Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-15 / 295. szám, péntek

Az amatőr művészeti mozgalom rendezvényei 1990-ben Egy elfelejtett tudós A Csehszlovákiai Magyar Dolgo­zók Kulturális Szövetsége program- nyilatkozatában tettük közzé (Új Szó, 1989. 12. 8.): „A Csemadok felvállalva az elmúlt évek sikeres munkaformáit továbbra is támogatni és szervezni fogja a csehszlovákiai magyarok kulturális-szellemi gyara­podása érdekében az összes köz- művelődési és amatőr művészeti te­vékenységi mozgalmat." A XXVII. Jókai Napokra, Komá­romban (Komárno), 1990. május 14. és 20. között kerül sor. A rendezvé­nyen nagyobb teret adunk a prog­resszív színpadi irányzatoknak, ezért a Jókai Napok nagydíját, a fel­nőtt- és diákszínjátszók kategóriája mellett, ebben a műfaji kategóriában is meghirdetjük. A rendezvény ver­senyjellegét oldva, a vers- és próza­mondók központi döntőjét rangsoro­lás helyett, a teljesítmények minősí­tésévé formáljuk át. A versenyen a legjobbak gálaműsorára kerül sor. Az alsóbb szintű fordulók a to­vábbjutók mezőnyének kialakítását szolgálják. Ugyanez lesz érvényes a XV. Duna Menti Tavasz esetében is, amelynek tervezett időpontja 1990. június 6-10-e, s helyszíne Dunaszerdahely (Dunajská Streda) és Nagymegyer (Calovo). Kérjük va­lamennyi csoportunkat, vers- és prózamondókat, hogy minden politi­kai és eszmei megkötöttség nélkül készüljenek a két rendezvényre. Je­lentkezési határidő: 1990. február 28. A jelentkezési lapok január kö­zepétől lesznek beszerezhetők a Csemadok járási (városi) bizottsá­gain, ahol a versenyszabályzat mó­dosított változatával is megismer­kedhetnek. Felhívjuk a prózamon­dók figyelmét, hogy műsoruk össze­(CSTK) - Az a több mint 12 év, amely a Charta '77 megalkotása óta eltelt, a normalizálás jegyében folyt, olyan politikai, gazdasági, társadal­mi és kulturális viszonyokat tüntettek fel helyeseknek, amelyek egyáltalán nem voltak normálisak. Ma a Charta '77 követelései, melyek az Állampol­gári és politikai jogok nemzetközi egyezményéből és a Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzet­közi egyezményéből indulnak ki, a Polgári Fórum követelései közé tartoznak. Azok a szabadságjogok, amelye­ket a két egyezmény biztosít, a leg­fontosabb civilizációs értékek közé tartoznak, s értük a múltban sok haladó gondolkodású ember küz­dött. A CSSZSZK elfogadta ezeket, közzétette törvénygyűjteményeiben, azonban teljesítésüket a CSKP és az állam akkori vezetése - enyhén szólva - nem nagyon szorgalmazta. Semmibevételük bizonyos mértékig jelképévé vált a 70-es, de a 80-as éveknek is. Teljesen illuzórikussá vált, mint azt a Charta szövege említi, a szó­lásszabadság, amelyet az Állampol­gári és politikai jogok egyezményé­nek 19. pontja tartalmaz. Sok ezer állampolgárunk csak azért nem dol­gozhatott szakmájában, mivel a hi­vatalos doktrínától eltérő nézeteket vallott, a hatóságok üldözték őket, s a védekezés minden lehetőségétől meg voltak fosztva. Állampolgárok százezreitől tagadták meg ,,a féle­lemtől való megszabadulást11, amelyről ugyanennek az egyez­ménynek a bevezetőjében van szó, s az emberek saját és családjuk jövője iránti állandó rettegésben él­tek. Ugyanez mondható el annak a jognak a megtagadásáról, amely Pedagógus fórumot a jövő hétre! A december 11 -én rendezett kas­sai (Koáice) Csemadok-fórumon ja­vaslat születe*: a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Fórumának létreho­zására. Mi, Kelet-Szlovákiában élő pedagógusok javasoljuk egy orszá­gos értekezlet összehívását a peda­gógus-továbbképző intézet rende­zésében annak érdekében, hogy kö­zös platformot alakítsunk ki a szlo­vákiai magyar pedagógustársada­lom nevében. Szükségesnek tartjuk, hogy erre a találkozóra minél előbb, lehetőleg még a jövő hét folyamán kerüliön sor. ^ Szlovákiai Magyar Pedagógusok Fórumának kassai csoportja