Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám, szombat
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Szombat, 1989. szeptember 23. • Ára 50 fillér • XLII. évfolyam, 225. szám Szövetség a politikai együttműködés alapján A CSKP KB Elnöksége a múlt héten Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front többi politikai pártja együttműködésének további elmélyítéséről tanácskozott. Az elnökség üléséről kiadott közlemény megállapította, hogy a CSKP továbbra is szövetségeseinek, a Nemzeti Front politikájának kidolgozásában, megvalósításában és ellenőrzésében pedig önálló tényezőnek tekinti ezeket a pártokat. Hangsúlyozta, hogy a CSKP, a központtól az alapszervezetekig a kölcsönös tisztelet, valamint a problémák megoldásához, az átalakítás és demokratizálás feladatainak megvalósításához vezető utak keresése alapján fejleszti velük együttműködését. A politikai együttműködés azonban azt feltételezi, hogy a Nemzeti Front pártjainak vezetőivel rendszeresen megvitassák az elvi kérdéseket. A gazdasági mechanizmus átalakítása során társadalmunkban elmélyül a demokratizmus és ez természetesen vonatkozik az egész politikai rendszerre is, amelyben kulcsfontosságú szerepe van a Nemzeti Frontnak. Az átalakítás támogatására elfogadott első pártdokumentumok közé tartozik az, amely a Nemzeti Front és a benne tömörülő szervezetek aktivizálására ösztönöz. Az elmúlt időszakban már megtettük az első lépéseket ennek megvalósítása érdekében. Jobban ügyelünk arra, hogy a Nemzeti Front erőteljesebben fejezze ki az egyes pártok és társadalmi szervezetek tagjainak nézeteit, érdekeit és szükségleteit, növekedjen részvételük a közügyekre vonatkozó döntéshozatalban, az igazgatásban és az irányításban. A Nemzeti Front szervezetein és szervein beiül is el kell mélyíteni a demokráciát, s megerősíteni az önállóságot. Az eddiginél még céltudatosabban kell folytatnunk ezt az irányzatot. Sok mindennel nem lehetünk elégedettek. Tapasztalataink szerint egyesek még mindig nem értik meg teljes mértékben a Nemzeti Front jelentőségét és szerepét a politika kidolgozásában és megvalósításában. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy a párttagok és tisztségviselők egy része továbbra is bizalmatlan a pártonkí- vüliekkel vagy más pártok tagjaival szemben, ami elsősorban a káderpolitikában nyilvánul meg. Rendkívül káros és helytelen lenne, ha ebbe beletörődnénk. Ugyanis ellentét keletkezne a szavak és a tettek között, mivel a pártdokumentumok szerint az eddiginél bátrabban és nagyobb mértékben kell felelős beosztásokkal megbízni a pártonkívülieket és más politikai pártok tagjait. Ezt világosan megfogalmazta a CSKP KB 7. és 9. ülése. Ártana pártunk politikájának, ha ezeket az elveket csak szavakkal támogatnánk és a gyakorlatban nem valósítanánk meg őket. Amint Miloá Jakeá elvtárs, a CSKP KB főtitkára a kerületi és járási pártbizottságok vezető titkárainak országos értekezletén kijelentette, mindenütt céltudatosan és rendszeresen szilárdítani kell a nép egységét, a párt és az állampolgárok kapcsolatát, a szocialista társadalmi rendszer bázisán. Alapelvnek kell tekintenünk azt, hogy a néppel együtt, a népért kell dönteni. Ebben rejlik a szocialista demokrácia lényege. Társadalmunkban különböző világnézetű, különböző politikai és vallási meggyőződésű emberek élnek. Ez a valóság, ebből indulunk ki. Arra támaszkodhatunk, hogy társadalmunkban egy erős, egyesítő tényező létezik. Ez pedig az állampolgárok hűsége a szocialista haza iránt, az, hogy társadalmunk tökéletesítésére és fejlesztésére törekednek és ezáltal felelősséget is vállalnak országunk további sorsáért. Pártunk már hagyományosan mindig szövetségeseket tudott szerezni, meg tudta nyerni a széles néprétegeket politikája támogatására. Napjainkban, amikor az átalakítás és demokratizálás útjára lépünk, amikor új feladatokkal és új jelenségekkel találkozunk, amikor új feltételek között dolgozunk, még nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk ennek érdekében. Sok mindent együtt kell csinálnunk napjainkban és a jövőben is. Ebben az összefüggésben rendkívül fontos a CSKP KB Elnökségének a közelmúltban hozott döntése, miszerint a CSKP és a többi politikai párt vezetői rendszeresen