Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-14 / 190. szám, hétfő
ÚJ szú 5,. 1989. VIII. 14. Gátat jelent a gát? Nagyon dühös volt Jirí Hudec a Hungalu Budapest Nagydíj 110 méteres gátfutó döntőjének befejeztével. Az igazság az, hogy volt oka a haragra.- Én egy akkora szamár vagyok! - rázta a fejét, mikor a Népstadion díszemelvénye alatti térségben a magyarok kitűnősége, Bakos György egy rögtönzött pantomimjátékkal afelől érdeklődött, mi történt a pályán. - A táv első felében minden jól ment, de belerúgtam a hetedik gátba, ekkor megfogott Tally, ezután az amerikai is hibázott, meg is előztem őt. Erre nem belerúgok az utolsóba is! Bizony, bosszantó. Annál is inkább, mert Jirí Hudec nagyon akart bizonyítani az Európa Kupa gatesheadi A-döntőjének kudarca után.- Hazatérve lesújtott néhány lapban megjelent vélemény. Azt olvastam, szégyellhetjük magunkat, nem érdemeltük meg, hogy felöltsük a címeres mezt, egyáltalán nem volt fontos nekünk a verseny kimenetele, tavasszal bronzot nyert a fedettpályás Eb-n, s Pospíéíl edzővel közösen nagy terveket szőttek az olimpiára. Ez a rajt, ismert okokból, dugába dőlt, így a moszkvai Barátság Versenyen próbált bizonyítani. De nem sikerült.- Ne is juttasd eszembe. Elrontottam a rajtot, aztán nekiütköztem a gátnak, teljesen kizökkenve a ritmusból feladtam a versenyt. Életemben először - s remélem utoljára. A rajtom azóta sem tökéletes, a technikámon is van mit javítani. 1985-ben az athéni csarnok kontinensversenyén eggyel előrelépett, ezüstérmes lett, s megint tervezgetett:-Az ember tele van vágyakkal, tervekkel, de a sors gyakran közbeszól. Két évig kínlódtam... Megműtötték az Achilles-ínamat, s alig kezdtem el a versenyzést, újabb operációt kellett végrehajtani. Rengeteg idő veszett kárba... A római vb évében tért vissza igazában, s a Stadio Olimpicóban Jirí Hudec (balra) Carlos és a kitűnő amerikai Campbell társaságában (ŐSTK-felvétel) nem küzdöttünk, csak a saját érdekeinket tartottuk szem előtt. Ez akkora sértés és hazugság, amit nehéz lenyelni. Tény, hogy gyengén szerepeltünk Gatesheadben, kiestünk a legjobbak mezőnyéből, de hogy nem érdekelt volna az egész, az képtelenség. Nem hiszem, hogy akad a világon sportoló, aki úgy állna oda versenyezni, mindegy mi történik. Minden ember természetes vágya, hogy győzzön, leküzdje ellenfeleit és önmagát is. Mi történt valójában Gatesheadben Jirí Hudeccel?- Nem tudom, egyszerűen nem tudom megmagyarázni! xxx Jirí Hudec, a brnói Zbrojovka felfedezettje, óriási tehetségként tűnt fel évekkel ezelőtt. A magas, szőke, holnap épp 23. születésnapját ünneplő fiú már serdülőkorban megdöntötte a vágta- és a gátfutás kor- osztályos rekordját, 1983-ban Schwechatban junior Európa-bajnok lett. Eredményével egycsapásra a felnőtt válogatottba verekedte magát, s jól sikerült felkészülése után országos csúcsot javított az előfutamban.- Kevésszer sikerül úgy verseny, mint akkor. Minden lépésem kijött, aztán a középfutamot annál jobban elrontottam. A finálét már csak a lelátóról néztem. A vb után új edzővel kezdett dolgozni, Pospíáíl mester a prágai élsportközpontba került, Miroslav Kváő, Jarmila Kratochvílová mestere miután legendás hírű védence befejezte pályafutását, épp tanítványok után kutatott. Kettejük együttműködése gyümölcsözőnek bizonyult (később csatlakozott hozzájuk a tavalyi fedettpályás Európa-bajnok Ales Höffer is). Tavaly Hudec elsősorban vágtázóként igazolta gyorsaságát, a 100 méteren 10,41-re javította egyéni csúcsát. Szöulban speciális számába, a 110 m gáton állt rajthoz. Szereplése ugyanúgy végződött, mint Rómában. A télen végre egészségesen (leszámítva a kínzó szénanáthát) készülhetett. Felgyorsult a vágtában (60 m 6,61), Hágában a fedettpályás Eb-n negyedik lett, a Budapest Sportcsarnokban rendezett vb-n újra csak a középdöntőig jutott. Csapnivaló volt a rajtja, s ami ott elveszett, azt a rövid 60 méteren lehetetlenség