Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-11 / 188. szám, péntek
Az érdektelenség tanulságai XIII. Központi Művelődési Tábor Önismeretünket gyarapító könyvek Püspöki Nagy Péter két monográfiájáról Az érdekeltek közül sokan tudták, hogy az 1987-ben Jászón (Jasov) tetőzött művelődési „táborválságot“ csak alkalmi megoldásként feledtette a Somodiban (Drienovec) tavaly ideiglenes megoldásként kitalált járási és központi „házasítás“. A kassaiak (Koáice) és a környékbeliek művelődési táborát a Csemadok Központi Bizottságának pénzbeli dotációja egy esztendeje természetesen fellendítette, de idén az is bebizonyosodott, hogy Somodiban anélkül is négyszázan táboroztak és művelődtek. Ugyanakkor sem az anyagi lehetőségek, sem az igencsak átgondoltnak tetsző tábori program nem lendített az ismét különvált központi művelődési tábor színvonalán. Nincs ebben az állításban ellentmondás? Átgondolt műsor, ugyanakkor mindennemű tábori hangulat, közösségi kapcsolat hiánya? A két dolog nem zárja ki egymást egy olyan művelődési táborban, ahol az első két napon a rendezőkön és a szakmailag érdekelteken kívül csupán nyolc-tíz táborozó lézengett. Az is a környékbeliek érdeklődésének köszönhető, hogy a nemzetiségi oktatási rendszerről tartott nyílt fórumon legalább ötvenen vettek részt. A következő napok előadói és témáik iránti érdeklődés mértéke is a környékbeliek jelenlétén vagy távolmaradásán múlott. Ezt tapasztalva tűnik elgondolkodtatónak, hogy nagyjából végigjárva a lévai (Levice) járás városait, falvait, egyetlen helyen sem fedeztem fel plakátot. Aki mégis eljött, azt bizonyára zselizi (2elie- zovce) barátai értesíthették, bár a tábornak helyet adó városkában sem találtatott falragasz. Minősíthetném a helyi, illetve a járási Csema- dok-funkcionáriusokat, de nem teszem. Az idei központi művelődési tábor nem ezért vergődött az érdektelenség szorításában. Tudvalévő, hogy a Csemadok művelődési klubjainak irányítása kétutasnak mondható. Az egyiket a Csemadok KB apparátusa járja, a másikat az ún. klubtanács. Bár annak idején a két út egyként kezdődött, mára ismét különvált. Olyan ez, mint amikor a járhatatlanná gyúrt dűlőútról letérve a traktorok a szántóföldön vernek új utat, amelyre az apparátus különböző megfontolá- sokból__nem hajlandó rálépni, de a régi rosszat sem javítja meg. Annak pedig a központi művelődési tábor itta meg a levét, hogy a klubtanács tagjai sem hajlandók visszatérni az eléggé elnyűtt dülőútra. Kezdődött mindez a hetvenes évek közepén, amikor a vágsellyei (Őal'a) és a komáromi (Komárno) művelődési klubok feltámasztották a hatvanas években oly eleven nyári ifjúsági táborok hagyományát. Az egyre bővülő klubmozgalom láttán a Csemadok KB akkori apparátusa az alulról jövő kezdeményezésekre végül is reagált, s igyekezett helyet találni a Csemadok-alapszervezete- ken belül egyre-másra alakuló klubok munkájának a módszertani irányítására. Azokban az években alighanem úgy érezték az egyes klubok vezetői, hogy a Csemadok apparátusa atyáskodva akar ellenőrizni. Ennek viszont az lett a következménye, hogy néhány klub vezetőjét leváltották, s itt a közösségi munka évekre a stagnálás állapotába került. Az ellenőrzést úgy gyakorolta az apparátus, hogy amikor a helyi érdekszövetségek korlátozták a klubok tevékenységét, nem volt hajlandó megvédeni ezeket a klubokat. Tehette vagy nem tehette volna? Ezt lehet vitatni, az azonban bizonyos, hogy a klubok vezetői (a klubtanács) és a Csemadok KB mindenkori irányítói közötti bizalmatlanság ebből az időszakból ered. Az tény, hogy végül is egy merőben más helyzetben lévő, a Nemzeti Front tagjaként politikai tényezőként is számontar- tott Csemadokon belül kellene nyílt vitában rendezni ezt az áldatlan helyzetet. Fontos kérdés ez, hiszen a Csemadok-tagság gondolkodás- módját oly nagymértékben befolyásoló és meghatározó humán és műszaki értelmiség fórumaivá lettek a művelődési klubok. Ennek a sok embert vonzó, apró szellemi fórumokból összeálló láncnak a sértetlensége feltétele, hogy a Csemadok egésze a csehszlovákiai magyarság érdekeinek, a szocialista értékek továbbfejlesztésének megfelelően koncentrálja a meglévő szellemi energiákat. Csak így képviselheti a Nemzeti Fronton belül a magyarság társadalmi helyzetének reális értékelésére alapozott véleményeket. A Csemadok apparátusának az átalakítás és a nyíltság szellemében kell hatékonyabban felkarolnia az alulról érkező ösztönző kezdeményezéseket. Helytelen lenne azonban a megszokott dolgoktól különböző és új szemléletű kezdeményezést az apparátus keblére ölelve valójában semlegesíteni. A klubtanács részéről pedig megdöbbentő viszonyulás helyszíne volt a zselizi kempingben megtartott művelődési tábor. Ha tagjai nem tudatosítják hamarosan, hogy a Csemadok belső működésének megújulása sokban múlhat azon, hogy ők haj- landók-e érdemi vitát - hangsúlyozom, érdemi vitát és nem dacos kivonulást - kezdeni a művelődési klubmozgalom állapotáról és jövőjéről, akkor ennek a Csemadok belső életében súlyos következményei lehetnek. Márpedig az egyre nagyobb számú fiatal értelmiség döntően járulhat hozzá ahhoz, hogy a Nemzeti Fronton belül számottevő tényezővé változtassa a Csemadokot. Éppen ezért nem szabadna elzárkózni az együttműködéstől úgy, ahogyan a zselizi táborozást szinte bojkottálta a klubtanács tagjainak nagy része. Mi másnak tekinthető például az, hogy gyakorlatilag néhány órára a többségük megjelent ott, mert elhozta a kíváncsiság. A „mire mentek nélkülünk?“ kérdés szülte kíváncsiságot aztán megfelelően kielégíthették, hiszen a táborozás általuk tervezett műsora megvalósult ugyan, de érdektelenség övezte szinte valamennyit. Holott a terítékre került témák vitathatatlanul azt a véleménykört tükrözték, ami a klubok tagjait és vezetőiket érdekli. Nincs más út, mint az, amely egy irányba viszi mindkét felet. A művelődési klubokkal szembeni bizalmatlanságot a Csemadok KB apparátusának le kell küzdenie, és szemléletében olyan változásokat eszközölnie, amellyel az értelmiség, az egyetemista fiatalok szellemi aktivitását a csehszlovákiai magyarság érdekeinek szolgálatába állíthatja. Teheti ezt úgy, hogy nem atyáskodni, hanem hasznosítani akar. Olyan időket élünk, amikor a direktív irányítás presztízse igencsak megkopott. Viszont a művelődési klubok tagjainak és vezetőinek bizalmatlansága sem célravezető. Be kell látniuk, hogy a mai Csemadokkal szemben támasztott fenntartásaik csak akkor szűnnek majd meg, ha maguk is cselekvő - és önnön szerepüket kellően érvényesíteni tudó - részesei lesznek a változásoknak. Nem lenne helyénvaló, ha magatartásukkal a tagság és a fizetett apparátus között meglévő, bizonyos feszültségeket éleznék, s nem szabadna megengedni, hogy a Csemadok legsebezhetőbb pontja az értelmiség kivonulása legyen. Ennek a veszélyeit idejében el kell hárítani. Miért írtam ezekről a dolgokról, s miért nem a művelődési tábor műsoráról? Tettem ezt a rádöbbe- nés és a ráébresztés szándékával. Aki jelen volt, annak úgysincs mit mondanom, viszont a távolmaradóknak nem a nyílt vitafórumok, hanem az érdektelenségből levonható tanulságok a fontosak. DUSZA ISTVÁN KULTURÁLIS HÍREK • Hamburgban kiadták a 25 000 márkás Shakespeare-díjat, amelyet az idén az 1926-ban született brit drámaíró, Peter Shaffer kapott művéért és a színházi életben kifejtett tevékenységéért, ó írta a Miloá Forman filmrendezésében világsikerre vitt forgatókönyv alapjául szolgáló Amadeus című drámát. • Edward F. Stanton irodalom- történész Madridban mutatta be Hemingway Spanyolországban című könyvét, amely a kritika szerint a legsikerültebb az e tárgyról írott könyvek és tanulmányok közül. A kötet első része a Spanyolországgal ismerkedő ifjú Hemingwayt, a második rész a polgárháború szemtanúját, míg a harmadik az idős író 1952-ben tett ibériai látogatását eleveníti föl. • A leningrádi Ekszperiment Színházban nemrégiben bemutatták Kafka A per című regénye nyomán készült színpad művét, amelyet a cseh Lida Engelová - Peter Brook- tanítvány - rendezett. Munkatársa volt az ugyancsak csehszlovákiai Jaroslav Malina díszlettervező, a zeneszerző Zdenék Sikola és Zdenka Kratochvílová koreográfus. Tulajdonképpen e rövid ismertető írásakor döbbentem rá arra, hogy Püspöki Nagy Péter neve érdemtelenül ritkán szerepel sajtónk hasábjain, holott nemzetközi rangot kivívott tudományos munkássága, emberi tartása, nemzetiségi szellemi életünkben betöltött szerepe példaértékű. Még csak azt sem lehet állítani, hogy a neves szlovákiai magyar történész elzárkózó, morózus alkat lenne, aki valamiféle elefántcsonttoronyban bástyázza el magát. Ő ugyanis, lapjaink mostoha magatartása ellenére, népszerű ember, méghozzá nem csupán tudósként, hanem népművelőként is. Művelődési klubok, honismereti táborok megbecsült és mindig visszavárt vendége. Igazi egyéniség: lenyűgöző tárgyi tudással, s a hallgatóságot mindenhol magával ragadó előadó- készséggel. Ha visszatekintünk az eltelt évek- sőt: évtizedek - tudományos termésére, akkor azért is érthetetlen sajtónk visszajelzésének a hiánya, mert Püspöki Nagy Péter elsősorban szűkebb pátriánk, a mai Dél- Szlovákia múltját vallatja. Kiemelkedő és számos vonatkozásban úttörő jelentőségű tudományos munkájának nem jelentéktelen része szülőföldünk településeinek, közösségeinek történelmével, művelődéstörténetével kapcsolatos. Ez az életmű most tovább gazdagodott, hiszen az elmúlt hetekben Püspöki Nagy Péter két újabb könyve jelent meg. A Csallóköz neveiről című monográfiát Győr-Sopron Megye Levéltára adta ki a Magyarságkutató Program támogatásával, a Piacok és vásárok kezdetei Magyarországon (1000-1301) pedig a Madách és a budapesti Gondolat Kiadó közös gondozásában látott napvilágot. A hozzáértő méltatás, a tudományos igényű elemzés nyilvánvalóan a szakemberek dolga, s biztosra vehető, hogy idehaza, valamint külföldön is rövidesen rangjához, értékeihez méltóan reagálnak e két könyv megjelenésére. A visszajelzés azonban nem lehet kizárólag az ő feladatuk, erkölcsi kötelességük, márcsak azért sem, mert ez a monográfia, valamint a kézikönyv - a szerző eddigi publikációihoz hasonlóan - egyáltalán nem csak a szakemberek szűk rétegéhez szólnak. Püspöki Nagy Péter tanulmányai a laikus olvasó számára is szellemi izgalmat, kivételes élményt kínálnak. A Csallóköz négy nyelven - magyarul, latinul, németül és szlovákul- kialakult neveinek történetét tárgyaló monográfiáról minden túlzás nélkül elmondható, hogy lebilincselő olvasmány. Tudományos elmélyült- ség, széles körű tárgyismeret, a tudományos tények tisztelete, kristály- tiszta logika jellemzi a szerzőt, aki nem csupán sokféle elképzelésről, különböző elfogultságból és prekoncepciókból eredő téves névmagya- rázásokról ad meggyőző kritikát, hanem ezzel együtt társadalmi korképet fest, művelődéstörténetet vázol fel. Tiszteletet parancsoló az a felkészültség, amely révén a szerző eligazodik a különböző elméletek, fel- tételezések szövevényeiben. Monográfiájából megtudhatjuk, hogy a Csallóköz magyar nevének eredetéről nem kevesebb mint 42 állás- foglalás ismert, s ezek sokféle értelmezését tíz csoportban mutatja be. Színes, a szellemi értékek iránt fogékony, ugyanakkor szigorú kritikai elemzésének végén jut el a tudományosan leginkább megalapozottnak tetsző feltevésig. Tanulságosak a Csallóköz szlovák megnevezésével kapcsolatos okfejtései és észrevételei is. E monográfia stílusához, felépítéséhez képest a magyarországi vásártartás kezdeteit dokumentáló és elemző kézikönyv bizonyos értelemben igényesebb olvasmánynak tűnik föl. A szerző a bevezetőben megemlíti, hogy a tudományos kutatás mindmáig adós maradt a magyar vásártartás legkorábbi szakaszának történetével: ugyanis a magyar szakemberek figyelme elsősorban a külkereskedelemre irányult, a szlovákoké pedig túlnyomórészt az árutermelés kérdéseire. Püspöki Nagy Péter számos vonatkozásban úttörő vállalkozásának vizsgálódásait és eredményeit négy kötetben szándékozik közreadni. Ez az első kötet az államszervezéstől a tatárjárásig terjedő időszak írott emlékeit és azok kritikáját tartalmazza. A kézikönyv legterjedelmesebb része az okleveleket tartalmazó fejezet. A második sorozatot a törvények fennmaradó töredékei alkotják, a zárórészt pedig az elbeszélő források képezik. A már említett látszat, az első benyomás ellenére a laikus olvasó számára is érdemes búvárkodni ebben a könyvben. A magyar fordításban is olvasható oklevelek és törvények kritikai elemzése nyomán színes korkép rajzolódik ki. A dokumentumok egy része ezúttal is közvetlenül a mai Szlovákia, s ezen belül Dél-Szlovákia történetéhez kapcsolódik. Rendkívül értékesek azok a hazai és külföldi elbeszélő források, amelyek Frágha, azaz Prága városáról, Bújamyról, vagyis Csehországról, Hagar országáról, vagyis Magyarországról, s más középeurópai tájakról íródtak. Ezek az egykori elbeszélések egyáltalán nem elmaradott és szegényes vidékről számolnak be, s nem is vad tájakról, emberekről. Püspöki Nagy Péter magabiztosan, kivételes tárgyi tudással és beleérző készséggel mozog a tudományos szempontból eleddig meglehetősen parlagon hagyott területen. Több összefüggésben is újszerű történeti értékeléseket tár elénk: új szempontokat vet föl például az első koronázás időpontjának, a Zobor hegyi alapítólevél hiteles példányának kérdésében, s más fontos problémával kapcsolatban is. Most megjelent első kötetéből olyan nagy ívű, korszakos jelentőségű tudományos munka körvonalazódik ki, amely szakmai körökben minden bizonnyal fontos eseményt jelent. Tudományos értékein kívül, pontosabban ezzel együtt számunkra a most ismertetett két monográfia azért is becses, mert önismeretünket, önbecsülésünket gyarapítja, s nagymértékben járul hozzá szellemi épülésünkhöz. SZILVÁSSY JÓZSEF Táncoljunk csárdást A cigányzenéi lemezfelvételeken megszoktuk, hogy egy vagy több zenekar és ugyancsak egy vagy több nótaénekes mutat be a nótákból és a népdalokból egy csokorra valót. E lemezek mindegyikén a „standard“ cigánymuzsikát halljuk: hallgatókat, csárdásokat, lassú és gyors melódiákat vegyesen. Ilyen szempontból tehát különlegességnek számít az a közelmúltban megjelent digitális Qualiton-lemez, amely bőséges élvezetet nyújt a csárdások kedvelőinek. A Táncoljunk csárdást! című lemez ugyanis csak csárdásokat tartalmaz, mégpedig ének nélkül, cigányzenekari előadásban. Igazi lemezkuriózumról van szó, amely bizonyára különleges és féltett darabja lesz a hanglemezgyűjteményeknek. A csárdás az egyik legnépszerűbb magyar népi tánc, mely nélkül a mulatságok, lakodalmak szinte elképzelhetetlenek. A csárdás tulajdonképpen a magyar népi vegyespáros táncok összefoglaló neve. Egyes vidékeken „frissnek“, „ugrásnak", másutt „forgósnak“ vagy „bukósnak“ nevezik. A csárdás páros ütemű, lassú és friss tempójú, kötetlen szerkezetű tánc. Tácnév- ként a múlt század negyvenes éveitől vált általánossá, mint népi eredetű, stilizált, vegyes-páros báli tánc. Zenéje - koreográfiájának megfelelően - a verbunkoshoz hasonlóan friss és lassú részből áll. A csárdásirodalmat a múlt század harmincas éveiben írt friss verbunkosaival Rózsavölgyi Márk magyar zeneszerző és hegedűs indította el, , aki ünnepelt prímásként járta az országot. Ő volt a verbunkos zene utolsó jeles képviselője. Azóta, természetesen, egyre bővült a csárdásirodalom. (me néhány név az említett lemezen szereplő csárdások szerzői közül: Szabadi Frank Ignác, Murgács Kálmán, Kókay István, Kertész Zsigmond Lajos, Szentirmai Elemér, Dankó Pista, Kondor Ernő, id. Magyari Imre. A Táncoljunk csárdást! Déki Lakatos Sándor és cigányzenekara, Bujka Rezső klarinétszólista, valamint ö/crös Osz/cár cimbalomszólista közreműködésével készült. A lemez mindkét oldalán 30 csárdás hangzik el, 10-10 zeneszámot tartalmazó egyvelegekben. Kitűnő ritmusérzék- kel interpretál, a cigányzenekar, melynek élén Déki Lakatos Sándor, a híres Lakatos-dinasztia leszármazottja áll. Együttese jelenleg a magyarországi cigányzenekarok élvonalához tartozik. A zenészek ismerik a szakma minden csínját-bínját, maximális mértékben „együtt vannak“ a ritmussal. Az öt tucatnyi csárdás között egyaránt találhatunk olyan közismerteket és népszerűeket, mint a Jó estét kívánok; Kis kút, kerekes kút; A faluban nincs több kislány; Nem ütik a jogászt agyon; Szép a rózsám, nincs hibája; Egy cica, két cica; Vörös bort ittam az este és sorolhatnánk. Déki Lakatos Sándor igazi virtuóza hegedűjének, s a hat csárdásegyveleg lankadatlan lendülettel, kitűnő zenekari interpretációban hangzik el. A zenekari részeket a fentebb említett két szólista váltja fel ugyancsak tiszteletre méltó teljesítménnyel. A friss, jó tempójú klarinét és cimbalomszólók csak kiemelik a csárdások szép muzsikáját és fokozzák a lemez egyébként is kitűnő hangulatát. SÁGI TÓTH TIBOR (Krascsenits Géza felvétele) Nyár van/?/
