Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-06 / 157. szám, csütörtök
Az órabér nem ösztönöz Miért csak szakmailag karolják fel a fiatalokat? Az aranyló gabonatáblák tengerében minden nyáron megjelennek a kombájnok. Nyergükben a régi, tapasztalt aratók mellett ott vannak a fiatal, kezdő kombájnosok is. Többségük az év nagyobbik részét a javítóműhelyekben tölti. Vajon milyen érzésekkel kezdik a munkát, hogyan sikerült a beilleszkedés az első munkahelyen, milyen problémákkal, gondokkal találkoznak felnőtté válásuk első állomásán? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a nagymegyeri (Őalovo) szövetkezetben. Gaál Sándor mérnök, a szövetkezet elnöke nagyot sóhajtott, amikor arra kértem, hogy a pályakezdő fiatalok beilleszkedéséről beszéljen. Véleménye szerint ,,a témát nem lehet csupán egyoldalúan, a háttér és a szélesebb összefüggések megítélése nélkül elbírálni“. Nagymegyeren hasonló körülmények között élnek és dolgoznak a fiatalok mint másutt. Mégis: figyelembe kell venni, hogy megváltozott a felfogásuk, a mentalitásuk. A helyi ipar, a városban működő üzemek több munkalehetőséget kínálnak, tehát nem a szövetkezet az egyedüli megoldás. Ezért a vezetőség tudatosítja, hogy az ifjúsággal komolyan kell - és érdemes - foglalkozni.- Szövetkezetünkben ez vezetői kötelesség. Természetesen a hatékony ifjúsági munkához legalább két alapvető feltétel szükséges. Szervezőképes vezetésen kívül, amely összefogja a fiatalokat, a tárgyi feltételeket is biztosítani kell. Nálunk az utóbbi időben szerencsésen összejött mind a kettő. A fiatalok között beérett egy olyan vezetői réteg, amely nem csupán magáénak érzi az ifjúság gondjait, de tép is a megoldásukért. A működéshez szükséges helyiséget és eszközöket a szövetkezet biztosítja számukra - mondta a szövetkezet elnöke. Megtudtuk, a közelmúltban engedték át a fiataloknak a szövetkezet székházának egyik helyiségét. Itt játékra, szórakozásra és művelődésre egyaránt lesz lehetőség. A szövetkezet vezetősége igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek a fiatalok munka utáni kikapcsolódásához feltétlenül szükségesek. Ennek az odafigyelésnek az utóbbi időszakban már megvannak az eredményei. A fiatalok ebben az évben is több sikeres rendezvényt készítettek elő. Többek között műsort adtak a nőnapi ünnepségen, és a május 1 -jei felvonulás előkészítésénél is segédkeztek.- A szakiskolákból kikerülő fiatalok tudásszintje elfogadható - említette Gaál mérnök. - Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok többsége rendkívül gyakorlatias, könnyen elsajátítja a szakmai fogásokat. Természetesen sok függ attól, hogy kinek a „keze alatt“ ismerkednek a szakmával. Például a gépjavítóknál egy-egy idősebb szakember mellé osztjuk be az új szakmunkásokat, így lehetőségük van megtanulni a fortélyokat. Lelovics Mátyás, a szövetkezet SZISZ-alapszervezetének elnöke elkísért a javítóműhelybe, ahol László Árpáddal, a műhely vezetőjével és egyben a SZISZ-szervezet kultúrfelelősével négy fiatal gépjavító, Vágó László, Tamási György, Tamási Antal és Zakál Péter társaságában a pályakezdés tapasztalatairól beszélgettünk. Mind a négy fiatal a Hurbanovói Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben végzett.- Az iskolában a gépszerelést nem lehet tökéletesen megtanulni - vélekedett Zakál Péter. - Legfeljebb csak elméletben, hisz nagyon kevés a gyakorlati óra.- Ráadásul kevés a műszer, a speciális szerszám - tette hozzá Tamási György így csak itt, az első munkahelyünkön tanulunk meg bánni velük. A hibát először meg kell találni, csak azután lehet kijavítani. Viszont a hibakeresést az iskolában nem lehet elsajátítani. Pionír avat ás Már előzó este nagy volt a készülődés: kivasaltuk az égszínkék inget és a szürke szoknyával kikészítettük a székre. Reggel ne legyen gond az öltözködéssel. Harmadikos lányom kíváncsian várta, milyen lesz a holnap. Ünnepre készült, élete második nagy lépésére: a szikraidőszak után pionírrá avatják. Az iskolában nem tudott meg ugyan túl sokat a pionírszervezettel kapcsolatban, ugyanis ők szakkörönként alkotnak rajokat. Az úszásedzéseken - melyeket egyébként igen komolyan vesz - viszont egyáltalán nincs szó a mozgalomról. Elmondtam neki, hogy az Ipoly menti t kisfalu alapiskolájában, ahová én jártam, milyen színes volt a tevékenységünk. Sokat szerepeltünk a különböző községi és járási rendezvényeken, gyűjtöttünk papírt, csipkebogyót, gesztenyét, versenyeztünk tudásban és sportban, a faliújságkészítésben. „ Gyűléseinket“ rendszeresen szerveztük. t Élénken emlékezetemben élnek azok a felolvasások, melyeken a hős szovjet gyerekek életével, tetteivel ismerkedhettünk meg. Reggel a szokásosnál pár perccel tovább állt a tükör előtt, a búcsúzáskor még egyszer telkemre kötötte: biztosan gyere el. Elővettem jegyzeteimet, dolgozni kezdtem. Mivel az ablakból az iskola udvarára látok, felugrottam, amikor a trombita- és a dobszó felhangzott. Az órámra néztem: de hiszen még csak 9 óra pár perc van! Tizenegy óráról volt szó, egészen biztosan, hisz tegnap a tanító nénivel is beszéltem. Gyorsan elkészültem, de mire a felsorakozott gyerekekhez értem, a kék ingeket már piros kendők díszítették. Épp az igazgatóhelyettes gratulált a felavatott pioníroknak. A tanító nénitől megtudtam, reggel változtatták meg a programot, azzal az érvvel, hogy a gyerekek nem bírják ki a napon, ő hiába tiltakozott (tudta, több szülő készül az ünnepségre). így aztán már csak a végét láttam. A szomszédos óvoda apróságai énekeltek, táncoltak, majd ,,oszolj“-t vezényelt a csapatvezető. Nem csupán a lányom csalódott. Társai is többet vártak ettől a naptól. A szokásos esti élménybeszámolókor is meggyőződhettem erről. Gyerekes őszinteséggel háborodott fel, hogy még a nyakkendőket is görbén kötötték fel. - Aztán a beharangozott ünnepi ebéd - mondta - ha a kelfő- zelék annak nevezhető... Amíg egymással szemben ülve megtanítottam szépen megkötni a piros kendőt, azon töprengtem, milyen nagy lehetőséget szalasztottak el az iskola pedagógusai, a függetlenített pionírvezető. Manapság, amikor annyit beszélünk a nevelés fontosságáról, egy pioníravatás jó alkalom gyermekeink tudatának formálására. És még valami: a történet a legnagyobb bratislavai lakótelepen játszódott le, ahol a gyerekek élményszegényen, betonrengetegben nőnek fel. Még az egyik legszebb ünnepük színhelye is az aszfaltos udvar volt. Pedig tudom, hogy Szlovákia számtalan községéből rendszeresen érkeznek tanulók a pedagógusokkal, a szülőkkel együtt, hogy a Slavínon avassák őket pionírokká. A legtöbb pionírcsapatban gondolnak arra, hogy megbecsült közéleti személyiség, legtöbbször az antifasiszta harcok résztvevője kösse meg a piros kendőt, ha nem is külön-külön minden gyermeknek, de legalább szimbolikusan. Csak épp a fővárosban nem található egy olyan kommunista, akire soká emlékeznének a kicsik, aki nem sajnálta volna a délelőttjét velük tölteni? Hasonlóan, mint azok a szülök, akik 11 órára jöttek az iskolába, hogy részesei legyenek az eseménynek. Feleslegesen vettek ki szabadságot vagy intéztek el a munkahelyükön néhányórás „kiesést“. Hogyan feledkezhettek meg minderről a pedagógusok, akik legjobb ismerői kell, hogy legyenek a gyermekek világának? Őket hogyan avatták pionírokká, hogy váltak az ifjúsági szervezet tagjaivá? És a tantestület kommunistái közül sem akadt senki, aki az ünnepség szervezésébe beleszólt volna? DEÁK TERÉZ- Ha a fiúk szorgalmasak lesznek, néhány éven belül kiváló szakember válhat belőlük. A hozzászólásuk, adottságuk ehhez megvan - így László Árpád, a javítóműhely vezetője. - Más lapra tartozik, hogy a kezdő gépjavítók fizetése nem valami vonzó. A fiatalok a műhelyben az idősebbek felügyelete mellett dolgoznak. A huszonhat fős kollektíva tagjai közül tizenöten 30 éven aluliak, így generációs probléma jóformán fel sem merül. A leendő szakmunkások már a szakmai gyakorlatokat is itt töltik, munkábalépéskor tehát nem kerülnek idegen környezetbe. Amikor a fiúkat arról kérdeztem, hogyan képzelik el további sorsukat, meglehetősen bizonytalanok voltak. Azt mondták, egy ideig, legalább is a kötelező katonai szolgálat megkezdéséig itt szeretnének dolgozni, azután majd meglátják.- Tavaly ketten, név szerint Vágó László és Tamási Antal már arattak. Az idén hárman ülhetnek kombájnra - tájékoztatott László Árpád. A fiúk magabiztosan állították, hogy a tavalyi aratásban megállták a helyüket. A műhely vezetője megerősítette szavaikat. Komolyabb gond nem volt a gépekkel, folyamatosan, kényszerpihenők nélkül dolgoztak. Remélhetőleg az idén sem lesz fennakadás, hiszen a kezelők maguk készítették fel gépeiket az idényre. Mint tudjuk, az aratás jó kereseti lehetőséget kínál, mindenki ennek megfelelően készül rá. A fiatalok véleménye szerint, a bérezés nagyban befolyásolja kezdeményezőkedvüket. Mivel a javítóműhelyben órabért kapnak, a többség azt szeretné, ha teljesítmény szerint kapnák a bérüket. A váltakozó munkák miatt azonban ez a sokrétű gépjavításban lehetetlen. Ugyancsak gond a pótalkatrész-ellátás megoldása, amiről egyelőre csak álmodozunk. Ugyanakkor a szövetkezet vezetősége a mezőgazdasági alaptevékenység fejlesztésének szempontjait helyezi előtérbe a kereseti lehetőségek javításánál. A gépjavítást szolgáltatásokat nyújtó, kiszolgáló ágazatnak - segédüzemágnak - tekinti, s azt szorgalmazza, hogy meglegyen a természetes munkaerőáramlás a fontosabb, tehát jobban is „fizető“ termelőrészlegekbe. Azt tartják, hogy a szövetkezet gazdasági eredményét, nyereségét a termelés produkálja, tehát ezeket a részlegeket kell előnyben részesíteni. Ennek az írásnak nem célja eldönteni, hogy. ez a hozzáállás az új gazdasági körülmények között mennyire szolgálja az önállóságot, az egyéni kezdeményezés serkentését. Erre a kérdésre majd a gyakorlat adja meg a választ. . . , T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ Üres jelszavak nélkül A gazdasági propaganda - s ezt legfelső pártfórumokon többször hangsúlyozták - valamennyi pártalapszervezet fontos feladata. Ennek megfelelően színvonalát, hatékonyságát időről időre értékelik a taggyűléseken, s a felsőbb pártszervek ellenőrzésük alkalmával ugyancsak számonkérik. Ezt a hasznos munkát azonban sok helyen - a felsőbb szervek elvárásának maximális kielégítésére törekedve - az elért gazdasági eredmények látványos reklámozásaként értelmezik. Mindenki számára ismerős kép: Az üzem bejáratánál, lehetőleg a legszembeötlőbb helyen nagy tábla vagy díszes faliújság hirdeti az eredményeket - elsősorban persze a sikereket. Az üzem sikereit hirdető táblákat kiegészíti a legjobb dolgozók portréjának „galériája“, mindez így együtt alkalmas arra, hogy kedvező benyomást tegyen az odalátogatókra. A gazdasági propagandának ez a módja azonban nem maradt az üzemek kapuin belül, kilépett az utcára is. Kezdetben csupán olyan tömör jelszavak formájában, hogy „Építsd a hazát, erősíted a békét!“ vagy „Ahogy ma dolgozunk, úgy élünk holnap!“ stb. E rövid, „mozgósító“ jelszavak formájában fogalmazott gazdasági propaganda mellett ma már úton-útfélen találkozhatunk olyan táblákkal is, amelyek „adatgazdagságukkal“ megállásra késztetik a járókelőt. Ezek már tartalmazzák azt is, hogy az egyes tervmutatókat az illető üzem hány százalékra teljesítette. Tételes felsorolását olvashatjuk rajtuk annak, hány százalékra teljesítették a termelés, a szocialista és a tőkés export tervét. Tájékoztatnak a benyújtott újítások, az üzemben alakult szocialista brigádok számáról. Mondanom sem kell, ha százalék, száznál sosem kevesebb, s az egyéb számadatok is tiszteletet parancsolnak az üzem és vezetői iránt. Az efféle önreklámozás más célt talán nem is szolgál. Mert nehéz elképzelni, hogy az a munkás, aki ezeket elolvassa, igyekezetét megsokszorozva kezd el dolgozni. Az emberben kétely támad: ez volna valóban a gazdasági propaganda legmegfelelőbb módja? Földbe betonozott, élénk színűre lakkozott, ezreket érő táblákon tavalyelőtti gazdasági eredmények. Manapság az ilyeneknek már aligha van nagy hitelük a dolgozók előtt. Ök ugyanis úgy vélhetik: talán nemcsak a tábla lakkozott, hanem az eredmény is, amelyet hirdet. Ez a módszer a pozitív példa erejével kíván hatni - vethetné ellen bárki. Sajnos az elmúlt évek kételkedővé tették az embereket. Nem egy eset fordult elő, hogy a tervet igazították a teljesítményekhez. S különben sem igen nevezhető gazdasági propagandának és agitációnak az önreklámozásnak ilyen kezdetleges módja. Közismert róla, hogy a régi direktív irányítás rendszerének öröksége. Túlságosan emlékeztet a hajdani élmunkásnak kikiáltott emberek óriási százalékszámokkal kifejezett teljesítményének propagálására, miközben gazdaságunk egy részét ugyancsak magamögött hagyta a világ. Ma a gazdasági propaganda és agitáció elé egészen más feladatokat tűzött a kor. Közülük a legfontosabb a gazdasági mechanizmus átalakítása szükségességének megértetése és elfogadtatása a dolgozók legszélesebb rétegeivel. Mert bizony nem minden üzemben fogadják osztatlan lelkesedéssel a hatékonyság növelésére, s ami ennek része, a minőség javítására tett intézkedéseket. Ezért is állandó témája kell, hogy legyen ez a gazdasági propagandának és agitációnak, amelynek föltétlenül földre kell szállnia a transzparensekről, hirdetőtáblákról vagy a házak homlokzatáról, hogy az eddigieknél sokkal konkrétabb, személyesebb alakot ölthessen. Elkerülhetetlen, hogy súlypontja a dolgozókkal a munkahelyen folytatott közvetlen párbeszédre helyeződjön. Mint a pártpolitika propagálásának része szükséges, hogy minden párttag s kiváltképp a kommunista gazdasági vezetők alapvető kötelességüknek érezzék. Nem vitás, a megváltozott tartalomhoz új formákat, módszereket kell kialakítania. Ma már jelszavakkal sem a társadalmat, sem pedig a gazdaságot irányítani nem lehet. A pártmunka új útjainak keresése tehát e területen sem halogatható. MORVAY GÁBOR Nem a baromfinak termeljük a zöldséget Régi előfizetője vagyok az Új Szónak és mindennap szinte az utolsó betűig elolvasom. Főleg a problémákat felvető cikkeket szeretem. Mint a Szlovákiai Kertbarátok Szövetsége ipolyviski (Vyákovce nad Ipl'om) alapszervezetének elnökét, a zöldségfélék értékesítése körüli gondokkal foglalkozó írások különösen érdekelnek. Immár, a házikertekben is a legkorszerűbb módszerekkel termelünk, és nem is rossz eredményekkel, viszont sok bosszúságot okoznak az értékesítési nehézségek. Felháborodva olvastam az Új Szó június 2-dikai vasárnapi számában Kádek Gábor tollából A konkurencia csak segíthet című cikkben, hogy a ¿ilinai Zelenina felvásárlóit nem szívesen látják Naszvadon (Nesvady). Nem értem, egyes szervek miért gördítenek akadályokat a vállalkozói szellem kibontakozása elé? A zöldséget azért termeljük, hogy friss állapotban a fogyasztókhoz jusson, nem pedig azért - ami sajnos a mi községünkben is megtörtént a saláta felvásárlása idején hogy a baromfival etessük fel vagy a szemétdombra hordjuk a termést. így, nyíltan és őszintén kell foglalkozni a termelők - legyen szó nagyüzemről vagy kertbarátról - kálváriájával. Az áru egy részét a falusi asszonyok gyakran a hajnali vonatokon, kosarakban, szatyrokban hordják a városi piacokra. A módosabbak személyautón szállítják Banská Stiavnicába, Zvolenba és más északi városokba. A kereslet nem mindig egyforma, ezért előfordul, hogy a termés egy részét a zordabb vidékek falvait járva kell eladni. Ez drága mulatság, olykor többe kerül a benzin, mint amennyit az áruért kapunk. De kinek van szíve elpocsékolni a piacképes árut? Az utóbbi időszakban nálunk valamelyest javult a helyzet, mivel szervezetünk közreműködésével a Zelenina átvevóköz- pontot létesített a faluban. Varga Sándor, nemcsak szerdán, hanem vasárnap is készségesen felvásárolja a friss zöldséget. Például jó áron és zökkenőmentesen eladtuk a korai zöldhagymát, de később a hagyma már nehezebben kelt el. Problémákat okozott, hogy a Zelenina lévai (Levica) központjából akkor telefonáltak, hogy nem kell a megrendelt áru, amikor már elő volt készítve szállításra. Mit tehet ilyenkor a termelő? Egy részét valahogy eladja, a többit viszi a szemétbe, vagy kiszórja az állatoknak. Esetleg komposz- tot készíthet belőle. Rugalmasabban, átgondoltabban kellene szervezni a felvásárlást, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő. Egyetértek az Új Szó június 10-i számában megjelent Mindennapi vitaminunk című vezércikk szerzőjének fejtegetésével. Balla Józsefegyebek között hangsúlyozta, hogy a partnerkapcsolatok és szolgáltatások javításával kell segíteni a termelői törekvéseket. Nekünk, kertbarátoknak a termelés a feladatunk, a felvásárló szervezetnek pedig az, hogy a friss és kifogástalan minőségű áru minél gyorsabban eljusson a fogyasztóhoz. Sajnos, ilyen vonatkozásban az utóbbi években nem sokat javult a helyzet. Ezt bizonyítja, hogy a kertbarát-szervezetek lévai járási mm konferenciáján sokan bírálták az értékesítési gondokat. Biztató, hogy ezen a tanácskozáson reményt keltő javaslatokról és ígéretekről is hallottunk. Csak reménykedhetünk, hogy a ¿ílinai Kertészeti Szolgáltatási Vállalat valóban szorosabbra fűzi kapcsolatát a Lévai Kertészeti Szolgáltatási Vállalattal, s ez hozzájárul részben az értékesítési problémák megoldásához, másrészt a kertbarátoknak nyújtott egyéb szolgáltatások javulásához. Mert a mindennapi munkához szükséges eszközök, de főleg a műtrágya és a növényvédő szerek beszerzése rengeteg gonddal jár. Például nem értjük, miért szüntették meg Alsótúron (Dőlné Túrovce) és Zselizen (Zeliezovce) a faiskolát? Végezetül utalnék még az Új Szó június 14-diki számában megjelent Táplálkozni, de hogyan? című tudósításra, amely kiemeli, hogy a korszerű és ésszerű táplálkozás szempontjából elengedhetetlenül fontos a rendszeres zöldségfogyasztás. Mi, termelők tudjuk ezt, és készek vagyunk tenni azért, hogy minél több „vitamin“ kerüljön a fogyasztók asztalára. A felvásárló szervezetek - és mint A konkurencia csak segíthet című cikkben olvashattuk, esetenként a nemzeti bizottságok - hozzáállásán múlik, hogy segítik vagy nehezítik-e a munkánkat. BARTAL LAJOS, A Szlovákiai Kertbarátok Szövetsége ipolyviski alapszervezetének elnöke ÚJ SZÚ 4 1989. VII. 6.
