Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-26 / 174. szám, szerda

ÚJ szú 7 89. VII. 26. Az I. vízilabdaliga körmérkőzéses sorozata után Pólémaraton — de miért? pa egyik országában sem folyik a pontvadászat, az Eb 16 résztvevője közül tizenöt már jóval korábban elkezdte az előkészületeket. Nálunk azonban még e hét végén is lesznek ligamérkőzések, s nem is akármilyenek. Novákyn az első tornával kezdetét veszi a rájátszásos sorozat. Csak tudnánk, kinek jó, illetve használ ez a meggondolatlan pólóma- raton? Már a rajt * előtt sokan mon- 0 dogatták, az ala­| % ^—7 posan meggyen­7*^" gült, megfiatalított CH Kosice Kula _____________ György kapus, és Vi dumansky László nélkül aligha lesz egyenrangú ellenfele a Slávia UK Bratislavának a bajnoki címért folyó harcban. Már a nyitófordulóban Kassán (Kosice) találkozott a két régi nagy rivális, s az idei első örök­rangadó döntetlenül végződött. A gólzáporos összecsapás (14:14) alacsony színvonalú, naív vízilabdát hozott. Ekkor még lehetett hivatkoz­ni az idényeleji formára. Egy hónap múlva a Novákyn rendezett vissza­vágót fölényesen nyerték a főiskolá­sok. Ekkor kezdték leírni a huszon­hatszoros bajnokot, melynek edző­je, Reinovsky György csak ennyit mondott a 11:6-os vereséget köve­tően: „Még egyszer ilyen csapni­valóan nem játszhatunk, külön­ben négyszer találkozunk az UK- val, ebből egyszer Kassán...“ Az UK hazai medencében sorra nyerte mérkőzéseit, valamennyi el­SPORTHÍRADÓ • JÓL SZEREPELNEK a csehszlo­vák junior lányok a Luxemburgban folyó korosztályos asztalitenisz Európa-baj- nokságon; 3:2-re verték az NSZK-t, és bejutottak az elődöntőbe. • LENGYELORSZÁGBA ÉRKE­ZETT a Párizs - Moszkva nemzetközi békestaféta. A hétfői szünnapot követően tegnap Lublinból keltek útra a résztvevők. lenfele örült, ha megúszta tizenöt kapott gól alatt Az ötödik kettős fordulóban azonban váratlanul meg­torpant Stoffan Rudolf edző le­génysége. A novákyi Delfin-uszodá­ban jelenlevő semleges nézők sze­rint ehhez a játékvezetők is hozzájá­rultak. A Bohát-Novotny duó min­dent megtett, hogy a vendégek üres kézzel távozzanak a Nyitra-parti kis­városból. A nagy port felkavaró, sza­bálytalan góllal is tarkított találkozó után teljesen összeroppant az UK, főleg a válogatott játékosok, Rádió, Peciar, V. Borsig, Richter, Horfiák, Pleáko, önbizalmukat vesztették. Fokozta a feszültséget a válogatott gyászos szereplése a Duna Kupán. Pieét’anyban megszületett az idei bajnokság második szenzációja: a Kúpele 10:7-re legyőzte a listave­zetőt. Stoffan Rudolfot nehéz volt szóra bírni: „A novákyi cirkusz után senki sem hitte el, hogy nyerhetünk az Eva-uszodában. Még akkor sem, amikor 3:1 -re ve­zettünk. Teljesen kikészítették a csapatot“. A CH-nak tehát más kaparta ki a gesztenyét, a huszonhatszoros • ELŐKÉSZÜLETI férfi röplabda- mérkőzésen Tokióban: Szovjetunió - Ja­pán 3:2. • A LEGÚJABB teniszranglisták - férfiak: 1. Lendl 5698, 2. Becker 3769, 3. Edberg 3152... 8. Mecír 1663. Nők: 1. Graf 4460, 2. Navrátilová 2270,3. Sabati­ni 2130... 6. Suková 1522,... 8. Novotná 1200. Párosok: 1. Suková, Novotná 3165 pont. • TAJVANBAN bemutató teniszmér­kőzésen: Edberg - Lendl 6:4, 3:6, 6:3. Gondok az 1992-es olimpia körül (ŐSTK) - Pontosan három év múlva Barcelonában ünnepélyesen megnyitják az 1992-es nyári olimpiai játékokat. A rendezők ebből az alka­lomból birtokukba vehették az újjá­épített Olimpiai-stadiont, ám ennek ellenére több probléma adódott a rendezvény lebonyolítása körül.