Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-02 / 258. szám, csütörtök
...amikor a rendező nem bízik a műben, és egyebek búcsú Király Istvántól Schwajda György komédiája a Magyar Területi Színházban Nem ismeretlen szerző darabjával találkozhat a csehszlovákiai magyar néző a Matesz színpadán. Az a tény, hogy Szlovákiában amatőr és hivatásos társulatok évek óta játsszák Schwajda György darabjait, miközben színházunk harmadrendű drámákkal traktálta közönségét, nem az író müveit minősíti. Ezzel a mostani darabválasztással kikerülhetetlen csapdákat állított a maga számára a színház. Márpedig igencsak furcsa gondolkodást sejtet, ha valaki maradéktalanul elvégezhetet- len feladatot választ... Annak idején - ha hihető, ha nem- a cseh és a szlovák szakma érdeklődését Schwajda drámái iránt a kassai (Kosice) Pinceszínpad csapatának Havasi Péter rendezésében játszott Himnusz című előadása keltette fel. Azt az egyfelvonásost az író a Seg/'fség-böl írta, miután elég sok bírálat érte az ősváltozat szerkezetét, az írói egyszerűsítéseket és következetlenségeit. Az 1977-ben íródott s most látott Segítség váza ugyanaz a történet: Józsi és Aranka egy külvárosi munkásnegyed szo- ba-konyhás lakásában laknak. A férj becsülettel dolgozik, s a nehéz, egyhangú fizikai munka után az alkohollal oldja testi és lelki feszültségeit. Nem a családját rövidíti meg, hanem az összegyűlő háztartási szemetet cseréli el italra, ugyanis a csapos keselyűt tart, ami hulladékot zabái, így hát naponta megismétlődik, hogy a család nem hordja ki a szemetet, és egyéb rendkívüli dolgokat is művel. (Ezekre még részletesen visszatérek, mert ezeknek a csapdáiban vergődik az előadás.) A különös dolgokra felfigyelnek a szomszédok, akik ,,jószándékúan“ feljelentik Józsit és Arankát. Ezzel kezdődik el az a ,,segítségáradat“, amely Józsit a gyilkosságig, majd a börtönbe juttatja. Arankát pedig végképp lezülleszti. Ezen az „életú- ton“ megjelenik a elembertelenedett hivatal, Józsi munkatársai, s egy lecsúszott polgári egzisztencia: Pol- gárné, a szomszédasszony. A dolog eddig egyszerű képletekbe illeszthető. Csakhogy Schwajda hőse, miután hónapról hónapra lehetőségeihez mérten el- és fenntartja családját, naponta lerészegedik a szemetén kapott olcsó italtól. Hazaérve, éjfélkor kihajtja családját az udvarra, s feleségével és kicsi gyerekeivel együtt eléneklik... Mit is?... Most már nem is tudom. Schwajda György copyright-ja szerint - szerzői jogainak fenntartásával - a Himnuszt éneklik. Józsi gyerekei előbb tanulják meg a Himnusz szövegét, mint a legegyszerűbb mondatokat. Erre mondja a szomszédasszony- Polgárné hogy „ maguk tiltott Érdeklődéssel olvastam az Új Szó 1989. augusztus 17-én megjelent számában a Változó számok - lehetőségek és hiányok című írást, a Rozsnyói (Roznava) járás magyar tanítási nyelvű óvodáiról és alapiskoláiról készült helyzetjelentést. Sajnos, fenntartásaim vannak Szaszák György írásával, konkrétan Rozsnyó déli lakótelepi óvodájával kapcsolatban. A szerző szíves figyelmébe ajánlom Kocsis Arankának a Nö 21. számában, 1989. 5. 16-án megjelent cikkét. Az újságírónő részletesen leírta, hogy a magyar szülök már három éve harcolnak egy magyar osztály megnyitásáért. Ez ideig hiába. írásából nagyon is kitűnik, hogy igenis van igény magyar osztályra a déli lakótelepen. Az illetékes is elismeri, hogy 26 (!) szüló kérte magyar tanítási nyelvű osztály megnyitását az 1986-os évben. De a kérvény csak augusztus végén került hozzá, így nem tudott intézkedni. Csakhogy a kérvény keltezése április 17-e! Jól körülnézett a .szerző az óvoda körül? Valóban csak 5-9 gyermeknek a szülei tartanak igényt magyar tanítási nyelvű óvodára Rozsnyó déli lakótelepén? Várom ezekre a kérdésekre a választ. JALSOVSZKY VILMOS, Marcelháza (Marcelová) dalokat énekelnek." Dehát a Stefan Korenöi rendezte előadásban minduntalan A munka daláról folyik a szó, majd mintegy „drámai kicsú- csosodásként" a végén el is éneklik. Ha ebben az esetben érvényes a rendező és dramaturg egészséges szemléletű együttműködése, akkor teljesen érthetetlen, miért nyúlt Viktória Janousková egy ilyen lényegi elemhez. Józsi és Aranka kapcsolatának kulcsa az éjszakai himnuszéneklés relatív szabadságában található meg. A munka dalának „rendezői és dramaturgi" kötelezővé tételével a darab amúgyis felemás konstrukciójának egyik erős hordozópillérét billentették ki. Ezután már nyilvánvaló, hogy Őtefan Korenci rendező olyan irányba vitte el a játékot, amely túl ér a szatirikus groteszk határain. Az, ami a fiatal rendező műhelyében most született, igen messze esik attól a stílustiszta színpadi for- manyelvtöl, amelyek a Matesz színpadán eddig készült rendezéseit jellemezte. Nem véletlenül mondják, hogy a színpadi stílus tisztaságának mértéke egyben a gondolatközlés világosságát vagy homályát is meghatározza. Márpedig az egyik legfontosabb szatirizáló elem - az éjféli himnuszéneklés - „kioperálása" pótelem beiktatására kényszerítette a rendezőt. Első ilyen pótelem, hogy a Schwajda-darabban is szervetlenül beépített hivatali személyek, valamint a Józsiék otthonába takarítani érkező munkatársak az alpári kabaréjelenetek ripacsériájával jelennek meg. Az első rész olyan volt, mintha túlhajtottsággal akarta volna pótolni a Schwajda által mesterien megteremtett Józsi és Aranka közötti párbeszéd feszültségét. Bizonyosan szándékos rendezői célzatosság van abban, hogy a második rész kafkai világúvá változik, amelyben a tömegkommunikáció hazug manipulációja is taszít egyet a családon, mégsem világosak a történések. Nem tudom, miért áll a színpadi tér magas rámpáján is egy fehérköpenyes ápoló, nem tudom, kik ezek az ápolók, és miért szorongatják még ők is ezt a családot. Illetve tudom, csak mindez legalább tizenöt esztendeje színpadi közhely Közép- Európában. Meg aztán aligha A munka dalát éneklőket várják az injekciók és a kényszerzubbonyok. Ebben az előadásban Schwajda Józsiját nem a hivatal bürokratikus merevsége és vaksága fosztotta meg a himnuszéneklés szabadságától és a „Boldog új napot mindenkinek!" köszönés őszinteségétől, hanem á rendező és a dramaturg. A „diliház“-effektus közhelyességéMunkatársunk, Szaszák György a Rozsnyói Járási Nemzeti Bizottság plenáris ülésén elhangzott adatok alapján írta a helyzetjelentést, amint az cikkéből is kiderül. Ezért olvasónk sorait továbbítottuk a Rozsnyói Járási Nemzeti Bizottság elnökének: foglaljon állást az észrevétellel kapcsolatban. Szerkesztőségünk a napokban az alábbi levelet kapta: Olvasójuknak, Jalsovszky Vilmosnak a levelére, melyben kételyeit és fenntartásait juttatja kifejezésre a Rozsnyói Járási Nemzeti Bizottság 1989. június 20-i plenáris ülésén előterjesztett helyzetjelentésben szereplő adatokkal kapcsolatban, az alábbiakat válaszoljuk: A Rozsnyói járásban nagyon jó színvonalú a gyermekek iskoláskor előtti nevelése, s vonatkozik ez mind a szociális, mind a pedagógiai gondoskodásra. Erről tanúskodnak nemcsak a minőségi, hanem a mennyiségi mutatók is. A jól kiépített óvodahálózat az alacsonyabb lélekszámú községekben is lehetővé teszi, hogy a gyermekeknek a 97,6 százalékát már kétéves koruktól beiskolázzuk, a szülők igényeinek megfelelően. A gyermekekről szakképzett óvónők gondoskodnak. Hasonló gondoskodásban részesül valamennyi gyermek. A szülők szabadon döntenek arról, milyen tanítási nyelvet választanak óvodáskorú gyermekeik számára. Igényeinek is van némi előjele a Józsit játszó Skronka Tibor játékában. Csakhogy teljességgel érthetetlen az a fajta eszelősséggel és debili- tással elegyes modorosság, amely- lyel ezt a valójában tiszta figurát elértéktelenítette. Végeredményben Schwajda hőse sem magányos farkas a magyar drámairodalomban. Igencsak rokona ő - s ezt a magyar szatíra és groteszk rendezésébe fogó rendezőnek ismernie kellene- Örkény Tótjának, aki „másfél évtizeddel előbb" darabolta fel az Őrnagyot - négy részre. Józsi Polgárné megölésével lázad, s ez a lázadás azonos - csak a történelmi időben később és mással motivált - Tót tűzoltóparancsnok lázadásával. Született tehát egy már nem is annyira divatos, a groteszk és az abszurd színház közhelyeivel operáló előadás. Volt azonban ennek az egésznek egy kellemes disszonanciája. Kovács Ildikó színművészeti főiskolás - az állítás legpozitívabb értelmében - nem illett ebbe az egészbe. Arankájának - bár az író ezt nem írta meg a darabjában- múltja volt. Aranka szebb reményekkel éló, talán tanulni is vágyó régi énje minduntalan megjelent játékában. Biztos vagyok benne, hogy a fiatal színésznő mást gondol erről a drámáról, mást gondol Aranka sorsáról, mint a rendező, hiszen az ő Arankája nem érezte drámának Józsi éjszakai énekléseit és veréseit. Igencsak felkavaróan, szinte pamflet-szerűen hívja fel a figyelmét a nézőtéren ülő és nem ülő felelősöknek, hogy legyenek szívesek őt nem segíteni, mert ö nem érdemli meg a segítséget. Kovács Ildikó igen nehéz szerepben, egy eléggé eklektikus gondolatiságú rendezői elképzelés közegében alakította lenyűgözően a higgadt, türelmes Arankát, aki a külső társadalmi közeget értékelte tragikus módon. A kisebb-nagyobb szerepekben fel-feltűnő színészek közül a Polgárnőt játszó Németh Ica, a Vöröskeresztest alakító Ropog József, az Előadót megformáló Dráfi Mátyás és a Brigádvezető szerepében Bugár Béla nyújt említésre méltót. Az előadás második felében a tévések szinte lecsupaszítják Józsi és Aranka lakását, majd a végén valakik lebontják a falakat, s az alagsori lakás valamilyen csoda folytán kinyílik a végtelen térbe. Nem tudom, miért. Nem tudom azt sem, hogy a Frantisek Lipták tervezte díszlet miként működik majd egy - nemhogy magasrámpával nem rendelkező, de még a „távlat" felét sem adó - vidéki színpadon. DUSZA ISTVÁN két írásban, az illetékes helyi vagy városi nemzeti bizottságnak címzett kérvényben juttatják kifejezésre, s ezt május végéig tehetik meg, hogy az illetékesek dönthessenek az iskoláskor előtti nevelési intézmények hálózatáról és az adott tanévre vonatkozó végrehajtási tervről. A gyermekek beiratásáról a szülőket a rádió a sajtó, illetve falragaszok útján tájékoztatják. A járás valamennyi községében, de a járási székhelyen is az óvoda iránt érdeklődők igényeit kielégítik. A magyar tanítási nyelvű óvodai osztályok férőhelye elégséges a járási székhelyen is. A Dél lakótelepen osztály ez ideig nem létesült, mert fekvését tekintve a Vajansky utcai jobban megfelel a beiskolázott gyermekek szülei többségének, mintha az osztály a Dél lakótelepen lenne. A járási nemzeti bizottság oktatási osztálya 1989. május 31-én írásban kérte meg a Rozsnyói Városi Nemzeti Bizottságtól a szülök igényeiről készült nyilvántartást a gyermekek magyar tanítási nyelvű óvodai osztályba való lakhely szerinti beiskolázásáról, azzal a céllal, hogy dönthessen, hol a legkedvezőbb ennek az osztálynak az elhelyezése. Az említett napig a kérelmezők közül a Dél lakótelepről csupán öt szülő kívánta gyermekét magyar tanítási nyelvű óvodába íratni, amint azt a járási nemzeti bizottság plénumának ülésére készült jelentés is megállapítja. Ilyen csekély számú gyermek Október 19-én hunyt el Budapesten Király István, Kossuth- és Állami-díjas akadémikus, egyetemi tanár, a Szovjet Irodalom főszerkesztője. Irodalomtörténész volt, pedagógus volt, szerkesztő volt. Hatvannyolc esztendős korában vitte el sorainkból a gyógyíthatatlan kór. Életművének méltatása roppant feladat, hiszen a búcsúzó, aki tizenhét éven át a helyetteseként is dolgozott, először a Kortársnál, majd a Szovjet Irodalomnál, tudja, hogy mennyire szerteágazó volt tevékenysége. Monográfiát írt Mikszáth Kálmánról, Ady Endréről és Kosztolányi Dezsőről. A század magyar irodalmának alig volt fontosabb jelensége, amelyről ne nyilvánított volna határozott és marxista véleményt. Nem csekély vitákat is kiváltva, de olyan termékeny disputákat is, amelyek nyomán az egész magyar irodalom- tudomány gondolkozásra, az addig általánosan elfogadott tételek felülvizsgálatára kényszerült. Két, látszólag ellentétes pólus határozta meg szellemi tájékozódását: Lukács György és Németh László személyisége és életműve. A személyiségük és életművük egyaránt fontos lett Király számára. Tisztelte bennük a tehetséget és a tudást, Lukácsban a marxista, a kommunista elkötelezettséget, Németh Lászlóban pedig a magyar múlt és a magyar valóság mély ismerőjét. Egyetemi hallgatók ezreit nevelte fel. A szenvedélyes pedagógusok közé tartozott, akik azt is akarták, hogy tanítványaik ne csupán a tananyagot sajátítsák el, hanem önálló gondolkodásra, szilárd magatartásra ösztönözte őket. Aki csak egyszer is hallotta valamely előadását, a hatása alá került: tanult tőle és vagy követni akarta ót, vagy vitatkozni vele. Elkötelezett szerkesztőként dolgozott: először a Szabad Nép kulturális rovatát irányította, majd 1956 előtt kétszer is a Csillagot, a hatvanas évek elején a Kortárs főszerkesztője, 1975-től a Szovjet Irodalom magyar kiadását jegyezte. Szerkesztőként értékcentrikus volt. Nemcsak világnézetét akarta következetesen érvényesíteni, hanem minden haladó értéket közölni akart, s mindenáron érvényesítette a színvonalat. Éppen ezeken a hasábokon súmiatt nem lenne reális az osztályt áthelyezni az eddigi helyiségekből a Dél lakótelepre. A városi nemzeti bizottságot felkértük, hogy javítson tájékoztató rendszerén a szülök számára. Célszerűnek tartjuk, hogy a szülők nemzetiségi öntudatukat és az anyanyelvükhöz fűződő kapcsolatukat megfelelő fórumokon kellő formában juttathassák kifejezésre. Ezt a sajtónak és a tömegtájékozató eszközöknek is segíteniük kellene. A Rozsnyói Városi Nemzeti Bizottságnak és a járási nemzeti bizottság oktatási osztályának őszinte törekvése, hogy a magyar nemzetiségű polgárok jogos igényeit kielégítse. Nem szükséges ehhez és nem is helyes a propagandának az a formája, mint az egyének által gyűjtött aláírások; ezek szerzői nemegyszer ugyanis inkább a két nép közötti ellenségeskedést szítják, mint a jó ügy őszinte segítésére törekednének. Befejezésül biztosítjuk Jalsovszky Vilmost, hogy a Rozsnyói Járási Nemzeti Bizottság ülésén elhangzott adatok és információk, s az ezek alapján Szaszák György által írt helyzetjelentés tárgyilagos és összhangban van a lenini nemzetiségi politikának járásunk feltételei közt érvényesített elveivel. PAVEL JUHÁS mérnök, a járási nemzeti bizottság elnöke lyos mulasztás lenne elfeledni, hogy szerkesztőként sem feledkezett meg a határokon túli magyarság irodalmáról, szellemi életéről; csupán egy-két példát... A Kortárs az ő szerkesztése idején közölte Illyés Gyula nevezetes nyilatkozatát Fábry Zoltánról, és Fábry Zoltán maga is a folyóirat rendszeresen publikáló munkatársa lett. A Szovjet Irodalom hasábjain pedig nem különben rendszeresen szerepeltek a szlovákiai magyar írók, műfordítók, önvallo- másszerúen jegyezte meg Németh Lászlóról: „Nem véletlen, hogy egyszerre jelent meg a Németh-életmü- ben a kisebbségben-gondolat és a kelet-európaiság. A Közép-Euró- pa terminust ekkor váltotta föl írásaiban következetesen Kelet-Európa. Egy szélekre szorult, fenyegetett nép írója rátalált a többi, szélekre szorult, fenyegetett népre. Kiküzdöt- te a valós magyar helytudatot: a ke- let-európai elrendeltséget." Ez a kelet-európai elrendeltség volt a jellemző Király István szemléletére is. Országban, nemzetben gondolkozott - Kelet-Európában élő, kommunista internacionalistaként. Életművének ez volt a középponti gondolata és ennek az eszmének következetes híveként tisztelték még vitapartnerei is. E FEHÉR PÁL Döntő szombaton Tavaszi szél vizet áraszt... November 4-én rendezi meg 11. alkalommal a Csemadok Központi Bizottsága a Tavaszi szél vizet áraszt... című népzenei és népdal- verseny országos döntőjét a bratisiavai Szakszervezetek Házában. Az előző évek gyakorlatával összehasonlítva változott-e az idei verseny, s ezzel együtt a központi rendezvény, kérdeztem Kaprálik Zsuzsannától, a Csemadok néprajzi előadójától.- Mint tudjuk, 1985-ig a felnőtt és gyermek énekkarok, folklór- és tánccsoportok versenye volt, majd 1985-től kizárólag népzenei és nép- dalverseny lett a Tavaszi szél vizet áraszt..., miutáp „kivált belőle" a tánccsoportok, táncosok versenye. Az idén a folklóregyüttesek sem indultak már, számukra ugyanis külön fórumot teremtettünk. Ebben az évben csupán a felnőtt éneklőcsoportok, illetve egyének vetélkedtek, jövőre Kis Csalogány címmel gyerekek részére szervezünk versenyt, a rá következő esztendőben pedig a folklórcsoportok mérhetik össze tudásukat. A tavaszi szél vizet áraszt... versenyben továbbra is megmaradt a szólóének, az éneklőcsoportok, a hangszeres szólisták, a hangszeres együttesek, a táncházi, illetve parasztzenekarok, tehát a stilizált zenét játszó együttesek kategóriája, a folklórcsoportok helyett a hatodik osztályba ezúttal olyan népdalkórusok nevezhettek be, amelyek hangszeres kísérettel énekelnek.- Módosult az értékelés, a minősítés módja is? Igen. Eddig az egyes versenyzők eredményeik, helyezésük alapján jutottak a járási fordulóból a kerületibe, ott ugyancsak szakmai értékelés döntötte el, ki kerül az országos döntőbe. Most azonban a járási fordulók szintjén nem volt minősítés, a bírálóbizottság kiválasztotta a legjobbakat és rangsorolás nélkül továbbjuttatta őket a kerületi döntőbe, ahol viszont a zsűri értékelte, díjazta a bemutatott produkciókat. Innen az első helyezettek jutottak tovább, a szombaton 15 órakor kezdődő bratisiavai központi döntőbe. Szintén újdonság, hogy az országos fordulóban nem lesz minősítés. A Szakszervezetek Házában 47 mü- sorszámból álló gálát láthat a közönség, amelyen vendégként egy magyarországi citeraegyüttes is bemutatkozik. Jegyek még vannak, -síVALÓS SZÁMOK? ÚJ SZÓ 6 1989. XI. 2.
