Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-18 / 272. szám, szombat

ÚJ szú 5 1989. XI. 18. Mozdonyvezetokrol - három tételben I. Piros és zöld fények ameddig csak a szem ellát. Kicsit közelebb egy lámpa villog fehéren. Amott elárvult postakocsi várja a csomago­kat. A peronok üresek, csak elvétve látni egy-egy didergő utast. Estére mindig megszépül az állomás. Az eldobált cigarettacsikkeket, sörös­poharakat, a lángos és a szendvics csomagolópapírját - mindannyiunk ,,rendszeretetének“ bizonyítványát- elnyeli a sötétség. Nem látni mást, csak a fényeket... Mozdony fütyül, csikordulnak a kerekek, vonat indul. Vajon célba ér?- Ilyesmire nem szabad gondolni. Egy mozdonyvezető sosem fél, kü­lönben nem ülne fel a masinára. Vannak biztosító berendezések, azok is vigyáznak ránk, s velünk együtt az utasokra. S van itt egy gomb, ezt kell a veszélyesebb sza­kaszokon 12 másodpercenként nyo­mogatni. Ezzel jelezzük, hogy figye­lünk, hogy ébren vagyunk.- De ha már automatikussá válik a gombnyomogatás, ha már elszun­dítva is működésbe lépnek a ref­lexek...-Hát igen..., ilyesminek nem szabad előfordulni. 12 másodperc nagy idő. Az alatt sok mindent lehet tenni, de sokat is lehet mulasztani. Néha az idegek játéka ez. Egy mű­szak legalább olyan fárasztó, mint egy napi betonozás. Mozdonyt ve­zetni csak kipihenten lehet, meg hobbiból. Ez pszichikailag is meg­erőltető munka, ezt muszájból nem lehet csinálni. A lámpa zöldre vált, a forgalmista is megjelenik. Ladislav Őebedovsky, a mozdonyvezető indítja a masi­nát... Az első vágányra gyorsvonat érkezett Prágából. Mozdonyvezető­váltás. Az aki éppen most fejezte be a szolgálatot, nem ér rá, várja a csa­lád és persze fáradt. így hát a váltó­társával, Matusek Józseffel beszél­getek egy kicsit. Tíz perc van még a vonát indulásáig.- Most Őtúrovóba megyek, aztán majd holnap hajnalban jövök vissza. Hogyan lettem mozdonyvezető? Először festő, később pilóta szeret­tem volna lenni, de mozdonyvezető soha. Aztán mikor munkába kellett állni, itt volt hely. Ez még 34 évvel ezelőtt volt.- Soha nem gondolt arra, hogy többet nem száll fel a masinára?- A mi családunkban nem szokás egyik munkahelyről a másikra ván­dorolni. Erre neveltek a szüléink, ők is kitartottak. Tőlük tanultam, hogy minden munkát becsülettel és fele­lősségérzettel kell elvégezni. Más­ként nem lehetnék mozdonyvezető. Az utasok nyugodtan kártyáznak, kávézgatnak, beszélgetnek, ők nem gondolnak ránk. Eszükbe sem jut, hogy itt elöl micsoda stresszhelyze­teknek van kitéve az ember. A fiata­lokat vonzza ez a pálya, azt hiszik, itt majd meggazdagodnak. Pedig még azok is jobban járnak, akik kertész­kednek. Minden éjszaka otthon al­szanak, szombat, vasárnap és ün­nepnap szabadjuk van. Mi meg min­dig mozdonyon vagyunk. Amikor mások üdülni mennek, nekünk akkor van a legtöbb munkánk. A fizetésün­kön meg nem nagyon vesszük észre ezt a nagy hajszát... Elköszönni nincs idő. A forgalmis­ta jelez, már indul is a vonat. Sze­rencsés utat! - kiáltom a mozdony- vezető után. Fékcsikorgás és a vo­nat pár méter után megáll. „Valaki biztosan meghúzta a vészféket“- szól ki az ablakon a mozdonyve­zető. „Ilyen is előfordul. Már négy percet késünk. Majd a forgalmista megmondja, mi történt, én meg beí­rom a jelentésbe. Viszlát!" Személyvonat áll a második vá­gányon. Érsekújvárba (Nővé Zámky) megy. A mozdonyvezető épp adminisztrál, amikor bekopo­gok. Jelentés a fékpróbáról, infor­mációk a sebességkorlátozásról, a veszélyes útszakaszokról. Aláírás, még egy utolsó ellenőrzés, s a vonat útra készen áll.- Ha elindulok, soha nem tudom, mi történik majd - mondja Szabó István. - Óriási a felelősség. Hisz csak a mozdony 8 millió koronába kerül. És az emberek...?! Nagyon kell figyelni, mert ugye a techniká­nak sem mindig lehet hinni Ha egy átjáróhoz közeledünk, előttem a nagy kérdés: az ott várakozó gya­logos vagy autó, megvárja míg elha­lad a vonat, vagy pedig netán a vá­gányon találkozunk? Megterhelő ez a munka, igénybe veszi az ember testét, lelkét. Nagy akarat kell hozzá, meg jó családi háttér. Mert ugye sok ünnepen hagyjuk magukra szeret­teinket. S a fizetésünk bizony nincs arányban sem a fizikai-pszichikai megterheléssel, sem pedig a fele­lősséggel. Ezt nem panaszképpen mondom, mert én ha újra kezdhet­nék, ismét mozdonyvezető lennék. A forgalmista szól, indulni kell. Már csak egy kézfogásra futja az időből, mert a menetrend könyörte­len. Egy időre kiürült a Bratislavai Főpályaudvar, csak tehervagonokat látni itt-ott.- Nem könnyű a vasutas munkája- mondja a forgalmista útban az irodája felé. Kilétét nem szívesen árulja el, inkább a vasútról beszél.- Látja ott azt a két szekrényt, s köz­te a mosdót? Odébb meg az íróasz­tal van. Hát ez a mi öltözőnk, mos­dónk, irodánk egy helységben. Ilyen körülmények között dolgozunk. Ha rendben megy minden, senki felénk se néz. De ha baj van, akkor aztán keresik az okokat, a felelősöket. El sem tudom képzelni, mi történhetett a Balt-Orient expresszel, de bizto­san a forgalmista keze is benne van a dologban. Még vizsgálják az ese­tet és találnak is majd bűnbakot. Ez mindig így van. Igen, néztem a tele­víziót és a központi vasútigazgató- ság illetékesének véleményét is hal­lottam. Egyébként most fordult elő először, hogy első helyen nem az emberek felelősségét, hanem a vas­út rossz műszaki állapotát említet­ték. A vagonok és a berendezések 80 százaléka elöregedett, kész cso­da, hogy még aránylag jó a sze­mély* és teherszállítás. Persze, job­ban is mehetnének a dolgok, de hát mit lehet várni és követelni akkor, amikor az irányítás sem a legtökéle­tesebb. Volt már példa arra, hogy a vasút más szakaszán dolgozó kol­légámat azért büntették, amiért én prémiumot kaptam. Jó éjszakát! Ha még kíváncsi valamire, jöjjön el hol­nap este, megint az éjszakai mű­szakban dolgozom. II. Mozdonyvezető - szép és fele­lősségteljes foglalkozás, mondják, akik hobbiból csinálják. Akik a pénz miatt ülnek mozdonyra, csalódottak. Pedig a masinára kerülni nem is olyan egyszerű dolog. Nem elég egészségesen a kiválasztottak közé kerülni...- Bizony nem, mert a pszicholó­giai vizsgálaton is meg kell felelni- mondja Mária Grmanová a brati­slavai vasúti egészségügyi központi pszichológusa. - Tesztek segítsé­gével próbálunk a jelöltek leikébe látni. Tulajdonságaikat kutatjuk, te­herbíróképességüket, reflexeiket, emlékezőtehetségüket vizsgáljuk.- Mennyire megbízhatók az ered­ményeik?- A tesztek kiértékelése és a munkaadó jellemzése alapján kapnak ajánlást a jelöltek. Igyek­szünk a lehető legtöbb tényező fi­gyelembevételével megítélni vala- mennyiüket, de hozzá kell tennem, hogy a gyakorlati életet a teszt soha­sem tükrözi vissza teljes mértékben. Viszont azt is meg kell említeni, hogy adott esetben a környezetnek is óriási, és sokszor szinte kiszámít­hatatlan a hatása. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy jó mozdonyvezető lesz az, aki nálunk kitűnő eredmé­nyeket mutatott fel. Viszont az erre a pályára kevésbé vagy egyáltalán nem alkalmas embereket kiszűrjük.- Akik szerencsésen átesnek a szitán, azokkal mikor találkoznak újra?- Sajnos csak akkor, ha balese­tük volt. Amennyiben a mozdonyve­zető volt a hibás, egy bizonyos időre büntetésképpen más munkára oszt­ják be. A vizsgálatra a büntetés letelte után kerül sor. Pedig nem ártana gyakrabban „nagyító alá venni" a mozdonyvezetőket, de erre sajnos, egyelőre nincs mód. A „bal- esetesek", ha megfeleltek, a vizsgá­lat után azonnal mozdonyra ülhet­nek. A jelölteknek viszont nem elég az ajánlás, beiskolázásuk két évig tart. S utána már övék a távolság. III. Döbbenten nézem a TV-híradót. A képernyőn óriási kupacokban- mint a hulladékgyűjtő udvarán'- hever az apróra tört mozdony és még néhány vagon. Az utasokat már elszállították, kit a kórházba, kit máshová. A többiek, ha késve is, de célba értek. November 9-ról 10-dikére virradó éjszaka a Bukarest-Berlin útvonalon közlekedő Balt-Orient expressz Prá­gától nem messze, a Nővé Kopisty megállónál álló személyvonatba üt­között. öt halott, félszáznál is több sebesült, egy mozdony és pár vagon roncsai - ennyi a veszteség. Az eset szinte megmagyarázhatatlan. Vajon mi történt? A gép mondta fel a szol­gálatot vagy az ember? A választ csak a szakértőktől tudhatjuk meg. A mozdonyvezető, aki a legtöbbet mondhatna, már nem beszél... KOVÁCS EDIT iskám A Banská Bystrica és 2iar nad Hronom közötti gyors és biz­tonságos közlekedést segíti elő a éáéovské Podhradie és Jalná közötti út építése, me­lyet egy éve kezdtek el a Bans­ká Bystrica-i Építő Vállalat zvoleni üzemének dolgozói. A D 212-es számú híd három pillére már elkészült, s év vé­géig az egész alépítményt sze­retnék befejezni. Felvételein­ken: a bratislavai Doprastav dolgozói, illetve Jaroslav Bub- linec látható. (Peter Lenhart felvétele CSTK) Alaptalan híresztelés Honnan eredhet a rágalom? Október végén az ország külön­böző helységeiből több telefonáló az iránt érdeklődött a Rudé právo szer­kesztőségében, mi az igazság Julius Fucík haláláról. Mivel, állítólag egy latin-amerikai ország (a telefonok szerint Bolívia) kormánya felajánlot­ta Csehszlovákiának, hogy kiadja a nemrég ebben az országban el­hunyt Julius Fuőík maradványait. Az olvasók a hír forrását illetően isme­reteikre hivatkoztak, azok viszont közelebbről meg nem nevezett kül­földi rádióállomásokra. A lap október 27-i számában Jirí Kohout válaszolt az olvasóknak.- A Rudé právo nem tudta megál­lapítani a hír pontos forrását. Min­denesetre egyetlen szavahihető saj­tóügynökség sem adott ki ilyen hírt. Százszázalékos biztonsággal kije­lenthető, hogy az említett hír vagy más személyt érint, vagy pedig lég­A jelzőlámpa tilosat mutatott... Amint arról már tájékoztattuk olvasóinkat, november 10-én, pár perccel éjfél után súlyos vasúti szerencsétlenség történt a Bohuéovice nad Ohrí-i és a lovosicei vasútállomás között, Nővé Konopisty megálló­nál, ahol a Bukarestből Berlinbe tartó Balt-Orient expressz belerohant egy álló személyvonatba. A hat emberéletet követelő baleset, amelynek során 52 utas sérült meg, közülük nyolcán súlyosan, az egyik legnagyobb szerencsétlensé­gek közé tartozik a csehszlovák vasút történetében. Érthető tehát, hogy a közvélemény megdöbbenése egy héttel a baleset után sem csökkent, és érdeklődéssel figyeli a tragikus eseménnyel kapcsolatos fejlemé­nyeket. A súlyos vasúti szerencsétlenség okáról, a vasúti közlekedés bizton­ságával kapcsolatos feladatokról beszélgettünk Viktor Mentzl mér­nökkel, a Csehszlovák Államvasutak Főigazgatósága vasúti közlekedés- biztonsági főosztályának munkatár­sával.- Mi idézte elő a balesetet?- Az alaposabb vizsgálat csak megerősítette, amit már a balesetet követően megállapítottunk, hogy a szerencsétlenséget emberi hiba okozta. Az expressz 36 éves moz­donyvezetője az eddigi bizonyítékok alapján nem vette észre, hogy a vasúti jelzőberendezés tilosat mu­tat, és ezért, ahogy az már ismere­tes, a szerelvény belerohant az előt­te álló személyvonatba. Hogy miért nem vette észre a mozdonyvezető a tilos jelzést? Felmerült a gyanúja annak is, hogy esetleg szívinfarktust kapott, ezért a napokban várjuk a boncolás eredményeit, ami az ok végleges és egyértelmű megállapí­tása szempontjából döntő fontossá­gú lesz. Mekkora a keletkezett kár?- Az eddigi vizsgálatok során az illetékes szakemberek szerint kb. 14 millió korona.- Milyen intézkedéseket tettek a vasúti közlekedés biztonságának növelése érdekében?- A balesetet követően Frantisek Podlena közlekedési és távközlési miniszter vezetésével értekezletet tartottunk, témája a balesetvédelmi intézkedések kiszélesítése és a gyakorlatban való végrehajtása, amely november 13-tól a hónap vé­géig tart. Az említett ellenőrzéseket két területen előzetes bejelentés nélkül végezzük, mégpedig a moz­donyszínben, ahol elsősorban moz­donyvezetők figyelmetlenségének a megelőzése a cél, valamint a nagy vasútállomásokon, ahol a tolatók, váltóőrök és a forgalmisták munkáját ellenőrizzük. November végén tehát már pontosabb képünk lesz a bale­setvédelmi szabályok betartásáról. Egyébként minden nagyobb baleset után hasonlóan járunk el, a legfonto­sabb azonban mégis az, hogy az illetékesek a balesetvédelmi intéz­kedésekben ne a nagyobb admi­nisztrációt lássuk, hanem megértsék a biztonságos közlekedés érdeké­ben rendkívül fontos előírások be­tartását.- Mit mutatnak a statisztikai ada­tok a balesetek gyakoriságát ille­tően?- Az idei év adatai kedvezőbbek a tavalyinál, hiszen tavaly 30 baleset történt, az idén viszont 25. Azonban ebben az évben a következmények sokkal súlyosabbak voltak. Hozzá kell még tennem, hogy a balesetek döntő többségét sajnos emberi fi­gyelmetlenség okozta. A sérülteket a terezíni, a litomeri- cei és az Ústí nad Labem-i kórházba szállították. Dr. Jirí étveraktól, a lito- mericei kórház sebészeti osztályá­nak ügyeletes orvosától azt kérdez­tük: hányán szorulnak még kórházi ápolásra, és milyen az állapotuk?- Huszonegy személyt részesí­tettünk orvosi ellátásban, kilencnek az állapota többnapos kórházi keze­lést igényel. Jelenleg négy sérült még kórházi ellátást igényel, állapo­tuk azonban kielégítő, túl vannak a veszélyen.- Mik a teendők ilyen tömegsze­rencsétlenség esetében?- A problémák minél zökkenő- mentesebb megoldása céljából úgy­nevezett balesetsebészeti tervet dolgoztunk ki, amely rögzíti, kiket kell minél gyorsabban értesíteni, a történtekről, továbbá a sérültek ellátásának menetét.- Milyen sérülések voltak túl­súlyban?- Leggyakrabban végtagtörések fordultak elő, azonban ezekhez leg­többször még más jellegű sérülések is társultak.- A kórház sebészeti osztályán még négy sérültet kezelnek. Milyen az állapotuk?- Ahogy azt már említettem, a be­tegeket, reméljük, rövidesen haza­engedjük. KUBÁN ÉVA bőlkapott kitaláció, s a célja, hogy kétségessé tegye azokat az értéke­ket, amelyeket Julius Fuőík élete és halála személyesít meg - olvasható a cáfolatban. A Rudé právo tárgy­szerűen ismerteti Rudolf Bedrich- nek, Fuőík rabtársának vallomását Jjulius Fuőík utolsó perceiről. - R. Bedrich ugyanis 1943. szeptember 8-án a rabtársak közül utolsónak búcsúzott el Fuőíktól. A Rudé právo közli Harold Poel- chau vallomását is, aki mint börtön­lelkész, ugyancsak tanúja volt Fuőík utolsó perceinek. A lelkész jelen volt 360 ember kivégzésekor, akik között több cseh hazafi, köztük Julius Fuőík volt. Poelchau szerint azokban a na­pokban a Plötzensee-i náci börtön­ből öt fogoly szökést kísérelt meg, de valamennyiüket elfogták és kivé­gezték. A náci halálgépezet tökéle­tesen dolgozott. Teljesen kizárt, hogy Julius Fuőík túlélte volna az 1943. szeptemer 8-i plötzensee-i vérengzést. A Rudé právo válasza nagy vissz­hangot váltott ki a közvéleményben. Fucík kor- és sorstársa, Bozena Ho- lecková-Dolejsí (Václav Dolejsí, az ismert publicista özvegye) az alapta­lan híresztelésekre reagálva a többi közt ezeket írta a Rudé právo szer­kesztőségének:- Mélységesen megdöbbentett azok cinizmusa, akik Julius Fucíkról provokációs célzattal ilyen híreket terjesztenek. A legképtelenebb „le­hetőségeket" agyalják ki arról, mi­ként lehetett kijutni a fasiszta vesz­tőhelyről, sőt, „valamiképpen" Amerikába jutni. Fuőík nevét az egész világon tisztelettel ejtik ki. A rágalmazók meg Fucík „Riport az akasztófa tövéből" c. tanúságtételé­nek eredetiségét is megkérdőjele­zik... „Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Fuőík özvegye, Gusta Fucíková halála után saját kezemmel nyithattam ki a szekrény­fiókot,-ahol a „riport" eredetijét őriz­te. A kéziratot Libuáe Eliááovának, a Klement Gottwald Múzeum képvi­selőjének adtuk át a létesítendő Fu- őík-múzeum számára. Életem végéig szemem előtt lá­tom Julius Fucík kezével írt utolsó szavakat: „Emberek, szerettelek benneteket, legyetek éberek" Julius Fucík. E szavakat mindenkinek szívébe kell zárni, mindenkinek, aki szereti hazáját. - fejezi be a Rudé právonak írt levelét Bozena Holeőková-Dolej- §í. (sm)

Next

/
Thumbnails
Contents