Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-03 / 181. szám, csütörtök

Vaszilij Suksin születésének hatvanadik évfordulójára Rendkívül sokoldalú művész volt. íróként, filmrendezőként, színész­ként és forgatókönyvíróként szerzett hírnevet magának. A hatvanas évek falusi prózájáról ma már nem eshet szó a szovjet irodalomban Suksin nevének említése nélkül. „Osszmű- vészetén“ belül példaértékűvé vált Vörös kányafa című kisregénye, amelyből filmet is készített, s ebben mind a négy „szerepében“ egyszer­re mutatkozott be. Műveinek meghatározó élménye a szibériai Altáj-vidék, az ottani falu­si emberek. „A falut ismerem, ho­gyan is beszélhetnék másról...“- mondta el több alkalommal. - El­beszéléseim és filmjeim témája min­dig is a faluhoz kötődtek. Máig izgat a falu, mint olyan. De mára már megmozdult a falu, útra kelt, elindult a város irányába...“ Sokat megélt ember volt Suksin: tizennégy éves korában kezdett dol­gozni és sokfajta foglalkozást vé­gigpróbált: volt kolhozparaszt, kő­műves, lakatos, sofőr, tanító és isko­laigazgató. Katonai szolgálatát a ha­ditengerészetnél töltötte. Ezek után jelentkezett csak a filmművészeti fő­iskolára: „Meglehetősen későn- huszonöt éves koromban - kerül­tem a főiskolára; sem olvasottsá­gom, sem tudásom nem volt valami fényes. Kimondhatatlanul nehezen ment a tanulás. Az új ismeretek kaotikusán gyülekeztek bennem és meglehetősen hiányosak voltak. A környezetem különféleképpen vi­szonyult hozzám. Sokan az el nem ismert filmes zsenik közül így sut­togtak hátam mögött: »Ez egy falusi, faragatlan fickó. Rendező szeretne lenni...« Ezért egy ideig titkoltam a bennem szunnyadozó erőt. Még ha furcsán hangzik is, valami termé­szetellenes módon tápláltam ezek­ben az emberekben a hitet, hogy csak ők születtek arra, hogy művé­szek legyenek, s hogy jönnék ehhez én. De tudtam előre, ki kell várnom a pillanatot, amikor... nos, amikor kiderül, hogy én is képes vagyok erre, s akkor ők, a művészetről szóló végtelen fecsegéseikkel együtt, nul­lák lesznek egycsapásra.“ Tvardovszkij állt mellé az írói kez­deteknél. Első elbeszéléskötetét Fa­lusi emberek címmel jelentette meg. Utolsó kisregénye, a Harmadik ka­kasszóra, 1977-ben jelent meg ma­gyar nyelven. Az 1980-ban kiadott Vörös kányafa kisregényeiből és el­beszéléseiből tartalmaz válogatást. A sokoldalúságából eredő ön­pusztító tempó végül túl korán térdre kényszerítette a művészt. Beszélt is egyszer erről: „A mindennapi haj­sza, hogy megfogjam és ábrázolni tudjam a múló pillanatot, teljesen felkavar, összezavar. Fontolóra kel­lene vennem életformám teljes át­alakítását. Azt hiszem, valamiről le kellene mondanom... A moziról, a színházról vagy a filmszerepekről. Talán Moszkváról is. Túl mozgalmas itt az élet. Sok mindent nem érke­zem megcsinálni, és ezt csak most tudatosítom. Ezért úgy döntöttem, felhagyok mindennel, ami akadályoz az írásban. Nem, semmi kompro­misszum! Vége a szétszórtságnak. Mindössze néhány köteg tiszta pa­pírt akarok megtartani. Egy regény vár rám, meg egy elbeszéléskötet!“ Utolsó regényében, melynek megjelenésére már csak halála után kerülhetett sor, Styepan Razin alak­ját örökítette meg, aki számára az orosz jellem és a sors megtestesítő­je, egyszerre hős és esendő ember (akárcsak egyéb írásainak főszerep­lői); látnoki képességekkel bíró ál­lamférfi, egyszersmind bukott láza­dó. Az ebből a regényből elgondolt film már nem készülhetett el. Suksint 1974 őszén, a Hazáért harcoltak című Solohov-regény alapján készülő film forgatása köz­ben, negyvenöt éves korában érte a halál. A moszkvai Pravdában jelent meg az utolsó vele készített interjú, amelyben még terveiről beszélt; „Egy filmet szeretnék forgatni - nem tudom, milyen lesz, dokumentum­vagy játékfilm -, május kilencediké­ről, egy napról a szülőfalumban. A fasiszta Németország felett aratott győzelem napjáról. Ott nálunk ezen a napon különös módon emlékez­nek meg az elesettekről. A tanács képviselője feláll egy székre vagy asztalra és felolvassa a neveket. Talán háromszázat is. És az egész idő alatt, ahogy a neveket sorolja, mozdulatlanná dermedve állnak az emberek, akik ismerték és szerették őket, s úgy emlékeznek. Van, aki könnyezik, van, aki csak némán áll... Figyelném azokat a tekintete­ket, nem zavarnám meg a csendet semmivel, visszaemlékezések lavi­náját nem zúdítanám rájuk. Talán csak az osztályt mutatnám még meg, ahol a tanító azonos neveken szólítja a gyerekeket - az elesettek unokáit... Azt hiszem, ez nem lenne csak a természetesen zajló, az elle­sett élet - ezt végül is nem nehéz megragadni. Itt azonban lehetőség nyílna a szerzői álláspont megfogal­mazására, és ez a lényeg.“ Suksin műveinek hivatalos fogad­tatása nem volt mindig egyértelmű­en kedvező. Nemegyszer súlyos erkölcsi problémákat fedett fel alko­tásaiban, amelyek létezését annak idején még megkérdőjelezték, de amelyekről ma, az átalakítás idején már nyíltan beszélhet a művészet bármely ága a Szovjetunióban. Ma is élmény beleolvasni a szovjet la­poknak egykor adott Suksin-inter- júkba: „... De ha'visszadobják az elbeszélésemet - nem alacsony művészi színvonaláért (ezt tudomá­somra hozták volna), hanem más okból -, kellemetlenül érint és szé­gyenkezem ... Művészként nem en­gedhetem meg magamnak, hogy félrevezessem népemet és az életet csak a napfényes oldaláról ábrázol­jam. Az igazság olykor keserű, és ha rejtegetni fogom, ha azt állítom, hogy minden szép és jó, pártomat is félrevezetem.“ Lassan előkerülnek a dobozolt fil­mek, az annak idején visszautasí­tott, nem közClt Suksin-írások. (Leg­utóbb epizódszerepben, a húsz év­vel ezelőtt foryatott Komisszár című filmben láthattuk.) Életműve tehát még nem teljesen ismert. A napok­ban éppen Barnaulban tartottak össz-szövetségi tudományos konfe­renciát a művész munkásságáról, amelyen Suksin-kutatók, a szovjet egyetemek tanárai, középiskolai ok­tatók, írók, műfordítók és filmeszté­ták vettek részt. A tanácskozáson elemezték a művész világnézetének filozófiai és erkölcsi aspektusait, művei és az orosz nemzeti kultúra összefonódásait, alkotásainak hazai és nemzetközi fogadtatását. Határo­zatot hoztak, hogy kiadják Suksin szókincsszótárát, és rendszeresen megjelentetik a Suksin-kutatás leg­újabb eredményeit közreadó cikke­ket. -hó­sért, a mindennapi megélhetésért. Rad­nótinak a vers volt élete és itala, töpren­géseinek fö motívuma. Nem csoda, hogy minden fájdalmában, kilátástalan helyze­tében a vershez menekül. Az erdélyi bevonulást ő is végigcsinál­ja, természetesen a munkaszolgálatosok megalázó szerepében. Állandóan behívó­tól retteg, a munkaszolgálat gyötrelmeitől. A behívó mindig megérkezik és szíven üti. Erdély után a hatvani cukorgyár követke­zik, szinte állati sorban kell dolgoznia a gyenge testi felépítésű költőnek. De nincs irgalom. 1942 októberében írja, cukorgyári munkájának idején: „Tegnap újra szén, öt vagont fel s le húszán. Hajszolnak. Meddig bírom? Egykor fek­szünk, félkilenckor ébresztő, délelőtt ta­karítás, „tisztálkodás", 12-kor ebéd, 1/2 2-kor indulás a gyárba, négy km. gyalog­lás. Állati lét. Éjszaka már fázunk." Ám létében akármilyen mélyre hull, lelke megmarad szabadnak, szelleme mozgékonynak. Figyeli a körülötte nyüzs­gő életet, figyeli önmagát megalázó hely­zetében. Ahol megfordul, barátkozik, ba­rátságokat köt a föld egyszerű fiaival, akik szánják és megkedvelik a keskeny arcú, törékeny költőt. A Naplóban megtaláljuk a kisebb-na- gyobb háborús irodalmi események le­nyomatát is, írókat, költőket jellemez, ba­rátokról és ellenségekről mond véle­ményt. És minden gondolatában ott él szerető hitvese, Fanni, annyi gyönyörű versének ihletője. A könyv a Magvető Könyvkiadó gon­dozásában közös kiadásban jelent meg. DÉNES GYÖRGY Az igazságért harcolt Régi hittel, új célokkal Húszéves a német nemzetiségi kulturális egyesület A Központi Statisz­tikai Hivatal 1987. évi adatai szerint Cseh­szlovákia lakosságá­nak 0,4 százaléka vallja magát német nemzetiségűnek. A mintegy ötvenhat­ezer lelket számláló nemzetiség egyik fő jellemzője a szét­szórtság, élnek az or­szág szinte vala­mennyi járásában, a legnagyobb lét­számban a cseh ha­tárvidéken. A nép- képviseleti szervek­ben, azaz a különbö­ző szintű nemzeti bi­zottságokban, a Cseh Nemzeti Tanácsban és a Szövetségi Gyű­lésben a német nem­zetiségű képviselők száma együttvéve meghaladja a négy­százat. Csehszlovákia Né­met Nemzetiségű Ál­lampolgárainak Kul­turális Egyesülete, a Kulturverband der Bürger deutscher Nationalität der ÖSSR, ismert rövidítéssel a KVBDN nemrég ünnepelte fennál­lásának 20. évfordulóját. Az egyesü­let a Nemzeti Front egyik társadalmi szervezete, s tevékenységét a nem­zetiségi alkotmánytörvény életbe lé­pése után, 1969. június 14-én kezd­te meg. Amint alapszabályzatából kitűnik, a csehszlovákiai német nemzetiségű állampolgárok önkén­tes szervezete a CSKP irányításával végzi tevékenységét, s részt vesz a Nemzeti Front feladatainak teljesí­tésében. Az egyesület ötévenként tart országos konferenciát, amely a feladatok meghatározása, az alap- szabályzat jóváhagyása mellett megválasztja a központi bizottságot, illetve a központi ellenőrző bizottsá­got. A szervezet sajátossága a két­lépcsős felépítés. A központi bizott­ság közvetlenül irányítja az alap­szervezeteket. Ezek száma megha­ladja a hatvanat, s taglétszámuk ötventől ezerig változik. így például az aái alapszervezetben 943, Novy Borban 260, Chomutovban 245, Kraslicén 170, ¿aclérban 210, Varnsdorfban 172, Jablonecban 170 a tagok száma. Egyes járásokban létrehozták a szervezet járási aktíváit, amelyek a Nemzeti Front járási bizottságaival és a jnb-kel karöltve szorosan együttműködnek az alapszerveze­tekkel, s járási viszonylatban egybe­hangolják tevékenységüket. A KVBDN Központi Bizottságának elnöke Heribert Panster, a Szövet­ségi Gyűlés képviselője, a Prager Volkszeitung főszerkesztője. Az egyesület munkájáról a KVBDN KB prágai irodájában Alf­red Bienert, a központi bizottság titkára tájékoztatott.- Kulturális egyesületünk fö fel­adata az eszmei-nevelő és kulturális és népművelő tevékenység fejlesz­tése. Munkánkkal hozzá kívánunk járulni hazánk nemzetei és nemzeti­ségei egységének szilárdításához, a Szovjetunióhoz és a többi szocia­lista országhoz fűződő testvéri kap­csolatok elmélyítéséhez, hazánkban a német nemzetiségűek kulturális és társadalmi igényei kielégítéséhez. Egyesületünk szorosan együttmű­ködik a Nemzeti Front szerveivel és szervezeteivel, a nemzeti bizottsá­gokkal és más közigazgatási szer­vekkel - összegezi a szervezet kül­detését. A német nemzetiségűek életében fontos szerepet tölt be a Prágában 18 ezer példányszámban megjelenő Prager Volkszeitung című hetilap, amely immár 39 éve nyújt olvasói­nak széles körű áttekintést a bel- és külpolitikai eseményekről, s az utób­bi 2 évtizedben a KVBDN tevékeny­ségéről. A húszoldalas hetilap a ha­zánkban tartózkodó külföldi turisták körében is népszerű, hiszen sok értékes információt kapnak belőle Csehszlovákia életéről. A Prager Volkszeitung rendszeresen tájékoz­tat a csehszlovákiai német nemzeti­ség életéről, a KVBDN-alapszerve- zetekben folyó társadalmi és kultu­rális munkáról. Az egyesület választ­mánya és aktivistái szorosan együtt­működnek a Csehszlovák Rádió né­met nyelvű nemzetiségi műsorainak összeállításában. Az alapszervezetek tevékenysé­gének előterében a Nemzeti Front választási programjának megvalósí­tása áll - hangsúlyozza Alfréd Bie­nert. A tagság, jóllehet többségük az idősebb korosztályhoz tartozik, résztvesz a falu- és városszépítési mozgalomban. Segítenek az óvo­dák, üzlethelyiségek, s más létesít­mények építésében. Mivel német Nyomják a Prager Volkszeitungot (Ingrid Pavlová felvételei) nemzetiségű polgártársaink jelentős része a határvidék hegyes-völgyes területein él, hasznos munkát vé­geznek a nehezen megközelíthető helyeken is, például a széna-beta­karításban. Az alapszervezetek többségében évek óta példás gyógynövénygyűjtés folyik. A KVBDN titkára felhívja a figyel­memet az egyesület szociális tevé­kenységére. Mivel az itt élő németek körében viszonylag magas az idő­sek aránya, a KVBDN-tagok cselek- vően kiveszik részüket a Csehszlo­vák Vöröskereszt önkéntes szociális gondozói munkájából. Nagyon hu­mánus és hálával fogadott segítség a nyugdíjasotthonokban élő, vagy betegeskedő, csehül nemigen be­szélő, idős polgártársakról való gon­doskodás. A CSSZK kormánya az idei esz­tendőt a környezetvédelem évének nyilvánította. A KVBDN-alapszerve- zetek parkok, zöldterületek, vízforrá­sok, játszóterek állandó rendbentar- tását vállalták több helységben. Tevékenyen részt vesz az egye­sület a CSSZSZK és az NDK terüle­tei és városai közti baráti kapcsola­tok ápolásában. Az NDK prágai kul­turális és tájékoztatási központjával kötött szerződés alapján a KVBDN alapszervezeteiben számos NDK- beli zenekar és együttes vendég­szerepeit. Az információs és tájé­koztatási központ német nyelvű in­formációs és szemléltető anyagokat, s német nyelvű filmeket bocsát ren­delkezésükre. Ilyen vonatkozásban hasznosak a Prager Volkszeitung kapcsolatai a Szovjetunióban, illetve Magyarországon megjelenő német nyelvű újságok szer­kesztőségeivel is. Érdeklődésemre Alfred Bienert el­mondja, hogy az utóbbi időben meg­élénkült az alapszer­vezetekben az ama­tőr művészeti mozga­lom. Az illetékes ke­rületi és járási nem­zeti bizottságok kultu­rális osztályai egyre nagyobb támogatás­ban részesítik a KVBDN-alapszer- vezetek amatőr együtteseit. Eredményes mun­kát végez a KVBDN. A CSSZK Nemzeti Frontja, s több mi­nisztérium elismerő oklevelekkel, kitünte­tésekkel jutalmazta az egyesület munká­ját. A KVBDN a jövő év őszén tartja 5. or­szágos értekezletét. Ezen - mondotta be­fejezésül Alfred Bie­nert - az eddigi ta­pasztalatok alapján határozzuk meg új céljainkat. SOMOGYI MÁTYÁS Kulturális hírek • Az 1989-es Aranygomb-díjat Maurizio Níchetti Ladrí de Saponette című filmje nyerte el, amely kegyet­lenül leleplezi a magán-televízióállo­mások mesterkedéseit, melyek ma­nipulálva hamisítják meg a rangos filmalkotásokat s a forgatókönyvek szövegébe közhelyes jelszavakat csempésznek be. • Theodor Fontane a Wuthenowi sah című elbeszélését alkalmazták televíziós filmre az NDK-ban. A cse­lekmény 1806-ban játszódik, Po­roszországban. A főbb szerepekben Michael Gwisdek és Petra Keling. • A londoni Prince of Wales szín­padán nemrégiben bemutatták Lloyd Webber A szerelem arcai című musicaljét, mely Dávid Garnett regé­nye nyomán készült. A főbb szere­pekben Michael Ball és Ann Crumb. • Tömegtiltakozást váltott ki Svédországban az angol jövevény­szavak inváziója, amely mind az irodalmi, mind pedig a tudományos nyelvet veszélyezteti. Az „új irány­zatot“ egyébként „svenenglish“- nek keresztelték el. • Párizsban és New Yorkban rendez emlékező kollokviumokat Luca Magnani, a Mama Roma című Pasolini-filmben oly nagy sikert ara­tott színésznő fia. A most nyolcvan esztendeje született és tizenhat éve elhunyt legendás művésznő negy­venöt filmje közül negyvenet mutat­nak be a filmszínházak. Régen várt és óhajtott könyv látott napvilágot: Radnóti Miklós A/ap/ója. Lap­jait szomorú kíváncsisággal forgatja az ember, együtt jár-kel a költővel élete su­garasabb tájain, betekint sorsának szaka­dékéba, megaláztatásainak pokoli bugy­raiba. Naplóját még 1934 júliusában kezdi írni, majd két év szünet után, 1937-ben folytatja néhány bejegyzéssel, majdnem ugyanennyi jut 1938-ra is. Rendszeresen 1939-től jegyzi élete eseményeit, s 1943 március 14-én szakítja meg. A költő há­nyódik a tengelyéből kifordult világban, fizikai-lelki korlátok közé szorítva, a zsi­dótörvény megszigorításának következ­tében pedig megbélyegezve, megalázva, s ami már nincs a naplóban - a bori láger infernójába taszítva. A Naplóban megelevenednek a költő hétköznapjai, küzdelmei az érvényesülé­ÚJ SZÚ 6 1989. VIII. 3. Alfred Bienert Radnóti Naplója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents