Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-25 / 252. szám, szerda

ÚJ szú

5

989. X. 25.

Utasítás nélkül nem megy (?!)

A lízing a gazdasági mechanizmus átalakításában

Vállalataink legtöbbje évek óta pénzhiánnyal küzd. A fejlesztés, a korszerűsítés, a nagyobb lélegzetű beruházások megvalósítása mindig anyagi nehézségekbe ütközik, sőt a bérekre felvett hitel sem ritka. Bár szocialista népgazdaságunkban sohasem volt olyan időszak, amikor a pénzeszközöket meggondolatlanul lehetett befektetni (jóllehet, vannak esetek, amelyek mégis ezt példázzák), azonban napjainkban talán minden eddiginél jobban meg kell gondolni, mire a legcélszerűbb elkölteni a pénzeszközöket. Ez az állami vállalatok esetében fokozottan érvényes, hiszen az önelszámolás és önfinanszírozás feltételei között minden jól vagy kevésbé jól befektetett korona közvetlenül befolyásolja a dolgozók jutalmazását.

Nem mindegy hát, hogy mennyit költenek a vállalatok az anyagokra és a bérekre, sőt az sem mindegy, mennyit fordítanak a beruházásokra és a tudományos-műszaki fejlesztésre. Tudjuk, a gépek és berendezések a gyors tudományos-műszaki haladás következtében erkölcsileg jóval hamarabb elöregednek, mint fizikailag. A termeléssel szemben támasztott követelmények megkívánnák, hogy a vállalat a két-három év alatt erkölcsileg elkopott, de egyébként még újnak számító gépeket lecserélje. Az anyagi források azonban ezt nem teszik lehetővé. Ilyen esetben vajon mit tehet a vállalat? Ilyenkor nagy segítséget jelenthet a lízing. Miről is van szó tulajdonképpen? A Közgazdasági Kislexikon szerint „a lízing a termelési eszközök és a tartós fogyasztási cikkek bérleti rendszere lízingdíj ellenében. A lízingszerződés általában nem mondható fel, időtartama alatt a tulajdonjog nem száll át a bérlőre, de őt terheli az eszközök használatából származó minden kár és kockázat. A lízing elterjedésében nagy szerepe van a termelőeszközök felgyorsult erkölcsi kopásának, s az ezzel szembeni védekezésnek."

Három évtizedes múlt

A nem szocialista országokban a lízing szakkifejezés már csaknem 30 éve van jelen a vállalkozók szótárában. Maga a bérleti rendszer gyakorlata Európában - az USA tapasztalataira építve - a hatvanas években vált ismertté. Abból a véleményből, vagy ha úgy tetszik felismerésből indult ki, hogy egy sikeres vállalkozónak a szokásos üzletek lebonyolításán túl az ugyanilyen termékek bérbeadására is képesnek kell lennie. Ez főként annak a következménye, hogy az egyre erősödő konkurencia következtében nőtt a tőke- befektetés, miközben a vállalkozók egyedül már nem voltak képesek finanszírozni ezeket az akciókat.

Úgy tűnik, hogy az utolsó évtizedben a tőkés vállalkozók kissé másként tekintenek a világra és a benne végbemenő folyamatokra, s e változás következtében a tulajdonjog helyett a használati jogot helyezik előnybe. A gyakorlat igazolta, hogy a legmodernebb gépek, berendezések és technológiák bérbevételével növelhető a tőke forgási sebessége, s rugalmasan lehet reagálni a piac legkisebb változásaira is. Ezt az előnyt felismerve a nem szocialista országok kormányai adókedvezményekkel támogatták és támogatják a lízinget. Ez a kedvezmény nemcsak azért hasznos, mert általa kevesebbe kerül a bérbevétel, mint a bankhitel, hanem azért is, mert a lízing elterjedése lehetővé teszi a hiteltartalékok fontosabb célokra való felhasználását. Ennek igazolására mindössze egyetlen számadat: napjainkban a fejlett tőkés országok beruházásaik 25-40 százalékát lízing formájában valósítják meg.

Bérbe adok, bérbe veszek

Mit vesznek, illetve adnak bérbe a tőkés országokban? A lízingszerződések tárgyát általában a drága gépek és berendezések képezik, amelyek a szerviz és a szakszerű karbantartás szempontjából meglehetősen igényesek. Bérleti szerződés megkötésére kerül sor akkor is, ha a bérlőnek csak aránylag rövid ideig van szüksége valamilyen gépre. Főként számítógépekről, telefon- központokról, célgépekről, szállító- rendszerekről, repülőgépekről és más berendezésekről van szó. Az utóbbi időben egyre gyakrabban adnak bérbe üzemeket, üzemrészlegeket, egységes technológiai berendezéseket, sőt a szállodák, éttermek, bárok, benzintöltő-állomások, javítóműhelyek bérbeadása is egyre gyakoribb.

Amint látjuk, felfelé ível a lízing „pályája*1, jóllehet a legtöbb országban a szerződéseket sem tartalmi, sem formai szempontból jogilag nem szabályozzák. A szerződésből

származó jogokban és kötelességekben a bérlőnek és a bérbeadónak kell megegyeznie. Az egyezmény tartalma bizonyos mértékben figyelembe veszi az egyes országok sajátos feltételeit, nagyobb részt azonban tartalmi és formai téren is egyforma.

Jövő, múlt és jelen nélkül

Ezekután jogosan merül fel a kérdés, hogy a lízing a számos előny ellenére eddig miért nem terjedt el szélesebb körben a szocialista országokban? A válasz egyszerű és mégis kissé érthetetlen: a másutt szerzett kedvező tapasztalatok ellenére a beruházási politikának eddig nem volt szüksége a bérleti szerződésekre. Hazánkban a hetvenes években ugyan születtek lízinget szabályozó előírások, ám ezekkel a vállalatok körében nem sok sikert értek el. Végül is a CSKP XVII. kongresszusa mutatott rá arra, hogy a gazdasági mechanizmus átalakításában a termelőeszközök bérbeadásának és -vételének lehetőségét is fel kell használni. Az állami vállalatról és a szövetkezetekről szóló törvény, valamint a többi, nem rég érvénybe lépett rendelet megteremtette a gazdasági-jogi feltételeket ahhoz, hogy a vállalatok önállóan döntsenek arról, miként kívánnak gondoskodni a további fejlesztésről. Sajnálatos, hogy a lízing általában kimarad a fejlesztési elképzelésekből. Persze, van vállalat, ha nem is sok, amely már kötött, illetve a közeljövőben köt bérleti szerződést. Ezek közé tartozik a bratislavai Nyu- gat-szlovákiai Bútorgyár, amely nemrégiben a svéd IKEA céggel közösen vegyes vállalatot alapított. A berendezések legnagyobb része lízingszerződések útján kerül majd a Trnaván létesített gyárba.

Nem tudom, készültek-e statisztikák arról, hogy eddig hány vállalat kötött bérleti szerződést. A lényeg végül is nem a kimutatás, hanem az, hogy sajnálatos módon még mindig nem használjuk ki kellő mértékben a beruházásoknak ezt az aránylag olcsó, gazdaságos és kevésbé munkaigényes formáját. A bank szakembereinek véleménye szerint átfogóbb szabályozásra, s olyan előírásokra van szükség, amelyek vonzóvá teszik a bérleti szerződéseket a vállalkozók számára. Elgondolkodtató azonban, hogy a lízinget másutt előírások nélkül is sikerrel alkalmazzák. KOVÁCS EDIT

Talpraállás - önerőből

A Kassai (Koáice) Magasépítő Vállalat az utóbbi évtizedekben nemcsak a Hernád-parti városban, hanem Bratislavában és Prágában is jelentős létesítmények kivitelezését végezte el. Főleg a komplex lakásépítési program megvalósításából vállalt magára sokat - olykor talán többet is, mint amennyire erejéből, kapacitásaiból futotta. A direktív gazdaságirányítási mechanizmus útvesztőiben olykor-olykor eltévedt, s nem tudta maradéktalanul teljesíteni tervfeladatait. Az új idők új szelei - ha lassan is - az építőiparból is kisöprik a realitásoktól idegen, mesterséges, bürokratikus elemeket. Ennek egyik biztosítéka az, hogy ez év július elsejétől a Kassai Magasépítő Vállalat állami vállalat lett, tehát nem szabad hazardíroznia, hiszen ezentúl valamennyi szükségletének kielégítéséhez saját tevékenységével kell megteremteni^ az anyagiakat.

Hogyan indul az új gazdasági viszonyok között, milyen gondokkal kell szembenéznie? Nos, amint azt Michal Murcinko gazdasági igazgatóhelyettes elmondta, a múlt még mindig kísért, s nehéz megszabadulni a korábbi évek nyomasztó terheitől. A vállalat 1981-ben került mélypontra, amikor az évet 77 millió koronás veszteséggel zárta. A kialakult helyzet halaszthatatlanul mélyreható elemzést követelt. Ezt el is végezték, és kidolgozták a tarthatatlan állapotból való kilábalás programját. A program jó volt, ezt egyértelműen le lehet szögezni: idén már 20 millió koronás nyereségre tett szert a vállalat. Ez kétségtelenül siker, de még nem elegendő, és a halaszthatatlan beruházásokra is szükség van. A tervek szerint a vállalatnak az önfinanszírozásra ugyan csak 1993-ban kellene áttérnie, de addig is sok nehézséggel kell megbirkóznia. Az alapproblémát a nyereségképzés jelenti. Ezen a téren mindenekelőtt a munkateljesítmények növekedésére számítanak, amelyhez megfelelő ösztönzőrendszerre van szükség. Ami a teljesítményt illeti, a gazdasági-termelési egységen belül a vállalat tavaly

a középmezőnyben végzett 6,3 százalékkal, vagyis 65 millió korona értékű teljesítménnyel maradt le a legjobb mögött. A rend és a munkafegyelem megszilárdítása ezért és azért is fontos, mert tavaly például a hiányzások aránya elérte a 10,5 százalékot, arról már nem is beszélve, hogy egy felmérés szerint a munkaidőnek is 16 százaléka maradt kihasználatlanul. Ha ehhez hozzátesszük, hogy tavaly a dolgozók 29,2 százaléka cserélődött ki, nyilvánvaló, hogy a vállalat vezetőinek van mit tenniük, hogy az elképzeléseiket ilyen körülmények között sikerre vigyék. De optimisták. Amint elmondották, örülnek, hogy az állami vállalatról szóló törvény kizárja a munkájukba fentről jövő adminisztratív beavatkozás lehetőségét. Bíznak önmagukban, dolgozóikban és abban, hogy sikerül olyan hosszú távú programot összeállítaniuk, amely nyereségessé teszi a vállalatot.

Az 1989-es esztendőt a rendes fegyelem megszilárdítása időszakának hirdették meg, amikor a minőségi munkához szükséges feltételek létrejönnek. Ez a legfontosabb, hiszen eddig a különböző károk, pö- nálék, föld alatti vezetékek megsértése, átadáskor megállapított hibák, az építkezések elhúzódása stb. elég sok pénzt vittek el. Már történt javulás, de még nem elegendő, ezért 1990-ben az üzemeltetési költségekre 25,2 millió-, beruházásra pedig 26 millió koronával kevesebbet fordíthatnak a szükségesnél.

A Kassai Magasépítő Vállalat a jövőben főleg a komplex lakásépítésre kíván szakosodni. Tervei között saját tervezőiroda nyitását is latolgatja, s mivel a Prefa felhagy a lakáspanelek gyártásával, kénytelen saját panelgyár építésére is. A vezetők célszerűnek és lehetségesnek tartják, hogy a jövőben az építőanyagok döntő többségét a vállalat maga állítsa elő. Mindezek előtt azonban a géppark felújítása jelenti a legfontosabb feladatot, hiszen a munkagépek 68 százaléka erősen elhasználódott, a kiselejtezés határán áll. (-szák)

Az SZLKP KB postájából

Mindenki számára elfogadható megoldásokat kell keresni

Az utóbbi években közvéleményünk egyre nagyobb érdeklődést tanúsít a környezetvédelem iránt. A párt és az állam dokumentumai minden esetben foglalkoznak a környezetvédelem kérdéseivel. Jó törvényeink vannak, amelyeknek megtartása szavatolja a rendszeres gondoskodást környezetünkről. Különböző szervek, elsősorban a nemzeti bizottságok ellenőrzik ezek betartását. Ennek ellenére az SZLKP Központi Bizottságának küldött levelek azt tanúsítják, hogy nem járnak el mindenütt a törvények és jogszabályok szerint, és a törvényes eljárások esetében pedig a döntést hozó személyek nem elég körültekintőek, sokszor nem mérlegelik a megoldások több módozatát, hogy a lehetőségekhez mérten megkíméljék a lakosokat a fölösleges bosszúságoktól, kellemetlenségektől.

A Cadcai járásból Rudinská község lakosai fordultak levélben a központi bizottsághoz. Azt panaszolták, hogy a rudinai efsz a régi gazdasági udvaron istállót akar építeni. Az új létesítményt egy 70x80 méteres telken tervezik felépíteni, a helyi Slovan testnevelési egyesület sportpályája közeiében, amelyhez kisebb szálló is tartozik, s ezt az istálló közelsége miatt bizonyára kevesen használják majd ki. Ráadásul a gazdasági udvartól nem messze családi házak építését tervezik, de ez a terv is bizonyára meghiúsulna az istálló közelsége miatt. Észrevételeiket több fórumon és a nyilvános lakógyűlésen is elmondták, de véleményüket senki sem vette figyelembe. Panaszukat a cadcai járási párt- bizottságnak továbbítottuk, amely szakemberekből bizottságot alakított az ügy kivizsgálására. Mit állapított meg a bizottság? A törvényerejű rendeletekkel összhangban a régi épületek rekonstrukciója teszi lehetővé csupán, hogy megfelelő istállót létesítsenek szarvasmarha-állományuk számára anélkül,

hogy csökkenteniük kellene termelési feladataikat. Ugyanakkor elismerték azonban, hogy az állampolgárok panasza részben megalapozott, mivel a tulajdonképpeni épület felújításán kívül a szövetkezet nem tervez semmit a környezet szépítése érdekében, így például nem gondol a fásításra és hasonlóakra. A járás illetékes szervei tehát kiálltak az eredeti elképzelés mellett. Döntésük bizonyára nincs ellentétben a vonatkozó szabályokkal, de azok a lakosok, akik 15-20 évig kénytelenek lesznek az istálló közelében élni, aligha lesznek elégedettek.

Levelet kapott a központi bizottság Sutovo- Rieka község lakosaitól is, akik a Középszlovákiai Kőbányák és Kavicskitermelő Vállalat zilinai üzemének tevékenysége miatt panaszkodtak. Elmondták, hogy a Kralovany- Rieka község határában működő kőbányából a robbantások során felszálló mészpor ellepi Rieka települést, amely az Alacsony-Fátrába és a áutovói vízeséshez vezető út elején található. A kőfejtőt állandóan bővítik, miközben pusztítják az erdőt. Közölték, hogy újabb kőfejtőt is létesítettek, a robbantásokat a robbanószerraktár közvetlen közelében hajtják végre és a robbanás során széthulló kövek a családi házak közelében esnek le. Télen a kő feloldására olyan vegyszert használnak, amely árt a természetnek, a károsodás már megfigyelhető a környék fáin. Kérték, ne bővítsék tovább a termelést, sőt a lehetőségek szerint szüntessék be. Az ügyet a Bel- ügy- és Környezetvédelmi Minisztérium vizsgálta ki az illetékes kerületi, járási és helyi szervek részvételével. Megállapították, hogy a kőfejtő az Alacsony-fátrai Nemzeti Parkon kívüli védelmi övezetben fekszik. A robbantásoknál betartják a biztonsági szabályokat. Valamennyi előírást szem előtt tartanak, vagyis a részleg szabályszerűen dolgozik. A bizottság ennek ellenére úgy vélte, hogy Rieka

lakosainak panasza részben indokolt, mivel száraz, szeles idő esetén a mészpor szeny- nyezi a települést. Ezért a vállalat feladatul kapta, hozzon intézkedéseket tevékenységük negatív hatásainak csökkentésére. Ez is tanúsítja, hogy a törvényes tevékenységet is körültekintőbben kell végezni.

A Dubie közsógbeli (Bardejovi járás)

S. T. azt panaszolta levelében, hogy lakóhelyén a Hankovcei Efsz szennyezi a környezetet. Leírta, hogy 1978-ban a szövetkezet azon a telken, ahol lakik, sertéshizlaldát létesített, amivel rendkívül megnehezítette azoknak az idős, beteg embereknek a lakáskörülményeit, akik népművészekként mint keramikusok még mindig dolgoznak. Közölte, hogy már mintegy száz levelet írtak ebben az ügyben, de minden eredmény nélkül.

Az üggyel szintén a Belügy- és Környezet- védelmi Minisztérium foglalkozott. Megállapította, hogy 1978-tól S. T. összesen 34 levelet küldött a helyi, járási és központi szerveknek. Az említett épület, a volt iskolaépület és tanítói lakás, a Hankovcei Efsz telkén fekszik, amelyen a szövetkezet minden szükséges engedély megszerzése után sertéshizlaldát épített. Az engedélyezési folyamat során azonban nem oldották meg a levélíró problémáit, annak ellenére, hogy a beruházó tudott gondjairól. Az építési törvénnyel ellentétben nem kérték ki a Koprivnicai Hnb véleményét sem (ennek hatáskörébe tartozik Dubie), amelynek csak tudomásvételül küldték el a döntést. Ő. T. első panasza után lényegében megoldódhatott volna a kérdés. Az efsz vállalta, hogy lakást ad Ő. T.-nek, állja a költözködés költségeit és felújítja azokat a helyiségeket, amelyeket a járási nemzeti bizottság fazekasműhelyként bocsátott rendelkezésére. A levélíró költözködését azonban azóta is halogatják. Felmerült annak lehetősége is, hogy a szövetkezet kerítést emel a hizlalda és á. T. lakása közé, de az illetékesek nem fogadták el ezt a megoldást és követelték, hogy a hizlalda területén minden idegen épületet le kell bontani. A levélíró kitartóan tiltakozik ez ellen, ami az ő szempontjából érthető

is, hiszen a műhelyekben töltötte el élete egy részét, de neki is respektálnia kell a realitásokat. A legutóbbi vizsgálat során az illetékes szervek ezt is figyelembe vették, amikor hangsúlyozták, hogy a megoldás során gondolni kell arra, hogy S. T. folytathassa népművészeti tevékenységét, tovább végezhesse fazekas munkáját.

Az említett levelek eltérő problémákat vetnek fel, de mégis van egy közös jellemvonásuk, Azt tanúsítják, hogy az illetékes szervek nem viszonyulnak minden esetben figyelmesen a lakosoknak gondot okozó problémákhoz. Sokszor ahelyett, hogy közösen keresnék a lehető legjobb megoldást, olyan magatartást tanúsítanak, amely elmérgesíti a kapcsolatot a lakosok és a panaszt kiváltó szervezetek között. Nehezen érthetők meg azok a vezetők, akik nem is próbálják meggyőzni az általuk irányított munkahely tevékenysége miatt panaszkodó lakosokat munkájuk hasznosságáról, hozzájárulásukról a település fejlődéséhez. Több tucat levél tanúsítja, az embereket bosszantja, amikor látják, hogy az ipari központokban az egyes üzemek és gyárak nem viszonyulnak megfelelően a természethez és az emberek gondjaihoz. Az ilyen jellegű levelek kivizsgálása során rendszerint azt állapítják meg, hogy a panaszosoknak, ha nem is teljes mértékben, de részben igazuk van. Nem ritka, hogy a gazdálkodó szervezeteknek engedélyük van a környezetvédelmi törvények megsértésére, vagyis meghatározott időre felmentették.őket környezetvédelmi kötelességeik teljesítése alól. Ezek a levelek bizonyos módon vádolják a vezetőknek azt a nemzedékét, amely óriási károkat okozott ezen a téren. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Nincs más megoldás, mint a törvények következetes megtartása. Olyan légkört kell teremteni, amely nem tűri meg a szabálysértéseket, a kivételezéseket. A törvények, a határozatok megtartása ezen a téren is az emberektől függ, megszegésükért a vezetőket minden esetben a pártszervezetekben felelősségre kell vonni. Erre kötelezik a párt- szerveket és -szervezeteket a CSKP KB 15. ülésének határozatai is. (ben)