Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-31 / 178. szám, hétfő
ÍJ szó 5 i. VII. 31. Már nemcsak a kézilabdázónők A nyárasdi (Topoírríky) kézilabdázónők annak idején ámulatba ejtették az egész országot, amikor idestova tíz évvel ezelőtt feljutottak az élvonalba. Sokak számára még ma is talány, hogyan sikerülhetett mindez egy három és félezer lélekszámú csallóközi falu képviselőinek, akik azóta már a nemzetközi porondon is sikerrel mutatkoztak be. Amíg a lányok itthon és külföldön is sikert sikerre halmoznak, a labdarúgók - mert faluhelyen azért mégiscsak ez a menő sportág alig-alig boldogulnak a járási bajnokságban. Sehogy sem tudnak feljebb törni. De ez már a múlté. A nyárasdiak legutóbb fölényesen nyerték a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járási bajnokságot, tehát a II. osztályt, és az őszi idénytől az I. B-osztályban szerepelhetnek. Nagy volt az öröm, legalább olyan, mint amikor a női csapat bekerült az I. kézilabdaligába. Hiába, faluhelyen azért még mindig a foci, az foci; bár ebben az esetben felvetődhet a kérdés: miért volt a labdarúgás a kézilabda árnyékában? Egyszerű a válasz. Nem kapott sem olyan anyagi, sem pedig erkölcsi támogatást, mint a kézilabda. Mi erről a véleménye a szakosztály elnökének, Lörincz Sándornak?- Bár sosem volt köztünk semmilyen irigykedés vagy testvérháború, de azért a ligacsapat inkább a figyelem középpontjában állt. Ez egyrészt érthető, mert egy ilyen bajnokság nagy anyagi befektetést és komoly szervezőmunkát igényel. Volt ugyan költségvetés, amely elosztotta az anyagiakat, ám azért végső soron mindig a lányokat támogatták inkább. Ismét hangsúlyozom: ez érthető, hiszen nemcsak nálunk, de talán más országban is csak kevés olyan falu van, amelynek csapata akármilyen sportágban a legfelsőbb osztályban játszik. Mi büszkék vagyunk lányainkra, szurkolunk nekik, a focicsapat valamennyi hazai ligameccsükre egy emberként kivonul. S így van ez fordítva is. A kézilabdá- zónök is kijönnek bennünket buzdítani. Közben a labdarúgás körül rendeződtek a dolgok. Akadtak, akik nem tudtak beletörődni, hogy folyton ilyen alacsony osztályban játszunk. A rendeződés azzal kezdődött, hogy 1986-ban a szakosztályban tisztújításra került sor. Az előző vezetés abba a kishitűségbe esett, hogy hiábavaló minden, Nyárasdon úgyis a kézilabda marad a becsesebb. De jött az új vezetés és olyan emberek, mint Nagy Imre, Gajer István, Balogh László, Dórák Sándor, Hencz Árpád, Németh László vagy Angyal István, akik hamarosan bebizonyították: a két sportág, a két szakosztály nagyon jól megfér egymással. S történt még valami. Az edzői posztra sikerült megszerezni Lépes Györgyöt, akire sokan bizonyára még DAC-játékosként emlékeznek.- Ez volt a legjobb választás, amit csak tehettünk - mondta a szakosztályelnök. - Gyuri új szellemet hozott az együttesbe. Látszik rajta, hogy Lörincz Sándor (A szerző felvétele) képzett pedagógus, főfoglalkozásban a járási pionírház dolgozójaként ma is neveléssel foglalkozik. Valósággal átnevelte a mi kényelmes fiainkat, akik azelőtt akkor jártak edzésre, amikor akartak, és azt csináltak, amit akartak. Az edzőnek sikerült elhitetni velük: ha változtatnak a magatartásukon, komolyan veszik az edzésmunkát, akkor ennek előbb-utóbb meglesz az eredménye. Az új szellem, az új hozzáállás eredménye lett végül is a bajnoki cím. Több száz szurkoló vágya teljesült. Nyárasd még sohasem játszott ilyen magas osztályban. Lassan már szégyelltük is, hogy amíg a szomszédos falvak, Vásárút (Trhové Myto), Nádszeg (Trstice) vagy Alis- tál (Hroboőovo) mind - mind felsőbb osztályban szerepelnek, mi nem és nem tudunk feltörni. Hát most sikerült; már előre is örülünk a rangadóknak. Nyárasdon most nagy tisztelet övezi Lépes György edzőt. Ám köztudott, a szurkoló hálája nem tartós. Az edző a legkisebb botlás után könnyen kegyvesztetté válhat. Lépestől éppen ezért azt kérdeztem, vajon képes lesz-e ez a csapat helytállni a kerületi bajnokság I. B-osztá- lyában?- Azt hiszem, hogy igen, bár most eléggé átalakult. Csak hosszú, kitartó munkával sikerült a játékosokban kialakítani egy új magatartásformát. Kezdetben nem tetszett nekik a kemény edzésmunka; morogtak, zúgolódtak, de aztán belátták: enélkül nincs előrelépés. Akinek nem tetszett, kivált a csapatból, a többiek viszont keményen dolgoztak, vállalták a nehézségeket. Mára sikerült elérni azt, hogy aki újoncként kerül a csapathoz, azt nem kell különösebben győzködni a szorgalmas munka fontosságáról. Ez egyébként annak is köszönhető, hogy az ifjúsági gárda egy része, az idősebbek és a tehetségesebbek velünk edzettek. Ez ugyan nehezítette a munkámat, a másik oldalon azonban kiváló áttekintésem volt az utánpótlásról, a tehetségesebbekkel tudtam külön is foglalkozni. Faluhelyen ez nagyon fontos, mert a csapat összetétele folyton változik. A fiúk iskolába mennek, bevonulnak katonai szolgálatra. Tőlünk is a lehető legrosszabb időben, a tavaszi idény elején vonult be két legtehetségesebb fiatal játékosunk, Rajkovics Tibor és Baffi Róbert, és most sem tudjuk még, kire vár ősszel a szolgálat. Szerencsére az együttes gerince megmarad, s ebben nagyon jól ötvöződik az idősebbek, Fehér Károly, Balogh Péter, Schulz Ferenc, Bognár Zoltán, Rózsa Ottó, Egri Iván, Juhos István tudása és tapasztalata a fiatalok lelkesedésével, akik között olyan tehetségek is vannak, mint a Kovács fivérek. Meg vagyok elégedve a szakvezetők munkájával, kellő támogatást kapok tőlük. Éppen ezért nem félek a bajnoki idénytől, ha a feltételek továbbra is jók lesznek, a többi a mi dolgunk. De vajon elbírja-e ez a kis egyesület a kézilabda mellett a labdarúgást is?- Feltétlenül. Fő támogatónk a szövetkezet és a Slovosivo helyi üzeme. ígéretet kaptunk az Agro- komplextől is, hogy ezentúl segít bennünket. Amióta egykori játékosunk, Dórák Lajos a hnb titkára, a tanács részéről is több támogatást kapunk, és reméljük, hogy a tőzegkitermelő üzem is felkarol bennünket. Már eddig is szép számú közönség járt a mérkőzéseinkre, s bízom benne, hogy a nézők ezentúl még inkább kegyeikbe fogadnak minket. Egy biztos: nem szeretnénk csalódást okozni - búcsúzott a nyárasdi labdarúgó-szakosztály elnöke. PALÁGYI LAJOS Szovjet edző Kanadában? (sr) - Bombaként robbant a hír: elképzelhető, hogy szovjet edző irányítja majd valamelyik észak-amerikai profi jégkorongcsapatot. A kiváló szakvezető, Jurij Mojszejev, a CSZKA és a Dinamó Moszkva volt mestere, a kanadai Edmon- ton Oilers együttesével folytat tárgyalásokat. Újabb három szovjet korongozó szerződik külföldre: Kanarejkin (Krilja- Ausztria), Kuznyecov (Harkov - Finnország) és Timofejev (Cseljabinszk- Finnország). Forgolódás az úszótrón körül A szöuli olimpia után a bajnokok felálltak trónjaikról, s megkezdődött a körforgás, amely a világ legjobbjainak legközelebbi találkozójáig, az 1991-es ausztráliai úszóvilágbajnokságig tart. Akkor a leggyorsabbak ismét elfoglalják a győzteseknek kijáró helyeket, míg a többiek vagy megpróbálnak a következő körforgásban olyan pozícióba kerülni, hogy megszerezzék a trónt, vagy abbahagyják a versenyzést. Természetesen megtörténik, hogy a nyertesek vonulnak vissza. Ez történt tavaly a férfi rövid- és hosszú távú gyorsúszószámokban. A Szöulban 50 és 100 gyorson, valamint három váltóban első amerikai Matt Biondi az ötkarikás játékok után bejelentette: elege van az úszásból, ezután csak két szerelmének, a természetnek és a vízilabdának akar élni. A több mint két méter magas klasszis időközben meggondolta magát. Legalábbis ez derül ki abból a nyilatkozatából, amelyet nemrégiben adott a Tbilisziben rendezett nemzetközi vízilabdatornán. Elmondta, hogy úgy döntött: semmiképpen sem szakit az úszással. Nos, mindez szép, de ahhoz, hogy a világbajnokságon ismét első legyen a sprinttávokon, többet kellene foglalkoznia sikersportágával is. Tbilisziben ugyanis a világ leggyorsabb úszójának tartott Biondival nemegyszer előfordult: a ráú- száskor nem hozta el a labdát csapata számára. Ebből a tényből annyit mindenképpen leszűrhetünk, hogy a derék Matt Szöul óta ugyancsak elhanyagolta az úszóedzéseket. Az Egyesült Államok férfiválogatottjának pedig soha nem volt nagyobb szüksége Biondira, mint éppen most. Nélküle ugyanis megtörténhet az az egy érvizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen eset, hogy az amerikai férfiúszók nem nyernek aranyérmet az egyéni számokban az 1991 -es perth-i vb-n. A 80-as évek második felében erősen visszaesett tengerentúli versenyzők közül már Szöulban is egyedül Biondi volt az, aki úgy léphetett fel a dobogó tetejére, hogy nem váltószámban szerezte elsőségét, s rajta kívül Egy hónappal a birkózó-világbajnokság előtt Az Aranyterv jól működik Hogy Szöul óta mi változott a nemzetközi birkózóéletben, arra egyelőre meglehetősen nehéz biztos választ adni. Csak tippek, halvány sejtések és találgatások vannak. Ennek az a fő oka, hogy a világbajnokságot csak augusztus végén rendezik meg a svájci Martigny- ben. És addig, ugyebár, teljesen érthetően a szakvezetők hétpecsétes titokként nyelik el az információkat a kíváncsiskodók elöl. Két dolgot bizton kijelenthetünk. Az egyik: az év elején bevezetett új szabályok, a szünet nélküli ötperces birkózóidő alaposan megpezsdítette a szőnyegek világát. A versenyzők hamar alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, s ez igazán parázs csatákat eredményezett. Most pedig nézzük a másik biztos hírt. A szovjetek kétszeres olimpiai bajnoka (világ- és Európa-bajnoki címei szinte megszámlálhatatlanok), a szabadfogás élő legendája, trükkmestere és virtuóza, Szergej Bjelogla- zov szögre akasztotta a bírkózómezt. Érdemes egy példával érzékeltetni, hogy mennyire elismerték őt ellenfelei is. Szöulban, a szabadfogás 57 kg-os fináléjában a tőle megszokott magabiztos, szép birkózással verte az iráni Mohammadjant. A csata után Mohammadjan felkapta őt, és többször körbeszaladt vele a szőnyegen. Némi öröm az ürömben: Bjeloglázov nem fordított hátat a birkózásnak. A szovjet szabadfogású válogatott mellett dolgozik edzőként, 6 lett Jarigin mester jobbkeze. Vagyis maradt, mert versenyzőként, mint csapatkapitányként is az volt. A mester jobbkeze. xxx Elengedhetetlenül szükséges szólni arról a tévhitről, amely a birkózást azon sportágak közé sorolja, amelyek versengése nem más, mint néhány kiemelkedő ország közös belügye. Nos, néhány adalék ehhez a megjegyzéshez. A szöuli olimpián szabadfogásban 64, míg kötöttfogásban 50 ország birkózói léptek szőnyegre. És aki figyelmesen tanulmányozza a Nemzetközi Birkózó Szövetség világranglistáját, az könnyen kihámozhatja az adatok tengeréből, hogy a világranglista első tizenöt helyezettje közé harminchét ország képviselői jutottak el. További tizehat ország versenyzői szereztek még érmes helyezést a nemzetközi viadalokon, azzal ranglistapontot is, ám pontszámúk még kevés volt a táblára kerüléshez. Mindezek mellett még mindig maradt núsz- huszonöt ország, amelynek legjobbjai - legalábbis a nemzetközi szövetség által kiemelt versenyeken - nem jutottak fel a dobogóra. A sportág fejlődését illetően az sem elhanyagolható, hogy olyan, a birkózásban kicsit egzotikusnak számító országok képviselői is eljutottak a legjobbak sorába, mint Kolumbia, Nigéria, Panama, Peru vagy Tunézia. Hogy egyre inkább feljön Kína, s hogy ismét hallat magáról Egyiptom, Irak, Mexikó vagy Szíria, nem is szólva a kubai birkózás rohamléptű fejlődéséről. A sportág szempontjából örvendetes az is, hogy Nyugat-Európában egyre több helyen válik az iskolai testnevelés részévé a birkózás. Mindez összesítve azt jelenti: a birkózás központi versenyrendszerében napjainkban nagyjából nyolcvan ország képviselteti magát, aktívan és rendszeresen. A világranglistán pontot szerzett 697 birkózó létszáma a számítások szerint azt feltételezi, hogy a kötött- és a szabadfogás tíz-tíz súlycsoportjában kétezernél többen állandó szereplők a kiemelt nemzetközi viadalokon. Ez igen komoly eredmény s mindez azt reprezentálja, hogy a nemzetközi szövetség sajátos solidarity-prog- ramja, az úgynevezett Aranyterv jól működik. Ám ne hallgassuk el azt sem, hogy a FILA (Nemzetközi Birkózó Szövetség) napjainkban már száztíz tagországot számlál. A húsz évvel ezelőtti hetvennel szemben! xxx Amúgy mindkét fogásnemben változatlanul nagy a szovjet fölény. Áll ez még akkor is, ha elmondjuk, az idei kontinensviadalokon elmaradtak a várakozástól. Tavasszal azonban, csakúgy, mint a többieknek, nekik sem az aranyak, illetve az érmek számolgatása volt az elsődleges feladat. Ez a kísérletezés, a keresgélés időszaka. Biztosak lehetünk benne, hogy a világbajnokságra már nem csak egy-két ásszal megspékelt csapatok fognak érkezni. Martignyben kiderül, ki mivel töltötte az idejét az olimpia óta eltelt egy év során. Mint ahogy az is: melyik műhely „sütött-fózott'‘ jobban. Svájc jelentős állomásnak ígérkezik mindenki számára az 1992-es barcelonai olimpiához vezető úton. (P. P.) azóta sincs egyetlen amerikai férfiúszó sem, akinek egyértelmű aranyesélye lenne Ausztráliában. Az olimpia óta eltelt időszakban kedvezőbb kép alakult ki a szovjet férfiválogatottról. Még úgy is, hogy Vlagyimir Szalnyikovot, a hosszútávúszás királyát, Szöul eufórikusán ünnepelt bajnokát egyelőre nem sikerült pótolniuk. Fiatal versenyzőik révén feljöttek viszont mellúszásban. Az ifjúsági Európa-bajnok Alek- szejev az idei szovjet bajnokságon olyan időt úszott 100 méteren, amellyel már felnőtt világversenyen is lehet nyerni, s hasonlóan kimagasló eredményre képes ebben az úszásnemben Matvejev, Lozikés az idősebb nemzedékhez tartozó Volkov is. Az időközben szövetségi kapitánnyá kinevezett Szalnyikovot derűlátóvá teheti az is, hogy a még mindig csak 22 éves Poljanszkij továbbra is a hátúszás első számú klasszisa. Főként, hogy a hát- delfinezést az olimpia után tíz méterig engedélyezték, (gy a csak a víz alatti úszásban kiemelkedő torpedóemberek, a szöuli aranyérmes japán Szuzuki, valamint a második helyen végzett amerikai Berkoff előtt, jelenleg nemcsak 200 méteren, hanem a rövidebbik távon is ö a legjobb. A szovjet úszósport megtartotta tehát előkelő helyét a világ élvonalában. Mint ahogy megerősítették az olimpián kiharcolt vezető szerepüket a magyar versenyzők is* Darnyi Tamás a két vegyesúszö- számban Szöul óta nemhogy legyőzőre, de még számottevő ellenfélre sem talált. Talán ez az oka annak, hogy egyre komolyabban összpontosít a 200 méter hátra is. S ha Darnyi egyszer elhatároz valamit... Persze nem lehetne a magyar úszósport kiemelkedő, ha csupán egyszemélyes lenne. Darnyi mellett azonban Szabó József és Güttler Károly is aranyeséllyel készül a világbajnokságra, s akkor még nem is beszéltünk a fiatalabbakról, Deb- nár Tamásról és Ágh Norbertról, akik Perth-ben már kellemes meglepetést okozhatnak. Mindez azért is hatalmas szó, mert Magyarországon alig 4000 úszóból kerülnek ki a világklasszisok, ellentétben a vetélytárs országokkal, ahol több tízezres nagyságrenddel számolnak. Ilyen ország az NDK is, amely a legutóbbi olimpián vesztett a női úszósportban korábban tapasztalt hegemóniájából. Az ötkarikás játékokon öt számban is elorozták előlük az aranyérmet, s versenyzőik azóta sem értek el jobb időt a Szöulban 400 és 800 gyorson, valamint 400 vegyesen győztes amerikai Janet Evansnél, a 200 háton első Egerszegi Krisztinánál és a 100 mellúszásban nyertes bolgár Tanja Dangalakovánál. A lyukas számokat egyelőre tehát nem sikerült új klasszisokkal pótolniuk az NDK-belieknek. Sőt, az is kérdésessé vált, hogy a jelenlegi világsztárok hogyan fognak szerepelni a jövőben. Az elmúlt egy esztendőben a legszembetűnőbb változás Kína előretörése volt a nőknél. Az ázsiaiak az olimpián, általános elképedésre, majd’ harmincévi eredménytelenség után egy második és harmadik helyet szereztek. Azóta bizonyították: tavalyi sikerük nem a véletlen műve volt, hiszen az idei nemzetközi viadalokon már nem egy váratlan győzelmet arattak. Rohamléptű fejlődésük láttán úgy tűnik, a fő kérdés már nem az: nyernek-e Perth-ben aranyérmet, hanem az, hogy hányat... ÉNEKES ZOLTÁN Matt Biondinak nem sikerült a sportágcsere, miután nem állta meg helyét a vízilabdázók között, ismét visszatért az úszáshoz (Archívumi felv.) Amióta 5 percre módosították az egyes összecsapások időtartamát, valamennyi versenyző a támadó birkózásra törekszik. Felvételünkön a szovjet Madzsikov (balról) hárítani próbálja a bolgár Vangelov akcióját (CSTK-felvétel)
