Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-13 / 216. szám, szerda
Konvertibilis rubel - hogyan, mikor, miért? Lehetőleg azonnal váljék konvertibilissé a rubel. Csak a hamis hazafiasság érzését kell leküzdeni és meg kell állapítani a reális árfolyamot. A központi szovjet lapokban gyakran olvashatók hasonló megállapítások, és a közvélemény körében ezek kétségeket keltenek. Valóban ilyen egyszerű lenne az egész? Mindössze erre van szükség és máris akár Japánba, vagy, vagy a Bahama-szige- tekre is utazhatunk rubeljeinkkel? Ezekben a bonyolult kérdésekben próbál bennünket eligazítani az alábbi beszélgetésben VLAGYIMIR SASZTYIKOV professzor, a közgazdaságtudományok doktora, a moszkvai székhelyű Szocialista Világrendszer Gazdasági Intézetének helyettes igazgatója. KOMMENTÁLJUK Pótolni a mulasztást Két hónapja hogy az egységes földműves-szövetkezetekben lezárult a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének új alapszabályzatáról folyó vita. Jó okunk van arra, hogy ennyi idő múltán - és éppen most! - visszatérjünk a szerzett tapasztalatok értékeiéséhez. Mint arról annak idején beszámoltunk, a szövetség szerveihez összesen 1498 észrevétel, hozzászólás, illetve javaslat érkezett az alapszervezetekből, vagyis a szövetkezetekből. A szövetség központi szerveinek képviselői eredményesnek mondták ugyan a vitát, viszont a járási bizottságok titkárai közül többen csak a fejüket csóválták. Sajnos nem ok nélkül. A nyilvántartás szerint a 632 szlovákiai szövetkezetből 502 javaslat érkezett, ami statisztikai szempontból nem rossz arány. Csakhogy az összegezésből az is kitűnik, több járásból egyetlen hozzászólást sem kaptak a központi szervek. Két lehetőség van. Az egyik, hogy ezekben a járásokban mindent a legnagyobb rendben találtak, mindenben egyetértettek a dolgozókollektívák az új alapszabályzat tervezetével. A másik, hogy meg sem vitatták a tervezetet. Például a szövetség komáromi (Komárno) járási bizottságának titkára alig egy héttel az engedélyezett határidő letelte előtt azon sopánkodott, valószínűleg ők lesznek az egyetlen járás, ahonnan egy fia észrevétel sem érkezik az értékelő bizottsághoz. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) titkár felmutatott ugyan néhány beérkezett hozzászólást, de azt is bevallotta, hogy több szövetkezetből olyan választ kaptak, az egyéb tennivalók miatt nem tudnak időt szakítani a tervezet megvitatására. Az ember azt hihetné, ha egy szövetség alapszabályzatáról van szó, az érdekelt alapszervezetek tagjai összedugják a fejüket. Lehet ennél fontosabb? A mezőgazdaságban lehet, s ha ebből a szemszögből értékeljük a helyzetet, igazat kell adnunk azoknak, akik szerint ezúttal ugyanolyan rossz volt az időzítés, mint a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvénytervezet vitája idején. A mezőgazdaságban még lélegzethez sem jutottak a tavaszi hajrá után, máris készülődtek az aratáshoz. Súlyosbította a gondokat, hogy erre az időszakra esett az évelő takarmánynövények második kaszálása, és a rendszeres öntözés megszervezése szintén sok energiát felemésztett. S hogy még az esték se legyenek szabadok, a pártalapszervezetekben kezdetét vette a párttagok helytállását értékelő beszélgetések időszaka, a gazdasági vezetők pedig az új feltételek közötti gazdálkodás félévi eredményeinek és tapasztalatainak összegzésére készültek. Több dél-szlovákiai gazdaságban ezt á kérdést is feltették: ha valóban kíváncsiak voltak a dolgozók véleményére, a szövetség miért nem tette közzé magyar nyelven is a tervezetet, mint korábban a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvénytervezetet? Hogy két hónap múltán miért