behozni. Hudec, amint azt Kvác edző is elmondta, rendkívül robbanékony, ezért a sima vágtaszámban is gyors:- A vágtaszámokban elért jó idők ellenére elsősorban gátasnak érzem magam. Még akkor is, ha a gátas tréningeket nem nagyon kedvelem. Annál inkább a versenyeket. Technikai téren sokat kell még javulnom, hogy a gyorsaságot összhangba hozzam a gát fölötti mozgással. Segítségemre van Aleé Höffer. akinek épp a technika az erőssége. Az, hogy mi ketten együtt készülünk, nagyszerű dolog, mert a legnagyobb hazai ellenfelemmel közösen végzett munkában is arra kényszerülök, hogy rivalizáljak vele. A 110 méteres gátfutás országos csúcstartója a prágai Mezőgazdasági Főiskola gépészeti karának negyedéves hallgatója. Nem tőle, Höf- fertől és Kvác mestertől tudom, igyekszik időben letenni a vizsgákat, nem szereti, ha mint élsportolónak különböző kivételeket kell kérnie.- Nem tartom helytállónak azt a nézetet, hogy az élsport és a főiskolai tanulmányok nehezen összeegyeztethetők. Igaz. néha sokat mulasztok év közben a versenyek, edzőtáborzások miatt, de ezt behozom. A vizsgaidőszakban nem könnyű a dolog, de az éjszakákból sok mindenre futja. xxx Mielőtt az eredményhirdetéshez szólítják, még egy utolsó próbálkozást teszek. Mégis mi lehetett a gatesheadi gyenge szereplés oka? Hudec összeráncolja szemöldökét, megvonja vállát, de szó nem jön ki a száján. Aleá Höffer próbál válaszolni:- Tévében láttam a versenyt. Az első rajtot elrontotta Jirka, de a második szokatlanul jól sikerült, utána is tisztán vette a gátakat. S egyszer- csak hirtelen megtorpant... Elemezgettük a dolgot, de nem tudtunk rájönni az okára. Végre megszólalt a szenvedő alany is. - Az ötödik gátra érve az erős ellenszélben mintha megbénultak volna a tagjaim, minden erőm elhagyott. Rettenetesen bánt a dolog, nem tudok napirendre térni fölötte, hiszen ilyen rossz időm évek óta nem volt. Budapestre kedveszegetten érkezett, a hosszú út fárasztó volt, éjfél után értek Prágába, kettőkor került ágyba a szállodában, reggel pedig irány ismét a repülőtér. Ennek ellenére bizonyítani akarta, hogy formája jó, egy héttel a gatesheadi esemény előtt Ostravában újból beállította 13,48-as országos csúcsát. A hiba ellenére a Népstadionban 2. lett 13,82-es idővel, ez az EK-n a harmadik helyre lett volna elég. De ezt már kár visszasírni. Ugyanúgy, mint a barcelonai VK-rajtot is... URBÁN KLÁRA Botrányok után - bizonyítványosztás előtt Ha azt a közel tíz hónapot kívánjuk mérlegre tenni „ökölvívóéknál“, amely az olimpia óta eltelt, akkor egyetlen gondolattal jellemezhetjük az említett időszakot: botrányok, balhék, egymás hegyén hátán... Minden bizonnyal sokan emlékeznek a szöuli szorítóban történt kabarékra, bokszparódiákra. Azok nyertek, akik abszolút vesztesnek hitték önmagukat; azokat léptették le, akik ártatlanok voltak, azok nyakába került az aranyérem, akik nem érdemelték meg; azokat a bírókat is meghurcolták, eltiltották, akiknek hibája elenyésző volt az igazi „bűnösöké“ mellett. Nem telt el egy nap, hogy a sportágról érkező hírek mellett ne találtunk volna egy kisebb-nagyobb botrányt is. A legjellemzőbb kép talán az volt az egész tornáról, hogy a szorítóban egy dél-koreai sportoló ülősztrájkot folytat a közönség által behajigált párnák között, miközben a ring mellett tisztségviselők, rendőrök, rendezők püfölik egymást, Emil Zecsev, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség bíróküldő bizottságának az elnöke pedig félve oldalozik ki a teremből. Szomorú, lehangoló látvány volt a sport nélküli sportcsarnok, miközben a többi pályán, küzdőtéren azt csinálták a versenyzők, amiért Dél- Korea fővárosába érkeztek. Nem csoda, sőt, nagyon is természetes folyamat volt a játékok utáni hetekben, hogy az ökölvívásról szóló híradások inkább a sportág jövőjével, sorsával foglalkoztak, mint az olimpiai torna szakmai színvonalával. Megszólaltak az AIBA, az EABA képviselői, szót kértek a NOB tisztségviselői, köztük Juan Antonio Samaranch elnök is. Túlzás lenne azt állítani, hogy kedveskedtek mondataikkal, kijelentéseikkel. Samaranch többször is hangoztatta: a Szöulban Elbúcsúzott Karch Király, a világ legjobbnak tartott játékosa Marad a strandröplabda ___ A Los Angeleshez tartozó Inglewood- ban nemrég sajtóértekezleten jelentette be Karch Király, a világ legjobb röplab- dázóinak egyike, a Szöulban olimpiai aranyérmet nyert amerikai válogatott kapitánya, hogy válogatottbeli társával, a hozzá hasonló képességű Steve Tim- mons-szal együtt visszavonul. A két világklasszis még részt vett a Szovjetunió elleni öt mérkőzésből álló, június végi sorozaton és a július elején megrendezett USA Kupán búcsúztak végleg a válogatottól. Azzal kezdtük, hogy ,,a világ legjobb röplabdázóinak egyike“. Nos, ezt amolyan komüniké-megfogalmazásként is felfoghatjuk, tény viszont, hogy 1986-ban, a Nemzetközi Röplabda Szövetség első ízben ítélte oda hivatalosan a földkerekség legjobb játékosának szóló különdíjat, és ezt éppen Király kapta. Azóta nem hallottunk hasonló díjról, ám az olimpiai torna végeztével egyöntetű volt a szakértők szavazásának az eredménye: a sorozat első számú embere a győztes csapat agytrösztje, a szőke, „alacsony“ amerikai volt. Azért tettük idézőjelbe a testmagasságára vonatkozó jelzőt, mert ugyancsak viszonylagos mértékről van szó, hiszen a röplabda is immár egyöntetűen elsősorban az óriások sportja lett, és Karch Király a maga „szerény“ 188 centiméterével bizony a kicsik közé tartozik. Fültanúja voltam, amint egy szöuli mérkőzés folyamán az „észkombájn" fiú kombinatív játékát figyelve két csehszlovák szakember a nézőtéren önirónikus hangnemben meghányta-vetette, hogy náluk bizony szegénynek aligha lenne esélye, hogy ilyen termettel egyáltalán bekerülhessen valamelyik ifjúsági élsportközpontba, hiszen a dogmatikus módon értelmezett sportelmélet alapján a két méternél alacsonyabb fiúknak már nemigen van esélyük az érvényesülésre. Karch Király magasságának megfelelő szerepkört töltött be a csapatban. Fő feladata az adogatásfogadás volt, ami korántsem annyira passzív tevékenység, mint ahogy első hallásra tűnne, hiszen a támadójáték alapját képezi. Abból pedig Karch mindig rendkívül hatékonyan, alkotó módon, a csapat érdekeinek az adott pillanatban legmegfelelőbb módon vette ki a részét. Ha a hálóhoz került és a leütő szerepkörét is bátran vállalta, hihetetlen áttekintésével tűnt ki, mint a szakzsargon mondja, „nem a kezével, a fejével ütött“. Nemcsak azt látta, ami pillanatnyilag történt a pályán, hanem képes volt előrelátni és aszerint kombinálni a különböző játékvariánsokat. Az esze rúgóra járt, ám mintha rúgók lettek volna a lábaiban is, aránylag alacsonyabb" termetét ruganyosságával, kiváló elrugaszkodó képességével ellensúlyozta. S végül pedig még egy tényező, mely magasan a többiek fölé emelte - az egyénisége. Akaratereje, kötelességtudata, a dolgokhoz való hozzáállása. A szaksajtó gyakran idézte első válogatottbeli edzőjének, Doug Bealnak az egyik kijelentését: „Karch szinte a helyettesem a pályán. Kis túlzással ezt úgy is jellemezhetném, hogy szinte olvas a gondolataimban és úgy irányítja a játékostársait, ahogy jómagam is tettem volna, de még mielőtt megszólaltam volna, 6 már döntött is.“ Karch Király - így írja a nevét, melynek kiejtése az amerikaiaknak nem kis gondot okoz - magyarul Király Karcsi lenne. Mint nevéből is kitűnik, magyar származású, édesapja egykor otthon magyar ifjúsági válogatott is volt, a fia azonban Amerikában született és nőtt fel, s nem beszéli szülei nyelvét. Gyakorlatilag hatéves kora óta foglalkozik a röplabdával, mely akkoriban még szinte ismeretlen volt a tengerentúlon és a válogatott sikerei ellenére ma sem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé. Mint a legtöbb amerikai fiú, ő is sokat gyakorolta az atlétikát, úszást, baseballt és kosárlabdát is. Talán ebben is keresendő sok1 oldalúságának, mozgáskultúrájának alapja... Az amerikai válogatottban a most 28 esztendős Király 1981 óta szerepelt s oroszlánrésze volt abban, hogy az együttes 1984-től kezdve gyakorlatilag mindent megnyert a sportágban. A két olimpiai bajnoki cím mellett (1984-ben, Los Angelesben is győzött az USA) egy világbajnoki és egy Világ Kupa-elsőség is gazdagítja eredménylistáját. Karch Király egyébként az egyetlen olyan játékos, aki a teremröplabdában és a strandröplabdában is világbajnoki címmel büszkélkedhet. Az utóbbi esetében a játéknak Amerika-szerte elterjedt és népszerű változatáról van szó, melyet a háló mindkét oldalán két-két játékos játszik. (A dél-európai variánsban háromtagú csapatok szerepelnek.) Király tehát nem szakad el kedvenc sportágától. Belép a „civil életbe“ (biológia szakon végzett a kalifornia Santa Barbara Egyetemen) és, mint kijelentette, a strandröplabdát továbbra is magas fokon szeretné művelni MAJOR LAJOS tapasztaltak alapján veszélyben van az ökölvívás olimpiai státusa. Bármennyire is szomorú leírni, de igazat kellett adni az elnöknek. Igazat, mert ami Szöulban történt - kivételt képeznek természetesen a becsületes küzdelemben győzők -, az kevéssé emlékeztetett az ökölvívásra. Hacsak a szorító mellett randalírozókat nem számítjuk versenyzőknek... Felmerül a kérdés: hogyan juthatott idáig az a sportág, amely a legnépszerűbbek közé tartozik, tartozott az olimpiákon. Egy tényt azonban előre kell bocsátanunk: nem a versenyzők tehetnek a szégyenről. Ők a szeptemberi olimpiára is azért utaztak, hogy nyerjenek, s ha náluk jobb képességűtől szenvednek vereséget, annak gratulálva távozzanak a kötelek közül. A sportág tönkretevői között a nemzetközi szövetségek - elsősorban a nemzetközire gondolunk - vezetőit kell említenünk. Mert annak a cirkusznak, ami a ríngben és a környékén zajlott, annak ők voltak a rendezői, koreográfusai. Hogy miként sikerült a produkció? A fentiekből talán kiderült... A szöuli tornán végül is három amerikai, két-két NDK-beli és délkoreai aranyérem született, a többi országnak egy-egy arany jutott. Meglepetésre a szovjet válogatott is csak egy győzelmet szerzett, pedig a versenyek előtt három-négy aranyban gondolkodtak. Az erőviszonyok tehát nagyon is kiegyensúlyozottak voltak, de ebben az egyensúlyozásban vastag részt vállaltak a bírók, a pontozók is. Mint már említettük... Az olimpia után sok pihenő nem jutott a legjobbaknak, legalábbis kontinensünk legjobbjainak nem. Május utolsó hétvégéjén Athénban rendezték a 28. Európa-bajnoksá- got, amelyen „visszajött“ a papírforma. A főszerepet a szovjetek - sok újoncot, sok fiatal tehetséget próbáltak ki, négy aranyat hozó sikerrel -, az NDK-beliek és a bolgárok játszották. Az NDK-beliekről el kell mondani, hogy régi, jórészt az 1985-ös budapesti kontinensbajnokságról megismert öklözőkkel érkeztek a görög fővárosba. Edzőjük, Günter Debert jól gondolkodott, amikor elsősorban az öregeknek szavazott bizalmat. Mert az NDK-beliek csak legföljebb éveik számát tekintve számíthatnak korosnak. Tudásuk, technikájuk, erőnlétük és főleg küzdeni tudásuk hibátlan, minden igényt kielégít. Még akkor is, ha sokak számára ellenszenves az a rakko- lós, darálós küzdómotor, amit a szorítóban mutatnak. Ellenszenv ide, antipátia oda, ők is hazavittek négy aranyat. A bolgároknak három elsőség jutott - ahogy elmondták az Eb után -, ezzel minden reményüket felülmúlva. Szeptember második felében Moszkvában rendezik a vb-t. Mert az igazi megméretés az lesz. A félévi athéni értesítő után ugyanis ott, a vb-n osztják majd az éwégi bizonyítványt. S remélhetőleg a szorító körül tevékenykedő tisztségviselők és funkcionáriusok is azon lesznek, hogy legalább javítsanak valamit a szöuli elégtelenen... R. F. Botrány a szöuli ríngben: ahogy látható, nem a bokszolók a főszereplők; egymást ütlk-verik a rendezők és a rendőrök... (ŐSTK-felv.)