- Az eddigi látogatásaink alkal­mából minden egyszerűnek tűnt. A tervek biztatóak voltak, ám je­lenleg a valóság mást mutat. A stadion elkészült, a kiegészítő létesítmények építése késlekedik. Sőt, a város infrastruktúrája sem kielégítő. Kétséges, hogy a játé­kok kezdetéig elkészül-e az új re­pülőtér - nyilatkozta pár nappal ezelőtt a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság elnöke, Juan Antonio Sa­maranch. Az 1929-ben épült stadion va­lósággal újjászü­letett. Belső terét teljesen átépítet­ték, s a lelátón 60 000 ülőhely talál­ható. A rendezők büszkesége az ó riási méretű elektronikus ered­ményjelző, melyen minden szüksé­ges adat látható. A stadion körül 5000 fát és 30 000 bokrot ültetnek majd, de ez idáig még nem tisztázó­dott az új metró megépítése. ÉRDEKESSÉGEK A KOSARAK ALÓL + A Cseh­szlovák Kosár­labda Szövetség hozzájárult né­hány játékos külföldi szerző­déséhez. Varga a Prievidzából a finn Forsa csapa­tához szerződött, míg az Inter erőssége, Kristiník Magyaror­szágra készül. Tárgyalások foly­nak Hana Zarevúcká átigazolásá­ról is, aki a hírek szerint a svájci bajnokság első helyezettjéhez, az ABB Baden-Wettingen együttesé­hez készül. A nyugatnémet SG München a Sparta Praha játékosa, Kysílková iránt mutat érdeklő­dést. + Mexikó szívesen vállalná a kö­vetkező évben a Világ Kupa meg­rendezését, azonban a verseny idő­pontja problémát okoz, hiszen au­gusztus elején Argentína ad otthont a világbajnokságnak, előtte pedig a Jóakarat-versenyek kerülnek le­bonyolításra. Ha sikerül egyeztetni az időpontokat, Mexikó City a világ legjobb 12 együttesét látná vendé­gül, köztük Spanyolország és Olasz­ország válogatottját, melyek iránt óriási az érdeklődés a mexikóiak körében. A rendezők már megsze­rezték a sponzorok támogatását, s az első díj értéke 100 000 dollárt tesz majd ki. + Szeptember 2-án ejtik meg a FIBA székhelyén, Münchenben az európai kupák sorsolását. Csehszlo­vákia képviseletében P. Krammer vesz részt az eseményen. A Bajnok­csapatok Európa Kupájában a férfi­aknál a Bánik Prievidza, a nőknél a VŐ Praha indul, a Koracs Kupában a Sparta Praha és az Inter Slovnaft ZtS Bratislava, míg a Ronchetti Ku­pában a Banská Bystrica és a Spar­ta Praha. + Seattle-ban a Jóakarat-ver­senyek rendezői közzétették azon csapatok névsorát, melyek meg­hívást kapnak. Férfiak: Szovjet­unió, Egyesült Államok, Jugo­szlávia, Brazília, Puerto Rico, Kína, Spanyolország és Ausztrália. Nők: Szovjetunió, Egyesült Álla­mok, Csehszlovákia, Brazília, Kí­na, Dél-Korea, Kanada, Ausztrá­lia. A szervezők megtérítik az uta­zási költségeket, valamint az ott- tartózkodást is. + Több csehszlovák női csapat külföldön szerepel a közeljövőben nemzetközi tornákon. A VS Praha a franciaországi Toulouse-ban indul, míg a Sparta Praha Szicílián ven­dégszerepei. Banská Bystricán ren­dezik meg a hagyományos Szlovák Nemzeti Felkelés Kupát a hazai csa­pat, Magyarország, Lengyelország, az NSZK és Jugoszlávia részvéte­lével. + 1991-ben Athénben ünnepük meg a kosárlabdasport létrejöttének 100. évfordulóját. Az ünnepségek keretében az Akropolisz Kupán az 1989-es Európa-bajnokság első há­rom helyezettje (Jugoszlávia, Gö­rögország és a Szovjetunió), vala­mint az Egyesült Államok indul. To­vábbá tervezik az európai és ameri­kai női csapatok találkozóját, (sr) bajnok az UK elleni eddigi két talál­kozón csupán egyetlen egy pontot szerzett, s mégis kétpontos előnnyel vezeti a tabellát. Ez is bizonyítja: egy kimondottan jó együttes sincs a nyolc csapatból álló élvo­nalban. A kassaiak már korántsem nyújtják azt, amit a közelmúltban, teljesítményükre alaposan rányomja bélyegét az éveleji vérveszteség. A bratislavaiak pedig csak rövid ide­ig tudtak esélyesekhez méltóan pó­lózni. Az első váratlan balsikerük alaposan megtépázta önbizalmukat. Vajon mennyire szedik magukat össze a szombat esti harmadik örökrangadóra? Ha a ŐH-nak sike­rülne győznie, akkor karnyújtás­nyira lenne huszonhetedik bajno­ki címétől. A pontvadászatból még tizenkét forduló hátravan, s a Pieá- t’any és a Nováky is megkeserítheti az esélyesek életét. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ JÁTÉKOSKERINGÖ (ÖSTK) - A nyári átigazolási időszak­ban több játékos klubot cserélt. A Cseh­szlovák Labdarúgó Szövetség a követke­ző átigazolásokat, illetve vendégjátékokat hagyta jóvá: Andrássy (Slovan Bratislava- Doprastav Bratislava), Bednár (Tátrán Presov - Michalovce), Beznoska (Sigma Olomouc - Bohemians), Bokor (Spartak Trnava - Duslo Sala), Gál (Lucenec - In­ter Slovnaft ZÍS Bratislava, vendégjáték), Grña (Tátrán Presov - ZÍS Martin), Grambliőka (Slovan Bratislava - Spoje Bratislava), Halaj (Dukla B. Bystrica- Prievidza), Hracho (Spartak Trnava- Duslo Sal'a), Chlad (Teplice - Dukla Praha), Chaloupka (Hradec Králové- DAC), Juraéka (Hurbanovo - Dukla B. Bystrica), Jámbor (TTS Trencín - Inter Slovnaft ZÍS Bratislava), Keller (Sigma Olomouc - Havírov), Kostecky (Dukla Praha - Mladá Boleslav), Kollár (Plastika Nitra - Levice), Lehnert (Inter Slovnaft ZtS Bratislava - Trnava, vendégjáték), Micka (Inter Slovnaft ZÍS Bratislava- DAC), Meixner (Slovan Bratislava - ŐH Bratislava), Miákuf (Dukla B. Bystrica- Radvañ), Prokop (Bánik Ostrava- DAC), Slaby (Bohemians - Olomouc), Viktor (Dukla Praha - Xaverov), Váña (Slavia Praha - Xaverov), Vizek (Teplice- Brandys), Király (Sp. Nová Ves - DAC), Havran (Slovan Bratislava - Levice), Kai- zar (Bánik Ostrava - RH Cheb, vendégjá­ték), Orgoník (Sparta - Slusovice), Ovad (Pov. Bystrica-Trnava), Sadloñ (Senica- Trnava), Tománek (Inter Slovnaft ZfS Bratislava - Lehnice). A következő átigazolásokat nem hagy­ták jóvá: Duéan Horváth (Bánik Ostrava- 2ilina), Kafka (Zbrojovka Brno - Slovan Bratislava), Lehocky (Trnava - Hloho­vec), Radim Keller (Bánik Ostrava - Bo- humín), Kopriva (Skoda Plzeñ - Sigma Olomouc), Silhavy (Cheb - Slavia), Smíd (Zbrojovka - Sparta). Veszelits Péter (a labdával) jó formában játszik az idei bajnokság­ban. Oroszlánrésze van abban, hogy csapata, a ÖH Koáice kétpontos előnnyel vezeti az I. vízilabdaligát. E hét végén is nagy szükség lesz centergóljaira a novákyi Delfin-uszodában (Nagy László felv.) (CSTK) - Vasárnap az egyéni időfutammal véget ért a világ egyik legnehezebb kerékpáros versenye, a 78. alkalommal megrendezett Tour de France, a 24,5 km-es táv nem várt izgalmakat hozott. Mint ismeretes, az eddig vezető francia Fignon 50 mp-es előnyét az amerikai Lemond ledolgozta, s mindössze 8 mp-cel jobb időt elérve megnyerte a ver­senyt A hazai szurkolók számára ez óriási csalódás, hiszen úgy gondolták: a francia forradalom 200. évfordulóján hazai győztest ünnepelhetnek. A 28 éves amerikai sportoló ^ már 1986-ban el- JWv— só volt ezen a rendezvényen. Mw í ) Az idöfutamban V ___/ mi ndent egy lapra L =____ te tt fel: az 5. km-nél 6 mp-es előnye volt, amit 3,5 km-rel a cél előtt 44 mp-re növelt. A célban 58 mp-t vert legnagyobb vetélytársára, és ez ele­gendő volt a győzelemhez. így a 3250 km hosszú verseny első helyezettjéről, átszámítva a 8 mp- et, 120 méter döntött. Fignon a csalódás ellenére, amelyet csak nehezen tudott palástolni, elsőként gratulált a győztesnek, s megállapí­totta: Lemond fantasztikus kerékpá­ros és elsősorban időfutam-specia- lista. Most ez döntött, hiszen az alpesi szakaszokon a Tour de Fran­ce kétszeres aranyérmesének nem sikerült elegendő előnyre szert tennie. Lemond 1979-ben junior világ- bajnokságot nyert, majd négy év múlva a felnőttek között diadal­maskodott, ezúttal a hivatásosok táborában. 1984-ben harmadik lett a Tour de France-on, a következő évben második, majd 1986-ban a kerékpárossport legnagyobb egyéniségét taszította le a trónról, Hinault-t. Ezt követően úgy tűnt, de­rékba tört az amerikai fiú pályafutá­sa. Egyik versenyén kezét törte, majd szülővárosában, Sacramentó- ban vadászaton súlyos sérülést szenvedett. Az orvosoknak sikerült öt megmenteniük, és hosszú lába­dozás után a múlt évben tért vissza a kerékpározáshoz. Tavaly ismét megsérült, ezúttal az Achilles-ín mű­téten esett át. Mindezek nem keserí­tették el, és ismét a világ legjobb kerékpárosa lett. A kerékpár a mai rohanó életben a mindennapi ember számára nem­csak közlekedési eszközt jelent, ha­nem része az egészséges életmód­nak. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) ennek tudatában ez év október 1 -jét a kerékpározás világnapjává kiáltotta ki. Ez a nap remélhetőleg tovább népszerűsíti a sportágat. Az UCI felhívásához csatlakozott a Csehszlovák Kerék­páros Szövetség is, és október 1 -jén ünnepli a csehszlovák kerékpározás napját. Sportfogadás A SPORTKA 30. játékhete l. húzásá­nak nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 2 nyertes á 200 000 koronya, III. díj: 64 nyertes á 27 470 korona, IV. díj: 5067 nyertes á 596 korona, V. díj: 105 820 nyertes á 48 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: egy nyertes - 300 000 korona, II. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 92 nyertes á 18 442 korona, IV. díj: 5777 nyertes á 506 korona, V. díj: 118 660 nyertes á 40 korona. A SAZKA 30. játékhetének nyere­ményei: I. díj: egy nyertes - 300 000 korona, II. díj: 83 nyertes á 6956 korona, III. díj: 1318 nyertes á 794 korona. Az OLIMPIAI SAZKA 5 a 40-ből 30. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 2 nyertes á 198 423 korona, II. díj: egy nyertes - 198 423 korona, III. díj: 177 nyertes á 4042 korona, IV. díj: 7697 nyertes á 139 korona. (ŐSTK) ■ A Szovjetunióban a nemrégi­ben megalakított ligaszövetség­nek az a fő feladata, hogy védje a játékosok, edzők és a játékveze­tők jogait - mondta a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában az 52 esz­tendős Viktor Ponyegyelnyik, a szövetség elnöke. Úgy tervezik, hogy a ligaszövetség a közeljövőben már önellátó tudna lenni. Tagjai közt több is­mert közgazdász és más szakem­ber található. Tervezik egy labda­rúgó folyóirat kiadását és a tö­megsport támogatását, fejlesz­tését. ■ Bár kontinensünk labdarúgó­közössége a brüsszeli tragédia után ugyan még nem élvezheti az angol futballcsapatok játékát, ám Svédor­szág ebben kivétel. Nem kevesebb, mint tizenhárom angol gárda 54 mérkőzést játszik Svédországban a nyári felkészülés ideje alatt. - A meccseket edzőtáborral kap­csolták össze és a rendezvények bevételéből próbáljuk fedezni a tá­borok költségeit - mondta az egyik táborvezetö, Christen Carlsson, a II. osztályú Skelleftea AIK edzője. De A külföld labdarúgása ez nem okoz különösebb gondot, mert az angol focinak nagy a vonze­reje Svédországban. Az angol liga csillagai még a hazaiaknál is nép­szerűbbek. A téli szezonban a svéd televízió már évek óta minden szombaton egyenesben közvetít egy angol totómeccset. ■ A világ egyik legjobb labda­rúgója, Diego Maradona harminc méterről bombázott az ellenfél ka­pujába, a találatot azonban még­sem a saját érdemének tudta be. Kijelentette, a szabadrúgásnál a kapu előtt egyik csapattársa el­takarta a kilátást Fillot elöl, s a labda ezért köthetett ki a háló­ban. Hogy igaz-e vagy sem, való­jában nem is érdekes. A bőrgolyót eltakaró játékos mindenesetre nem kisebb személyiség volt, mint Carlos Menem argentin el­nök. A politikus is fellépett ugyan­is azon a találkozón, amelyen a vi­lágbajnoki címvédő kék-fehér me­zesek egy idősebb játékosokból összeállított csapat ellen léptek pályára. A bemutató mérkőzés teljes bevételét az ország nehéz sorban élő lakosainak megsegíté­sére ajánlották fel. ■ Rácz László, a Dinamo Kijev válogatott középpályása, mint isme­retes, három hónapig az RCD Espa­ñol színeiben szerepelt. A barcelo­nai együttes vezetői arra számítot­tak, hogy a szovjet labdarúgó segít­ségével sikerül bentmaradní az I. ligában. Egy hajszálon múlott ugyan, de az Español kiesett, s a szerződés lejártával Rácz haza­utazott. A Szovjetszkij Szport mun­katársának nyilatkozva elmondta, hogy a barcelonaiak kedvező körül­ményeket biztosítottak számára, a játékosok is jószíwel fogadták, a klubvezetők reményei azonban nem valósultak meg. ■ Az olasz Juventus csapatá­nak vezetői továbbra is ragasz­kodnak a szovjet Alekszandr Za- varovhoz. A közelmúltban többfé­le híresztelés is elterjedt a játé­kossal kapcsolatban. Nos, a Ju­ventus szóvivője kijelentette, hogy a szovjet labdarúgó mellett a gyors portugál hátvéd, Rui Bar­ros lesz a torinóiak másik idegen- légiósa. Harmadik külföldi szer­ződtetéséről még nem döntöttek. Olasz sajtóvélemények szerint Hugo Sanchezzel tárgyalnak, (sr) Két hónap alatt tizennégy fordulót bonyolítottak le az I. vízilabdaligában. A korai kezdet indokolt volt, hiszen a válogatott nem egész három hét múlva minden idők talán legnehezebb és legfonto­sabb erőpróbáján, a bonni Európa-bajnokságon vesz részt. Az viszont kevésbé érthető, hogy köz­vetlenül a kontinensviadal előtt gyors egymás utánban követik egymást a bajnoki fordulók. Euró­KERÉKPÁR Másodpercek döntöttek

Next

/
Thumbnails
Contents