Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-31 / 205. szám, csütörtök

Rangos fesztivál lesz? EGY KERÜLETI NÉPMŰVÉSZETI RENDEZVÉNYRŐL Ha elfogadjuk azt a kijelentést, hogy kulturális életünk ritkán felkor­bácsolódó vizein a különböző feszti­válok a jéghegyek csúcsait jelentik, akkor önkéntelenül az jut eszünkbe, hogy a metaforisztikus megállapí­tásból kisugárzó hidegség, vagy ne­vezzük mértéktartóbban csak hű- vösségneK, némiképp egyik-másik fesztiválunk légkörét is jellemzi. Legalábbis ami a közönség részéről megnyilvánuló érdeklődést, a nép- művészeti hagyományok megbe­csülését jelenti. Más szavakkal, a nehezen összpontosított szellemi energiák, a rendezvénybe fektetett anyagi értékek nem mindig érnek kívánatos gyümölccsé, nem mindig hullanak azok ölébe, akiknek szán­ják őket, s az is előfordul, hogy ,,gyümölcsutánzatot“ kap a „fo­gyasztó“. A fenti észrevétel a közép-szlová­kiai magyar dolgozók augusztus 11-13-án Füleken (Fil'akovo) lezaj­lott VI. kerületi népművészeti feszti­válja kapcsán is eszembe jutott. A hangzatos elnevezés mögött való­jában a kerület három déli járásának (Losonc - Lucenec, Nagykürtös - Vel’ky Krtís, Rimaszombat - Ri­mavská Sobota) nagyszabásúvá még igazán nem érlelődött rendez­vénye húzódik. Rövid múltjában hiá­ba keresnénk nagy sikereket. A fesztivál történetéhez hozzátarto­zik, hogy eddig minden alkalommal más-más járásban rendezték meg, ez évtől viszont, a szervezők, külön­böző gyakorlati megfontolások alap­ján, úgy döntöttek (hatékonyabb kö­zönségszervezés, a szereplők moz­gatása, a markánsabb fesztíváljelleg kialakítása), hogy a fesztivált kété­venként, s állandó füleki helyszínnel rendezik. A döntést megelégedéssel nyug­tázó fülekiek örömébe csak azért vegyült némi üröm, mert pillanatnyi­lag nem rendelkeznek az esemény lebonyolítására alkalmas szabadtéri színpaddal, sem az ezt helyettesítő tágas kultúrházzal. Meg kellett hát elégedniük a kényszermegoldással, a gimnázium sportpályáin felállított ideiglenes színpaddal, amely a helyi rendezvények helyszínének még ta­lán megfelel, az igényesebb közön­ségnek s a jobb feltételekhez szo­kott szereplőknek azonban már nem. Példaként két körülményt em­lítek. Az egyik: a közönséget irritálta a színpad közvetlen közelében lévő „presszó“ a nem éppen kultúrára szomjúhozó vendégkörével. A má­sik: a bekerítetten helyszínen szinte megoldhatatlan feladat elé állították a rendezőket a ki-bejáró nézők, akik nem voltak hajlandók észrevenni a láthatatlan kerítést. E kínos „mel- lékzöngék“ megszüntetésére egyet­len megoldás kínálkozik csupán, a már régóta ígért szabadtéri szín­pad megépítése, (géret most is van, a borúlátók véleménye szerint azon­ban ennek a megvalósulása áthúzó­dik a jövő századba. A városka az említett gondok elle­nére dicséretre méltó igyekezettel látott a házigazdái teendők ellátásá­hoz. Kisebb szépítgetésekre is sor került. Útjavításra, locsolásra, járda tisztításra. Az utolsó pillanatokban még a Centrál vendéglő ütött-kopott épületét is kifestették. E sürgés-for­gás mellett Fülek kulturális élete szempontjából a legnagyobb előre­lépést a művelődési központ (Viga­dó) színpadának kibontása és ere­deti állapotba való visszahelyezése jelentette. (Az egyébként egy külön oknyomozó riport témája lehetne, hogy miért falaztatták be a színpa­dot az akkori mindenható „kultúrpo- litikusok“?) Itt, a művelődési központban kez­dődött a fesztivál egy színvonalas Radnóti összeállítással. Ugyanitt ke­rült sor egyidejűleg három kiállítás megnyitására is. Az előcsarnokban a Csemadok helyi szervezetének 40 éves történetéből összeállított em­lékgyűjteményt láthattunk, a nagyte­remben a három járás amatőr kép­zőművészeinek a tárlatát, a szűk emeleti traktusban pedig egy század eleji palócszoba várja a látogatókat. A szombati főműsorban a környék­beli ismertebb folklóregyüttesek - az ipolynyéki (Vinica) Hont, a fülekpüs­pöki (Fil'akovské Biskupice) Palóc- valamint kevésbé neves citeraze- nekarok, éneklőcsoportok léptek fel. Ezt követően a fesztivál népművé­szeti jellege hirtelen megváltozott, s az est hátralévő részében könnye­debb, szórakoztató műfajok uralták a színpadot. A tarka műsorcsokor­ban láthattunk jazzbalett-csoportot, break-együttest, s más vidámságo­kat is, a csúcsot azonban - népmű­vészet ide, népművészet oda - az Első Emelet popzenekar fellépése jelentette. Amint az várható volt, a szürkület leszállta után rég nem látott tömeg várta Kikiék szereplé­sét. Másnap már nemcsak az érdek­lődők száma volt szerényebb, a ren­dezés is mintha „vasárnapi menet­be“ kapcsolt volna. (A jegyárusítást egy órával később kezdték, s a cso­portok vezetői is félórát tébláboltak az őket eligazító szervezőre várva.) De azért az élet ment tovább, s a dél­utáni műsorban fellépő folklórcso­portok kitettek magukért. A gyer­mekcsoportok éppúgy, mint a nép­szerű, ezúttal is nagy közönségsi­kert arató komáromi (Komárno) Ha­jós együttes, a magyarországi Ipoly tánccsoport vagy a szlovák Skorusi- na folklóregyüttes. összegzésként talán csak annyit, hogy ez a rendezvény a felsorolt- és fel nem sorolt - hiányosságai ellenére fontos esemény volt a kör­nyék életében. Ha a most tapasztalt jószándék és tenniakarás megma­rad, az elkezdett munkának a követ­kező években beérik a gyümöl­CS6 LENDVAY TIBOR ÖREG FAZEKAS (Borzi László felvétele) A játék örömével Egy pedagógiai tanácskozás tanulságai A közelmúltban volt negyven éve annak, hogy Prágában megtartot­ták az Iskola előtti neveléssel foglalkozó szakemberek első nemzetközi konferenciáját. Ez a rendezvény adott később ösztönzést az Iskola Előtti Nevelés Világszervezetének (OMEP) létrehozására. Az OMEP, amelynek jelenleg 46 országban van képviselete, és további négy országban működnek előkészítő bizottságai, legutóbbi évzáró tanács­kozását ismét Prágában tartotta meg. Mozaikképünk a tanácskozás résztvevőinek benyomásait, gondolatait rögzíti. „Noha nem tartozom a szervezet alapító tagjai közé, mégis közéjük sorolom magam - mondta Véra Mi- éurcová, az OMEP tagja. Negyven évvel ezelőtt még diáklányként ma­gam is részt vettem azon az emléke­zetes konferencián, a szervezésben segédkeztem. Ma már nyugdíjas va­gyok, de még mindig a szervezet aktív tagjaként dolgozom. Mit tartok tevékenységében a legfontosabb­LEMEZ Arany tangóharmonika Napjainkban, amikor a zenekarok elsősorban elektronikus hangszere­ket alkalmaznak, legkülönfélébb faj­táit a szintetizátoroknak, elektromos gitárokat, villanyorgonákat - a tan­góharmonika, ez az egykor oly nép­szerű zenekari és szóló hangszer kissé háttérbe szorult. S rögtön hoz­zátehetjük, méltatlanul, hiszen ke­vés hangszerrel lehet oly sokszínű és változatos hangzásokat elérni, mint a tangóharmonikán. El kell mondani azt is, hogy hazánkban nagy hagyományai vannak a harmo­nikagyártásnak, a hofovicei Harmo­nika nevet viselő üzemben tangó­harmonikák, diatonikus gombos har­monikák, fúvós (klaviatúrás) harmo­nikák és szájharmonikák készülnek, melyek ma már elérik a világszínvo­nalat. Az akkordeonok (tangóhar­monikák) Delícia márkajelzéssel ke­rülnek forgalomba, s ezek a chroma- tikus harmonikák is kiváló, (a váltók­nak köszönhetően) sokszínű hang­zásukkal tűnnek ki. Ilyen Delícia márkajelzésű tangóharmonikát hal­lunk a fenti címmel (Golden Accor- dion) nemrégiben megjelent Opus­lemezen is, melyen a hazai tangó- harmonikamúvész, Peter Hanzely ad elő 13 szebbnél szebb szerze­ményt. Találunk köztük hat világszámot és hét hazai művet. Rendkívül szép Andersson-Ulvaeus The Winner Takes It All című száma, Fitoussi Works-\e e hangszeren is igen fül­bemászó, Germinov Breakin’ It című számához hasonlóan. A második le­mezoldal is ismert világszámmal, Lemesli-Carra Sempre, sempre cí­mű szerzeményével kezdődik. A ju­goszláv Kjalogera Brate moj című jó ritmusú száma után egy ismert vi­lágsláger, De Natale és De Angelis Sfay-je zárja a külföldi szerzemé­nyek sorát. Kellemes meglepetés számunkra, hogy Peter Hanzely mint zeneszerző is bemutatkozik a lemezen, mégpedig összesen négy számmal (Bezím za tebou- Futok utánad, Co véetko je láska- Mi minden a szerelem, Tyaja- Te meg én és Priezraöné city- Átlátszó érzelmek) További hazai szerző, J. Parma, három szerzeményével szerepel a lemezen (Modré oői- Kék szemek, Ked' letí hviezda- Amikor lehull a csillag, Kúzelníöka- A bűvészlány). Elmondhatjuk, hogy müveik jól egészítik ki a világ­slágereket, s jó ritmusukkal, dalla­mosságukkal színesítik a lemezen felcsendülő tarka harmonikakon­certet. Peter Hanzely valóban varázsla­tosan bánik tangóharmonikájával. Játéka mértéktartó, dallamhű, átélt. Kitűnően, az egyes számok hangu­latának és mondanivalójának meg­felelően kezeli a váltókat. Techniká­ja csodálatos, finoman kidolgozott és magas fokú virtuozitásról árulko­dik. Kihozza a harmonikajátékból mindazt a szépséget, varázst és sokszínű hangzást, amely benne van. Egyetlen pillanatnyi kétségünk sincs a lemez hallgatása közben, hogy nem kitűnő tangóharmonika- művészt hallunk. A kíséret, melyet J. Parma szolgáltat különféle típusú szintetizátorokon, valamint egy há­romtagú női vokálegyüttes (Ulricho- vá, Jakslová, Hostková), jól egészíti ki, de sohasem szorítja háttérbe a szólista játékát. SÁGI TÓTH TIBOR nak? Mint nő és pedagógus elsősor­ban a békére nevelést. Ezen kívül a nemzetközi megértés és együtt­működés gondolatát. Ide tartozik például a játékterv előkészítése. Az OMEP világszerte gyűjti és tanulmá­nyozza a hagyományos gyermekjá­tékokat. Azokat, amelyek hűen tük­rözik az egyes nemzetek történel­mét és kultúráját, s mégis összekötő kapocsként hasznosíthatók, mivel a különböző népek gyermekeinek játékai rengeteg hasonlóságot mu­tatnak. Éppen ezek a játékok segít­hetnek abban, hogy a gyerekek megértsék a világ más tájain élő társaikat. A játék tehát az internacio­nalista nevelés eszközévé válhat“. „óvodai nevelők képzésével fog­lalkozom - mondta Jens Sigsgaard író és pszichológus, az OMEP dáni­ai bizottságának régi tagja, akinek Misa egyedül a nagyvilágban címú könyvét 35 nyelvre fordították le. Szervezetünk tevékenységének egyik kiemelkedő eredménye, hogy a férfiakat is sikerült megnyernünk az óvodai munkának. Jelenleg a hallgatók 20 százaléka férfi. Az ok az egyik civilizációs betegség: a gyakori válás. Egyre több gyerek nő fel csonka családban, többnyire az anyja mellett. Ezért feltétlenül fontos, hogy az iskola előtti nevelés­be is bekapcsolódjanak a férfiak. A jövőben azt szeretnénk elérni, hogy az építészeti és városrendezé­si terveket kigondoló szakemberek ne feledkezzenek meg a gyerme­kekről. Alakítsanak ki számukra leg­alább mesterségesen olyan helyet, amilyet valaha a szabad természet biztosított az előző nemzedékek gyermekeinek. Lehetőséget kell ad­ni nekik, hogy időnként zavartalanul elvonulhassanak, egyedül marad­hassanak titkaikkal, ne legyenek folyton a felnőttek szeme előtt, talál­janak fantáziájuk számára egy csen­des, rejtett zugot.“ „Úgy tűnik, mintha a végéhez közeledő huszadik század a környe­zet elembertelenedését adta volna nekünk ajándékba, s ettől már nincs messze a személyiség harmóniájá­nak felbomlása sem. A technika arra van, hogy segítsen, s nem arra, hogy elszakítsa egymástól az embe­reket - figyelmeztetett a bolgár kül­dött. Tanítsuk meg gyerekeinket a közös játék örömére, a kortársaík- kal való érintkezésre. Neveljük őket úgy, hogy agresszió és erőszak nél­kül léphessünk az új évezredbe.“- „Igyekezzünk arra ösztönözni a gyerekeket, hogy próbáljanak meg úgy érezni és érzékelni, mint az őket körülvevő tárgyak - ajánlotta az amerikai résztvevő. Vajon mit lát az a virág, amelyet a gyerekek maguk ültettek? Milyennek látja ő a gyere­keket? Hogy érzi magát náluk? A tárgyakkal, a másik emberrel való azonosulás rendkívül fontos szere­pet játszik az érzelmi nevelésben.“ Emiko Hannah Ishigaki japán kül­dött az óvodások és kisiskolások neveléséről beszélt. „Az alapiskola munkaformáinak, módszereinek nem szabadna helyet kapniuk az óvodában. Ezzel szemben jó lenne, ha az óvodai foglalkozás bizonyos elemei tovább élnének az első osz­tályban, legalábbis a kezdeti idő­szakban. Az óvodában a játéké le­gyen a döntő szó.“ „A gyerekek érzékelik a környező világot, elfogadják, magukévá teszik azt. Az iskola előtti nevelésnek épp ezt a folyamatot kell megkönnyíte- nie. De úgy, hogy a gyerekek saját érzékeikkel, saját szívükkel vegye­nek részt a világ felfedezésében. A felnőtteknek lábujjhegyen szabad­na csak belépni az életükbe. Moti­válni lehet őket, de fenn kell tartani számukra a keresés lehetőségét. A gyermek mindent a maga sajátos módján értelmez, nem szabad ráe­rőltetni a felnőttek látásmódját, né­zeteit. A pedagógusnak tudatosíta­nia kell, hogy az ő szerepe ugyan fontos, de nem kizárólagos“ - hang­súlyozta Larisza Paraman, a Szov­jetunió Neveléstudományi Akadémi­ája tudományos kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Ada Mandenblit izraeli küldött döntő fontosságúnak tartja, hogy szorosabb legyen a kapcsolat az iskola és a gyermekek között. „Kör­nyezetünkben túl sok a technika, a gyerekek kicsi koruktól a képernyő bűvöletében élnek, akár számítógé­pekkel játszanak, akár a tévé műso­rait nézik. Ez megfosztja őket a sze­mélyiségüktől. Pedig a jövő épp a személyiségekre épül. Ezért any- nyira fontos, hogy az óvodában több legyen az érzelmi ráhatás, az érzé­keny hozzáállás. A gyerekeket meg akarjuk tanítani arra, hogy alkotó módon gondolkodjanak. Ez a peda­gógus számára azt jelenti, hogy ne adjon egyértelmű utasításokat, ha­nem lehetőségeket kínáljon, tegye lehetővé a vitát, a választást.“ A hosszú hajú, bajszos, 35 év körüli amerikai fiatalember valahogy nem illett bele az összképbe. Far­mernadrágjával, flanelingjével kirítt az ünnepien öltözött társaságból. Ráadásul szótlan volt, nem kapcso­lódott be a közös beszélgetésekbe. Ám alighogy átlépte a prágai óvoda küszöbét, egy csapásra megválto­zott. Leguggolt a gyermekek közé, és ha nem tudjuk róla, hogy egy szót sem tud csehül, azt hittük volna, beszélget velük. A gyerekek azonnal elfogadták, beszéltek hozzá, a játé­kaikat mutogatták, pompásan szóra­koztak. Kiderült, hogy a texasi fiatal­ember „óvóbácsi“, már negye­dik éve foglalkozik gyermekekkel. Egyetemi tanulmányai után sok min­dennel próbálkozott, minden áron pénzt akart keresni, sok pénzt. Vé­gül mégis úgy döntött, hogy azt fogja csinálni, amiben örömét leli. így ke­rült az óvodába, noha a fizetése nem túl nagy. Amerikában sem gya­kori az óvodákban a férfi nevelő. Az emberek többsége szerint ez női foglalkozás. De a gyerekek szeretik ót. Talán észrevették, hogy ő maga is gyerek maradt. A prágai óvodák nagyon tetszettek neki. Dicsérte a pedagógusok hozzáértését, a gye­rekek nyitottságát, közvetlenségét. Csak túl nagy volt mindenhol a rend - kifogásolta. Milyen tanulságokat vont le a ta­nácskozáson hallottakból? - tettük fel a kérdést hazai résztvevőknek. Valentlna Trubíniová, központi tanfelügyelő, Bratislava: „Sok or­szágban a létfenntartás elemi felté­telei is hiányoznak. Mi ezt a problé­mát már rég megoldottuk. Jól műkö­dő óvodahálózatunk van, ahol szak­képzett pedagógusok dolgoznak. Ennek ellenére még mindig van tar­tozásunk a gyerekekkel szemben. Az érzelmi kötődés rendkívül fontos a számukra. Legszűkebb környeze­tükben kellene, hogy megtalálják azt az ösztönzést, amely nélkülözhetet­len ahhoz, hogy jó érzésű, becsüle­tes, dolgos ember váljon belőlük." Marta Kremliöková, Pedagógiai Kutatóintézet, Prága: „Gyakran iri­gyeljük a külföldet és azon sopánko­dunk, hogy ez vagy az nálunk nincs meg. Ez a tanácskozás bebizonyí­totta, hogy igenis, megvan. És mi is az élen lehetnénk, ha összeszed­nénk tudásunkat, képességeinket és félretennénk egyéni céljainkat. A cél megér minden áldozatot és erőfe­szítést, hisz a gyerekekről van szó.“ (un) ÚJ SZÚ 6 1989. VIII. 31.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents