Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)
1989-10-27 / 254. szám, péntek
Felső fokon Egy régi könyvtár kincsei Hetvenéves a Komensky Egyetem A legnagyobb szlovákiai egyetem a napokban ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját. Ez a jubileum alkalmat ad arra, hogy röviden felidézzük egyik legjelentősebb hazai felsőoktatási intézményünk történetét és szóljunk azokról az eredményekről, melyeket eddigi fejlődése során felmutatott, mindenekelőtt a humán értelmiség képzésében, valamint a feladatokról, melyeket az átalakítás folyamatában kell felvállalnia. A Csehszlovák Köztársaság Nemzetgyűlése 1919. június 27-én törvényben rendelkezett a bratisiavai egyetem megalakításáról, melyet a népek nagy tanítójáról, Jan Amos Komenskyről neveztek el. A szlovák nemzet első felsőoktatási intézménye jött létre ekkor, amely az ugyanebben a városban 500 évvel korábban alapított Academia Istro- politana humanista örökségére kezdett építeni. Az új intézménynek a kezdeteknél nem kis nehézségekkel kellett szembenéznie, hiszen nem rendelkezett kellő szakképzett oktatói bázissal. Egy rövid időszaktól eltekintve (1863-1875), a felvidéken egyetlenegy szlovák tanítási nyelvű középiskola sem létezett, egészen az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásáig. Az újonnan megnyitott egyetem elsődleges feladatai közé tartozott tehát a tanárképzés az alap- és középiskolák számára, továbbá új szakemberek felkészítése a jogi karon, az államigazgatási intézmények munkahelyeinek betöltésére. A természettudományi kar kiépítése két évtized alatt sem valósult meg, annak ellenére, hogy az egyetem megalapításáról szóló törvényrendelet ezt is kimondta. A természettudományok megfelelő szintű oktatása akkoriban még a középiskolákban is nehézségekbe ütközött. A tervezett négy egyetemi fakultás közül az orvosi kar volt az első, amely viszonylag sikeresen fejlődött, és már az 1924-25-ös tanév téli szemeszterében megnyitotta mind az öt évfolyamát. Ezzel kapcsolatban elengedhetetlen hangsúlyozni, hogy a nagymúltú prágai Károly Egyetem oktatóinak és tudományos munkatársainak hathatós segítsége nélkül a bratisiavai még sokáig nem lett volna képes érdemben működni. E gészen a harmincas évek végéig a Komensky Egyetem volt Szlovákia egyetlen felsőoktatási intézménye, s egyéb tudományos központok hiányában a szlovákiai tudományos élet fő centruma is egyben. Sorsa természetszerűen összefonódott a történelemmel. Bár a hallgatók és az oktatók hivatalosan nem „politizálhattak", ennek ellenére a harmincas években sokan közülük baloldali csoportok tevékenységébe kapcsolódtak be. A szocialista átalakulás után az állam vezetése erőteljesebben támogatta az intézményt, mint korábban, és az egyetem minden téren dinamikus fejlődésnek indult. A legelső tanévben egyetlen működő kara (az orvosi), s mindössze 88 hallgatója volt, napjainkig összesen több mint 75 ezer diák szerzett itt diplomát, köztük természetesen magyar nemzetiségű diákok százai, akik politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életünk minden területén megállják helyüket. A karok száma azóta kilencre emelkedett. 1948 után nyílt meg a gyógyszerésztudományi, a pedagógiai, a sport- és testnevelési, a matematikai és fizikai, valamint a martini kihelyezett orvostudományi kar. Ezenkívül ma 16 tudományos pedagógiai, tudományos kutató-, valamint fejlesztési intézete működik. Képzett szakemberekben sincs hiány, hiszen több mint 170 profesz- szor, 500 egyetemi docens és további 1200 oktató végzi felelősség- teljes munkáját, készíti fel elsősorban Szlovákia jövendő értelmiségét. Nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik a posztgraduális tanulmányok különböző formáit választva bővítik ismereteiket és szereznek képzettséget, de külföldről is egyre többen (évente mintegy ötszázan) jönnek ide tanulni. Az egyetemen szinte a kezdetektől oktattak magyar nyelvet és irodalmat. A bölcsészettudományi karon már a húszas években működött hungarológiai kabinet Pavol Bújnák professzor vezetésével. Az ó kezdeményezésére ebből alakult ki a magyar szeminárium, melyet a profesz- szor egészen 1933-ban bekövetkezett haláláig vezetett. Később Ján Bakos professzor, neves orientalista irányította a nyelvészeti oktatást, magyar irodalmat pedig Frantisek Jancovic professzor adott elő. 1937- ben nem talált megértésre az a javaslat, hogy önálló magyar tanszéket nyissanak az egyetemen, később még a magyar szemináriumot is megszüntették, tevékenységét csak 1951 -ben újította fel. Első oktatói Sas Andor és Csanda Sándor voltak. A szemináriumot 1953-tól, felváltva, az orientalisztika és szlo- vakisztika tanszékeihez csatolták, önálló tanszékké 1959-ben vált, Sas Andor vezetésével. Az ő halála után, 1962-től Turczel Lajos irányította a katedra munkáját. A nemrég elhunyt Csanda Sándor 1974-től kezdve volt az egyetem tanszékvezető tanára, 1986-óta pedig dr. Fonod Zoltán tölti be ezt a tisztséget. Az egyetemi tudományos kutatómunka - a kutatási tervek különböző kategóriáiban - napjainkban mintegy 600 tematikus feladatot ölel fel a tudományágak széles skálájában. A tanszékek és az egyetemi intézetek vizsgálják a nyers- és tüzelőanyagok ésszerű felhasználásának módozatait, atomenergetikai kutatásokat végeznek, az elektronika és a számítástechnika fejlesztésével foglalkoznak. Kutatási területei közé tartoznak továbbá a gén- és sejtmanipuláció biotechnológiái, az immunológia, az agyérrendszeri és légzőszervi rendellenességek kutatása, a természetvédelemmel kapcsolatos feladatok megoldása csakúgy, mint a politikai rendszer elemzése vagy az összehasonlító nyelvészet, a nemzeti történelemkutatás, a személyiségfejlődés kérdései és az ifjúság kommunista nevelésének problematikája. A tudományos kutatómunka hatékonyabb formáit, illetve az eredmények jobb gyakorlati felhasználásának útjait keresvén a Komensky Egyetem szoros együttműködést folytat más pedagógiai és tudományos kutatóintézetekkel, melyekkel közös munkahelyeket létesít (eddig összesen 23 ilyen központ működik), különböző vállalatokkal együtt társadalmi megrendelésre végez feladatokat, melléküzemági gazda- sái tevékenység keretében. Jelentős változások előtt áll felső- oktatási intézményrendszerünk is, Aki egy kicsit is ismeri a középeurópai kis népek közös történelmét, egymás mellett élésük nehézségeit, buktatóit, a politika kiélezett helyzeteiben egymás elleni kiját- szottságuk keserves és máig ható tanulságait, tudja, mekkora felelősséget vállalnak, akik lelkiismeretük és realitásérzékük szavára hallgatva közelítő lépéseket tesznek, s kiállnak az egymásra utaltság kényszerűségén túlmutató barátság, a sorsközösség tudatos vállalása mellett. Mert többről van itt szó, mint egymásra utaltságról, egymás kényszerű elviseléséről, a sokat hangoztatott reciprocitásról vagy efféle hangzatos szavakról, amelyek általában üres deklarációk maradnak. Az írástudók felelőssége, tudjuk, régiónkban különösen nagy súllyal esik latba, s a József Attila-i sorok csak akkor válhatnak igazán számunkra is hitelessé, ha a költő üzenetét a jövendő generációk is lelkiismeretesen felvállalják. A „rendezni végre közös dolgainkat11 ránk testált öröksége nem maradhat csupán szavalóversenyek szépen megformált artikulációja, hatásos ezüstnyila, ha az a semmibe, vagy az érdektelenség közönyébe hullik. A magyar és a szlovák írók mindig is sokat tettek a két nemzet közeledéséért, a közös sors oldásáért és kötéséért. Nevek, művek felsorolásától eltekintve is látjuk, hogyan áramolhat az írott szó, a kulturáltság szava, határokat átlépve. De vajon ismerjük-e mi, csehszloez a folyamat máris megkezdődött. A Komensky Egyetem új tudósgeneráció felkészítésére vállalkozik, s igyekszik lehetővé tenni a hallgatók képességeinek sokoldalú fejlesztését. Eredményes, magas színvonalú felkészítésük érdekében a jövőben tervezik az oktatás formáinak és szerkezetének módosítását, tekintettel az egyetemi oktatással szemben támasztott egyre növekvő társadalmi elvárásokra is. A hallgatók elméleti tudását gyakorlati felkészültséggel is alá kell támasztani, és mára szükségessé vált a tehetség- gondozás új formáinak érvényesítése. Ezentúl jobban ki kell használni a kombinált, interdiszciplináris tanulmányok adta lehetőségeket, és lehetővé kell tenni a hallgatók külföldi továbbtanulását. Új szükségszerűség az is, hogy az eddiginél jóval többen nyerhessenek felvételt az egyetemre, mert a mostani helyzet korántsem felel meg a társadalom szükségleteinek (több orvosra, pedagógusra és nevelőre lenne szükség), s a hazai arány jócskán elmarad más fejlett országokétól. Tökéletesíteni kell az egyetem belső életét, ezen elsősorban az irányítás demokratizálása értendő a szocialista pluralizmus elvei alapján. Ide tartozik az oktatók és a hallgatók közti alkotó párbeszéd követendő elve is. Az elsődleges cél az, hogy az egyetem a valóságban is a műveltség és a tudomány legfelsőbb fokán álljon. Ennek érdekében a Komensky Egyetem bekapcsolódik a közoktatás reformjának folyamatába. Ezen az úton már megtette az első lépéseket. Az önfinanszírozás elvén működő kihelyezett tudományos közpotja és tanszéke van, mely egyedülálló berendezéseket és alapanyagokat gyárt, fejleszt. Nem kis eredményeket mutattak fel ezek a központok: több mint egymillió korona haszonnal zárták az első évet. H ogy mielőbb minőségi változás következzen be a hallgatók önálló, alkotó gondolkodásra nevelésében, meg kell változtatni az előadások eddigi, berögződött metodikáját. Lényegesen csökkenteni kell az általános, tájékoztató jellegű előadások számát, helyettük problémafelvető, módszertani tárgyú előadásokat kell beiktatni, melyek a hallgatókat önálló tanulmányokra ösztönzik, alkotó gondolkodásra késztetik, a megismerés folyamatát az eddig meg nem oldott feladatok, problémák irányába terelik. HARASZTI ILDIKÓ vákiai magyarok a magyarországi szlovákok kultúráját, írásbeliségét, oktatásügyi problémáit, anyanyelvűk fennmaradásának lehetőségéit? S fordítva: tudnak-e rólunk a magyarországi szlovákok, ismernek-e minket? Látják-e a gondjainkat? A sokat emlegetett közvetítőszerepben hol helyezkednek el nemzetiségi irodalmaink? Azt hiszem egyébként, az effajta szerepkör leszűkítő értelmezését az írástudók zöme elutasítja, hisz minden művészet lényege a szuverenitás, s nem valamiféle kapocsszerep. S mégis, ennek ellenére, vagy éppen ezért, a bratisiavai Magyar Kulturális Központ égisze alatt minap megtartott találkozón éppen erről volt szó: vállalni egymást. Nem hidat verni: közösen cselekedni. S nem kevesebbért, mint identitásunk megtartásáért. A Szlovákiai írók Szövetségének vendégeiként hazánkban tartózkodó magyarországi szlovák írók és a szlovákiai magyar írók csoportja nem kisebb célt tűzött maga elé, mint az egymás gondjainak alapos megismerését, a közös cselekvés igényét. Zoltán Barkányi, Juraj Dol- nozemsky, Imrich Fuhl, Michal Hrivnák, Oldrich Kníchal, Alexander Kormos, Ondrej Medved' és Gregor Pa- pucek talán bizonytalan szándékkal ült asztalhoz a hazai magyar írók (Dobos László, Duba Gyula, dr. Gyurcsik Iván, Keszeli Ferenc, Kli- mits Lajos, dr. Szabó Rezső, Tőzsér Árpád) csoportjával. Talán csak baNem kétséges, hogy a könyvek és a különböző írásos dokumentumok gyűjtése, tárolása nem kis helyet igényel. Ezt jól tudták elődeink, akik az elmúlt évszázadokban nem takarékoskodtak a hellyel, ha könyvtárakat létesítettek. Erről tanúskodnak az egykori főúri paloták és kolostorok tágas, reprezentatív könyvtárhelyiségei. Napjainkban, a tudományos-műszaki forradalom korában könyvtáraink nem nagyon büszkélkedhetnek reprezentációs helyiségekkel. Túlnyomó többségük akut helyhiánnyal küzd. Ez alól nem kivétel a Szlovák Tudományos Akadémia Központi Könyvtára, illetve történelmi részlege (ismertebb nevén Líceumi Könyvtár) sem. Vannak törekvések, melyeknek a képviselői még a rendelkezésre álló kevés helyből is szívesen kisajátítanának maguknak, nem könyvtári célokra. A Szlovák Tudományos Akadémia illetékes szervei részéről ez aligha vall olyan megbecsülésre, amely a felbecsülhetetlen értékű kulturális örökséget megilletné. Vitathatatlan, hogy a könyvtárban őrzött anyagok értékes forrásként szolgálnak a mai kutatóknak és lesz mit mondaniuk a jövő századok nemzedékei számára is. Ezért kötelességünk, hogy a legoptimálisabb feltételeket biztosítsuk megóvására és megnyissuk mindazok számára, akiknek a munkájához szükséges. A bratisiavai Lícieumi Könyvtár egyike azon kevés szlovákiai történelmi könyvtáraknak, amelyek teljes egészükben, változatlanul fennmaradtak eredeti helyükön. A Konvent utca 15 szám alatt, az egykori evangélikus líceum épületében található, erről azonban a falon elhelyezett két tábla egyike sem tájékoztat. Az első csak azt tudatja, hogy az M. Walch tervei alapján készült klasszicista stílusú épületben működött egykor az evangélikus líceum, a másik, még szerényebb felirat, szűkszavúan annyit közöl, hogy itt található a Szlovák Tudományos Akadémia Központi Könyvtára. Egyetlen utalás sem szól arról, mekkora szerepet játszott ez az iskola a szlovák nemzet, a szlovák irodalom és nyelvtudomány történetében, s arról már végképp nem tájékoztat, hogy itt található a Líceumi Könyvtár. Pedig ez a 85-90 ezer darabból álló univerzális gyűjtemény nélkülözhetetlen a nemzeti és világtörténelemmel, irodalomtörténettel, nyelvtudományokkal, oktatástörténettel és egyéb tudományágakkal foglalkozók számára. Több mint 1200 eredeti kéziratot, csaknem 30 ezer különféle dokumentumot és 44 ősnyomtatványt tartalmaz. Kétezernél is több a 16. századból származó nyomtatványok száma, köztük jelentős mennyiségű a reformáció korában született német nyelvű munka. Értékes a több mint 350 darabból álló bibliagyűjteménye is. Rendkívül becsesek a fehérhegyi csata előtti időkből származó cseh nyomtatványok és a mai Szlovákia területén készült több száz éves nyomdaterméráti eszmecserére számítottak, talán mi is csak egy kötetlen beszélgetés szándékával fogadtuk őket. A percek múltával azonban, amelyekből az éjszakába nyúló órák lettek, lassan mindenki tudatosította, itt sokkal többről van szó, mint puszta beszélgetésről. Végső soron ezt bizonyítja a közös nyilatkozat is (azóta közzé tette a Magyar Rádió és a Literárny Tyzdenník is közli), amelyet a jelenlevők elfogadtak, s az elhatározás, hogy ezt a találkozót újabbak követik majd, s hogy rendszeressé kell tenni őket. Talán kissé patetikusan hangzik, ám azt hiszem, minden résztvevő mélyen átérezte ennek az estének a jelentőségét, és - hangozzék bár nagyképűen - történelmi fontosságát, tudatosítva, hogy a közös párbeszéd megkezdése első lépése lehet egy tudatosan összehangolt, tartalmas cselekvésnek, amely a két ország kölcsönös kapcsolatainak elmélyítésére, a nemzetiségi jogok gyakorlati megvalósítása igazi tartalommal való megtöltésére irányul. Ha eddig keveset tudtunk egymásról, reméljük, eztán egyre többet, s az indulatoktól sem mentes cikkek (Literárny tyzdenník) helyett higgadt, barátságos hangon folytatunk párbeszédet, a közelmúltban lezajlott találkozó közvetlen, baráti hangneméhez hasonlóan. Túlzás nélkül mondhatjuk, ez tisztánlátásunk és felelősségtudatunk vállalásának első és legfontosabb feltétele. KÖVESDI KÁROLY kék. Nagyon gazdag a 18. és a 19. század második feléből való iratok gyűjteménye, sok alkalmi nyomtatvány egyetlen fellelhető példánya itt található. A kéziratos gyűjtemény féltett kincse a 13 kódex, de ritka értéket képviselnek a 15. és 16. századi jogtudományi művek is, valamint az a kódextöredék, amely az indiai és amerikai felfedezőutakról számol be. Az újabbkori kéziratok közül említésre méltó például Krman Grammaticája, Rezik Gymnaziológiája, Bél Mátyás munkái, valamint ifjabb Michal Institoris-Mosovsky gazdag levelezése. A könyvtárat 1724-ben alapították, gyűjteménye századunk első negyedéig magánszemélyek és intézmények ajándékai, valamint vásárlások révén gyarapodott. A gyűjtemény 1922 és 1953 között többé-kevésbbé zárolva volt, a kutatók is csak ritkán használták. Ennek több oka volt, köztük a legdöntőbb a pénzhiány és az ebből fakadó problémák; a megfelelő katalógusok, az olvasóterem és a könyvtári szakemberek hiánya. Ebben az időszakban a katalógus jegyzékeinek és a könyveknek egy része elkallódott. így például az önképzőkörök könyvtáraiból csak egyetlen maradt meg, a szlovák és szerb diákok egyesületéé, amely Őtúr- könyvtár, illetve a Szlavisztikai Intézet Könyvtára néven ismert. Ezt 1923 óta a bratisiavai Egyetemi Könyvtárban őrzik. Az evangélikus egyház, hogy elejét vegye a további veszteségeknek és a gyűjteményt hozzáférhetővé tegye a kutatás számára, átadta azt a Szlovák Tudományos Akadémiának. Az átadás feltételeit az 1954. április 24-én kelt memorandum rögzíti. Az egyik feltétel szerint a régi líceum helyiségeiben elsősorban a líceumi könyvtár gyűjteményének kell helyet biztosítani és megfelelő olvasótermet kell létesíteni. A Szlovák Tudományos Akadémia a feltételeket elfogadta és a líceumi könyvtárat szervezetileg saját központi könyvtárához csatolta. A központi könyvtárt bízta meg a történelmi gyűjtemény feldolgozásával is, valamint azzal, hogy a gyűjtemény anyagát tegye hozzáférhetővé a kutatás számára. Ez a megoldás helyesnek bizonyult, és nincs komolyabb ok arra, hogy az adott helyzetben változtatás történjen. 1954-ben a Szlovák Tudományos Akadémia Központi Könyvtára átvette a Líceumi Könyvtár alapját képező három gyűjteményt: a nagy egyházi, a nagy pedagógiai és a Őimka-féle könyvtárat. Később ezekhez további anyagokat csatoltak: a kéziratgyűjteményt, a Banská Bystrica-i evangélikus gimnázium és a modrai teológiai fakultás depozitumait, továbbá az iskolai évzáró jelentések gyűjteményét, valamint a különféle írásos és nyomtatott dokumentumokat, amelyek a két világháború közötti időszakban gyűltek össze a líceum helyiségeiben. A gyűjteményt mikrofilmek egészítik ki, amelyek a gyűjteményből hiányzó anyagokat tartalmazzák. A gyűjtemény nagy része a Szlovák Tudományos Akadémia Központi Könyvtára történelmi részlegének katalógusaiban és kartotékjaiban van nyilvántartva. A Líceumi Könyvtár anyagának szignatú- ráit közük a nemzeti bibliográfiák is, így pl. a Knihopis, a Régi magyarországi nyomtatványok, valamint a szlovák nemzeti retrospektív bibliográfia több jegyzéke, ami hozzájárul szélesebb körben való megismeréséhez. A könyvtár népszerűsítésének jó szolgálatot tehetnek a tervezett könyvkiállítások, amelyek majd elsősorban a szlovák nemzeti megújhodás korából származó anyagokat ismertetik. Az első kiállítás témájául a szlovák irodalmi nyelv kialakulásának történetét választottuk. A kiállítást az épület egyetlen reprezentatív helyiségében, a Nagy Egyházi Könyvtár termében rendezzük, Ludovít Őtúr és társai tiszteletére, akik a líceumban tanultak, működtek és a szlovák irodalmi nyelv alakításával hozzájárultak a szlovák nemzet megújhodásához. A Líceumi Könyvtár eleinte csak az evangélikus egyház és az egyházi iskola szükségleteit szolgálta, de már a 18. század végétől nyitva állt a városban és a környéken működő tudósok, kutatók előtt is. Ismertté vált külföldön, elsősorban a Közép-európai tudományos körökben. Gyűjteményeiről tájékoztatott a korabeli sajtó és a múlt század végétől a magyar nemzeti bibliográfia. A tudományos dolgozók levelezéseiben is történtek rá utalások. Az 1869-1873 között nyomtatásban kiadott katalógusok jelentősen hozzájárultak megismertetéséhez. örülnénk, ha ezek az információk felkeltenék a nyilvánosság figyelmét és segítenének növelni könyvtárunk látogatottságát. Dr. MÁRIA VIERIKOVÁ Első kézfogás NEMZETISÉGI ÍRÓK TALÁLKOZÓJA ÚJ SZÍ 6 1989. X. :
