Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-26 / 201. szám, szombat

LJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Szombat, 1989. augusztus 26. * Ára 50 fillér XLII. évfolyam, 201. szám Évfordulók üzenete írta: FÁBRY ISTVÁN, az SZNT nyugalmazott alelnöke E gy-egy jel*» történelmi évforduló kivé­teles alkalmat kínál a múlt faggatásá­ra, egyének és közösségek tetteinek méltatására. E napokban országszerte a szlo­vák nép újkori történelmének legdicsöbb feje­zetét elevenítjük föl. Kegyelettel adózunk a harcok során életüket feláldozó antifasisz­ták emlékének, tisztelettel szólunk a vérziva­taros, ember- és jellempróbáló nehéz eszten­dők túlélőinek, ismert és névtelen hőseinek cselekedeteiről, helytállásáról. A harcok résztvevői, a mérhetetlen megpróbáltatások szenvedő alanyai és az ifjabb nemzedékek, akik már békében születtek és élnek, közösen Idézik a múlt ma és holnap is érvényes tanul­ságait. E tájon, itt Közép-Európában, amely annyi kis nemzet hazája, sohasem volt könnyú az élet. Ezen a vidéken apáink, nagyapáink, elő­deink szenvedtek, tengették nincstelenül az életüket, mezít­lábas szegényle­gények, ezrek, tízezrek rohan­tak a forradalom­ba, bízva abban, hogy máskép­pen lesz holnap, s hogy szebb, emberibb, igazságosabb lesz ez a világ. Remények, nagy nekifeszüiések, véres tragédiák színhelye, ne­mes, máig elevenen ható eszmék, bátor nép­vezérek, rendíthetetlen harcosok bölcsője ez a táj. Fölemelő, nemzedékeknek tartást, erköl­csi erőt nyújtó hőstettek, a mai, s az elkövet­kező nemzedékeknek okulásul szolgáló egyé­ni és nemzeti tragédiák színtere kontinensünk e része. Reményt, bizakodást csiholó esemé­nyeket éltünk meg, s olykor felvillant a szociá­lis, a politikai és a nemzeti szabadság szikrá­ja, s megmutatkozott az internacionalista összefogás mérhetetlen ereje, mint például a Magyarországi és a Szlovák Tanácsköztár­saság idején. Ám ez a harc még nem volt a végső, a nép még nem tudta végérvényesen széttörni az elnyomás béklyóit. Harcunkban mérhetetlen erőt jelentett Nagy Október eszméje, a bolsevikok történel­mi győzelme. A fasizmus elleni élethalálharc rádöbbentett arra, hogy létünk, népek fenn­maradása a tét. A német fasiszták sztálingrádi ós kurszki veresége után itt, Szlovákiában is felismertük, hogy ütött a cselekvés órája, nem szabad késlekednünk, mert a Tiso- és Horthy- féle árulók pusztulásba viszik népeinket. A csehek, szlovákok, magyarok, németek, ukránok fegyverrel a kezükben adják tanújelét antifasiszta meggyőződésüknek, internacio­nalista összefogásuknak, az együvé tartozás eszméjének. Tevékenységünket a harcokban edződött, megizmosodott kommunista párt hangolta össze és irányította, s ez a tény a végső győzelem egyik legfontosabb záloga volt. Szlovákia Kommunista Pártja összefo­gott és mozgósított minden hazai antifasiszta erőt, csoportosulást. M i ez idő tájt szereztünk tudomást, a moszkvai rádió szlovák és magyar adásából - az utóbbi műsorban gyak­ran hallottuk Major István hangját is - arról, hogy 1943. december 12-én Moszkvában alá­írták a csehszlovák-szovjet barátsági és köl­csönös segítségnyújtási szerződést. E szer­ződés szövegét az illegalitásba kényszerült kommunista párt röplapokon terjesztette cseh, szlovák és magyar nyelven is. Ez az egyezmény is újabb erkölcsi erőt, ösztönzést jelentett a szervezkedésben, politikai tevé­kenységünkben, a legkülönbözőbb megpró­báltatások elviselésében. Az ellenállás végső fázisát szerveztük. Szlovákiában mind többen döbbentek rá a né­met fasiszták és hazai kiszolgálóik gaztettei­re, embertelen céljaira, népek, nemzetek puszta létét veszélyeztető sötét szándékaira. A fronton a szlovák katonák Ján Nálepkáék- hoz hasonlóan tömegesen álltak át a szovje­tek oldalára. Mindkét szlovák hadtestet végül is ki kellett vonni a keleti frontról. Ekkor, a párt moszkvai vezetésének utasítására ha­zaérkezett Jan Őverma, Karol Smidke és más személyiség, hogy az itthoni illegalitásban, ám így is aktívan tevékenykedő Gustáv Hu­tákkal, Ladislav Novomestyval és más elvtár­sakkal együtt álljanak a felkelés élére. Lépten-nyomon érzékelhettük a Szovjet­unió segítségét. Kiválóan képzett parancsno­kokat, tanácsadókat küldtek hozzánk - töb­bek között olyan, ma már legendás személyi­ségeket, mint Aszmolov, Jegorov, Kozlov -, akik tudásukkal, tapasztalatukkal óriási segít* séget Jelentettek a partlzánharcok megszer­vezésében. És szólni kell arról a jelentő* szovjet anyagi, műszaki támogatásról la, amely nélkül a fegyveres harc egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. E rövid történelmi visszapillantás során Is jogos büszkeséggel mondhatjuk el, hogy a felkelésben szlovák, cseh, orosz és más nemzetiségű bajtársaikkal, elvtársaikkal váll­vetve harcoltak a csehszlovákiai magyar és a magyarországi antifasiszták is. Ma már elég széles körben ismert, hogy több kisebb ma* gyár partizáncsoporttal együtt a két legna­gyobb önálló partizánalakulatot jórészt szlo- vákiai magyarok alkották, s parancsnokaik- például Fábry József és Nógrádi Sándor- a CSKP neveltjei voltak. Jóleső érzéssel tudatosíthatjuk: az Új Szó nem kis szerepet játszott abban, hogy a magyar részvétel nem ment feledésbe. Felejthetetlen emlék a négy* ven évvel ezelőtti ünnepi szám összeállítása, mellyel a lap a szlovák nemzeti felkelés ötödik évfordulóját köszöntötte. A szlovákiai magyar dolgozók az Új Szó jóvoltából az anyanyelven írott szó erejével először érzékelhették, hogy a felkelés közös hagyomány, örökségéhez a szlovákiai magyarságnak is megvan a maga jussa. Felemelő érzéssel töltött el bennünket Klement Gottwaldnak akkor már magyarul la olvasható beszéde arról, hogy a felkelés a szocialista építés élő forrása. Valami rendkí­vüli bennsöségesség áradt Major Istvánnek veretes vezércikkéből. Képes riport is megje­lent a lapban - alighanem Szabó Béla tollából mely emberközelbe hozta a felkelésben részt vett magyarok tetteit. Sajnos, az elkövet­kező években jó ideig éppen ez az emberi közvetlenség valahogy kiveszett az ünnepi megemlékezésekből. Úgy tűnt, hogy az eszme és az örökség puszta hangsúlyozása önma* gában is alkalmas az ember és a közösség formálására. Később rá kellett ébrednünk - s ma az átalakítás feltételei között kiváltképp tudstosítjuk -, hogy az elődök áldozatvállalá­sa és a hősök példamutatása is embermivot­téban hat a felnövekvő nemzedékre. A jubileumok nemcsak visszatekintés­re kínálnak alkalmat, hanem önvlza- gálatra is ösztönöznek. Miként sáfár­kodunk forradalmi hagyományainkkal, meny­nyire él a mai nemzedékek, kiváltképp a mai fiatalok tudatában és szívében a kommunis­ták és más haladó gondolkodású emberek szenvedése, harca, életüket is feláldozó hős* tette? Miként tudjuk fiataljaink számára em­beri léptékűvé tenni történelmünket, hogy azok ne szürküljenek közhelyes, semmitmon­dó általánossággá, kötelező tananyaggá, amelyből kiveszik az EMBER szívedobbaná- sa, szépbe-szőtt hite, vágya, szenvedése, tér* mészetes félelme és a kétségeket legyőző bátorsága, az a sok-sok megpróbáltatáa, ne- kifeszülés, önfeláldozás, amely végül is utat tör a szebb, emberségesebb, igazságosabb holnap felé. Egy-egy évforduló cselekvésre is serkent, többek között azáltal, hogy mulasztásainkra, tennivalóinkra figyelmeztet. Ma világosan lát­juk: még sokat keli tennünk - egyénenként, szülőként, s természetesen intézményesen Is -, hogy apáink, elődeink harca erkölcsi üze­nete, intelme sohase merülhessen feledés­be, ott munkálkodjon a mai, s az elkövetkező nemzedékek tudatában, értékrendjében, tette­iben. S ahhoz, hogy mindez cselekvő erővé váljék, nekik önmaguknak a mindennapokban is meg keli érniük azok ösztönző hatását. Kapjanak hát teret a fiatalok a társadalmi, a gazdasági, a tudományos és a kulturális élet minden területén, vívják ki ők maguk is a ne­kik kijáró helyet, úgy, mint ahogy azt annak idején az ifjú antifasiszták tették fegyvert ra­gadva a fasizmus ellen. S akkor nyugodtak lehetünk: keresni fogják a múlt örökségében mindazt, amely oly becses a mi nemzedékeink számára. Napjaink forradalmi küzdelmeiben így teljesíthetjük ki eszmei és szellemi örök­ségünket, így válhat valóra korszakos célunk: hogy nemzedékek összefogásával, alkotó munkájuk révén legyen még szebb, tartalma­sabb az élet a csehek, s szlovákok, s magya­rok, az ukránok, a lengyelek éa közös hazájában. Hazánkban. Nagy József rajza EGYESÜ

Next

/
Thumbnails
Contents