emlegetjük fel mindezt? Azért, mert az egységes földműves-szövetkezetekben kezdetét vette a kongresszus előtti taggyűlések időszaka. Nemcsak illenék, de hasznos is volna pótolni a korábbi mulasztást. Tudjuk, ezeken a tanácskozásokon elsősorban az efsz-ek X. országos kongresz- szusa óta eltelt időszak eredményeit, illetve a szocialista mező- gazdaság négy évtizedes fejlődését kell értékelni. De a jövő szempontjából legalább ilyen fontos, hogy mindenütt összegezzék az új gazdasági mechanizmus alapelveinek érvényesítésében szerzett tapasztalatokat és megvitassák a dolgozókollektíváknak a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége új alapszabályzatáról alkotott véleményét. Valószínűleg Cyril Moravcík, az SZFSZ Szlovákiai Bizottságának elnöke is ebböi az „alapállásból" indult ki, amikor kiemelte: a kongresszus előtti szövetkezeti taggyűlésektől egyebek között azt várják, hogy értékes javaslatokat terjesszenek az efsz-ek októberben sorra kerülő járási konferenciái elé. Ezt a lehetőséget nem szabad elmulasztani^ KÁOEK GÁBOR Külföldön is keresettek a Dia-pengék A minőségre nincs panasz Vlagyimir Sasztyikov a kérdések megválaszolása előtt egy konkrét esetet mesélt el, amely nagyon tanulságos. Berlinben találkozott egy népszerű szovjet színésszel, aki Nyugat-Berlinben forgatott, de naponta ingázott a két városrész között, mivel szálláshelye az NDK fővárosában volt, hogy ily módon nyugati valutát takarítson meg. A valutaellátmánya ugyanis olyan kevés volt, hogy abból nem-tudta volna fizetni a szállást még egy alacsonyabb osztályú nyugat-berlini szállodában sem. Még kiutazása előtt Moszkvában kérelmezte, hogy engedélyezzék számára legalább 100 rubel nyugatnémet márkára történő átváltását. Sok utánjárás eredményeként ez megtörténhetett, és az akkori hivatalos árfolyam szerint a 300 márkáért 100 rubelt fizetett. Nyugat-Berlinben viszont meglepetéssel tapasztalta, hogy a pénzbeváltóhelyeken korlátlan mennyiségben váltanak be szovjet rubelt, méghozzá egy márkáért három rubelt kérnek. Tehát az itteni pénz- beváltóban a szovjet valutát kilencszer alacsonyabban értékelték. A színész méltatlankodott amiatt, hogy otthon miért léteznek az ésszerűtlen beváltási korlátozások, s kimondottan dühítette az árfolyamokban tapasztalható bántó különbség. Nos, e rövid történet részletezése után látott hozzá Vlagyimir Sasztyikov profesz- szor a kérdések megválaszolásához. • Próbáljunk meg, tehát, világos válasz adni ezekre a kérdésekre. Vegyük például az Izvesztyijában rendszeresen közölt valutaárfolyamokat. Vajon ezek az utóbbi években reálisabbak?-Sajnos nem. Az utóbbi időben az amerikai dollár hivatalos árfolyama 62 kopejkával egyenlő, a nyugatnémet márka esetében ez 33 kopejka. A színésszel történt említett esetem óta a márka árfolyama gyakorlatilag nem változott, a dolláré még csökkent is Viszont ugyanazokban a nyugatnémet pénzbeváltók- ban a márkáért már a három helyett hat rubelt kérnek! De ugyanez a kép fogadna bennünket Bécsben, Amszterdamban és mindenütt, ahol belefognak a rendkívül kockázatos vállalkozásba, hogy illegálisan kemény valutára váltsák a rubelt. • Vajon miért van ez így? Mi ösztönözte a „fekete árfolyamok" kialakulását és mi akadályozza ezek felszámolását?