Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-22 / 197. szám, kedd
ÚJ szú 7 1989. VIII. 22. A 19. úszó, vízilabda, müugró és műúszó Európa-bajnokság után Érdekes versenyek, drámai pólócsaták Nem lett igazuk azoknak, akik azt állították: tíz hónappal a szöuli ötkarikás játékok után csak átlagos színvonalú versenyeknek lehetünk szemtanúi a bonni Eb-medencében. Az úszók és a pólósok alaposan rácáfoltak a hitetlenkedőkre. A 19. úszó, vízilabda, műugró és műúszó Európa-bajnokság ugyanis bővelkedett az érdekes viadalokban, idegtépő pólómérkőzésekben. A vízilabdatorna érmes helyezéseinek sorsát hosszabbítás, helyesebben a „gyors halál“ döntötte el. A nyolc nap alatt két-két világ- és Európa-rekord született, egy alkalommal pedig világcsúcs-beállításnak tapsolhatott az En- nertbad uszoda igen lelkes közönsége. Az úszódöntőkre minden nap telt ház, 5000 néző jött össze, a vízilabda-mérkőzéseket is zsúfolt lelátók előtt játszották. Mindent összevetve: igazi víziparádé volt az NSZK fővárosában, amely az idén ünnepli megalapításának 2000. évfordulóját. Úszásban a nőknél semmi sem változott, tovább tart az NDK-beliek egyeduralma. Tizenhat számból tizennégyet megnyertek, s csak az 50 gyorson és a 100 pillangón sikerült a francia Catherine Ple- winskinek leszorítania őket a dobogó legfelső fokáról. Ezen kívül történt még egy-két váratlan esemény. Például a hatszoros olimpiai bajnok, Kristin Ottó veresége 200 háton, vagy a dánok két és a norvégok egy bronzérme. A szöuli győztes 15 esztendős Egerszegi Krisztina ezúttal „csak“ három ezüstöt gyűjtött. A nők mezőnyében Manuela Stellmach négy elsőséggel dicsekedhet, igaz, ebből hármat a váltó tagjaként nyert. Kitünően szerepeltek az olasz férfiúszók, Giorgio Lamberti és Stefano Battistelli jóvoltából négy aranyérmet hódítottak el. Őket követik a magyarok, akik Darnyi Tamás szenzációs teljesítményének köszönhetően három aranyéremmel dicsekedhetnek Széchy Tamás tanítványa vasárnap este ünnepelhette hetedik Eb-győzelmét. A vegyesúszó-király bámulatos biztonsággal nyerte a „gyilkosnak“ tartott 200 pillangót is. Szabó József viszont elmaradt a várakozástól, egy bronzérme több mint csalódás. Nagyon elégedettek lehetnek a lengyelek (az Egyesült Államokban edzenek), hat érmükkel (2-2-2) túlteljesítették a tervet. Két ismeretlen versenyző feltétlenül említést érdemel: a spanyol Lopez-Zubero és az ír O’Toole. Az előbbi óriási meglepetésre megnyerte a 100 m-es hátúszást, az utóbbi a 200 m-es mellúszásban a második helyen ért célba. Ha már az eredményeket említettük, feltétlenül ide kívánkozik a két világcsúcs (Adrián Moorhouse 100 mellen és Giorgio Lamberti 200 gyorson), a két Európa-rekord (Lamberti 100 gyorson és Anke Möhring 400 gyorson) és a világcsúcs-beállítás (Nick Gillingham 200 mellen). A csehszlovák úszók közül csak ketten nyújtották azt, amit a szakvezetés és Dániel Machek edző elvárt. Radek Beinhauer a 200 m-es mellúszásban a negyedik helyen végzett, Marék Ranis 200 háton hetedik lett. A többiek, Befejeződött a pályakerékpáros-vb Csekély vigasz a két érem (c) - Befejeződött Lyonban a ke- rékpáros-vb első része, a pályakerékpárosok versenye, s szerdától Chambery környékén már az országútiak mérik össze erejüket. Lyonban 33 ország versenyzői csatáztak az érmekért (hét kollekciót osztottak ki az amatőrök, hármat a nők, ötöt pedig a profik között). A végelszámolásnál az olaszok kerültek ki győztesen, megelőzve az NDK-t és a Szovjetuniót. Az utóbbi két ország azonban az olimpiai versenyszámokban volt eredményes. A csehszlovákok szereplését nem koronázta túl nagy siker, a sportág becsületét az utolsó napon szerzett két érem mentette meg: második lett lllek-Hargas duó a tandemben, a dobogó harmadik fokára állt Penc a pontozásos versenyben, méghozzá a profik mezőnyében. Továbbra is az NDK és a Szovjetunió sportolói dominálnak az amatőrök között, őket követik az olaszok és a franciák, majd kissé leszakadva az ausztrálok és a csehszlovákok. Elvesztették pozíciójukat az NSZK- beliek és a lengyelek. A vb igazolta, hogy az NDK és a Szovjetunió helyes utat jár az új olirnpiász kezdetén. Kettejük párharcából az NDK- beliek kerültek ki győztesen, de csak minimálisan, s a szerencse is nekik kedvezett (gondoljunk Kiricsenko esetére, akinek az aranyért folyó versenyben eltört a kormánya). Longo révén a házigazdák vitték a prímet a nőknél, a második helyre szorítva a szovjet együttest. A profi kategóriákat az olaszok uralták, részsikereket értek el a svájciak, britek, franciák, japánok és ausztrálok. Petr Kladiva, Ondrej Bures, Alexander Marcek és Magda Splícha- lová nem jutottak a nyolcas döntőbe. Főleg a tapasztalt Kladiva, Bures és Marcek szerepelt gyengén. Vízilabdázóink alaposan kitettek magukért: tizedik Eb-rajtjuk jelesre sikerült. A két évvel ezelőtti facsoport (!) győztes a legjobbak között sem veszett el, és a hetedik helyen végzett. Stoffan Rudolf edző gárdáját méltán tartották a torna meglepetéscsapatának, hiszen föléríyesen verte a lengyeleket, a görögöket és a hollandokat, a magyarok legyőzése igazi szenzációnak számított. Bonnig 28 mérkőzésen 28 magyar győzelem volt a mérleg. Most sajnálhatjuk csak, hogy az úszó szövetség a múltban, ki tudja miért, nem nevezte az együttest a világversenyekre. Az idei kontinensviadalon az egész csapat kitett magáért, jól időzítette formáját, s nagynevű ellenfeleinek (Spanyolország, NSZK, Olaszország) is egyenrangú partnere tudott lenni. Ezek után érthető, hogy több játékost megkerestek a külföldi menedzserek, sőt úgy hírlik, még Stoffan Rudolf vezető edző is kapott ajánlatot... Kétségkívül az Eb nagy vesztesei Jugoszlávia és a címvédő Szovjetunió. A plávik más eredményt el sem tudtak képzelni, mint az elsőséget. Ez érthető, hiszen a világ- és olimpiai bajnok együttes még egyszer sem nyert kontinensviadalt! Most sem sikerült. Az NSZK elleni fináléban öt perccel a befejezés előtt még 9:6-ra vezetett. Ezután a török és a norvég bíró két olyan négyméterest adott a nyugatnémeteknek, amit a hazai közönség is megmosolygott. De hát ez már régi dolog: a pólóban a játékvezetők kezében van a meccs. Bonnban ez több esetben is így volt! Nem a legjobb csapat lett a kontinensbajnok! A nyugatnémetek nyolc év után kerültek ismét a trónra. Hogy hogyan? Ezt nemcsak az Ennertbad uszoda 7000 nézője lát(hat)ta... Azzal is kevesen számoltak, hogy a legutóbbi három Eb győztese, a szbornaja érem nélkül távozik a nyugatnémet fővárosból. Borisz Popov edző legénysége már a Világ Kupán- is gyengélkedett. A kontinensviadalon sem játszott jól, s csak a negyedik hely jutott neki. Az Eb után nemcsak Kásás Zoltán veszi a kalapját, hanem a szovjet együttes vezető edzője is. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ SPORTHÍRADÓ • Budapesten nemzetközi ifjúsági leány kézilabdatornát rendeztek, melyen 6 csapat vett részt. Csehszlovákiát két együttes, képviselte. Az eredményekből: Vasas - Zlatná 19:25, Slavia Praha- Hypobank 11:20, Zlatná - Alberta (kanadai) 26:11, Slavia - Sunden (NSZK- beli) 21:18. A 3. helyért: Vasas - Slavia 18:17, döntő: Hypobank - Zlatná 21:14. A torna legeredményesebb játékosa a csallóközaranyosi (Zlatná) Szalai Renáta lett 28 góllal. • A labdarúgó-vb dél-amerikai zónájának selejtezőjében: Brazília - Venezuela 6:0 (4:0), góllövök: Careca 4, Silas, Acosta. Bolívia - Peru 2:1 (1:1), Melgar, Ramallo, ill. Del Solar. Kolumbia - Ecuador 2:0 (1:0), Iguaran 2. • A csehszlovák férfi kézilabda-válogatott nyerte Hagenben (NSZK) a nemzetközi tornát. A döntőben 31:29 (13:18)- ra legyőzte a Dinamó Asztrahan együttesét. • Rigában barátságos férfi röplabdatalálkozón: Szovjetunió - USA 2:3. • Elutazott Plovdivba a 20 fős csehszlovák kajak-kenu válogatott a 22. vb színhelyére. A versenyek szerdán kezdődnek. • Gráf 62. idei tornagyőzelmét aratta a mahwah-i tenisztornán. A döntőben 7:5, 6:2-re legyőzte Temesvári Andreát. A montreali torna fináléjában: Lendl- McEnroe 6:1, 6:3. Világcsúcsok hete atlétikában Aouita már 3000 m-en is ranglistaelső (sr) - Akár a világcsúcsok hetének is nevezhetnénk az eltelt hét napot, hiszen az atlétikai pályákon háromszor írták át a világranglistát. Előbb Kingdom 110 m gáton elért fantasztikus rekordjának tapsolt a közönség, pénteken a mexikói Barrios a 10 000 méteren ugrott a világ élére, vasárnap pedig a marokkói Said Aouita tette föl a pontot az i-re. Kölnben az atlétikai Grand Prix rendezvényén a 3000 m-en 7:29,45 perces idejével iratkozott föl a listára. J IAAF £ J Mobil f X Grand\ 0 lVy£ A marokkói olimpiai és világbajnok régi vágya teljesült. Több korábbi sikertelen kísérlet után végre a 3000 m-en is sikerült csúcsot javítania. Méghozzá alaposan, hiszen az eddigit a kenyai Henry Rono 7:32,1 perccel tartotta. Ez az 1978-ban elért eredmény volt egyébként a legendás kenyai futó utolsó világcsúcsa, amelyet eddig Aouita 1,23 századra tudott megközelíteni. A 29 éves marokkói futó, akinek szöuli olimpiai szereplése nem hozta a várt eredményt, immár öt versenyszámban is az örökranglista élére került: a 3000 m-en kívül 1500 és 5000 m-en, továbbá két nem hagyományos távon, a 2000 m-en és a 2 mérföldön. „Valamennyi nagy eredményem közül ez a rekord volt a legnehezebb, ugyanis a szöuli kudarc után sokan leírtak“ - jelentette ki Said Aouita világcsúcsa után. A vasárnapi kölni versenyen a kenyai Cheruiyot diktálta a kezdeti iramot, 2:31,53-as részidővel az első, 2:33,37-sel a második kilométeren, utána a marokkói már maga szabta meg a tempót, méghozzá 2:27,55 alatt tette meg a táv utolsó harmadát. A győztes a világcsúcsért 40 000 dollárt kapott, a „nyúl“ Cheruiyot ennek egynegyedét. Még egy világcsúcs-kísérletet láttak késő este a kölni nézők. A szovjet Rogyion Gataullin 607 cm-rel próbálkozott, s harmadikra át is jutott a lécen, de akkor mellével hozzáért, s így Szergej Bubka rúdugrórekordja nem került veszélybe. A világ idei legjobbját érte el a női magasugrásban 203 cm-rel a kubai Costa. Eredmények - férfiak, 3000 m: Aouita (marokkói) 7:29,45 - világcsúcs, Baumann (NSZK-beli) 7:40,37, Maree (amerikai) 7:40,67, 110 m gát: Kingdom 13.20, 400 m: Reynolds 44,30, távol: Myricks (amerikaiak) 835,... 5. Szalma (magyar) 784, 800 m: Ereng (kenyai) 1:44,01, Barbosa (brazil) 1:44,45, rúd: Gatauilin (szovjet) 581, gerely: Backley (brit) 83,88. Nők - 100 m: Ottey (jamaica) 11,12, súly: Li- szovszkaja (szovjet) 20,50. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok I. Cseh Nemzeti Liga Gottwaldov - Opava 1 1, Frydek-Mís- tek - Chomutov 4:2, Kladno - Hr. Králové 1:5, Liberec - Plzen 2:0, Pardubice - Brandys 3:1, Teplice - C. Budéjovice 1:1, Ml. Boleslav - Havírov 1:1. 1. Hr. Králové 2 2 0 0 11:2 4 2. Opava 2 110 7:2 3 3. Ml. Boleslav 2 110 6:2 3 4. Ö. Budéjovice 2 110 4:1 3 5 - 6. Havírov 2 110 3:1 3 Liberec 2 110 3:1 3 7. Pardubice 2 110 4:2 3 8. Slusovice 1 1 0 0 4:1 2 9. Fr.-Místek 2 10 1 5:6 2 10. Plzen 2 10 1 2:3 2 11. Teplice 20 11 1:3 1 12. Gottwaldov 2 0 11 1:4 1 13. Xaverov 10 0 1 1:2 0 14. Chomutov 2 0 0 2 3:9" 0 15. Brandys 2 0 0 2 2:9 0 16. Kladno 2 0 0 2 2:11 0 II. Szlovák Nemzeti Liga Nyugati csoport 1.Topol'cany 3 2 1 0 7:2 5 2. Dubnica 3 2 1 0 5r2 '5 3. Vráble 3 2 0 1 11:4 4 4. Doprastav ^ 3 2 0 1 7:4 4 5. Bánovce 3 1 2 0 4:3 4 6. N. Mesto 3 2 0 1 5:4 4 7. J. Trencín 3 2 0 1 6:5 4 8. VTJ Trencín 3 111 5:3 3 9. Púchov 3 111 4:4 3 10. Slovan jun. 3 0 3 0 0:0 3 11.-12. Matador 3 1 0 2 4:6 2 ES N. Zámky 3 1 0 2 4:6 2 13. ÖH Bratislava 3 0 2 1 1:4 2 14. Inter jun. 3 1 0 2 4:10 2 15. Sered' 3 0 1 2 0:3 1 16. Zl Klasy 3 0 0 3 3:10 0 Keleti csoport 1. Fil'akovo 3 3 0 0 7:0 6 2. Rim. Sobota 3 2 0 1 4:1 4 3. Snina 3 2 0 1 3:2 4 4. Budkovce 3 2 0 1 5:4 4 5. Sp. N. Vés 3 2 0 1 6:5 4 6.-7. Bardejov 3 2 0 1 3:3 4 Lucenec 3 2 0 1 3:3 4 8. Stropkov 3 1 1 1 6:3 3 9. Ruzomberok 3 1 0 2 6:5 2 10. Giraltovce 3 1 0 2 4:4 2 11. Martin 3 1 0 2 4:5 2 12. Bard. N. Ves 3 1 0 2 5:7 2 13. Vranov 3 1 0 2 2:4 2 14. Bytca 3 1 0 2 3:6 2 15. Detva 3 1 0 2 3:7 2 16. Kys. N. Mesto 3 0 1 2 1:6 1 Nyugat-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: Malacky- Str Nitra 2:1, Hlohovec - Pezinok 1:1, Vrbové - Gabcíkovo 1:1, Trebatice - ZÍS Topol'cany 3:1, Stúrovo - Zl. Moravce 3:3, Partizánské - O. Potóñ 3:1, Komárno- Pl. Nitra jun. 2:1, Lehnice - Samorín 3:2 félbeszakadt. 1. Partizánske 3 2 1 0 7:4 5 2. Pezinok 3 2 1 0 5:3 5 3. Malacky 3 2 0 1 5:3 4 4. Trebatice 3 2 0 1 6:4 4 5. Zl. Moravce 3 1 2 0 5:4 4 6. Gabcíkovo 3 1 1 1 7:5 3 7. Nitra jun. 3 1 1 1 4:3 3 8. Topol'cany 3 1 1 1 7:7 3 9. Vrbové 3 0 3 0 5:5 3 10. Hlohovec 3 1 1 1 3:6 3 11.-12. Str. Nitra 3 1 0 2 5:6 2 Komárno 3 1 0 2 5:6 2 13. 0. Potőn 3 1 0 2 5:7 2 14. Őamorín 2 0 1 1 1:2 1 15. Lehnice 2 0 1 1 1:3 1 16 Stúrovo 3 0 1 2 5:8 1 BRATISLAVA: 1. forduló: Devín- Dúbravka 0:1, Jarovce - Stav. závody 3:1, Dev. N. Ves - ZMDZ 2:0, Rapid - ÖH Bratislava jun. 2:2, Trnávka - Lamaő 3:1, Spoje jun. - Krasñany 4:2, Lokomotíva- Vihohrady elmaradt. I. A-osztály Északkelet: Sigma N. Zámky - Pribeta 1:0, St. Turá - Dulovce 2:1, Tlmace (Folytatás a 8. oldalon) SAID AOUITA (balra) régi vágya teljesült Kölnben. A marokkóiak olimpiai és világbajnok futója a 3000 m-en is világ- csúcstartó lett 7:29,45 perccel. Ideje csaknem három mp-cel jobb a legendás kenyai Henry Rono 1978-ban elért 7:32,1-es eredményénél. (Habik Csaba felvétele) Labdarúgó NB I (sr) - Tegnapi számunkban a magyar labdarúgó NB I 2. fordulójának két mérkőzéséről nem tudtunk beszámolni, mivel ezek lapzárta után értek véget: MTK-VM - DVSC 2:0 (2:0), góllövők: Balogh G. és Lakatos. A kék-fehérek kezdettől fogva fölényben játszottak, egy pillanatig sem forgott veszélyben a hárompontos győzelmük. VASAS - VIDEOTON 0:0. A Videoton nem nyújtotta azt, amit valójában tud, a Vasas inkább lelkesedésből, akarásból vizsgázott jól, így a döntetlen igazságos. Az NB I állása: 1 Békéscsaba 2 2 0 0 4:2 6 2 Újpest 2 2 0 0 2:0 6 3 Pécs 2 1 1 0 5:3 4 4-5. Siófok 2 1 1 0 1:0 4 Videoton 2 1 1 0 1:0 4 6. FTC 2 1 0 1 5:3 3 7. Tatabánya 2 1 0 1 1:1 3 8. MTK-VM 2 1 0 1 2:4 3 9. Vác 2 0 2 0 3:3 2 10. Vasas 2 0 2 0 1:1 2 11. Haladás 2 0 1 1 2:3 1 12. Bp. Honvéd 2 0 1 1 1:2 1 13-14. Csepel 2 0 1 1 0:1 1 Veszprém 2 0 1 1 0:1 1 15. DVSC 2 0 1 1 1:3 1 16. Rába ETO 2 0 0 2 0:2 0 Sportfogadás A SAZKA 34. játékhetének teli- találatos szelvénye: 1. Slovan-Slavia 2:0 1 2. Sparta-DAC 3:2 1 3. Olomouc-Cheb 3:1 1 4. B. Bystrica-Vítkovice 0:1 2 5. Ostrava-Pov. Bysrica 1:0 1 6. Nitra-Zbrojovka 1:2 2 7. Trnava-lnter 0:0 0 8. Lyon-Sochaux 0:4 2 9. Nantes-Nice 2:2 0 10. Auxerre-Racing 2:0 1 11. Toulouse-Toulon 0:0 0 12. Mulhouse-Metz 2:2 0 13. St. Germain-Lille 2:1 1 (CSTK) I. labdarúgóliga Vezet a Slovan (sr) - Vasárnap este az I. labdarúgóliga 2. fordulójának két mérkőzése is közvetlenül lapzártakor ért véget. Bratislavában a Slovan-stadionban 10 000 néző látta a házigazdák és a Slavia összecsapását. A kékek a 23. percben Varga góljával szereztek vezetést. Ezt követően több ziccert elpuskáztak, a 87. percben azonban a mezőny egyik legjobbja, Pec- ko volt eredményes: SLOVAN - SLAVIA 2:0 (1:0). Ostravában is vasárnap este játszottak, ahol az újonc Pov. Bystrica vendégszerepeit, és nagyon jól tartotta magát. A bányászok csak egy alkalommal vették be a vendégek kapuját, a 65. percben Hyravy jóvoltából. A hajrában hiába támadott a Pov. Bystrica, egyenlítenie nem sikerült: OSTRAVA - POV. BYSTRICA 1:0 (0:0). Az I. liga állása: 1. Slovan 2 2 0 0 3:0 4 2. Vítkovice 2 2 0 0 5:2 4 3. Sparta 2 2 0 0 6:3 4 4. Bohemians 2 1 1 0 3:1 3 5. Ostrava 2 1 1 0 2:1 2 6. Zbrojovka 2 1 1 0 3:2 3 7. Slavia 2 1 0 1 3:2 2 8. Olomouc 2 1 0 1 5:5 2 9. Nitra 2 1 0 1 2:2 2 10-11. Inter 2 0 2 0 1:1 2 B. Bystrica 2 1 0 1 1:1 2 12. Trnava 2 0 1 1 0:3 1 13. DAC 2 0 0 2 2:4 0 14. Pov. Bystrica 2 0 0 2 0:2 0 15. Dukla 2 0 0 2 0:3 0 16. Cheb 2 0 0 2 2:6 0