Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-28 / 202. szám, hétfő
Táncra ítélve Egyre többen vannak. Fel-feltűnnek a Csemadok rendezvényeken, már a népművészeti fesztiválokon, dal- és táncünnepélyeken kívül is van saját táncháztáboruk, s egyre népesebb csapatukat segítik a mind jobban és autentikusabban zenélő parasztzenekarok. A hetvenes évek néptáncegyütteseinek táncoiási stílusát megváltoztató „táncházmozgalom“ az elmúlt hetekben több alkalmat is teremtett az együttesek tagjainak és a táncok iránt „pusztán“ érdeklődő fiataloknak. A Stúrovói Művészeti Alapiskola kamarakórusa 1983-ban alakult, és rövidesen a legjobbak közé került. Remekelt a B-kategóriás kórusok versenyében, a VII. Ko- dály-napokon pedig, elsöprő sikert aratva, a zsűri kü- löndícséretével első sávos minősítést nyert. Legutóbb egy nemzetközi versenyen szerepelt nagy sikerrel, a III. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus- fesztiválon. Észt, francia, grúz, lengyel, magyar, NDK- és NSZK- beli, svájci és svéd kórusok tekintélyt parancsoló mezőnyében képviselte a csehszlovákiai magyar kórusmozgalmat. A zsűritagok névsora is méltó volt a verseny rangjához: Párkai István, Reményi János, Marcel Corneloup (Franciaország; az Európa Cantat elnöke), Gert Frischmuth (NDK), és az Európa Cantat fesztiválokon oly népszerűvé vált Willi Gohl, svájci karnagy minősítette a kórusok teljesítményét, melyről minden zsűritag írásbeli elemzést adott, egy-egy példányát a karnagyok is megkapták. (Követendő módszer lehetne ez hazai versenyeink zsűrijei számára is, hiszen az értékelés gyakran a legkevésbé sem lényegre törő, nem ritkán tovább tart magánál a versenynél.) Idézzünk most két zsűritag véleményéből. Reményi János: ,,A párkányiak műsorának csattanója az Eben-mű előadása volt. Meglepetést jelentett számomra, hogy egy ennyire más művet - az intonációs problémák ellenére - milyen virtuóz módon és színesen tudtak előadni." Willi Gohl: „Érdekes, eredeti műsor. Magabiztosság a kotta nélküli éneklésben. Az intonáció jó, csak elvétve ingadozik. A hangzás kiegyenlített, a forte részekben kissé egysíkú, mezzopianóban a legszebb.“ Mind az öt zsűritag elismerő, bátorító véleményt mondott a kórusról, miközben - segítő szándékkal - természetesen valamennyien kitértek az apró hiányosságokra is. A kamarakórus-fesztivál érdekes színfoltja volt a gyorstanulási verseny, amelyben nem volt kötelező részt venni. Kórusunk ezt is kipróbálta, és - bár tagjai eleinte nem bizakodtak - a feladatot sikerült teljesíteni. A gyorstanulási verseny lényege, hogy a kórusoknak egy óra alatt olyan művet kell megtanulniuk, amelynek kottáját azelőtt sohasem látták. A verseny - játékossága ellenére - nagyon komoly volt, tisztaságára példásan ügyeltek: a kórusok tanulás közben nem hallgathatták egymást; a rendelkezésre álló egy órára mindenki külön próbahelyiséget kapott; a kórusoknak tízpercenként kellett színpadra lépniük, a gondosan leragasztott kottát is tízpercenként kapták meg, hogy a felkészülésre senkinek se maradjon egy perccel sem több ideje, mint a többieknek. A kívülálló számára talán értelmetlennek tűnik ez a verseny, ahol az együttesek egytől egyig művészileg éretlen, időnként súlyos intonációs, ritmikai vagy dinamikai hibákkal megtűzdelt előadással lépnek a közönség elé. De ne feledjük: a legtöbben azért szeretnek inkább kamarakórusban dolgozni, mint nagy létszámú énekkarban, mert itt mindennapos a sajátos varázzsal bíró, úgynevezett „lapról éneklés“ (szakmai kifejezéssel „blattolás“), ami annyit jelent, hogy a műveket mindennemű előzetes szólampróba nélkül éneklik el, legtöbbször csupán önmaguk szórakoztatására. xxx Mi lehet a titka a átúrovói kamarakórus gyors fölemelkedésének? A tapasztalatok azt mutatják, hogy kamara-felállásban könnyebb a feljutás, mint egy negyven-ötven fős együttessel. S mert a kamarakórusban a szólam tisztaságáért minden énekesnek sokkal nagyobb a felelőssége, mint egy olyan énekkarban, ahol ugyanazt a dallamot nyolcan- tízen is éneklik, tagja sem lehet akárki. A szigorúbb kiválasztás pedig eleve helyzeti előnyt jelent olyan együttesekkel szemben, ahol a karnagy és a szólamvezetők a dallam betanítására, olykor memorizáltatá- sára fordítják idejük és energiájuk nagy részét. Sokszor hallottuk már az irigykedő megjegyzést: könnyű nekik, valamennyien szakképzett zenészek, zeneiskolában tanítanak. (Megjegyzem, ha így lenne, akkor sem lenne könnyebb dolguk, hiszen muzsikus körökben köztudomású, hogy „abból lesz a hangszeres zenész, aki nem tud énekelni“. Ez persze csak tréfa, de - mint minden tréfában - ebben is van némi igazság.) A kórus valóban a Stúrovói Művészeti Alapiskola keretében jött létre, de nem a zeneiskola tanáraiból, hanem csupán néhány tanárból és olyanokból, akik elvégezték a zeneiskolát. A siker titka sokkal inkább a rendszeres, fegyelmezett gyakorlásban rejlik. Gulyás Györgyit, a kórus karnagyát mindenki megszállott zenészként ismeri. Lelkes tagja a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énnekarának. (Jórészt az ő „blattolási kedvének“ köszönhetően verődött össze egy kottaolvasó baráti társaságból a CSMTKÉ kamarakórusa is.) A konzervatóriumban hegedű szakon végzett. Hangszerét mesterien kezeli, ezért szívesen látják ót vendégül a zenekarok, akár országhatárainkon túl is. Gulyás Györgyi szólóénekesként is kiváló, s ez egy karnagynak csak előnyére szolgál. (Minden elméleti fejtegetésnél többet ér, ha a karnagy személyesen is be tudja mutatni elképzelését a megfelelő intonációról és az esztétikus hangformálásról.) Dirigálása egyszerre célszerű, érthető és esztétikus; mentes mindenféle teátrális" túlzásoktól. (Ez nem akármilyen erény, ha arra gondolunk, milyen sok még a hadonászó, táncoló, önmagát extázisba ejtő karnagy, aki feltűnő vezénylésével legfeljebb a közönség figyelmét vonja magára, de az énekkart nem tudja magával ragadni... A magyarázat egyszerű: ha a karnagy minden szólambelépést, dinamikai vagy hangulatbeli változást a szükségesnél nagyobb gesztussal hoz létre, azzal csak azt éri el, hogy az énekesek fokozatosan megszokják ezt a stílust, és idővel képtelenek lesznek az apróbb rezdülésekre helyesen reagálni.) Szlovákiában számos magyar fel- nőttkórus működik, de női karunk most csupán kettő van: a stúrovói és a pelsőci (Plesívec). Nem véletlen, hogy az alapításra vállalkozók inkább a vegyeskar mellett döntenek. Vegyeskari művekből összehasonlíthatatlanul nagyobb a választék. Ám - gondolom én -, még ennél is többet nyom a latban, hogy kizárólag nőkkel dolgozni - még a női egyenjogúságot hangoztató huszadik század végén sem egyszerű. Munkahelyi kötelezettségeik mellett még mindig a nőkre hárul a háztartás majd minden terhe, de a felelőssége mindenképp. (Kinek jutna eszébe, hogy a rendetlen lakásért, piszkosan járó gyerekekért a „ház urát“ marasztalja el?!) Egy kórusban éneklő asszonynak különösképpen szüksége van férje megértésére, segítségére. Viszont a férfi énekesek egyértelműen „pozitív hősök“, hiszen a próba idején éppenséggel kocsmában is ülhetnének... Rendkívüli próbák nélkül pedig egyetlen kórus sem tud eredményesen felkészülni a versenyre. A nemzetközi megmérettetés előtt még nagyobb a felelősség. A pécsi fesztivált megelőzően női karunk tagjai is bizonyára gyakran próbáltak „tűkön ülve“, szüntelen küzdelemben az asszonyi lelkiismeretfurdalással: vajon elkészül-e otthon a férj-főzte vasárnapi ebéd? xxx A felkészülés sikeres volt. („Köszönet érte családjainknak, hogy ilyen türelmesek voltak“ - mondják még ma is. A sok tapsot, melyet a pécsi és a mohácsi közönségtől kaptak, legszívesebben családjuknak ajándékoznák.) Dicséretben sem volt hiány. Dr. Tóthpál József, a KÓTA főtitkára a verseny után kijelentette, hogy nem csalódott a párkányiakban, teljesítményüket bármely magyarországi kamarakórus megirigyelhetné. Elismerően nyilatkozott Vass M. Katalin, a Magyar Rádió zenei szerkesztője is. Vass Lajos, zeneszerző, kórusmozgalmunk kiváló ismerője - távirati stílusban - így foglalta össze véleményét: „Nagyon fejlett fokon énekelnek. Jó a hanganyag; nagyon muzikálisak. Nehéz műveket választottak, amit a közönség, a könnyed előadásnak köszönhetően, alig érzékelt.“ A kamarakórus a versenybe a művészeti alapiskola és a Csemadok alapszervezetének csoportjaként nevezett be. Gulyás Györgyi azonban elárulta, hogy remélhetőleg hamarosan a városi művelődési központ is felsorakozik szponzoraik közé. Terveik közt újabb, még igényesebb művek betanulása, az amatőr kórusok B-kategóriás versenyében és a Kodály-napokon való sikeres részvétel szerepel. Sok sikert kívánunk hozzá! HORVÁTH GÉZA A nyolcvanas évek elején Pribék Gábor sem sokban különbözött tőlük. Itt-ott látott valamit, hallotta az akkor egyre gyakrabban megjelenő táncházi muzsikát közreadó lemezeket, s be-beállt a különböző táncrendek lépéseit próbálgatok közé. 1983-ban az Új Nemzedék vonzásába került, s a kassai (Kosice) néptáncegyüttesen belül ismerte meg igazán a néptáncot.- Akkor sok minden még nem tudatosodott bennem. Azt, hogy faluról származom, s ez a népzene, a néptánc, a népdal megismerésekor milyen érzelmi alapokat jelentett, jóval később tudatosítottam. Kistár- kányi vagyok, ahol nagymamám tíz gyereket nevelt fel. Csak arra emlékszem, hogy sokszor énekelt nekem. Azt már nem tudom, hogy mit, bár aligha rossz dalokat, ha annyira belém tudta oltani a népiélek iránti fogékonyságot. Ríchtarcík Miskával sokat beszélgettünk, mennyire elegendő a táncos számára, hogy faluról származik, s egyáltalán jelent-e valamit. Az Új Nemzedékben falusiak és városiak együtt táncoltunk. Az, ami Miska koreográfiáiban érték volt, bizonyára felülemelkedett ezeken a dolgokon. 1982-ben vettem meg az első táncházlemezt, amelyen a Muzsikás együttes gyimesi zenei anyagot játszott. A másik a Baroz- dáé volt, amelyen gyimesi, csíki és széki táncrendet húztak. Amikor meghallottam ezeket a lemezeket, szokatlanok voltak, majdnem kidobtam őket. Végül is a gyimesi muzsika és tánc lett a kedvencem. így van ezzel mindenki, ha hagyja magát a tudatlanságától vezetni akkor, amikor még mindent akarna csinálni. Rajzoltam, verseket írtam, meg magam is meg akartam váltani a világot ... Időközben az Új Nemzedék egyre inkább az egyik meghatározója lett a csehszlovákiai magyar néptáncmozgalomnak. Aligha véletlen, hogy a különböző személyi és szervezeti okokból átalakuló együttesek élén is változtak a vezetők. Ezzel együtt lassan szaporodtak a markáns és sajátos módon táncoló egyéniségek is.- Miután Ríchtarcík Misi a Szőttes élére került, el kellett vállalnom az Új Nemzedék irányítását. Nem volt egészen új dolog, hiszen miközben ebben a csapatban nevelődtem, Szepsiben (Moldava nad Bodvou) a Bódvát is vezettem. A táncokat akkor már rég nem csupán gyakoroltam. Egyre többet olvastam, tanultam. Már nem elégedtem meg magával a tánccal. Példaképem - Martin György - gyűjtéseit, elméleti munkáit megismerve, egyre inkább a tudatosság határozta meg dolgaimat. Gyűjtöm az autentikus néptáncanyagból készült videofelvételeket, de egyre szaporodik Viliam Farkas, a Szlovák Filharmónia másod-koncertmestere bizonyára nem ismeretlen az olvasók előtt, hiszen nem oly régen két lemezét is ismertettük (Bright Strings, Magic Strings). Az Opus gondozásában most megjelent új digitális lemeze, a Chambre séparée (Külön- szoba) azt bizonyítja, hogy Viliam Farkas repertoárja rendkívül gazdag. Régebben két nonstop lemezen világslágereket adott elő Juraj Sabados és Gejza Offerman tánczenekarának kíséretével, majd a fentebb említett két lemez következett, melyek közül az egyik popslágereket, a másik ismert klasszikus zeneszerzők olyan darabjait tartalmazza, melyeknek előadása virtuóz interpretációt követel a hegedűszólistától. Ezúttal pedig szebbnél szebb operett-melódiákkal bővítette repertoárját. Az új lemez is bizonyítja, hogy az operett halhatatlan. összesen tizenöt operettmelódiát hallhatunk Richard Heuberger, Johann Strauss, Róbert Stolz, Nico Dostal, Rudolf Friml, Ábrahám Pál, Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb operettjeiből. A három magyar zeneszerző tíz számmal szerea Szép magyar tánc sorozat is. Hamar elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor az együttessel ki kell állni, és valami új dolgot kell bemutatni. Az egyik koreográfiám a Bódvában született meg. Dunántúli táncok címmel egy nap történéseit igyekeztem keretbe foglalni. Vitatták is sokan, ahogy ez minden kezdésnél lenni szokott. Ezután pedig folytatódott a munka, amely nélkül a színpadra vitt néptánc, de a táncház sem az igazi. Nem lehet csak alkalmakra várni, a célt maga a folyamatosság adja. Enélkül aligha lehetne valamit is elérni. Egy kétperces tánc háromnégy hetes munka eredménye, s akkor egy-egy versenyre legalább húszperces anyagot kell csinálni. Az, hogy egy fiatal táncos két együttest is vezet, aligha sikerülne családi háttér nélkül. Felesége - Emőke - is a tánc elkötelezettje. Ő is az Új Nemzedékben táncol. Nevelőként dolgozik a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, s az ott alakított Árvácska gyermek- néptáncegyüttessel idén már Zseli- zen (Zeliezovce) is szerepeltek. Ha meghívást kapnak valahová, akkor együtt vezetik a táncházakat, tanítják a néptáncot.- Nálunk táncházmozgalom nincs. Ha már húsz ember eljön és beáll táncolni, az is eredmény. Máskor meg szinte csak az együttes tagjai járják. Ezért van az is, hogy igen hamar a tánctanulás egyéni vetélkedésbe, és sokszor érdektelenségbe fullad. Sokan vannak olyanok, akik csak a jó bulit látják az egészben, pedig az igazi néptáncos nem elégedhet meg a tánccal. Azt a közeget is ismernie kell, ahol az született. Ráadásul, amikor a színpadra kerül a dolog, akkor a színpad törvényeit is illik megismerni. Táncdramaturgiát, zenei arányokat, kompozíciót, színpadi jelrendszereket kell megismerni, s igen sokat kell dolgozni a színpadi látásmód elsajátításáért. A táncházat és a színpadi táncot nem lehet azonosítani. Az utóbbiban már nem a táncos a meghatározó cél, hanem a közönségre gyakorolt hatás. Amatőrök között ezért is kevés az igazán jó táncos. Széles műveltségre építve lehet olyan koreográfiát készíteni, hogy az kifejezzen és közvetítsen érzelmeket, gondolatokat. Ráadásul úgy kell elkészíteni, hogy a néptáncnak nincs értő közönsége. Sokan azt tartják néptáncnak, amit romlott formában itt-ott színpadi alakzatként mutatnak be. A dolog ennél sokkal összetettebb, s ezt bizony hat-hét év elteltével kezdi megsejteni a táncos. Valójában akkor válik igazán jó néptáncossá, ha ezeket már tudatosítja. Addigra megszületik benne az elszántság. Táncra ítéltetett. DUSZA ISTVÁN pel a lemezen. Ábrahám Pál Hawaii rózsája című operettjéből egy kedves, gyors ritmusú dal, a My golden Baby csendül fel. Lehár operettjei közül a Paganini, a Luxemburg grófja és a Cárevics című operettekből hallunk dalokat, Kálmán Imre operettjei közül pedig a Csárdáskirály- nőből és a Marica grófnőből csendülnek fel ismert, örökszép dallamok. Amit a szólista a Csárdáskirálynő Jaj, cica... című dalának előadásával produkál, az szinte a virtuóz hegedűjáték csúcsfoka. E kiemelt példák természetesen nem jelentik azt, hogy a többi szám előadása gyengébb lenne, de ezek adtak leginkább alkalmat arra, hogy Viliam Farkas megcsillogtassa nem mindennapi tehetségét. Hangulatokat és érzelmeket, bánatot és örömet egyaránt mesteri módon fejez ki, ugyanilyen tolmácsolója egy-egy melódia mondanivalójának. A zenekari kíséret - az Opus stúdiózenekara játszik Miroslav Broz vezetésével - szinte elhalványul a szólista hegedűjátékának hátterében. Meg kell még említenünk, hogy az ötletes hangszerelés Miroslav Broz munkáSÁGI TÓTH TIBOR Egy kis kórus nagy sikere LEMEZ Operettdallamok - hegedűn ÚJ SZÚ 6 1989. VIII. 28 „Virtuóz módon és színesen tudtak előadni...“ (Emil Biáco felvétele)