- Semmi rendkívüli nincs abban, ha bizonyos aránytalanság tapasztalható a nyilvános és nem nyilvános átváltási árfolyam között. A „fekete árfolyamok" mindenütt kialakulnak, ahol konvertibilis és nem konvertibilis valuták találkoznak. Tisztázzuk azonban röviden a terminológiát. Léteznek az úgynevezett erős valuták, amelyek viszonylag állandó arányban szabadon átválthatok bármely ország pénzegységére, méghozzá pénzbeváltóhelyeken és illegálisan, kézből kézbe egyaránt. Ez a tulajdonságuk a konvertibilitás. S ez jellemző például az USA- dollárra, a nyugatnémet márkára, a japán jenre és más fejlett országok valutájára. A szocialista országok valutái, sajnos, nem tartoznak a szabadon átválthatok közé, és ezekkel lényegében a nemzeti határokon belüli pénzforgalmat bonyolítják le, ezért ezek zárt valuták, akárcsak a mi rubelünk. • Hogyan alakult ki a jelenlegi hivatalos árfolyam?-Ószintén szólva, bármilyen kurzust megállapíthattak volna. Olyan helyzetben, amikor a belpiacot elszigetelték a külsőtől - mint például nálunk évtizedeken át - egyszerűen nem volt jelentősége a reális valutaárfolyamoknak. Ha alacsony volt a kemény valuta rubelhez viszonyított kurzusa, akkor a kivitelnél elkönyvelt veszteséget a behozatalnál egyenlítettük ki. Kering egy legenda, amely valószínűleg meg is történt. Eszerint 1947-ben, a pénzreform előkészítésekor Sztálinnak javasolták, hogy 14 rubelben állapítsák meg a dollár árfolyamát. Sztálin azonban így morfondírozott: „Elég nekik 4 rubel is!" És egy tollvonással a javasoltnál majdnem négyszer alacsonyabban állapította meg az átváltási kurzust. Az 1961-es reform előkészítésekor némileg másként jártak el. Azonban számos logikátlanság történt: például a mi legolcsóbb férfi öltönyünket egyenértékűnek tekintettük a „normális" amerikai férfi konfekcióval, a Pobedát a Chevrolettel. Végül is kijött az, hogy a dollár megközelítőleg 1,2 „új" rubellel egyenlő. És ezt a következőképpen oldották meg. „Ókét ott" infláció sújtja, az árak emelkednek, s ha 1,2 rubelt állapítunk meg, akkor holnapra ez az adat már elavult és megint újra kellene számolnunk! Határozzuk meg ezért a kurzust úgymond perspektívában! Végül is az a döntés született, hogy ettől a pillanattól kezdve a dollár 90 kopejkát ér. A mi pénzünk névleges értéke tízszeresen csökkent. A hetvenes években az árfolyam irrealitása tovább mélyült. Egyrészt bekövetkezett a nyersanyagok világpiaci árának robbanása, sőt, megszűnt a dollár aranyra való hivatalos átválthatósága. Másrészt gazdaságunkban a stagnálás és a lappangó inflációs folyamatok első jelei kezdtek mutatkozni. A hivatalos valutaárfolyamokban tapasztalt kilengésekben csak a dollárnak a jenhez, márkához stb. való árfolyamváltozásai tükröződtek, viszont egyszerűen ignorálták a rubel vásárlóerejének megváltozását. Az időközben már elhunyt Borisz Mihalevszkij közgazdászt amiatt mellőzték, hogy megpróbálta bizonyítani a nálunk érvényes árindex és a tényleges helyzet közötti összhanghiányt. A Szovjetunióban elvből kétségbe vonták az infláció létjogosultságát, mivel az csak a nagytőke világában létezhet. Végül is ilyen érveléssel eljutottunk ahhoz az állításhoz, hogy egy dollár egyenlő 64 kopejkával, illetve a nyugatnémet márka 33 kopejkával. • ön osztja azt a véleményt, hogy a rubelnek szükségszerűen konvertibilissé kell válnia?- Idővel mindenképpen. Ebben lényegében minden közgazdász és politikus egyetért nálunk és a Nyugaton is, jóllehet a konvertibilitásra való áttérés időpontjára vonatkozóan eltérnek a nézetek. • A Moszkovszkije Novosztyi a közelmúltban cikket közölt Marshall Goldman amerikai profesz- szortól, aki szerint a rubel átválthatóságának akadálya a mi nemzeti Öntetszelgésünk. Ha ezt leküzdjük és beleegyezünk a rubel dollárhoz viszonyított árfolyamának csökkentésébe 1:10 arányban, s ezzel párhuzamosan az importált termékek árának emeléséhez, a rubel konvertibilitása akár már holnaptól szóba jöhet. Vajon így van ez?- Mindenki hadvezérnek érzi magát, ha csak távolról figyeli a csatát. Szerintem ezt a cikket áthatja a monetarista koncepció, amely szerint a pénz a gazdasági fejlődés mindenható szabályozója. Valójában egészséges nemzeti pénzegység csak egészséges gazdaságban létezhet. Én másként fogalmaznám meg Goldman elméletét, aki szerint a rubel konvertibilitása az átalakítást jelenti, mert szerintem az átalakítás a rubel teljes konvertibilitásával éri el tetőpontját. A professzor gyakorlati tanácsai nagyon egyszerűek: hat rubelben állapítsák meg a dollár átváltási árfolyamát, és minden rendben lesz. Mondjuk meg nyíltan, hogy ez a javaslat nem sokban különbözik a nyugati pénzbeváltók „nem hivatalos" cserearányától, amely úgyszintén nem az égből pottyant, hanem különböző konkrét árucikkek, például farmerek vagy kazetták értékének az összehasonlításával alakult ki. Vagy vegyünk mást, például a személyi számítógépeket. Az Atan számítógép 780 dollárba kerül, de nálunk a kereskedelemben az ára esetleg a 40 ezer rubelt is elérheti. Talán a nemzetközi valutaspekulánsok szájízének megfelelően alakítsuk ki az árfolyamokat? Vagy előbb mégiscsak számoljuk fel az egyes termékek területén mutatkozó áruhiányt, gyártsunk konkurenciaképesebb termékeket, törjük le az elviselhetetlenül magas árakat, és a reális kurzusokról csak ezután elmélkedjünk? • Viszont azok a vállalatok, amelyektől ezek a termékek függnek, kijelentik, hogy importtechnológiára van szükségük, tehát devizára. Deviza nélkül nincs termelés, termelés nélkül nincs deviza. Nincs tehát kitörés az ördögi körből?- Ilyen ördögi kör valóban létezett, de már kezdünk belőle kitörni azzal, hogy felhagytunk a külgazdasági tevékenység direktív irányításával és új gazdálkodási módszerekre tértünk át. Az állami vállalatra vonatkozó törvény és a külgazdasági tevékenységet ösztönző kormányrendeletek kifejezetten szorgalmazzák a világpiaccal való közvetlen kapcsolatteremtést. Nem minden vállalat jelenhet meg azonban a világpiacon, de nem is kell, hogy feltétlenül erre törekedjen. Ezért minden jól dolgozó vállalat rubelben is szolid nyereséget halmozhat fel. Arra van szükség, hogy az új körülményeknek megfelelő mechanizmust alakítsunk ki, amelyben ez a nyereség valutára váltható át. Vagyis belső valutapiacra van szükség, s ehhez az első lépést a valutaaukciók jelentik. • Most engedje meg, hogy más szempontból tekintsünk erre a problémára. Idén január 15-én aláírták a bécsi találkozó záródokumentumát, amely kimondja minden ember arra vonatkozó jogát, hogy bármely országot, beleértve saját hazáját is, elhagyhatja és vissza is térhet oda. A találkozó résztvevői, így a Szovjetunió is, kötelezték magukat arra, hogy egy éven belül a belső jogi előírásokat összhangba hozzák ezzel a dokumentummal. Felmerül azonban a kérdés: biztosítható-e a szabad kiutazás a rubel szabad átválthatósága nélkül? Márpedig eddigi beszélgetésünkből az derült ki, hogy a rubel szabad átválthatóságának elérése egy évnél mindenképpen hosszabb időt vesz igénybe...- Ez valóban gondot okoz. Az emberek és az áruk szabad cseréje, a valuták szabad átválthatósága nélkül, feltétlenül problémákat szül. A mi viszonylag kis intézetünk tapasztalataiból tudom, hogy mennyi meghívást és tudományos eszmecserére alkalmat agó lehetőséget mondtunk le, illetve szalasztottunk el valutahiány miatt! Csak akkor utazunk ilyen fórumokra, ha meghívóink magukra vállalják kiadásaink fedezését. Már megszoktuk a szüntelenül kínos helyzeteket, és ezeknek a rémétől nem tudunk szabadulni a szocialista országok között megvalósuló, úgynevezett devizamentes csere esetében sem. S még rosszabb ez, ha valaki a Nyugatról hív meg bennünket: az ember nagy országot képvisel, de a vendéglátóktól való megalázó függőségben érzi magát. Abban bízni, hogy mindez egy év leforgása alatt áthidalható, nem reális dolog. • Azonban nemcsak tudósokról, művészekről és szakemberekről van szó, hanem parasztokról, fejönökről, lakatosokról, tehát egyszerű hétköznapi emberekről is. Ez az egész téma nem áll tőlük nagyon is távol? Hiszen dollárt talán sohasem tartottak a kezükben, sőt talán még szocialista országban sem jártak.- Ha az említettek nem utaznak ma, akkor útra készülhetnek akár már holnap. Évente 2 millióan utaznak tőlünk külföldre. Országunk lélekszámát tekintve ez nagyon kevés, de azt állíthatom, hogy nemcsak művészek és tudósok utazhatnak Másodszor, ami lényeges, már a rubel kezdeti, részleges átválthatósága is hozzájárulna gazdaságunk aktívabb bekapcsolódásához a nemzetközi munkamegosztásba és a hazai piac jobb ellátásához. Ha a szovjet állampolgár a tisztességesen megkeresett rubeljeiért mindenféle csere nélkül vásárolhat majd lakást, divatos zakót, videót vagy bármilyen márkájú autót, akkor mi szüksége lesz a dollárra? Ebben az esetben élményszerzés céljából utazik majd külföldre, nem pedig bizonyos áruk megvásárlása miatt. De a turistáknak miért kell sorban állniuk, ha más országban akarnak valamit vásárolni? Mihelyt működőképes lesz a szabad átválthatóság rendszere, s nemcsak a KGST-n belül, mindez a múlté lesz. Miért kellene bárkinek is Prágában sorban állnia, ha a csehszlovák csillárt Taskentben vagy Tbilisziben is megvásárolhatja? Ennek egyetlen előfeltétele van - az, hogy a rubel teljes értékű pénzegységgé váljon, amely vonzza az árut, s nem pedig megfordítva. (APN) A felnőtt férfiak többnyire pengét használnak borotválkozáskor, de nem ritka az sem, hogy villany-, illetve „klasszikus" borotvát. Ha már a pengéknél tartunk, sok férfi nem is tudja, hogy melyik városban, melyik vállalat gyártja őket. így felfedjük a ,,titkot". A Dia márkájú pengéket a jevickai (Svitavyi járás) Dia nemzeti vállalat 1950-ben kezdte gyártani. A munka eleinte egy kis csarnokban folyt, melyet a dolgozók társadalmi munkában építettek. A csarnoknak 1966-ban felépült a párja is, majd tíz év elteltével egy újabb, ezekben az Astra-Superior, illetve az Astra-Platinum márkájú pengék gyártása folyik. A vállalat pengéken kívül villanyborotvákat, borotvákat és motorbi- cikli-aikatrészeket is gyárt. Azzal, hogy a termékek skálája jelentősen bővült, nemcsak Jevicka polgárai jutottak tisztes keresettel járó álláshoz, hanem a környékbeli falvak lakosai is. A további technológiai és szervezési fejlesztés elősegítette, hogy a Dia-Jevicka vállalat - mely pengegyártás tekintetében a csehszlovák piacon jelenleg monopolhelyzetet élvez - ez idő tájt négyfajta pengét gyárt. Ezekkel bőven ellátják a hazai piacot, sőt exportra is jut belőlük elegendő, többek között Ománba, Burundiba, Szenegálba és Ecuadorba. A vállalat termelékenysége az utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett: míg a megnyitás évében (1950) a hazai és a külföldi piacokra összesen 32,5 millió pengét szállított, mára ez a szám megtöbbszöröződött. Csak a Nyugatszlovákiai kerület számára évi 20 millió korona értékben gyártanak pengéket. A Drogéria Bratislava vállalat ezért jó és megbízható szállítóként tartja számon a vállalatot. Erről a bratislavai Februári győzelem utca Drogéria-üzletében is meggyőződhettünk. Az üzlet vezetőjének szavai szerint a Dia márkájú pengék minősége jó, a vevők elégedettek velük, eddig sem szóban, sem írásban nem tettek rájuk panaszt. A nemrégiben állami vállalattá vált Dia-Jevicka dolgozói továbbra is tartani akarják a jó minőséget, a hírnevüket, nemcsak a 8. ötéves terv még hátralevő éveiben, hanem a következő, a 9 tervidőszakban is. MIKULÁS MAÍAŐEJE