állításakor a kisprózán kívül más műfajt is választhatnak (esszé, ta­nulmány). A táncmozgalomban jövőre a fel­nőtt tánccsoportok, szólótáncosok és táncospárok központi rendezvé­nyére kerül sor. A verseny új sza­bályzatát elküldjük a csoportoknak. Rövidesen megkapják a Csemadok járási bizottságai és a járási népmű­velési központok is. A kétfordulós seregszemlénk központi döntőjére 1990. május 25-én Léván (Levice) kerül sor, az országos népművészeti fesztivált megelőző pénteken. A fesztivál további műsorait a zselízi (2eliezovce) Schubert park új sza­badtéri színpadán tekinthetik meg 1990. május 26-án és 27-én. Az énekkari mozgalom kiemelke­dő eseményét, a VIII. Kodály Napo­kat 1990. június 16-án és 17-én Galántán rendezzük meg. A három évvel ezelőtt közreadott és a kóru­soknak elküldött kötelező, valamint közös énekkari művek érvényben maradnak. A rendezvény minősítő jellegű lesz, az alsóbb szintű fordu­lókon a továbbjutást lehet kivívni. Új eleme a rendezvénynek, hogy ön­kéntes alapon, a kórusokat fenntartó szerv költségére tapasztalatszerzés céljából azok a kórusok is eljuthat­nak a Kodály Napokra, amelyek a válogatás során nem jutnak tovább. A részvételüket ily módon biztosító kórusok a vasárnapi gála­műsor zárásaként sorra kerülő kö­zös énekkari számok előadásában szereplési lehetőséget kapnak. A „fesztiválok fesztiváljának" ne­vezett Gombaszögi Országos Kultu­rális Ünnepély tervezett időpontja 1990. június 30. és július 1. között lesz. A legjobb hazai és külföldi a szabad információszerzés és -ter­jesztésre és a gondolatszabadság minden formájára vonatkozik, tekin­tet nélkül a terjesztés módjára. Tár­sadalmunkban nem volt vallássza­badság, de sok egyéb szabadságjog sem. A polgári jogok megtartásáért vagy meg nem tartásáért az ország­ban a politikai és állami szervek felelősek, de mindenekelőtt az a szűk körű csoport, amely minden hatalmat kisajátított az országban, és jogot formált dönteni arról, ki beszélhet és ki nem. Azok az embe­rek, akik a CSKP és végső soron az egész társadalom fölé helyezkedtek, határoztak a kényelmetlen bírálók elhallgatásáról, ezért csaknem ti­zenhárom éven keresztül eltitkolták a Charta '77 szövegét ugyanúgy, mint ahogyan ebben az évben el­hallgatták a Néhány mondatot is. folklóregyüttesek mellett szlovák és magyarországi könnyűzenei együt­teseket és szórakoztató műsorokat is meghívunk. A népzenei mozgalomban új ren­dezvénnyel próbálkozunk. A Tava­szi szél vizet áraszt... népdal- és népzenei seregszemlénk mintájára az alapiskolák tanulói számára hir­detjük meg az I. Kis csalogány nép­zenei fesztivált. A rendezvény sza­bályzatának kimunkálása most van folyamatban, legkésőbb január vé­géig elküldjük a magyar tanítási nyelvű alapiskoláknak és a társin­tézményeknek. Annyit már most el­árulhatok, hogy az 1990-91 -es isko­laév szeptemberben kezdődik, és első fordulójára (járási fesztivál) 1991 első negyedében kerül sor. Mivel e rendezvénynek a fesztivál­jellege lesz a meghatározója, a leg­jobbak gálaműsorában csúcsosodik ki. A gyermekek hét műfaji csoport­ban nevezhetnek be, és csak ma­gyar népdalokkal, illetve népzenei összeáll ításokkal szerepelhetnek; a stilizált népzenét játszó együttesek (pl. gyermekcitera zenekarok) ese­tében népzenei feldolgozással. Az egyes műfaji csoportok: népdal szó­lóének, népi hangszerszóló, népdal­körök, citerazenekarok hagyomá­nyos és stilizált előadásmóddal, népi hangszereken játszó együttesek és gyermek-folklórcsoportok. Ez utóbbiak csak gyermekjátéko­kat és szokásokat mutathatnak be 5-10 percben. A csoportoknak sem középiskolás diák, sem felnőtt nem lehet aktív tagja. A felkészülést már most el lehet kezdeni, hiszen a ren­dezvény fordulóin, a fesztivál jelle­génél fogva, csak a jó teljesítményt elérő egyének és csoportok juthat­nak tovább. A teljesítmény elbírálá­sakor nincs jelentősége a korcso­portoknak (alsó- vagy felsőtagoza­tosok), csak a népdalok kiválasztá­sánál. Ehhez kérjenek szakmai se­gítséget, ugyanis megalakult a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, amelynek formálódóban van a népzenei szakcsoportja. Tag­jai szívesen vállalják a módszertani segítségnyújtást. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara jubileumi hang­versenyének új időpontja 1990. feb­ruár 17. A helyszíne változatlanul maradt, a pozsonyi (Bratislava) Csehszlovák Rádió hangversenyter­me. A hangverseny időpontja várha­tóan korábbra kerül. Erről még hirt adunk a tömegtájékoztatási eszkö­zökben. A kiadott jegyek érvénye­sek, vagy visszaválhatók a váltás helyszínén, a Csemadok Pozsony- városi bizottságán, illetve a CSMTKÉ szervező titkáránál. D. DUNAJSKY GÉZA Daliás, bár kissé hajlott alakját, sűrű hófehér hajjal koronázott fejét időnként látni Pozsonyban (Bratisla­va). A most 75 éves, nemzetiségi szellemi életünkben csaknem isme­retlen Balassa Géza professzorról van szó, aki páratlanul sokoldalú ember, történész, régész, restau­rátor. Bakabányán született, az egyete­met Pozsonyban végezte el. 1952-ig a radványi levéltárban, 1962-ig a besztercebányai (Banská Bystri­ca) múzeumban dolgozott. Nyugdí­jazásáig a műemlékvédelmi hivatal kerületi központjában volt osztályve­zető. Rövid tíz év alatt több mint 150 kisebb-nagyobb tanulmánya jelent meg, főleg a Spravodajban, de más szlovák lapokban is. írásainak több­sége restaurációs munkálatokról szól, úgy, hogy az olvasó előtt vilá­gos legyen, miért szükséges a múlt értékeinek megbecsülése. Lehető­ségeihez mérten, a magyar etnikum értékeivel szintén foglalkozott. Fi­gyelme kiterjedt Közép-Szlovákia harangjainak és napóráinak történe­tére is. Számos művészettörténeti tanulmánya közül A Rimaszombati járás műemlékei (1968), A Zólyomi járás műemlékei (1969), Az ingó műemlékek Közép-Szlovákíában (1971) jelentős. Megírta Zólyom vá­ros történetét (1956), Korpona törté­netét (1964), Besztercebánya (1955) és Zólyom városának biblio­gráfiáját (1959). Közép-Szlovákia őskori települése (1960) című köny­véből megjelent egy rész magyarul is 1974-ban, Gömör az őskorban címmel. Mi lehet a Csemadok? A Csemadok Dunaszerdahelyi (Du­najská Streda) járási bizottsága 1989. december 12-ei rendkívüli ülésén jóvá­hagyta az elnökség egy héttel korábbi lemondását. A folyó ügyek intézésére héttagú intézőbizottságot hozott létre, s felhatalmazta az elnökség eddigi jogköré­nek gyakorlásával. A Csemadok az, „amit lehet, ahogy lehet" jelszó alatt sokat je­lentett, mégis több volt mint passzív visz- szavonulás - hangzott el a vitában. Tisz­tázni kell azt is, a jövőben mi lehet a Cse­madok: Párt, érdekvédelem, kulturális szövetség. Fel kell vállalnia a falusi lakos­ság érdekvédelmét, vissza kell követelnie a teljes falusi önkormányzatot a kisebb­ségvédelem mellett foglalkoznia kell a gazdasági érdekvédelemmel, fel kell karolnia a kisipart, a kertgazdaságokat. A rendkívüli országos közgyűlésre való tekintettel, a járási konferenciát 1990. feb­ruár 3-án tartják meg. A járási bizottság tagjai határozatban kérték, hogy Juraj Busa, az SZNT volt képviselője helyé­be a Csemadok indíthasson jelöltet. HUSZÁR LÁSZLÓ Csemadok JB, Dunaszerdahely Nagyrészt Balassa professzor nevéhez fűződik a zólyomi (Zvolen) városi múzeum létrehozása, a vár restaurációs munkálatainak irányítá­sa. A besztercebányai és a rima- szombati (Rimavská Sobota) mú­zeumok őskori anyaga az ő ásatásai nyomán került felszínre. II. Rákóczi Ferenc impozáns mellszobrát ö men­tette át a várból a fejedelem szülőfa­lujába, Borsiba (Borsa). Meg kell említeni néhány restaurációs mun­káját, melyet személyesen irányított: többek között a Selmecbányái (Banská Őtiavnica) Szent Katalin templom belső helyreállítását, a zsolnai (2ilina) reneszánsz kápol­na stb. felújítását. Besztercebányán az 1509-ből származó oltár és a Fő­tér 3. szám alatti későgótikus gyé- mántozott boltozat helyreállítása szintén az ő irányításával történt. Ez a néhány adat egyszerre talán sok is az olvasó számára. Bár egy­szer, éppen negyedszázada, Ruffy Péter írt Balassa professzorról a Magyar Nemzetben. Akkor ünne­pelte a művelt világ Madách Imre halálának centenáriumát. Az al- sósztregovai Madách-kastélyt gyor­san rendbe kellett akkor hozni, mert az UNESCO által meghirdetett Ma- dách-ünnepségekre sok külföldi vendégre is számítani lehetett. A rossz állapotban levő kastélyt Ba­lassa professzor rövid idő alatt rend­behozatta, sőt hihetetlen nehézsé­gek árán kiállítást is létrehozott Ma­dách életéről - szinte a csodával határos módon. Végül az ünnepség is sikerült. Mindez Balassa érdeme volt. Akad még említés Balassáról, a neves művészettörténész Zolnai László tollából: ,,Felvidéki útjaimat - melyeknek mentora és segítője a Besztercebányán, majd Pozsony­ban élő Balassa Géza professzor volt azoknak művészettörténeti eredményeit sok megjelent és ki­adatlan tanulmányomban foglaltam össze“. (Hírünk és hamvunk, Mag­vető, 1986). Az egyik tanulmányá­ban (ARS Hungarica, 1975/1.) azt írja Zolnai, hogy Balassa Géza tanár munkásságát ,,csak a mi nagy úttö­rőinknek - Rómer, Heszlmann, Ipo­lyi - szerepével hasonlíthatjuk össze". Úgy vélem, nemzeti kisebbsé­günk életében sem* engedhetünk meg akkora pazarlást, hogy Balassa Gézáról, munkásságáról továbbra se vegyünk tudomást. A szlovák szaksajtó sosem feledkezik meg ró­la. Ha századokkal ezelőtt a végvá­rakban, szerencsésebb időkben tel­jesített volna szolgálatot, talán job­ban ismernénk őt, bár munkája talán épp így volt fontosabb. Megérde­melné írásainak gyűjteményes ki­adását - magyarul. ZILIZI TIHAMÉR Aljasságával is túlnő önmagán az ember Alekszandr Szolzsenyicin drámájának világpremierje Egyik pillanatról a másikra szinte lágerlakónak éreztem magamat. Fenyődeszkák, nyírfából ácsolt emelvények, lábam alatt kavics ropog, s amikor leülök a hangárnyi térbe telepített láger udvarának szélén az ácsolt lócára, beleborzon- gok. És már jönnek a foglyok, velünk (nézőkkel) együtt érkezett az új szállítmány, a Kopaszok, mert így hívták a lágerben az újoncokat. Az előadás első pillanatai sokkolják a lelket, mellet­tünk, közvetlen közelünkben verik az embert, s vetkőztetnek meztelenre férfiakat és félmezte­len nőket. Motozás, gumibotozás, motozás, gu- mibotozás. A kavicscsörgés a fülekben dübör­géssé hangosul. Fogak között szűrt káromkodás, reménytelen női sikoly. Mindez körülvesz, agyamba telepszik. Az aljasságával önmaga minden képességén túltesz az ember, hiszen az ilyen sarkkörön túli lágerekben az ember volt a legkisebb érték. Nem ért többet a hitleri kon­centrációs táborok áldozatainál. Ez az előadás a megdöbbenésen kívül fel is oldoz bennünket a bűntudat alól, hiszen egy kicsit, alig erőszakolt módon odaállítja a nézőt a foglyok közé. Felfoko­zott lelki ráhatással - képletesen szólva - torkon ragadja a nézőt. Lehet ellene tiltakozni, kritikusi magabiztossággal háborogni az arcunkba frö- csögő nyál, a szemünkbe, szánkba szálló por, a verések elviselhetetlennek tetsző hangjai miatt. Lehet, de a lényegen mit sem változtat az ítészi finomlelkűség: Szolzsenyicin A kopasz és a lá­gerkurva, avagy a munka köztársasága című drámájának világpremierjét Tömöri Péter rende­ző a szövegben meglévő lehetőségek kibontásá­val alkotta meg. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása elsősorban a tárgyi környezet­tel, a lágermiliővel és a lelkekben sokszorozódó drámával hat a nézőre. Tömöri nem is tehetett mást, hiszen Szolzsenyicin szövege minden, csak nem dráma a szó színházművészeti értel­mében. Ennek ellenére pontos jellemeket, érvé­nyes típusokat formálhat a színész. Ki ez az író, akiről napjainkban eqyre több szó esik? Sokan talán még azt sem tudják, hogy Nobel-díjas. 1970-ben kapta a díjat a GULAG- szigetvilág című világsikert arató müvéért, amely teljes terjedelemben és hibátlan fordításban, min­den jogi körülmény tisztázásával 1990 tavaszán jelenik meg magyarul az Európa Könyvkiadónál. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a nemrég kalózkiadásban terjesztett változat hibás fordítás, és nem is teljes szövege a regénynek.) Szolzse­nyicin 1918-ban született, matematika-fizika sza­kos hallgatója volt a rosztovi egyetemnek, majd bölcsészhallgató és tüzértiszt-jelölt lett. önként jelentkezett frontszolgálatra, s 1942-től 1945-ig ütegparancsnok volt. Még abban az évben koholt vádak alapján bebörtönzik, s megjárja a GULAG- nak mondott lágereket. 1956-ban rehabilitálják, s azóta ennek a sztálinista hatalmi gépezetnek a legkérlelhetetlenebb ábrázolója és bírálója. A sztálinizmus, a neosztálinizmus lényegét, az emberek gondolkodását megváltoztató, agysej­tekig hatoló testi és lelki terrort minden egyes alkotásában szinte tudósi pontossággal tárja fel. Ennek ellenére az orosz irodalom legjobb hagyo­mányai alapján a megaláztatás, a kisemmizett- ség, az elembertelenedés és állatiasodás köze­gében is képes megvillantani egy gyertyafénnyi reményt, képes megmutatni egy hajszálnyi repe­dést a kínzások, a kegyetlenkedések mindenkit beborító fekete páncélján. Ez a lényege az ava­tatlan fülnek nyersnek és talán botrányosnak is tetsző című drámájának. A Kopasz az a férfi, aki először van lágerben, vagy egy másik, legtöbb­ször kevésbé kegyetlen börtönből, illetve táborból érkezett. A Lágerkurva - Szolzsenyicin láger­nyelv kisszótára alapján - „könnyű viseletű nő, aki kényelmetlen körülmények között is képes a szerelemre." Az először Londonban megjelent darabot a napokban már a moszkvai Taganka Színház is műsorára tűzte. A világelsőség azon­ban most már mindörökre a zalaegerszegi Heve­si Sándor Színházé. Nem tudom, hogy egy, a végletekig ellehetet­lenülő életről, szenvedésekről, naponként szüntelenül meg-megújuló testi és lelki terrorról és egy ideológiai téveszme lágereken belül is ugyanazt a hatalmi mechanizmust kiépítő gya­korlatáról szól-e a játék. Mindezekről és mások­ról. A végtelen erőről, amely a hol angyállá, hol ördöggé változó embert is felemeli, megtisztítja, reménnyel tölti el, és megtartja a végtelen szen­vedések közepette is. Mondjuk bár Istennek vagy az élni akarás ösztönének, a lényege maga a csoda, amely segít elviselni a legnagyobb szenvedést is. Szolzsenyicinnek ebben a törté­netében az elvakult hatalom, a saját gyermekeit felfaló forradalom fölötti könyörtelen ítéletmondá­sán kívül ott van a végtelen optimizmus is. Az, amellyel eltöltve, hazájából száműzve is képessé teszi az írót, hogy minduntalan tanú legyen, figyelmeztető tanú, hogy amikor az ember - az emberiség - érdekei és méltósága fölé emelnek egy eszmét, egy ideológiát, amely célja és eszkö­ze lesz egy hatalmi mámorban leledző csoport­nak, az emberiség léte kerül veszélybe. Nem tudom, lehet-e, szabad-e kritikusi'pózo­kat ölteni egy ilyen dráma előadását látva? Nem tudom, kell-e itt az elődást aprólékosan elemző vélemény? Nem tudom, mert már egy rémál­momban is visszatért a zalaegerszegi elődás helyszíne. Egy szál magam álltam a kavicsos lágerudvaron. Minden lábmozdulás fülsiketítőn visszhangzott. Sehol egy ember, sehol egy álom­béli őr. Csak magam voltam. Kiszolgáltatottan, megfélemlítetten és egyedül. Valószínűleg saját kiáltásom hangjára ébredtem fel abban a való­ságban, amelyben Alekszander Szolzsenyicin könyvei most már újra megjelenhetnek, most már újra olvashatjuk őket. DUSZA ISTVÁN Kinek volt útjában a Charta ’77 ÚJ SZÚ 6 1989. XII. 15.. ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents