Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-11 / 188. szám, péntek
Szeptemberben folytatódik a próbaüzemelés Iván Knotek fontos ökológiai berendezést tekintett meg (ÓSTK) - Iván Knotek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap látogatást tett a Chomutovi járásban levő tusimicei atomerőműben. Jirí Hájeknak, az észak-csehországi kerületi pártbizottság titkárának társaságában tájékozódott az egyik legnagyobb hazai villamosáram-termelő létesítmény ökológiai programSZOVJET FELHÍVÁS Izrael vonja ki csapatait Dél-Libanonból Perfiljev moszkvai sajtóértekezlete jarol. A vendég a ll-es számú erőműben megszemlélte a porleválasztó, illetve kéntelenítő berendezést. Az utóbbi a 8. ötéves tervidőszakra előirányzott legfontosabb környezetvédelmi beruházások közé tartozik. Építési költségei meghaladják az 1,4 milliárd koronát. Frantiáek Pinc, az erőmű igazgatója szólt azokról a fogyatékosságokról, amelyek miatt június 24-én fel kellett függeszteni a kéntelenítő berendezés próbaüzemeltetését. Elmondta, hogy a hibák elhárítása várhatóan szeptember közepén fejeződik be, és folytatódhat a próbaüzemelés. A továbbiakban az erőmű más részlegein felmerült problémákat elemezte. A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilatkozva a következőkkel egészítette ki tájékoztatását: „Bízom abban, hogy a hiányosságok megszüntetéséhez jelentős ösztönzést adnak a CSKP KB-nak az ökológiai kérdésekkel foglalkozó szeptemberi ülésén születő határozatok." Ezután megismerkedett a barnaszénbányászatot követő rekultiváció eredményeivel s az Érchegység erdősítésének menetével. Munkalátogatásának végén Iván Knotek Mostban részt vett a szénmedencét felölelő járások vezetőinek aktívaértekezletén. A jelenlevők felszólalásaikban kiemelték, hogy az évzáró párttaggyűlések, nártkonferenciák és a CSKP XVIII. kong,,Mi, a naszvadi (Nesvady) Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz pártalapszer- vezetének tagjai 1989. augusztus 10-én tartott taggyűlésünkön megtárgyaltuk a CSKP KB-nak a jelenlegi belpolitikai helyzetről szóló levelév, amelyet a párt- alapszervezetekhez intézett. A gyűlés résztvevői a levél tartalmával egyöntetűen egyetértettek. A leghatározottabban elítéljük azon aktivizálódó erőket, amelyek nem tekintik céljuknak szocialista hazánk fejlődését, nem kívánják támogatni népünk nemes törekvéseit. Minden igyekezetük erőszakos akciók szervezésére irányul, amelyekkel feszültséget kívánnak előidézni a dolgozók között, zavarossá tenni a belpolitikai helyzetet, destabilizálni a társadalmi viszonyokat. Nem engedjük meg, hogy az átalakítás meghiúsuljon, hogy a demokráciává! visz- szaéljenek, hogy annak leple alatt zavargásokat szítsanak, megbontsák a közrendet, megzavarják népünk békés életét. A győzelmes február és a szlovák nemzeti felkelés útmutatása szellemében minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy resszusa előkészületeinek időszakában növelni kell a pártmunka hatékonyságát. Beszédében Iván Knotek nagyra értékelte azokat az eredményeket, amelyeket a kerület dolgozói a XVII. pártkongresszuson, illetve a CSKP KB 7. és 9. ülésén jóváhagyott határozatok során elérnek. A továbbiakban a központi szervekben végrehajtott szervezeti változtatásokról szólt. Kérdésekre válaszolva foglalkozott a belpolitikai helyzettel. Hangsúlyozta, hogy a munkahelyi közösségekben, valamint a Nemzeti Front szerveiben és szervezeteiben stabil a politikai légkör, és nagy erőfeszítéseket tesznek az átalakítás és demokratizálás feladatainak teljesítésére. - Ez utóbbi azonban minden szinten megköveteli, hogy javítsuk a párt, a szakszervezetek és a Nemzeti Front politikai tömegmunkáját. Mindenkivel párbeszédet kell folytatni, aki őszintén érdeklődik a szocializmus jövője iránt s becsületes munkával szeretne aktívan részt venni az átalakításban. Az aktívaértekezlet résztvevői levelet " intéztek a CSKP Központi Bizottságához. Ebben elutasító álláspontra helyezkedtek a Néhány mondat című felhívással kapcsolatban és egyöntetű támogatásukról biztosították a párt és a kormány politikáját. a gazdasági mechanizmus átalakítását sikeresen megvalósítsuk“ - hangoztatják nyilatkozatukban a CSSZB Efsz pártalapszervezet tagjai. A Kolárovói Gördülőcsapágygyár dolgozóinak állásfoglalása: „Kollektívánk tagjainak többsége a termelésben dolgozik. így viszonylag kevesebb a lehetőségünk és időnk a különféle polemizálásra vagy pedig valamiféle „mozgalmak“ létrehozására. Sok a munkánk, és bizony meg kell fogni a dolog végét, hogy feladatainkat teljesítsük. Az a véleményünk, hogy a Néhány mondatot olyan emberek írták, akiknek más dolguk nincs. Honnan kapják ezek a fizetésüket? Hogy lehetséges az, hogy teret kapnak szocialistaellenes tevékenység szervezésére? Bennünket az ellenséges csoportok által terjesztett „dokumentumok“ tartalma nagyon nyugtalanít. Határozottan elítéljük a felhívásukat, és követeljük, hogy használjuk fel tevékenységük ellen az alkotmány adta hatalmi eszközeinket." Sevardnadze Közép-Amerikáról Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter az Izvesztyija napilap kérésére tegnap nyilatkozott a közép-amerikai rendezésről, az öt közép-amerikai ország államfőinek közelmúltban megtartott tanácskozásáról. A nyilatkozatot lapunk holnapi számában ismertetjük. TOKIÓBAN a császári palotában Aka- hito uralkodó kezébe tegnap letette az ünnepélyes esküt az új japán kormány. A kormányfőnek és húsz miniszterének nem lesz könnyű dolga, mivel már az ünnepélyes aktus napján tele voltak a lapok a friss miniszterek állítólagos sötét ügyeivel. JANISZ VARGISZNAK, a Lett KP KB első titkárának vezetésével tanácskozott tegnap a párt központi bizottsága. Az első titkár kijelentette, minden próbálkozás az olyan politikai struktúrák létrehozására, melyek célja az átalakítás fékezése vagy a szocialista társadalom alkotmányos alapjainak felszámolása, elfogadhatatlanok a lett kommunisták számára. TRIPOLIBAN befejeződtek a szovjet -líbiai tárgyalások a kereskedelmi és gazdasági együttműködésről. Konsztantyin Katusev a külgazdasági kapcsolatok minisztere Abdasz Szalam Ahmed Dzsal- ludnak, a forradalmi vezetés tagjának átadta Mihail Gorbacsov üzenetét, amelyet Moamer Kadhafihoz, a líbiai forradalom vezetőjéhez címzett. A DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁGBAN a polgári engedetlenségi mozgalom keretében Fokvárosban szerdán 2 ezer diák tüntetett. A rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre, és könnyfakasztó gázt is alkalmazott feloszlatásukhoz. Hat személy megsebesült, letartóztattak három diákot, valamint tizenöt helyi és külföldi újságírót. ZAMBIA fővárosában, Lusakában csütörtökön megkezdődött az ún. frontországok elnökeinek kétnapos tanácskozása. Szalem Ahmed Szalem, az Afrikai Egységszervezet főtitkára szerint a Délafrikai Köztársasággal és Namíbiával szomszédos hat ország (Angola, Botswana, Mozambik, Tanzánia, Zambia és Zimbabwe) államfői arról tárgyalnak, hogy az említett szervezet tagországai miként járulhatnának hozzá az Afrika déli részén kialakult konfliktus megoldásához. A NAGY-BRITANNIA ÉS ARGENTÍNA küldöttsége közötti tárgyalásokra augusztus 16-án és 17-én kerül sor az ENSZ New York-i székhelyén - közölte tegnap a The Daily Telegraph című londoni napilap. Négy év után ez lesz az első találkozó. A közvetlen tárgyalásokat megelőzően augusztus 14-én az ENSZ deko- lonializációs bizottságában vitatják meg a szigetek hovatartozásának kérdését. HAITIN az újabb erőszakhullám az utóbbi napokban öt áldozatot követelt. A helyi rádióállomás beszámolt arról, hogy a karibi ország fővárosának, Port- au-Prínce-nek a központi terén két 20 év körüli fiatal holttestére bukkantak. Egy katolikus lelkész szintén erőszak áldozata lett. MAJNA-FRANKFURT ÉS LIPCSE között tegnap megtette első útját a Lufthansa nyugatnémet légitársaság Boeing 737 típusú repülőgépe. Ezzel a két német állam között megindult a rendszeres légiközlekedés. Az Interflug NDK-beli légitársaság gépe hetente egyszer fog Düsseldorfba járni. A volt megszálló hatalmak érvényes megállapodásai értelmében az NDK és az NSZK határán át nem vezet légifolyosó, ezért a gépek Csehszlovákia területén át fognak repülni. (CSTK) - Nyikolaj Cservov vezérezredes, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke szerdán fogadta az amerikai kép- viselőház védelmi bizottságának küldöttségét, amely a szovjet parlament meghívására tartózkodik Moszkvában. A tábornok hangsúlyozta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor a felek tekintettel voltak egymás biztonsági érdekeire, a tárgyalásokon mindig jó eredmények születtek. A Szovjetunió továbbra is készen áll, hogy ebben a szellemben folytassa a párbeszédet. Cservov kijelentette, a jelenlegi amerikai kormány politikájában sok pozitívumot lát, ami elsősorban kompromisszumos javaslatok előterjesztésében nyilvánul meg. (CSTK) - A Szovjetunió tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsa 425-ös számú határozatának azonnali teljesítésére szólította fel Izraelt. A dokumentum az izraeli hadsereg Libanonból történő teljes kivonását követelte. Amennyiben Izrael befejezné a dél-libanoni területek megszállását és megszüntetné beavatkozását a libanoni belügyekbe, akkor ezzel elhárítaná az összes akadályt a válság áthidalása felé vezető úton. Ezt Vagyim Perfiljev szovjet külügyi szóvivő közölte tegnap moszkvai sajtóértekezletén. A továbbiakban felhívta a figyelmet a Libanonról szóló szovjet-amerikai nyilatkozatra elhurcolásával kapcsolatban nem volt hajlandó nyilatkozni, mert „nem akar éket verni az USA és Izrael közé“. Egyben közölte, hogy a jelenlegi válság megoldásánál hasznos lenne a Szovjetunió segítsége is. Mariin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője tájékoztatott róla, hogy a Közel-Keleten tovább folytatódnak a különböző csoportok, kormányok képviselői, valamint magánszemélyek közötti intenzív tárgyalások. Megfigyelők szerint a túszügy újabb erőszakhoz vezethet a térségben. Az utóbbi napok libanoni eseményei is bizonyítják, hogy komolyan kell venni Izrael fenyegetéseit, miszerint fegyveres akciót indít a dél-libanoni síita szervezetek ellen, ha a fogva tartott három izraeli katona közül egynek is baja esik. (CSTK) - Az öt közép-amerikai elnök által a nicaraguai kontrák leszereléséről és önkéntes hazatéréséről elfogadott tervnek történelmi jelentősége van - jelentette ki Managuában Viktor Hugó Ti- noco nicaraguai külügyminiszter-helyettes. Véleménye szerint most arra van szükség, hogy az Egyesült Államok pénzügyi segítséget nyújtson a terv megvalósításához. Az USA külügyminisztériuma eddig csak szóban támogatta a telai megállapodásokat. Tinoco azonban rámutatott, valódi támogatásra lenne szükség. Nicaragua követeli, hogy azokat a pénzösszegeket, amelyeket az amerikai Kongresz- szus eredetileg a kontrák támogatására kívánt fordítani, bocsássák az ellenforradalmi csoportok leszerelésére felügyelő ENSZ- és AÁSZ-bizottság rendelkezésére. (CSTK) - Nadzsibullah afgán államfő a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában elmondta: a szovjet csapatok kivonása óta eltelt hat hónap a kemény megpróbáltatások időszaka volt az afgán hadsereg számára. - A próbát azonban becsülettel kiálltuk, ezt több afgán tartomány h szovjet vezérkar tagjai és az amerikai honatyák több katonai problémát is áttekintettek. Az álláspontokban lényeges eltérések mutatkoztak. Leslie Aspin, az amerikai delegáció vezetője megerősítette, az amerikai törvényhozás mindkét háza tagjainak többsége a rakétaelhárító rendszerekről 1972-ben megkötött, ún. ABM-szerződés „szükebb“ értelmezése felé hajlik. Azzal a szovjet parlamenti felhívással kapcsolatban, amely az atomfegyver-kísérletek moratóriumára szólít fel, Aspin megállapította: bár egyes törvényhozók szimpatikusnak tartják a kísérletek felfüggesztésének gondolatát, a szenátorok többségének álláspontját ez mégsem fejezi ki. Az amerikai delegáció ezt követően vidéki körútra indult. és egy másik hasonló dokumentumra, amelyet Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökének júliusi franciaországi látogatása során írtak alá. Perfiljev megállapította, hogy a Szovjetunió diplomáciai aktivitása e két dokumentum szellemének felel meg. Háromnapos viszonylagos nyugalom után Bejrútban tegnap kiújultak a harcok a keresztény erők, valamint a szíriai egységek és az őket támogató muzulmánok között. A tüzérségi harcok a legutóbbi jelentések szerint 9 emberéletet követeltek, továbbá 37 személy megsebesült. Javier Perez de Cuellar, az ENSZ-főtitkára szerdán New Yorkban beszámolt Marrack Goulding, személyes megbízottja közel-keleti útjáról. Egyben tájékoztatta a Biztonsági Tanács tagjait Goulding missziójának eredményeiről. Perez de Cuellar megállapította, hogy helyettesének nem sikerült egyértelmű bizonyítékokat szereznie Hig- gins amerikai alezredes sorsáról. Hangsúlyozta, az ENSZ továbbra is erőfeszítéseket tesz, hogy tisztázza az esetet és megtalálja az állítólag meggyilkolt Higgins holttestét. A dél-libanoni Kulaja faluban történt szerdai öngyilkos akciót a síita Hezbolla vállalta magára. A fundamentalista szervezet egyik képviselője rámutatott: ez válaszlépés volt Abdul Karím Obeid sejk elhurcolására, s számítani lehet további akciókra. A nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium szerdán közölte, hogy a hazai területen tevékenykedő ellenforradalmi bandák tovább folytatják a sandinista népi hadsereg elleni harcukat. Hivatalos adatok szerint nicaraguai területen mintegy 2500 kontra működik. A nicaraguai ellenforradalmi vezérek közül kilencen menedékjogot kértek az Egyesült Államoktól, s közülük öten ezt azonnal megkapták. Izrael Galeanot, a Hondurasban tevékenykedő kontrák vezérkari főnökét és Francisco Delgadillót, az úgynevezett déli front politikai tanácsadóját is azok közé kell sorolni, akikben pánikot keltett a telai megállapodás. Az utóbbi szerint a kilenc kontravezér nem dezertált, állítólag tovább folytatják majd a sandinista kormány elleni harcukat. Csak a „szükséges dokumentumokat“ akarják megszerezni, hogy bármikor amerikai területre léphessenek. katonai helyzete is alátámasztja. Az afgán forradalmi erők tíz év alatt gazdag tapasztalatokat szereztek a fegyveres harcban, jelentős mértékben növelték harckészségüket, felkészültségüket. Sikeresen visz- szaverik a külföld által támogatott megbé- kíthetetlen csoportokat, teljesen önállóan védelmezik hazájuk függetlenségét, területi egységét. Az afgán hadsereg a legkorszerűbb harci technikával és fegyverzettel rendelkezik, ezeket a Szovjetuniótól kapta. Nadzsibullah a továbbiakban arról beszélt, hogy az egyes országokban, beleértve az Egyesült Államokat, bizonyos erők a libanonihoz hasonló helyzetet szeretnének teremteni Afganisztánban, s a konfliktus folytatására törekednek Pakisztán és az USA nem teljesítette a genfi megállapodásokban vállalt kötelezettségét. Bár a fegyveres agresszió és a külső beavatkozás Afganisztán belügyeibe egyre kiterjedtebbé válik, ez az út nem járható, zsákutcába vezet. Az egyedüli reális megoldás lehetővé tenné az afgánok számára, hogy maguk oldják meg tárgyalások útján a saját problémáikat, s ennek a lehető legszélesebb alapokon nyugvó koalíciós kormány megalakításához kell elvezetnie. Mindent megteszünk az átalakítás sikeréért További dolgozók tiltakoznak a szocialistaellenes erők Néhány mondat című provokatív felhívása ellen. Állásfoglalásaikban síkra szállnak a hazánkban folyó átalakítás mellett és határozottan elítélik az ellenzéki csoportok tevékenységét. Amerikai honatyák a Szovjetunióban Katonai kérdésekben lényegesek a véleménykülönbségek A túszügy újabb erőszakhoz vezethet (Folytatás az 1. oldalról) Közép-Amerika A telai megállapodásokat ténylegesen támogatni kell Nadzsibullah az afgán helyzetről Kemény megpróbáltatások időszaka Pakisztán és az USA nem tesz eleget kötelezettségeinek ÚJ SZÚ 2 1989. VIII. Ezt követően a prágai Őernín-palotában megkezdődtek a külügyminiszteri megbeszélések. Jaromír Johanes és Isidoro Malmi- erca Peoli nagyra értékelte a csehszlovák-kubai kapcsolatok magas színvonalát, és leszögezték, hogy intenzíven fejlődnek. Kiemelték a két ország között minden szinten kifejtett szoros együttműködés jelentőségét, valamint azt, hogy a két félnek azonos a nézete a szocializmus építésével összefüggő alapvető kérdésekről s a jelenlegi nemzetközi kapcsolatokról. A továbbiakban a külügyminiszterek pozitívan szóltak a két ország politikai kapcsolatairól, amelyek a két testvéri kommunista párt elmélyülő együttműködésén alapulnak. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták Milos Jakeának, a CSKP KB főtitkárának és Fidel Castrónak, a Kubai KP KB első titkárának, a Kubai Köztársaság Államtanácsa elnökének januárban Havannában tartott találkozóján született eredmények jelentőségét. Egyidejűleg megállapították, hogy sikeresen fejlődik a két ország külügyminisztériuma közötti együttműködés is. Ezt követően Jaromír Johanes tájékoztatta vendégét az időszerű csehszlovákiai belpolitikai helyzetről. Megvilágította a gazdasági mechanizmus átalakításának és a társadalmi élet minden területe demokratizálásának elveit és lényegét, majd hangsúlyozta, hogy ezek a folyamatok a CSKP kezdeményezésére és vezetésével zajlanak. A kubai külügyminiszter ezután elemezte az országban végbemenő jelenlegi változásokat. Mindkét fél kiemelte, hogy az utóbbi időszakban élénken fejlődik a csehszlovák-kubai gazdasági és tudományos- műszaki együttműködés. A miniszterek hangsúlyozták, hogy továbbra is keresni kell az együttműködés hagyományostól eltérő formáit. A jelenlegi nemzetközi helyzet kérdéseit áttekintve hangsúlyozták, hogy a világ országai közötti kapcsolatokban fellelhető pozitív elemek a Szovjetunió és a többi szocialista ország békeszerető külpolitikájában érvényesített új politikai gondolkodásnak köszönhetőek. Egyúttal utaltak arra, hogy a nemzetközi helyzet alakulásában továbbra is tapasztalhatók negatív jelenségek. Megoldásra vár több globális probléma. Ezt követően a két ország diplomáciájának vezetője eszmecserét folytatott a szocialista országok közötti együttműködés időszerű kérdéseiről. Külügyminiszterünk nagyra értékelte Kuba aktív külpolitikáját, majd az európai helyzetről és az összeurópai folyamatról szólva hangsúlyozta azt a jelentőséget, amelyet hazánk s a Varsói Szerződés többi országa a hagyományos leszerelésnek, az európai bizalom- és biztonság- erősítő intézkedéseknek és a hadászati atomfegyverekről szóló megbeszélések mielőbbi megkezdésének tulajdonít. Isidoro Malmierca Peoli pozitívan értékelte a csehszlovák külpolitikai kezdeményezéseket. Ezt követőn tájékoztatta Jaromír Johanest az el nem kötelezett országok közelgő belgrádi csúcsértekezletének előkészületeiről. Mindketten méltatták a mozgalomnak a nemzetközi kapcsolatokban játszott szerepét. A csehszlovák-kubai külügyminiszteri találkozó szívélyes, elvtársi légkörben zajlott le. Hazánkba érkezett a kubai külügyminiszter (Folytatás az 1. oldalról)