Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-16 / 270. szám, csütörtök

Kevesebb több lett volna A Tavaszi szél... gálaműsoráról Hová, merre - érettségi után? Ha egyszer majd valaki vállalko­zik arra, hogy összefoglalja a nép­dalmentés 20. századi történetét, büszkén olvashatjuk akkor: a szlo­vákiai magyarságnak hamarabb ju­tott eszébe, hogy országos népdal- versenyt rendezzen, mint a Magyar Televíziónak. A mozgalmat indító Ág Tibor és társai egy közismert népdal kezdösorát választották a vetélke­dés címéül: Tavaszi szél vizet áraszt. (Ki ne ismerné legalább két versszakát?) A cím azóta is válto­zatlan, de - mint az a sokszor hasz­nált fogalmakkal lenni szokott - lerö­vidült. És absztrahálódott. Ki gondol már tavaszra, szélre, vízre és ára­dásra?! „Mikor lesz a Tavaszi szél... döntője? - hallom a kérdést. És senki sem mosolyog, amikor el­hangzik a válasz: „November elején". xxx A bratislavai Szakszervezetek Házában tartott gálaműsor előtt D. Dunajsky Gézát, a Csemadok KB művészeti osztályának vezetőjét faggatom a mostani, a tizenegyed­szer rendezett verseny tapasztalata­iról:-A Tavaszi szél... tömegeket mozgósító rendezvény - mondja. - összesen mintegy hatezren vettek részt a versenyben. Jelentősen mó­dosítottuk a versenyszabályokat. Az utolsó minősítés a területi döntők­ben volt. A mai gálaműsorra csak azokat hívtuk meg szerepelni, akik arany fokozatú minősítést szerez­tek. így is közel ötszázan lépnek ma fel. A mozgalom egészéről a járási és területi fordulók alapján jót és rosszat egyaránt mondhatunk. Ked­vező tapasztalat, hogy a népdal él, olyannyira, hogy még ma is változik. (Kételkedni vagyok kénytelen. Nem hiszek abban, hogy a dallamok módosulását ma fejlődésnek lehet­ne nevezni. Azok a hatások, ame­lyek ma érik a népdalt, már rengeteg idegen elemet tartalmaznak. Még a népdalversenyek résztvevőinek többsége is magyar nótán, operet­ten vagy beatzenén nőtt fel. Valójá­ban nem is vágyunk arra, hogy zenei tudatunkat egyedül a népdal hatá­rozza meg. Viszont tudvalevő: a népdal évszázadokig viszonylagos bezártságban, saját belső törvényei szerint fejlődött. Tehát ma minden külső hatástól óvni, félteni kell.)- Változik a szólóénekesek és az éneklőcsoportok előadói stílusa. A tiszta éneklés ma már alapköve­telmény egy járási elődöntőben is. (Ez néhány évvel ezelőtt még nem is volt olyan magától értetődő, amikor a hagyománytisztelet dolgá­ban átestünk a ló másik oldalára. Még a tizenéves énekesek is meg­próbáltak öreges rekedtséget, ter­mészetellenes nyersességet csem­pészni hangszínükbe, hogy hitele­sebbnek hassanak.)- örvendetes, hogy a versenyzők immár szabadabban választják meg repertoárjukat. Bátrabban nyúlnak más tájegységek dalaihoz. Ez ter­mészetes is. Népdalaink az egyete­mes magyar kultúra szerves részét képezik. Miért akarnánk létrehozni mesterségesen a „szlovákiai ma­gyar népdal“ fogalmát? Korábban az egyik követelmény az volt, hogy a kórusok saját régiójukból válasz­szák műsorukat. Ez ma már fölösle­ges megkötést jelentene. Persze, egy zoboralji kórustól ma is inkább saját dalaikat szeretnénk hallani. Ezután D. Dunajsky Géza a hiá­nyosságokról beszél:- A jelentős módosítások ellenére maradt még javítanivaló a verseny- szabályokon. Tudomásul kell példá­ul vennünk, hogy a citera mára kon­certhangszerré vált. A fejlődést tiltá­sokkal nem állíthatjuk meg. Voltak olyan járási fordulók, ahol csak a szigorúan egyszólamban, ha­gyományosaii" zenélő citerásokat értékelték kellőképpen. A szabá­lyokban is rögzítenünk kell, hogy ne zárják ki a versenyből épp azokat, akik az újat keresik. A csehszlová­kiai magyarságnak Szíj jártó Jenő ha­lála óta nincs egyetlen zeneszerzője sem. Különösen fontosnak látszik tehát, hogy ne nyomjuk el az oly ritkán felszínre törő zenei kreativi­tást. Aki ma citerazenekar számára hangszerel, holnap talán zeneszer­zővé válik.