Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-08 / 263. szám, szerda

Aktívaértekezlet a bányászok munkakörülményeinek javításáról Az ülésen jelen volt Miroslav Zavadil (ÖSTK) - Az észak-csehországi barnaszénmedence dolgozói tegna­pi aktívaértekezletükön áttekintették a munkakezdeményezések kibonta­koztatásával és a munka-, életkörül­mények javításával összefüggő kér­déseket. A tanácskozáson részt vett Miroslav Zavadil, a CSKP KB El­nökségének tagja, a Szakszerveze­tek Központi Tanácsának elnöke, Vladimír Poledník, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszerve­zete Központi Bizottságának elnöke és több más tisztségviselő. Beszédében Pavel Musil vezér- igazgató egyebek között hangsú­lyozta, hogy a munkahelyi közössé­gek kezdeményezései mindenek­előtt a termelési költségek, az ener­gia- és alapanyag-felhasználás csökkentésére, valamint a minőség javítására irányulnak. A bányászat negatív környezeti hatásáról szólva Iván Svoboda műszaki igazgatóhe­lyettes kiemelte, hogy ma már meg­előzésére kell törekedni. Az aktívaértekezleten Miroslav Zavadil is felszólalt, majd kérdések­re válaszolt. Délután részt vett a mosti vasutasok szakszervezeti évzáró taggyűlésén. A vitában a szakszervezetekre háruló idősze­rű feladatokról beszélt. NÉHÁNY SORBAN BOHUSLAV KUŐERÁNAK, a Szövetségi Gyűlés alelnökének vezetésével tegnap parlamenti kül­döttség utazott Svájcba. A prágai repülőtéren a delegáció tagjait Vác­lav §táfek, a Nemzetek Kamarájá­nak alelnöke búcsúztatta. FRANTIŐEK PITRA, a CSSZK miniszterelnöke tegnap fogadta Csu Hszünt, a Kínai Népköztársaság ge­ológiai és ásványgazdálkodási mi­niszterét. A felek értékelték a két ország geológusai közötti tudomá­nyos-műszaki együttműködés ered­ményeit. Josef Pravda, a Cseh Geo­lógiai Hivatal és Ján Kúrán, a Szlo­vák Geológiai Hivatal elnöke, vala­mint Csu Hszün tegnap aláírta az 1990-1991. évi csehszlovák-kínai geológiai együttműködési szerző­dést. NÉGYHETES CSEHSZLOVÁ­KIAI LÁTOGATÁSÁNAK BEFE­JEZTÉVEL tegnap Prágából hazau­tazott a Vietnami Hazafias Front Központi Bizottsága tagjainak tíz fő­nyi csoportja, amely hazánkban a Csehszlovák Nemzeti Front tag- szervezeteinek munkájában szer­zett tapasztalatokkal és a választási program végrehajtásával ismerke­dett. A KÖZELGŐ INDIAI KULTURÁ­LIS NAPOK alkalmából tegnap Prá­gában Bhupatray M. Oza, az Indiai Köztársaság csehszlovákiai nagy­követe baráti találkozót tartott. Jelen volt Matej Lúcan, a szövetségi mi­niszterelnök első helyettese, Jaro­mír Nehera külügyminiszter-helyet- tes és Milán Kymlicka, a CSSZK kulturális minisztere. HERBERT MIES, a Német Kom­munista Párt elnöke tegnap plakettet és köszönő levelet adott át Dusán Spácilnak, Csehszlovákia NSZK- beli nagykövetének, diplomáciai missziójának befejezése alkal­mából. FIKRE SELASSIE WOGDE- RESST, az etióp kormány elnökét egészségügyi okokból leváltották tisztségéből - közölte tegnap az eti­óp állami rádió. FRANCOIS MITTERRAND fran­cia elnök tegnap Reykjavíkba érke­zett, ahol részt vesz az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás kö­zötti viszonyról szóló konzultáci­ókon. A SZOCIALISTA INTERNACIO- NÁLÉ tagjai körében vegyes reagá­lást váltott ki a Magyar Szocialista Párt kérelme, hogy vegyék fel a pár­tot ebbe a nemzetközi szervezetbe. Willy Brandt, az Sl tiszteletbeli elnö­ke kompromisszumos javaslatot ter­jesztett elő, mely szerint a Szocialis­ta Internacionálé csak az 1992-ben sorra kerülő kongresszusán vesz fel további új tagokat. AZ AMERIKAI KORMÁNY hétfőn határozottan elutasította George Schultznak, az Egyesült Államok egykori külügyminiszterének javas­latát, hogy legalizálják a kokain és más kábítószerek árusítását. A SKÓTOKNAK csak a 18 szá­zaléka szavazna most a kormányzó brit Konzervatív Pártra - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amelynek az eredményét a Glasgow Herald című napilap közölte. Nagy- Britannia északi része lakosságának 55 százaléka az ellenzéki Munkás­pártot, 17 százaléka pedig a Skót Nemzeti Pártot támogatja. A BERNI PARLAMENT meghí­vására tegnap négynapos látoga­tásra Svájcba érkezett a Szövetségi Gyűlés küldöttsége, amelyet Bohus- lav Kucera, a testület alelnöke vezet. Új útszakasz átadása (Munkatársunktól) - Tegnap a ko­ra délutáni órákban került sor a Du- naszerdahelyen (Dunajská Streda) átmenő forgalmat déli irányban elte­relő útszakasz ünnepélyes átadásá­ra. Az új út a komárom (Komár- no)-bratislavai első osztályú útról Hegyéte (Kútniky) után ágazik el, majd a város után a felüljárónál csatlakozik. Építése elsősorban a Gabcíkovo irányában megnövekedett teherfor­galom miatt már jó tíz évvel ezelőtt elkezdődött. Tulajdonképpen az út­hálózat bővítése még nem fejező­dött be, hiszen további szakasz épí­tése van tervben, mely Hrobonovót, Albárt (Dolny Bar) és Hegyétét men­tesíti. Az út elsősorban a bratisiavai Doprastav vállalat munkáját dicséri. Az említett vállalatok képviselőinek az ünnepélyes átadás előtt Dudás Kálmán, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a dunaszerdahelyi járási pártbizottság vezető titkára kitünte­téseket adott át. Az útszakasz építését a nagy te­herforgalmon kívül ökológiai és köz­lekedésbiztonsági okok is szüksé­gessé tették. Elsősorban a kipufogó­gázok miatt a város levegőjének szennyezettsége jóval a megenge­dett érték fölött volt, és a zajszintmé­rések hasonlóan végződtek. A sűrű nemzetközi forgalom miatt a baleseti statisztika is kedvezőtlen volt. (köd) A társadalmi megbecsülés jegyében VI. kongresszusára készül a Szlovák Természet- és Táj védők Szövetsége (Munkatársunktól) - A Szlovák Természet- és Tájvédők Szövetsé­ge a szervezet V. kongresszusa óta eltelt időszakban egyebeken kívül az ökologikus gondolkodásmód ki­alakításához is hozzájárult - állapí­totta meg Lubor Óunderlík profesz- szor, a szövetség alelnöke a tegnap tartott sajtóértekezleten. A természet- és környezetvédel­mi problémák megoldásában a szer­vezet fennállásának két évtizede alatt nemegy alkalommal ért el si­kert, és megbízható támasza volt az állami természetvédelmi szervek­nek. Ezzel jelentős társadalmi meg­becsülést vívott ki. Andrej Fedorko mérnök, központi bizottsági titkár példaként említette, hogy a Poprádi Járási Nemzeti Bizottság a termé­szetet és a környezetet érintő kérdé­sekben csak a szövetség járási bi­zottsága véleményének meghallga­tása után dönt. A 350 alapszervezetben több mint 14 ezer tagot tömörítő szövet­séget a közelmúltban felvették a Nemzeti Frontba, s így 1989. július 1-jétől minden járásban fizetett tit­kárt alkalmazhat. A november 11-12-én Bratisiavá­ban tartandó VI. kongresszuson a szövetség jövőbeni tevékenységé­vel, szervezeti kérdéseivel, új alap­szabályával kapcsolatban a küldöt­tek élénk vitájára lehet számítani.-pr­A nagy Október tiszteletére (ÖSTK) - A Trnavai járás és a vá­ros dolgozói és tanulóifjúsága teg­nap a nagy októberi szocialista for­radalom 72. évfordulója alkalmából tartott ünnepi nagygyűlésen emléke­zett meg nagy Október internaciona­lista jelentőségéről s időszerű esz­mei örökségéről. Ebből az alkalomból Ignác Ja­nák, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, az SZLKP KB első titkára meg­nyitotta a Politikai Nevelés Házát. A korszerűen felszerelt létesítmény­ben kedvező feltételeket teremtettek a járás és a város pártapparátusa s a Nemzeti Frontban tömörülő szer­vezetek tevékenységének javításá­hoz, valamint a párt- és társadalmi szervezetek tisztségviselőinek okta­tásához. A lengyel külügyminiszter Ausztriában (ÖSTK) - A hivatalos látogatáson Ausztriában tartózkodó Krzystof Skubiszewski lengyel külügymi­nisztert fogadta Kurt Waldheim ál­lamfő. A megbeszéléseken szóltak az osztrák vállalatok lehetséges gazdasági aktivitásáról Lengyel- országban. Ezt megelőzően a len­gyel diplomácia vezetője tárgyaláso­kat folytatott osztrák kollégájával, Alois Mockkal. A vendéget tegnap fogadta Franz Vranitzky kancellár Ünnepi fogadás Moszkvában (ÖSTK) - Az SZKP Központi Bi­zottsága a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szov­jetunió Minisztertanácsa tegnap a Kremlben ünnepi fogadást adott az októberi forradalom 72. évfordu­lója alkalmából. A fogadáson részt vettek a szovjet vezetők, köztük Mi­hail Gorbacsov, Alekszandr Ja­kovlev, Vlagyimir Krjucskov, Je- gor Ligacsov, Vagyim Medve­gyev, Nyikolaj Rizskov, Nyikolaj Szljunykov, Eduard Sevardnadze, Vitalij Vorotnyikov és Lev Zajkov. Jelen voltak a párt-, állami és társadalmi szervezetek vezetői, a párt veterán tagjai, az októberi forradalom résztvevői, kiváló munká­sok és földművesek, kiemelkedő tu­dósok és művészek, a tábornoki kar tagjai. Részt vettek a fogadáson az ünnepségekre Moszkvába érkezett külföldi vendégek és a moszkvai diplomáciai testület tagjai. A fogadáson Mihail Gorbacsov mondott beszédet. A szovjet embe­rek valamennyi nemzedéke előtt tisztelgünk ma, elismerve munkáju­kat és hősi tetteiket. Ugyanakkor tudatosítjuk, nem minden sikerült úgy, ahogy a bolsevikok és Lenin elképzelték. Fordulatot jelentő idő­szakban élünk és dolgozunk. Az átalakítás teret nyitott minden állam­polgár és az egész nép alkotó tevé­kenységéhez - mondotta. A gazdasági reform nehezen, de kitartóan folytatódik - hangsúlyozta Gorbacsov. Építjük a jogállam pillé­reit, kidolgoztuk a nemzetek és a nemzetiségek közti viszony össze­hangolásának platformját, a demok­ratizálás és a nyílt politika folyamata egyre hatékonyabban járul hozzá a szocializmus fejlesztéséhez. Fon­tos, hogy minden területen, a bel- és külügyekben a népre támaszkod­junk. Talán csak most, az ezredfor­dulón kezdjük megérteni, hogy a nemzetközi politika fogalmának alapvető értelmét nem a kormányok, hanem mindenekelőtt a nemzetek közti kapcsolatok jelentik. Mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy az egész világ népeinek életé­ben az új időszak valóban békés legyen? Ez mindannyiunktól függ, közös erőfeszítéseinktől, elhatáro­zásunktól, hogy egyszer s minden­korra kizárjuk az erőt, mint a politika eszközét, s a jogból és a kölcsönös tiszteletből normát és törvényt csi­nálunk a nemzetközi életben - hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. A szovjet vezető testületek nevé­ben köszöntötte a jelenlevőket az ünnep alkalmából, tolmácsolta a szí­vélyes üdvözleteket a szocialista or­szágok népeinek, az egész világ kommunistáinak és demokratáinak, a Szovjetunió minden külföldi barát­jának. Mihail Gorbacsov ugyancsak köszönetét mondott az államok, kor­mányok, pártok és szervezetek ve­zetőinek, valamint az egyéneknek az ünnep alkalmából tolmácsolt jókí­vánságaikért. Lemondott az NDK kormánya Ma összeül az NSZEP Központi Bizottsága (ÖSTK) - Wolfgang Meyer, az NDK kormányának új szóvivője, aki tegnap ebben a tisztségben Kurt Blecha helyére lépett, az este kö­zölte: a Német Demokratikus Köz­társaság Minisztertanácsa tegnapi ülésén a kollektív lemondás mellett döntött. A kormány kérését a parla­mentnek címezte. Az alkotmány ér­telmében mindaddig tisztségben marad, míg a parlament meg nem választja az új kabinetet. Az NDK Minisztertanácsa egyben az állampolgárokhoz fordult, hogy a jelenlegi komoly politikai és gazda­sági helyzetben összpontosítsák erőiket a népgazdaság megszilárdí­tására és valamennyi ágazat zavar­talan működésére. A nép érdekei ugyancsak megkövetelik a társadal­mi rend biztosítását - szögezi le a nyilatkozat. A kormány azokhoz az állampolgárokhoz is felhívással for­dult, akik az ország elhagyására készülnek. Felszólította őket, jól gondolják meg ezt a lépést. A szo­cialista hazának mindenkire szüksé­ge van - hangsúlyozza a doku­mentum. Libanon Két napon belül létrejöhet a kabinet (ÖSTK) - Libanonban változatla­nul bonyolult a helyzet, ami nem kedvez az új államfő, René Muavad intenzív konzultációinak a különbö­ző politikai csoportokkal. Az államfő erőfeszítéseinek célja egy új egy­ségkormány megalakítása. Megfi­gyelők szerint két napon belül létre­jöhet a kabinet. Ugyanakkor Aun tábornok, a ke­resztény katonai kormány elnöke változatlanul helyén marad, s min­den eszközzel igyekszik megakadá­lyozni az Arab Államok Ligája által garantált rendezési terv megvalósí­tását. Legfőbb támaszai a keresz­tény szélsőségesek, akik a maronita pátriárka rezidenciája elleni táma­dással végleg megpecsételték az ideiglenes katonai kormány és a ke­resztény papság közti szakadást. Butrosz Naszrallah pátriárka, akit hétfőn bántalmaztak, amiért nyilvá­nosan támogatta az új államfő meg­választását, Szfeirből a Bejruttól északra fekvő Dimanba, nyári rezi­Washingtoni döntés Irán visszakapja pénze egy részét (ÖSTK) — Az Egyesült Államok úgy döntött, az amerikai bankokban befagyasztott 810 millió dollárból 567 milliót visszaad Iránnak - közöl­ték hivatalosan Washingtonban. A fennmaradó 243 millió dollár válto­zatlanul az amerikai pénzintézmé­nyekben marad. A washingtoni döntést Rafszan- dzsani iráni államfő közelmúltban tett nyilatkozatával hozzák össze­függésbe, miszerint az iráni vagyon visszaszolgáltatása ellenében elő­segíti az Irán-barát szervezetek által Libanonban fogva tartott amerikai túszok elengedését. Az iráni betéteket 1979-ben fa­gyasztották be az USA teheráni nagykövetségének elfoglalása után. Mint ismeretes, a követség munka­társait 444 napi fogság után enged­ték szabadon. denciájára vonult vissza. Ezt a he­lyet a muzulmán hazafias erők ellen­őrzik. Nemcsak a libanoni közvélemény felháborodását váltotta ki a főpap inzultálása, hanem egyben Aun tá­bornok súlyos politikai vereségéhez is elvezetett. Nyilván ez okozta, hogy a keresztény Falangista Párt szintén beállt a rendezési terv hívei­nek táborába. Izrael sem akar kimaradni a liba­noni eseményekből: |égiereje Szi- don kikötő közelében támadást haj­tott" végre tegnap reggel a síita Hez- bollah párt állásai ellen. Áldozatokról és anyagi károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. A régi szellemben NATO-parancsnokok a szovjet fegyveres erőkről (ÖSTK) - Patrick Palmer, a NATO észak-európai fegyveres erőinek főparancsnoka hétfőn kije­lentette, a Szovjetunió erősíti sarkvi­déki bázisait, s felszólította az atlanti szövetség országait, hogy legyenek résen a Szovjetunióval szemben. A Reuter hírügynökségnek adott in­terjújában - amelynek szelleme és tartalma nyilvánvalóan ellentétes a nemzetközi fejlődés jelenlegi irányvonalával - a brit tábornok azt állította, hogy a Szovjetunió új hajók, repülőgépek, tengeralattjárók stb. telepítésével korszerűsíti fegyveres erőit a Kola-félszigeten. Megpróbál­ta kisebbíteni azokat a szovjet le­szerelési kezdeményezéseket, amelyek közvetlenül Észak-Európá- ra vonatkoznak, s felszólította a NA- TO-országokat, hogy ne csökkent­sék fegyverkezési kiadásaikat. Pal­mer tábornok álláspontját Torof Re- in tengernagy, a norvég fegyveres erők parancsnoka is támogatta, kije­lentve, hogy a Kola-félsziget térsé­gében állomásozó szovjet fegyveres erők aránytalanul nagyok. Formáli­san mindketten üdvözölték azokat az egyoldalú leszerelési lépéseket, amelyeket Mihail Gorbacsov a kö­zelmúltban ismertetett Helsinkiben. Ma összeül a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága. Az NDK Állam- és Jogtudományi Aka­démiájának vezetői nyílt levélben fordultak a KB tagjaihoz és póttag­jaihoz, követelve a rendkívüli párt- kongresszus összehívását még az idén. Az ADN hírügynökség által közzétett levél szerint a kongresz- szust már a KB mostani, 10. ülésé­nek össze kellene hívnia. A küldötte­ket közvetlenül kellene megválasz­tani az alapszervezetekben, minden küldöttnek mandátumot kellene kap­nia a párt akcióprogramja és a ká­derkérdések jóváhagyásához, a párt új programja és alapszabálya kidol­gozásához, amelyeket a következő, rendes pártkongresszus elé terjesz­tenének. A levél szerzői szerint a pártnak az átalakítási folyamatok élén kell haladnia, nem pedig az események alakulása után. Tartha­tatlan az az állapot, hogy másoknak engedik át a kezdeményezést. Ha ezen nem sikerül a lehető legrövi­debb időn belül változtatni, magát a pártot fogja kétségbe vonni tagsá­ga - hangsúlyozza a nyílt levél. A Junge Welt ifjúsági napilap a KB-üléssel kapcsolatos tegnapi kommentárjában azt írta, az NDK lakosságának elsöprő többsége konkrét tetteket vár a központi bi­zottság ülésétől. A párt most hozzá­járulhat az aktív egység gyors hely­reállításához annak érdekében, amit a nép követel: több demokráciát és jobb szocializmust. Az ADN hírügynökség szerint hétfő este Lipcsében újabb hatal­mas tüntetés volt, a több százezer résztvevő a demokratizálás elmélyí­tését követelte. Schwerinben kb. 25 ezren gyűlten össze, s a jelentések szerint Magdeburgban is nagygyű­lést tartottak. A légkörszennyezés ellen (ÖSTK) - A hollandiai Noordwijk tengerparti városkában zárónapját tartotta a nemzetközi környezetvé­delmi konferencia, amelyen 67 or­szág képviselői vettek részt. A konferencia közös nyilatkozatá­ról és a fórum munkájáról Jurij Iz­rael, a Szovjetunió Hidrometeoroló- giai Állami Bizottságának elnöke, a szovjet delegáció vezetője nyilat­kozott a Csehszlovák Sajtóiroda tu­dósítójának. Úgy vélte, a közös nyi­latkozat jelentős lépés a légkör szennyezése elleni harcban. A konkrét közös intézkedések elfo­gadásához pontos tudományos adatokra van szükség. Az erre vo­natkozó tanulmányt az ENSZ véd­nökségével dolgozza ki egy szak­embercsoport, ez lesz az alapja egy keretszerződésnek a légkör szeny- nyezése és felmelegedése elleni el­járásról. ÚJ SZÚ 2 1989. XI. 8.

Next

/
Thumbnails
Contents