Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-29 / 203. szám, kedd

Megkötések nélkül Gondolatok Az ember nevében című kiállításról Többször eszembe jut, hogy an­nak idején, még alapiskolában, jeles történelmi évfordulók közeledtével, rajzórán. hol temperával, hol vízfes­tékkel, hol tussal vagy egyéb képző­művészeti technikával kellett ,,ké­pekbe" foglalnunk, felidéznünk kö­zelmúltunk valamely eseményét, il­letve annak megőrzendő örökét- a magunk módján, ezzel a gesz­tussal köszöntöttük az ünnepet. Em­lékszem rá, talán személyes élmény híján, talán a témához való éven­kénti visszatérés miatt, tehetsé­günkből arra futotta csupán, fantázi­ánk csak addig terjedt, hogy az év­fordulóra kinyomtatott plakátok, itt- ott könyvekben, újságokban megje­lent alkotások vissza-visszatérő ké- piségét, egyszerű szimbolikáját má­soljuk, szolgai hűséggel utánozzuk. Az fel sem merült bennünk (nem hiszem, hogy saját hibánkból), hogy az évfordulóhoz másféle, oldottabb rajzokkal is hozzászólhatunk, hogy az értünk (gyerekekért) életüket ál­dozó hősök előtt más, örömeinket, játékosságunkat, békés gyermek-, éveink, hétköznapjaink édes pillana­tait tükröző képekkel is tiszteleghe­tünk. Pedig - ecsettel a kezünkben- igazán nem kell sablonokban gon­dolkodnunk, merev sémák alapján rendszereznünk a kifejezési formá­kat, szűk keretek közé szorítani a té­maválasztás lehetőségét, nem utol­sósorban kizárni az alkotói folyamat­ból az egyéniség művét megkülön­böztető és sajátossá tévő szerepét, voltát, ha egy, jelenünk és jövőnk szempontjából mérföldkövet jelentő múltbeli eseményről évek múltán is méltóképpen akarunk megemlékez­ni, nagysága előtt tisztelgésképpen fejet hajtani. Az emlékezés és a tisz­telet gesztusa ott lehet az újfajta életörömöt, építőmunkát, mindenna­pi életünket tükröző alkotásokon is, minthogy a meghatározó történelmi esemény hagyatéka egész létünk­ben jelen van. Példázza ezt a szlo­vák nemzeti felkelés 45. valamint a békemozgalom létrejöttének 40. évfordulója alkalmából rendezett nagyméretű és reprezentatív tárlat, amely szlovákiai képzőművészek munkáiból válogatott anyaggal, a bratislavai Mirbach-palota kiállító­termeibe várja a látogatókat. A zöm­mel tavaly és az idén készült fest­ményeket, domborműveket és szob­rokat bemutató tematikus összeállí­tásnak Az ember nevében címet adták a rendezők: a Szlovákiai Kép­zőművészek Szövetsége és a brati­slavai Fővárosi Galéria. Nem a résztvevők, a kortársak élményszerű visszaemlékezéseinek a tárlata Az ember nevében, nem visszatekintő dokumentarista szem­lélettel készült. Ellenkezőleg, az összeállítással - az eseményre összpontosító, kötelező tematikai uniformizáltság nélkül - a mai való­ságnak, a jelen és a jövő békés építésének feltárása volt a szándék és a cél; mégpedig egy olyan össz­kép megteremtése, amelyet az egyes eltérő képesítésű, szín- és formavilágú, gondolatíságú műtár­gyak egymásmellettiségével, együtthatásával a csoportos, temati­kus kiállítás képes nyújtani. Ezen túlmenőn, az évfordulóval kapcso­latban a szabad kifejezést a stiláris kényszer sem gátolta. Ez hozzájá­rult ahhoz - amiként a katalóguselő­szó is megjegyzi hogy ezúttal a kiállításra olyan alkotók is jelent­keztek munkájukkal, akik ez ideig hasonló jellegű, koncepciójú tárlat­ról, ilyen vagy olyan okok miatt, távol maradtak. Negyvenöt év olyan kor­szelet, amely a művészetekben - a festészetben és a szobrászatban is - új irányzatokat, alkotói módsze­reket képes meghonosítani, hagyo­mánnyá értékelni. Korszerűtlen len­ne tehát olyasfajta eljárás, hogy le­szűkítve, mi több, kizárva az új for­manyelv adta lehetőségeket, negy­venöt év után is kizárólag emlékmű­szerű, patetikus figurális kompozíci­ók szülessenek a képzőművészek műtermeiben. Más dolog, hogy a fia­talok zöme - legalábbis a kiállított munkákon - alig él a lehetőséggel, hogy természetelvű képekkel, a na­turális formákat követő szobrokkal előremutató véleményt mondjon, szociális témát tükröztessen. Ezek híján valamiféle pszicholo- gizáló, én- és helykereső, technikai­lag bravúros absztrakciókkal a lelki, esetleg még a szellemi szférákban bravúrkodnak. (Egyébként Július Koller kiállított műve választ keres és a maga módján talán ad ennek a miértjére.) Mindenképpen üdvözlésre méltó­ak az évfordulós - tematikus, cso­portos - kiállítások, mert egyfelől a rendszerességgel megrendezen­dő nagyszabású hazai képzőművé­szeti seregszemlék és biennálék hi­ányát is pótolják. így aztán azok a tárlatok, amelyeket az idén már láttunk - a szocialista mezőgazda­ság és falu fejlődését bemutató Vál­tozások, vagy ez a mostani és má­sok - a képzőművészetben az irányadó fórumok szerepét is hiva­tottak betölteni. Erre, mármint fó­rumra meg azért van szükség, hogy az alkotóknak lehetőséget teremt­sen a gyakori bemutatkozásra, ösz­tökélve legyenek a közélet nemzet­közi és hazai eseményeire, a válto­zásokra való gyors reagálásra, új technikák, módszerek keresésére és alkalmazására. Ezzel előmozdít­ható, hogy a képzőművészet jelen­tékenyebb) alakítóerő legyen, le­hessen, valamint hogy a szlovák piktúra egyetemes értékszempontok alapján európai viszonylatban is megmérettethessék. Megközelítőleg 300 műtárgy- nem sorolok neveket, címeket, ha nem minősítek külön-külön munká­kat, úgyis az összbenyomás a fon­tos, a végeredmény a mérvadó. Er­ről viszont - nem a rendezők címére szóló lényeges kitétellel ugyan, de- elismerően szóltam. A szlovák szerzők alkotásai kö­zött csehszlovákiai magyar festők, Kopócs Tibor, Szilva József, Janiga József és mások művei is láthatók a kiállításon, amely szeptember 17-ig tekinthető meg. TALLÓSI BÉLA Az évforduló jegyében A KULTURÁLIS NYÁR RENDEZVÉNYEIRŐL A szlovák nemzeti felkelés 45. évfordulója indokolja, hogy az idei kulturális nyár szervezői 32 olyan programot állítottak össze, amelyek a történelmi esemény jegyében ke­rültek megrendezésre. Műfaji szempontból is rendkívül színes volt a kínálat: található benne énekkari hangverseny csakúgy, mint plakátkiállítás, népünnepély és be­szélgetés a felkelés résztvevőivel. A legmeglepőbb esemény talán mégis a Gottwald téren volt, a Barát­ság szökőkút mellett amatőr rock­együttesek léptek fel vasárnap dél­után - ugyancsak az évforduló je­gyében. Augusztus 29-e azt is jelenti egy­ben, hogy lassan véget ér a legszí­nesebb fővárosi kulturális rendez­vénysorozat. Az adatoknál maradva még elmondhatjuk: az idei nyáron összesen 319 kulturális rendez­vényre került sor Bratislavában, köz­tük komoly- és könnyűzenei koncer­tekre, kiállításokra, irodalmi estekre, táncbemutatókra, ünnepi gyűlésekre és tábortűz mellett tartott összejöve­telekre. A műsorkínálatot gazdagí­tották a belvárosban tett történelmi séták, az utazások régi villamossal, vagy neves festőművészek felkéré­sére műtermeikben. A hét hétig tartó eseménysorozatban uralkodó sze­rep jutott a zenének, melynek élve­zetét nem gátolja a nyelvtudás hiá­nya, ezért ez a legalkalmasabb a vá­rosban egyre nagyobb számban megforduló külföldiek szórakoztatá­sára is. Mindenekelőtt a komolyzenei koncertek voltak népszerűek, külö­nösen a 12. alkalommal megrende­zett gitárzene napjai. Az attraktív, egyre népszerűbbnek bizonyuló hangszeren megszólaltatott muzsi­ka méltó környezetet kapott: az Egyetemi Könyvtár barokk udvarát, amely nagyszerűen megfelelt az esztétikai elvárásoknak, ám a hely­szín az érdeklődés mértékével már nem állt összhangban. Az előírások szigorú betartása miatt nagyon sok fiatal kívül rekedt a koncertekről, mert minden jegy jóelőre elkelt. A gi- tárzene'napjain összesen hat külföl­di és három hazai művész lépett fel (az utóbbi szám alighanem az „összeset“ is jelenti egyben, amint arra az egyik szlovák lap rámuta­tott). Mert bár a fiatalok körében óriási az érdeklődés, a gitár iránt, furcsa módon az évente megrende­zett gitárzene napjain kívül egyéb gitárzene! hangverseny a főváros­ban tulajdonképpen nincs. A gitárze­ne napjai fontos kiegészítője volt az a szeminárium, amelyet a Szlovák Zenei Társaság már második éve csatlakoztat a zenei rendezvényhez. A tanfolyamot főként zeneiskolai ta­nárok, konzervatóriumok és főisko­lák hallgatói látogatják, s neves gitár­művészek és oktatók vezetik, köztük John W. Duarte, brit zeneszerző és gitárművész. A koncertestek fény­pontja egyébként a spanyol Jósé Antonio Rodriguez bravúros flamen- co-előadása volt, amelyet a közön­ség hangos ovációval ajándékozott meg. Különösen nagy élményt nyúj­tott a prágai Martin Myslivecek fellé­pése is, aki kortárs cseh gitárzenét mutatott be. Egy egészen más jellegű rendez­vényről is érdemes szólnunk: a Pálffy-palotában megrendezett egyedi kiállításon a nagyközönség az ókori egyiptomi szobrászat legje­lentősebb alkotásainak másolatait tekinthette meg. A gyűjteményt, amely a világ 12 híres múzeumának legértékesebb kincseit tartalmazza, először a kelet-bajorországi Viech- tach városában mutatták be. (Kultu­rális cseréről van szó, hiszen a bajor városban egy hónappal korábban A szlovák barokk címmel rendeztek kiállítást, amely kedvező visszhang­ra talált.) A Kulturális Nyár rendezői az iro­dalom kedvelőiről sem feledkeztek meg. Kedvező visszhangra talált például a sokféle irodalmi műfajt képviselő Anton Hykish íróval a Poli­tikai Irodalom Házában rendezett ta­lálkozó. Anton Hykish néhány köny­ve külföldre is eljutott. Az NDK-ban német nyelven is kiadott Szeressé­tek a királynőt! című regényének kapcsán nemrég Ausztriában is ven­dégül láttak. Az említett mű Mária Terézia szerelmi életéről szól. Az író a kordokumentumok tanulmányozá­sa után alaposabban körülnézett múzeumainkban, s arra döbbent rá, hogy a szlovák főváros meglehető­sen hálátlanul kezeli a tereziánus korszak emlékeit, hiszen a braislavai várban ebből a korból - bár a külső rekonstrukciókor ezt a stílust válasz­tották -, ma nem látható Mária Teré­zia korabeli arcképe sem, de még egyetlen korabeli bútordarab sem. A kulturális nyár többi rendezvé­nyei is mindenképpen sok kellemes élményt jelentettek, de felhívták a fi­gyelmet kulturális életünk hiányos­ságaira is. -hó­A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS - filmen Legújabbkori történelmünk jövőt formáló eseménye, a szlovák nép negyvenöt évvel ezelőtti hősi helytállása állandó témája a szlovák filmművészetnek. Az alkotók már a felszabadulás után arra törekedtek, hogy a film sajátos eszközeivel valljanak a felkelésről, a megszállás sötét éveiről, azokról a sorsdöntő napokról, amikor a szlovák nép válaszútra került, s emberségből és erkölcsi magatartásból vizsgázott; egyszóval, arról az eseményről, mely a kis- és nagyemberek jellemé­nek, magatartásának, erkölcsi és politikai helytállásának a próbatétele volt. Az első felkelési témájú film az 1948-ban készült A farkasodúk, Pal’o Bielik ma már klasszikusnak számító alkotása, amely egy özvegyasz- szonynak és öt fiának sorsán át láttatja a partizánmegmozdulásokat. Pal’o Bielik, mint a szlovák nemzeti felkelés egyik résztvevője, szemé­lyes élményeiből is merítve forgatta emlékezetes munkáját, amely nézettségi indexét tekintve még ma is a legsikeresebb szlovák film. Pal’o Bielik emlékezetes munkája óta több mint harminc szlovák játékfilm készült a felkelésről, az ellenállási mozgalom kibontakozásá­ról, a szlovák nép fasisztaellenes harcáról. A negyvenötödik évforduló tiszteletére a kolibai filmesek Út a Dunán címmel forgattak filmet. A Vladimír Körner forgatókönyve alapján készült alkotás két cseh antifasiszta harcos mozgalmas történetét meséli el, amint a cseh protektorátusból Szlovákián és Magyarországon át Jugoszláviába akar­nak jutni, hogy az ott szerveződő ellenállókhoz csatlakozzanak. Milos­lav Luther alkotását ünnepélyes külsőségek között tegnap este mutat­ták be Bratislavában. -ym­Tíz év telt el, mig újabb film készült a felkelésről: A tizenkettedik órában és Az utolsó visszatérés (a képen). Az utóbbi új színfoltot jelentett a szlovák filmművészetben, hiszen az első olyan alkotás, amely a felkelést idézve a jelen életformáinak a változatait is ábrázolja. Frantiáek Kudlóé lélektani drámája egy szerelmi háromszögtörténetet bemutatva azt vizsgálja, hogy a felkelésben acélosodott emberek új helyzetben, megváltozott körülmények között miként állnak helyt. A legtöbb felkelési témájú film a hetvenes években készült. Ezek egyike a Nagy éjszaka, nagy nap című alkotás (a felvételen), amelyben étefan Uher az emberi helytállás variációit, értelmi és érzelmi okait elemzi, s felidézi, hogy a nyugtalan ellentmondásos napokban hogyan kovácsolódott egységessé egy jellegzetes szlovák falu lakossága. A többszálú, epikusán áradó történet a művészi ábrázolást tekintve nem hozott újat, csak a felkelés élményét, a kor drámáját visszavetítö elbeszélő filmek számát gyarapította. ÚJ SZÚ 4 1989. VIII. 29.

Next

/
Thumbnails
Contents