71 százaléka az önálló, szuverén állam megőrzése mellett száll síkra, a megkérdezett nők és férfiak 27 százaléka kívánta csupán az újraegyesítést. Az MSZMP XIV. kongresszusa Budapesten Grósz Károly egy lengyel lapban bírálta Németh Miklóst (CSTK) - Marosán Györgynek, a magyar kommunista és munkásmozgalom veteránjának nyitóbeszédével kezdődött meg tegnap Budapesten a Magyar Szocialista Munkáspárt XIV kongresszusa. A tanácskozás fő célja, egy egységes marxista párt kialakítása. A jelentések szerint a 800 kongresszusi küldött zárt ajtók mögött tanácskozott, s várhatóan jóváhagyják az új alapszabályt, megválasztják az MSZMP vezető szerveit, politikai nyilatkozatot hagynak jóvá a párt és a társadalom helyzetéről. Marosán György után Grósz Károly mondott beszédet, aki a kongresszust előkészítő bizottság munkáját irányította. Mint ismeretes, Grósz elutasítja az októberi kongresszus eredményeit. Az októberi tanácskozáson alakult meg a Magyar Szocialista Párt. A Przeglad Tygodniowy című lengyel hetilap legutóbbi számában interjút közölt Grósz Károllyal, aki kijelentette: ,,Az MSZMP októberi kongresszusa egy jól szervezett puccs volt .. A cél az volt, hogy kiszorítsanak a pártvezetésből, amelynek utolsó baloldali képviselője voltam." A közelmúlt legnagyobb politikai hibájának nevezte, hogy az idén februárban nem szakított Nyers Rezsővel, Németh Miklóssal és Pozsgay Imrével, valamint azt, hogy megakadályozta a pártszakadást. Tévedései közé sorolta, hogy ,,rosszul töltött be néhány kulcspozíciót, mindenekelőtt a kormányfői posztot Németh Miklóssal". A kormányfőre utalva Grósz kijelentette: ,,Nem elég a szakmai hozzáértés, az emberi jellemet is tekintetbe kell venni. “ Grósz szerint a kettejük közötti egyik különbség volt, hogy Németh - szemben vele - már 1982-től pontosan ismerte a magyar adósságok tényleges nagyságát. Grósz szerint az MSZMP-nek jelenleg 150-160 ezer tagja van. Az interjúban elmondta még, hogy nem tartja magát legyőzött politikusnak. Nyers Rezső, az MSZP elnöke Gareth Evans ausztrál külügyminiszterrel megtartott találkozóján kijelentette: a világ egykori sztálini-brezsnyevi részén a gátak végérvényesen leomlottak, s ilyen széthullás vár a KGST-re is. Hozzáfűzte, hogy mostantól fogva e gazdasági szervezet jövőjét másképpen, a radikálisan megváltozott körülményeket figyelembe véve kell megközelíteni. Kohl magyarországi tárgyalásai (CSTK) - Helmut Kohl nyugatnémet kancellár szombaton háromnapos hivatalos látogatásra a Magyar Köztársaságba érkezett. A budapesti vezetőkkel a kétoldalú kapcsolatok mellett áttekintették, miként lehet Magyarországot nagyobb mértékben bevonni a nyugat-európai integrációs folyamatokba. Budapesten a látogatásnak rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak, mivel Kohlt a magyar ügyek valamilyen nyugat-európai szószólójának tekintik. A kancellár továbbra is támogatja a magyar reformokat, annak ellenére, hogy az NSZK jelenleg elsősorban arra ügyel, ami az NDK- ban történik. Kohlt szombaton az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem díszdoktorává avatták. Ebből az alkalomból mondott beszédében nagyra értékelte, hogy az idén szeptemberben megnyitották az NDK állampolgárok számára a magyar határt. Ez a lépés az NDK-beli változások szempontjából is ösztönzőleg hatott, s hozzájárult a két német állam közeledéséhez. ,,Akkor Magyarország távolította el a berlini fal első tégláját" - mondotta A délutáni órákban a kancellár Németh Miklós kormányfővel tárgyalt, majd a tiszteletére adott ünnepi vacsorán visszafordíthatatlannak nevezte a magyar reformfolyamatot. A gazdasági problémákat illetően Kohl véleménye szerint Magyarország csak jelentős segítséggel lesz képes haladni a reformok útján. Két rangadó az \. ökölvívóligában A Jády-legénység újabb bravúrja (Munkatársunktól) - Két elhalasztott mérkőzést bonyolítottak le tegnapelőtt az ökölvívó-csapatbajnokságban. Mindkét összecsapás rangadó volt a javából: Komáromban (Komárno) a két veretlen éllovas találkozott, Martinban pedig a két régi nagy rivális szomszédvár. A Duna-parti sportcsarnokban és a bajnok otthonában is hazai diadalnak tapsolhatott a telt ház. Az I. ökölvívóliga valamennyi csapata hat-hat találkozót vívott, az első szakasz hetedik felvonására és a visszavágó sorozatra 1990-ben kerül sor. Zsúfolásig megtelt szombaton este a komáromi sportcsarnok, több mint 2500 szurkoló hangorkánjának közepette 2:0- ás vendégelőnnyel kezdődött a slágermérkőzés. Az RH Ústíban katonáskodó komáromi Chrtiansky Vlado biztos győzelmével 4:0-ra elhúztak a vendégek. Ezután azonban beindult a lila-fehér henger: zsinórban hatszor bizonyultak jobbnak a Spartak öklözöi. Már két párharccal a befejezés élőit eldőlt a rangadó sorsa (12:4). De vajon, hogyan is történt ez a fél tucat hazai diadal. Chrtiansky István a kiegyenlített első két menet után kitűnő 'hajrájával leiskolázta a túlzottan magabiztosan ringbe lépő ellenfelét. Ferenczi csak azért bokszolt kilenc percet, mert nem akart korábban „végezni" a szintén komáromi Borssal, Koller viszont nem kímélte Kudlácot, összecsapásuk csupán két percig tartott. Szabó és a szovjet Gerejhanov is nagy küzdelemben nyert. Ekkor már 10:4-re vezettek a komáromiak. Az est fénypontja a Cirok-Macek találkozó volt. Három héttel ezelőtt a dubnicai országos bajnokság elődöntőjében az Ústí öklözője - a bíróknak köszönhetően - legyőzte a Spartak bokszo- lóját. Lett belőle nagy botrány... Cirok most is bebizonyította: sokkal jobb, mint darabos ellenfele. Úgy elverte Ma- cekot, mint szódás a lovát. A hórihorgas JUTALOMNYEREMÉNYEK A éPORTKA 51. játékhetének rendkívüli jutalomnyereményei, szelvényenként 10 000 korona értékben és 3 Favorit személygépkocsi. Autó: TJ Lokomotíva Kosice 49 141, 3562, Pénznyeremények, BRATISLAVA: Posta Bratislava 17 75 548 6113, TJ Tátrán Hydrostav 75 934 4974, TJ Slávia UK Bratislava 58 104 4662. NYUGAT-SZLOVÁKIA: Posta Stará Turá, Trencíni járás 66 467 9879, Posta Vráble, Nitrai járás 74 146 0810, Posta Senec, Bratislavai járás 55 860 3384, Posta Brezová pod Bradlom, Senica nad Myjavou-i járás 49 533 7123, Posta Hajná Nová Vés, Topol'canyi járás 64 981 4385, TJ Tesla Piestany 63 919 4506, TJ Spartak Komárno 72 369 8831, TJ Lokomotíva Pezinok 64 145 2014. KÖZÉP-SZLOVÁKIA: Posta Őafári- kovo, Rim. Sobota-i járás 65 954 8178, Posta Veíky Mis 56 848 3826, Posta Brezno 66 472 7906, Posta Zilina 1 74 488 7001, TJ ZÍS Martin 69 338 2717, TJ Bánik Prievidza 65 566 3157, TJ Partizán Banská Bystrica 66 297 7849. KELET-SZLOVÁKIA: Posta Spisská Nová Vés 1 73 967 3558, Posta Bardejov 1 70 189 7513, Posta Moldava nad Bod- vou, Kosicei járás 61 232 6673, TJ Tátrán Presov 66 646 2305, ZJ Chemlon Hu- menné 67 307 4973, TJ Tátrán Presov 68 945 2498. (CSTK) országos bajnok régen szenvedett ilyen megalázó vereséget. Hiába nyertek kétszer a vendégek a rangadó végén, ez már csak a vereség arányát enyhítette. Pasz- terkó a 3. menet elején ugyan padlóra küldte a félelmetes Hrivnákot, ám a ring- bíró olyan lassan számolt, hogy a megroggyant vendégöklöző 15 másodperc (!) alatt magához tért, és ,,végigbirkózta“ a hátralevő két percet. SPARTAK KOMÁRNO - RH ÚSTÍ 12:8. Eredmények (Elöl a győztes) - 51 kg: Andrejkovic (RH) mérkőzés nélkül, 54 kg: Chrtiansky V. (RH)-Olach feladás 2. menet, 57 kg: Chrtiansky I. (K)-Polák p. gy., 69 kg: Ferenczi (K)-Bors p. gy., 63,5 kg: Koller (K)-Kudlác f. I. m., 67 kg: Szabó (K)-Presinsky p. gy., 71 kg: Gerejhanov (K)-Konecny p. gy., 75 kg: Cirok (K)-Macek p. gy., 81 kg: V. Rückschloss (RH)-Fekete döntő fölény 1. m., +81 kg: Hrivnák (RH)-Paszterkó p. gy. ZfS MARTIN - ZfS Dubnica 14:6. Pontszerzők: Torac, Másiar, Nikodém, Majchút, Strbák, J. Franek, M. Franek, ill. Torac, Stiffel, Gavenciak. Az I. ökölvívóliga állása: 1. Komárno 6 6 0 0 84:36 12 2. Ústí 6 4 1 1 74:46 9 3. Martin 6 4 0 2 80:40 8 4. Dubnica 6 2 2 2 66:52 6 5. Galanta 6 1 2 3 50:70 4 6. Vranov 6 1 1 4 52:68 3 7. Most 6 1 1 4 40:80 3 8. US Praha 6 1 1 4 32:86 3 ZSIGÁRDI LÁSZLÓ No comment! Mindenki meglepődve vette tudomásul a komáromi sportcsarnokban, amikor a bokszlíga rangadójának Gerejhanov-Konecny összecsapása után a főbíróhoz rohant a vendégek edzője, Svatop- luk Zácek, és minősíthetetlen hangnemben lekiabálta a négy csokornyakkendőst: ez már a második meccs, amelyet elcsaltatok.. ., Polák után Konecnynak is nyernie kellett volna!11 Hát igen, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Egy dolog viszont nem vitás: kiegyenlített, szoros párharcot vívott a két - két bokszoló. A három pontozó közül mindkét esetben ketten a komáromira voksoltak. Ha fordított az ítélet, akkor sem lehet a ,, fejüket" követelni a pontozóknak. Ustíban, egészen biztos, az RH öklözőinek kezét emelték volna a magasba! Különben a házigazdáknak is volt okuk a tiltakozásra, mégsem tették. Paszterkö ugyanis pontosabban és főleg nagyobbakat ütött Hriv- náknál, akire rá is számoltak, de az utóbbi lett a győztes. A bokszban, sajnos, elég gyakran előfordulnak igazságtalan ítéletek. Komáromban azonban egyet sem láttunk. Éppen ezért érthetetlen volt az Ústí edzőjének megállapítása a rangadó után: „Azért van ott a csehszlovák ökölvívás ahol van, mert ilyenek manipulálják a sportágat.“ Ehhez csak annyit: no comment! (zsi) ■ Az AC Milán a BEK-ben és a Szuper Kupában elért sikere után megnyerte az Interkontinentális Kupát is. Tokióban 62 000 néző előtt 1:0 arányban jobbnak bizonyult a Nációnál Medellin csapatánál. A mérkőzés sorsát eldöntő gólt a csereként beállt Eva- ni lőtte szabadrúgásból két perccel a hosszabbítás lejárta előtt. Jutalomként a mérkőzés szponzorától, a Toyota autógyártól egy vadonatúj személygépkocsit kapott. ■ Január 1 -jétől a Bayer Lever- kusenben folytatja pályafutását And- res Thom, a berlini Dynamo erőssége. Ő az első keletnémet labdarúgó, aki nyugatnémet csapathoz igazolt. ■ Az angol bajnokság szombati mérkőzéseinek eredményei: Ar- senal - Luton Town 3:2, Charlton- Crystal Palace 1:2, Chelsea - Liverpool 2:5, Coventry City- Wimbledon 2:1, Manchester United - Tottenham Hotspur 0:1, Millwall - Aston Villa 2:0, Norwich City - Derby County 1:0, Sheffield Wednesday - Queen’s Park Ran- gers 2:0. BAJNOKI PONTOKÉRT KOSÁRLABDA FÉRFIAK. A 15. és a 16. forduló mérkőzéseit játszották az I. ligában. Szombaton az éllovas Brno szoros küzdelemben idegenben alulmaradt a második helyezett Spartával szemben. Vasárnap viszont a Sparta nem tudta megismételni jó teljesítményét, és otthonában meglepetésre kikapott az Intertől. EREDMÉNYEK- szombat: Sparta - Brno 92:85 (51:39), NHKG Ostrava - Prievidza 80:79 (39:36), Litomérice - Inter 70:88 (37:40), Svit - VŐ Praha 87:68 (41:39), VÖT Kosice-Pardu- bice 75:81 (30:49), Zilina - Handlová 87:79 (51:45). Vasárnap: Sparta-lnter 90:93 (37:47), Litomérice - Brno 79:103 (46:50), NHKG Ostrava - Handlová 102:72 (50:30), Zilina - Prievidza 83:75 (44:38), Svit - Pardubice 93:92 (85:85, 40:42), VÖT Kosice - VŐ Praha 66:77 (33:40). Az élcsoport: 1. Brno 28, 2. Sparta 27, 3. Inter 26 p. NŐK. A hét végén a 16. és a 17. forduló került sorra az I. ligában. EREDMÉNYEK - szombat: Slávia UK - VŐ Praha 54:71 (26:35), B. Bystrica - ZTS Kosice 72:77 (39:43), Slovan Bratislava- Sparta 67:62 (33:26), Hradec Králové- KS Brno 61:64 (36:20), Ruzomberok- Lók. Kosice 66:60 (33:25). Vasárnap: Slávia UK - Sparta 50:43 (22:36), Ruzomberok - ZTS Kosice 71:47 (37:25), B. Bystrica - Lók. Kosice 91:47 (53:17), Slovan - VŐ Praha 60:82 (24:39). KÉZILABDA FÉRFIAK. Az I. liga 11. fordulójának eredményei: Zlín - Slavia Praha 20:20 (10:11), Dukla - Presov 24:16 (14:8), Karviná - Topol'cany 30:21 (15:12), Trna- va - CH Bratislava 20:17 (8:8), VSZ Kosice - Pov. Bystrica 17:10 (10:5). Hétközben játszották a Koprivnice - Náchod (24:22) találkozót. Az állás: 1. VSZ 18,2. Karviná 17, 3. Dukla 16 pont. RÖPLABDA FÉRFIAK. A 9. és a 10. fordulót játszották az I. ligában. Az eredményekből: Liberec - Zlín 1:3, Aero Odolena Voda- Zbrojovka 3:0, Ústí nad Labem - CH Bratislava 0:3, C. Budéjovice - VŐ Praha 3:0, RH Praha - Zilina 0:3, RH Praha- Zlín 3:0. JÉGKORONG SZNL A 28. forduló eredményei: Slovan- Presov 7:0 (0:0, 3:0, 4:0), Topol’cany- B. Bystrica 4:4 (2:2, 2:2, 0:0), Dubnica- Sp. N. Vés 6:3 (3:0, 0:1,3:2), L. Mikulás- Zvolen 5:0 (0:0,1:0, 4:0), Poprad - Eko- nóm Bratislava 7:4 (2:1, 1:3, 4:0). Az élcsoport: 1. Nitra 44, 2. Slovan 41, 3. Dubnica 40 pont. (sr) ■ Az NSZK bajnokságában a 21. forduló mérkőzéseit bonyolították le: Stuttgart - Hamburger SV 3:0, Ba- yem München - Karlsruhe 4:1, Kai- serslautern - FC Köln 1:2, Werder Bremen - Nürnberg 4:0, Bayer Uer- dingen - Mannheim 0:2, Fortuna Düsseldorf - Borussia Dortmund 1:1, St. Pauli - Borussia Mönchen- gladbach 2:1, a győztes gólt az 59. percben Knoflícek lőtte. ■ Hollandiában Jozef Chovanec, aki térdmütéte után négy hetet kihagyott, ismét visszatért az Eindhoven csapatához. Először a kispadon ült, majd játéklehetőséget kapott, amelyet tökéletesen kihasznált. Az 58. percben szabadrúgásból ő lőtte csapata vezető gólját. Ezt a brazil Romario mesterhármasa követte, a PSV Eindhoven 4:0-ra győzött a Haarlem ellen, s egy pont előnnyel vezet a táblázaton az Ajax előtt. ■ Zürichben kisorsolták a 21 éven aluli játékosok Európa-bajnok- ságának negyeddöntőjét. Csehszlovákia a C-csoportban Svédországgal mérkőzik, s az első összecsapásra hazai környezetben kerül sor. A további sorsolás - A-csoport: Jugoszlávia - Bulgária, B: Szovjetunió - NSZK, D: Olaszország - Spanyol- ország. ■ Elkészítették a 18 éven aluli játékosok Európa-bajnoksága negyeddöntőjének párosítását. A mérkőzésekre július 24-29. között Magyarországon kerül sor. A- csoport: Svédország - Szovjetunió, B: Írország - Spanyolország, C: Belgium - Anglia, D: Portugália - Magyarország. Elődöntő: A-győztes - C-győztes, B- győztes - D-győztes. A döntőt július 29-én Debrecenben bonyolítják le. ■ Harmincnégy csapat jelezte részvételét a 18 éven aluli labdarúgók 1990-92-es Európa-bajnoksá- gának selejtezőin. A sorsolás alapján a csehszlovák játékosok a 8. csoportba kerültek, ahol Svédországgal, a Szovjetunióval és Jugoszláviával kell összemérni tudásukat. Valamennyi találkozót 1991, november 30-ig le kell játszani. (sr) Sportfogadás A ŐPORTKA 51. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 13 16 22 26 40 46 Pótszám: 1 A II. húzás nyerőszámai: 5 10 16 31 39 45 Pótszám: 43 A MATES nyerőszámai: 10 19 24 32 33 (CSTK) ÚJ SZÚ 6 1989 XII. 18.