Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-02 / 258. szám, csütörtök

A prágai pártszervezet és az átalakítás Miroslav Stépán újságírók körében (Munkatársunktól) - Tegnap Prágában Miroslav Stépán, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára találkozott a csehszlovákiai tömegtájékoztató eszközök munkatársai­val. Bevezetőjében azokról az időszerű feladatokról szólt, amelyek a főváros párt- szervezetei előtt állnak az átalakítás és demokratizálás folyamatában. A prágai pártszervezet kulcsfontossá­gú feladataként a főváros szellemi és anyagi erőforrásainak az átalakítás és demokratizálás érdekében való mozgósí­tását jelölte meg. Aláhúzta, hogy Prága és Csehszlovákia nélkül nem építhető fel az európai ház: szükség van hozzá a szo­cializmus, az átalakítás és a demokratizá­lás erőinek nemzetközi összefogására. A fővárosi pártbizottság egyik feladata a pártszervezetek politikai aktivizálása és a szocializmus érdekében folytatott pár­beszéd minden becsületes emberrel. A prágai kommunistáknak fontos szere­pet kell betölteniük az új gazdasági me­chanizmus alkalmazásában, a politikai eszközökkel történő irányítás térhódítása céljából.- Iván Knoteknak, a CSKP KB Elnök­sége tagjának, a KB titkárának vezetésé­vel tegnap Prágában ülést tartott a CSKP KB népgazdasági bizottsága. Áttekintette a jövő évi állami terv javaslatát, majd meghallgatta a 9. ötéves terv kidolgozá­sáról szóló tájékoztatót. E napirendi pont­hoz Knotek elvtárs fűzött magyarázatot.- Mjatavina Peldzsét, a Mongol Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnök- helyettesét, aki a csehszlovák-mongol gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság tanács­kozásán jelen levő mongol küldöttséget vezeti, tegnap Prágában fogadta Iván Knotek. Jirí Némec külkereskedelmi mi­A városi pártbizottság párbeszédet folytat a kultúra képviselőivel is. Az eddigi tapasztalatok azt jelzik, hogy a demokrati­zálás és a párbeszéd még nem kezdődött el igazán a művészeti szövetségekben. Némelyikben többet vitatkoznak a nyug­díjakról, mint az alkotómunka kérdéseiről. Miroslav átépán fontos tényezőként említette a prágai és bratislavai párt- és állami szervek közti rendszeres együtt­működést, valamint a CSKP és a Nemzeti Frontban tömörült nem kommunista pár­tok közti munkamegosztását.- Az átalakítás és demokratizálás fo­lyamatával párhuzamosan megy végbe a nézetek differenciálódása. De olyan erők is vannak, amelyeknek nincs ínyére a dolgok jelenlegi alakulása. A fővárosi pártszervek világosan látják, hol van szó a viszonyok destabilizálásáról, a párt ve­zető szerepének felszámolására irányuló törekvésekről. Kérdésekre válaszolva a többi közt elmondta: társadalmunknak csehszlovák, nem pedig importált párbeszédre van szüksége, hiszen nálunk az átalakítás a hazai feltételeknek megfelelően törté­nik. (sm) niszterhelyettes és Nadmidin Bavuu, a külgazdasági kapcsolatokat és közellá­tást irányító miniszter helyettese ugyan­csak tegnap Prágában csehszlovák -mongol kormányközi árucsere-forgalmi egyezményt írt alá.- Ondrej Sáling, az SZLKP KB Elnök­ségének tagja, a KB titkára tegnap látoga­tást tett a bratislavai Slovosivo állami vállalatnál. Tájékozódott az eredmények­ről, az új gazdasági mechanizmus elvei­nek érvényesítéséről s a vállalatra háruló további feladatokról.- Frantiáek Hanus, a CSKP KB titkára tegnap fogadta a Koreai Munkapárt KB küldöttségét, élén Ri Jun lllel, a központi bi zottság osztályvezető- helyettesével. Hanus elvtárs szólt hazánk gazdasági és szociális fejlesztéséről s a társadalmi és gazdasági átalakításról. Keressük a pótmegoldásokat (Folytatás az 1. oldalról) kell készítenünk, s a részt vevő szervezeteknek ugyancsak teljesíte­niük kell a fontos szállítások tervét. Az említettek ellenére hangsúlyo­zom, hogy a pótmegoldás realizálá­sát, jóváhagyását követően azonnal képesek vagyunk megkezdeni. Hogyan tartják meg a kivitele­zés kötelező határidőit?