Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-27 / 279. szám, hétfő
A prágai kommunisták tanácskozása (ÖSTK) - Szombaton a Kultúrpalota kongresszusi termében pártak- tívaértekezletet tartottak a prágai kommunisták. A CSKP alapszervezeteinek elnökeit Miroslav Stépán tájékoztatta a CSKP KB befejeződött üléséről. A résztvevők kérésére később megjelent Karéi Urbánek, a CSKP KB főtitkára. Az ezt követő viharos hangulatú vitában a felszólalók a napokban Prágában és a munkahelyeiken tapasztalható állapotokról beszéltek. Bírálták a pártvezetés bürokratikus irányítási módszereit. A vitában szót kért Miroslav Őté- pán, s bejelentette, hogy mind ő, mind a városi pártbizottság elnökségének és titkárságának tagjai lemondtak funkciójukról. A tanácskozás résztvevőinek Karéi Urbánek, a CSKP KB főtitkára mondta el véleményét a pártvezetésben bekövetkezett változásokról és a társadalom egészében tapasztalható állapotokról. A prágai városi pártbizottság titkos szavazással megválasztotta a CSKP prágai városi pártbizottságának új elnökségét és titkárságát. A városi pártbizottság vezetésével Viktor Pázlert, a pártbizottság titkárát bízta meg. A prágai városi szervezet rendkívüli konferenciát tart, amelyen megtárgyalja a belpolitikai helyzetet Prágában, és akcióprogramot fogad el az 1990 márciusában sorra kerülő városi konferenciára. Százezrek a prágai Letnán (Folytatás az 1. oldalról) jellegű, s nem az ország gazdasági helyzetének aláásására irányul, hanem a népakarat kifejezése kíván lenni. Felszólított minden állampolgárt, hogy ily módon fejezze ki akaratát a valódi demokráciáért folytatott harcban. Alexander Dubéek hangsúlyozta, hogy ezekben a napokban a párt képviselőinek és az ország vezetőinek különösen figyelembe kell venniük a nép akaratát. Prága és a köztársaság többi városa ezekben a napokban a csehszlovák társadalom demokratikus megújulásáért tüntet, ez a demokratikus megújulás azonban csak a „Minden hatalmat a népnek" jelszó megvalósulásával képzelhető el. Vasárnap is több mint félmillió prágai és az ország más városaiból érkező érdeklődő gyülekezett a Letnán. A tüntetés megnyitásakor az emelvényen jelen volt Ladislav Adamec, a CSSZSZK kormányának elnöke is. Ladislav Adamec köszönetét mondott, hogy részt vehet a tünA rendőri beavatkozás kivizsgálása (CSTK) - Jaroslav Krupauer, a CSSZK legfőbb ügyésze tegnap találkozott a diákok, valamint a Csehszlovák Közvélemény Emberi Jogi és Humanitárius Együttműködési Bizottságának képviselőivel. Tájékoztatta a fiatalokat a rendőrség november 17-i beavatkozásának kivizsgálásáról. Leszögezte, hogy az eddigi vizsgálatok szerint a beavatkozás aránytalanul kemény volt, és felmerült annak gyanúja, hogy a Nemzetbiztonsági Testület egyes tagjai bűncselekményt követtek el. Az ügyet átadták a Katonai Ügyészségnek. A diákok követelik, hogy parlamenti bizottság ellenőrizze a vizsgálatot. tetésen és így alkalma nyílik, hogy kifejtheti nézeteit. Elmondta, hogy a délelőtti órákban találkozott a Polgári Fórum képviselőivel, a Csehszlovák Szocialista Párt és a Nemzeti Front egyes vezetőinek jelenlétében. Pénteken és tegnap rendkívüli ülést tartott a CSKP Központi Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) ségnek, amelyet magamra vállalok pártunk és az egész társadalom számára oly kritikus időszakban. Engedjék meg, hogy végezetül megköszönjem Milos JakeS elvtársnak azt a munkát, amelyet a CSKP KB főtitkári tisztségében végzett. Köszönöm az együttműködést, a további elvtársaknak, akik távoznak az elnökségből és a titkárságból, és akik a pártért, a társadalomért sokat tettek: Gustáv Husák elvtársnak, Alois Indra elvtársnak, Ladislav Adamec elvtársnak, Jan Fojtík elvtársnak és Karéi Hoff- mann elvtársnak. Kérem a CSKP KB Elnöksége és Titkársága újjáválasztott tagjainak és póttagjainak támogatását és segítségét. Tegnap Prágában összeült Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, amely megvitatta a párt rendkívüli kongresszusának összehívására tett javaslatot és káderkérdésekről is döntött. A tanácskozást Karéi Urbánek, a CSKP KB főtitkára nyitotta meg. Közlemény a szövetségi kormány tanácskozásáról Tanácskozott az SZLKP Központi Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) vezető útra. Teljes mértékben támogatjuk ezt a platformot. Itt az ideje, hogy határozott lépéseket tegyünk annak érdekében: minden állampolgárunk, politikai hovatartozására és világnézetére való tekintet nélkül teljes mértékben kibontakozhasson, szabadon és kezdeményezően vehessen részt hazánk fejlesztésében. Az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének megbízásából a következő intézkedéseket javasolta: 1. Azonnal meg kell kezdeni Szlovákia Kommunista Pártja rendkívüli kongresszusának előkészítését és az SZLKP akcióprogramjának kidolgozását. 2. Értékelni kell a CSKP történetét a szocialista építés éveiben, mindenekelőtt a társadalmi politikai válságok okait, főleg 1968-at, amely kísérletet jelentett a társadalmi reformra és a szocializmus megújhodására. Ez az egyik döntő feltétele annak, hogy felújítsuk az emberek bizalmát a társadalmi átalakítás iránt. 3. Beszélgetnünk kell a párt és állami szervek volt funkcionáriusaival, azokkal a kommunistákkal, akik 1970-ben távoztak a párt soraiból és be akarnak kapcsolódni a szocialista társadalom megújításába. 4. Minden szinten fiatal, alkotó, szakmailag és politikailag felkészült kádereket kell a párt élére állítani, akik hatékony párbeszédet tudnak folytatni a lakosság valamennyi csoportjával. 5. Az SZLKP Központi Bizottsága a pártszervek és -szervezetek, valamennyi párttag mozgósításra szólítja fel a kommunistákat. A legidőszerűbb feladat a gazdasági és társadalmi bomlás megakadályozása, mivel az meghiúsítaná a társadalom szocialista megújhodását. 6. A tömegtájékoztató eszközökben teret kell teremteni a nézetek pluralizmusához, idejében és az igazságnak megfelelően kell tájékoztatni. Nem szabad azonban olyan társadalomellenes, antihumá- nus nézeteket propagálni, amelyek ellentétben állnak az alkotmánnyal. 7. Ki kell dolgozni az SZLKP KB platformját a párt forradalmi megújhodása és a társadalomnak a válságból való kivezetése érdekében. 8. Párbeszédet kell kezdeni a Nemzeti Frontban tömörült politikai pártokkal, és társadalmi szervezetekkel, az állampolgárok kezdeményező csoportjaival szocialista jövőnkről. A vitában felszólalt Stefan Murin, Jaroslav Hlinicky, Viliam Plevza, Ján Solovié, Herbert Durkovic, Kiss József, Albert Fábián, Alexander Szabó, Vladimír Trvala és llubomír Kubascík. A tanácskozás ma folytatódik. Szocializmust - hibák nélkül (Folytatás az 1. oldalról) nunk a tanulságot, hogy mennyire fontos az igazság közvetlen kimondása, kertelés nélkül, mert az, aki helytelen alapokból indul ki, s a múltban nem egyszer estünk ebbe a hibába, az nem tud helyes következtetésekre jutni. Ugyanakkor erre figyelmeztettek minket az emberek, de figyelmeztetésük nem túl gyakran talált meghallgatásra. Ennek már véget vetettünk. Akár tetszik ez valakinek, akár nem, nincs szükségünk olyan káderekre, akik csak bólogatnak, csak úgy beszélnek, ahogy azt célszerűnek tartják, s most éppen ők olyan allergikusak a bírálatra, éppen ők, akik elfelejtették, hogy mennyire szükségszerű a káderváltás, márcsak azért is, mert az új emberek új módon látnak, nem terhelik őket előítéletek és szokványosságok, éppen ők, akik a legtöbbet ártottak a párt és a szocializmus ügyének. Túlságosan elszakadtunk az emberektől, mindennapi életük igazságaitól, tényleges szükségleteiktől és érdekeiktől. Ez további drágán megfizetett tanulság és szigorú parancs a jövő szempontjából. Ha azt akarod, hogy jogod legyen az emberek és nemzetek sorsának formálására, jól kell ismerned az életüket. Sajnos, olykor mi az emberi sorsok természetes közvetítőinek - íróinknak, drámaíróinknak, színészeinknek - sem engedtük meg, hogy ezeket a fontos ismereteket átadják. Ezért ma a legnagyobb kárunkra nem állnak a mi oldalunkon. Hiszem azonban, hogy nemzeti büszkeségük, s a művészeknek az a természetes vágya, hogy azok oldalán álljanak, akik új, tökéletesebb életre törekednek, visszavezeti őket ahhoz, hogy bízzanak pártunkban és politikájában. így volt ez Csehszlovákia Kommunista Pártjának keletkezése óta. A legjobb művészek álltak a mi oldalunkon. Csupán mi feledkeztünk meg arról, hogy mennyire fontos beszélni velük, tanácskozni velük és figyelmesen meghallgatni őket. Kétségtelen, hogy az én helyzetem nem egyszerű. Tudom, hogy milyen felelősség hárul rám, de nem lehetnek úrrá rajtam az érzelmek, józanul és tárgyilagosan kell reagálnom a körülményekre. Ugyanezt a munkatársaimtól is elvárom. S ez bármennyire nem könnyű, önöktől is meg kell ezt követelnem, tisztelt polgártársak. Nem végezhetem el a jelenlegi helyzet valamiféle tudományos elemzését, ez lehetetlen. Úgy gondolom, önöket főleg az foglalkoztatja, hogy milyen elképzeléseink vannak a legközelebbi napokat, heteket, hónapokat illetően. Nincs mindenre kész receptünk, s ráadásul minden óra újabb és újabb ötleteket, követelményeket hoz, márpedig senki sem tehet csodákat. Egyik napról a másikra jövőnk- re vonatkozóan, illetve céljaink elérésére nem tudunk kialakítani új elképzelést. A legfontosabbat azonban tudjuk. Tárgyalnunk kell mindazokkal, akik ennek az országnak a sorsát a szívükön viselik, mégpedig a korábban oly gyakran tapasztalt előítéletek, fenntartások nélkül. Ez most a legfontosabb. Enélkül nem találhatjuk meg a kivezető utakat. Ezeknek a reális helyzetből, nem pedig megalapozatlan óhajokból kell kiindulniuk. Tárgyalni fogunk mindenkivel, akitől a Nemzeti Front keretében, vagy azon kívül tanácsokat kaphatunk, akik hajlandók az együttműködésre. Azokkal is, akik 1968 után elhagyták, vagy el kellett hagyniuk a pártot. Úgy gondolom, hogy ha elkezdjük a tanácskozást, mindjárt meg is egyezhetünk a partnereinkkel. Az a fontos, hogy ezt akarja minden fél. Ezzel szemben meg kell válnunk mindazoktól, akik visszaéltek tisztségükkel, beosztásukkal. Az emberek csak így hiszik el, hogy fel akarjuk számolni a korrupciót, az érdemtelen gazdagodást és a hasonló visszásságokat. Több mint másfél millió párttagunk többsége megérdemli a tiszteletünket. Rendszerint több munkájuk volt, mint másoknak, s nemritkán voltak kitéve nyílt bírálatnak. Derülátó vagyok, főleg azért, mert elmondhatom magamról, hogy ismerem az embereinket. Egész eddigi életem folyamán - 48 éves vagyok - köztük dolgoztam és éltem. Szülőföldemen, a morvaországi Bojkovicében, Brnóban is és most Prágában. Igyekszem úgy dolgozni és élni, hogy bármikor a szemükbe nézhessek. Tudom tehát, hogy képesek vagyunk dolgozni, hogy nem vagyunk semmiféle tompa agyú és félmúvelt emberek, s hogy értelmünk és dolgos kezünk Csehszlovákia legnagyobb gazdagságát jelenti. Én magam is belátom, hogy milyen nagy hiba volt ennek a gazdagságnak a tékozlása. Az értelmesség és a képességek lebecsülése, s ugyanakkor annak elnézése, hogy néha a lusták, sajnos a karrieristák és a tehetségtelenek számára is lehetővé tettük, hogy vezető és felelős tisztségekbe kerüljenek. Az átalakításról beszélünk. Sok minden elhangzott már erről a különböző beszédekben. Én ezt másképp fogalmaznám meg. Európa szívében élünk, s a szív, mint tudjuk, hajlamos az infarktusra. Ne engedjük meg, hogy mély demokratikus hagyományokkal rendelkező hazánk súlyosan megbetegedjen. Köszönöm a figyelmüket. Szombaton rendkívüli plenáris ülést tartott a CSSZSZK kormánya, amelyen megvitatta a CSKP KB legutóbbi ülésének határozatát, és egyúttal állást foglalt a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolatban: A kormány a következő intézkedéseket hozta: 1. Tanácsolja a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának, hogy az sürgősen tegyen javaslatot a köz- társasági elnöknek a CSSZSZK kormánya más politikai pártok képviselőivel, illetve pártonkívüliekkel történő kiegészítésére. 2. Feladatul adta a kormánytagoknak, hogy azonnal kezdjenek párbeszédet a sztrájkoló diákok képviselőivel. 3. Feladatul adta a CSSZSZK belügyminiszterének, hogy a cseh belügyi és környezetvédelmi miniszterrel kötött megállapodás alapján függesszék fel a rendfenntartó erők 1989. november 17-i, diákok elleni beavatkozása parancsnokát funkciójából mindaddig, míg nem vizsgálják ki a beavatkozás körülményeit. 4. A köztársasági elnöknek tanácsolja, hogy állítsa meg a büntetőeljárást, illetve engedje el a szabadságvesztésbüntetés végrehajtását mindazon állampolgárok esetében, akiket a társadalmi és az állami rend elleni bűntett miatt helyeztek vád alá. 5. Meg kell gyorsítani az új alkotmány tervezetének, továbbá a gyülekezési, egyesülési és petíciós jogról szóló törvény, a sajtótörvény és a honvédelmi törvény javaslatának kidolgozását, és a legkésőbb az év végéig bocsássuk azt társadalmi vitára. A kormány tanácsolja a SZISZ KB-nak, hogy a lehető legrövidebb időn belül terjessze elő az ifjúsági törvény javaslatát. A kormány az általános sztrájkra szólító felhívásokkal összefüggésben azt kéri az állampolgároktól, hogy mindenki felelősséggel mérje fel ennek következményeit, hogy a lehető legkevesebb kár keletkezzen, és ne következzenek be zavarok a mindennapi életben. A kormány folytatni kívánja a párbeszédet (Folytatás az 1. oldalról) mányjogász, Milán Hruáka bányász, Václav Klaus, közgazdász, Alexander Vondra, a Charta 77 tagja, Petr Cepek, színész, Václav Maly, a Polgári Fórum tagja, Micha- el Kocáb és Michal Horácek a Híd kezdeményezés képviselői, Martin Mejstrík a prágai koordinációs diákok sztrájkbizottságának képviselője. Közvetlenül a tanácskozás után sajtóértekezletet tartottak, amelyen a megbeszélések eredményeiről Miroslav Pavel, a kormány szóvivője és Václav Maly, a Polgári Fórum tagja tájékoztatták a hazai és a külföldi újságírókat. A sajtóértekezleten Michael Kocáb és Michal Horácek, a Híd kezdeményezés képviselői is részt vettek. Bevezetőjükben Miroslav Pavel és Václav Maly a találkozó részvevőinek névsorát ismertette. Václav Maly bejelentette, hogy a vasárnapi demonstráción Ladislav Adamec kormányelnök is beszédet mond. Elmondta azt is, hogy remény van arra, hogy a politikai foglyokat hétfőig szabadon bocsátják. A Polgári Fórum tagjai 18 politikai fogoly sza- badonengedését követelték. Miroslav Pavel a továbbiakban a tanácskozás lefolyását jellemezte. Elsőként Ladislav Adamec beszélt, s elmondta, hogy a találkozást a múlt kedden elkezdett párbeszéd folytatásának tekinti. Szavai szerint azóta egy sor követelést és javaslatot sikerült teljesíteni. Figyelmeztetett azonban arra, hogy Csehszlovákiában léteznek olyan törvények, amelyeket egyik napról a másikra nem lehet megváltoztatni. A meghirdetett sztrájkkal kapcsolatban is kifejtette a véleményét. Megállapította, hogy ez realitás, amelyen aligha változtathatunk. Javasolta azonban, hogy lefolyása ne legyen konfrontá- ciós jellegű. Ladislav Adamec a továbbiakban egyértelműen kifejezésre juttatta a kormány szándékát a párbeszéd folytatására, a hazánkban keletkezett gondok közös megoldásának keresésére. Václav Havel - Miroslav Pavel szavai szerint - üdvözölte a kormány elnökének álláspontját, amelyet a Polgári Fórummal folytatott párbeszéddel kapcsolatosan elfoglalt. A fórum és a saját nevében terjesztette elő azokat a javaslatokat, amelyeket ez a kezdeményezés kíván megvalósítani a jelenlegi társadalmi feszültség enyhítésére. A csehszlovákiai eseményekről - külföldi szemmel (ÖSTK) - A világ legtekintélyesebb hírközlő szervei változatlanul bő terjedelemben foglalkoznak a csehszlovákiai fejleményekkel, elsősorban a CSKP vezető testületeiben történt személycserékkel és a folytatódó tömeges megmozdulásokkal, az itt elhangzott követelésekkel. A vezető nyugati hírügynökségek a híradások élén számoltak be Karéi Urbá- neknek a CSKP KB főtitkárává történt megválasztásáról. Róla a brit The Inde- pendent azt írta, hogy liberális politikusnak tartják. A The Times véleménye szerint ,.konzervatív híre ellenére a nép lelkesen reagált Urbánek megválasztására". A belga Le Soir szerint az új pártfőtitkárnak az az elsőrendű feladata, hogy elősegítse a valószínűleg már visszafordíthatatlan demokratikus kibontakozást. Az olasz La Stampa „óvatos reformistaként", a La Republica ,,a kompromisszumok embereként" jellemzi. Az II Messa- gero hozzáfűzi, hogy Urbáneknak tiszta a lelkiismerete, mivel „nem játszott semmilyen szerepet az utóbbi húsz év megtorlásaiban". A Reuter, az Associated Press és az United Press International nyugati hírügynökségek szintén terjedelmes tudósításokat közöltek és általában hangsúlyozták, hogy viszonylag kevésbé ismert névről van szó és az új pártfőtitkár neve nem kapcsolódik az 1968-as eseményekhez. A TASZSZ a személycseréről, illetve a központi bizottság rendkívüli üléséről A Csallóközben is (Munkatársunktól) - Dunaszerdahe- lyen (Dunajská Streda) a hóesés és a hideg ellenére a városi művelődési ház mögötti parkolóban mintegy 5-600 fős tömeg gyűlt össze. A szónokok szlovák és magyar nyelven felhívták a város és a járás lakosait arra, hogy sorakozzanak föl azokhoz, akik elítélik a prágai brutális rendőri beavatkozást. Felhívták a csallóközi magyarság figyelmét arra, hogy egyértelműen álljanak ki a hazánkban zajló demokratizálódási folyamatok mellett. Ne történjen meg az ami a múltban, hogy a kisebbséget ilyen sorsdöntő napokban leválasszák a többségnek az igyekezetétől. Felhívták a figyelmet arra, hogy a lakosság és a tüntetők kerüljék el a provokációkat, majd a csehszlovák himnusz eléneklése után a tömeg békésen feloszlott. (pr) terjedelmes beszámolót adott és megjegyezte, a pártnak ezen túl úgy kell tevékenykednie, hogy meggyőzően bizonyítsa: őszinte szándéka az átalakítás, a gazdasági és társadalmi élet demokratizálásának megvalósítása. A moszkvai Pravda szintén bő terjedelemben tájékoztatott a KB-ülésről és leszögezte: a Milos Jakes által előterjesztett beszámoló ugyan tartalmazott bizonyos önkritikus elemeket, de ez az ülés résztvevőit nem elégítette ki. A lap tudósítója megírta, hogy az eddigi pártfőtitkár a bírálatok nyomására kérte felmentését. Az Izvesztyija tudósítója beszámolt arról, hogy a rendkívüli KB-ülésen az 1968-as események nem kerültek szóba és Milos Jakeá a tanácskozás ideje alatt határozta el magát arra, hogy lemond. A Reuter hírügynökség beszámolt a Csehszlovák Televízióban elhangzott kijelentésről, miszerint a szlovákiai párttagok elégedetlenek Jozef Lénádnak a pártvezetésbe történt újbóli beválasztásával. A Reuter „meglepőnek" minősítette Ladislav Adamec kiválását a pártelnökségből, aki párbeszédet kezdett az ellenzéki Polgári Fórummal és egyesek a lehetséges új pártfőtitkárt látták benne. Istentisztelet Premysl Ágnes szentté avatása alkalmából (CSTK) - Szombaton mintegy hétezer hívő vett részt Prágában a Szent Vítus- székesegyházban Premysl Ágnes szentté avatásának alkalmából tartott főpapi misén. I. Ottokár leányát a pápa november 12-én avatta szentté a Vatikánban. Az ünnepélyes istentiszteletet Franti- sek Tömések bíboros celebrálta más tőpapok és egyházi tisztségviselők részvételével. Jelen volt a CSSZK kormánya egyházügyi titkárságának igazgatója, Frantisek Jelinek miniszterhelyettes is. Tomásek bíboros a mise végén beszédében kitért a jelenlegi csehszlovákiai helyzetre is. Üzenetet küldtem Csehszlovákia népének - mondotta -, amelynek minden szaváért felelősséget vállalok. ÚJ SZÚ 2 1989. XI. 27.