Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-18 / 194. szám, péntek

Dél-Szlovákia - angol tükörben Embermeleg világért Platzner Tibor jubileumi kiállításáról Két évvel ezelőtt tudományos konferenciát rendeztek Londonban a szlovák regényről. Nem sokkal ezt követően a szlovákiai Budmerice adott otthont annak a tanácskozás­nak, amelyen az európai regény je­lenlegi állapotáról vitatkoztak az írók, irodalmárok, kritikusok. Mind­két esemény jelzi, hogy a szlovák irodalom, s azon belül főként a pró­za, olyan értékeket produkált az utóbbi időben, amelyek - az európai regényírással egyenrangú érett mü­vek lévén - a szlovák irodalom teljes jogú felnőtté válását bizonyítják. Nem csekély dolog ez egy nemzet életében, hiszen a történelmi tudat egyik határozott formálója éppen az irodalomban tárgyiasult történelmi kontinuitás, vagyis: a történelem ak­kor válik igazán tudatosan megélt és vállalt valósággá, meghatározó fo­lyamatossággá, amikor megérik an­nak irodalmi lenyomata is. — A londoni konferencia fő szerve­zője a szlavisztikával foglalkozó Ró­bert B. Pynsent irodalomtörténész volt. A szlovák irodalomelméleti és kritikai folyóirat, a Romboid legutób­bi száma ugyancsak tőle közöl egy tanulmányt, nevezetesen: Dél-Szlo­vákia nemzetiségei Habaj és Ballek müveiben címmel. Az angol tudományosságnak a Duna menti nemzetek együttélése iránti érdeklődése nem újkeletű. An­nak idején, a századfordulótól kez­dődően, a Scotus Viator néven író Seaton-Watson skót publicista és történész is foglalkozott a szlovák -magyar kapcsolatokkal, noha egy­némely értékelése egyoldalúnak bi­zonyult még a maga idejében is. Róbert B. Pynsent a lényegre ráé- rezve tapintotta ki a szlovák regény mai csúcsteljesítményeiből az egyik sarkalatos és valójában igen érzé­keny problémát. Hiszen a középge­nerációhoz tartozó szlovák prózaí­rók jelesebbjei (Ladislav Ballek, Iván Habaj, Anton Báláz, Peter Jaros, Peter Andruska és mások) mind megkerülhetetlennek tartották a szlovák-magyar együttélés újraér­tékelését, történelmi-irodalmi feldol­gozását, mintegy meghatározva ez­zel a jelen, sőt a jövő együttélési gyakorlatának szemléletét. Az angol irodalmár alapvetően kétféle megközelítésben érzékeli a nemzetiségi kérdést. Szerinte léte­zik egy romantikus szemlélet, amely szerint a nemzetiség konfliktus által jön létre, mi több, maga a nemzeti­ség puszta konfliktushelyzetben je­lentkezik. Ebbe az értelmezési kate­góriába helyezi Pynsent ¡van Habaj Kolonisti (Telepesek) című trilógiá­ját. Ennek ellentételeként Ballek nem romantikus nemzetiségi felfo­gását tartja, minthogy szerinte Bal­lek nem annyira a történelem köze­gében éli s írja meg a problémát, mint inkább a humánus oldaláról közelíti meg, ami annyit jelent, hogy ő az embereket nem nemzeti egy­ségnek tekinti, hanem kisközössé­geknek, amelyeket nem a konfliktus­helyzet, hanem a folyamatos össze­olvadás hoz létre. Iván Habaj trilógiájának keretéül az a cselekmény szolgált, hogy szlo­vákok telepszenek le a lakosság- csere következtében elnéptelene­dett csallóközi magyar falvakba. A cselekmény fölvetése eleve konf­liktusteremtő. Ballek regényei (A se­géd, Akácok) ezzel szemben egy szlovák-magyar határmenti kisvá­rosról szólnak, ennek a kisvárosnak a vegyes nemzetiségű lakosságáról, egyéni jellemekről és figurákról. Ná­la a történelem nem nemzeteket, hanem embereket jelent. Regényeiben Ballek - akárcsak Vincent Sikula vagy Ján Johanides- le kíván számolni az előítéletekkel, az ún. szlovák mitológiával, s azon belül is a szlovák-magyar kapcsola­tok hamis mítoszával. Az ő történe­lemfelfogása - így Pynsent - realis­ta szempontokat keres és talál, az ezeréves elnyomás - amely az első Csehszlovák Köztársaság idején erősödött szlovák nemzeti mítosszá- ellenpéldáit. Nem véletlenül figu­rázza ki Ballek egyik hősét, az elma- gyarosodott szlovák kisnemest, Lip- tayt, akinek bibliája a besztercebá­nyai alispán, Grünwald Béla A Felvi­dék című hírhedt könyve - véli Pynsent. (A kultúrpolitikus Grünwald „liberális“ meggondolásból követel­te annak idején a szlovák gimnáziu­mok bezárását, mondván, egységes értelmiségre van szükség. Az elemi iskolákat persze nem kívánta kötele­zően magyarrá tenni.) Ballek regé­nyéből kiolvasható - hívja föl rá a figyelmet Pynsent -, hogyan éltek vissza Grünwald könyvével, amely­ből aztán a magyar nacionalizmus bőven merített a Trianon utáni idők­ben. Ahogyan Ballek ironizálja a minden magyaron túltenni akaró Liptayt, azzal voltaképpen az átkos előítélettől határolja el magát. Mert az író, noha közvetlenül egyik hősé­■vel sem azonosul, érezhetően vala­mennyi előítélet ellen. Ugyanakkor Habaj esetében - ír­ja Pynsent - az eleve konfliktusos helyzetben a regény legtöbb magyar nemzetiségű szereplője eredendően temérdek negatív tulajdonság hor­dozója. Sőt, Habaj még ezen a sar- kítottságon is túllép, s az említett szlovák nemzeti mítoszt megtetézi egy, történelmileg kevéssé elfogad­ható tétellel, miszerint a magyaror­szági zsidók a retorziók elől Szlová­kiába menekültek volna. Habajnál- figyelmeztet Pynsent - ráadásul a két fasizmus is szembekerül egy­mással. Habaj és Ballek különböző- romantikus és nem romantikus- nemzetiség-szemléletét még a re­gényben szerepet kapó természet­ábrázolás is szembeötlően példáz­za. Habajnál az állomási akácost a magyar uralom alatt kivágják- Pynsent tehát az akácmotívumban is funkciósult nemzetiségszemléle- tet vélt fölfedezni. Ezzel szemben Ballek akácait romantikusan szim­bolikusnak tartja, amelyek folytonos­ságot jelentenek és mindenütt való­ságot, ahogy illatukkal, virágaikkal, árnyékukkal és végül hasznosítható faanyagukkal Palánk város lakossá­gát boldogítják. A kortárs szlovák prózáról írott könyvében Ján Stevcek irodalomkri- tikus annak a meggyőződésének ad hangot, hogy önismeretünk legalkal­masabb módja, ha elolvassuk, mi­lyenek is voltunk. Mert - írja Stevcek- a regény olyan tükör, amelyben megláthatjuk önmagunkat, de olyan tükör is, amelyben mások, más nemzetek is látnak bennünket. A Romboid szerkesztőségét Róbert B. Pynsent tanulmányának közlésé­vel bizonyára az a szándék vezette, hogy egy kívülálló szakember véle­ményével gazdagítsa a szlovák iro­dalmi, következésképpen nemzeti tudatot. Hiszen a kívülálló vélemé­nye, ha megfelelő adatokra támasz­kodik és objektivitásra törekszik, maga is objektivitásra sarkall. Az angol kutató esetében pedig annak az érdekes megfigyelésnek lehetünk tanúi, ahogy Dél-Szlovákia nemzeti­ségi viszonyait és ezeknek művészi tükrözését vizsgálva voltaképpen kettős tükröt tart a szlovák és a szlo­vákiai magyar olvasó elé. Vagyis Pynsent tanulmánya bennünket, szlovákiai magyarokat is mélyebb önismeretre sarkallhat. Amiként a képzőművészetben ál­talában, a gáttalan formai próbálko­zás, a folytonos kutatás az előbbre- mozdulás, a kifejezés továbbfejlesz­tésének záloga, úgy egyes festőknél is nélkülözhetetlen a kísérletező szándék, az új távlatok, utak és médiumok keresése. Egyetlen jár­ható útja ez annak, hogy a közlendő, az objektív valóság megválasztott szelete a bizonytalanság és a této- vaság jegyeitől mentes, adekvát módon, tömören és megfejthető szimbolikával, mintarendszerrel fo­galmazva jelenjen meg a képmezőn. Formai és tartalmi sokrétűség jel­lemzi a komáromi (Komárno) Platz­ner Tibor (eddigi) életművét is: mű­helyéből díszlet- és jelmeztervek, szarkazmussal teli meditativ grafika, a hétköznapi objektumokat díszítés nélkül leképező, fokozott intenzitású festmények kerültek ki. A kutatás mozzanatát, a kifejezőeszközök ál­landó fokozására való törekvést pél­dázza Platzner Tibornál a technikai változatosság is. Az ecsetjével szü­lető piktúra a táj felszínét, mélyét, egzotikumait foltnyalábokkal utánzó, tárgyatlan képektől, az absztrahált alakzatokat - mintegy - madártáv­latból megmutató opuszokon ke­resztül, egészen azokig a vásznakig terjed, amelyeken az erősen egy­szerűsített előadásmóddal, a nem figurális képeken is, embermeleg vi­lágot tud teremteni, illetve az ilyen világ hiánya miatt kiált. Az egyre fenyegető lelki sivárság, érzelmi analfabetizmus, a túláradó anyagias szemlélet, az elődeink iránti tisztelet hiánya miatt veszen­dőbe mennek az őseink által létre­hozott értékek. Nézzünk körül - falu­helyen elfecséreljük a paraszti lét évszázados tartozékait, de vigaszta­lan a helyzet egy-egy városunk köz­pontjában is! Pusztulnak a városkép tartozékai, omladoznak, ledőlnek a helység jellegét meghatározó épü­letek. Ha tudatosan eltüntetjük vagy hanyagságból és nemtörődömség­ből lassú, de biztos elmúlás­ra ítéljük gyermek- és ifjúkori csatangolásaink, kamaszsze­relmeink színtereit, a hoz­zánk nőtt tárgyakat, az épü­leteket, a kedvenc, meghitt zugokat, akkor otthonok he­lyett csupáncsak lakhelyek lesznek településeink. S vál­tozunk mi magunk is. Túlsá­gosan hivatalos viselkedé­sünk miatt elszegényesed- nek, felszínesekké válnak kapcsolataink. Platzner Tibor olyan formátumú művész, aki a fogyasztói lét anyagiakat, tárgyakat fetisizáló szemléle­tével szemben az értéketikai gondolkodás híveként nyitott szemmel és értékeket befo­gadó értelemmel járja a szű­kebb és tágabb szülőföldjét, és művészi megfogalmazás­ban dokumentálja azokat a létesítményeket, amelyek­hez emlékeivel, élményeivel, mai létével kötődik, amelyek­hez valamilyen formában ne­künk is közünk (lehet), van. A Villanyoszlop a Fuőík utca sarkán, a Kálmán bácsi tehene, a Konkrét utca Komáromban, A Komáromi Városi Nem­zeti Bizottság, A hőerőmű kéménye, a Őermosné - szlovák falu, a Fa stb. egyöntetűen sugallják, hogy nem szabad elveszíteni kapcsolatunkat múltunkkal, környezetünkkel, mert gyökértelenek és életünket, hétköznapjainkat kényelmessé és kellemessé tévő otthon nélküliek ma­radunk. Egy-egy ,.Bejárat"-ot, „Tűzfal“-at, „Cigányház“-at megörökítve, a képző­művészet nyelvére tudja fordítani azokat az ősi és misztikus erőket, amelyek ra­gaszkodóvá és immunissá tették az em­bert. Nem lényegtelen, hogy Platzner Ti­borban, a nonfiguratí képek festőjében is borban, a nonfiguratív képek festőjében is turgiai érzék munkál. Egyfajta (drámai) tér kialakítására törekszik; ehhez a domború­ság hatását keltő nem festészeti kelléke­ket használ, helyez el a képsíkban (vá­szon, különféle tárgyak, köztük házszám­tábla, számlapok stb.), de az ábrázolan- dót övező, felnagyító és kiemelő fehér mezőnek is hasonló funkciója van. A megörökített, asszociatív erejű objektu­mokkal olyasfajta életteret hoz létre, ame­lyeket tapasztalatból, előéletünkből isme­rünk. így aztán, képeit nézve, nemcsak a megfestett cigányház falait látjuk, nem­csak a magasba nyúló tűzfalat - hanem az életet is; benne és körülötte. Ezzel a másfajta, drámaiságra koncentráló szemlélettel, megköze­lítéssel tér el a dél-szlovákiai táj­részleteket megörökítő-dokumentá- ló festők legtöbbjétől. Nem hangula­tokból és benyomásokból építi ké­pét, nem azokat a részleteket vá­lasztja ki, amelyek csupán kulisszá­nak tűnhetnek fel, lírai szépséggel hódítanak, hanem az élettér egy- egy olyan darabját viszi vászonra, amellyel értelemre és érzelmekre egyformán hat - éreztet és elgon­dolkoztat. És még egy különbség: Platzner nemcsak ábrázol, nemcsak ilyen vagy olyan hangulattal közli a „képet“, hanem - az absztrakt tájképein - mély és hosszas töpren­gést követően, összegzésre törek­szik. A méretek (számok) megadása a meditáció betetőzése, összefogla­lása, a vélemény kimondása. A szülőföldhöz, a maradandó ér­tékekhez fűződő emocionális világot igenlő életmű régebbi és legújabb darabjai szeptember 10-ig a komá­romi Duna Menti Múzeumban kap­tak otthont. Ajánlom a tanárok figyel­mébe (is), tanítványaikkal érdemes ellátogatni a múzeumba, Platzner Tibor képeihez. De útikönyv híján, a tárlat megtekintésével, a Komá­romba látogató turisták is érdekes információkat kaphatnak a városról és annak környékéről. TALLÓSI BÉLA NAGY JUDIT Utak az anyanyeSv(oktatás) felé EGY ÖSZTÖNZŐ TANFOLYAMRÓL A pedagógusok permanens továbbképzése az iskolai és pedagógiai demokrácia legfontosabb eleme. A pedagógiai gyakorlatban ugyanis még nem kristályosodtak ki a tananyag feldolgozásá­nak leghatékonyabb módszerei. A pedagógusok­nak sok és sokféle nehézséggel kell megküzde­niük, ha az új koncepció alapján kijelölt tananya­got eredményesen meg akarják tanítani. A magyar szakos tanárok gondjait jelentős mértékben csökkenti a budapesti Országos Pe­dagógiai Intézet által kezdeményezett, s minden év júliusában megrendezett tíznapos intenzív továbbképzés. Ez a továbbképzési rendszer a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Burgen- landban (Ausztria) és Jugoszláviában magyar nyelvet oktató tanítók és tanárok pedagógiai kultúrájának, gondolkodásmódjának, egységes didaktikai szemlélete kialakításának és nyelvtör­téneti tájékoztatásának, tanítási kultúrájuk növe­lésének ügyét szolgálja. Meggyőződésem, hogy nemcsak a magam, sőt nem is csak a huszonöt tagú csehszlovákiai csoport véleményét tolmácsolom, amikor elisme­réssel szólok a tanfolyam programjáról, az elő­adók értékes munkájáról, a körültekintő szerve­zésről. Nem lehetett ugyanis könnyű olyan prog­ramot kidolgozni, amely egyaránt leköti a hatvan jugoszláviai, tíz szovjetunióbeli, két burgenlandi és huszonöt csehszlovákiai hallgatót, mert jófor­mán csak a nyelv volt közös. De sikerült. Pedig különbözőek voltak az előismeretek! Minden or­szágban más-más viszonyok között dolgoznak a pedagógusok, s csak a mi csoportunk volt egységes abban, hogy valamennyi kollégánk az alapiskola felső tagozatán tanít. A jugoszláviai és szovjetunióbeli csoport hallgatói viszont különbö­ző iskolatípusokon - illetve tagozatokon - működ­nek. Az előadások tematikája úgy pásztázta végig az iskolai anyanyelvi oktatás nyelvtudomá­nyi hátterét, a legfontosabb részterületeket, nyel­vi szinteket, hogy a legkorszerűbb anyanyelvok­tatási szemlélettel ismerkedhessenek a hallga­tók. Az előadók utaltak arra is, hogy jelenlegi oktatáspszichológiai ismereteink alapján melyik iskolafokon milyen szemlélettel milyen tartalmat célszerű tanítani. A tíznapos továbbképzés több feladatot telje­sített. Egyik funkciója az informálás volt. Mélyen- szántó fejtegetéseket hallottunk a hungarológiai kutatás kérdéseiről, napjaink magyar irodalmá­nak fő irányairól, az újítani alig képes líráról, a feltörő epikáról, az irodalom és a politika viszonyáról. Érdekes tájékoztató hangzott el a Magyarország határain túli magyar nyelvű iro­dalom, lap- és könyvkiadás fejlődésének tenden­ciáiról, a magyar oktatás helyzetéről. Elhangzott néhány informáló jellegű előadás a didaktikai­nevelési kérdések körében is. A lenyűgöző előadásokat hallgatva, kitágult az élet az anyanyelv felé. Lényeges gondolatok fogalmazódtak meg az anyanyelvről, az anya­nyelvi műveltség jelentőségéről, nyelvművelé­sünk történetéről és a különböző nyelvművelési tendenciákról a XVII. századtól napjainkig: a szö­vegközpontú és a szociolingvisztikai nyelvművelő irányzatokig. Az anyanyelvoktatás kérdéseinek vizsgálata során az előadók számos olyan jelen­séget hoztak érzékelhető közelségbe, amely köz- érdeklődésre tarthat számot. Sok szó esett arról, milyen óriási szerepe van az ismeretek elsajátításában és felhasználásá­ban a kommunikációs képességek megfelelő szintű birtoklásának. A tanulóknak ugyanis egyre bonyolultabb szövegeket kell megérteniük és reprodukálniuk a szaktantárgyakból és az elsajá­tított ismereteket mind az iskolai, mind a társadal­mi gyakorlatban tudniuk kell hasznosítani. Ezért kellett az oktatásban általában, de az anyanyelv­oktatásban kiemelten áttérni az ismeretközpon­tú szemléletről a használatközpontú szemléletre. A magyarórán kell megtanítani gyermekeinket arra, hogy milyen helyzetben mit hívjanak elő az ismeretekből és a szókincsből. A tapasztalat ugyanis az, hogy a gyermekek nem tudnak kódot váltani, nem veszik figyelembe, kinek a jelenlété­ben beszélnek. Passzívan ismerik a kifejezés­készletet, de nem tudják használni, mert sem az iskola, sem a családi otthon nem gyakoroltatja be velük. Nincs aki rászoktatná őket a rövid, szaba­tos kifejezésmódra. A tudományos-technikai forradalom ugyanis nemcsak az emberi életet tette kényelmesebbé és otthonosabbá, az emberi nyelvet is az érték­rend perifériájára szorította. Tért hódított a rövidí­tések, betűszók, nyelvi klisék, közhelyszerű szó­lamok használata. Mindez nyelvi pongyolaságra, semmitmondásra csábítja a gyermekeket. Gyakran került szóba a nyelvi illemtani nevelés is, amelyet hároméves kor körül a legajánlato­sabb elkezdeni, mert ebben az életkorban a diffe­renciálás nem okoz törést a gyermeki lélekben. A kisgyermekekben gyakran okoz értékzavart a családi kommunikáció hiánya. Ha a disztinktív érzék fejletlen, a gyermek összezavarja az érték­rendet, nem érzékeli helyesen a családi, majd később a társadalmi kapcsolatokat, s ez a zavar a különböző beszédhelyzetekben is tükröződik. A mai gyermekbe nem épül be, hogy hol és ki előtt mit lehet mondani, mert a családban nem tanulják meg a helyzetek és környezet szerinti disztinkciót. Viszonyaink között a nyelvi-kommunikációs nevelést már az óvodában meg kell kezdeni és az érettségiig nem lehet abbahagyni. Fontos, hogy minden alsó tagozatos tanuló tudjon diffe­renciálni a köszönésben, a megszólításban, a nyelvi illemben, s pontosan tudja, kit tegezhet és kit nem, ki az, akit magáznia, illetve tessékel­nie illik. Ha gyermekeinket két-, sőt többféle nyelvi magatartásra szoktatjuk, remélhető, hogy mondandójukhoz mindig, minden helyzetben megtalálják a megfelelő szavakat. Meggyőződésünk, hogy a tanfolyam nagymér­tékben hozzájárult az ismeretek felújításához és a tapasztalatok terjesztéséhez. Hathatós segít­séget nyújtott a progresszív gondolatok térhódí­tásához. Gyakorló pedagógusok beszéltek a tan­anyag tartalmát eredményesen közvetítő mód­szerekről és eljárásokról. Az előadók arra töre­kedtek, hogy minél hatékonyabban befolyásolják az élő gyakorlatot, eredményes pedagógiai tevé­kenységre ösztönözzék a résztvevőket. A találkozó csupán egyik állomása volt a ma­gyar szakos tanárok sokoldalú felkészítését szol­gáló folyamatnak. Az előadások bátorítást, ösz­tönzést adtak a túlterhelt, szorongó pedagógu­soknak. A továbbképzés több volt módszertani ötletek terjesztésénél: emberközelbe hozta négy ország magyar szakos pedagógusait, együttmű­ködésre, toleranciára, önképzésre, a másik or­szág problémáinak megértésére ösztönzött. Mó­dot adott a nyílt, kölcsönös tájékoztatásra, segít­séget adott a további munkához, felébresztette az önképzés igényét. TÖRÖK ZSUZSANNA i Platzner Tibor: Sitno 1009 m (Platzner László fotoreprodukciója) ÚJ SZÚ 6 1989. VIII. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents