Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-24 / 199. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Csütörtök, 1989. augusztus 24. * • Ára 50 fillér © XLII. évfolyam, 199. szám Jogkör és környezet Ahhoz, hogy a nemzeti bizottságok alkalmazkodni tudjanak az intenzív társadalmi fejlődés, az átalakítás, a széles körű demokratizálás követelményeihez, változtatniuk keli eddigi munkamódszereiken. Maga a lakosság dönti majd el saját élet- és munkafeltételeinek alakulása alapján, vajon képesek-e a megújulásra, valódi gazdái lettek-e az egyes településeknek, területi egységeknek, be tudják-e jobban kapcsolni a lakosságot a célok és feladatok meghatározásába, a megvalósítás folyamatos ellenőrzésébe. Az elmúlt időszakban új törvény és számos rendelet született a nemzeti bizottságok jogkörének bővítésére. A vezető párt- és állami szervek több ízben elemezték eddigi tevékenységüket és megszabták legfontosabb teendőiket. Mindez fontos feltétele annak, hogy valóban átfogóan irányítsák az adott területek gazdasági és szociális fejlesztését, beleértve a környezetvédelmet, környezetünk további szennyezésének és rombolásának megakadályozását is. Napjainkban többfrontos, bonyolult küzdelem folyik a környezet alakításáért és védelméért. Átgondoltabbá, tervszerűbbé vált a környezetvédelmi munka, s ez bizonyos eredményekhez is vezetett. Sikerült megállítani a levegőbe, a vizekbe és a talajba kerülő szennyező anyagok mennyiségének növekedését, ritkábban használnak fel mezőgazdasági területet más célokra, némileg javult a lakóhelyi és munkakörnyezet. Nem lehetünk azonban elégedettek a mai helyzettel, nem értük el a szükséges fordulatot a veszélyek kiküszöbölésének, de főként megelőzésének folyamatában, a felelősségérzet elmélyítésében és a kívánatos szemléletváltás sem állt be. Nem okolhatók a mulasztásokért csupán a nemzeti bizottságok, de a felelősség egy része kétségtelenül rájuk hárul. A nemzeti bizottságok kapcsolata az egyes üzemekhez, szövetkezetekhez és más gazdálkodó szervezetekhez a gazdasági és szociális fejlesztésben folytatott együttműködésükön alapszik. A vállalatoknak teljes mértékben vállalniuk kell a felelősséget termelésük környezetszennyező hatásáért, de ugyanakkor respektálniuk kell a nemzeti bizottság figyelmeztetéseit vagy a helyzet javítására vonatkozó döntéseit is. A nemzeti bizottságok feladatai közé tartozik véleményt mondani az új építkezések helyéről és általában a tervezett létesítményekkel összefüggő más kérdésekről úgy, hogy megfelelő hangsúlyt kapjon a káros hatások megelőzése. Mint mondottuk, törvény bővítette a nemzeti bizottságok jogkörét, szükség van azonban arra, hogy mielőbb érvénybe lépjenek azok a jogszabályok és nem utolsósorban gazdasági szabályozók is, amelyek révén a gyakorlati életben érvényesíthetik majd a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó környezetvédelmi döntéseiket. Életterünk rombolását elemezve mindig visszatérünk az emberi tényezőhöz. Bárhol, bármilyen problémát feszegetünk, nem tudjuk kikerülni. A kívánatosnál sokkal lassabban honosodik meg az a tudat, hogy a környezet rombolása, szennyezése sohasem lehet bocsánatos bűn. Ma sem ritka a munka és technológiai fegyelem megsértése, az érdekek helytelen értelmezése, az érthetetlen liberalizmus, a közönyösség. A vétségek felelőseinek következetesebb, erőteljesebb felelősségrevonását is be kell építeniük tevékenységükbe a nemzeti bizottságoknak. Napjainkban még sok a mulasztás ezen a téren. Előfordul például, hogy a járási nemzeti bizottság közbejárására csökkentik, sőt törlik a környezetvédelmi felügyeleti szervek által kirótt bírságot. A nemzeti bizottságok maguk is megbüntethetik azokat, akik nem tartanak rendet, szennyezik a köz- * területeket, de ritkán élnek ezzel a lehetőséggel. Ennek több oka is van, de említsünk meg legalább egyet. Nem bírságolják meg szívesen például az utakat piszkító és rongáló szövetkezetet, mert attól tartanak, hogy az „viszonzásképpen“ nem adja kölcsön munkagépeit az új iskola vagy más közlétesítmény építéséhez. Miért nem kérik ki ilyen esetekben a lakosok véleményét? Ha így tennének, meggyőződhetnének arról, hogy többségük számára nem közömbös lakóhelyük tisztasága és ezért ki is állnak a falu vezetői mellett. A szűkebb értelemben vett környezetvédelmet, a közvetlen élet- körülményeink szépítését és javítását is meg kell említenünk. A jelentős erőfeszítéseink ellenére, településeink tisztasága, rendezettsége nem éri el a társadalmi és gazdasági fejlettségünknek megfelelő színvonalat. Évről évre maradandó, a települések arculatát kedvezően megváltoztató alkotások születnek, de a másik oldalon rendezetlen szemétlerakóhelyek, letaposott virágtövek, kitört facsemeték, megrongált padok, bezúzott lámpák, az utcákon szétdobált szemét csúfítja falvainkat, városainkat. Nem könnyű feladatok hárulnak környezetünk védelmében a nemzeti bizottságokra. Ezirányú törekvésükben sok akadályt is le kell küzdeniük. így például az ökológiai építkezéseken hátráltatja munkájukat a tervek elkészítésének hosszadalmassága, a kivitelezők, az építőanyagok hiánya, az hogy kevés a pénzük az ilyen építkezésekre, miközben az egyes gazdálkodó szervezetek vonakodnak attól, hogy társberuházókként bekapcsolódjanak az ilyen, közérdeket szolgáló építkezésekbe. Élniük kell azonban jogkörükkel, egyeztetni az ipari és mezőgazdasági tevékenységet a tágabb és szűkebb környezetünk, a természeti kincseink védelmével, a károsító hatások kiküszöbölésével és megelőzésével. S mindezt azért, hogy egyre egészségesebb és szebb környezetben élhessünk, dolgozhassunk. CSIZMÁR ESZTER A SZISZ a Nemzetközi Vitaklub tagja Igényes feladatot tűztek ki maguk elé a Kassai (Koáice) Magasépítő Vállalat 07-es üzeme 3-as számú részlegének dolgozói: a tervezett határidő előtt egy évvel korábban szeretnék átadni a t'ahanovcei lakótelepen készülő 24 tantermes alapiskolát. Az építőknek a pedagógusok is segítenek, és minden remény megvan arra, hogy szeptember 4-ig elkészülnek a tantermek. A tornaterem és a műhely december végén nyílik meg a tanulók előtt. A képen Július Ujobagy szerelés közben. (Svatopluk Písecky felv. - CSTK) Milos Jakeé megbeszélése Huang Ji-csenggel Újabb lehetőség az együttműködés bővítésére (ÖSTK) - Milos JakeS, a CSKP KB főtitkára tegnap Prágában fogadta Huang Ji-csenget, a Kínai Népköztársaságnak az energiaforrásokért felelős miniszterét, aki a csehszlovák-kínai gazdasági, kereskedelmi és tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság ötödik ülésén részt vevő kínai küldöttséget vezeti. (Munkatársunktól) - Tegnap sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a SZISZ tagja lett a Nemzetközi Vitaklubnak, amelyet 1987-ben Moszkvában alapítottak meg. A szeptember 4-tól 8-ig tartó első hazai találkozón gazdag program várja az érdeklődő fiatalokat. Neves szociológusok, közgazdászok és orvosok tartanak előadást az ifjúságot legjobban érdeklő kérdésekről. A találkozó lényege, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok problémáira, a civilizációs betegségekre és a környezetszennyeződés ártalmaira. (szitás) Milos Jakes kiemelte Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Kínai Kommunista Párt közötti kapcsolatok teljes normalizálódásának jelentőségét, a sokoldalú együttműködés fejlesztése, a bizalom erősítése és a kölcsönös megértés szempontjából, amely fontos feltételnek számít a kereskedelmi és gazdasági együttműködés elmélyítésével és hatékonyabbá tételével összefüggő kérdések megoldását illetően is. A továbbiakban tájékoztatta vendégét a CSKP-nak a XVIII. kongresz- szusig hátralevő időszakban követendő politikájáról, valamint az átalakításról, a demokratizálásról és a gazdasági reform elveiről. Síkra- szállt a két ország közötti együttműködés kiszélesítése mellett. Huang Ji-cseng szólt a Kínai Népköztársaság politikai és gazdasági helyzetéről, illetve azokról az elvekről, amelyek alapján az ország vezetése megvalósítja a szocialista építés politikáját. Hangsúlyozta, hogy a Kínai Népköztársaság tovább folytatja a reformok végreA bratislavai várban tartott ünnepségen részt vett Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Pavel Hrivnák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZSZK miniszterelnöke, Iván Gortko, Ondrej Sáling és Gej- za ¿lapka, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, továbbá az SZNT alel- nökei és az SZSZK kormányának elnökhelyettesei, valamint politikai, tudományos és kulturális életünk több más személyisége. Az SZSZK Nemzeti Díját kapta: a Szlovák Tudományos Akadémia Bratislavai Vegyipari Kutatóközpontja Polimerkutató Intézetének kollektívája - Andrej Romsnov mérnök, hajtását s a nyitott politika megvalósítását. Ezzel összefüggésben kifejezte meggyőződését, hogy a két ország közötti együttműködés megszilárdításához a csehszlovák-kínai vegyesbizottság most folyó ülése is hozzájárul. Baráti légkörben lezajlott találkozón jelen volt Jaromír Obzina szövetségi miniszterelnök-helyettes, a vegyes bizottság csehszlovák tagozatának elnöke, valamint Eduard Saul, hazánk pekingi nagykövete és Csi Kuo-fu, Kína csehszlovákiai ügyvivője. a tudományok doktora, Eberhard Borsig mérnök, kandidátus, átefan Flórián mérnök, kandidátus, Iván Chodák mérnök, kandidátus és Zdenék Mahásek mérnök, kandidátus - a polipropilén használati tulajdonságainak megváltoztatására vonatkozó új koncepció és eljárás kidolgozásáért;-dr. Václav Óerník professzor, a tudományok doktora, a bratislavai Komensky Egyetem Bölcsészettudományi karának vezető tudományos munkatársa A materialista dialektika kategóriáinak rendszere című munkájáért;- a púchovi Május 1. Gumigyár (Folytatás a 2 oldalon) Jubiláns köszöntése (CSTK) - Miloá Jakeé, a CSKP KB főtitkára levélben fejezte ki jókívánságait Stefan átefanecnek, a szocialista munka hősének 60. születésnapja alkalmából. Levelében a CSKP KB főtitkára köszönetét mond Csehszlovákia Kommunista Pártja és a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért. A továbbiakban méltatja Stefan Stefa- necnek a munkakezdeményezések kibontakoztatásához, az új, progresszív munkamódszerek alkalmazásához és ahhoz való hozzájárulását, hogy kiváló eredményeket értünk el a szénbányászatban. Az új amerikai nagykövet fogadása (CSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap fogadta Shirley Temple-Black asszonyt, az Amerikai Egyesült Államok újonnan kinevezett rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A csehszlovák-amerikai kapcsolatok alakulását áttekintve egybehangzóan megállapították, hogy mindkét fél érdeke a politikai és gazdasági téren s egyéb területeken való javításuk és továbbfejlesztésük. A találkozón részt vett Jaromír Johanes külügyminiszter és Frantiáek Salda, a köztársasági elnök irodájának vezetője. A kétoldalú kapcsolatokról (CSTK) - Jaromír Johanes külügyminiszter tegnap a prágai Cernín-palotában fogadta Aguinald Lisbo Ramost, a Zöld-foki Köztársaság külügyminisztériumi államtitkárát, aki látogatáson tartózkodik hazánkban. A találkozón a felek áttekintették a két ország közötti kapcsolatokkal, illetve a jelenlegi nemzetközi helyzettel összefüggő kérdéseket. mányos-Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének, illetve Frantiáek Miséjének, az SZSZK pénz-, ár- és bérügyi miniszterének jelenlétében áttekintette a népgazdaság első félévi fejlődéséről s az első félévi állami terv teljesítéséről szóló jelentést. Az SZNT Elnöksége megállapította, hogy a népgazdaság-fejlesz-. tésben nem értük el az állami tervben kitűzött paramétereket, főleg a minőségi tervmutatók tekintetében. A bruttó nemzeti jövedelem - a múlt év hasonló időszakához viszonyítva - több mint 2 százalékkal növekedett, de ez nem felel meg az állami tervben kitűzött céloknak. Az ipari termelés terjedelme mindenekelőtt az általános gépipari vállalatoknál csökkent. Az építőipar teljesítette az alaptermelés ütemtervét, azonban a munkák terjedelme nem nőtt arányosan a tervfeladatoknak megfelelően. Az állattenyésztésben a tervezettnél gyorsabb ütemben fokozódott a piaci termelés, és várható a növénytermesztési terv túlteljesítése is. A személyi fogyasztás továbbra is gyorsabban nőtt, mint azt a terv előirányozta. (Folytatás a 2. oldalon) Átadták az SZSZK idei Nemzeti Díját Viliam Salgoviö méltatta a kitüntetettek érdemeit (CSTK) - Viliam Salgovic, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap átadta a Szlovák Szocialista Köztársaság idei Nemzeti Díját, amelyet az SZSZK kormányának javaslatára három kollektívának és két egyénnek adományozott az SZNT Elnöksége. Tanácskozott az SZWT Elnöksége Továbbra is elsőrendű feladat a minőség javítása (ÖSTK) - Viliam Salgoviőnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, az SZNT elnökének vezetésével tegnap Bratislavában ülést tartott a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége. A testület Vladimír Lexának, az SZSZK miniszterelnök-helyettesének, a Szlovák Tervezési és Tudó-