Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-22 / 197. szám, kedd
ÚJ szó 5 1989, VIII. 22 Ami nem ökologikus... 1 11 ' ' ' """ I Gondok és tennivalók környezetvédelmünkben Néhány évtizeddel korábban a világ egyetlen országában sem döbbent még rá a közvélemény és a kormány arra, hogy az ökológiai gondok megoldását kiemelendő feladatként kezeljék. Azóta szeméthegyek halmozódtak fel. Hiroshimához hasonlóan mementóként hat Bho- pál, s az európai közérzete a Cser- nobil-szindróma nyomja rá bélyegét. Emberéleteket, természetet pusztító katasztrófáknak kellett bekövetkezniük ahhoz, hogy ezeket a problémákat komolyan vegyék, nemzetközi egyezmények, intézkedések szülessenek. Több ország alkotmányába az egészséges környezethez való jog is bekerült. Sok helyütt kifejezésre juttatták azt is, hogy a környezet védelme a gazdasági fejlesztésnél is fontosabb. Vajon mi itt Európa közepén követni tudjuk-e ezt az egyre inkább globálissá váló eszmei, erkölcsi, politikai és közgazdasági áramlatot? Ha propagandagépezetünk működése alapján ítéljük meg a helyzetet, akkor a válasz egyértelmű: igen. Tényekkel bizonyítható: az ökológiai problémák kritikus értékelésébe az egyszerű állampolgároktól az ismert politikusokig mindenki bekapcsolódik. A környezeti ártalmak elhárítására irányuló intézkedések végrehajtásával azonban már baj van. Ahhoz, hogy a sokat emlegetett aktív hozzáállást megteremtsük, a valóságot kivétel nélkül minden szinten - érintsen az bármilyen hivatalos intézményt vagy testületet fel kell tárni. Ami nem ökologikus, az nem is gazdaságos - hangzott el a Szlovák Nemzeti Tanács 13. ülésén. Ezt az új viszonyaink között már-már forradalmi tézist azonban nem egy helyi gazdasági vagy közigazgatási vezető értetlenül fogadja. Egy-egy terület gazdasági és szociális fejlődéséért a nemzeti bizottságok felelősek. Egy éve, hogy a szövetségi és a köztársasági kormányok, a CSKP KB Elnöksége megvitatta a nemzeti bizottságoknak a szocialista demokrácia és a gazdasági mechanizmus átalakításában betöltendő szerepét, új feladatait Kritikusan megállapították, hogy az államigazgatás e szervei az ipari és mezőgazdasági üzemekkel szemben nem foganatosítják kellőképpen jogkörüket, ami a környezet minőségének romlásában is megmutatkozik. Azóta a helyzet mit sem változott Pedig szerepe a környezet védelmében egyenrangú az ágazati minisztériumokéval. Természetesen más intézkedéseket lehet és kell végrehajtani az iparban a levegő és a vizek védelmében, és másokat a közigazgatás terén. Ami viszont közös, az az emberi és a társadalmipolitikai tényező. A környezethez fűződő viszony egyre inkább létkérdéssé, sőt bátran mondhatjuk, a hazafiság próbakövévé válik. Sajnálatos, hogy a nemzeti bizottságoknál ez nem mindig tapasztalható. A szlovák kormánynak és az SZSZK NF Központi Bizottságának felhívása leszögezte: nagyobb gondot kell fordítani a környezetvédelemre. A néhány pozítív reagálással azonban nem lehetünk elégedettek. A kormány a nemzeti bizottságoktól nagyobb kezdeményezést várt el. Születtek ugyan részeredmények, s dicséretes az, amit a Z akció keretében a szennyvíz- tisztítók megépítéséért tettek, de ez nem elég. Szinte általánosnak mondható, hogy a hatóterületükön működő ipari és mezőgazdasági üzemeknek a környezetvédelemmel szemben tanúsított ellenszegülő, gyakran barbár magatartását, az általuk okozott rendetlenséget eltűrik. A helyi szinten nem ritkán rokoni, baráti összefonódások vagy egyszerűen csak az ügyintézésben történő hanyagság tapasztalható. Környezetvédelmi szempontból azonban ezek többnyire kisebb jelentőségűek. Sajátos és sokkal veszélyesebb összefonódások és függőségek vannak a nemzeti bizottságok és a mezőgazdasági, illetve ipari üzemek között. Ha elnézik, hogy a környezet - s tegyük hozzá a lakosság - kárára különféle, gyakran toxikus hulladékot nem a megengedett módon tárolnak, vagy a környezetet más módon károsítják, akkor van munkagép, szállítóeszköz, hozzájárulás a kultúrához, sporthoz. Felvetődik azonban a kérdés, menynyiben tekinthetők ilyen esetekben vétkeseknek csak a közigazgatás helyi tisztségviselői? Egyszerű lenne salamoni módon ítélkezni: magatartásuk érthető, de nem megbocsátható. Ismeretes olyan eset, amikor a természet és környezetvédelmi gondokat komolyan vevő tisztségviselőt a helyi gazdasági vezető felszólította: döntsön „zöld“ lesz-e, vagy hnb elnök. Megtörtént, hogy a Népi Ellenőrzési Bizottság tagját zaklatták azért, mert egy üzemi közterületen „kialakított“ rendezetlen szeméttelepet lefényképezett. Környezetvédelemmel kapcsolatos, befolyásos helyi vezetőknek nem tetsző döntésekért, fenyegettek helyi és járási szintű tisztségviselőket is. Stefan Lazar, az SZSZK belügy- és környezetvédelmi minisztere a sajtóban többek között megállapította: nem vagyunk elég következetesek.., még nem mindenki alakította ki a környezethez fűződő szocialista viszonyt, és ez még igen sok gazdasági vezetőre is vonatkozik. “ Egyes tapasztalatok - például a Kelet-szlovákiai kerületben - arra utalnak, hogy személyeket érintő pénzbírsággal, a hnb-elnök jutalmának elvonásával eredmény érhető el. Meg kellene azonban végre vizsgálni az összefonódásokat, a függőségeket is. Az okozatiság elvén alapuló megoldásra kellene törekedni. Nem annyira az okozatot, mint az okokat kellene felszámolni, legyenek azok az egyéni, társadalmi tudatban, vagy akár a gazdasági, illetve közéletben. Társadalmunk és népgazdaságunk szocialista fejlődésében és a közigazgatásban is éveken át fékezőként hatott, hogy környezetvédelmi elveket alkotmányunk közvetlenül nem tartalmazott. Érvényben levő komplex környezetvédelmi törvényünk mindeddig nincs. így hát nem csoda, hogy közigazgatási és gazdasági téren sokszor „tévedhetünk“. S ha erre a jövőben az új alkotmány és a komplex környezet- védelmi törvény életbelépése után is sor kerül, akkor ez már nem „tévedésnek“, de törvényszegésnek, alkotmányba ütköző cselekedetnek minősül majd, amit nem jutalomelvonással kell büntetni. POMICHAL RICHARD Az opava-komá- rovi Galena vállalatnál jelentős hagyományai vannak a gyógyszer- gyártásnak. Főleg szem- és orrcsep- peket, szirupokat állítanak elő. Összesen 140 fajta gyógyszert gyártanak, köztük gyógykozmetikai készítményeket is. Felvételünkön Milada Jasová a Capilian Q-t töltő és csomagoló gépsort kezeli. (Petr Berger felvétele - CTK) A fáknak élniük kell? Augusztus 7-én jelent meg az Új Szóban, Dr. Jozef Králik cikke, a Fáknak élniük kell címmel. Nagyon szeretnék találkozni Dr. Králik elvtárssal és bemutatni neki, hogy mi történt a mi falunkban, Szálkán (Sal- ka). A cikkében ezt írja: „A fák valójában pótolhatatlan funkcióit sokan nem veszik figyelembe és talán nem is tudatosítják, holott ezek jóval fontosabbak a „gazdasági funkciónál“. A fák elválaszthatatlanul hozzátartoznak életünkhöz és élniük kell azért, hogy mi élhessünk...“ „A fákat jogi normák védik az ipari tevékenységet, a beruházásokat, a mezőgazdasági termelés túlzott intenzifikálását kisérő káros hatásokkal szemben ugyanúgy, mint az önkényes, vandál cselekményekkel szemben is.“ Meggyőződésem, hogy ezek a jogi normák csak egyesekre érvényesek. Kérdésem, hogy ki a felelős azért, hogy Szálkán az efsz rendeletére elkezdődött a rekultiváció, ki adta rá az engedélyt, a hnb, a jnb, a knb vagy az erdőgazdaság? Százával túrta ki a buldózer a százéves diófákat, ezrével a gyümölcsfákat és egyéb fákat. Ebben az esetben nem kellett volna felajánlani az erdőgazdaságnak, vagy a bútoriparnak az óriás törzsű diófákat, cseresznyevagy szilvafákat? Nekem, személy szerint nem volt sok fám, de így is öt pótkocsi gyümölcsfát szállítottam haza tüzelőnek, ez kb. 30-40 gyümölcsfa lehetett (dió, cseresznye, őszibarack, szilva, mandula). Néhány maradványát a kertben vagy az udvaron ülőkének használunk, de tudok mutatni egyes helyeken néhány vagonra való fát halmokba rakva. Vannak területek, ahol a rekultivációt már 1983 és 1984-ben befejezték, de ott eddig még nem termett semmi. Az Ipoly partján ezrével vágtak ki fákat. A falutól kb. egy kilométerre volt egy agyagos gödör (az ún. Agyigácsó), körülötte akácfák. Valamikor ebből építkezett a falu. Sok millió koronáért feltöltötték. A népgazdaság talán nyert 1 vagy 1,5 hektárt, de a faluban felgyűlő szemetet évtizedekig elnyelhette volna, távol a víz- és az erdőgazdaságtól. Most probléma van a szeméttel: nincs hová rakni. Mindezért ki a felelős? Szerintem nem a buldózeros, akivel kitúratták a fákat! Jó lenne, ha a felelős szervek véleményt mondanának levelem, tartalmáról. Czibor Dénes Az utolsó ellenőrzés (A szerző felvétele) Az ellenség vonalai mögött A nyári hónapok a vizsgák idejét jelentik néphadseregünk katonái számára. A kiképzési területeken, a gyakorlatokon kell megmutatniuk, mit tanultak az elmúlt hónapokban. Ilyen körülmények közt edződik a katonák bátorsága, fizikai és szellemi erőnléte. A tantermekből a „terepbe“ helyezték át az altiszti iskolákban tanuló ejtőernyősök-felderítők kiképzését is. Persze, nem véletlenül, hiszen a katonák úgy mondják, harci cselekmények közepette a parancsnokok az ő szemükkel látnak, az ő fülükkel hallanak. Az, hogy a parancsnok milyen döntést hoz azon múlik, képesek-e megszerezni a szükséges adatokat az ellenségről, fegyverzetéről, feltételezett tevékenységéről. Azt pedig talán mondani sem kell, hogy ezeket az ismereteket csak az ellenség vonalai mögött szerezhetik be, Ám az ellenséges területre való átdobásukkal és a szükséges információk megszerzésével a. küldetésük még nem ér véget. Vissza is kell térniük saját alakulataikhoz. Az ehhez szükséges elméleti és gyakorlati készségek megszerzéséhez időre van szükség és - nem kevés önmegtagadásra. Mert amíg a felderítésre kiképző alakulat „diákjából“ talpraesett felderítő válik, nemegyszer kell arca verejtékével bizonyítania, méltó az ejtőernyősök piros barettjének viselésére. Arról, hogy mennyire igényes kiképzésen mennek át, nemrég magunk is meggyőződhettünk. Kiképzési napjuk valóban eseménydús volt. Számos új ismeretet, tapasztalatot szereztek. „Élesben" próbálták ki azt, amit a tantermekben elméletileg már elsajátítottak. A feladatok teljesítése után azonban nem jött el a pihenés ideje. Sőt! A felderítők gyorsított menetelés után elmerültek az erdőben. A parancsnokok kiválasztották az erdő legjáratlanabb részét, s az alakulat megkezdte az erdei kunyhók építését A reggelt az erdőben kellett kivárniuk, és mert szemeregni kezdett az eső, valamilyen módon védekezniük kellett a kedvezőtlen időjárás ellen. Építési anyagként a fenyőgallyakat használták fel, miközben rendkívül óvatosnak kellett lenniük, hiszen „ellenséges területen“ tartózkodtak. A fiúk az erdei hajlékok megépítése után szörítkozní, melegedni igyekeztek, s persze, a gyomruk is követelőzött már. A magukkal hozott élelmiszerből vacsorát készítettek, amely az első látásra ugyan nem volt túlságosan étvágygerjesztő, de mégis jóllakhattak vele. Az alkonyodó fényben pedig még arra is jutott idejük, hogy megtisztítsák felszerelésüket, kitisztítsák fegyverzetüket. Az őrszemek elfoglalták megfigyelő helyeiket. A fiúk ruhástól, ülve megmegszakított álomba merültek. Készen álltak arra, hogy veszély esetén azonnal továbbálljanak. Kissé dermedten, de többé-ke- vésbé kipihenten ébredtek Tisztálkodás és a szerény reggeli után egy további nehéz nap várta őket. Éjszakázásuk nyomainak eltüntetése után gyorsított menetben értek az erdő szélére, ahol „meglepetés“ várta őket. Sürgősen meg kellett ásniuk a fekvő lövészt védő lövészárkokat. Az „ellenség“ már látóközeiben volt. Teljes felszereléssel a hátukon lassan beásták magukat. Néhány mozdulat után persze fülig sárosak voltak.- Valóban igyekeznek a fiúk, jól teljesítik feladataikat - jegyezte meg Szabó Péter, az egyik parancsnok és elmondta azt is, hogy egyesek buzgóságát még fékeznie is kell. Közéjük tartozik Peter Maőák és Peter Jaroé, akik már a katonaság előtt részt vettek a Honvédelmi Szövetség ejtőernyős kiképzésén. Sokuk számára éppen az ejtőernyős ugrás a fő beszédtéma és probléma - folytatja Maticsek Imre főhadnagy. - Idővel azonban mindent megtanulnak. Nem elhanyagolható a szakmai felkészítésük, az ellenfél és fegyverzetének tökéletes ismerete sem. Csak ha mindezt elsajátították, mondhatják el, hogy valóban mesterei a felderítésnek. Időközben a fiúk már befejezték a lövészárkok mélyítését. Az alakulat elindulhatott a gyalogsági lőtérre, ahol az eredmény főként a célzás pontosságán és a szilárd kézen múlott. A felderítők igyekeztek, lövéseik többnyire telibe találtak. Nem sokkal később a katonai reptéren találkoztunk a fiúkkal. A feszültség a levegőben vibrált. Többségük „tűzkeresztség“ előtt állt: első ízben kell majd kiugraniuk a helikopterből ejtőernyővel. Voltak, akik örültek, s akadtak persze olyanok is, akiken erőt vett a félelem, bár részt vettek az elméleti és gyakorlati felkészítésen, ahol nemcsak azt tanulták, hogyan kell a lőszert, az adóvevőket és egyéb hadfelszerelést az ellenség vonalai mögé juttatni. Begyakorolták azt is, hogyan csomagolják az ejtőernyőt, miként rendezzék el az ugrás előtt felszerelésüket... Az előkészített ejtőernyők mellett cseréltek tapasztalatokat a piros ba- rettes katonák, azok, akik már „ugrottak“ azokkal, akikre még csak várt ez a próbatétel. A legrosszabb, állították, kilépni a semmibe. Aztán, amikor már zuhan az ember, nincs ideje semmire, még arra sem, hogy tudatosítsa félelmét. Elmondták azt is, a földet érés után meglepve eszlelték, milyen gyorsan és simán túljutottak az ugráson. Az életük első ugrására készülő ejtőernyősöknek hamarosan sorakozniuk kellett. Egymást segítették a felkészülésben, egymást ellenőrizték a legapróbb részletben is, hiszen a legkisebb figyelmetlenségért is esetleg túlságosan nagy árat kellene fizetni. Az utolsó ellenőrzést Jan Michal- ko zászlós végezte, aki már három- száznegyvenszer ugrott ejtőernyővel. A saját tapasztalataiból tudja, milyen kellemetlenségeket okozhat egy rosszul meghúzott szíj. És elhangzott végre a várt parancsszó. A katonák egymás után szálltak be a helikopter forgó lapátjai alatt az utastérbe, utolsóként Maticsek Imre főhadnagy, aki elsőként ugrik majd. A pilóta növelte a motor fordulatszámát, a helikopter lassan emelkedni kezdett... DUŐAN OVÁDEK