- Az építkezés folytatását illetően a magyar fél döntései, illetve javas­latai miatt támadt különféle kétségek ellenére mindig mindent megtettünk a határidők megtartásáért. Ré­szünkről befejeződtek a munkák a körtvélyesi víztározón, s ha a ma­gyar partner nem állt volna el befeje­zésétől, december elsején meg­kezdhettük volna a feltöltését. Ez akadályozza a felvízcsatorna feltöl­tését is. Az eredeti javaslat ugyanis azt feltételezte, hogy a tározóból töltjük fel. Az új megoldás szerint azonban az alvízcsatornából kell át­szivattyúznunk a vizet. Ezzel szeret­nénk elejét venni a felvízcsatorna medre károsodásának s egyúttal vé­deni akarjuk az esetleges árvizekkel szemben. Az új megoldás új beruházáso­kat követel. Milyeneket?-Tudatában kell lennünk annak, hogy ha nem folyamodtunk volna pótmegoldáshoz, több milliárdos be­ruházás maradt volna kihasználat­lan. A pluszköltségeket még nem becsülhetem fel pontosan, de felté­telezem, hogy az erőmű egyéves üzemeltetésével megtérülnek. Közlemény az SZSZK kormányának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) a komplex lakásépítés, 10 pedig célberuházások keretében készült el. Továbbiak kivitelezése kezdődött meg Stary Smokovecben, Rozsnyón (Roznava), Kassán (Koáice), Pezi- nokban, Bratislava-Petrzalkában és másutt. A testület hangsúlyozta, hogy az eddiginél következeteseb­ben kell felhasználni a meglévő mű­velődési központokat, valamint tel­jes mértékben tiszteletben kell tarta­ni a vállalati társadalmi fogyasztás finanszírozására jóváhagyott el­veket. Ezt követően áttekintette a Szlo­vákiában élő cigányok műveltségé­nek alakulásával és társadalmi in­tegrálásukkal összefüggő kérdése­ket. A múlt év végi adatok szerint 247 ezer cigány él Szlovákiában, ami a lakosság 4,7 százaléka. Meg­állapította: annak ellenére, hogy a nemzeti bizottságok s a gazdasági és társadalmi szervezetek nagy erő­feszítéseket tesznek sokoldalú fele­melkedésükre, a nevelőmunkával nem sikerült korlátozni társadalom­ellenes tevékenységüket, megol­dani egészségügyi problémáikat, a lakáshelyzetükkel összefüggő kér­déseket és mindenekelőtt a munká­ba való bevonásukban felmerült problémákat. Az eddiginél jobban kell támogatni a cigányok életmódjá­nak pozitív elemeit, s fokozni kell a problémáikkal aktívan foglalkozó szervek tevékenységét. A kormány jóváhagyta a cigányok életének kul­turáltabbá tételével és társadalmi in­tegrálásukkal összefüggő feladatok ütemtervét. Ezután értékelte, hogyan hajtják végre a hazai piaci ellátásban felme­rült legsúlyosabb hiányosságok megszüntetésére jóváhagyott intéz­kedéseket, valamint áttekintette az új gazdasági mechanizmus elveinek a belkereskedelemben és a közét­keztetésben 1989 elejétől való érvé­nyesítése során szerzet tapasztala­tokat. Megállapította, hogy az intéz­kedések végrehajtásának köszön­hetően a helyzet részben stabilizáló­dott, csökkent a kínálat és a kereslet közötti aránytalanság, amelyhez a kereskedelmi szervezetek fokozott aktivitása és vállalkozása is hozzá­járult. Teljesítik az állami tervet s a gazdasági és szociális feladatai­kat is, gazdasági eredményeik job­bak a tervezettnél. Terven felüli nye­reségre az állami vállalatok anyag, bér- és egyéb pénzeszközök megta­karításával is szert tettek. A megta­karítások a gazdaságosabb tevé­kenységre tett törekvéseiknek kö­szönhetőek, amelyek arra irányul­tak, hogy javítsák pénzügyi helyze­tüket. Több területen azonban az ármódosítások nem eredményeztek javulást a szolgáltatásokban, amely­re az állampolgárok joggal mutatnak rá. A testület kiemelte, hogy a 9. ötéves tervidőszakban meg kell ol­dani az állami és szövetkezeti ke­reskedelmi vállalatok s a közétkez­tetés önfinanszírozásával összefüg­gő gazdasági kérdéseket. Végezetül az SZSZK kormánya néhány további kérdést is megvita­tott. Jozef Lenárt Lyonban (ÖSTK) - A Franciaországban munka­látogatáson tartózkodó Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Párizsból a TGV szu- perexpresszen Lyonba utazott. Megérke­zése után a csehszlovák vendég találko­zott az Elektricité de Francé (EDT) társa­ság képviselőivel, akiknek kíséretében el­látogatott a közeli Bubeyben levő atom­erőműbe. Az esti órákban Jozef Lenárt megbeszéléseket folytatott a Francia Kommunista Párt helyi szervezetének tagjaival. Véget ért a CSNT ülése (CSTK) - Véget ért tegnap a Cseh Nemzeti Tanács 16. ülése. Josef Kempny, a CSNT elnöke a tanácskozá­son üdvözölte Frantiáek Pitrát, a CSKP KB Elnökségének tagját, a CSSZK mi­niszterelnökét, aki az ülés elején képvise­lői interpellációkra is válaszolt. Fő napirendi pontként a résztvevők meghallgatták a CSSZK Legfelsőbb Bíró­ságának a szocialista törvényesség hely­zetéről szóló jelentését, amelyet Josef Marék, a legfelsőbb bíróság elnöke ter­jesztett elő. A tanácskozáson a CSSZK kormányának tagjai válaszoltak a képvi­selőknek a főváros fejlesztésére vonatko­zóan a vitában feltett kérdéseire, Kissé kínos... A magyar parlament keddi ülése előtt, amely a Gabőíkovo-Nagymarosi Vízlép­csőrendszer sorsáról döntött, a kulisszák mögött elterjedt a hír, hogy a hét végén Kassa (Koéice) közelében egy vadásza­ton Grósz Károly találkozott Milos Jakes- sel. A Magyar Rádió egy meg nem neve­zett kormánytagra hivatkozva megerősí­tette ezt az információt. A Magyar Nemzet szerkesztősége más forrásokat is ellenőrzött, és Németh Miklós miniszterelnökhöz fordult: mit tud minderről, és mi a véleménye. Ö nem látott semmi különöset abban, hogy Grósz Károly magánszemélyként részt vett ezen a vadászaton. Hozzátette: bár­miről esett szó köztük, az nem befolyásol­ja kormánya álláspontját, mivel Grósz Károly nem tagja a kormánynak, és nem is pártfőtitkár. A Magyar Nemzet munkatársát az is érdekelte, hogy tulajdonképpen miről folyt a kassai erdőkben az elvtársi beszélge­tés, hiszen nem minden magyar állampol­gár vehet részt magánvadászaton a CSKP KB főtitkárával. Milos Jakes elvtárs közölte a Rudé právo szerkesztőségével, hogy a Grósz Károllyal februárban tartott megbeszélé­sei tartalmasak, ösztönzóek és haszno­sak voltak mindkét fél számára, hozzájá­rultak a kölcsönös megértéshez. Ami a múlt szombatot és vasárnapot illeti, a két napot családja körében Prágában töltötte. Nevetséges volna magyarázatot fűzni egy újságírói kacsához. Ha azonban a magyar kormány elnökét országa tö­megtájékoztató eszközei hozzák ilyen helyzetbe, ez mégiscsak kissé felelőtlen és kínos is. Nem volna jobb ellenőrizni először az információt, esetleg egyene­sen megkérdezni azokat, akiket érint? LUBOMÍR MLYNÁR Tragédiát okozott a gáz (ŐSTK) - Tragikus eset történt kedden Trnavában. Egy lakásban holtan találták a 35 éves tulajdonost, négy évvel fiata­labb feleségét és három kisgyermeküket, egy négy és egy 2 éves fiút s egy hathó­napos kislányt. A boncolás és a laborató­riumi vizsgálat megállapította, hogy mindannyiuk halálát szénmonoxid-mér- gezés, illetve oxigénhiány miatt bekövet­kezett fulladás okozta. A konyhában égett a gáz, valószínűleg fűtöttek vele. Ez a szomorú esemény főleg azok számára figyelmeztetés, akik a lakásban a hőmér­sékletet gáztűzhellyel való fűtéssel akar­ják növelni. Folytatódik a bonni kerekasztal (Folytatás az 1. oldalról) jelleget ölt, ehhez Csehszlovákia is aktívan hozzájárul. Tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy hazánk milyen lépéseket tesz az egyoldalú leszerelés terén és hangsúlyozta, ezek az új intézkedések a védelmi doktrínából erednek. Bohuslav Kucera szorgalmazta a parlamentek ellenőrző szerepének megerősítését a leszerelési problé­mák megoldása során. Arra is rámu­tatott, hogy a konverzió gazdasági problémákat okoz, ezért szükség van a tapasztalatcserére. Jaromír Johanes pekingi tárgyalásai A reformok megvalósításához politikai és gazdasági stabilitásra van szükség (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak síkraszálltak a tudomá­nyos, kulturális és egészségügyi együttműködés elmélyítéséért. Nemzetközi kérdésekről szólva pozitívan értékelték a világban vég­bemenő folyamatokat, ugyanakkor megállapították, a fegyverkezés folytatódik, s gyakran tapasztalható a más államok belügyeibe való bea­vatkozás. Jaromír Johanes Csehszlovákiá­ba szóló meghívást adott át a kínai külügyminiszternek, aki azt örömmel elfogadta. A hivatalos tárgyalásokat követően a két külügyminisztérium közötti együttműködésről szóló jegy­zőkönyvet írtak alá. Csehszlovákia pekingi nagykö­vetségén ünnepség keretében adta át Jaromír Johanes Csien Cseng- jing asszonynak, a kínai népfront alelnökének a Barátság Érdemren­det, amelyet a CSSZSZK elnöke adományozott a kínai személyiség­nek a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésében szerzett érdemeiért. Gorbacsov - Krenz találkozó Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról) felsőbb vezetője a háromórás meg­beszélés légkörét rendkívül baráti­nak nevezte. A berlini televíziónak nyilatkozva Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, a Szovjetunióban és az NDK-ban zajló változások között különbségek és közös vonások egyaránt vannak. Mindkét pártnak az alapvető céljai megegyeznek, de a konkrét utat az SZKP-nak és az NSZEP-nek egye­dül kell meghatároznia. Krenz ugyancsak a tévének adott nyilatko­zatában hangsúlyozta, az a tény, hogy az NDK-beli nagygyűléseken az állampolgárok aktívan vesznek részt, bizonyítja: a lakosság vissza­fordíthatatlanná kívánja tenni a megújulást. Krenz beszámolt arról is, hogy az NSZEP Központi Bizottsága jövő héten összeül, s az egész néphez fordulva akciók egész sorozatának programját terjeszti elő. A szocialista országokhoz fűződő viszonyról szól­va rámutatott, nem helyesli a társa­dalmi modellek másolását, egyben hangsúlyozta, hogy az említett or­szágok között nincsenek olyan prob­lémák, amelyeket ne lehetne közö­sen megoldani. Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő moszkvai sajtótájé­koztatóján azt hangoztatta, a Szovjet­unió rendkívül elégedett Egon Krenz munkalátogatásának eredménye­ivel. Az átalakítás felszínre hozta az elmúlt évtizedek hibáit Vagyim Medvegyev külföldi diplomatákkal találkozott • A KGB az alkotmányos rend védelmét kívánja erősíteni (ŐSTK) - Vagyim Medvegyev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára a moszkvai képviseleti hiva­talok vezetőivel találkozott, s az átalakítás elméleti és ideológiai szempontjairól tar­tott beszédet. Egyebek között azt hang­súlyozta, hogy az átalakítás a szovjet társadalomban felgyülemlett problémákat feltárta és lehetőséget kínál megoldásuk­ra. Mint mondotta, az átalakítás a gazda­ság területén is egyre nagyobb teret nyer. Eljutottunk a gazdasági reform döntő pil­lanatához, amikor a lényegről, a szocialis­ta tulajdonhoz való viszonyról van szó, enélkül a reform nem hozhat eredménye­ket - mondotta Medvegyev. Jelenleg nem lehet szó az éhínség veszélyéről, a gaz­daság széthullásáról, azonban a szovjet társadalom megújulása igen bonyolult fo­lyamat. A régi struktúrákat gyorsabban bontjuk le, s az újak létrehozása lassab­ban halad, egész sor gazdasági, szociá­lis, nemzetiségi és más probléma keletke­zett, amelyek időnként sztrájkokhoz ve­zetnek. Ilyen feltételek között megfigyelhető a nézetek polarizálódása - folytatta Med­vegyev. - Fellelhető például a konzerva­tív-dogmatikus irányzat, amelynek leg­főbb jellemzői közé tartozik a megcsonto- sodottság, a régi szokások és sztereotípi­ák leküzdésével szembeni ellenállás. A másik szélsőséget a radikális és popu­lista hangulatok jelentik. Ennek a szárny­nak a képviselői látszatra az átalakítás mellett vannak, időnként azonban arra szólítanak fel, hogy egyszerre döntsük le a meglevő társadalmi és szociális struktú­rákat anélkül, hogy egyben valamilyen pozitív programot terjesztenénk elő. En­nek a mozgalomnak a szélsőséges szár­nya tömöríti azokat is, akik társadalmunk alapjainak a szétverésére törekszenek. Ez a megközelítés számunkra elfogadha­tatlan. Medvegyev a továbbiakban felhívta rá a figyelmet, hogy a gazdasági, szociális és nemzetiségi jellegű fő problémák nem az átalakításból erednek, hanem az el­múlt évtizedekben elkövetett hibák követ­kezményei. Napjaink kulcsfontosságú kérdése a párt átalakítása, az SZKP-nak nem szabad lemaradnia az országban végbemenő folyamatok mögött - hangsú­lyozta. A továbbiakban a diplomaták kér­déseire válaszolt. Az Állambiztonsági Bizottság (KGB) kollégiuma tegnapi kibővített ülésén a szovjet alkotmányos rend védelméből eredő feladatokat tekintette át. Az ülésen egyebek között elhangzott, néhány állam különleges szolgálatai alkalmazkodnak az új feltételekhez, s tevékenységük so­rán nem mondanak le szovjetellenessé­gükről, főleg a szovjet alkotmányos rend ellen intéznek támadásokat. Aktivizálód­tak az országon belüli szovjetellenes cso­portok és elemek is, s növekszik a szer­vezett bűnözés. A jelenlegi helyzet az állambiztonsági szervektől is megköveteli munkájuk gyökeres átalakítását. A részt­vevők hangsúlyozták, létre kell hozni a szovjet alkotmányos rend védelmére felügyelő szervet, viszont meg kell szün­tetni az ideológiai diverzió elleni harccal foglalkozó főosztályt. A KGB munkatársa­it a tanácskozáson arra szólították fel, hogy szigorúan a szocialista jogállam tör­vényeivel összhangban, azokat tisztelet­ben tartva végezzék tevékenységüket. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa hét­főn este jóváhagyta a jövő évi gazdasági és szociális fejlesztési tervet, valamint az állami költségvetést. A parlament két ka­marája tegnap újabb együttes ülést tar­tott, s a tanácskozás résztvevői beszámo­lót hallgattak meg a népi képviselők má­sodik kongresszusának napirendjére vo­natkozó javaslatról, s megkezdték néhány törvénytervezet vitáját. A bíróságok, illet­ve az ügyészi szervek tevékenységét érintő törvénytervezetet visszautalták az illetékes parlamenti bizottsághoz. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT a hír, miszerint Mihail Gorbacsov és George Bush december elejére tervezett találko­zója a máltai partok közelében zajlik le. A TASZSZ külügyminisztériumi források­ra hivatkozva közölte ezt, hozzátéve, hogy a szovjet és az amerikai illetékesek a máltai hatóságokkal konzultáltak. CSÚCSTALÁLKOZÓT kezdett az a hét ország, amelyek hivatalos nyelve a portugál. A tanácskozáson Angola, Gui- nea-Bissau, Mozambik, A Zöldfoki-szige- tek, a Sao Tómé- és Principe-szigetek, Portugália és a vendéglátó Brazília képvi­selői vesznek részt. PAKISZTÁNBAN bizalmat kapott a Bhutto-kormány, az ellenzék indítvá­nyát a parlament tegnapi ülésén csak 107 képviselő támogatta. A bizalom megvo­násához 119 szavazatra lett volna szükség. AZ ALBÁN KÜLÜGYMINISZTER, Reis Malile tegnap Madridban kezdett tárgyalásokat. BEJRÚT muzulmánok lakta nyugati felében szerdán reggel egy ismeretlen tettes lelőtt egy szaúd-arábiai diplomatát. ÚJ SZÚ 2 1989. XI. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents