Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-27 / 175. szám, csütörtök

„Főúti kanyarok“ és egyebek Egy tankönyv margójára Napjainkban, különösen a CSKP KB 13. és az SZLKP KB azt követő ülése óta sok szó esik oktatásü­gyünk helyzetéről, iskoláink gondjai­ról, az iskolák körzetesítéséről, a pe­dagógusok kellőképpen nem érté­kelt társadalmi tekintélyéről, a gye­rekek terheléséről és sok más egyébről, ami a témával összefügg, s ami sürgős korrekcióra szorul. Úgy tűnik azonban, kevés szó esik a tan­könyvek minőségéről, esetenkénti minósíthetetlenségéről, a pedagó­gusok és szülők keserűségére - a gyerekek kárára. Ők, mármint a pedagógusok tudják igazán, mi­lyenek alapiskoláink tankönyvei, akik napi kapcsolatban vannak ve­lük, s akiknek egy életre szóló, időt és terhelést álló alapismeretet kelle­ne - ezeknek a könyveknek a segít­ségével - átadniuk a gyerekeknek. Nem vagyok oktatásügyi szakem­ber, s nem az én feladatom, hogy örök érvényű receptet ajánljak, ho­gyan kell jó tankönyvet összeállítani, de, mint tollforgató ember és gya­korló szülő, van némi fogalmam ar­ról, hogyan nem szabad. S azt is sejtem, hogy az iskola, így a jó tankönyv feladata is, hogy felcsigáz­za a gyerekek lelkében szunnyadó tudásvágyat, s nem szürke, esetle­ges, minden rációt nélkülöző, heve­nyészve összegereblyézett adathal­mazt zúdítson rájuk, olyan adathal­mazt, amely öt-tíz év múlva esetleg érvényét veszti, tehát a rá épített fal menthetetlenül összedől. Mert iga­zából nem a tananyag mennyiségé­vel van baj, mint azt hangoztatni szokás! A gyerekek végtelen meny- nyíségú ismeretet képesek maguk­ba szívni, ha megfelelő formában kapják azt, teherbírásuk sokkal na­gyobb, mint hisszük. A megemészt­hetetlen, rossz tananyaggal azon­ban a legjobb képességű nebuló sem képes megbirkózni. Nem egy óvodás korú gyerkőcöt ismerek és ismertem, aki több tucat verset tu­dott fejből, sőt, találkoztam olyannal is, aki egész meselemezek szövegét képes volt szó szerint, bámulatos átéléssel visszaadni. S bizony elő­fordul, hogy kisiskolás korára épp az ilyen gyerekből lesz a passzív, az órán nem figyelő, a többieket zavaró delikvens. Ilyenkor persze a gyere­keket szokás szidni, hogy fegyelme­zetlen, nem érdeklődő, vagy a csa­ládi hátteret vizsgálni. Sajnos, sok pedagógusban fel sem merül a ké­tely, hogy talán nem a gyerekben van a hiba, hogy talán a tanítási módszer elhibázott, hogy a tana­nyag riasztó, a tankönyv „passzív“. A téma óriási volta miatt, eredeti szándékomtól eltérően, itt, most csak egy alapiskolai tankönyvvel szeretnék foglalkozni, azzal is csak szemelvényesen, a helyhiány miatt. A választás esetleges, éppígy ele­mezhetnék egy tucat más tanköny­vet is, ám ennyire rossz, szürke és semmitmondó, ennyire rossz ma­gyarsággal fordított, a gyerekek nyelvérzékét ennyire rongáló tan­könyvvel, mint az alapiskolák 3. osztályának szánt Honismeret, keresve sem találkoznánk. A mindössze 95 lapos könyv há­rom témakörre osztja a tananyagot, úgymint: Tájékozódás a helyi tá­junkon; A mi lakóhelyünk; Köz­ségünk környékének tája. Nem kell nyelvésznek lenni ahhoz, hogy már a főcímekben észrevegyük az ordító nyelvi hibákat, a slendrián fordítás torzszüleményeit. Sejthető, hogy a helyi táj kifejezésen a közvet­len környezet értendő, vagyis: tájé­kozódás környezetünkben, szülőföl­dünkön, tájékunkon, de semmikép­pen sem helyi tájunkon, mint aho­gyan a környékünknek sincs tája, csak környezetünk van, ami magá­ban foglalja a tájat is. A mi lakóhe­lyünket pedig egyszerű és szabatos magyarsággal, egy szóval is ki lehet fejezni: lakhelyünk. Vagy lakóhe­lyünk. Esetleg: otthonunk. S az egyes tananyagok címei! Csemege­ként idézzünk néhányat: Az ottho­nunk és az iskola tája; Az iskolánk helye; Zsuzsi mint pionír mesélte; Közlekedés az iskolánk székhelyén; Lakóhelyünk tája; Miért fontos meg­tanulni telefonálni stb. De nézzünk egy konkrét tananya­got. A 23. lapon található A város című tananyag első mondata így hangzik: A képen egy kisebb város látható. A jelzett kép egy térképet ábrázol, tehát nem várost. A máso­dik és harmadik mondat szerint A városok többsége ennél nagyobb. Nagyobb kiterjedésúek, több utcá­val. Vonjuk össze a két mondatot: A városok többsége... nagyobb ki­terjedésúek. A gyűjtőfogalom után, tudnivaló, nem használunk többes számot. Főleg tankönyvben! A tana­nyag negyedik mondata szerint: Egyes városoknak több tere is van: Ugyanaz a durva nyelvi hiba. Ugor­junk a tizedik mondathoz: Házai húsz és hatvan évvel ezelőtt épültek. Vagyis az adott városnegyed csupa húsz- és hatvanéves épületből áll, közben nem építettek semmit a kör­nyéken. Egy mondattal lejjebb: Északnyugaton a hegy lábánál új lakótelep keletkezett magas házak­kal. A „telep keletkezett“ kelepelé­sén túl, a mondatból három vessző is hiányzik: az északnyugaton, a lá­bánál és a keletkezett szavak után. Két mondattal alább: Nem több mint tíz éve épült. Magyarul: Alig tíz éve épült. A tizenötödik mondat szerint: Itt száz, kétszáz és még idősebb házakat is lehet találni. A tananyaghoz kapcsolódó kér­dések sem különbek. Mindjárt az elsőben olvasható: ... melyik irány­ba folyik a patak? Helyesen: milyen irányban, esetleg: merre? A nyolca­dik kérdésben: Melyik út vezet az autóbuszállomásról az iskola felé? Az út általában valahonnan valahová vezet, nem valamiről valami felé. De ami a térkép alatti képaláírásban olvasható, az se kutya: Hogyan van­nak jelölve az épületek és az utcák, milyennel a vizek és milyennel a ker­tek? Milyen mivel? Es ez csak egyetlen tananyag, egyetlen lap a kilencvenötből! S csak a legszem­beötlőbb hibák, magyartalanságok, zavarok. Ugyanígy sorra vehetnénk a többi tananyagot is, sajnos, ezt a cikk terjedelme nem engedi. Ezért a továbbiakban csak szemelvénye­sen, néhány mondatot idézek: Milyen irányba haladnak az osz­tályba irányuló tanulók? (8. lap) Irányba mutatni szokás, haladni: irányban. Az osztályba nem irányul­nak, de tartanak, esetleg becsődül- nek a tanulók. Aztán a terebélyes hárs alatt a fő­úti kanyar előtt álltak meg. (12. lap) Azon kívül, hogy két vessző is hi­ányzik a mondatból, a fordító megoldhatatlannak találta a „főúti kanyar“ kifejezést. Válasszátok ki a helyeset, ami jellemző az iskolánkra. (24. lap) Ezen, valószínűleg, a helyes válasz értendő. Az utak szélét járda övezi. (30. lap) A járda esetleg az utat övezhet­né, nem a szélét. A mentőautónak a gyalogosnak is előnyt kell adnia. (32. lap) Ki ad előnyt kinek? A tanulók a harmadik osztályban elhatározták... (37. lap) Az iskola valamennyi tanulója, vagy csak a harmadikosok? Elemi képzavar a negyvenegye­dik oldalon: A falvakban és a váro­sokban csak azok éltek jól, akik másokat dolgoztattak, vagyis alkal­mazottaik munkájából éltek. Sokat kellett dolgozniuk, de munkájukért nagyon kevés fizetést kaptak. Sze­gény kapitalisták! Az automechanikusok, baggerke­zelők és a többi magyartalan szó felsorolása helyett, végül, csak egy példát a magyar szókincs kimeríthe­tetlen gazdagságára: Kijön a lakás­ból, elindul keleti irányba, aztán be­fordul az első utcába jobbra és dél­nyugati irányba halad. Az első útke­reszteződésen azonban balra fordul és déli irányba halad. Melyik utcába érkezett? Merre kell folytatnia útját, hogy nyugati, majd északi irányba haladjon és a legrövidebb úton tér­jen haza? (11. lap) Szürke, lapos, egyhangú szöveg, amelyben há­romszor fordul elő a halad, négyszer az irányba szó, természetesen, helytelenül. Ennyi irány után, csoda, ha irányt veszt a szegény nebuló? Ráadásul útkereszteződésen? Raj­ta? S ez még csak a tankönyv nyel­vezete. Külön tanulmányt érdemel­ne, mit tartanak fontosnak a tan­könyv írói, szerkesztői, mik azok az alapismeretek, amelyekre a tanulók egy egész életre szóló tudást épít­hetnek? Érdemes idézni a Hol dolgoznak a születtek című tananyagból a ki­emelt kifejezéseket, tehát a gyere­kek számára legfontosabb tudniva­lókat: Ezek: reggeli műszak, porta, kártyatartó, névjegykártya, óraszer­kezettel ellátott lyukasztó, érkezé­sem időpontja, öltöző, szekrény, munkaruha, tízórai, mosdó, üzemi étkezde, távozásom időpontja, üze­mi orvos és poliklinika, fizetés, fize­tett szabadság, táppénz. Sehol egy szó magáról a munkáról, annak sok­rétűségéről, vonzó voltáról. A Nem­zeti bizottságok című tananyagban például ezek a kiemelt kifejezések: nemzeti bizottságok tanácsa, mun­katerv, nemzeti bizottságok válasz­tási programja. Maga a tananyag a választások körüli ceremóniákról szól. S mindezt meg kell tanulnia a kilencéves gyerkőcnek, ha nem akar szekundát! A tankönyv szerzői, úgy tűnik, nem vették figyelembe, hogy a könyvet gyerekeknek szánják, akiknek varázslatos, mesékkel teli kis világukra sötét árnyként teleped­nek az ilyen s ehhez hasonló tana­nyagok, s legtöbb esetben csak a szülői szigor, s a gyerekekbe suly­kolt, lelkivilágukat nem kiteljesítő, de beszűkítő vak kötelességérzet ma- goltatja be velük ezeket a túláradó bőségükben is keveset mondó, gon­dolatszegény szövegeket. Mint cikkem elején említettem, nem vagyok a téma szakembere, csupán jelezni szerettem volna, ilyen és ehhez hasonló tankönyvek­ből tanulnak az alapiskolás gyere­kek. Tankönyveink körül, úgy tűnik, nagy a hallgatás. Az emlékezetes tanügyi vita óta - amelyet Grendel Lajos cikke váltott ki évekkel ezelőtt, s amely, ahelyett, hogy önkritikus szembenézésre és a téma alapos átvizsgálására késztette volna a Pe­dagógiai Kiadót és az illetékes mi­nisztériumot, a szerző elleni kam­pányszerű vádaskodásba fulladt - jószerivel csupán a pedagógusok el-elhaló hangját hallani, amely sü­ket fülekre talál. Félő, hogy bármily komoly és megfontolt alapossággal készül az új iskolareform - amely, ha jól tu­dom, a felszabadulás óta a negyedik lesz -, a tankönyvek terén nem hoz sok újat. Hacsak, a sokat emlegetett demokratizálási folyamat elveihez híven, nem történik szemléletváltás a tankönyvírás terén. Mert ha ugyan­azok a szerzők, fordítók, lektorok ugyanazokkal a módszerekkel ké­szítik el az új tankönyveket, félő, minden marad a régiben, s a kisis­kolások továbbra is megemészthe­tetlen tananyagokkal kínlódnak majd. KÖVESDI KÁROLY Kornél Lovay: NYÁRI RÉTEK Egy festő vallomásai Már aligha tudnám megmondani, milyen képek mélységeiben pillan­tottam meg először Gerstner Istvánt, a festőművészt. Lehetett tájkép vagy absztrakt mű, ma már nem tudom. Gerstner István festészetének alapvető jellegzetessége, hogy spontán ábrázolási mód révén jut el a konkrétumhoz, hogy aztán egyedi világot teremtsen. Különösen az utóbbi években festett kompozíciói­nak kifejező ereje és természetes­sége az, ami megkapó. Képein van valami, ami az embert arra készteti, hogy a természetben megszokott formákon keresztül, a színek nyo­mán kövesse a festő útkereséseit és őszinte megnyilatkozásait. Érdekes, hogy Gerstner István képein nincs árnyék. Fényhatások villantják fel az ágak, a fák, sziklák, vízmosások „játékát“. Biztos formaképzés, a színek kifejező erejének felfokozá­sa is jellemző képeire, melyek egy­ben arról tanúskodnak, hogy Ludovít Jelenák érdemes művész tanítvá­nyaként Gerstner István úgy sajátí­totta el az elmúlt évtizedek impresz- szionista és realista stílusjegyeit, hogy azokat ma a saját elképzelései szerint, hitelesen tudja továbbfej­leszteni. Színei a vizuális hatásokon kívül a valóság élményét is adják. A művészt, aki mesterien építi az egyszerű szerkezeteket, hitvallása a mindennapi valósághoz köti. Témaköre sokszínű és gazdag. Az utóbbi időben nemegyszer ta­pasztalhattuk, hogy tájképfestőinket főként a táj egy-egy részletének a hangulata ragadja meg. A megkö­zelítés és a képépítés módja termé­szetesen különböző, tartalmi szem­pontból azonban, mintha „körképet“ adnának az adott tájról, színben, formában, stílusban egyaránt. Gerstner István egyike e tájképfes­tőknek, bebizonyítva tehetségét. Nyitrai (Nitra), prágai és moszkvai tanulmányai után immár természe­tes feladata a lírai vallomástétel - a tájról. Mintha alkotásaiban már nem lenne űr, szakadék a tartalom és az új forma között. Olyan eszkö­zöket alkalmaz, amelyek igazodnak a természet törvényeihez, harmó­niájához. Képei a természetből „táplálkoznak“. Nem divatos törek­vések jellemzik őket, annál inkább találkozunk bennük az élet ritmusá­val, érzésvilágunkkal. (Elhangzott a művész legutóbbi komáromi [Ko­márno] tárlatának megnyitóján. Rö­vidített szöveg - szerk.) SZUCHY M. EMIL Kulturális dolgozók felkészültsége PRÁGAI LAPBAN OLVASTUK A CSSZK Kulturális Minisztériu­mának kéthetenként megjelenő lap­jában, a Kulturní rozvoj egyik leg­utóbbi számában Miroslav Bruzek, a Károly Egyetem bölcsészkarának professzora (a hetvenes években cseh kulturális miniszter) írt cikket a kulturális dolgozók felkészültségé­vel összefüggő kérdésekről.- A kulturális szféra vezető be­osztású dolgozói felkészültségének fontosságát párthatározatok sora és más dokumentumok hangsúlyozzák évek óta. Ám, a közművelődésben dolgozók alacsony, a mai gondolko­dás és igények mögött lemaradó szakmai felkészültsége miatt ismét­lődnek a panaszok. Miért nem sike­rül változtatni a helyzeten? - teszi fel a kérdést Miroslav Brűzek. Szerinte ennek több oka van. A szocialista társadalom alapjainak lerakásával járó mélyreható társadalmi és gaz­dasági változások sajátos módon hatottak a közművelődési munka tartalmára és módszereire. Az efsz- ek, az első szocialista munkabrigá­dok, a szocialista munkaverseny, az élmunkásmozgalom kialakulásának évei voltak a kezdeti évek. A műve­lődési intézmények tevékenységé­nek mindennapi tartalmává a propa­ganda és az agitáció vált. Faliújsá­gok, híradók, jelszavak, dekorációk, csasztuskák és plakátok, kötelezett­ség-vállalások és a sikerekről szóló jelentések készítése jelentette a fel­adatukat. Ennek megfeleltek a politi­kailag öntudatos káderek, akik azonban gyakran nem rendelkeztek kellő tapasztalatokkal és ismere­tekkel. Életünkben sok minden megvál­tozott, így a kulturális munkáról ki­alakított szemlélet is. De kulturális téren a vezetők - a művelődési osztályok, a művelődési központok vezetői, kulturális és módszertani előadók - kinevezésének gyakorlata alig változott... Még mindig kultúrműsor-, illetve programkészítőket akarunk nevelni, az esztétikai érzéket „csupán“ a művészet eszközeivel akarjuk fej­leszteni, az iskolákban több zene- és rajzórát szeretnénk a tantervbe iktatni, állandóan fejleszteni szeret­nénk az .amatőr művészeti mozgal­mat - jóllehet az élet egészen más irányban alakul. A szabadidő tartal­mas kihasználásának megfelelő és vonzó, sokirányú egyéni érdeklődést is kielégítő lehetőségek hiányában az emberek otthon hobbijaikkal fog­lalkoznak, a fiatalság egy része pe­dig a maga módján, nemegyszer társadalomellenes megnyilvánulá­sokkal vezeti le energiáit. A CSKP KB tavaszi, oktatáspoliti­kával foglalkozó ülése elegendő ösztönzést ad ahhoz, hogy a kultu­rális dolgozók szakmai felkészítésé­ben végre a valós társadalmi szük­ségletek, nem pedig egyének szub­jektív érdekei legyenek a meghatá­rozó tényezők. A kulturális dolgozó, népművelő profiljának világos meg­határozása kiindulópont lehetne a képzésben illetékes felsőoktatási intézmények tanterveinek kidolgo­zásához, a tanulmányok másként szervezéséhez. A kulturális kor­mányzat szerepe pótolhatatlan e té­ren, s az oktatásüggyel szembeni követelményeit tekintetbe kellene venni. Mert másképp olyan diplomá­sokat nevelünk, akik évekig tartó tanulás után is nehezen érvényesül­nek szakterületükön, melyre képesí­tést szereztek. Ezt figyelembe kell venniük mindazoknak, akik valami­lyen formában részt vesznek a kul­turális szféra szakembereinek neve­lésében - állapítja meg a Károly Egyetem professzora. (sm) Újabb értékes leletek A komárom-hajógyári (Komárno) avar kori temető a Kárpát- medence egyik kiemelkedő jelentőségű, 8. századi későavar lelőhelye. Ásatása az idén is folytatódott, ennek eredményeként további 11 sír került elő, ezzel az eltelt tíz év ása­tásai során a feltárt sírok száma 153-ra emelkedett, a gazdag lovas­sírok száma pedig 63-ra. A hajógyá­ri temető az avar társadalom nemesi középrétegének temetkezési helye volt, ahova az előkelő harcosokat kedvenc hátaslovaikkal együtt te­mették el. A lovassírok leggyakoribb leletei a díszes, bronzból öntött és aranyozott öv- és lószerszámvere­tek, valamint a fegyverek (szablya, lándzsa, íj, nyíl, szekerce). A halot­takat fából ácsolt nagyméretű sír­kamrákba temették, a sírokba gyak­ran helyezték háziállatok (szarvas- marha, juh, szárnyasok) húsos ma­radványait túlvilági eledelül. A lábak­hoz agyagedényeket tettek. Az idén a temető közvetlen köze­lében található avar kori település további három, földbe mélyített kő- tűzhelyes lakóháza került elő. A te­metőt és a települést árokrendszer választotta el egymástól. Feltételez­hető továbbá, hogy a város egykori területe az Avar Birodalom egyik katonai-gazdasági központja volt. Az előkerült leletanyag a komáro­mi Duna Menti Múzeum régészeti gyűjteményét gyarapítja. Dr. TRUGLY SÁNDOR ÚJ szú 6 1989. VII. 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents