Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-27 / 279. szám, hétfő

A Zobor aljáról a Megyeri útra Rákóczi Rudolf villámgyorsan otthonra talált Budapesten, a Megyeri úton. Ezt abban a pillanatban tapasztalhattam, amikor a Dózsa-stadionban keres­tem a lila-fehér hokisok új szakvezetőjét. A portás nem edző sporttársként, nem is Rákócziként emlegette. Egyszerűen csak így igazított útba: ,,Rudi fönt van az emeleten, az edzői szobában!“- Hogyan jut eszébe egy jégko- úgy, mintha lassított felvételt látott rongedzőnek Csehszlovákiából ép- volna a Budapest Sportcsarnok pen Magyarországra áttenni a szék- jegén? helyét?- Nincs ebben semmi különös, tulajdonképpen roppant egyszerű­en. Lakóhelyem Nyitra (Nitra), egyi­ke azoknak a városoknak, ahol gyakran megfordulnak magyar jég- korongozók. Az élet furcsa játéka, hogy legrégebbi barátaim az évek óta ott edzőtáborozó székesfehér­váriak közül kerültek ki, akik most nagy ellenfeleink lesznek. Amikor az idény végén Szeles kollégám vette a hokibotját és távozott Újpestről, a vezetők magyarul beszélő cseh­szlovák szakember szerződteté­sét tervezték. Éppen korábbi ma­gyar kapcsolataim révén hamar egy­másra találtunk.- Milyen edzői múlttal rendelke­zett Nyitrán?- A Plastika jégkorong-szakosz­tályában az utánpótlással foglalkoz­tam. A korábban már említett fehér­váriaknál rendezett serdülőtornán többször is szerepeltem csapa­tommal.- Augusztusban lépett életbe a szerződése. Meglehetősen sajá­tos volp a bemutatkozása.- Való igaz. Sok időnk nem ma­radt az ismerkedésre, hiszen mind­össze három edzést tudtam tartani, utána pedig kezdődött az Atlasz-NSI Kupa. Megmondom őszintén, tartot­tam is tőle, hiszen azt jól tudtam, a Fradi alaposan megerősödött, mi pedig még az ismerkedésnek is csu­pán az elején tartottunk. Végül a lá­tottakkal és a Ferencvárostól el­szenvedett minimális egygólos vere­séggel is elégedett lehettem.- Egy hokinagyhatalomból érke­zett szakember számára nem tűnt A képmagnó is segít A Somorjai (Samorín ) Ma­gyar Tannyelvű Gimnáziumban évtizedek óta élénk sportélet zaj­lik. A tanárok és diákok egyaránt élvezik a mozgást, s hogy ki­használhassák az új tornaterme­ket meg pályákat, egymás után alakítják a sportköröket. A kosár­labda hagyományosan jó szinten van itt; népszerű az atlétika, röp­labda, kajakozás is. Az iskola volt diákjai közül Orosz Csaba érte el a legnagyobb sikert: az idei ifjúsági kajak-kenu világbaj­nokságon ezüstérmet nyert! November közepén jártam ebben a szép környezetben fek­vő iskolában, ahol Orosz Tibor igazgató Diósi Albert testnevelő tanárhoz irányított. Diósi Albert: - Mint mindenütt az országban, nálunk is folyik a készülődés a jövő évi spartaki­ádra. Két fiú- és egy lánycsoport gyakorol, őket a másodikosok és harmadikosok közül válogattuk. Főleg a lányok tornáznak élve­zettel, a számukra komponált gyakorlatok jobban illenek egyé­niségükhöz, mint a fiúkéi. Mun­kánkat képmagnó is segíti, a prágai központ videokazettán is megküldte az anyagot. A testnevelő tanár a helyi Slá­via kosárlabdázóinak edzője is: - Somorján már volt I. ligás ifjú­sági kosárlabdacsapat, s nagyon szeretnénk, ha ismét lenne. Mostanra egy jó képességű le­ány együttes alakult ki, tavaly szlovákiai elsők lettünk a pionírli­gában. A lányok már gimnazis­ták, csapatuk a kerületi bajnok­ság résztvevője. Mészáros Szilvia csapatkapi­tány elsős gimnazista. Negyedi­kes alapiskolás volt, amikor ko­sárlabdázni kezdett. Szerinte a lányok jó közösséget alkotnak, s nagyon bíznak az edzőjükben. Abban reménykednek, hogy irá­nyításával bejutnak az ifjúsági ligába; és szurkolnak azért is, hogy a spartakiádozók fellép­hessenek a strahovi stadionban. Tanáruk már kétszer is ott volt az országos bemutatón. S. BATTA GYÖRGY- Mivel már korábban is ismertem a magyar hokit, tudtam mire számít­hatok. A két ország jégkorongsport­ját összehasonlítani különben is ba­darság! Egyébként komolyan mon­dom, a körülményekhez képest egé­szen jó volt a játék.-A körülményekhez képest... Ám éppen ezek a körülmények ala­posan behatárolják a magyar hokile­hetőségeket.- Ez bizony nagy handicap. Szeptember közepén már igazán el­várható lett volna a jeges gyakorlás, mégsem volt rá lehetőség. Éppen ezért egy hétre edzőtáborba men­tünk, természetesen Nyitrára. A csa­patnak ugyanis rengeteg edzésre van szüksége. Elsősorban a védők­kel akadnak komoly gondjaim! Azért sem könnyű a helyzetünk, mert meglehetősen idős a játékosgárda, ezért égetően fontos a fiatalok bedo­bása, ám az eddig látottak alapján ők még nem érik el a kívánt szintet. A harmadik sor kialakítása nem ke­vés fejtörést okoz. Ugyanakkor el­mondhatom, jó együtt dolgozni a fi­úkkal, mert a hiányzó tehetséget nagy akarattal pótolják. Remélem, ez a jövőben sem változik majd.- Látta már csapata jövendő el­lenfeleit?- Mostani beszélgetésünkig csak az FTC-t és a Lehelt sikerült föltér­képeznem. Mindkét gárda alaposan megerősödött, így roppant nehéz dolgunk lesz. Viszont éppen azért vagyok itt, hogy valamit kifundáljak.- Mennyi időre kötött szerződést?- Az Újpest elnökével abban álla­podtunk meg, egy évig mindenkép­pen együtt dolgozunk, aztán majd újra leülünk tárgyalni, mennyire va­gyunk megelégedve egymással.- ön családos ember, mégis egyedül költözött Budapestre...- Feleségem, egy 18 éves és egy 13 esztendős lányom van. Tekintettel arra, ők nem beszélnek magyarul, áthidalhatatlan nehézségeket oko­zott volna, hogy velem tartsanak. A gyerekek tanulmányai megsínylet­ték volna ezt a cserét.- Nem volt ellenvetésük, hogy nélkülük próbál szerencsét az ott­hontól 160 kilométerre?- Egy edző családjának nem könnyű az élete, de megszokták már. Különben is Budapest és Nyitra között igazán nem nagy a távolság. Közvetlenül a magyar jégkorongbajnokság rajtja előtt az Ú. Dózsának sikerült leigazolnia a Litvínov és a csehszlovák válogatott egykori két erősségét, Tarantot és Kokrmentet. Mindketten kitűnő teljesítményt nyújtot­tak a nyitányon, az előbbi góllal mutatkozott be a Ferencváros elleni örökrangadón. A slágermérkőzés 4:4-es döntetlennel végződött. TÖRÖK LÁSZLÓ A keménység, a gyorsaság, az agresszivitás, a fizikai és pszichikai ellenállóképesség jellemzi napjaink jégkorongját (ÓSTK-felvétel) Sportvilág ’89— LÁTVÁNYOS LESZ? A Nem- igen nagy jelentőséget tulajdoní­zetközi Sí Szövetség (FIS) illeté­kesei nemrégen tájékoztatták a sí­futással foglalkozó sportújságíró­kat terveikről. 1991 és 1995 között minden esztendőben aranyérme­ket osztanak a sífutóknak: a párat­lan években világbajnokságot, 1992-ben és 1994-ben pedig téli olimpiát rendeznek. A jövő évi Vi­lág Kupa-versenyek afféle főpró­bának számítanak. Annál is in­kább, mert a sífutószámokat - a szponzorok megnyerése érde­kében - szintén izgalmassá kell tenni a televízió számára. így kerül majd sor a világbajnokságokon és az olimpiai játékokon egy sajátos versenyre, amelyet egyesek üldözőversenynek, mások vadász­versenynek neveznek. A férfiak 15 kilométeres, a nők 10 kilométeres távján az egyik nap klasszikus stí­lusban küzdenek, majd a követke­ző nap az előző eredmények sor­rendjében szabadon választott stí­lusban futnak a sízők. Győztes a két stílus összesített eredménye alapján a legjobb. A FIS szakem­berei szerint így megakadályozha­tó, hogy a sífutók „egyoldalúvá11 váljanak, s csak az egyik futásmó­dot kultiválják. 255 ARANYÉREM. Folyamato­san dolgoznak a barcelonai nyári olimpiai játékok programján. Las­san kész lesz a pontos műsor, bár a hat lovasszám megrendezése lópestis miatt továbbra is kérdé­ses. 1992-ben összesen 255 olim­piai bajnoki cím vár gazdára. 158 férfi és 85 női számra kerül sor, tizenkettőben pedig -a hat lovas- versenyen kívül négy vitorlás és két lövésszámban - a nők és a fér­fiak együtt versenyeznek. Új szám a tollaslabda és a baseball. 1972 után ismét lesz kajakszlalom is. Bemutató-versenyeket görkorcso­lya-hokiban, palettában és taek- won-dóban rendeznek. A BÍRÓ IS HIBÁZHAT. Magg- lingenben, Svájc tudományos­testnevelési sportközpontjában rendezték meg a labdarúgó-játék­vezetők hagyományos tanfolya­mát. Ezen nemcsak a legjobb svájci bírók, hanem meghívott kül­földiek és az UEFA illetékes szak­értői is részt vettek. Előbb külön szakbizottságokban tárgyalták meg az előre kijelölt témákat, majd a vitavezetők beszámolói alapján a plenáris ülésen foglalták össze és elemezték az elhangzott hozzá­szólásokat. A megbeszéléseken tottak a bírók szellemi és fizikai felkészültségének, hangoztatva: az erőnlét ugyan nem minden, de megfelelő kondíció nélkül a játék­vezető elméleti tudása csak na­gyon keveset ér. Egyetértettek ab­ban is, hogy a bírók tiszteletdíját feltétlenül fel kell emelni - mégpe­dig nemcsak az első, hanem az alsóbb osztályokban is - legalább 10-15 százalékkal. Rudolf Scheu- er, aki a svájci bírói testület me­nedzserének tekinthető, záróbe­szédében arra szólított fel, hogy a sajtó és a közönség az eddiginél nagyobb türelmet és megértést ta­núsítson a bírók iránt: „Minden lelkiismeretes bíró (vannak még ilyenek is - a szerk. megj.) arra törekszik, hogy állandóan emelje tudása színvonalát és a lehető legjobban vezesse a mérkőzése­ket; a hibátlan játékvezetés esz­ményi állapotát azonban sohasem lehet elérni. Bizonyos számú hibá­val együtt kell élni és ezt az együtt­élést el kell fogadniok a játéko­soknak, az edzőknek és a veze­tőknek egyaránt." GAZDÁLKODÓ VOLT. A Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke Ri- cardo Teixeira. ó nem más, mint Joao Havelange, a FIFA elnöké­nek a veje. Ezt nem igen bocsátják meg neki, éspedig azért, mert elő­zőleg nem sok köze volt a labdarú­gáshoz, mármint valamilyen irá­nyító szerepkörben. Nem is tagad­ja: „Nem a futballból jöttem, gaz­dálkodó voltam. Mondhatnák tej­gyáros. A CBF elnökévé választá­som óta fivéremmel osztom meg ebbéli gondomat." Teixeira akkor csinálta meg karrierjét, amikor 18 évesen Rióban, a karneválon megismerkedett Havelange lányá­val, akit azután gyorsan feleségül is vett. A FIFA elnökének kijáró tekintélyt természetesen ő is élve­zi: a választáson például ellensza­vazat nélkül került a magas tiszt­ségbe! Persze érik azóta bőven bírálatok. Szerencsére a Copa America megnyerése és a nemré­gi európai portya most csendet teremtett körülötte. Érdekes az ar­ra a kérdésre adott válasza, hogy szívesen lenne-e FIFA-elnök: Bo­lond dolog. Isten ments! Látom apósom életét, nem kérek belőle. Állandóan úton van, szinte nem is látja a családja. Én szeretek Rió­ban lenni; pénteken végzek a munkával, hétfőig enyém a világ. (sr) A sivatag boszorkánymestere Az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válo- gatottja az olaszországi világbajnokság döntőjé­nek résztvevője. Sokak szerint ez a tény maga a csoda. És aki ezt a csodát véghezvitte: Mario Zagalo. Mario Zagalo Brazília egyik nagy futballcsilla- ga volt. 1929-ben született, s kölyökként - csak­úgy, mint a brazil gyerekek ezrei - a capablancai homokpályákon sajátította el a jellegzetesen bra­zil futball elemeit. Nagy klubja a Botafogo volt, majd a svédországi 1958-as, később a chilei 1962-es világbajnokságok győztes csapat bal­szélsője lehetett. A legnagyobb sikerét 1970-ben Mexikóban aratta, ahol a brazil csapat - amely­nek akkor már az edzője volt - harmadszor lett világbajnok, és ezzel végleg megszerezte a Rí­met Kupát. Mario Zagalo azonban most úgy véli, hogy az Emirátus csapatának bejuttatása a Mondialéra nem csupán az ázsiai selejtezők nagy meglepe­tése, hanem nagyobb siker, mint amilyent eddig bármikor elért. Zagalóval Patrick Lafayette, a Francé Football munkatársa készített interjút. • Mivel magyarázza a sikert?-Júniusban Olaszországban részt vettünk a katonai világbajnokságon. Többek között ját­szottunk Hollandia, Belgium ellen, és az olaszok­kal 1:1-es döntetlent értünk el, pedig játszott náluk Mancini és Maidini is. • Minden játékos katona?- Igen, mindegyiknek katonai beosztása van. így könnyebb őket kézben tartani, könnyebb velük edzótáborozni. • Tehát minden feltétel adva volt, hogy a leg­jobb formában legyenek?- Igen is, meg nem is. Két legjobb támadóm megsérült, az utolsó percben kellett őket helyet­tesíteni. Változtattam tehát a középpályán. így azonban még eredményesebbek lettünk. Az Emi­rátusokban egyébként alig ötszáz játékos van. összehoztam egy kicsi, de egységes csoportot, tartalékok nélkül, és rábíztam őket a teljesítőké­pességükre. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy eredményt érjünk el. Szingapúrban a meg­érkezésünkkor három favorit volt a két továbbjutó helyre. Senki nem számolt velünk. Amíg minket eldugtak egy edzőpályára, kilométerekre a város- központtól, addig a szudániak és a dél-koreaiak például füves pályát kaptak pár lépésre a szállo­dájuktól. • Úgy érezte, hogy elhanyagolják önöket és hátrányos helyzetbe kerültek?- A hátrányos helyzetet a mi javunkra fordítot­tam. Az előre elkönyvelt vesztesből hirtelen esé­lyesek lettünk. Minden súlyt a védekezésre he­lyeztem. Mindenekelőtt arra koncentráltam, hogy ne kapjunk gólt. Csak időnként, az ellenfél védel­mében támadt réseket kihasználva vezettünk gyors ellentámadásokat. Természetesen szeren­csénk is volt, mert a tudáskülönbségben bízva az ellenfeleink hagytak minket játszani. • Az ön emberei jártasak ebben a játékfelfo­gásban?- Előzőleg ők már játszottak ebben a szellem­ben, de csak azért, mert a technikai tudásuk és a gyorsaságuk hiányzott. Másként nem tudták csinálni. Most még erősebb a védelem, mert határozottabban válogattam. Ez alapvető kü­lönbség. • Az ön utasításainak betartásához a játéko­soknak szükségük volt bizonyos alapvető taktikai ismeretekre is.- Mit gondol, mit csinálok egy éve? Az edzé­sek előtt minden nap fekete tábla előtt rövid taktikai értekezletet tartok, utána pedig a pályán azt gyakoroljuk, amit a táblán bemutattam. Min­dent megtanítottam nekik. • És meg tudta őket győzni a tehetségükről is?-A lényeg, hogy amit a torna előtt és alatt mondtam nekik, azt elhitték. Azt mondtam nekik, hogy hiszek bennük. így fogtam meg őket, s így tudtuk kihasználni, hogy senki nem figyelt ránk. • Tanult valamit ebből a kalandból?- Nem. Itt semmit nem tanulok, én adok lecké­ket. De hát azért vagyok itt, nemde? És ez nagy elégtétel, hogy a legmagasabb szintre emeltem tizenegy olyan játékost, akiknek a továbbjutását egyetlen fillérrel sem fogadta volna le senki. • Hogyan tudná jellemezni a saját teljesítmé­nyét? Hőstett vagy csoda?- Ez egy csoda. • Zagalo-csoda?- Egy csapatmunka gyümölcse. Amikor Du­baiba érkeztem, senki nem volt, aki foglalkozott volna a válogatottal. Hozattam egy asszisztenst, egy ápolót, aztán egy külön edzőt a kapusoknak, természetesen mind brazil volt. És sikerült! • Az ön irányítása alatt!- Ez igaz. Az egyedüli főnök vagyok. És val­lom, hogy a legnagyobb felelőssége az edzőnek van. De ne feledkezzünk meg a játékosok munká­járól sem, mert nagyon nehéz dolguk volt, minden nap a futball alapjainál kellett kezdeniük. Arra is rá kellett szoktatnom őket, hogy egyáltalán tudo­mást vegyenek a sérüléseikről. Mert még sérül­ten is ütköztek, állandóan játszani akartak. • Olaszországban is folytatódhat a csoda?- Nem, nem hiszem. Számoljon a különbség­gel, ami a brazil csapat között (amit én dirigál­tam!) és az Emirátus csapata között van. Realis­tának kell lenni. Nagyon nehéz lesz Olaszország­ban túljutni az első fordulón. Azonkívül a játéko­sok idegesek lesznek. Ez az első alkalom, hogy az Emirátus nemzetközi eredményt ért el. Az első alkalom! • Mit tudna még javítani a csapaton?- Nem sokat. Elvezettem a végső szakaszig. Nagyon megérdemelték. És azután még többet fognak dolgozni, hogy legalább megtartsák ezt a színvonalat. Ez a maximum. • Mi az ön titka?- Nincs titkom. Vagy ha van, az egyszerűen az arab félsziget futballjának alapos ismerete. • És Zagalo lett a sivatag boszorkánymes­tere ...- De nem maradok az. • Miért nem?- Mert a Mondiale után, vagyis a jelenlegi szerződésem lejárta után abbahagyom, hazaté­rek Brazíliába, akármi történjen is. • Úgy gondolja, hogy már semmi tennivaló nincs az Emirátusért?- Elhatároztam; ezt a válogatottat eljuttatom a vb-re. Az én küldetésem ezzel véget ért. (KS) ÚJ SZÚ 6 1989. XI. 27.

Next

/
Thumbnails
Contents