találkoznak majd, hogy megvitassák az elvi kérdéseket. Ezt a gyakorlatot a területi pártszervekben is érvényesíteni kell. Gyakorlattá kell tenni azt, hogy a Nemzeti Front keretében egyesítsük az erőket, hangoljuk össze lépéseinket. Abból indulunk ki, hogy a Nemzeti Front az elmúlt évek során bevált mint politikai rendszer, megfelelt népünk létérdekeinek. Meggyőződésünk, hogy a becsületesen gondolkodó és cselekvő emberek többségére támaszkodhat, azokra, akik szocializmusban akarnak élni és dolgozni, és az ilyen emberek nemcsak a pártban, hanem az egész Nemzeti Frontban megtalálhatók. Velük együtt valósítjuk meg az átalakítás és a demokratizálás politikáját. Még egyszer hangsúlyozzuk: alapelvnek tekintjük, hogy a néppel együtt a népért döntünk. (Rudé právo) Újszerűen a szakszervezeti munkában is Miroslav Zavadil mondott vitaindító beszédet Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (ŐSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Elnöksége tegnapi ülésén megvitatta a CSKP KB 15. ülésének tartalmi előkészületeit. Ezzel kapcsolatban áttekintette annak a beszámolójának a tervezetét, amelyet az ülésen Miloé Jakeé, a CSKP KB főtitkára terjeszt elő. A testület a továbbiakban megtárgyalta a népgazdaság-fejlesztés irányításának szabályozóira vonatkozó javaslatot, amelyet a szövetségi kormánytdöntése alapján az Állami Tervbizottság dolgoz ki. Jóváhagyólag tudomásul vette a dokumentumtervezettel kapcsolatos eddigi munkákat. Az előterjesztett javaslatban olyan eljárások és szabályozók szerepelnek, amelyeket az egységes irányító központnak mindenekelőtt az állami terv célkitűzéseitől eltérő gazdasági fejlődés korrigálása során kell alkalmaznia. Az elnökség hangsúlyozta, hogy a következő időszakban nagy figyelmet kell fordítani az ötéves állami terv, az irányítási rendszer s a népgazdaságfejlesztés irányításának rendszere közötti kapcsolatok és kötődések pontos, világos körülhatárolására s azon feltételek meghatározására, melyek között a szabályozókat alkalmazni fogják. E tekintetben abból kell kiindulni, hogy a szabályozók szerepe hatékony betöltése elengedhetetlen feltételének a jól kidolgozott ötéves állami tervnek s a jól müködö irányítási rendszernek kell lennie. A CSKP KB Elnöksége ezt kővetően megvitatta a kommunista és munkáspártok s némely haladó párt és mozgalom képviselőinek a CSKP XVIII. kongresszusára való meghívására vonatkozó javaslatot. A testület véleménye szerint a testvérpártok kongresszusai megfelelő alkalmat nyújtanak a sokoldalú kapcsolatok ápolására, a pártközi eszme- és tapasztalatcserére s a szolidaritás és az internacionalista együttműködés erősítésére. A XVIII. pártkongresz- szusra több mint 150 külföldi küldöttséget hívnak meg- (Folytatás a 2. oldalon) Felvételünk az ünnepségen készült (Foto: Iván Rychlo - ÖSTK) Átadták a Ludovít Stúr Újságírói Díjat A publicisztika fontos szerepet tölt be az átalakításban (ŐSTK) - Megkezdődött tegnap délután Prágában a szakszervezetek járási és városkerületi tanácsai elnökeinek országos ülése. A tanácskozáson áttekintik a szakszer- - vezetek legutóbbi országos konferenciáján jóváhagyott határozatok végrehajtásával született eredményeket, valamint a szakszervezeti évzáró taggyűlések és konferenciák előkészületeivel összefüggő kérdé- ' séket. Vitaindító beszédet Miroslav Zavadil, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke mondott. Bevezetőben hangsúlyozta: az ülésnek nagy jelentősége van abból a szempontból, hpgy a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom miképp vesz részt a CSKP XVIII. kongresszusának előkészületeiben. Emlékeztetett a szakszervezetek legutóbbi országos konferenciájának határozataira, és méltatta jelentőségüket a következő időszakra nézve. Kiemelte, (Folytatás a 2. oldalon) (ŐSTK) - A Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának javaslatára a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége Michal Lankónak, az SZSZK Kulturális Miniszétriuma sajtóügyi és tájékoztatási főosztálya vezetőjének - kommunista újságíró1 ként végzett sokéves munkájáért és a szlovákiai sajtó terjesztésében szerzett rendkívüli érdemei elismeréseként -, Róbert Hanzlnak, a Csehszlovák Rádió bratisiavai propaganda-főszerkesztősége Banská Bystrica-i részlege szer- kesztő-kommentátorának - társadalmilag elkötelezett gazdasági, publicisztikai tevékenységéért - és Ján Medved’nek, a Pravda propaganda- és pártéletrovata vezetőjének - kiváló politikai publicisztikai munkájáért - Ludovít őtúr Újságírói Díjat adományozott. A legmagasabb szlovákiai újságírói kitüntetést tegnap Viliam éalgo- viő, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke adta át. Beszédében nagyra értékelte a kitüntetetteknek a tömegtájékoztató és propagandaeszközöknél kifejtett elkötelezett tevékenységét, amellyel aktívan hozzájárulnak a CSKP politikai irányvonalának megvalósításához, a társadalmi haladás, a szocializmus fejlődése és népünk boldog, békés élete érdekében kifejtett erőfeszítéseihez. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a publicisztika fontos szerepet játszik a forradalmi átalakításért s a társadalom további demokratizálásáért vívott küzdelemben. - Korunk megköveteli, hogy a közvéleményhez olyan újságírók szóljanak, akik képesek megnyerni a dolgozók legszélesebb tömegeit a szocialista változtatások végrehajtására és harcolni mindaz ellen, ami fékezi előrehaladásukat, s gyengíti a szocializmust - mondotta. A kitüntetetteknek erőt és alkotó gondolkodást kívánt további munkájukhoz. Az újságírók nevében Ján Med- ved’ mondott köszönetét. Az ünnepségen részt vett Stefan Bachár, az SZLKP KB Titkárságának tagja, a Pravda főszerkesztője, Kiss József, az SZLKP KB Titkárságának tagja, lapunk főszerkesztője, Igor Őkorica, az SZLKP KB osztályvezetője, Krocsány Dezső, Anna Rybnikárová és Kamii Bro- dziansky, az SZNT alelnökei, Ste- fan Murin, az SZSZK kormányának első elnökhelyettese és több más személyiség. (ŐSTK) - Eduard Sevardnadze szovjet és James Baker amerikai külügyminiszter csütörtökön este a Wyoming állambeli Jackson Hóiéba, kétnapos hivatalos tárgyalásaik helyszínére érkeztek. A repülőtéren rövid sajtóértekezletet tartottak. A szovjet külügyminiszter Bush elnökkel folytatott megbeszéléseit a munka jó kezdetének nevezte. Hozzáfűzte, hogy a leszerelés, s a szovjet-amerikai kapcsolatok egyéb területein jó lehetőségek körvonalazódnak. James Baker is derűlátással szólt a küszöbönálló tárgyalások kilátásairól. „Bizonyítani akarHetvenéves az Izraeli KP (ŐSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága táviratban fejezte ki jókívánságait az Izfaeii Kommunista Párt Központi Bizottságának a párt megalapításának 70. évfordulója alkalmából. A táviratban a testület nagyra értékeli az izraeli kommunisták erőfeszítéseit, amelyeket annak érdekében tesznek, hogy megteremtsék az igazságos és tartós közel-keleti békéhez szükséges feltételeket az izraeli és az arab nép számára egyaránt azonos jogok szavatolásával. Kitüntetés (ŐSTK) - Frantiáek Pochybnak, a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság Népi Ellenőrzési Bizottsága elnökének 60. születésnapja alkalmából a szocialista társadalom építésében elért kimagasló munka- és politikai eredményeiért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A magas állami kitüntetést tegnap Banská Bystricában Ján Selecky, a kerületi pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. Tárlatlátogatás (ŐSTK) - Viliam áalgoviő, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap Anna Rybnikárovának, az SZNT alelnökének társaságában ellátogatott Orest Dubay nemzeti művész alkotásaiból a bratisiavai Szlovák Nemzeti Galériában nyílt kiállításra.^ A vendégek nagy érdeklődéssel tekintették meg a képzőművész mintegy 400 munkáját, amely átfogó képet ad életművéről. juk az utánunk jövő nemzedékek számára azt, hogy országaink között nyílt légkör uralkodik. Reméljük, hogy kapcsolatainkban új utakat tudunk kiépíteni" - mondotta. Bush elnök és Sevardnadze csütörtöki washingtoni tárgyalásairól a késő esti órákban tájékoztatta az újságírókat James Baker külügyminiszter. Elmondta, Mihail Gorbacsov levele, amelyet a szovjet diplomácia vezetője adott át az elnöknek, nagyon részletes, tárgyszerű és technikai áttekintést ad a leszerelési (Folytatás a 2. oldalon) Szovjet - amerikai külügyminiszteri találkozó A figyelem középpontjában a fegyverzetellenőrzési kérdések Vélemények a Bush-Sevardnadze tárgyalásokról