- Egy szabálymódosítás - persze- még nem változtat zenei művelt­ségünkön.- Valóban. A mostani Tavaszi szél... arról árulkodik, hogy a hang­szeres zenélés továbbra is a perifé­rián maradt. A népdalkultúra fejlesz­téséért még sokat tehetnek alapis­koláink, a hangszeres népzene nép­szerűsítését azonban mindenekelőtt a művészeti alapiskolától várhatjuk. Tájainkon a citera- és furulyajátékot ugyanúgy oktatni kellene, mint- mondjuk - a zongorát és a hege­dűt. A dorombról, tárogatóról, dudá­ról, a tekerőlantról sem lenne sza­bad megfeledkezni. A Csemadok nem szólhat bele a zeneiskolák te­vékenységébe. Ez is csak javaslat. De amit közvetlenül tehet, az sem kevés. Ezentúl a Tavaszi szél... és a folklórcsoportok versenye mellett az alapiskolás tanulók számára is rendez népzenei és népdalversenyt, Kis csalogány címmel. (A nem sok eredményt felmutató Melódiát töröl­tük rendezvényeink sorából.) A nép­dal megszerettetését gyermekkor­ban kell kezdeni. xxx A függöny szétnyílik. Monstre színpadkép, monumentalitás, majd­nem operai léptékű nyitány. Aggód­va kémlelem a műsorlapot, ötvenkét műsorszám, két szünettel. Legkeve­sebb négy óra. (Utólag kiderült, jól számoltam.) A közönségnek tetszik a gördülé- kenység. Futószalagon peregnek az események, olyan az egész, mintha filmet néznénk. Persze, a műsoridő rövidítését elősegítő folyamatosság­nak azért kellemetlen „mellékhatá- sai“ is vannak. Taps ide, taps oda, az egy képhez tartozó produkciók „nonstop'1 követik egymást. De a konferanszié sem várhatja meg a taps végét. így aztán a gondosan összeállított szövegből a felső so­rokban alig lehet valamit hallani. A műsorlap sem ad eligazítást, mert a nézőtéren sötét van. (Mint a mo­ziban.) De elég a zsörtölódésből! A mű­sor mindent feledtet. A színvonal csak helyenként esik a vártnál ala­csonyabbra; nem vonhatjuk kétség­be a válogató és minősítő zsűri érté­kelését. Az éneklőcsoportok abszolút többségben vannak a szólóéneke­sekkel, hangszerszólistákkal és ze­nekarokkal szemben. Ez az a kate­gória, amelynek tevékenységében már rég nem az ösztönösség domi­nál. Alapos felkészültségük ellenére, az új helyzetben némelyek mégis a rendezői elképzelés, a mindená­ron elérendő gördülékenység áldo­zatai lesznek. Műsorukat „^ta­pasztják" az előttük szereplőkre, így- új kezdőhang megadása nélkül- a legtermészetesebb módon, a rá­juk testált hangnemben kezdenek énekelni. Esetenként - hallhatóan- egy kvarttal, kvinttel mélyebben vagy magasabban, mint azt egyéb­ként megszokták. A citerások valóban újat hoznak. A lukanyényeiek (Nenince) és a dió­szegiek (Sládkoviőovo) hangszerelt citerázása talán kiútkeresés eredmé­nye. Egyetlen citerából nehéz volna változatos harmóniákat elócsalogat- ni, de háromból már összeáll egy akkord. És ha még többen vannak, akkor létrejön egy gyönyörű polifó­nia, amit már komponálni kell. Nem tudom megérteni azokat, akik ezt a zenét messzire űznék a Tavaszi szél... versenyétől. Akik az ősi ha­gyományok megsértését látják ben­ne, azok bizonyára nem tudják, hogy a citera nem is olyan ősi, mint más népi hangszereink. A múlt század közepén került Ázsiából tájainkra. Ez alatt az idő alatt egyszerűen nem juthatott el a többszólamúságig. A magyar népdalokra az egyszóla- múság jellemző. De a hangszeres zene mindig többszólamúságra tö­rekedett. Másrészt: ahogy a kórusok számára írt népdalfeldolgozások is gyorsan népszerűek lettek, úgy a ci­terások feldolgozásaitól sem kellene idegenkedni. Azt azonban fontolóra kellene venni, hogy a hangszerelt citerazenét játszó zenekarok egy kategóriában induljanak-e a hagyo­mányos formában muzsikálókkal. Kár, hogy a hangszerelők isme­retlenségben maradtak. Pedig a lu- kanyényiek zeneszerzője nyilván maga álmodta meg a harmóniákat is, hiszen népdalfeldolgozásokat ját­szottak. A diószegiek Liszt-parafrá­zisában a harmóniák ugyan már adottak voltak, de tudvalévő, hogy a citerajátékos lehetőségei megle­hetősen korlátozottak más szóló- hangszerhez képest, ezért a szóla­mokat a játszhatóság határáig kell egyszerűsítenie. Mindkét hangsze­relő bravúrosan oldotta meg fela­datát. xxx A végén Ág Tibort kérdezem be­nyomásairól.- Úgy hallottam, a Csemadok KB felkérése ellenére sem vett részt a tizenegyedik Tavaszi szél... mun­kájában.- Ez így nem igaz. Én csupán a zsűriben való részvételt tagadtam meg. Az előkészítésben, a koncepció kialakításában szívesen közremű­ködtem volna, de ilyen igény a Cse­madok Központi Bizottságának a ré­széről nerry hangzott el.- Mi a véleménye a versenyről?- Az indulás óta húsz év telt el. A versenyközpontúság nemcsak hogy megmaradt, hanem tovább ha­talmasodott. A zsűri valamennyi szinten csupán bírál (hol biztatva, hol keményen, tehát elkeserítve), ahelyett, hogy a verseny előtt pró­bálna segíteni. Ne a verseny legyen a fontos! A népdal, az éneklés le­gyen a központban! Ne csak azért énekeljünk, hogy a zsűri meg legyen velünk elégedve! Az ,,éneklócso- port“ szót ez a mozgalom termelte ki. Híven tükrözi, hogy a szó kiötlői mivé szeretnék zsugorítani - akara­tukon kívül - a népdal ügyét. A „népdalkor" jobb kifejezés. Nem­csak egy-két műsorra való dal meg­tanításával kellene a próbákon fog­lalkozni. Az önfeledt, spontán ének­lés ugyanilyen fontos. Más tájak népdalaival is meg kell ismerked­nünk, nem árt, ha egy népdalnak több variánsát ismerjük. Tetszett az ipolysági ($ahy) Kincskeresők kom­pozíció értékű műsora, amelynek anyagát Bodonyi András más-más vidékről válogatta és ötvözte egysé­ges, hiteles formába.- Indokoltnak tartja, hogy a gálá­ban huszonöt éneklőcsoport szere­peljen?-Az éneklőcsoportok a leggya­korlottabb résztvevői a Tavaszi szél­nek. Egy dolog azonban feltűnően bosszantott a mai előadásaikban. Akik még tartják a hagyományt, te­hát akik élő anyagot hoztak maguk­kal, azok sem tisztelik a parlando- rubato tempókat. Ezeket a dalokat épp a ritmikai szabadság, sokszínű­ség teszi érdekessé. Egy parlando ne legyen merev! Sajnos, sok volt a gépiesen „besulykolt“ giusto dal­lam is. Amit általában hiányolni lehet ebben a maratoni műsorban, az a változatosság. A sokszínűségre jó példát mutatott viszont a magyar­országi vendégegyüttes, a sándor- falvi citerazenekar. A „tutti-játék“ egy idő után borzalmasan unalmas­sá válhat. Nem lehet hosszú perce­ken át ugyanazzal a hangerővel, állandóan unisonóban játszva leköt­ni a közönség figyelmét. Olykor egy- egy ütemnyi szünet, egyszerű több- szólamúság, egy énekszóló vagy egy citeraduó valósággal felüdít. Ezt még a mi citerásainknak tanulniuk kell. Úgy érzem, sikeres volt az új kategória: az éneklőcsoportok és zenekarok együttes szereplése. De a citerazenekarokkal történő párosí­tás alkalmával gondolni kell arra is, hogy a citera kötött hangneme miatt egynémely dallamrész túl magasra kerülhet. Erre ma is volt példa.- Hogy jellemezné a mai gálát egy mondattal?- Kevesebb több lett volna.- Mit tanácsol a felsorolt hiányos­ságok orvoslására?- Amíg a Csemadok Központi Bi­zottsága nem hoz létre egy olyan - szakértőkből álló - fórumot, amely közös erővel elsősorban az előké­szítés módján igyekezne javítani, addig komoly változást nem várha­tunk. HORVÁTH GÉZA Ezekben a hetekben a leendő érettségizők ezrei törik a fejüket azon, hová menjenek, mit csinálja­nak az iskola befejezése után. A kérdés leginkább a gimnáziumok növendékeit foglalkoztatja, hiszen annak idején - feltehetően - azért jelentkeztek ide, hogy érettségit sze­rezve tanulmányaikat majd felsőok­tatási intézményben folytassák. Va­jon milyenek a lehetőségeik, hová, merre mehetnek, ha a továbbtanu­lás mellett döntenek? Szlovákia egyetemeinek és főis­koláinak nappali tagozatain a jövő iskolaévben 13 ezer elsőéves hall­gatóra számítanak (közülük 220-an külföldön tanulhatnak). A legtöbb fi­atalt, 5945-öt a műszaki, a legkeve­sebbet, 125-öt a művészeti főiskolák várják. De nézzük részletesebben is, hányán kezdhetik meg tanulmá­nyaikat a felsőoktatási intézmények­ben az 1990-91 -es tanévben. A Ko­mensky Egyetemen összesen 2005 elsőéves számára van hely; az or­vostudományira 310, a martini kihe­lyezett karra 120, a gyógyszerésztu­dományira 110, a matematikai-fizi­kai tudományok karára 310, a ter­mészettudományira 300, a sport- és testnevelésire 170, a bölcsészettu­dományira 325, a pedagógiaira 220, a jogtudományira 140 érettségizett juthat be. Itt jegyezzük meg, hogy a bölcsészettudományi karon szlo­vák-magyar szakra 10, magyar-an­gol szakra 5 pályázót vesznek fel. Az újságírói szakra felvett 25 diák közül 5-en magyar csoportban ta­nulhatnak. A kassai (Koáice) Őafárik Egyetem első évfolyamaiba 920 je­lentkező kerülhet be. A keretszámok az egyes karokon a következők: az orvostudományin 220, a jogtudomá­nyin 80, a természettudományin 150, a presovi bölcsészettudomá­nyin 135, a preáovi pedagógiai ka­ron 335. A nyitrai (Nitra) Pedagógiai Főis­kolára 360-an mehetnek; a tanító­képző tagozatra 160-an, a tanárkép­zőre 200-an. Hogy ebből a magyar nyelvű tagozatra hányat vesznek fel, erről az illetékesek ezekben a na­pokban döntenek. Mindenesetre kedd délig nem kaptuk meg a keret­számokat, amint rendelkezésünkre bocsátják őket, azonnal ismertetjük olvasóinkkal. A Banská Bystrica-i Pedagógiai Főiskolán 340-en tanul­hatnak tovább. Milyenek a kilátások a műszaki főiskolán? A bratislavai Szlovák Mű­szaki Főiskolán 2965 jelentkező kezdheti meg tanulmányait; a gé­pészmérnökin 550, a trnavai kihe­lyezett karon 360, a villamosmérnö­kin 800, az építészmérnökin 680, a vegyészmérnökin 490, az épító- művészetin 85. A kassai Műszaki Főiskolára 1 730 fiatalt vesznek fel; a bányamérnöki karra 90, a kohó­mérnökire 120, a gépészmérnökire 670, a villamosmérnökire 540, az építészmérnökire 310 pályázót. A zi­linai Közlekedési és Távközlési Fő­iskola két karára 1250 (725 - 525) diák kerülhet be. A bratislavai Közgazdasági Főis­kola öt karán 1225 elsőévesnek tud­nak helyet biztosítani; a népgazda­sági karon 300-nak, a kereskedel­min 235-nek, a Banská Bystrica-i vendéglátóipari és idegenforgalmin 130, az irányításin 250, az ipar, mezőgazdasági és munka gazda­ságtanának karán 310-nek. A nyitrai Mezőgazdasági Főiskola három ka­rára 820 jelentkezőt (a megoszlás 440 - 200 -180), a zvoleni Erdésze­ti és Faipari Főiskola két karára 330 (az erdőmérnökire 110, a faiparira 220) tanulót, a kassai Állatorvosi Főiskolára 150 érdeklődőt vesznek fel. A bratislavai Színház- és Zene­művészeti Főiskolára 90 (a keret­szám 40-50), a képzőművészetire pedig 35 fiatal juthat be. Ilyenek a szükségletek, ilyenek a lehetőségek. Ha e keretszámokat összehasonlítjuk a tavalyiakkal, megtudhatjuk, hogy a következő tanévben csaknem valamennyi ka­ron többen kezdhetik meg tanulmá­nyaikat, mint az idén; az orvosin 110- zel, a jogin 40-nel, a sport- és test­nevelésin 25-tel, a közgazdaságin 80-nal, a nyitrai pedagógiain 20- szal, a mezőgazdaságin 10-zel, de még a színház- és zeneművészeti, illetve a képzőművészeti főiskolán is 10-zel, 5-tel. Emelték, persze, a ke­retszámot a műszaki főiskolák egyes karain is, de nem olyan jelen­tősen, mint a korábbi években. Szlo­vákia felsőoktatási intézményeinek nappali tagozataira a jövő iskolaév­ben - az ideihez képest - összesen 500-zal több elsőéves hallgatót vesznek fel. Ahhoz, hogy valóra váltsuk a XVII. pártkongresszus ha­tározatát, amely feladatul adta, hogy az ezredfordulóig ötven százalékkal emelni kell a közép- és felsőfokú végzettségűek arányát, egyre több ifjú számára kell lehetővé tenni, hogy diplomát szerezzen. Nem titok ugyanis, hogy míg a Szovjetunióban a 18-23 évesek korcsoportjának 21,4, az NDK-ban 30,3, Észak- Amerikában 55,4 Latin-Amerikában pedig 24,5 százaléka jár egyetemre vagy főiskolára, addig nálunk ez az arány csak 16,1 százalék. Ha fel akarunk zárkózni az iparilag fejlett országokhoz, 2000-ig a 18 éves kor­osztálynak 18 százalékát kell fel­venni egyetemre, főiskolára. A műveltségnek, a szaktudásnak egyre nagyobb szerepe van gazda- ságunk-társadalmunk működésé­ben. Nem mellékes tehát, milyen értelmiségiek végeznek egyeteme­inken, főiskoláinkon, s ha megfelelő utánpótlásról akarunk gondoskodni, meg kell változtatni a foglalkoztatott­ság struktúráját is. De nem elég növelnünk csak a mérnökök, mate­matikusok, számítástechnikusok, fi­zikusok szárriát. Nem feledkezhe­tünk meg a humán értelmiségről sem. S ez most minden korábbinál nagyobb felelősséget ró a tanácsa­dókra, köztük a pedagógusokra, de elsősorban a szülőkre, akik befolyá­solják gyermekük döntését. Fontos ezért, hogy tanuló, szülő és tanár együttesen vitassa meg a tovább­tanulási elképzeléseket. Hiszen a pályaválasztás meghatározó, élet­re szóló döntés lehet. S tegyük hoz­zá: akkor jó a döntés, ha valóban életre szóló, ha nem okoz később csalódást, ha nem utóbb derül ki, rosszul ítélték meg a gyerek képes­ségeit, hajlamait, adottságait. (tölgyessy) = KULTURÁLIS HÍREK = • Kazahsztán, a 16 millió lakosú közép-ázsiai szovjetköztársaság moha­medánjainak kívánságára Pavlodarban, Petropavlovszkban és Aktyubinszk- ban, a köztársaság nagy iparvárosaiban a mohamedán közösségek vissza­kapják a mecseteket, amelyeket a harmincas években vettek el tőlük. Ugyanakkor négy új mecset építése is elkezdődik. Az egyik Karaganda bányászvárosban létesül. • Megjelent a lett sajtó írásaiból összeállított, orosz nyelvű tallózóújság első száma, címe: Latvija Szevodnya, amely havonta kétszer kerül az olvasók elé. Az első számban különböző lett újságokból és folyóiratokból való cikkek, tudósítások, interjúk, szemlék vannak. Célja az, hogy minél alaposabban megismertesse a köztársaság orosz nyelvű lakosait a lett nép nemzeti öntudata újjászületésének folyamataival, amelyeket sokoldalúan megvilágít a lett sajtó. Az új kiadvány segítséget nyújt az őslakos és a Lettországban élő, többi nemzetiség tagjai közötti kölcsönös megértés javításához. Az új kiadvány iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg - 40 ezer példánya azonnal elkelt. • „A világon a legkiegyensúlyozatlanabb ember vagyok - nyilatkozta Marcello Mastroianni egy riporternek. - Számomra minden apró probléma katasztrófává minősül át, mert még mindig éretlen vagyok, lusta, hanyag és pallérozatlan.“ A kérdésre, hogy mely rendezőkkel dolgozik a legszíveseb­ben. Mastroianni a Monicelli, a Scola és a Fellini nevét említette. Arra a kérdésre viszont, hogy miért van oly lesújtó véleménnyel önmagáról, csak annyit válaszolt, hogy sajnálja az abbahagyott műépítészeti karrierjét és hogy jelenlegi szakmáját egyáltalán nem tartja valami sokra. ÚJ SZÓ 6 1989. XI. 16.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents