Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)
1989-10-12 / 241. szám, csütörtök
A valóságot mondva Jegyzetek a Csemadok Központi Bizottságának 8. üléséről Vajha olyan szellem uralkodna már valamennyi járási bizottságban és alapszervezetben, amilyen a Csemadok Központi Bizottságának legutóbbi, 8. ülését jellemezte mindvégig! Kívánkozik ki belőlem ez az óhaj annak ellenére, hogy tudom: a Csemadok legfelsőbb szerveinek és magának a központi apparátusnak a gondolkodásában és magatartásában tapasztalható változások nem kis mértékben éppen az alulról jövő kezdeményezéseknek, onnan mind gyakrabban és erőteljesebben hallatszó, a figyelmet lényeges társa- dalmi-közéieti-nemzetiségi problémákra irányító hangoknak is köszönhető. Emlékezzünk csak az elmúlt évekből néhány alapszervezeti évzáróra, járási konferenciára, művelődési táborokra vagy éppen a szövetség XIV. közgyűlésére. Ezek azonban inkább kivételek, fal- vaink és városaink zömének Csemadok berkeiben még mindig régi a forma, módszer és stílus, nehezen szabadulnak a megszokottól, a több évtizedes beidegződésektől - például hatszáz vagy ezer tagot számláló alapszervezetekben zajlanak le úgy évzárók, hogy még százan sincsenek jelen, nemhogy érdemi felszólalásokról beszélhetnénk. Aminek, persze, megvannak az egyénen kívül eső, társadalmi okai. Nem véletlen, hogy - amint az egyik Csemadok JB-titkár nyilatkozta nemrégiben -, még az is „lassan ment át a köztudatba, hogy a Csemadok tagja lett a Nemzeti Frontnak". Jó lenne minél előbb más időket élni e tekintetben is, hiszen rólunk, létün- ről, jövőnkről van szó. Félreértéseket kerülendő, szeretném hangsúlyozni: nem a munkáról beszélek, mert az mindenekelőtt az alapszervezetekben folyik, ott dolgoznak művelődési klubjaink tucatjai, művészeti együtteseink, irodalomnépszerűsítőink, néphagyo- mány-kutatóink százai. Hanem a közéleti aktivitásról, politizáló magatartásról, a véleménynyilvánítás, beleszólás jogának gyakorlásáról, melynek eredményeképpen - még az elkedvetlenítő tapasztalatok ellenére is - javul/hat/nak előbb-utóbb éppen a munka színvonalának emeléséhez, terjedelmének bővítéséhez szükséges feltételek is. Jó lenne végre mindenütt tudatosítani: a Cse- madoknak, mint a Nemzeti Front tagjának, már nem ,,csak“ a kultúra tartozik a „hatáskörébe", hanem a.társadalmi élet különböző területein felmerülő problémák széles skálája, a szolgáltatásoktól kezdve a nemzetiségi kérdésekig. Mindezt, vagyis a száraz beszámolókon, a különféle kulturális rendezvények és résztvevőik számának elősorolásán, némely kis vagy álprobléma felemlegetésén túllépő- változó - szemléletet odafigyelésre, gondolkodásra és cselekvésre késztető módon érzékeltette a 8. központi bizottsági ülés, főként a vitája, melynek az eseményről szóló tudósításomban használt jellemzőt hadd ismételjem meg itt is: nyíltság, őszinteség, problémaérzékenység, kritikus önvizsgálat. Lehet, hogy manapság már. elcsépeltnek, közhelyesnek tetszenek ezek az ,,új“ szavak is, a Csemadok viszonylatában- a hallgatás, a lapítás éveire, a rózsaszín szemüveg divatjára, a „saját fészkünkbe ne...“ nyomán keletkező nagy csendekre gondolva- mégis érvényesnek, sokat mondónak érzem őket. Feltűnt még: ha kell, ha lehet, ha van gondolat, mondanivaló - tudunk beszélni. Értelmesen, világosan, lényegretörően. Más körülmények között nem kellene ezt kiemelni, természetes az ilyesmi,' de, megintcsak visszapillantva a még nem is olyan régmúltba: mennyi hebehurgya, unalmas és magyartalan beszédet hallottunk, Csemadok-fórumokon is. Érdeklődéssel ültem végig a kétnapos tanácskozást, melynek napirendjén a korábbi határozatok teljesítésének ellenőrzéséről szóló, valamint az elnöki beszámoló szerepelt, továbbá az 1990-re készített munkaterv és a járási konferenciákra vonatkozó irányelvek - s mindez fényében a jövő esztendő jelentős eseményeinek, a pártkongresszusnak, a választásoknak, a népszámlálásnak, az új alkotmány tervezetéről kezdődő társadalmi vitának. Máskor sem, ilyen időszakban meg különösen nem állhat félre a Csemadok, nem kulloghat az események mögött, hogy idézzem újfent az egyik felszólalót. Itt van például az alkotmánytervezet. Elemzésére - a társadalmi vita előkészületeivel összhangban - a Csemadok KB Elnöksége külön munkabizottságot hozott létre, de az legalább ennyire fontos, hogy a szövetség tagsága szintén véleményt alkosson. Ennek idejében meg kell találni a formáját és módját. A kérdések megoldásához természetesen erős és eleven szervezeti élet szükségeltetik, valamennyi szintjén a szövetségnek! Formális lét helyett - aktív. Aminek viszont az egyik alapvető feltétele, hogy felkészült és elkötelezett emberek kerüljenek az alapszervezetek vezetőségébe, olyanok, akik akarnak és tudnak dolgozni. Nem aszerint választani, hogy van-e kHve és ideje valakinek, vagy nincs. Bővíteni kell a járási titkárságok személyi állományát a szervezői feladatok jobb ellátása mellett erősítendő az eszmei irányítást, a politikai jelenlétet, a kapcsolatokat a helyi és járási szervekkel, szervezetekkel. Véleményem: a szövetségen belül ugyanakkor meg kell szüntetni azt a szakadékot, mely a központi apparátus, valamint a járások és a tagság között tátong, a szándékokat, célokat, a problémák megoldásának mikéntjét és a „lenti“ valós helyzet ismeretét tekintve, mely mindenkor alapvető kiinduló pont kell legyen a cselekvéshez. „Kire építettük a munkatervet? Ismerjük-e a végre- hajtókat?“ - hangzott el az egyik járási bizottsági titkár szájából, majd úgyanő beszélt arról, hogy vannak emberek, akik benne vannak a Cse- madokban, de Csemadok-ellene- sek. És hogyan lehet az, hogy sokan nem tudják, ki a KB elnöke? Apróságok? Lehet, mégis nem keveset árulnak el a belső viszonyokról, melyek gyakran tetszenek ridegnek, kiegyensúlyozatlannak. Azt hiszem, főként a járási titkárok hallották örömmel azt a mondatot, a vezető titkár szájából, mely szerint a papírok - értelmezésemben: a bürokratikus formák, a levelezések, jelentések, kimutatások készítése - helyett a személyes kapcsolattartásra kell tenni a hangsúlyt. Ma még csak cél, jövőre minden bizonnyal valóság lesz: a szövetség tagjainak száma eléri a 97 ezret. De vajon hányán lesznek ebből, akik a Csemadok-bélyegért járó néhány koronán kívül többet is letesznek az asztalra? Ez a szám, mondjuk, engem jobban érdekel. És meggyőződésem: ennek a számnak, vagyis az aktív tagok körének bővítéséhez kell megtalálnunk az utakat, ami nehezebb feladat. (Eleve egy ütőképes alapszervezeti vezetőséget összehozni - manapság.) , Többen foglalkoztak nemzetiségi oktatásügyünk időszerű kérdéseivel, tágabb összefüggésben vizsgálva őket. Az egyik felszólaló javasolta, a Csemadok KB tűzze napirendjére a falu helyzetét. Kistelepülések ürülnek ki, a megüresedett porták a gombamód szaporodó városi lakótelepekre beköltöző családok számára hétvégi tartózkodási hellyé válnak csupán. Ha ez a tendencia folytatódik, nem lesz kinek visszaállítani a kisiskolákat. Ahol más a helyzet, sikerül újraindítani, oda viszont kerüljenek a legfelkészültebb pedagógusok. Igen ám, de ki megy el ma tanítani kistelepülésre, mely a helytelen intézkedések következtében visszafejlődött, sőt pusztulófélben van. Egy további felszólalásban elhangzott: a Csemadok évzárókon térjenek ki arra is, hogy a tagság mivel járult hozzá a magyar tanítási nyelvű iskola fejlesztéséhez. Konkrétan érintették a kassai (Ko§i- ce) magyar tanítási nyelvű oktatás ügyét. Ugyanez a küldött és még egy beszélt a Magyar Területi Színház és a Thália Színpad kettéválása nyomán várhatóan kialakuló helyzetről. Kassán az önállósuláshoz egyelőre nincsenek meg sem a személyi, sem az anyagi feltételek. Ezeket kell sürgősen, összefogással, megteremteni, nehogy „egy koldusból kettő legyen". Persze, a színész* és rendezőutánpótlás kérdését még akkor sem lehet egyik napról a másikra megoldani. Kevésbé volt téma ezúttal az amatőr művészeti mozgalom, elhangzott azonban egy lényeges észrevétel. A szlovák és cseh együttesekhez hasonlóan a magyar csoportok is utazzanak külföldi vendég- szereplésre, hivatalosan, állami pénzen. Például a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban öt kiemelt együttes működik, de az utóbbi tíz évben még a szomszédos országokba se kaptak hivatalos utat, nemhogy nyugat-európai turnéra mehettek volna. Megannyi volt még ezenkívül a kérdés, jelenség, feladat, mellyel az ülés foglalkozott, felidézésüktől azonban el kell tekintenem, a helyszűke miatt, részben meg azért teszem, mert, amint határozatba is került, a Hét közli a vitában elhangzott felszólalásokat. E döntésnek egyébiránt magam is örülök, tekintve, hogy a fentebb emlegetett szakadéknak, a Csemadokon belüli Csemadok-ellenségnek egyik oka éppen a megfelelő tájékoztatás, a rugalmasan működő információs csatornák hiánya. Hadd jegyezzem itt meg, jó lenne, ha Csemadok KB- nak és Elnökségének más fontos dokumentumait, beadványait, a párt és a kormányszervek vezető képviselőivel folytatott tárgyalásainak eredményeit ismerné a szélesebb nyilvánosság is. Nem hiszem, hogy az évzárókra kiküldött KB-tagok eleget tehetnek ennek a feladatnak, esztendőnkénti egyszeri megjelenéssel, úgy, hogy ráadásul a tagságnak gyakran csak egy töredéke hallja őt. Nem ártana, ha részletesebben tudnák az emberek, hogy a Csemadok legfelső vezetése már számos lényeges kérdésben (kétnyelvűség, helységnevek, pedagógusképzés, a magyar nevelési nyelvű óvodák hálózatának további bővítése, a televízió magyar adásának szerkezeti és tartalmi változtatása stb.) lépett fel kezdeményezően, újabban pedig javasolja többek között a kormányhivatal nemzetiségi titkárságának és a Népművelési In- iézet nemzetiségi osztályának a visszaállítását. Hasonlóképpen lépett már több járási bizottság. Egyrészt nem eredménytelenül, másrészt várva a választ a beadványokra, javaslatokra, a központi, illetve az alsóbbszintű állami szervekkel folytatott tárgyalásokon elfogadott határozatokra. BODNÁR GYULA Könözsi István felvétele kz első szülői értekezlet Riport egy régi-új kisiskoláról Ilyen épületekre mondja az idegen, hogy a tégláin ottmaradt az építők kézmelege. Az utcáról nézve, arányai az egykori vastagfalú parasztházak tagolását idézik, de ajtóinak, ablakainak méretei, a célszerűség szabta belső tereinek sejthető nagysága az ötvenes évek építészeti gondolkodásmódját tükrözi. Magának építette a falu. Gyerekeinek álmodott bele másfajta holnapot, mint amilyenbe addig neki része volt. 1960-ban Bacskában (Backa) kalákában építették fel az iskolát. Ma is emlegetik, mennyire nem volt mindegy, amikor a hetvenes évek közepén Leleszre (Leles) integrálták. Akkor még aligha tudtak volna ellene valamit is tenni. A központi iskola sem esett még olyan messze, mint most. A Bácskától három kilométerre levő Leleszen hamarosan megszűnt a magyar tanítási nyelvű iskola, s az addig odajáró bacskai gyerekek szétszóródtak a környék iskoláiban. Az utánuk jövő nemzedék szülei pedig már tanítási nyelvet is úgy választottak, ahogyan azt az iskolába járatás kényelme diktálta.- Lassan azonban nemcsak a gyerekek, a fiatal családok is szétszóródtak a környéken. A közeli nagyobb települések- Ágcsernyő (Cierna nad Tisou), Nagyka- pos (Vel’ké Kapusany), Királyhelmec (Král’. Chlmec) - a mi falunk fiataljait is elcsábították volna. Iskola nélkül mintha jövő nélkül lennének a falvak. A leleszi magyar tanítási nyelvű iskola megszűnése után a bacskai gyerekek egy része naponta huszonnégy kilométert utazott az anyanyelven megszerezhető tudás után.- Pandi Sándor mondja ezt, aki többszörösen is érintett az idei nyár történéseiben. Azt hihetné az ember, hogy a Bélyi (Biel) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója - ha másért nem, presztízsből ellenzője annak, hogy a vonzáskörzetükben egyetlen esztendőben két iskolakezdemény is szülessen. Ágcsernyőben és Bácskában ugyanis „csak" megalapoztak egy-egy régi-új iskolát. A dolgok ilyetén való alakulása ellen a tények sem vallanak, hiszen Bélyben idén is két első osztályt nyithattak. Pandi Sándor különben bacskai lakos, ott társadalmi munkában a helyi nemzeti bizottság titkári és a falusi pártszervezet elnöki teendőit is ellátja:- Először pártszervezetünk gyűlésén vetették fel az anyanyelvi iskola visszaállítását. A kezdeményezés után összehívtuk az érintett szülőket, akik aláírásukkal bizonyították szilárd elhatározásukat. Bár a járási szervek elvileg nem támasztottak akadályt a törekvéssel szemben, mégis eléggé elhúzódott az ügyintézés. Márciusban kezdtük a lényegi munkát, augusztusban mégis meg kellett kérdeznünk a szülőket: valóban akarják-e az iskolát? Akkor még az egykori iskolaépületben álltak a megszüntetett szövetkezeti melléküzemág gépei. Leszerelésük után, szinte már szeptemberben kezdődhetett meg az iskola valóságos visszaállítása. Akkor nyilvánvaló és megcáfolhatatlan volt, hogy a szülők nemcsak vágyaikban akarják visszahozni az anyanyelvi oktatást. Kérdések nélkül, valójában a bizonytalan tanévkezdés belátható távlatával takarítottak. A munka nagyobbik részének elvégzéséig az ideiglenesen tanteremmé alakított klubban kezdődött meg a tanítás. Alig egy hét múlva már tanterem várta a gyerekeket és a tanító nénit. Most írhatnám: szélesre tárt zöld szárnyú tábla előtt áll a tanító néni. Ezt a hatásvadász fordulatot kénytelen vagyok mellőzni. Az iskola visszaállításának igyekezetében hiába akarták beszerezni a nagy, állítható magasságú táblát, meg kellett elégedni a három lábon álló kisebbel. Abból is fel lehetne állítani hármat, hogy a tanító néninek ne kelljen egyetlen táblán összezsúfolnia a segédeszközöket. Talán a legfontosabb taneszköz is megérkezik majd ama „üresnek" mondott nagyraktárból, ahogy megjött a kisiskola költségeinek fedezésére a harmincezer korona. így az ideiglenesen a bélyi alapiskolához • tartozó bacskai kisiskola szintén a fokozatos önállósodás útjára léphet. Ehhez persze mind több gyerekre lenne szükség. ... a tanító néni áll a gyerekszékeken kuporgó anyukák és az egyetlen apuka előtt. Megint közhelyes fordulatok jutnak eszembe. Habfehér blúzok, kedves mosolyok, meleg szavak emlékei kísérik gondolataimat. Most Dobos Ferencné meghatottságtól remegő hangja idézi fel az emlékképeket, amelyek létezéséről valójában nem is volt tudomásom. A pedagóguspályán négy évtizede tevékenykedő asszony mond köszönetét a szülőknek, hogy az ő bizalmukból ismét olyan élethelyzetbe került, amelyben a számára legkedvesebb munkát végezheti. Miközben kiosztja a gyerekek rajzait, elégedetten néz végig a szülőkön, akik talán jobban zajongnak, mint kisdiákjai. Mária néni szava rendet teremt:-Szeretném elmondani, hogy a mi példánk - remélem - nem lesz egyedülálló. Szolgáljon például másoknak is, hogy Bacskában ismét van iskola. Élünk, vagyunk, s ha csak arra gondolunk, hogy a huszonnégy kilométer megtétele helyett egészséges lelket építő játékkal tölthetik az időt a gyerekek, már elégedettek lehetünk. Ennél persze sokkal többről van szó. Az összefogásukkal nekem is sze- . reztek meglepetést. Egy hétig tanítottam a „rossz osztályban", legalábbis mi a gyerekekkel így hívtuk. Hűvösek voltak a szeptember eleji napok, piszkosak a falak, s nekem mindegyre az járt a fejemben: mit gondolnak ezek a kis elsősök, amikor ilyen környezetben találkoznak először az iskolával? A szülők persze azon a hétvégén is szorgalmasan dolgozhattak, mert hétfőn reggel virágot hoz egy kislány, s elindul valahová... Hogy-hogy, hát nem a „rossz osztályba" megy ez a gyerek? Akkor már a szülők közül is megjelentek néhányan, s nekünk igazából akkor kezdődött meg a tanév. Ezért köszönet illethet minden áldozatot vállaló bacskai szülőt.-Csak sajnálni tudjuk azokat, akik visszaléptek elhatározásuktól - szólalt meg Kiss Józsefné, kissé remegő hangon, feltehetőleg az érzelmei hatására. - Nem akarok megbántani senkit, de úgy vélem, itt is jól és sokat tanulnak majd gyerekeink. Szavai nyomán vélemények sorjáznak, s a tanító néni monológját felváltja a szülők párbeszéde. Az egyetlen jelenlevő apukának, Csonka Bélának elsős a kislánya:- Örülök. És magam is sajnálom azokat a gyerekeket, akiket szüleik - a lehetőséget nem kihasználva - továbbra is máshová küldenek iskolába. Erre gondolva szeretném, ha az óvoda is segítene az iskola utánpótlásának a megtartásában;-Azt hiszem, az óvoda munkájára nem lehet panasz - veti közbe Dobos Ferencné. - Nemcsak a gyors segítségüket kell megköszönnünk, hanem azt is, hogy az elsősöket jól felkészíthették. Ügyesek, talpraesettek, jó felfogásúak. Mind az óvónőknek, mind a fiatal szülőknek köszönettel tartozom, hogy megköny- nyítették a tanévkezdést. Persze, az sem akármi, hogy újraélesztették az iskolát. Ha majd nagyon öreg leszek, s csak tipegni fogok, akkor is eljövök megnézni. Behallgatódzom az ajtón át az osztályba, s akkor már azt is fogom tudni, hogy tanult emberek vannak Bacskában. Olyanok, akik nem hallgatnak a szóbeszédre, s maguk döntenek saját és gyerekeik sorsáról.- Nagyon jó, hogy így tetszik bennünket lelkesíteni - kezdi mondandóját Lázár Edit, a magyar nevelési nyelvű óvoda igazgatója. - Nekünk igen fontos a munkánkhoz, hogy az óvoda közvetlenül az iskola mellett van. A szakmai kapcsolatot ápolni fogjuk, s a tanító néni gazdag tapasztalatait igénybe szeretnénk venni. Marika néni, fiatal kolléganőjének szavait hallva, láthatóan meghatódott, s az őszinte beszélgetéssé változott szülői értekezlet a szülői feladatok, az iskola gondjai számbavétele után már a kis közösség öntudatát erősítette tovább. Pandi Sándorral a szülői értekezlet után még családi házuk melegséget árasztó szobájában beszélgettünk. Gondolatai a jövő képét rajzolták elém:- A bélyi iskola felvállalta, hogy kihelyezett osztálya legyen Bacskában. Távlatos mégiscsak az lenne, ha fokozatosan, a létszám növekedésével önállósodhatna. Dobos Ferencné személyében olyan tapasztalt pedagógust sikerült megnyernünk, aki él-hal a gyerekekért. Remélem, az ő szakértelme és munkája sok kételkedő szülőt meggyőz arról, hogy kell ez az iskola a falunak, s ha már itt van, akkor ne küldje a gyerekét máshová. Ehhez bizonyos mértékű szemléletváltásra is szükség lesz, amihez az iskola létrehozása már önmagában hozzájárt- DUSZA ISTVÁN IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIMIIIIIII
