Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-06 / 157. szám, csütörtök

Egy alkotás, mely jelképpé vált Ha az ember nem számít semmi különösre, általában akkor éri a leg­nagyobb meglepetés... így volt ez az idei Bratislavai Lírán, amely már évek óta nem jelentett maradandó zenei élményt. A város sem várt sokat: a hirdető- táblák épp csak megtűrték magukon a jellegtelen plakátot, amely szinte még azt is elhallgatta, hová, merre induljon az ember belépőjegye­kért ... Már a legelső délelőtti próbán kiderült: az idei versenyszámok nemcsak egyszeri meghallgatásra érdemesek. Ján Zavarsky ötletes, fekete-ezüst díszlete is kedvezően járult hozzá a sportcsarnokban kia­lakuló egyedi fesztiválhangulat meg­teremtéséhez. Ami igencsak feltűnt az informáci­ószerzés során: a legtöbb rocke­gyüttes tagjai nemcsak zenészként tudnának megélni, sokan közülük főiskolát végzett emberek - csupa a technikai újítás, a fél-playback, amely általános gyakorlat a világ bármely zenei fesztiválján. Adott volt tehát az esélyegyenlőség, ki-ki a legjobbat hozhatta, a lényeg mégis a helyszínen mérettetett meg. Ezút­tal a közönség is beleszólási jogot kapott abba, ki jusson be a döntőbe. Ebben a műfajban elsődleges szem­pont a közönség ízlése. A hazai verseny valóban színvo­nalas volt. A brnói Avocado lépett fel elsőként. Fülbemászó dallam, minőségi ének jellemezte verseny­számukat. Nem csoda, hiszen a két nővér, Zuzana és Martina Rúziőková énekszakon végzett a zeneművé­szeti főiskolán. Tudták azt is, ebben a szakmában látvány nélkül ma már nem lehet labdába rúgni, ezért Sylvia őkrááková külön erre az alka­lomra tervezett kosztümjében léptek színpadra. Olcsó reklámmal dobta fel a han­gulatot (különösen egy férfi eseté­A győztes Bankét jogász, nyelvész, építész. Talán itt a magyarázata annak, hogy az idén olyan sok tartalmas, ötletes, szép dalszöveg társult a jó zenéhez, s ez örömteli tény, mert nincs annál kíno­sabb, ha a nagyszerű dallamokhoz üres, ízléstelen mondanivaló tar­tozik. A kérdésre, miért neveztek be egyáltalán e letűnt csillagú verseny­be, a résztvevők szinte egyöntetűen így válaszoltak: „Olyan emberek győztek meg az idei fesztivál más­ságáról, akiknek adunk a szavára.“ Mindenekelőtt Peter Lipa neve nyo­mott a latban, aztán Pavol Hammelé és Peter Horáké. Az előbbiek ismert és elismert művészek, akik értenek a zenéhez, Peter Horák pedig- a fesztivál titkárságának elnöke- azt tudta, ki és mi kell a mai közönségnek. Vannak persze dol­gok, amelyek nem erénynek számí­tanak egy ilyen kulturális rendez­vény esetében. A hivatalos tájékoz­tatás szerint ugyanis a döntőben szereplő dalok kislemezen is megje­lentek. A valóság azonban egészen más volt: a főváros egyik központi lemezboltjában még csak nem is hallottak ilyesmiről az eladók... A zenei színvonal ugrásszerű emelkedéséhez nyilván hozzájárult (CSTK-felvétel) ben feltűnő ez) a bemondó, amikor bejelentette: Michal Dávid apa lett. Könnyű volt hát elénekelnie a nyúlós refrént, miszerint „baleset tör­tént“... A prágai ¿entour együttes magabiztos produkcióval lépett a közönség elé. A bronzlírát nyerte el Átszeretjük az éysza/cáfcímű dalá­val, amelyet áthatott a fiatalos fel­szabad uItság és lendület. Janek Le­decky, az együttes énekese vasár­nap este Johnny Logan koncertjén is bebizonyította: érti a szakmát. Nagyszerűen improvizált, amikor az ír énekes barátjaként a színpadra szólította. Természetes volt a Team sikere is; ez az együttes 1988 nagy felfede­zettje. Kitűnő zenéjükhöz szellemes szöveg társult. Az együttes egyéb­ként eredeti utat talált a világba, eszperantó nyelven adja elő száma­it. „Magyarországi fellépés is szóba került már“ - árulták el közeli terve­ikről. Pavel Hornák és a Kroky dalla­mos slágerrel hódította meg a kö­zönséget, címe A szerelem céltáblá­ja. A „lerázhatatlanul fülbemászó“ dallamok sorába tartozik Petr Kot- vald és a Trik együttes Satelit című dala, amely hűen tükrözi azt a kom- merszőrületet, melyet - igaz, nem nálunk - a műholdas televíziózás jelent a papucskultúra élvezői szá­mára. A műhold, „ez a furcsa szer­zet, meglopja a szerelmet“, énekel­te Petr Kotvald. A második, egyben közönségdí­jas Elán nem nyújtott semmi különö­set: pontosan a tőle megszokott stílusban adott elő egy újabb slágert, melynek címe Van Gogh füle. Daluk a szerelemről szólt, amely „mindig ott áll a történések mögött“. Csaló­dást okozott áz Elán szereplése va­sárnap este is. Jozef Ráz, az együt­tes énekese nem átallott a hangszá­laira panaszkodni, amikor nála na­gyobb (világ) sztárok is ugyanebben a reflektorhőségben énekeltek. Nem lépett fel Berencsi Attila, akit a Rab­lólétra című Elán-film kapcsán jóelő- re beígértek a rendezők. A fesztivál abszolút győztese a Bankét együttes lett. Szellemes nyelvi játékon alapuló dalszövegük­kel, a világot, az embert kikacagó előadásukkal nemcsak a közönsé­get, a zsűrit is meghódították. (Har­madik helyezést nyertek a nemzet­közi versenyben.) A „veterán“ szö­vegíró, Kamii Peteraj pedig sorrend­ben a tizenkettedik líráját kapta a nekik írt szövegért. A nemzetközi dalverseny győzte­se a spanyol Lián Ross lett Olyan jó nekem című dalával. A második díjat és a közönség szívét a tízenhétéves NSZK-beli gimnazista lány, Dorkás hódította meg. Az újságírók a hazai Vaso Patejdl és Beáta Dubasová dalát díjazták, akik a Zenészlaká­sokról énekeltek, ahol - havi ezerért - bárki élhet magányosan. A külföl­diek közül a francia sanzonénekes­nő, Myrian nyerte el az újságírók szimpátiáját. Pénteken este lépett színpadra az első külföldi vendégegyüttes, a belga Confetti's. Valami egészen újat mutattak be, elsöprő sikerrel: az ún. house rock belga változatát, amely new beat néven uralja ma Nyugat-Európa diszkóklubjait. A lát­ványra épülő szórakoztatás leg­újabb formája ez, melynek alapgon­dolata: hogyan öljük meg az unalmat. Az olasz Sabrina nem nyújtott maradandó élményt, inkább vonzó bájaival bűvölte el a közönséget. A külföldiek közül említsük még meg Johnny Logant, az Eurovíziós dal- fesztivál kétszeres győztesét. Hold Me Now című dalával hónapokig uralta nemcsak az európai, még az ausztráliai slágerlistákat is. A Dér­nek című NSZK filmsorozathoz ké­szített dalfelvételeket, legújabb nagylemeze a közeli hetekben jele­nik meg. Johnny Logan megismétel­hetetlenül forró hangulatot tudott te­remteni a nem éppen zsúfolt sport- csarnokban. Utánozhatatlan lendü­lettel énekelte a jobbnál jobb rock and roll számokat. Bízzunk benne: kedvenceink visszatérnek, lemezeik nálunk is megjelennek, s jövőre is ér majd annyit az arany-, ezüst- vagy bronz­líra, hogy egy „kőkemény hardrock- zenész könnyeket ejtsen érte az öltözőben. HARASZTI ILDIKÓ Száz éve született Vera Muhina Jót — jól Versmondók a XIV. Duna Menti Tavaszon A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Városi Művelődési Központ színpadán az idén harminchat vers­mondó mérte össze tehetségét, telt ház előtt. Kategóriánként tizenkét- tizenkét tanuló lépett dobogóra. örömmel tapasztalhattuk, hogy a legkisebbektől kezdve valamennyi versenyző esetében nyomon követ­hető volt a korábban sokat emlege­tett cél, miszerint elsősorban arra kellene törekedniük a felkészítő pe­dagógusoknak, hogy a gyerekek sa­ját egyéniségükből kiindulva, alka­tuknak, hanganyaguknak megfelelő verset mondjanak. A korábban tapasztaltakhoz ké­pest azt is ki kell emelnünk, hogy hazai magyar líránkból is szép számmal hallhatunk verseket. Az el­ső kategóriában Zs. Nagy Lajos, Dénes György, Gál Sándor; a máso­dikban Rácz Olivér, Dénes György, Gál Sándor, Bábi Tibor; a harmadik­ban pedig Kulcsár Tibor nevével találkoztunk. És szerepeltek termé­szetesen a magyar klasszikusok és más kortárs költők is. Különben a versválasztás más szempontból szintén megfelelő volt az idén. Talán a harmadik kategóriában fordult elő egy-két esetben, hogy az előadó életkorához, tapasztalataihoz nem igazodó vers is elhangzott. Szintén a sokat emlegetett hibák sorába tartoztak korábban a nyelvi­előadói hiányosságok. Az idei ver­senyben jóval kevesebb volt ezekből is, nem fordult elő például, hogy valaki helytelenül hangsúlyozta vol­na a szerző nevét és a címet. Az első kategóriában olykor túlságosan kötötték magukat a kis szavalok a vers ritmikájához, annak következ­tében - bár az adottságok így is megmutatkoztak - illusztratív vers­tolmácsolás lett az „eredmény“. A második kategóriában találkoz­tunk leggyakrabban a szóvégi hang­zók elharapásával, egybemosódó szavakkal, szókapcsolatokkal és a hangulati váltások elmaradásával. Mivel e kategóriában fordult elő a legtöbb olyan vers, melyek párbe­szédeket tartalmaztak, e hiányossá­gok még inkább kiütközhettek. A legnagyobb meglepetést a harma­dik kategóriások szerezték. Csodál- nivalóan érett előadásokat is hallot­tunk. A lévai (Levice) Daru Marica kitűnő választása - Ágai Ágnes: Nemzedék - most nem párosult olyan szuggesztív, szabad és ter­mészetes tolmácsolással, mint a ke­rületi versenyen. így a harmadik he­lyen végzett. Az érsekújvári (Nővé Zámky) járás képviseletében ver­senyző Racska Gábor Kulcsár Fe­renc Gyökerek című versével él­ményszámba menő versmondást produkált. A felnőttekhez szóló ver­set olyan természetes átéléssel adta elő, amely felfedte kötődését a szü­lőföldhöz. A kategória győztese a komáromi (Komárno) Kiss Szilvia lett Petőfi A fülemile című versével. Mindent egybevetve: a versmon­dás legjobb gyermek képviselőinek fejlődése számottevő az utóbbi években. Ez feltétlenül a pedagógu­sok és szülők odafigyelésének ered­ménye is. K|SS péntek József A Rigában született Vera Ignatye- va Muhina művészi pályáját némileg rendhagyónak tekinthetjük. Bár ő is, mint a legtöbb szobrász, eleinte fes­tészettel kísérletezett, de sohasem folytatott rendszeres tanulmányokat. Bejáratos volt néhány jónevű moszkvai műterembe, majd két évig- 1912-től 1914-ig - Párizsban, a hí­res francia szobrász, Émile-Antoine Bourdelle konzultációit látogatta. A forradalom első éveiben Muhi­na - sok művésztársához hasonlóan- a propaganda szolgálatába állt, és monumentális plakátokat készített. Először egy Szverdlov-emlékmú ter­vével hívta fel magára a figyelmet, ám Muhinát csak a huszas évek közepétől tekinthetjük beérett mű­vésznek; amikor néhány szobrával- Júlia, A szél - feltűnést keltett a moszkvai kiállításokon. Ekkor már harmincöt éves volt. Alkotásain nem látszottak meg a különféle irányzatok ós iskolák jegyei, még annak ellenére sem, hogy művészi fejlődésének éveiben kortársai - a rodiní és mailloli hatá­sokon kívül az archaizáló törekvé­sek, mint a 18. századi orosz művé­szet, a francia rokokó és főleg az ókori hellén művészet újjáélesztése- foglalkoztatták. Muhina azonban biztosan és következetesen haladt saját útján - a realizmus felé. Ennek első bizonyítéka a Paraszt­asszony című szobra - amely erő­teljes, nyugalmat és mélységes ma­gabiztonságot árasztó alkotás. Mu­hina művészetének egyik sarkalatos pontja a mozgás (A forradalom láng­ja, Ikarusz, Az ugró). Figurái a leg­egyszerűbb helyzetekben jelennek meg: állnak, lépnek, guggolnak (A követ hordó férfi, Álló leány, Ülő modell). A Parasztasszony ellenpó­lusának tekinthetjük a fehér már­ványból készült Torzót, mely a női test harmonikus szépségét, ará­nyosságát érzékelteti. Muhinát sokat foglalkoztatta az élet intenzitásának kifejezése a testben (Kenyér). Muhina 1927-től monumentális és portrészobrászatot tanított a moszkvai művészeti akadémián. Monumentális szobrászatét archi- tektoníkus komponálási mód, leegy­szerűsített, konstruktív formalátás jellemzi (Asszony a halott gyermek­kel, Béke, Szevasztopol védői - em- lékmúterv). Már közel ötvenéves, amikor egy szoborcsoportja révén az egész vi­lág megismeri a nevét: a Munkás és kolhozparasztnő című alkotása 1937-ben a párizsi világkiállítás szovjet pavilonját díszítette. Muhina mesterien oldotta meg e nehéz fela­datot: összhangba hozta művét a pavilon architektúrájával. A szo­borcsoport epikus egyszerűséggel fejezi ki a munkás-paraszt szövetsé­get, a Szovjetunió dolgozóinak fiata­los lendületét, erejét és egységét. A szokatlanul nagy formájú szobor- csoport - az alakok 25 méter maga­sak - azóta is a szovjethatalom realisztikus jelképe. Rendkívül jelentősek Muhina portrészobrai. Az élet vibrálása hatja át őket. A művész mindig azokat a vonalakat hangsúlyozza, amelyek a legjobban fejezik ki a lélek- és jellemrajzot (A. N. Krilov akadémi­kus, F. M. Ermler filmrendező, Parti­zánlány, Sz. Sz. Judin professzor, Galina Uljanova). Muhina monumentális szobrá­szaténak további jelentős alkotásai az emlékművek és az emlékműter­vek. Mindenekelőtt Makszim Gorkij emlékműve Gorkijban, Gorkij szobra Moszkvában a Gorkij téren vagy Pjotr lljics Csajkovszkij emlékműve a moszkvai állami konzervatórium előtt. Munkáiban Muhina gyakran kí­sérletezett új anyagokkal, főleg üveggel, de acéllal is. Formaterve­zéssel, textildíszítéssel is foglalko­zott; készített üveg- és porcelánvá­zákat, tervezett étkészleteket és kü­lönféle használati tárgyakat. Szá­mos műve a moszkvai Állami Tre- tyakov Galériában és a leningrádi Orosz Múzeumban látható. Vera Ig- natyeva Muhina, a szocialista realis­ta monumentális szobrászat jelentős képviselője 1953. október 6-án hunyt el Moszkvában. DELMÁR GÁBOR A város címere Már napok óta Nagy László költeménye jár az eszemben, A város címere. Magam sem tudom, miért. Mondhatnám, az agy útjai kifürkészhetetlenek Ülök a konyhaszéken, krumplit hámozok a vasárnapi ebédhez. Morózusan, morgolódva, mert sok baj van az új krumplival, hártyavékony héját úgy kell va­kar gatni, hogy közben táncol az ember ujjai között. Mert apró az istenadta, alig akkora, mint a mogyoró. Ujj ne sérüljön, kecs­ke is jóllakjon, káposzta is meg­maradjon, miközben jár az em­ber agya, valahol egészen má­sutt, néhány mezsgyével odább. És Nagy Lászlóra gondolok, s a város címerére, minden vá­rosok címerére. De hogyan kerül egymás mel­lé a krumpli és a jelkép, miféle csavaros utakon? Ez még Mi­csurinnak is magas lenne. Per­sze, a krumpli. Sokat szidják, hogy apró, hogy kevés van belő­le, pedig bőségesen terem, igaz, raktárak híján mindig megrohad a fele. Fővárosunkban ezentúl, sejthetően, más lesz a helyzet: a város szélén, az Aranyhomok­nak nevezett tó és üdülőközpont mellett hatalmas, hangárszerű raktárak épülnek, hogy szám szerint mennyi, nem tudom, ta­lán úgy féltucat, pedig sokszor elhaladtam mellettük kocsival, autóbuszban. Csak annyit tudok, hogy, bár hasznosak, elég csú­nyák a maguk böhömségével, ráadásul a főút mentén sorakoz­nak. A városba érkező el nem mellőzheti őket észrevétlenül, szinte ők fogadják ezentúl, le­gyen az külföldi, vagy hazánkfia. Ezentúl először erről ismerszik meg a főváros. ,,Már a hangárok mellett járunk, megérkeztünk Bratisiavába“ - mondják eztán a gépkocsivezetők. Eddig az üdülőtelep tarka képe fogadta az érkezőt: a fürdözők tarka serege, szörfök, vitorlák, vízparton gub­basztó horgászok látványa. Ezentúl a hullámlemezböl ké­szült, hatalmas, dinoszaurusz­csordaként álldogáló krumpli­vermek. Valójában azt sem tudom, mik ezek a szörnyű építmények, csak feltételezem, hogyzöldség- és krumplitárolók. Ha valóban azok, jó, hogy végre vannak, ezentúl lesz elég krumpli télen is. De az a kép! Az a kulturálatlan döntés, hogy épp ott legyenek! A haszonelvűség győzelme, az ízléstelenség diadala! Tudom, vannak komolyabb gondok is a főváros építészetével, a mű­emlékekkel, a terekkel... Nem emlékszem pontosan, ki írta, va­lamelyik szlovák író, a Nővé slo- vo egyik tavalyi számában, hogy ót már az sem lepné meg, ha fúrótornyokat állítanának fel a Szlovák Nemzeti Felkelés te­rén, a föntebb említett haszonel- vűség mindenhatósága okán. Dehát hiába szajkózzák az írók, hogy letarolták a botanikus ker­tet, hogy lerombolták a Dóm szomszédságában álló zsinagó­gát, hogy eltűnt a több évszáza­dos tölgyfasor a Duna-partról, a házsorral együtt... Jár a kés a kezemben, miköz­ben A város címerére gondolok, s arra, hogy az idén is van kultu­rális nyár, sok rendezvénnyel és fogadkozással, hogy tegyük kul­turáltabbá a várost, városainkat, mindennapjainkat. Mert ugye­bár, evidens dolog, hogy a kultú­ra, kulturáltság nem csupán a koncerttermekben nyilvánul meg. Talán a kulturális nyár ren­dezvénysorozatában helyet kap­hatna egy raktáravató ünnepség is, amelyen átadnák a városnak a hullámlemezböl készült, az ar­chitektúra gyöngyeiként álldogá­ló krumplivermeket, amelyek, sejthetően, aligha kapnak helyet a város címerében. -kövi­ÚJSZÚ 6 1989. VII. t Milyen volt a Líra?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents